Népszava, 1914. szeptember (42. évfolyam, 212–241. sz.)
1914-09-06 / 217. szám
1914 szeptember 6. NEPSZA¥A Az ügyviteli szabályzat az újfánásbirósági, törvényszéki ügyvitel , a Skörpanig Jánásbiróság ügyvitele és ügybeosztása. Az uj polgári perrendtartás 1915 január felsején lép életbe s ez gyökeres változást jelent az egész magyar igazságszolgáltatásban. E változás lényege az, hogy az eddigi írásbeliség helyett most az egészvonalon a szóbeliség és közvetlenség elve alapján folyik a tárgyalás, amint az már a sommás eljárásban ma is érvényesül. Ennek megfelelően természetesen módosulnak a bírósági ügyvitel szabályai is és különös szabályozást igényel a budapesti központi járásbíróság, amely, a Markó utcai hatalmas épületében már meg is kezdte működését, egyesítve magában a pesti oldal eddigi öt járásbíróságát. "Az új szabályzatok lényeges rendelkezései a következők: "A járásbírósági ügyvitel elsősorban a személyzet működéséről szól és részletesen fölsorolja azt az ügykört, amely a járásbíróság vezetőjének intézkedése alá tartozik. Eszerint a járásbíróság vezetője minden év végén a következő egész évre intézkedik arról, hogy az ügyeket milyen módon kell a bírák és az önálló jegyzők között fölosztani és a vizsgálóbírói tennivalókat a járásbíróságnak melyik bírája teljesítse; a szóbeli keresetet, a büntető följelentést, valamint a szóval előterjesztett más kérelmet vagy nyilatkozatot, amely napokon ki foglalja jegyzőkönyvbe; rendes törvénynapot melyik biró mely napon tartson ; a teljesen írásbafoglalt polgári ítéletek jegyzékét a hétnek melyik napján kell kifüggeszteni ; a bíróságnál alkalmazott több végrehajtó között az ügyeket mily módon kell fölosztani és az egyes végrehajtóknak kik legyenek a helyettesei; a bírósági irodákban mikor lehet értesítést kapni; a telekkönyvi iroda és a telekkönyvtár a felek részére mikor legyen nyitva ; a telekkönyvi iroda fölött a közvetetten felügyeletet melyik bíró gyakorolja. A rendelet további részeiben fölsorolja az ügykezelést úgy általánosságban, mint magát az elnöki ügykezelést. A rendelet további részeiben fölsorolja az elnöki ügykezelést, az ügyek elintézésére vonatkozó rendelkezéseket, a tárgyalás előtt és a tárgyaláson kívüli intézkedéseket, magát a tárgyalást, és határozatokat. A törvényszéki ügyvitel szabályai többékevésbé azonosak a járásbíróságok ügyviteli szabályaival. Lényegesebb eltérés csak a törvényszéki elnök működésénél és intézkedéseinél mutatkozik. Eszerint az elnök megalakítja a tanácsokat, mégpedig oly módon, hogy rendkívüli tanácsülést, ha a szükség kívánja, minden nap lehessen tartani és hogy a sürgős ügyeket még a beadásuk napján elő lehessen adni; meghatározza, hogy a tanácsok mely napokon tartsanak ülést; a tárgyaláson kívül előterjesztett szóbeli kérelmeket vagy nyilatkozatokat és a büntető feljelentéseket mely napokon ki foglalja jegyzőkönyvbe; a teljesen írásba foglalt polgári ítéletek jegyzékét a hétnek melyik napján kell kifüggeszteni; az egyes bírák és önálló jegyzők által elintézett ügyek kezelését melyik bírósági iroda fogja teljesíteni; a bírósági irodákban mikor lehet értesítést kapni. A központi járásbíróság ügybeosztásáról és ügyviteléről szóló rendelkezéseket most tette közzé dr. Degré Miklós kúriai bíró, a járásbíróság vezetője. A vezető helyettese Bakács János ítélőtáblai bíró, akit egyúttal a végrehajtási (első) osztály vezetésével is megbíztak. A járásbíróság vezetője a járásbíróság kebelében csoportokat alapított és minden egyes csoport élére csoportfőnöknek a bíróság egy-egy tagját jelölte ki. A második csoportba a percsoportok tartoznak, amelyek öt alcsoportra oszlanak. Ezek közül az első csoportnak a főnöke Dabis Antal járásbíró, a második csoporté Ajdrásovits Imre járásbíró, a harmadik csoporté dr. Gráf Vilmos táblabíró, a negyedik csoporté dr. Füredi Ferenc táblabíró, az ötödiké Kovách Ödön táblabíró. Ehhez a csoporthoz tartozik a lakbérfelmondás érvényességének vagy érvénytelenségének kimondása, a lakkiürítés, sommás visszahelyezés, ingóvagyon kiadása és a házasságon kívül született gyermekek eltartására vonatkozó minden kereset, továbbá a vasúti pörök. A negyedik főcsoport a pörönkívüli csoport, amelynek főnöke Malatinszky Kálmán járásbíró. A további beosztás a kezelésre, a lajstromozásra, az irattárra és a kézbesítésre vonatkozik. A VIDÉKI LAPKEZELŐK a hétfői különkiadásokat a havi leszámolásnál a kiadóhivatal terhére levonásba hozhat „A győzelem a katona lábszárában van!" A menetelés fontossága« „A győzelem a katona lábszárában van!" Moritz von Sachsen marsallnak ez a régi mondása ma még éppúgy érvényesül, mint bármikor. „Az a hadsereg, amely november 5-én Koszbachnál, december 5-én Leuthennél harcolhatott, két hadsereget ér". Moltke ezen mondása indokolja az előbbit. A német hadseregben már régóta rendkívül fontosnak tartják, hogy a csapatok lábbelije és a menetelő képessége elsőrendű legyen. A menetelés volt és marad a harci tevékenység alapja. Aki jobban és gyorsabban menetel, megveri az ellenséget és a történelem sok olyan esetről tud, amikor a jó menetelés győzelemre, a rossz menetelés pedig vereségre vezetett. A jó, vagy rossz menetelés azonban nemcsak azt jelenti, hogy gyorsan vagy lassan és kevés vagy nagyszámú megbetegedéssel meneteljenek, hanem sok részletkérdésnek is nagy szerepe van a dologban. Csak vissza kell emlékeznünk a japán tartalékbrigád kitűnő menetelésére, amely a sahói ütközet folyamán két és fél nap alatt a jobbszárnyról a balszárnyra menetelt és ezzel 80 kilométernyire nyomult előtérbe. Épp igy emlékezetes Mac Mahon menetelése 1870 augusztusában, amely a francia hadvezért éppen azon a napon vitte harcba, amelyet pihenő napnak szánt. A jó vagy rossz menetelés a gyakorlat és a lábbeli mellett még sok egyéb körülménytől is, így az utak állapotától, az időjárástól, hátráltató akadályoktól, mint például folyamoktól vagy hidaktól, végül pedig lélektani befolyásoktól is függ. Így régi tapasztalás, hogy a távolból hangzó ágyúdörgés fokozza az ütközetbe vonuló csapatok menetelőképességét, úgy hogy olyan legénység is harctérre jut, amely az ágyúdörej nélkül talán nem jutott volna oda idejében. Jó átlagos menetelés alatt mostanában a gyalogságnál naponként húsz-huszonöt kilométert értünk; nuszonöt-harminc kilométer már az átlagnál sokkal jobb, de ha erőltetett menetelésre van szükség, huszonnégy óra alatt hatvan kilométert, sőt többet is el tudnak érni. Vannak azonban igen jó átlag menetelések, amelyekben ezért sokkal rövidebb utat tettek meg. Az 1877—78-iki Balkán-háborúban Gurkó nyáron csak tizenöt kilométert tudott menetelni, télen pedig a rendkívül nehéz terep miatt alig öt kilométert tudtak megtenni naponként, amenynyit jó időben, jó utakon a gyalogság egy óra alatt meg tud tenni. Amennyiben ez a menetelés gyorsaságát illeti, Napóleon csapatai mindig jó átlagot értek el, még a Moszkvától Kovnóig tartó visszavonulásnál is 58 nap alatt 1200 kilométert, tehát átlag 25 kilométert tettek meg naponként. Az egyes menetelő hatalmasan túltehet gyaloglásban a csapatokon. Tábori felszereléssel a versenymenetelésben rekordot elért katonák óránként 10 kilométert tettek meg, vagyis még egyszer annyit, mint a jól menetelő csapatok tudnak megtenni. Háborúban még a legmegerőltetőbb, erőszakolt menetelésben sem tudnak megközelítőleg ilyen eredményt elérni. Feltűnő az a jelenség, hogy a megvert csapatok kitűnően tartják magukat a menetelésben. Mac Mahon Wörthtől Zabernig 12 óra alatt menetelt, úgy hogy ez alatt az idő alatt öt kilométeres utat tettek meg. Abbatucci brigádjának egy része 38 óra alatt 120 kilométert gyalogolt! Ha a menetelésre kedvezőtlenek a viszonyok, a csapatok csak csigatempóban haladhatnak előre. Amikor az oroszok 1831 februárjában bevonultak Lengyelországba, az olvadó hó annyira megnehezítettek a menetelést, hogy a csapatok óránként csak 2 kilométer utat tudtak megtenni. 1806 december 26-án a Legrand-divíziónak Chiehanowból Bugurcinbe kellett menetelnie. A sáros talajon teljes 12 óráig tartott ez a 15 kilométeres u. Az ellenfél még lassabban jutott előre: Galicyn herceg december 25-én elindult Golyminből, hogy éjjeli menetelésben Szlugovóba jusson. A 10 kilométeres utat 13 óra alatt tudták megtenni. Ha a rossz utakhoz még terepnehézségek is járulnak, úgy az elért eredmények még ennél is kisebbek, de amellett mégis jó eredmények lehetnek. Az 1877-iki Balkánháborúban az orosz gyalogság öt nap alatt tett meg 15 kilométeres utat a hegyek között. A menetelés gyorsasága maga nem mértéke a jóságának, attól függ, hogy a csapatok számban ne nagyon meggyöngülten és harci készségükben a fáradtság révén korlátozottan érkezzenek meg. Menetelés azonban alig van veszteség nélkül. A délafrikai háborúban az angolok Bloemfonteinből Pretoriába meneteltek. Menetelésük gyorsasága jó volt, mert 19 nap alatt 480 kilométert, vagyis naponként átlag 26 kilométer utat tettek meg. De a menetelésben közel 5 százalékuk megbetegedett. A menetelés veszteségeinek bizonyára a legborzalmasabb példája Napóleon nagy hadseregének a menetelése. Ez csodálatos gyorsasággal jutott előre, de útközben a harcosok óriási tömegeit hagyta el. A hadsereg 1812 június 24-én Niemen mellett 283 ezer emberből állott. Július 28-án Vitebsnél már csak 193 ezer ember maradt, annyira megviselte a csapatokat a tropikus hőség. St. Cyr marsall kénytelen volt jelenteni, hogy naponként egész zászlóalj marad vissza lábfájósakból. A csatákban való veszteségek aránylag igen csekélyek voltak; augusztus közepéig tízezer ember veszett el. Augusztus 20-án a Dnyeperen való átkelésben már csak 156 ezer ember vett részt; szeptember 7-én Borodinónál 142 ezer ember maradt és szeptember 15-én, miután nyolcvanhárom nap alatt ezer kilométernyi utat tettek meg, 105 ezer ember ért el Moszkváig, vagyis alig valamivel több, mint egyharmada azoknak, akik elindultak. Október 18-án 106 ezer ember indult el Moszkvából, november 9-ére csak 50 ezer ember jutott el Szmolenszig és november 28-án a nagy hadsereg 293 ezerrl 32 ezer, emberré olvadt. Gyilkolják a zsidókat Oroszországban. * Pogpátfi mindenfelé» Az oroszok a vereségeikért, úgy látszik, a zsidókon bosszulják meg magukat. Oroszország több városában szörnyű zsidó mészárlások voltak most megint. Ezekről a mészárlásokról borzalmas részleteket mondanak el egyes szerencsésen megmenekült zsidók. A „Vossische Zeitung" tudósítója kisenevi menekült zsidók elbeszélése alapján a következőket írja: Kisenevnek körülbelül 150.000 lakosa van, ezek közül mintegy 60.000 keresztény, a többi 90.000 zsidó. A legutolsó mészárlás előre volt szervezve. Körülbelül 800 ember állott össze és csoportokra osztva bejárta a várost és a városi hivatalnokoktól nyert útbaigazítás alapján krétával keresztet rajzoltak az „igaz oroszok" házaira, este pedig gyertyát és feszületet tetettek az ablakaikba. Mikor az est beállott, egyszerre betörtek a zsidók házaiba és ott össze-vissza zúztak mindent. Aki ellenállott, azt leütötték. A sebesültek száma óriási volt és a halottak száma is meghaladta az ötvenet. A gyilkosok bestiaitásárajellemző, hogy a támadók a legvadabb állatiassággal vetették magukat a fiatal leányokra és asszonyokra. Másnap a kórházban több mint kétszáz sebesült feküdt, pedig igen sokan eltagadták sebesülésüket, nehogy a hatóságok zaklatásainak tegyék ki magukat. Hogy a katonaság bűnrészességét elpalástolják, az összes utcákat kozákok szállották már. De hogy ez megint csak a látszat kedvéért történt, kitűnik abból is, hogy a mészárlás alatt is jártak kozák őrjáratok az utcákon, de ezek csak arra ügyeltek, hogy az utcákon ne legyen nagyobb csoportosulás, ám hogy a házakban mi történik, azzal nem törődtek. Viszont meg kell mondani, hogy akadtak a keresztények között sokan, akik segítségükre voltak a szerencsétleneknek. Volt olyan, aki az elválasztó falon keresztül létrát bocsátott le, hogy az ő házán keresztül menekülhessenek a zsidók. Ezek vitték szét a szörnyű hírt Galíciába. Különben is, Kisenev közel van Odeszszához és a tengerparthoz. Ami odabenn történik, arról Európa nem igen tudna meg valamit, de a hajók útján mégis csak szétszáll a hír. Maga Oroszország egyébként nem igen törődik a zsidók mészárlásával, mert ez itt mindennapos dolog, legföljebb az bosszantja őket, hogy az ilyen hírek kiszivárognak a külföldre. A krakói lapok közlik egy varsói fogorvos elbeszélését, aki a következőket mondta el: —. Amikor múlt hó 23-án Varsót elhagytam.