Népszava, 1914. szeptember (42. évfolyam, 212–241. sz.)

1914-09-06 / 217. szám

1914 szeptember 6. NEPSZA¥A Az ügyviteli szabályzat az ú­jfánásbirósági, törvényszéki ü­gyvitel , a Skörpanig Jánásbiróság ü­gyvitele és ügy­beosztása. Az uj polgári perrendtartás 1915 január felsején lép életbe s ez gyökeres változást je­lent az egész magyar igazságszolgáltatásban. E változás lényege az, hogy az eddigi írás­beliség helyett most az egész­­vonalon a szó­beliség és közvetlenség elve alapján folyik a tárgyalás, amint az már a sommás eljárás­­ban ma is érvényesül. Ennek megfelelően természetesen módosulnak a bírósági ügy­vitel szabályai is és különös szabályozást igényel a budapesti központi járásbíróság, amely, a Markó­ utcai hatalmas épületében már meg is kezdte működését, egyesítve ma­gában a pesti old­al eddigi öt járásbíróságát. "Az új szabályzatok lényeges rendelkezései a következők: "A járásbírósági ügyvitel elsősorban a sze­mélyzet működéséről szól és részletesen fölso­rolja azt az ügykört, amely a járásbíróság ve­zetőjének intézkedése alá tartozik. Eszerint a járásbíróság vezetője minden év végén a kö­vetkező egész évre intézkedik arról, hogy az ügyeket milyen módon kell a bírák és az ön­álló jegyzők között fölosztani és a vizsgáló­bírói tennivalókat a­ járásbíróságnak melyik bírája teljesítse; a szóbeli keresetet, a büntető följelentést, valamint a szóval előterjesztett más kérelmet vagy nyilatkozatot, amely napo­kon ki foglalja jegyzőkönyvbe; rendes tör­vénynapot melyik biró mely napon tartson ; a teljesen írásbafoglalt polgári ítéletek­ jegyzé­két a hétnek melyik napján kell kifüggesz­teni ; a bíróságnál alkalmazott több végre­hajtó között az ügyeket mily módon kell föl­osztani és az egyes végrehajtóknak kik legye­nek a helyettesei; a bírósági irodákban mikor lehet értesítést kapni; a telekkönyvi iroda és a telekkönyvtár a felek részére mikor legyen nyitva ; a telekkönyvi iroda fölött a közvetet­ten felügyeletet melyik bíró gyakorolja. A rendelet további részeiben fölsorolja az ügykezelést úgy általánosságban, mint magát az elnöki ügykezelést. A rendelet további részeiben fölsorolja az el­nöki ügykezelést, az ügyek elintézésére vonat­kozó rendelkezéseket, a tárgyalás előtt és a tárgyaláson kívüli intézkedéseket, magát a tárgyalást, és határozatokat. A törvényszéki ügyvitel szabályai többé­kevésbé azonosak a járásbíróságok ügyviteli szabályaival. Lényegesebb eltérés csak a tör­vényszéki elnök működésénél és intézkedéseinél mutatkozik. Eszerint az elnök megalakítja a tanácsokat, még­pedig oly módon, hogy rendkí­vüli tanácsülést, ha a szükség kívánja, minden nap lehessen tartani és hogy a sürgős ügyeket még a beadásuk napján elő lehessen adni; meg­határozza, hogy a tanácsok mely napokon tart­sanak ülést; a tárgyaláson kívül előterjesztett szóbeli kérelmeket vagy nyilatkozatokat és a büntető feljelentéseket mely napokon ki fog­lalja jegyzőkönyvbe; a teljesen írásba foglalt polgári ítéletek jegyzékét a hétnek melyik nap­ján kell kifüggeszteni; az egyes bírák és önálló jegyzők által elintézett ügyek kezelését melyik bírósági iroda fogja teljesíteni; a bírósági iro­dákban mikor lehet értesítést kapni. A központi járásbíróság ügybeosztásáról és ügyviteléről szóló rendelkezéseket most tette közzé dr. Degré Miklós kúriai bíró, a járásbíró­ság vezetője. A vezető helyettese Bakács János ítélőtáblai bíró, akit egyúttal a végrehajtási (első) osztály vezetésével is megbíztak. A járás­bíróság vezetője a járásbíróság kebelében cso­portokat alapított és minden egyes csoport élére csoportfőnöknek a bíróság egy-egy tagját jelölte ki. A második csoportba a percsoportok tartoz­nak, amelyek öt alcsoportra oszlanak. Ezek közül az első csoportnak a főnöke­ Dabis Antal járásbíró, a második csoporté A­jdrásovits Imre járásbíró, a harmadik csoporté dr. Gráf Vilmos táblabíró, a negyedik csoporté dr. Fü­redi Ferenc táblabíró, az ötödiké Kovách Ödön táblabíró. Ehhez a csoporthoz tartozik a lak­bérfelmondás érvényességének vagy érvény­telenségének kimondása, a lakkiürítés, sommás visszahelyezés, ingóvagyon kiadása és a házas­ságon kívül született gyermekek eltartására vonatkozó minden kereset, továbbá a vasúti pörök. A negyedik főcsoport a pörönkívüli cso­port, amelynek főnöke Malatinszky Kálmán járásbíró. A további beosztás a kezelésre, a lajstromozásra, az irattárra és a kézbesítésre vonatkozik. A VIDÉKI LAPKEZELŐK a hétfői kü­lönkiadásokat a havi leszámolásnál a kiadóhivatal terhére levonásba hozhat­ „A győzelem a katona lábszárában van!" A menetelés fontossága« „A győzelem a katona lábszárában van!" Moritz von Sachsen marsallnak ez a régi mon­dása ma még éppúgy érvényesül, mint bár­mikor. „Az a hadsereg, amely november 5-én Koszbachnál, december 5-én Leuthennél har­colhatott, két hadsereget ér". Moltke ezen mon­dása indokolja az előbbit. A német hadsereg­ben már régóta rendkívül fontosnak tartják, hogy a csapatok lábbelije és a menetelő képes­sége elsőrendű legyen. A menetelés volt és marad a harci tevékenység alapja. Aki jobban és gyorsabban menetel, megveri az ellenséget és a történelem sok olyan esetről tud, amikor a jó menetelés győzelemre, a rossz menetelés pedig vereségre vezetett. A jó, vagy rossz me­netelés azonban nemcsak azt jelenti, hogy gyorsan vagy lassan és kevés vagy nagy­számú megbetegedéssel meneteljenek, hanem sok részletkérdésnek is nagy szerepe van a dologban. Csak vissza kell emlékeznünk a ja­pán tartalékbrigád kitűnő menetelésére, amely a sahói ütközet folyamán két és fél nap alatt a jobbszárnyról a balszárnyra menetelt és ez­zel 80 kilométernyire nyomult előtérbe. Épp igy emlékezetes Mac Mahon menetelése 1870 augusztusában, amely a francia hadvezért éppen azon a napon vitte harcba, amelyet pi­henő napnak szánt. A jó vagy rossz menetelés a gyakorlat és a lábbeli mellett még sok egyéb körülménytől is, így az utak állapotától, az időjárástól, hátráltató akadályoktól, mint pél­dául folyamoktól vagy hidaktól, végül pe­dig lélektani befolyásoktól is függ. Így régi tapasztalás, hogy a távolból hangzó ágyúdör­gés fokozza az ütközetbe vonuló csapatok m­e­netelőképességét, úgy h­ogy olyan legénység is harctérre jut, amely az ágyúdörej nélkül talán nem jutott volna oda idejében. Jó átla­gos menetelés alatt mostanában a gyalogság­nál naponként húsz-huszonöt kilométert ér­tünk; n­uszonöt-harminc kilométer már az át­lagnál sokkal jobb, de ha erőltetett menetelésre van szükség, huszonnégy óra alatt hatvan kilo­métert, sőt többet is el tudnak­ érni. Vannak azonban igen jó átlag menetelések, amelyek­ben ezért sokkal rövidebb utat tettek meg. Az 1877—78-iki Balkán-háborúban Gurkó nyáron csak tizenöt kilométert tudott menetelni, télen pedig a rendkívül nehéz terep miatt alig öt kilométert tudtak megtenni naponként, ameny­nyit jó időben, jó utakon a gyalogság egy óra alatt meg tud tenni. Amennyiben ez a mene­telés gyorsaságát illeti, Napóleon csapatai mindig jó átlagot értek el, még a Moszkvától Kovnóig tartó visszavonulásnál is 58 nap alatt 1200 kilométert, tehát átlag 25 kilométert tet­tek meg naponként. Az egyes menetelő hatal­masan túltehet gyaloglásban a csapatokon. Tábori felszereléssel a versenymenetelésben re­kordot elért katonák óránként 10 kilométert tettek meg, vagyis még egyszer annyit, mint a jól menetelő csapatok tudnak megtenni. Há­borúban még a legmegerőltetőbb, erőszakolt menetelésben sem tudnak megközelítőleg ilyen eredményt elérni. Feltűnő az a jelenség, hogy a megvert csapatok kitűnően tartják magukat a menetelésben. Mac Mahon Wörthtől Zabernig 12 óra alatt menetelt, úgy h­ogy ez alatt az idő alatt öt kilométeres utat tettek meg. Abbatucci brigádjának egy része 38 óra alatt 120 kilo­métert gyalogolt! Ha a menetelésre kedvezőt­lenek a viszonyok, a­ csapatok csak csigatem­póban haladhatnak előre. Amikor az oroszok 1831 februárjában bevonultak Lengyelországba, az olvadó hó annyira megnehezítettek a mene­telést, hogy a csapatok óránként csak 2 kilo­méter utat tudtak megtenni. 1806 december 26-án a Legrand-divíziónak Ch­iehanowból Bu­gurcinbe kellett menetelnie. A sáros talajon teljes 12 óráig tartott ez a 15 kilométeres u. Az ellenfél még lassabban jutott előre: Gali­cyn herceg december 25-én elindult Golymin­ből, hogy éjjeli menetelésben Szlugovóba jus­son. A 10 kilométeres utat 13 óra alatt tud­ták megtenni. Ha a rossz utakhoz még terepnehéz­ségek is járulnak, úgy az elért eredmények­­ még ennél is kisebbek, de amellett mégis jó eredmények lehetnek. Az 1877-iki Balkán­háborúban az orosz gyalogság öt nap alatt tett meg 15 kilométeres utat a hegyek között. A menetelés gyorsasága maga nem mértéke a jóságának, attól függ, hogy a csapatok szám­ban ne nagyon meggyöngülten és harci kész­ségükben a fáradtság révén korlátozottan érkez­zenek meg. Menetelés azonban alig van veszte­ség nélkül. A délafrikai háborúban az angolok Bloemfonteinből Pretoriába meneteltek. Mene­telésük gyorsasága jó volt, mert 19 nap alatt 480 kilométert, vagyis naponként átlag 26 kilo­méter utat tettek meg. De a menetelésben közel 5 százalékuk megbetegedett. A menetelés vesz­teségeinek bizonyára a legborzalmasabb pél­dája Napóleon nagy hadseregének a menete­lése. Ez csodálatos gyorsasággal jutott előre, de útközben a harcosok óriási tömegeit hagyta el. A hadsereg 1812 június 24-én Niemen mel­lett 283 ezer emberből állott. Július 28-án Vitebsnél már csak 193 ezer ember maradt, annyira megviselte a csapatokat a tropikus hőség. St. Cyr marsall kénytelen volt jelen­teni, hogy naponként egész zászlóalj marad vissza lábfájósakból. A csatákban való veszte­ségek aránylag igen csekélyek voltak; augusz­tus közepéig tízezer ember veszett el. Augusz­tus 20-án a Dnyeperen való átkelésben már csak 156 ezer ember vett részt; szeptember 7-én Borodinónál 142 ezer ember maradt és szeptember 15-én, miután nyolcvanhárom nap alatt ezer kilométernyi utat tettek meg, 105 ezer ember ért el Moszkváig, vagyis alig valamivel több, mint egyharmada azoknak, akik elindul­tak. Október 18-án 106 ezer ember indult el Moszkvából, november 9-ére csak 50 ezer em­ber jutott el Szmolenszig és november 28-án a­ nagy hadsereg 293 ezerr­­l 32 ezer, emberré olvadt. Gyilkolják a zsidókat Oroszországban. * Pogpátfi mindenfelé» Az oroszok a vereségeikért, úgy látszik, a zsidókon bosszulják meg magukat. Oroszország több városában szörnyű zsidó mészárlások voltak most megint. Ezekről a mészárlásokról borzalmas részleteket mondanak el egyes sze­rencsésen megmenekült zsidók. A „Vossische Zeitung" tudósítója kisenevi menekült zsidók elbeszélése alapján a követ­kezőket írja: Kisenevnek körülbelül 150.000 lakosa van, ezek közül mintegy 60.000 keresztény, a­ többi 90.000 zsidó. A legutolsó mészárlás előre volt szervezve. Körülbelül 800 ember állott össze és csoportokra osztva bejárta a várost és a vá­rosi hivatalnokoktól nyert útbaigazítás alapján krétával keresztet rajzoltak az „igaz oroszok" házaira, este pedig gyertyát és feszületet te­tettek az ablakaikba. Mikor az est beállott, egyszerre betörtek a zsidók házaiba és ott össze-vissza zúztak mindent. Aki ellenállott, azt leütötték. A sebesültek száma óriási volt és a halottak száma is meghaladta az ötvenet. A gyilkosok bestia­itására­­jellemző, hogy a tá­madók a legvadabb állatiassággal vetették ma­gukat a fiatal leányokra és asszonyokra. Más­nap a kórházban több mint kétszáz sebesült fe­küdt, pedig igen sokan eltagadták sebesülésü­ket, nehogy a hatóságok zaklatásainak tegyék ki magukat. Hogy a katonaság bűnrészességét elpalástolják, az összes utcákat kozákok szál­lották m­­ár. De hogy ez megint csak a látszat kedvéért történt, kitűnik abból is, hogy a mé­szárlás alatt is jártak kozák őrjáratok az utcá­kon, de ezek csak arra ügyeltek, hogy az utcá­kon ne legyen nagyobb csoportosulás, ám hogy a házakban mi történik, azzal nem törődtek. Viszont meg kell mondani, hogy akadtak a keresztények között sokan, akik segítségükre voltak a szerencsétleneknek. Volt olyan, aki az elválasztó falon keresztül létrát bocsátott le, hogy az ő házán keresztül menekülhessenek a zsidók. Ezek vitték szét a szörnyű hírt Galí­ciába. Különben is, Kisenev közel van Odesz­szához és a tengerparthoz. Ami odabenn tör­ténik, arról Európa nem igen tudna meg vala­mit, de a hajók útján mégis csak szétszáll a hír. Maga Oroszország egyébként nem igen törődik a zsidók mészárlásával, mert ez itt min­dennapos dolog, legföljebb az bosszantja őket, hogy az ilyen hírek kiszivárognak a külföldre. A krakói lapok közlik egy varsói fogorvos el­­beszélését, aki a következőket mondta el: —. Amikor m­últ hó 23-án Varsót elhagytam.

Next