Népszava, 1914. szeptember (42. évfolyam, 212–241. sz.)

1914-09-08 / 219. szám

1914 szeptember 8. tfffc?SZÁVA lásra, mert meg kellett előznie a franciák szán­dékolt bevonulását, mert Belgium csak 7­ erre várt, hogy azután csatlakozhassak Franciaor­szághoz. Hogy, Angliának csak ürügyre volt szüksége, azt bizonyítja az a körülmény, h­ogy Edward Öreg m­ár augusztus másodikán, tehát mielőtt Németország megsértette volna Belgium sem­legességét, a francia nagykövetnek Anglia föl­tétlen segítségét helyezte kilátásba arra az esetre, h­a a német flotta megtámadná a francia pártokat. Erkölcsi skrupulusokat az angol po­litika nem ismer és az angol nép, amely azzal tetszeleg magának, hogy a szabadság és a jog előharcosa, szövetkezik Oroszországgal, a leg­borzalmasabb despotizmus képviselőjével, az­zal az országgal, amely nem ismer szellemi és vallási szabadságot, amely a népeknek és egyé­neknek szabadságát lábbal tapadja. Anglia kezdi belátni, h­ogy elámította magát és h­ogy Németország úrrá lett ellenségei fölött. Megkísérli tehát, h­ogy kicsinyes eszkö­zökkel Németországnak legalább gyarmatain és kereskedelmében okozzon károkat. Tekintet nélkül a feh­ér faj kulturközösségének követel­ményeire, Japánt Kiao-csau ellen való rabló­hadjáratra, az afrikai négereket pedig a német gyarmatok ellen való harcokra uszítja és mi­után elvágta Németországtól a külföldi hír­szolgálat lehetőségét, megindította ellenünk a h­azugságok h­ad­járatát. Így elmeséli az önök honfitársainak, hogy a német csapatok belga falvakat és városokat gyújtottak föl. Azt azonban elhallgatták előt­tük, hogy belga leányok, a harcmezőn fekvő védtelen sebesülteknek a szemét szúrták ki. A belga állam hivatalnokai ebédre hívták meg tisztjeinket és az asztalnál agyonlőtték őket. A nemzetközi joggal ellentétben Belgium egész polgári lakossága megmozdult, hogy látszólagos barátságon fogadtatás után elrejtett fegyverekkel hirtelen a legkegyetle­nebbtől hátbatámadják csapatainkat. Belga asszonyok a­ náluk szálláson levő katonáknak álmukban elvágták a torkát. Anglia azokról a dumi-dúm lövegekről sem fog beszélni, amelyeket minden egyezség és a humanitás álszentéskedő megnyilatkozásai ellenére az angolok és a franciák használnak és amelyeket önök itt eredeti csomagolásban láthatnak, úgy amint azokat angol é­s francia foglyoknál találni." A császár fölhatalmazott, hogy mindezt elmondjam és kijelentsem, hogy teljes bizalommal viseltetik az amerikai nép igazságszeretetében, amely az ellenségeink által ellenünk vezetett hazugságok harcában nem hagyja magát tőlük megtéveszteni. Aki a háború kitörése óta Németországban él és látta a németeknek azt a nagy morális fölemelkedését, amellyel minden oldalról meg­támadva, jogainak, exieztenciájának védel­mére hadba indult, az maga is meggyőződhetett arról, hogy ez a nép nem képes szükségtelen kegyetlenségre és durvaságra. Az a morális erő, amelyet az igaz ü­gy csapatainkba önt, győzelemre fog vinni bennünket és végül a legnagyobb hazugságok sem lesznek képesek elhomályosítani győzelmünket és igazunkat. A hadi vite és a sajtó. Sebesüllten vagy betegen hazatértektől hallom: nem mese, sőt még csak nem is túl­zás az a sok hírlapi himnusz, amely testvé­reink, fiaink nagyszerű vitézségét, ezer ha­lálba' elszántan rohanó hősiességét­ hirdeti a fényes hadi sikerekkel bizonyított valóság, hogy Németország,­­Ausztria és Ma­gyarország fiai olyan bámulatos vitézség­gel harcolnak, amely, párját ritkítja a vi­lágtörténelemben. Ennél a tüneménynél — amely később m­ég sok agynak és sok tollnak fog dolgot adni — már most is meg kell állnunk né­hány szóra. A hadi sikernek három, körülbelül egyen­rangú főtényezője van: az alkalmas ember­anyag, a jó fölszerelés és a jó vezetés. Bár­melyike hiányozzék ezeknek a tényezőknek, komoly ellenséggel szemben nem lehet döntő sikereket elérni. A szívós kitartás és hősi bátorság: ezek a háborúba vonuló emberanyag legfőbb eré­nyei. Ha ezek az erények a hajdani zsoldo­sokban, meg az egy-két kapitulációt szol­gált marcona katonákban megvoltak, az egészen természetes. Hiszen belenevelőd­tek, beleedződtek a harci mesterségbe, hoz­zászoktak a hadi fáradalmakhoz, hosszú­­éveken át összebarátkoztak a harcmezőkön járt halállal. Egyéni érdekük is megkívánta a hősi viselkedést: hadizsákmány, katonai karrier függött tőle. És lelkesítette őket vezetőik szava, akikkel évek és évtizedek folyamán összeismerkedtek, csaták tüzé­ben összekovácsolódtak. Egy Napóleon, egy Gusztáv Adolf, egy Hunyadi János fél­isten volt katonái szemében és buzdító sza­vukra tűzláng csapott ki a harcosok sze­mén, acélrugóvá izmosodott a katonák min­den idegszála. A mi testvéreink és fiaink azonban na­gyobbrészt a békés munka mellől mentek a táborba, nem áhítoznak katonai előmene­telekre, nem­­számíthatnak gazdag hadi­zsákmányra és nem rejtegetnek szívükben forróbb vágyat, mint azt, hogy kötelessé­güknek teljesítése után visszatérhessenek a békés munkához, a csöndes családi tűz­helyhez. Nem edződtek hozzá a sáncárkok­ban való éjszakázáshoz és az­ erőltetett me­netekhez, nem szokták, meg a vért, soha még élőlénybe nem szúrtak gyilkoló szer­számot, soha nem hallották fülük mellett sivítani az ólomgolyókat, soha nem gázol­tak véresen vonagló emberi hullahalmokon. Vezéreiket látásból is alig hogy ismerik, például a kitű­nő Bánki tábornok hadvezéri kiválóságáról soha azelőtt nem hallhattak és ha a h­ős tábornok tudna is napoleoni buzdító beszédeket mondani és ha szava végig hangzana is a s­zázkilósméteres vona­lon gépfegyverek kábító kattogásán és ágyuk pokoli bömbölésén keresztül... az ugyan nem igen fokozná a műhelyekből, boltokból és az ekeszarva mellől frissen odakerült katonák harci kedvét. Hát hol van a forrása, ennek a hősiesség­nek, amely elhomályosítja régi idők legen­dáit? Mi az, ami thermophilei oroszlánná magasztosítja a békés munkást, aki egye­nesen a gyalupad mellől sietett a csatame­zőre! Mi az, ami eposzok hőseivel állítja egy sorba a jámbor szántóvetőt, aki a ba­rázda végén hagyta az ebet, hogy sebtében kardot köthessen? Nem egyéb, mint az, hogy ezek a harco­sok ismerik a célt, amelyért a nagy küzde­lem folyik és ezért a célért nem sokalják a tőlük kívánt áldozatot. A háború látszat szerint való oka­­és kiindulási pontja —­ a szerbek megfenyí­tése — már a legelső órákban összezsugoro­dott, homályba merült. Az igazi cél: a cári abszolutizmus és zsarnokság terjeszkedé­sének megakadályozása, az ázsiai barba­rizmus letörése. Mihelyt nyilvánvalóvá lett, hogy elérkezett az az óra, amelyben a francia sovinizmussal szövetkezett cáriz­mus el akarja tiporni a nyugati kultúrát és szabadságot, a kultúra és a szabadság hívei rögtön világosan látták, hogy ebben a háborúban a nyugatnak győznie kell, bár­mily nagy áldozatok árán is. Milliók és mil­liók, akik a háborúnak a leghatározottabb elvi ellenségei és akik a legnagyobb erő­feszítéssel igyekeztek ettől a háborútól is megóvni a világot, rögtön megalkották véleményüket­­és elhatározásukat, hogy — ha már fölidéződött ez a háború — minden anyagi erőt és minden emberi derékséget Európa szolgálatába kell állítani Ázsia ellen. Igaz, a mi kultúránk és a mi szabad­ságunk is kevés ahhoz az ideálhoz — ahhoz a reális ideálhoz képest, amely minket hevít, de ha kevés is, mégis összehasonlít­hatatlanul több, mint a cárizmus igája alatt sorvadó tömegek kultúrája és szabad­sága; tehát ezt a keveset is érdemes, sőt szükséges megvédeni, ha nem akarunk száz évvel visszaesni, ha nem akarjuk, hogy három nemzedék küzdelmének gyümölcsei­elvesszenek, ha nem akarjuk, hogy még az unokáink is hátrább legyenek nálunknál. Ez a belátás a forrása a legendákat elho­mályosító hősiességnek. De honnan fakadt ez a belátás? Ki és mi tette fogékonnyá a tömegek lelkét ilyen be­látásra ? Bátran és teljes önérzettel mondhatjuk: a sajtó és pedig legelső­sorban a szociálde­mokrata sajtó. A frázisok és­ üres jelsza­vak, amelyek bizonyos oldalon bőven te­remnek, öntudatlan tömegek pillanatnyi fölzúdítására tán alkalmasak lehetnek, azonban állandó, kitartó, következetes cse­lekvésre csak a belátásból fakadó meggyő­ződés indíthatja a tömegeket. És a szociál­demokrata sajtó — valamint általában a szociáldemokrata agitáció — évtizedeken át helyes irányban, belátáson alapuló meg­győződésre nevelte a tömegeket. Az öntu­datos tömegek pedig, amelyek maguk al­kották meg sajtójukat, a­z ilyen nagy idők­ben is követik sajtójuk szavát, amely tu­lajdonképen nem egyéb, mint a saját agyuk és szívük gondolatainak és érzéseinél­ vissz­hangja. És ha ilyenkor például a Népszava egy már kitört háborúval szemben azt mondja — amint most mondotta —, hogy „a szervezett munkás még ezek közt a kö­rülmények között is egészen bizonyosan na­­­gyobb érték az öntudatlan embergépek­nél"... akkor ez azt jelenti, hogy a szer­vezett munkásnak értékesebbnek, kiválóbb­nak kell lennie még a háborúban is. A hadba hívott tömegeket ma már óriási mértékben irányítja, a belátásuk, a meg­győződésük. Ha belátják — mint a mostani esetben —, hogy legfőbb javaikat kell véd­eniök, akkor a hősiesség legmagasabb, fokára tudnak emelkedni. Enélkül a be­látás nélkül csak gépiesen, ímmel-ámmal­ teljesítik a rájuk rótt véres kötelességet, amely elől szívesen menekülnek akár az ellenség fogságába is. A népeknek a belátásból fakadó meg­győződése: ez pótolja ma a hosszú hadi ta­pasztalatokat, a harci tűzben való edzett rő­séget, az ismert és megcsodált vezér lelke­sítő szavát, az emelkedő katonai pályára és a kincs­ zsákmányra való reménységet, sőt hatalmasabb rugója a hadi vitézségnek, mint mindezek együttvéve. Erre a belá­tásra pedig nevelni kell a népet, a politikai és gazdasági küzdelmek iskolájában. En­nek a küzdelemnek legnagyobbszerű­bb eszköze a sajtó és ha ma az Európa-szövet­ség népei mesébe illő hősiességgel védekez­nek az Ázsia-szövetség ellen, ezt az ügyek intézői legelső­sorban a sajtónak köszön­hetik. Főképen azonban a független sajtó­nak, amely mindig a nép érdekeinek a szó­vivője és amely ilyképen akkora erkölcsi tőkéket halmozott föl, hogy válságos idők­ben is zászlójukat látják benne a nagy tö­megek. Ilyen sajtót pénzért nem vásárolhat semmiféle kormány, semmiféle hadvezető­ség, ilyen sajtó csak a sajtószabadság talajában teremhet. A szabad sajtó nor­mális időben korlátlan kritikájával javítja az intézményeket, amelyeken válságos idők­ben a nemzeti lét és nemlét kérdése meg­fordul. Ha néha téved is kritikájában, milyen eltörpülő baj ez ahhoz a hatalmas erőhöz képest, amellyel válságos időkben a közös nagy célok érdekében fölléphet ! • A NÉPSZAVA HÉTFŐI KÜLÖNKIADÁ­SAIT összes havi­­és heti előfizetőink úgy a fővárosban, mint a vidéken díj­talanul kapják. Aki az előfizetőktől ezekért a lapokért külön díjazást kér, az visszaélést követ el. Kérjük tehát az ilyen eseteknek sürgős bejelentését. Természetes, hogy azoknak, akik a la­pot­­példányonként veszik, a hétfői la­pot is meg kell fizetniük. A Népszava kiadóhivatala. •••

Next