Népszava, 1914. október (42. évfolyam, 242–272. sz.)
1914-10-13 / 254. szám
130 A világháború polifiliai hatása Ázsiában, japán szerepe. Douwes Dekker elvtársat, aki születésére nézve hollandiai és annak idején a keletindiai németalföldi gyarmatokon sokkal többet foglalkozott a benszülött-kérdéssel, mintsem ez az ottani kapitalistáknak tetszett volna, kiutasították a gyarmatokból. Dekker elvtárs a Ret Volk-ban, a hollandi szocialista párt napilapjában röviden a következőkben állítja össze a messze keleten történteket és Japánnak a világháborúban való résztvételének valószínű következményeit. A német követ Pekingből hivatalosan jelentette Berlinbe, miszerint a japán kormány értesítette a kínai kormányt, hogy Brit-Indiában felkelés tört ki vagy legközelebb ki fog törni. Ennek következtében Angolország Japánhoz azt a kérdést intézte, mennyi japáni katonát tudna Indiába küldeni, Anglia pedig indiai csapatokat szállított Egyiptomba, hogy az ottani mozgalmakra vigyázzanak. Az indiai csapatoknak más gyarmatokra való szállítása nem azt jelenti, hogy nagyon bíznak az indiaiak lojalitásában, hanem inkább éppen annak az ellenkezőjét: nem bíznak bennük eléggé és a legforradalmárabb csapatokat (a szikheket és a gurkhákat) elvonják onnét, hogy helyreállítsák a fehér csapatok túlnyomó erejét. Japán állítólag késsőnek nyilatkozott a segítségre, de egyúttal meglehetősen nagy kárpótlásokat követelt. Ezzel Angolország csalatkozott a reményeiben, mert egyáltalán nem teljesítheti Japán követeléseit, anélkül, hogy meg ne sértse Ausztráliának alkotmányjogilag biztosított autonómiáját. Ugyanakkor az Egyesült Államok kérdést intézett Angolországhoz, hogy miképen viselkedne Japánnak német Ajguineában való hódítási vágyával szemben, miután ez a gyarmat nagyon közel van a philippini amerikai birtokokhoz. Úgy látszik mindenütt az a nézet uralkodik, hogy Japánnak egyáltalán nem szándéka Kiaucsaut a kínaiaknak visszaadni. Különben nagyon valószínűtlen is, hogy Japán Kína érdekében hozzon ilyen nagy áldozatokat. Az angolok megelőzték a japániakat. Legalább is az angolországi és ausztráliai lapok jelentik, hogy az angolok augusztus 29-én megszállták Apiát. Mindezek ellenére azonban az Egyesült Államok számolnak azzal a lehetőséggel, hogy Japán akcióját azokra a területekre is kiterjesztheti, amelyek kívül esnek a japáni és kínai vizeken. Ennek a félelemnek az igazolására és annak jelzésére, hogy Amerika ezt nem hajlandó eltűrni, amerikai hadihajókat vontak össze a nyugati partoknál és egy flottát küldtek a Phillippini szigetekhez. Japán és Kina között a kábelösszeköttetés szeptember közepe óta megszakadt. Azt hiszik, hogy Japán maga pusztította el az öszszeköttetést, mert azt hiszi, hogy ezzel teszi meg a leghatásosabb cenzúraintézkedést. Kina „köszönettel" visszautasította Japánnak azt az ajánlkozását, hogy az európai bonyodalom tartama alatt Kínában elnyom minden belső mozgalmat. A bonyodalomra tehát van elég anyag ! A mohamedán világban is aggasztó erjedés észlelhető. Az angoloknak Egyiptomban tett intézkedései is erre mutatnak. Azok a nehézségek, amelyeket mohamedán részről Angliának és Oroszországnak okoztak, bizonyára nem Törökországból származnak, amely minden eszközzel védekezne az ellen, hogy belevonják a bonyodalomba. Ezek a nehézségek inkább Marokkóból, Tripoliszból, Egyiptomból, Afganisztánból és Indiából származnak. Marokkóban már hirdetik a samt háborút Franciaország ellen. Törökországban is nagyon kedvezőtlen hangulat uralkodik Anglia és Oroszország ellen. A Németországban lévő indiaiak és a Svájcban lévő egyiptomiak igen hevesen adnak kifejezést Angolország iránt való elkeseredésüknek. Az izlám vallás nevében Németország győzelmét kívánják. A mekkai serif már sok ezer beduint vont össze. Ajtó, ablak nyitva áll minden lehetőség számára és a nacionalista párt bizonyos kijelentései arra engednek következtetni, hogy a japán imperialisták a keletindiai európai gyarmatokra vetették a szemüket. Japánnak sohasem volt még ilyen kedvező alkalma és valószínű, hogy nem is lesz megint. Ennek következtében Dekker elvtárs azt tanácsolja a hollandiai kormánynak, hogy minden eshetőségre készüljön németalföldi Keletindiát illetőleg. Dekker ehhez még azt a személyes kérését csatolja, hogy a kormány függessze föl az ellene hozott kiutasító ítéletet, hogy Keletindiába visszatérhessen és ott személyesen érvényesítse befolyását a benszülött lakosság körében, amelynek szintén érdeke, hogy a gyarmatok Hollandia birtokában maradjanak, mert a japán uralom alatt sorsuk mindenesetre megroszszabbodna. NÉPSZAVA 1914. október 14. A behívottak családtagjainak segélyezésére hozzánk befolyt összegek Kimutatása: Feith Gábor és Társa Teleky-téri építkezésének munkásai 50.— Feith Mihály okleveles építész Pick- ellen még nincs ugyan, de célszerű óvatossági intézkedésekkel biztosan megelőzhetjük, hogy a ragály ránk támadjon! gyári építkezésének munkásai 20.— Korom József 1.— Langel asztalosgyár munkásai 67.— Csomasz 1.— Húsipari munkások 300.— Bácsi Alajos 1.— 265. számú gyüjtőiven: Finály 1.— Főző —.40, Marczi 1.—, Neumann 1.—, Beskei—.50, Zucker -.40, Molnár —.40, Strausz —.40, Nagy —.40 Bruck —.50, Biák —.50, Winter 2.—, Halmos —.50, Halász —.50, Fischer —.80, B. A. 2.—, Hirling 1.—, Kecskés 1.—, Klein —.40, Armovits —.50, Bremerl —.20, Salamon —.20, Sebestyén —.80, öszszesen 15.70 Mai gyűjtésünk 455.70 Eddigi gyűjtésünk 32.661.58 összesen 33.117.28 26.138.— 300.— 26.438.— Egyenleg 6.679.28 EGYLETI HÍREK A bőröndös, szíjgyártó, nyerges ésa többi munkások 87,3 vetsége e hó 13-án, kedden este fél 8 órakor vezetőségi ülést tart. Újpest is képviseltesse magát! Az asztalosok szakosztályának a vezetősége kedden este 4 órakor illést tart. Újpest. A végrehajtó bizottság szerdán este 8 órakor fontos ügyben ülést tart. Nagyvárad. Valamennyi szakma munkásai október 14-én este 8 órakor a Munkásotthon nagytermében fontos ügyben értekezletet tartanak. Sontos megjelenést kér a pártszervezet. WVWVMAMAMWWWWWWIMAMMM/WWVWVWWWWVW A vas- és fémmunkások vigalmi bizottsága vasárnap délután 3—0-ig és este 8—1-ig táncgyakorlatot tart. Belépődíj nincs. Iruhatári díj hölgyeknek délután R0 fillér, este Ml fillér, férfiaknak tagkönyvvel délután 6u fillér, este 30 fillér. • Ebben a rovatban közöltekért nem vállal semmiféle felelősséget sem a szerkesztőség sem a kiadóhivatal. Kérésünk a hajnali órákra Erzsébetfalva—Kispest—Csepeli lapszállításra. Ajánlatok a Népszava kiadóhivatalához, Contraérímzendők Ügyeljünk a tisztaságra! Mossuk meg kezeinket naponta többször Öblögessük szíjunkat minden étkezés estt tzeppannal, sóstorszesszel. Vigyázzunk a gyomrunkra is az emésztésünkre. Forralatlan viz helyett igyunk: SZENT MARGITSZIGETI forrásásványvizet mely nagy mélységből mint 43 fokos hévvíz tör elő, tehát föltétlenül baktériummentes. Kaphatók minden üzletben! Kiosztottunk Szervezetek kiosztásra készpénzért átvettek