Népszava, 1914. október (42. évfolyam, 242–272. sz.)
1914-10-16 / 257. szám
Ujabb leleplezés a világiáború előzményeiről. A német kormány ujabb bizonyítékai. — Franciaország behálózta Angliát. — A háborút Oroszország akarta. (Berlin, október 15.) A „Norddeutsche Allgemeine Zeitung" a háború előzményeire vonatkozó hivatalos okiratokat közöl. Arról, hogy kitől származnak e jelentések és mely időben keltek azok, érthető okokból közelebbi adatot nem közlünk. Ez okiratok eléggé megvilágítják a helyzetet. Kitűnik belőlük, mint fűződik mind szorosabbá a francia diplomácia hálója, amellyel Angliát megköti. Az első jelentés 1913. év márciusában kelt. Elmondja e jelentés, hogy már a marokkói konfliktus első fázisában tett Anglia és Franciaország olyan katonai természetű ígéretet, amelyből később a két vezérkar kölcsönös megállapodása keletkezett. A tengeren való kooperációról szóló megegyezést illetőleg rendesen jól értesült helyről a következőket hallottam: Az angol flotta vállalja az Északitenger, a csatorna és az Atlanti-óceán védelmét, hogy lehetővé tegye Franciaországnak azt, hogy tengeri haderejét a Földközitenger nyugati medencéjében vonhassa össze és ezenfelül a flotta támpontjául Máltát is rendelkezésére bocsátják. A részletek a francia torpedó-flotilla és a tengeralattjáróknak a csatornában való fölhasználására, úgyszintén az angol hajóraj fölhasználására vonatkoznak. Különös helyről szereztem értesülést egy jegyzékváltásról, amely a lefolyt év őszén folyt sir Edward Grey és Tamborn nagykövet között, amelyben az angol és a francia kormány egy harmadik hatalom részéről fenyegető támadás esetére eszmecserét folytatott arra nézve, kívánatos-e a támadások visszautasítása vagy a közös eljárás és adott esetben vájjon mennyire lesznek a katonai megállapodások alkalmazandók. Anglia formálisan nem vállal kötelezettséget a katonai segítségre és szabad kezet nyer, hogy mindenkor saját érdekeinek megfelelően járhat el. Hogy azonban e megállapodással Anglia ténylegesen közösséget vállalt a francia revanche eszmével, azt nem kell külön bizonyítani. Az angol kormány veszélyes játékot űz. Politikája a boszniai és marokkói kérdésben oly válságot idézett föl, amely Európát két ízben sodorta a háború szélére. További akták, amelyek májusban és júliusban keltek, Anglia és Oroszország között létrejött katonai megállapodásokról szólnak, amelyek elsősorban a tengerészetügyi konvencióra irányulnak. Egy Pétervárott május 26-án kelt okirat az orosz tengerészeti vezérkar főnökénél folyt konferenciáról szólt, amelyen a tengerészetügyi egyezmény alapját is megbeszélték. A konferencia a Földközitengeri helyzet szempontjából Oroszországra nézve nagy fontosságúnak mondotta ki azt, hogy az antant tengeri hadereje és a monarchia, valamint Olaszország tengeri hadereje között a megfelelő egyensúlyt helyre kell állítani. Mert ha a monarchia és Olaszország hajóhadai lesznek a tenger urai, a monarchia,a Fekete-tengeren támadhatná meg Oroszországot, ami veszélyes csapás volna Oroszországra nézve. Föl kell tenni azt, hogy Ausztria-Magyarország és Olaszország tengeri hadereje Franciaországhoz viszonyítva túlerőben van. Angliának ennek következtében megfelelő számú hadihajó rendelkezésére bocsátásával biztosítania kell a Földközi-tengeren az antant hatalom túlerejét legalább is addig, amíg az orosz flotta a fejlettség megfelelő fokára jut. Az orosz hajóknak bázisul rendelkezésére kell hogy álljon minden Földközi-tengeri angol kikötő, ugyanígy a francia kikötők is rendelkezésére állanak e célra. Az 1914. évi júliusbaan kelt egyik okirat másolata annak az iratnak, amelyet egy orosz nagyherceg szárnysegéde intézett a följebbvalójához. Ebben azt mondja, hogy a pétervári munkások között nagy mozgalmak voltak észlelhetők, amelyek sajátságosan a francia, vendégek ittlétére estek. Ugyanekkor ebben az időben intézte a monarchia ultimátumát Szerbiához. De Labruche tábornok francia katonai ügyvivőtől hallottam, hogy az ő értesülése szerint a monarchia nem ártatlan e munkásmozgalmakban. Most azonban hamarosan visszatérnek a rendes viszonyok és kormányunk, úgy látszik, a franciáktól fölbátorítva, már nem remeg a németektől. Legfőbb ideje volt már ennek és jobb, hogy végül tisztára megbeszélték a dolgokat, mintsem hogy örökösen a diplomaták hazugságai mögé rejtőzzenek. A monarchia ultimátuma, mint az összes lapok megállapítják, hallatlanul szemtelen. Éppen most olvasom az esti lapot. A minisztertanács tegnapi ülésén a hadügyminiszter nagyon erélyesen szólott föl és kijelentette, hogy Oroszország teljesen kész a harcra. Németország — amely a monarchiát helyezi előtérbe — el van szánva arra, hogy összemérje erejét, még mielőtt flottánkat kiépítenek és mielőtt még a balkáni államok helyrehozzák a háború ütötte csorbákat. Nekünk is szembe kell néznünk a veszéllyel és nem szabad elbújnunk, mint a balkáni háború idején, amikor Kokovcev csak a tőzsdére gondolt. Zivatar a háború, jöjjön nyomában a katasztrófa. Mindenesetre jobb lesz, mint ebben a fülledt levegőben fuldokolni. NÉPSZAVA 1914 október 16. A fenyiygiktúra a háborúban. A világpiac szétválása. A közgazdaság alkalmazkodása a háborúhoz. A konjunktúra javulása. A modern kapitalizmus legnagyobb eredménye és egyben fejlődésének alapföltétele, a világpiac, a háború kitörése óta megszűnt. Németország, Oroszország és Ausztria-Magyarország a tengerentúli forgalomból közvetlenül ki van zárva. A külkereskedelmi forgalomból csak a szomszédos, szövetséges vagy semleges államokkal való forgalom lehetősége maradt fönn. Ennek következtében a külkereskedelmi forgalom megszakadt, az eddig egységes világpiac kétfelé oszlott a háborúban álló államcsoportok szerint. Mindegyik államcsoport különválva igyekszik saját szükségleteiről gondoskodni. A kapcsolat a két ellenséges világpiaci terület közt a semleges államok hajózásának és kereskedelmének kellene megteremteni, így volt ez a régebbi háborúkban. A jelenlegi háborúnak azonban Anglia részéről annyira tisztán gazdasági jellege van, annyira Németország gazdasági megtörését tűzte ki célul, hogy a közvetítés lehetőségét is kizárta. Az angol és francia kormány rendeletei megtiltják alattvalóiknak, hogy az ellenséges országok polgáraival bármiféle üzletet kössenek; ez a tilalom arra az esetre is szól, hogyha semleges állam polgárai közvetítik az üzletet. Ilyenformán Anglia útját próbálja állani annal, hogy semleges államok üzleti kapcsolatokat létesítsenek a harcban álló országok közt. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok megszakítása, amelyeket a háború, a kiviteli és behozatali tilalmak úgy is nagyon meggyöngítettek, ezáltal jóformán teljessé lett. Ha majd a háború befejezte után a mostani időszak közgazdasági adatai nyilvánosságra jutnak, ki fog tűnni, hogy a modern közgazdasági élet mennyire ruganyos, egész berendezkedésében mennyire hozzá tud alkalmazkodni a változott viszonyokhoz. Tagadhatatlan, hogy ez az alkalmazkodás sok százezer munkás, alkalmazott, hivatalnok szenvedését és nélkülözését is magában foglalja. Ez igaz, de ennek ellenére meg kell állapítani, hogy a kapitalizmus egész gazdasági szervezete erősebben állta meg a próbát, mint általában várták. A változott viszonyokhoz való alkalmazkodás minden téren folyik. A földmivelésnél főleg abban látjuk, hogy mindenütt igyekeznek az eddiginél nagyobb mennyiségű kenyérgabonát vetni. Még Angliában is, ahol rendes körülmények között a földmiveléssel keveset törődnek, most nagy erővel hozzáfogtak az eddig parlagon heverő, legelőül vagy Vadászterületül szolgáló nagybirtokok megműveléséhez. A magas búzaár legyőzte az angol lordok vadászszenvedélyét. Minden hadviselő állam arra törekszik, hogy jövő évi élelem szükségletét lehetőleg biztosítsa. Az állatállomány védelméről a kormány rendeleti úton intézkedik. Nagyfokú alkalmazkodást tapasztalunk az ipartörvény terén is. Itt is azt a törekvést látjuk, hogy minden ország lehetőleg önmaga gondoskodik minden szükségletéről. Az angol és francia termékeket belföldi termékekkel igyekeznek pótolni. Németországban az angol szén helyett német szenet, nálunk a porosz helyett belföldi szenet használnak. Az angol szövetek helyett belföldi termékek kerülnek forgalomba. A tengeri forgalom fennakadása folytán hiányzik a zsákkészítéshez szükséges juta, amely csak Indiában lévén, a német papírgyárak hír szerint oly erős és SZÍVÓS papírzsákokat kezdenek gyártani, amely képes a jutazsákokat pótolni. Viszont az angolok nem tudván Németországból a kelmefestéshez szükséges azulinfestékeket megkapni, a régi növényi festékekhez térnek vissza. A monarchia teakészlete előreláthatólag ki fog fogyni, ezért már most foglalkoznak sokfelé mindenféle belföldi szagos növénylevél gyűjtésével, amelyek a tea pótlására fognak szolgálni. Az alkalmazkodás ezernyi ilyen példáját és kísérletét tapasztalhatjuk most. Közgazdasági hátránya ennek az alkalmazkodásnak, a világpiaci termelésnek országos termelésre való visszaalakításának az, hogy elvész a világpiaci munkamegosztás által létrehozott munkamegtakarítás; ugyanazokat a javakat sokkal nagyobb munkamen- nyiség árán kell most megtermelni, mint hogyha minden állam azt termelné, amit az ő területén legelőnyösebb termelni és minden egyebet a többi országból cserélne be, mint a meg nem zavart világpiaci forgalom esetén. A nemzeti termelésre ma már csak nagy munkamennyiség-veszteséggel lehet visszatérni. * Az itt jelzett alkalmazkodás következménye, hogy a konjunktúra, amennyire a most természetesen igen hiányos jelentésekből kivehető, a különböző országokban nem olyan rossz, mint a háború kitörésekor valószínűnek látszott. Egyfelől maga a háború óriási termelést igényel, míg ugyanakkor a munkaerő nagy részét a háború köti le. Ennek tulajdonítható, hogy amenynyire ma áttekinthető, a semleges államok-ban — Amerikát nem tekintve — a munkanélküliség nem kisebb, mint a hadviselő államokban. A pénz- és hitelügyek rendezése javította a lakosság fogyasztóképességét, úgy hogy az ipartermékek eladása kedvezőbb lett. Angliában, Németországban nagy nyilvános építkezések, óriási vasúti megrendelések is hozzájárultak a konjunktúra, megjavításához. Nálunk az állam részéről ilyen szempontból alig történt valami, néhány vasútvonal építését folytatják, néhány építkezést befejeznek, de nagyarányú közmunkákról nincs szó. Ennek ellenére a munkanélküliség néhány különösen sújtott szakmától eltekintve nem nagy; ilyen szakmák főleg a nyomdászok, könyvkötők, kereskedelmi alkalmazottak és magántisztvi- selők. Utóbbiaknál az állástalanság mellett a fizetések nagyméretű leszállítása is dívik. Számos főnök 20—50 százalékkal redukálta alkalmazottainak fizetését. Sok „uri" házban a cselédekkel is nagyon piszkosan bántak: fölmondták nekik és fizetés nélkül "tartották meg tovább szolgálatban. A többi munkásszakmák foglalkoztatása, amint ez például a budapesti állami munkásközvetítő és a szakszervezeti- és munkáltatóközvetítők utolsó közös kimutatásából kitűnik, jobb, mint a háború előtt volt. A vas-és fémmunkások csak 300 munkanélkülit mutatnak ki. A famunkásoknál is megfogyott a munkanélküliek száma; pékek, húsipari és bőripari munkások is jól vannak foglalkoztatva. A munkaviszonyok tehát, a rendkívüli viszonyokat tekintve, általában tűrhetőknek mondhatók.