Népszava, 1914. október (42. évfolyam, 242–272. sz.)

1914-10-16 / 257. szám

Ujabb leleplezés a világ­iá­ború elő­zményeiről. A német kormány ujabb bizonyítékai. — Franciaország behálózta Angliát. — A háborút Oroszország akarta. (Berlin, október 15.) A „Norddeutsche All­gemeine Zeitung" a háború előzményeire vonatkozó hivatalos okiratokat közöl. Ar­ról, hogy kitől származnak e jelentések és mely időben keltek azok, érthető okokból kö­zelebbi adatot nem közlünk. Ez okiratok eléggé megvilágítják a helyzetet. Kitűnik belőlük, mint fűződik mind szorosabbá a francia diplomácia hálója, amellyel Angliát megköti. Az első jelentés 1913. év márciusában kelt. Elmondja e jelentés, hogy már a marokkói konfliktus első fázisában tett Anglia és Fran­ciaország olyan katonai természetű ígéretet, amelyből később a két vezérkar kölcsönös megállapodása keletkezett. A tengeren való kooperációról szóló megegyezést illetőleg rendesen jól értesült helyről a következőket hallottam: Az angol flotta vállalja az Északi­tenger, a csatorna és az Atlanti-óceán vé­delmét, hogy lehetővé tegye Franciaország­nak azt, hogy tengeri haderejét a Földközi­tenger nyugati medencéjében vonhassa össze és ezenfelül a flotta támpontjául Máltát is rendelkezésére bocsátják. A részletek a francia torpedó-flotilla és a tengeralatt­járóknak a csatorná­ban való fölhasználására, úgyszin­tén az angol hajóraj fölhasználására vonat­koznak. Különös helyről szereztem értesülést egy jegyzékváltásról, amely a lefolyt év őszén folyt sir Edward Grey és Tamborn nagykö­vet között, amelyben az angol és a francia kormány egy harmadik hatalom részéről fe­nyegető támadás esetére eszmecserét foly­tatott arra nézve, kívánatos-e a támadások visszautasítása vagy a közös eljárás és adott esetben vájjon mennyire lesznek a katonai megállapodások alkalmazandók. Anglia for­málisan nem vállal kötelezettséget a katonai segítségre és szabad kezet nyer, hogy minden­kor saját érdekeinek megfelelően járhat el. Hogy azonban e megállapodással Anglia ténylegesen közösséget vállalt a francia re­vanche eszmével, azt nem kell külön bizonyí­tani. Az angol kormány veszélyes játékot űz. Politikája a boszniai és marokkói kérdésben oly válságot idézett föl, amely Európát két ízben sodorta a háború szélére. További akták, amelyek májusban és jú­liusban keltek, Anglia és Oroszország között létrejött katonai megállapodásokról szólnak, amelyek elsősorban a tengerészetügyi kon­vencióra irányulnak. Egy Pétervárott má­jus 26-án kelt okirat az orosz tengerészeti ve­zérkar főnökénél folyt konferenciáról szólt, amelyen a tengerészetügyi egyezmény alap­ját is megbeszélték. A konferencia a Földközi­tengeri helyzet szempontjából Oroszországra nézve nagy fontosságúnak mondotta ki azt, hogy az antant tengeri hadereje és a mon­archia, valamint Olaszország tengeri had­ereje között a megfelelő egyensúlyt helyre kell állítani. Mert ha a monarchia és Olasz­ország hajóhadai lesznek a tenger urai, a monarchia,a Fekete-tengeren támadhatná meg Oroszországot, ami veszélyes csapás volna Oroszországra nézve. Föl kell tenni azt, hogy Ausztria-Magyarország és Olaszország tengeri hadereje Franciaországhoz viszo­nyítva túlerőben van. Angliának ennek kö­vetkeztében megfelelő számú hadihajó ren­delkezésére bocsátásával biztosítania kell a Földközi-tengeren az antant hatalom túl­erejét legalább is addig, amíg az orosz flotta a fejlettség megfelelő fokára jut. Az orosz ha­jóknak bázisul rendelkezésére kell hogy áll­jon minden Földközi-tengeri angol kikötő, ugyanígy a francia kikötők is rendelkezésére állanak e célra. Az 1914. évi júliusbaan kelt egyik okirat másolata annak az iratnak, amelyet egy orosz nagyherceg szárnysegéde intézett a följebbvalójáh­oz. Ebben azt mondja, hogy a pétervári munkások között nagy mozgalmak voltak észlelhetők, amelyek sajátságosan a francia, vendégek ittlétére estek. Ugyanek­kor ebben az időben intézte a monarchia ul­timátumát Szerbiához. De Labruche tábor­nok francia katonai ügyvivőtől hallottam, hogy az ő értesülése szerint a monarchia nem ártatlan e munkásmozgalmakban. Most azon­ban hamarosan visszatérnek a rendes viszo­nyok és kormányunk, úgy látszik, a franciák­tól fölbátorítva, már nem remeg a németek­től. Legfőbb ideje volt már ennek és jobb, hogy végül tisztára megbeszélték a dolgokat, mintsem hogy örökösen a diplomaták hazug­ságai mögé rejtőzzenek. A monarchia ulti­mátuma, mint az összes lapok megállapít­ják, hallatlanul szemtelen. Éppen most ol­vasom az esti lapot. A minisztertanács teg­napi ülésén a hadügyminiszter nagyon eré­lyesen szólott föl és kijelentette, hogy Orosz­ország teljesen kész a harcra. Németország — amely a monarchiát helyezi előtérbe — el van szánva arra, hogy összemérje erejét, még mielőtt flottánkat kiépítenek és mielőtt még a balkáni államok helyrehozzák a háború ütötte csorbákat. Nekünk is szembe kell néz­nünk a veszéllyel és nem szabad elbújnunk, mint a balkáni háború idején, amikor Ko­kovcev csak a tőzsdére gondolt. Zivatar a háború, jöjjön nyomában a katasztrófa. Mindenesetre jobb lesz, mint ebben a fülledt levegőben fuldokolni. NÉPSZAVA 1914 október 16. A fenyiygik­túra a háborúban. A világpiac szétválása.­­ A közgaz­d­aság alkalmazkodása a háborúhoz. A konjunktúra javulása. A modern kapitalizmus legnagyobb ered­ménye és egyben fejlődésének alapföltétele, a világpiac, a háború kitörése óta megszűnt. Németország, Oroszország és Ausztria-Ma­gyarország a tengerentúli forgalomból köz­vetlenül ki van zárva. A külkereskedelmi forgalomból csak a szomszédos, szövetséges vagy semleges államokkal való forgalom lehetősége maradt fönn. Ennek következté­ben a külkereskedelmi forgalom megsza­kadt, az eddig egységes világpiac kétfelé oszlott a háborúban álló államcsoportok szerint. Mindegyik államcsoport különválva igyekszik saját szükségleteiről gondos­kodni. A kapcsolat a két ellenséges világpiaci terület közt a semleges államok hajózásá­nak és kereskedelmének kellene megterem­teni, így volt ez a régebbi háborúkban. A jelenlegi háborúnak azonban Anglia részé­ről annyira tisztán gazdasági jellege van, annyira Németország gazdasági megtörését tű­zte ki célul, hogy a közvetítés lehetőségét is kizárta. Az angol és francia kormány ren­deletei megtiltják alattvalóiknak, hogy az ellenséges országok polgáraival bármiféle üzletet kössenek; ez a tilalom arra az esetre is szól, hogyha semleges állam polgárai köz­vetítik az üzletet. Ilyenformán Anglia útját­ próbálja állani annal, hogy semleges álla­mok üzleti kapcsolatokat létesítsenek a harcban álló országok közt. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok megszakítása, ame­lyeket a háború, a kiviteli és behozatali ti­lalmak úgy is nagyon meggyöngítettek, ez­által jóformán teljessé lett. Ha majd a háború befejezte után a mos­tani időszak közgazdasági adatai nyilvá­nosságra jutnak, ki fog tűnni, hogy a modern közgazdasági élet mennyire ruga­nyos, egész berendezkedésében mennyire hozzá tud alkalmazkodni a változott viszo­nyokhoz. Tagadhatatlan, hogy ez az alkal­mazkodás sok százezer munkás, alkalma­zott, hivatalnok szenvedését és nélkülözését is magában foglalja. Ez igaz, de ennek elle­nére meg kell állapítani, hogy a kapitaliz­mus egész gazdasági szervezete erősebben állta meg a próbát, mint általában várták. A változott viszonyokhoz való alkalmaz­kodás minden téren folyik. A földmivelés­nél főleg abban látjuk, hogy mindenütt igyekeznek az eddiginél nagyobb mennyi­ségű kenyérgabonát vetni. Még Angliában is, ahol rendes körülmények között a föld­miveléssel keveset törődnek, most nagy erő­vel hozzáfogtak az eddig parlagon heverő, legelőül vagy Vadászterületül szolgáló nagybirtokok megműveléséhez. A magas búzaár legyőzte az angol lordok vadász­szenvedélyét. Minden hadviselő állam arra törekszik, hogy jövő évi élelem szükségletét­­ lehetőleg biztosítsa. Az állatállomány vé­delméről a kormány rendeleti úton intéz­kedik. Nagyfokú alkalmazkodást tapasztalunk­ az ipartörvény terén is. Itt is azt a törek­vést látjuk, hogy minden ország lehetőleg önmaga gondoskodik minden szükségleté­ről. Az angol és francia termékeket belföldi termékekkel igyekeznek pótolni. Németor­szágban az angol szén helyett német szenet, nálunk a porosz helyett belföldi szenet hasz­nálnak. Az angol szövetek helyett belföldi termékek kerülnek forgalomba. A tengeri forgalom fennakadása folytán hiányzik a zsákkészítéshez szükséges juta, amely csak Indiában lévén, a német papírgyárak hír szerint oly erős és SZÍVÓS papírzsákokat kez­denek gyártani, amely képes a jutazsáko­kat pótolni. Viszont az angolok nem tudván Németországból a kelmefestéshez szüksé­ges azulinfestékeket megkapni, a régi nö­vényi festékekhez térnek vissza. A mon­archia teakészlete előreláthatólag ki fog fogyni, ezért már most foglalkoznak sok­felé mindenféle belföldi szagos növény­levél gyűjtésével, amelyek a tea pótlására fognak szolgálni. Az alkalmazkodás ezernyi ilyen példáját és kísérletét tapasztalhatjuk most. Közgaz­dasági hátránya ennek az alkalmazkodás­nak, a világpiaci termelésnek országos ter­melésre való visszaalakításának az, hogy elvész a világpiaci munkamegosztás által létrehozott munkamegtakarítás; ugyanazo­kat a javakat sokkal nagyobb munkamen­-­ nyiség árán kell most megtermelni, mint hogyha minden állam azt termelné, amit az ő területén legelőnyösebb termelni és min­den egyebet a többi országból cserélne be, mint a meg nem zavart világpiaci forgalom esetén. A nemzeti termelésre ma már csak nagy munkamennyiség-veszteséggel lehet visszatérni. * Az itt jelzett alkalmazkodás következ­ménye, hogy a konjunktúra, amennyire a most természetesen igen hiányos jelenté­sekből kivehető, a különböző országokban nem olyan rossz, mint a háború kitörésekor valószínűnek látszott. Egyfelől maga a há­ború óriási termelést igényel, míg ugyan­akkor a munkaerő nagy részét a háború köti le. Ennek tulajdonítható, hogy a­meny­nyire ma áttekinthető, a semleges államok-­­ban — Amerikát nem tekintve — a munka­nélküliség nem kisebb, mint a hadviselő ál­lamokban. A pénz- és hitelügyek rendezése javította a lakosság fogyasztóképességét, úgy hogy az ipartermékek eladása kedve­zőbb lett. Angliában, Németországban nagy nyilvános építkezések, óriási vasúti meg­rendelések is hozzájárultak a konjunktúra, megjavításához. Nálunk az állam részéről ilyen szempontból alig történt valami, né­hány vasútvonal építését folytatják, né­hány építkezést befejeznek, d­e nagyarányú közmunkákról nincs szó. Ennek ellenére a munkanélküliség néhány különösen sújtott szakmától eltekintve nem nagy; ilyen szak­mák főleg a nyomdászok, könyvkötők, ke­reskedelmi alkalmazottak és magántisztvi-­ selők. Utóbbiaknál az állástalanság mellett a fizetések nagyméretű leszállítása is dívik. Számos főnök 20—50 százalékkal redukálta alkalmazottainak fizetését. Sok „uri" ház­ban a cselédekkel is nagyon piszkosan bán­tak: fölmondták nekik és fizetés nélkül "tar­tották meg tovább szolgálatban. A többi munkásszakmák foglalkoztatása, amint ez például a budapesti állami munkásközve­títő és a­ szakszervezeti- és munkáltató­köz­vetí­tők utolsó közös kimutatásából ki­tűnik, jobb, mint a háború előtt volt. A vas-és­­ fémmunkások csak 300 munkanélkülit mutatnak ki. A famunkásoknál is megfo­gyott a munkanélküliek száma; pékek, hús­ipari és bőripari munkások is jól vannak foglalkoztatva. A munkaviszonyok tehát, a rendkívüli viszonyokat tekintve, általában tűrhetőknek mondhatók.

Next