Népszava, 1914. október (42. évfolyam, 242–272. sz.)

1914-10-03 / 244. szám

lyié oktober 6. NÉPSZAVA Nem kellenek választók. * Szolgálat a munkapártnak. A debreceni központi választmány, a bu­dapestihez hasonlóan szintén fölírt a bel­ügyminiszterhez, hogy a választók név­jegyzékének összeállítását halassza el A központi választmány a belügyminiszter érveit használta föl előterjesztésében, ki­fejtve, hogy mindenképen méltánytalan, ha megfosztják azokat a választójogtól, akiket a harctérre szólítottak. A belügy­miniszter a budapesti központi választmány előterjesztésére még nem válaszolt, de a debrecenieknek egy leiratban tudtára adta, hogy ragaszkodik „a névjegyzék összeállí­tásához és közszemlére bocsátásához". Ez azt jelenti, hogy a budapesti központi vá­lasztmány előterjesztését is figyelmen kívü­l hagyják és az egész országban folytatják a választók névjegyzékére vonatkozó mun­kálatokat. Mi már többször megírtuk, hogy ez a tel­jesen indokolatlan gyorsaság jogfosztást jelent, mert a választójogra jogosultak százezrei a harctéren vannak és így nem gondolhatnak arra, hogy a névjegyzékbe bekerüljenek. A belügyminiszter a válasz­tók névjegyzékének összeállításával a mun­kapártnak tesz szolgálatot, mert teljesen hatástalanná teszi még azt a korös válasz­tójogot is, amelyet a jogtalanok egy részé­nek megadtak. Ez a taktika a munkapárt részére talán hasznos, de a jövőben nagyon meg fogja magát bosszulni. Azok, akik a harctéren vannak, valószínűleg nagy meg­lepetéssel veszik tudomásul, hogy amíg rettenetes fáradalmak és nélkülözések kö­zött harcoltak az ellenséges csapatokkal, elkobozták tőlük a választójogukat A ma­gyar munkások tízezrei végtelen elkesere­déssel veszik majd tudomásul, hogy az or­szágnak tett megbecsülhetetlen szolgála­taikért ezt nyerték jutalomul. Ha ez nem a gyár vezetőségének a szán­déka, parancsoljon rá Löbl arra, hogy, ne ártson a gyár tekintélyének azzal, hogy épp ezekben az időkben csökkenti a munkások ke­resetét, másrészt pedig ne kompromittálja had­vezetőségünket azzal, hogy amikor egyik­másik munkás tiltakozik a rég megállapított munkaárak csökkentése ellen, megfenyegeti, hogy: — Vagy megcsinálja ezért az árért, vagy pedig fölöltöztetem katonának és akkor, majd ingyért csinálhatja! Löbl úr talán maga sem hiszi, hogy a had­vezetőség segítségére legyen a munkásság el­len, amikor ez régebbi keresetét igyekszik biz­tosítani. A hadvezetőség nem szállít a Ganz­gyár részére ingyen munkaerőt, annál inkább sem, mivel a hadfelszerelési munkákat elég jól megfizetik ahhoz, hogy a munkások régi keresetüket megkaphassák. A miniszter rendeletében azt is kérte, hogy a meglevő munkásokat lehetőleg foglalkoztas­sák. A Ganz-gyárból azonban elbocsátják a régen ott dolgozó munkásokat azzal a kifogás­sal, hogy nincsen munka, ellenben rövidesen másokat alkalmaznak, sőt túlóráztatnak is. A munkabéreket általában­­50 százalékkal redu­kálták. Pedig Löbl úr, amikor odakerült igaz­gatónak, a munkásság bizalmi testülete előtt kijelentette, hogy respektálni fogja a meglevő kereseteket, a világért sem fogja azokat csök­kenteni, tevékenysége nem fog a munkásság rovására történni, hogy olyan reformokat lép­tet életbe, amelyekből a munkásságnak csak előnye lesz. Nem kellett soká várni a refor­mokra. Megjöttek ezek a háborús idők beálltá­val, túlórázások, árlevonások és elbocsátások képében. Ezt teszik ugyanakkor, amikor a munkásság nem kíván egyebet a mostani viszonyok között, mint a régi, silány béreket. Budapest főkapi­tánya megtalálta azt a módot, hogy kell meg­rendszabályozni az élelmiszeruzsorásokat. Vár­jon ki fogja megrendszabályozni a munka uzsorásait, amikor egy olyan gyárban, mint a Ganz-Danubius, a miniszter világos rendelete ellenére ilyen dolgok történnek éppen akkor, amikor mindenki a belső békét óhajtja. * Lapunk szeptember 30-iki számában leadtuk Müller Ármin úr cáfolatát, amelyben megcá­folni igyekszik egy előbbi közleményünkben megjelent állításokat. Ez azonban sehogy sem sikerült. Illetékes­ helyről kapjuk ugyanis a következőket: Hogy Müller úr mennyire nem tartotta be a vasmunkásszövetséggel kötött megegyezést, ezt legfényesebben a saját nyilatkozata bizonyítja. A megegyezés idevágó szakasza ugyanis a kö­vetkezőképen szól: „A munkások fölvétele lehe­tőleg a vas- és fémmunkásszövetség közvetítője útján történik." Müller úr tehát csak akkor vehet föl munkásokat, ha a közvetítő nem tud megfelelő munkaerőt közvetíteni. Miután azon­ban a háború kitörése óta Müller úr meg sem kísérelte, hogy munkásait a közvetítő útján sze­rezze be, megszegte a megegyezést. Ami a ter­rorral való szervezést illeti, arra csak azt vá­laszolhatjuk, hogy nem lehetett és nem kellett sem terrorral, sem másként szervezni, mert va­lamennyi munkása szervezett volt. Sőt egy-kettő kivételével ma is szervezettek. A „bérmozga­lom", amelyet — Müller szerint — a munkások indítottak, a következőkép történt: Az egyik munkásnő dugaszokat készített. Mi­előtt azokat átadta volna, Müller úr fia egy bi­zonyos mennyiséget elvitt azért, hogy egy nem teljes ládát azzal kiegészítsen. Amikor azután a munkásnő át akarta adni a dugaszokat, ter­mészetesen hiányzott belőlük. A hiányzó meny­nyiséget, miután azt már egyszer megcsinálta, a munkásnő csak úgy volt hajlandó elkészíteni, ha azt neki megfizetik. Erre ifjabb Müller úr azt felelte, hogy: „Majd bolond leszek külön be­írni", amire a felelet az volt, hogy: „Akkor én meg bolond leszek ingyen megcsinálni." Ebből összekoccanás támadt, aminek következtében 11 munkásnő eltávozott, mert Müller reprodukál­hatatlan kifejezésekkel illette őket és azt han­goztatta, hogy „Ezután mikép lesz minden, a lopás megszűnt." Miután a munkásnők azelőtt is becsülettel keresték meg a kenyerüket, nem voltak haj­landók eltűrni, hogy tolvajoknak nevezzék őket. Néhány nap múlva Müller tárgyalásra hívta a szövetséget. Ezen megegyezésre jutot­tak, amely szerint kettő kivételével a munkás­nők újra dolgozni kezdenek, az időközben föl­vett munkásnőket, valamint egy árulót Müller úr el fogja bocsátani. Ezzel szent lett a béke. Ez volt tehát az a bérmozgalom, amelyre Müller úr nem utal hivatkozni. Ami pedig a béreket illeti, igaz, hogy ezek általában tűrhe­tők. De ez nem Mü­ller úr érdeme, hanem azoké, akiket most ki akar üldözni a­ gyárból éppen azért, hogy a béreket redukálhassa. Az a ki­jelentése valótlan, hogy néhány munkás, aki megunta a terrort, följelentett egyeseket. Tud­juk ugyanis, hogy a névtelen levélhez a cég adott borítékot. Végül még egyet. Azzal, hogy a legszükségesebb emberét szerződéssel kötötte magához, nem sok eredményt ért el. Müller úr tudja, hogy az illető nem fogja szó nélkül el­tűrni azt, hogy szándékát végrehajtsa és ezért igyekezett őt szerződéssel lekötni. AKIK a háborúból akarnak meggazdagodni. * Jf Gamnz-Danubius gyárból, — Még egy­szer és utoljára. Millner Árminról: A Ganz-Danubius kőbányai telepe egyálta­lán nem igyekszik figyelembe venni a keres­kedelemügyi miniszternek azt az emberséges rendeletét, amelynek az a célja, hogy a jelen háborús viszonyok között a munka és a tőke harcát pihentesse, amelyben fölkérte a munkál­tatókat, hogy az üzemekben dolgozó munkáso­kat a háborús idők alatt is lehetőleg foglalkoz­tassák, másrészt, hogy ne csökkentsék a meg­lévő munkabéreiket és általában tartózkodja­nak minden olyan intézkedéstől, amely a mun­kásság létviszonyainak rosszabbodását okoz­nák. Amíg a munkásság a háború tartama alatt elkerül mindent, ami a legcsekélyebb mérték­ben is zavarná az üzemfolytonosságot, mert tudja mivel tartozik az országnak ezekben a nehéz időkben, kiváltképen azokban a gyárak­ban, ahol a hadfelszerelésnek dolgoznak. Sok olyan dolgot tűr és szenved el a munkásság, amit máskor , semmi körülmények között el nem tűrhetne. És mégis, a Ganz-gyár vezető­sége ezt az időt találja alkalmasnak arra, hogy a munkások keresetét csökkentse. Meg­lehet ugyan, hogy ez csak Löbl igazgatónak a szándéka, de mindenesetre részes benne az egész gyárvezetőség. Éppen a Ganz-gyár az, amely munkájának egy részét az államtól kapja, tehát olyan megrendeléseket, amelyek összege az adózó nép millióinak zsebéből ke­rül ki. Illő volna tehát, ha a gyár vezetősége, amely évtizedeken át meglehetős osztalékot juttatott a részvényeseknek, legalább a háborús idők alatt, amikor amúgy is nagy a drágaság, ne csökkentse az ott dolgozó munkások kere­setét. 7 Akkinek segítség kell... Hova kell fordulni Segítségre vannak ráutalva most azok közül is sokan, akik jobb módban éltek, annál inkább pedig azok, akik régebben is gyámolításra szo­rultak. Egyrészt a háború folytán megnöve­kedett munkanélküliség, másrészt a kenyérke­reső bevonulása döntötte nyomorba a főváros munkáslakosságának tízezreit. A nyomor enyhí­tésére részint az állami és városi gondoskodás, részint a magánjótékonyság vállalkozott. Ez az akció azonban annyira szétszórt, oly rendszer­telen, hogy akinek jogos igénye van állami vagy községi támogatásra, az sem tudja, hová forduljon, küldözgetik egyik irodából, egyik hivatalból a másikba. Ezért a központi had­segélyző bizottság betűrendes tájékoztatót állít­tatott össze, amelyből mindenki azonnal meg­tudhatja, hová kell fordulnia, ha valamit kérni vagy adni akar. A tájékoztató ezeket mondja: Auguszta-alapból élelmiszert, a lakása szerint­­ illetékes elöljárósághoz. Állami segélyt a hadba­vonultak hozzátartozóinak: a lakása szerint illetékes kerületi elöljárósághoz. Árvaházba, szeretetházba gyermekek elhelyezését, a lakása szerint illetékes kerületi elöljárósághoz. Bábasegélyt: az anyavédő osztályhoz: IV., Központi városház, II. 232. Beteg gyermekek elhelyezését: a Stefánia gyermekkórházhoz: VIII., Üllői­ út 72—74, a Fehérkereszt gyermek­kórházhoz és szanatóriumhoz: IX., Tűzoltó­ utca 7, a Pesti szr. hitközség Bródy Adél gyermek­kórházhoz: VI., Aba-utca 3. Élelmiszereket, nyers terményeket főzésre: a lakása szerint illetékes ker. elöljárósághoz, az Élelmiszerosztó Társaság raktárához: IV., Köz­ponti városház, Gerlóczy-utcai udvarban, az Auguszta-alap élelmiszerosztályához az elöl­járóságnál osztott utalványok alapján: IV., Ik­mrő-utca 6. Éjjeli szállást hajléktalanoknak: a Népházhoz: V. kerület, Vág-utca 12—14. ,­ szükséglakások hálótermeihez: I. ker., Lenke-út és Fehérvári-út sarkán: VI. ker., Váci-út 15, VI. ker., Aréna-út 63, IX. ker., Közvágóhid-utca 22, IX. ker., Mester-utca 69, IX. ker., Vágóhid­utca 15, a Hajléktalanok Menhelye Egyesület menedékházaihoz: V. ker., Szegényház-utca 25, VI. ker. Angyalföldi-utca 2, VII. ker. Srotten­biller-utca 16, VIII. ker. Alföldi-utca 6, a „Men­hely a Szenvedő Emberiségnek" menhelyhez­. VIII. kerület, Alföldi-utca 9. Étkeztetést a szű­kölködők részére: a lakása szerint illetékes ker. elöljárósághoz. Étkeztetést óvodába vagy isko­lába járó gyermek részére: az illető óvoda vagy iskola vezetőjéhez. Fölmentést házasságkötés kihirdetése alól: IV. ker., Központi városháza, II. emelet 218. Foglalkozást nőknek: a Feministák Egyesü­letéhez, V. ker., Mária Valéria­ utca 12. szám. Foglalkozást férfiaknak és nőknek: a­ Népház­hoz, V. ker­., Vág­ utca 14; a különböző kerületi foglalkoztató műhelyekhez a kerületi elüljáró­ságok utján. Flanelli katonai meleg ruha­darabok készítéséhez: a Hadisegélyző hivatal­hoz, IV. ker., Váci­ utca 38. II. Fonalat katonai meleg ruhadarabok kötéséhez, beszerzési áron: a Katonai Ruházati Osztályhoz, IV. ker., Köz­ponti városháza, a Gerlóczy-utcai üzlethelyi­ségben, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár-Egyesület főintézetéhez: IV. ker., Egyetem­utca 2. szám és fiókintézeteih­ez: I. ker., Krisz­tina-tér 1. szám, II. ker., Fő-utca 10. szám, V. ker., Dorottya-utca 3. szám, V. ker., Szabad­ság-tér 4. szám, V. ker., Lipót-körút 31. szám, VI. ker., Andrássy-út 1. szám, VI. ker., Teréz­körút 1/a. szám, VII. ker., Erzsébet-körút 1.sz., VII. ker., Baross-tér 20—21. szám, VIII. ker., Múzeum-körút 18. szám, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank főintézetéhez: V-, Dorottya-

Next