Népszava, 1914. december (42. évfolyam, 311–369. sz.)
1914-12-11 / 331. szám
•9 IzlandiaóL * Forradalmi mozgalom a brit uralom ellen. Londoni tudósítónk írja: Az angol imperialista sajtó szakadatlan uszítása ellenére sem határozta még el magát az angol kormány, hogy az ír elégedetlenkedőkkel szemben a követelt elnyomó rendszabályokat alkalmazza és így az angol-ellenes propaganda vígan halad tovább. Meg kell azonban jegyezni, hogy természetesen most nem a „forradalmár" nlsteriek propagandájáról van szó, akik — amint várható volt — a legdühösebb hurrá-hazafiak, nem is a tulajdonképeni nacionalista mozgalomról, amelynek vezérei most az angol kormány körül rajzanak, hanem a nacionalista táboron belül a legszélsőbb ellenzékről, amely Redmond és barátai vezérsége ellen elkeseredetten küzd, a tulajdonképeni forradalmárokról, valamint Dublin szindikalista színezetű munkásmozgalmáról. A mostani propaganda valóban nem egy tekintetben hasonlít a Larkin vezette dublini sztrájkmozgalmakhoz. A mozgalom erejét, amelyet pénzügyileg kétségtelenül német-ír-amerikai forrás támogat, nem könnyű megállapítani, de az okosság azt parancsolja, hogy német részről ezt minél kevesebbre becsüljék és ne fűzzenek hozzá semmiféle reménységet. November 15-én jellemző eset történt Dublinban. A búr háborúban elesett ír katonák emlékműve előtt gyűlést tartottak, amelynek célja az volt, hogy tiltakozzanak egy Monteith nevű írnek a királyi fegyvergyárból való elbocsátása ellen. Monteith az ír önkéntes sereg Sinn-Fein (forradalmi) csapatának kapitánya. Az ír önkéntesek közül többen fegyveresen megjelentek. Egyik szónok, John Milroy, a következőket mondta: — Azt mondják nektek: királyotoknak és hazátoknak szükségük van rátok, de nektek nincs királyotok és nincs hazátok Írországon kivül. A birodalom, amelyet most szolgálnunk kell, mindent megtett, amire az emberi találékonyság képes, hogy nemzeteket elnyomja és megsemmisítse. De nem sikerült. Az ír nemzet mindezt kiállotta és túl fogja élni a brit birodalmat. (Tetszés.) Jól meggondolva mondom nektek: Gloria in excelsis deo, (dicsőség istennek a menyekben), hogy ez a birodalom végre olyan ellenségre talált, aki vissza tudja adni az ütést. (Tetszés. Egy hang: Háromszoros hadi Németországnak!) Ez az óra, amely után apáink áhítoztak . . . Mindnyájatoknak be kell lépni az önkéntesekhez vagy a polgári csapatokhoz, hogy készen álljunk, amikor itt lesz a leszámolás napja, amely sokkal közelebb, mint sokan gondolják Készüljetek erre a napra, amikor nem a szavak lesznek fegyvereitek, hanem a hideg acél. A második szónok James Connolly munkásvezér volt, aki Larkin mellett a főszerepet játszotta a dublini sztrájkmozgalomban s általában szellemi vezére az ír munkásmozgalom ezen irányának. Figyelmeztette a hatóságot, hogy ne uszítsa a rendőrséget vagy a katonaságot a gyűlésre, majd így folytatta: — Gondoskodtam arról, hogy ha ilyen erőszakosság történnék, azt egy héten belül minden katona megtudja a fronton (Tetszés) és ha ezek megtudják, hogy minket Dublinban lemészároltak, akkor a dublini lövészek, ha újra parancsot kapnak az angolok viszszavonulásának födözésére, majd nem fogják az angolokat követni. (Tetszés.) Ha a németekAngliában vagy Írországban partra szállanak, akkor minden önkéntes tisztet és minden ír vezért, aki forradalmi szellemű, azonnal fogházba dobnak. A vezetők tömeges letartóztatása annak a jele lesz, hogy a brit birodalom összeomlás előtt áll. Connolly javaslatára kimondta a gyűlés, hogy mindig csak Írországért harcolnak és nem nyugszanak addig, amíg Írország, mint szabad és független köztársaság nem áll a népek között. A gyűlés után a nacionalista önkéntesek, (akik tudvalevőleg az ulsteriek forradalmárosdi játékának köszönhetik létüket), néhány sortüzet adtak. A rendőrség a legnagyobb lelki nyugalommal nézte az egész dolgot és a kisujját sem mozdította meg. Jim Larkin még a háború kitörése előtt az Egyesült Államokba utazott és mindeddig nem érkezett vissza. NÉPSZAVA A svéd szociáldemokrata párt kongresszusa. * A fegyverkezés kérdése. — A pártnak a kormányban való kiáremelködése. November 23-tól december 2-ig, tehát egy hétnél tovább tartott a svédországi szociáldemokrata párt ezidei kongresszusa Stockholmban. A pártvezetőséggel együtt 173 küldött, valamint Norvégia és Dánia szociáldemokráciájának képviselői vettek részt a kongresszuson. A pártvezetőség jelentéséből kitűnik, hogy a svéd párt nagyot haladt az elmúlt esztendőben. A választásnál testvérpártunk a svéd második kamara legnagyobb pártja lett nyolcvanhét mandátummal és a községekben való erős képviselete révén az első kamarába is több mandátumot szerzett. A kongresszus egyik elvi jelentőségű nagy vitája a militarizmus kérdésében fejlődött ki. A pártvezetőséget és a parlamenti csoportot azzal vádolták, hogy nem tartotta szem előtt a pártprogram azon sarkalatos pontját, amely a katonai kiadások fokozatos csökkentését követeli a teljes lefegyverzésig. Fellépésükkel bizonyos megtakarításokat értek el ugyan a hadügyi kiadásokban, de jóváhagyták a próbamozgósítást. A parlamenti csoport szónokai védelmezték álláspontjukat, mire 70 szavazattal 61 ellen tudomásul vették magatartásukat. Ezután a kongresszus a liberálisokkal való együttműködés nagy kérdését vette tárgyalás alá. Branting elvtárs előadó ismertette a szeptemberi Aálasztásokból keletkezett helyzetet, valamint a pártvezetőség, a parlamenti csoport és a pártlapok szerkesztőinek ez ügyben folytatott tanácskozásait. Az értekezleten nagy többséggel azt a határozatot hozták, hogy érintkezésbe lépnek a liberálisokkal annak a megállapítása céljából, vájjon találnak-e közös alapot, amelyen a két párt együttműködhessen. A pártvezetőség ezirányban programot dolgozott ki. Most az a kérdés, — folytatta Branting — vájjon megkíséreljük-e az ezen alapon való együttműködést, ami a világháború befejezése után esetleg a kormányzás átvételére vezetne. Ezt csaknem magától értetődőnek tartom. Miután a baloldal a fegyverkezésre irányuló agitáció közepette két választáson keresztül is megállta a helyét, ez azt bizonyítja, hogy meg kell kísérteni a liberális baloldal együttes akcióját. Annál inkább nekünk kellett megtennünk az erre irányuló kezdeményezést, mert a liberálisok úgy igyekeztek föltüntetni a dolgot, mintha félnénk attól a felelősségtől, amelyet hatalmi állásunk ránk ró és így a szociáldemokraták választási eredményének csak az a következménye, hogy a konzervatívok uralmát állandósítja. Alaposan el kell bírálnunk a helyzetet, mert ilyen még sem nálunk, sem a nemzetközi kongresszusokon nem fordult elő. Azelőttcsak az volt a kérdés, vájjon egy-két szocialista „túszul" belépjen-e a polgári kormányba. Ezt annak idején elég egységesen visszautasítottuk. Most azonban úgy áll a dolog, hogy a közös kormányban a szociáldemokrata befolyásnak egészen másnak kell lennie. A baloldal legnagyobb pártjának bizonyára döntő szavának kell lennie. Az erre kifejlődött vita élénk volt. Igen jelentős javaslatokat terjesztettek elő. Lindhagen elvtárs, stockholmi polgármester azt javasolta, hogy kezdjenek tárgyalásokat a liberálisokkal és esetleg vegyenek részt a kormányban, de a párt legyen független az így alakult kormánnyal szemben. A javaslatot több hasonlóval együtt elvetették. 90 szavazattal 58 ellenében elfogadták a pártvezetőség javaslatát, amely szerint a kidolgozott program alapján tárgyalásokat kezdjen a liberálisokkal, a tárgyalások folyamán azonban a követelések minimuma a választójog demokratizálása legyen. A javaslat második bekezdése így szól: Ha megállapodásra jutnak egy baloldali közös program dolgában és ha ekkor a pártvezetőség és a parlamenti csoport úgy vélik, hogy a helyzet megköveteli a szociáldemokráciától, a kongresszus hozzájárul, hogy ennek a programnak az alapján közreműködjön a kormányalakításban. Több lényeges kérdés letárgyalása után bizottságot küldtek ki a program pontjainak a letárgyalására. A pártvezetőség megválasztása után Branting elvtárs zárszavában a nemzetközi szociáldemokrácia éltetése mellett berekesztette a kongresszust. 1914 december 8. Az ellenség emberiessége. * A szocialista sajtó dicsérete. Magdeburg pártlapunkhoz, a Volksstimmerd hez polgári körökből érkezett a következő írás. A népek közötti gyűlölség és igazságtalanság, a lapok túlzásai közepette jól esik, ha valami szépet és kiengesztelőt hallhatunk. Azt hiszem, minden becsületesen érző embernek kötelessége tőle telhetőleg igyekezni azon, hogy legalább a bensőnkben erősödjék a béke érzése. Ezért kérek helyet a következő soroknak: Egy magdeburgi tiszt augusztus elején Franciaországban elesett és szülei, hogy fiuk sírját később megtalálhassák, J. község papjához fordultak azzal a kéréssel, hogy állítson a sirhoz fakeresztet az elesett tiszt nevével. A francia pap erre így válaszolt: Igen tisztelt uram, megértem az ön mély fájdalmát, amelyet szeretett fiának halála okozott és részt veszek az ön gyászában, remélve, hogy ezzel az ön és neje fájdalmának keserűségét némileg enyhítem. Tény, hogy az önök fia augusztus ... án 11 órakor délelőtt elesett, míg két bajtársát katonáink elfogták. Katonai díszszel helyeztük el a mi temetőnkben. Több magas, sőt legmagasabb rangú katonatiszt adta meg neki a végső tisztességet. Minthogy imakönyvet találtunk nála, úgy gondoltam, hogy katolikus. Elkísértem a temetőbe és sírjánál imát mondtam. Szívesen teljesítem kívánságukat és fakeresztet állítok sírjához a kívánt fölirattal. Ha ez a szerencsétlen háború, amely miatt mindnyájan szenvedünk, bevégződik, könnyű lesz őt hazájába visszavinni, mert koporsóban temettük el. Fogadja igen tisztelt uram szívből jövő részvétem ismételt kifejezését és nagyrabecsülésemet. Utóirat kérdésére kijelentem még, hogy ön semmivel sem tartozik nekünk sem a koporsóért, amelyet a katonaság szállított sem az egyszerű keresztért amelyet én fogok fölállítani. Eddig szól a francia pap szép levele. A német polgári család, amely fiát elvesztette és amelynek jól esett a francia pap nemzetközi emberiességének megnyilatkozása, egyszersmind ítéletet mond a német pártsajtónak a háborúval szemben tanúsított magatartásáról, amelyet szintén érdemes közölni. Azt írja ugyanis az apa: Nem mulaszthatom el ezt az alkalmat hogy ki nem fejezzem, mennyire megkedveltem az ön lapját amely napról napra jobban tetszik nekem. Sok nehéz órámat megkönnyítette. De mások is ugyanezt tapasztalták. Soha sem ta-