Népszava, 1919. április (47. évfolyam, 77–103. sz.)
1919-04-16 / 91. szám
hogy félreértések kikerültessenek, kifelé, nem, önök felé, kijelentem ismételten: mindez egy percig nem jelenti azt, hogy a kapitalistát, a burzsoát amint osztályt szabadjon sajnálni, mert akkor a saját nyakunkat veszik le. A szánalomnak, ennek az érzetnek nem szabad bennünk fölülkerekedni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyes kerületi szervezetek ne a központi munkástanács intenciói, hanem a saját fejük és akaratuk szerint járjanak el és egységesen, fegyelmezetten és rendszeresen kell eljárni. És ezzel, elvtársain, abban a tudatban, hogy, a Budapesti Munkástanács a helyzet magaslatára fog emelkedni tanácskozásaiban, hogy mindenkor azt fogja cselekedni, ami a proletariátusnak szükséges, üdvözlöm önöket és a mai ülést bezárom. (Élénk éljenzés és taps.) Kik akarják diktálni Őszt olvasom a Vörös Újságban, hogy az én heti lapomban, „Az Ember"-ben kultur-ellenforradalmat csinált KM Pál hírlapin' elvtársam, olyan ellenforradalmat, amely már „nemcsak művészeti, hanem politikai ellenforradalom is". Mindezt a lesújtó vádat pedig azért vágják árva fejemhez, mert lapom egy közleményében azt a fölfogást bátorkodtuk kifejteni, hogy a proletárirodalom és művészet irányítása nem megfelelő kezeikben van aMolcza Jánosok, Balázs Bék és Kassákok kezében. Egészen véletlen, hogy a cikket Kékefi hírlapíró írta, mert hiszen én azonosítom magam az ott elmondottak minden sorával és ha ő nem Ma vofeia mag, hát akkor magam írtam volna hasonló szellemben több közleményt arról a kőnafferis és mindenképen jogosulottam irodalmi és művészeti irányról, amely most értesen fölkerekedett nálunk, hogy meghódítsa magának a proletártömenegeket Mellékes dolog, hogy az sfc arakker Kéri Pál írta és az sem fontos, hogy ebből az alkalomból egész Bene® valótlm adattal próbálják kompromittálni a Vörös Újság hasábjain a cikkret. Ezt én nagyon igazságtalannak tartom, de engem mégis csak a dolog lényege érdekel elsősorban. A dolog lányege pedig a Vörös Újság komolykodó és mellékvágányokon tévelygő támadásával szemben a következő : Megengedem magamnnk azt a luxust, hogy az ezenforratilalom-eszmálás mulatságos vádjára ne válaszoljak, mert hiszen a Népszava olvasói előtt, mint minden szervezett munkás előtt meglehetősen köztudomású az én eddigi szerepem, engem valóban nem a konjunktúra sodort be a szocialisták táborába, hosszú esztendők óta vállaltam önzetlenül és lelkesen a munkásmozgalom minden áldozatos és kockázatteljes harcát és nem máról-holnapra ugrottam be szocialistának vagy kommunistának, mint azok, akik ma mindenkinél szélsőségesebbek és önmagukonkívül senkit sem ismernek el jó elvtársnak. A Vörös Újság mégis ellenforradalmáért kiált most felém, mert aMa" című futurista, aktivista és szmnmltanista folyóirat írói gárdáját nem ismerem el illetékesnek és hivatottnak arra, hogy proletárirodalmat diktáljanak és ők állapítsák meg azt, hogy ebben az országban ki az író. Pedig úgy gondolom, hogy nem akad Magyarországon egyetlen szervezett munkás, aki elfogadná irodalmi diktátorainak a „Ma" című lap hóbortosait, mert hiszen a munkások egyetlen sort sem értenek meg abból, amit ezek a Máczára költenek és én röstelkedve vallom be, hogy magam is többször tettem már eredménytelen kísérleteiket arra nézve, hogy megfejtsem azokat a rébuszokat, amelyeket ezek az írók és költők műveikben föladnak a nyájas olvasónak. Meglehet, hogy bennem van a hiba és a szervezett munkásságban van a hiba, de az sincs kizárva, hogy ezek a vadzsenik is ludasok a dologban és mennyi mindenesetre bizonyos, hogy közérthető sort legföljebb csak tévedésből írnak le. Milyen címen arrogálja tehát magának ez az egzotikus társaság azt a jogot, hogy ő pedig most irodalmat és művészetet fog diktálni a munkástömegeknek és ezeknek a tömegeknek kutya kötelességük lesz már ezentúl megérteni az ő műveiket. Kinek van joga ahhoz, hogyproletárirodalmat diktáljon, ki követelheti, hogy a munkások ezentúl kizárólag értelmetlen és zagyva, rímes és rímtelen sorokat olvassanak és ezentúl már csak a Balázs Béla színdarabjaiban gyönyörködjenek, holott idáig komoly értéket még nem árult el Balázs, pedig jó néhányszor próbálkozott már színműveivel a színházakban, még abban az időben, amikor a nagyérdemű burzsoá közönség szórakozási hajlamait kellett kielégíteni. A sikertelenség üldözte idáig Balázs Bélát és a proletárdiktatúra valóban nem azért csinálódott, hogy ezentúl pedig ő diktáljon irodalmat a színházaknak. Nem, mi ezeket a különben rokonszenves rapszódikusokat, ezeket az előre megfontolt szándékkal homályosakat, ezeket a tendenciózusan érthetetleneket nem tartjuk az irodalom és művészet forradalmárainak, mi ezekről sohasem hallottuk azt, hogy szocialisták vagy kommunisták volnának és éppen olyan kevés közük volt idáig a munkásmozgalmakhoz, mint amilyen kevés közük volt magához az irodalomhoz és a művészethez. Nem igaz, hogy a proletárdiktatúra forradalmi költőkké, írókká és művészekké avatta volna a Máczákat és a Balázsokat és nem igaz, hogy a Tanácsköztársaság nevében bárkinek is joga volna mesterségesen tenyészteni és uralkodóvá tenni azt az irodalmi és művészeti irányt, amellyel szemben a tömegek teljességgel értetlenül és részvétlenül állnak és amely hangos derültségnél egyebet idáig nemigen eredményezett az illusztris szerzők számára. Ady Endre forradalmár költő volt, pedig sohasem írt verset a „Ma" című lapba És a munkások bizonyára inkább elismerik az ő íróiknak Révész Bélát, Farkas Antalt, Várnai Zsenit, Gyagyovszky Emilt, mint azokat a zöldeket, akik most írói kataszterek fölvételével fáradoznak és egész komolyan azt hiszik magukról, hogy nekik kell gyakorolniuk az irodalmi és művészeti diktatúrát és az új társadalomban csak az lehet író, költő és művész, akire ők rányomják a pecsétet. Hát ezt a szórakozást, amely egyenesen meg akarja akadályozni azt, hogy itt valóban komoly munkásirodalom és művészet teremtődjék meg, ezt a naiv és komikus nekibuzdulást igenis meg kell kissé zavarnunk, mert a munkásság elvárhatja tőlünk, hogy fölemeljük tiltakozó szavunkat azok ellen, akik az ő bolondgombáikat forradalmi jogcímen rá akarják diktálni a proletariátusra. A proletárirodalom és művészet nagy és szent dolog, amelyhez avatatlan kezek ne nyúljanak és amelyet csak azoknak van jussuk irányítani, akiknek tehetségük is van és akik kipróbált és megbízható katonái a munkásság nehéz harcainak. De hol voltak ezek a borzas ifjak, amikor az ég zengett, mit csináltak ezek akkor, amikor forradalmi, hangokat hallatni még járt némi rizikóval. Melyik elvtársunk olvasta valaha is szívdobogva ezeknek a Máczáknak a műveit és nyújtsa föl a kezét az a vacmunkás elvtárs, aki valóban azt kívánja, hogy a munkásirodalmat és művészetet ezentúl Balázs Béláék irányítsák. És hogy merték, önmagukat föltolván, mellőzni mindazokat a szocialista írókat és művészeket, akiknek a neve évtizedek óta visszhangzik a munkásság érzelmi és lelki világában, akik valóban okoztak már sok gyönyörűséget a proletártömegeknek? Ezeknek a nevét miért sikkasztották el a katasztergyártó, rimfaragó költészek? A proletárdiktatúrának valami egészen groteszk és komikus farkyahajtása az az irodalmi és művészeti ökörsütés, ami most a nagy nyilvánosság szomorkodó derűjének közepette végbe megy és nekünk igenis meg van a jussunk hozzá, hogy a munkásság nevében szétüssünk ezek között a kontáraik között. Kunfi Zsigmond elvtárs és Lukács György elvtárs találják meg a módját annak, hogy megtisztítsák a proletárirodalxit és művészetet a beözönlő lármás zöldségtől és teremtsenek itt értelmes, komoly és valóban forradalmi proletárirodalmat és művészetet. Mi is nagyon jól tudjuk azt, hogy a burzsoá íróknak nagyon sok bűnük van a régi rend azatos kiszolgálásában, de még mindig sokkal inkább szeretnénk a Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Szomory Dezső írói tehetségének értékeit átmenteni és a munkáskultúra szolgálatába állítani, mint a Máczák bolondgombáival traktálni a jobb sorsra méltó és fejlődésre mindenképen alkalmas és képes munkásságot. Igenis, minden komoly tehetséget a proletáruralom kultúrájának szolgálatában fölhasználni, nagy és mély, mély és tartalmas proletárművészetet teremteni és a vezetést kipróbált szocialista kezekre bízni: ez a mi óhajunk és követelésünk. Ha ez ellenforradalom, akkor valóban ellenforradalmárok vagyunk, de ha nem ió, akkor minek papírra vetni ilyen ostobaságot? Göndör Ferenc. w» 1929 appffis 16. NÉPSZAVA Vessetett És@ mindemeisre alkalmas &@viSeteSf N&csuf?. saját szükségletetekre vessetett, gondolatok értetek dolgozo &rateindrtestvéreitek sz&kségteteirel Vetőmagvakat kiutat a szocializált vetSm.6s@üxeme& végpetfutgtó bizottsága, Budapest, V. kerzet, Zrínyi-s utca 17, 1. emelet. * & & « A Vorwärts a Saar-kérdéssről. (Berlin, április 15.) A Vorwärts „Nem!" című vezércikkében ezeket írja a Saar-kérdésről: Az antant téved, ha azt hiszi, hogy akad német " kormány, mely ezeket a föltételeket aláírja és ha a hatalom jelenlegi, birtokosai ott a Rajnán tel ránk akarnák kényszeríteni ezeketa föltételeket, úgy ám lássuk, hogyan fognak hozzá. Hadd lássuk, mihez kezdenek a Saar-medence lakóival, akik németek és azok is akarnak maradni. Rá fognak jönni, hogy azt a pénzt, amit rajtunk behajtani akarnak, sohasem kapják meg tőlünk, mégha elveszik is utolsó rongyos lepedőnket s lehúzzák lábunkról utolsó cipőnket. Ám hajtsa végre az antánt e föltételeket, ha tudja. Nincs az a német kormány, amely kijelentené, hogy ez a béke a jftg békéje, amely Európa tartós békéjét garantálja s nincs az a német kormány, amely azt mondaná, hogy ez a szerződés végrehajtható. S aki ennek dacára azt mondaná, hogy ezek a föltételek teljesíthetők, az a saját meggyőződése ellenére cselekednék és jobb lesz, ha most a forradalom után nem kényszerítik becstelenségre a német politikát, amelyről a forradalom előtt azt mondották, hogy nem becsületes. Ha már végképen tönkre kell mennünk, úgy inkább őszintén és becsületesen pusztuljunk el, mint szégyenletes hazugsággal az ajkunkon. (Páris, április 15. Havas.) Konferenciakörökbel, hire jár, hogy a német delegátusok a versaillesi Trianon-palotában fognak találkozni a szövetségesek képviselőivel A békefeltételeket, mihelyt a nagyhatalmak megállapították őket, közlik a többi államok képviselőivel is, azokkal az államokkal azonban, amelyeknek nincsenek közös határaik Németországgal, csak tudomásvétel végett közlik a szerződés szövegét. A békeszerződést legelsősorban a háborúban résztvett államok veszik kézhez. A katonai feltételeket a németek vita nélkül kell, hogy elfogadják és ezért azt hiszik, hogy a versiiillesi tanácskozás nem fog sokáig tartani. A német delegátusaikat följogosítják arra, hogy a feltételeket futárok útján közöljék a birodalmi kormánnyal. Valószínű, hogy a szövetségesek a békeszerződés példányainak aláírására nyolcnapi határidőt engedélyeznek a németeknek. Így tehát már most meg lehet határozni a béke aláírásának napját, ha csak a németek meg nem tagadják az aláírást, amit azonban az antant kizártnak tart Mest geSen* JV M háborús l^&pszah bűnei s, nyomorúság Magjf&r&rsz&cgsa Bfl«H VILreor. elvtárs beszéde a budapesti Munkástanács IM'j feb'ruár 24-i ki filéaén. — Ara 60 fillér; j Kapható a Népascava-könyvkereskedésben Budapest,VH 1 Erzsébet-kitint SS és a?, összes ezervezett könyvárusnál.