Népszava, 1933. január (61. évfolyam, 1–25. sz.)

1933-01-10 / 7. szám

14 pártgyűlés a pesterzsébeti pártszer­­vezet indítványát, amely az emigráció likvidálásáért, a politikai foglyok szabadon­bocsátásáért és az általános amnesztiáért folytatandó harcra vonatkozik. A községi frakció elé utalta a kon­gresszus a segédházfelügyelők szer­vezetének indítványát, amely a ve­lük szemben megnyilvánuló munka­béruzsora megakadályozására irá­nyul. Elfogadta a kongresszus az erzsébetvárosi pártszervezet indít­ványát, amely az oktatás terén osztályharcos, szocialista nevelést követel, összefüggésben a magyar történe­lemnek szocialista szemléletével. Az újpesti pártszervezetnek a párt­szervezeti szabályzat 149. szakaszá­nak módosítására, illetve a párt­alkalmazottak szolgálati pragmati­kájának kidolgozására irányuló in­dítványát a kongresszus a párt­szervezeti szabályzat módosításával megbízott bizottság elé utalta. El­fogadta a pártkongresszus a teréz­városi pártszervezetnek és a csepeli pártszervezetnek az ifjúság erőteljes megszerve­zését, az ifjúsági munkásmozgalomban észlelhető káros jelenségek kiküszö­bölését sürgető indítványát. Elfogadta a kongresszus az er­zsébetvárosi pártszervezet indít­ványát, amely az új pártvezető­séget erőteljes lakóvédelmi akcióra szólítja föl. Hozzájárut továbbá a kongresszus a XI. pártszervezet­nek a közszabadságok, az általá­nos, titkos választójog, az emigrá­ció likvidálása, a­ munkanélküli­segély, a lakbérek leszállítása, parasztság megszervezése érdeké­iben beadott indítványához. Ha­sonlóképen hozzájárult a Magyar­országi Magántisztviselők Szabad szervezetének abbeli indítványá­hoz, amely az osztály tudatos munkássport támogatására szólítja föl a párttagokat. Elfogadta a kongresszus továbbá a terézvárosi pártszervezettől be­érkezett indítványt, amely erő­teljes lakbérakció folytatását, a lakbérek 30%-os leszállítását és a kilakoltatások fölfüggesztését kí­vánja. A pártvezetőség elé utalták az óbudai pártszervezetnek a mun­kanél­küliek beszervezésére irá­nyuló, valamint­­a mezőberényi pártszervezetnek a Népszava va­­sárnapi számának 12 fillérre való leszállítását és filléres agitációs füzetek kibocsátását követelő in­dítványát. Ezzel a kongresszus a napirend 7. pontjával, az indítványokkal is végzett. Kéthly Anna (elnök) ekkor indít­ványt terjesztett elő, amely szerint hatalmazzák föl a pártvezetőséget, hogy meghallgathassa a pesterzsé­beti Munkásotthon ügyében azokat az indokokat, amelyeknek megisme­rése a fellebbezési bizottságnak nem állhatott módjában. A kon­gresszus ehhez hozzájárult. Mint­hogy pedig a szavazatszedő bizott­ság még nem készült el munkájá­val, az elnök a kongresszus tanács­kozását rövid időre fölfüggesztette. KSH lettek az új pártvezetőség és az új elenőrzőbizottság Mai? Miután Kéthly Anna elnök a ta­nácskozást újból megnyitotta, a sza­vazatszedő bizottság nevében Wies­ner Sándor elvtárs tett jelentést. Jelentette, hogy a kongresszusi kül­döttek összesen 208 szavazatot ad­tak le, ebből 3 szavazatot alaki okokból érvényteleníteni kellett A szavazatok megszámlálása alapján a választás eredményét a követke­zőkben ismertette: Az új pártvezetőség tagjai lettek: Buchinger Manó, Farlas István, Halász Alfréd, Horovitz Gábor, Kabók Lajos, Kertész Miklós, Kéthly Anna, Mónus Illés, Peyer Károly, Propper Sándor, dr. Ries István, Szakasits Árpád és Szeder Ferenc elvtársak. Az új ellenőrzőbizottság tagjai lettek: Csapó Sámuel, Deutsch Jenő, Gyürey Rudolf, Hubai János, Ker­tész Jenő, Kristóf Anna és Reis­mann Dezső elvtársak. Kéthly Anna elnök megállapí­totta, hogy a kongresszus a­ szava­zatszedő bizottság jelentését tudo­másul vette. Jelentette, hogy az ügyrendhez Halász Alfréd kért szó­t. Halász Alfréd: A beterjesztett in­dítványom, amely kongresszusi ha­tározattá vált, azt tételezte­m föl, hogy a pártvezetőség összetételében lényeges változás következik be. A választás eredményéből azt látom, hogy ez nem történt meg és ezért nem látok kellő garanciát arra, hogy indítványom az eredeti inten­cióknak megfelelően fog megvaló­sulni. Ebből én levonom a magam személyére nézve a konzekvenciákat és amikor köszönetet mondok azért a megtiszteltetésért, amely itt a Kéthly Anna elnök. A kongresz­szus végére érkezve, összegeznünk kell az eredményeket. A kapitaliz­musnak ebben a soha nem észlelt élességű válságszakaszában a poli­tikai és gazdasági erők alakulása egyre inkább a kapitalizmus meg­rokkanására­ figyelmezteti a gondol­kodva szemlélőt. De balgaság volna azt­ hinni, hogy elegendő ezeknek az erőknek a működésére bízni ma­gunkat. A kapitalizmus egy késő reneszánszát és ezzel a munkásosz­tály szenvedéseinek oktalan módon való megnyújtását, eredményezné, ha melléjük nem állítanék a küzde­lembe a" proletariátus osztályerejét is. A proletariátus magatartása döntő módon befolyásolja a ki­fejlődésnek ezt a szakaszát. Abban a történelmi időszakban, amíg a versenykapitalizmus mono­polkapitalizmussá érett és amíg a proletariátus osztállyá szerveződött, megtanulhattuk, hogy bennünket külső erők megsemmisíteni nem tudnak. A kapitalizmus minden hatalmi szervezete nem volt elegendő arra, hogy történelmi ellensé­gének nagyra növekedését meg­akadályozza. Külső erők csak arra voltak és lesznek képesek, hogy ellenállá­sunk formáit átalakítsák. Ebben a mai történelmi korszakban is vilá­gosan kell tudnunk, hogy a végső kifejlődésbe való beleavatkozásunk erejét csak belső erők oszthatják meg, ezért oly végtelenül fontos, hogy a belső erők megnyilvánulá­sára figyeljünk. (Zajos helyeslés.) Ez a kongresszus a belső erőkről adott számot nekünk. Ha össze­foglaljuk a hallottakat, meg kell állapítanunk, hogy a végzett munka fölött kifejezett elismer­s mellett sűrűn találkoztunk a címetlen­ség szavával is. Ezt aug .szabad le­tagadni, gyöngeséget tanúsítanánk, ha ezt meg nem történtnek igyekez­nénk föltüntetni. De ki kell egészí­teni ezeket a fölszólal­ások­at: mi valamennyien többet és m­esszebbérőt akartunk produ­kálni. (Lelkes taps.) Az eredmények láttára mindenki­ben az a megállapítás ébred föl, hogy egy szocialista számélra lehet az eredmény sok, lehet kevés, de — sohasem elegendő. Amit ez a kon­gresszus vár és követel ezektől a fölszólalóktól, az az, hogy ez a tü­relmetlenség érvényesüljön a párt­építő munkában is. Nem úgy, hogy a kifogásolt lassú tempó fölötti el­keseredés megbénítsa az erőket, hanem működjön ez a türelmetlen­ség motork­ént, árassza és ömlessze, át azokba is a több és gyorsabb munka iramát, akikhez ma az egy­séges lépés kénytelen alkalmaz­kodni. Folytassanak vagy vállalja­nak aktív pártépítő tevékenységet. Nem lehet a türelmetlenség csak a testetlen szocializmus rajongója, tudomásul kell venni azt, hogy csak a testet öltött szocialista tevékeny­ség során — amit nem lehet mi­kroszkóp alatt vizsgálni — jutha­tniuk el távolabbi vagy közelebbi célokhoz. Nem lehet azzal a jelszó­val, hogy „csak a barrikádokon akarok meghalni", eltenni magun­kat romantikusabb időkre és nem lehet a szocialista elvi tisztaság megőrzése címén kikapcsolni ma­g­unkat a hétköznapok mocskos munkájából, amely egyedül képes kongresszuson felém irányult, párt­vezetőségi taggá való megválasztá­somat nem fogadom el. Reismann Dezső bejelentette, hogy ugyancsak amaz okok alapján, ame­lyek miatt Halász Alfréd lemondott pártvezetőségi tagságáról, és is le­mond ellenőrzőbizottsági tagsá­gáról, Kéthly Anna elnök megállapí­totta, hogy a bejelentések fölött sem vitának, sem szavazásnak helye nincs. Ezzel a háromnapos kongresszus ta­nácskozásai véget értek és Kéthly Anna elvtárs, a kongresz­szus tanulságait és az abból adódó célkitűzéseket összefoglalva, zárta be a párt­gyűlést, megépíteni az utat a barri­kádok felé. A szocializmus útja nem je­lenthet válogatást a munkában, nem jelent természetesen csalhatat­lanságot sem. A kritika joga kijár minden­kinek, ennél továbbmegyek: mindenkinek kötelessége ebben a pártban. Még csak építő és romboló kritikát sem akarunk megkülönböztetni. Mi azt valljuk, hogy mind a kettőre joga van annak, aki ezt a párt fórumain, az ellenvélemény pergőtüzét ki­állva­ mondja el. Mi vállaljuk a fe­lelős helyen elhangzott boncolását mindannak, amit valaki helytelen­nek tart, de megköveteljük, hogy a kritika joga és a demokrácia ak­kor is tiszteletben tartassék, ha a kritizálónak kezd nek igaza lenni és a demokrácia alapján ellene dön­töttek. —­ Most új munkaévet kezdünk el. új pártvezetőség foglalja el azt a helyet, ahonnan egy év múlva számot kell adnia. Mit visznek el innen azok, akik a munkásmozga­lom eme legfőbb fórumának ta­nácskozásait, mint élményt átélték ! Mit visz magával a földmunkás? Ha csak annyit hogy ez a párt nem a csodavárás pártja, nem mítosz, hanem hétköznapi keserves való­ság az, amit szociáldemokráciának nevezünk, akkor célt értünk. Mert ezt megérti a föld népe, hiszen más vonatkozásban ugyanezt csinálta jobbásrv elődje és ő maga is a mos­­toh­a földdel, mostoha élettel való harcában. Akkor hibák és tévedé­sek, eredmények és sikerek soroza­tán eljutunk odáig, hogy érzelmi kötelékeink eltéphetet­len értelmi kötelékekké alakul­nak, szocialista meggyőződéssé és öntudattá és hogy a hétköz­napok eme szenvedésteljes utja a vörös ünnepbe fog torkollani. Mit visz haza a kisember és a szel­lemi foglalkozású proletár? Meg­tanulták a történelmi leckét hogy sorsuk zsákutcájából csak itt talál­nak kivezető utat. Lebuktak a pro­letársorsba, vállalniok kell ennek minden konzekvenciáját, le kell számolniok előítéleteikkel, gyű­löle­tükkel, amit a burzsoázia és a pro­letariátus közé ékelt eme réteg gondolkozásába beletölcséreztek Mit visz haza az ipari munkás? Az ipari munka megváltozott jelentő­ségének tudatát. Tudomásul kell vennie, hogy e feis ország termelé­sének súlypontja — részben mester­ségesen, a fejlődés következményei­től való menekülés okából is — el­tolódott. Szocialista múltja és tra­díciói mellett számolnia kell azokkal a réte­gekkel, azoknak lépést tartó ké­pességeivel, akik hosszú száza­dok ólmos álmából csak m­ost ébredeznek. De mind valamennyien visszük magunkkal azt, hogy vállalnunk kell ezt a pártot rossz időkben is. Ha szociáldemokraták vagyunk, nem tehetünk másként. A keserves átmenet idegtépő napjaiban is hű­ségeseknek kell lennünk, ha nem akarunk belső osztó erőket nagyra nevelni. A szocialista tudás mellett mér­hetetlen szocialista hit is kell, hogy éljen bennünk, ha a re­akció reménytelenségének nap­jaiban töretlenül akarjuk át­menteni mozgalmunkat. (He­lyeslés és taps.) De nem adjuk föl a harcot, meg kell fékeznünk a morzsoló erőket, amelyek a nagyidai cigányokat akarják táborunkon belül elját­szani. Annál inkább is kötelessé­günk ez, mivel a mi municiósládán­nk telve vannak szellemi és erkölcsi ellenállásunk fegyvereivel. Ki kell mennünk ezekkel a fegyverekkel, ki kell vinni hitünket meggyő­ződésünket akaratunkat: ez a föladatunk! Optimistáknak kell lennünk. A proletariátus akaratát kell egy­gyé kovácsolni, hogy ezt a törté­nelmi szerepet minél előbb hiány­talanul betölteni tudja. Mindaddig, amíg ez az akarat teljes súlyával nem jelentkezik, csak szellemidé­zők vagyunk. Én is nagy tanító­mesterekre hivatkozom: „Forradal­mi bizottságok, külső vagy belső csoportok összeesküvései komoly eredménnyel nem járhatnak, amíg hazájukbeli tömegszükségletet nem jelentenek." „Nem egy vagy tizen­egy egyén tehetsége, tévedése vagy árulása okoz eseményeket vagy akadályoz meg ilyeneket." „Nem marxista az, aki a vezetők cselek­véseit tol­ja előtérbe és nem a tö­megerők elemzésében keresi az ese­mények magyarázatát." A tömegek akarata formálódik ki a vezetők­ben. Ha ez az akarat nem elég át­ütő erejű, akkor csak ennek a kisebb értékű akaratnak kevesebb cselekvést jelentő megjelenési for­máival találkozunk. Nem csinálha­tunk légüres térben politikát. Amennyire nem függetleníthetjük magunkat az ellenség hadmozdula­taitól, úgy a védekezés és támadás lehetőségét és erejét sem függet­leníthetjük a küzdő sereg nagy­ságától és szellemétől. De minden körülmények között­ küzdenünk kell, a harcot nem lehet abbahagyni. Az eredmény attól függ, hogy ez a pártgyű­lés mennyi hitet, erőt és bátor­ságot tudott kisugározni. Én azt vallom, hogy sokat, eleget ahhoz, hogy az új munkaévben ránk váró álló és mozgó harcokhoz elegendő fölkészültségünk le­­gyen. Ezen az úton visz bennünket a pártszervezetek ereje és azok a szervek, amelyek az utolsó esz­tendőkben kapcsolódtak bele külö­nös nyomatékkal a munkába. Forró hála és köszönet illeti a munkásság kultúrszerveit, amelyek új szint, a lelkesítés, a tanítás, az emberréválás új eszközeit hozzák sorainkba. A kórusok és dalárdák, a sportegyesületek, a munkás­testedzők és természetbarátok, az eszperantisták mo il többi mind, velünk és értünk vannak. Együtt megyünk azon az úton, amelyen útravaló a költőnek Csák Máté népéhez küldött üzenete: „Előre, magyar proletárok! A kongresszus tagjai percekig tartó tapssal és lelkesedéssel fogad­ták Kéthly Anna elvtárs lendületes, a jövő feladatait fölvázoló, szocia­lista hiteit szerte­ su­gárzó elnöki záró­beszédét Majd fölhangzott minden­felől: — Barátság! Barátság! És a kongresszus tagjai a három­napos tanácskozás után azzal a jól­eső tudattal távoztak a vasmunká­sok székházának hatalmas terméből, hogy ez a pártgyűlés jó és eredmé­nyes munkát végztett jó útravalóul szolgál majd az új esztendő súlyos harcaihoz, ahhoz a küzdelmeikhez, amelyet Magyarország proletariá­tusának kell megvívnia az emberi létért a kenyérért jogért földért, szabadságért az új holnapért. Az igazi szocialista reménykedés, opti­mista hittől fűtött áldozat- és harckészség jegyében ért véget va­sárnap délután 1i3 órakor ezidei or­szágos kongresszusunk. A nonEsetagku elvtársak értekezlete ugyancsak vasárnap folyt le a vas­munkások székházának nagy tanács­termében. Erről az országos érte­kezletről, amely letárgyalta az országos kisebbségi bizottság jelen­tését megvitatta a politikai és gazdasági helyzetet, megválasztotta a párt nemzeti kisebbségi bizottsá­gát és döntött a beérkezett indítvá­nyok fölött, — lapunk legközelebbi számában közlünk tudósítást. „Előre, magyar proletárok.. NÉPSZAVA 1933 január 10.

Next