Népszava, 1946. július (74. évfolyam, 145–170. sz.)
1946-07-26 / 166. szám
Használt a cikkezés? 'A NépSzava heteken keresztül írt a magyar közoktatás szomorúhelyzetéről és ezzel kapcsolatban a közoktatásügyi minisztériumról. Amint cikkeinkben több ízben is hangsúlyoztuk, nem személyi támadás a célunk, hanem a magyar kultúra ügyének előmozdítása. Úgy látszik, cikkem 1.. némi hatást keltettek a régi szellem fellegvárában, a közoktatásügyi minisztériumban, mert most végre jelentést kaptunk a sokat hánytorgatott tankönyvkérdés jelenlegi állásáról. A közoktatásügyi minisztérium közlése szerint az 1915/16-os tanévben a magyar nyelvet és irodalmat, a történelmet, földrajzot és közgazdasági ismereteket már újszellemű könyvből tanították. A Köznevelésügyi Tanács most bírálja el az általános iskola V. és VI. osztályában bevezetendő tankönyvpályázatra beérkezett pályamunkákat. A díjnyertes tankönyveket az idén ősszel kinyomatják és rendszeresítik. Utal arra a közlemény, hogy a tankönyvkiadás az infláció következtében nehézségekkel küzdött és bár a tankönyvek jóval olcsóbbak, mint az egyéb kiadványok, mégis sok szülő van, aki nem tudja megvásárolni a tankönyveket. A közoktatásügyi minisztérium sajtóosztálya is küldött egy közleményt, amelyben azt írja, hogy a minisztérium költségvetéséből 31 A% jut a népoktatásra, a diákjóléti intézményekre és a népművelési intézmények támogatására. A közlések tartalma mindenesetre valóra, kevés haladás az elmúlt hónapokhoz képest.. De ez korántsem elég. Tetterősebb, energikusabb emberekre van szükség ebben a minisztériumban a fedő vezetésben. Az alsóbban pedig demokratákra. Neghesát Tombor Feznő Itr Tombor Jenő honvédelmi miniszter csütörtökre virradó éjjel elhunyt. Tombor Jenő az első világháborúban aktív katonatiszt volt. Demokratikus felfogása már akkor közismert volt r fitti körökben. A proletárdiktatúra idején a Hadügyi Néplatosságon töltött be fontos megbízatást, amiért a forradalom bukása után hadbíróság elé állítatták. A második világháború idején mint katonai rejtékíró igyekezett a cenzúraéberségének kijátszásával a valóságos helyzetnek mesrszítelő tájékoztatást adni. A honvédelmi minisszter az utóbbi időiben igen sokat dolgozott a » honvédség demokratikus» átszervezésén is a bű-előkészítés katonai anyagán. A túlfeszített munka következtében támadt szívroham okozta halálát. Nagr Ferenc miniszterelnök a halálhír vétele után meleghangú részvéttáviratot intézett az özvegybe?.. Az elhupott honvédelmi miniszter tenyeretee szombaton délután Jessi » Kúria «leénarnnkából. A főváros díszsírhelyet adományozott Tombor Jenőnek. Szent-Györgyi nagy angol kitüntetést kapott Szent-Györgyi Albert, a Nobel-díjas tudós az elmúlt hetekben külföldi útra indult. Először Svájcba ment, majd innen Angliába utazott. Edinburgban az egyetemi tanács vendége volt és itt nyújtották át neki a legnagyobb angol orvosi kitüntetést, a Cameron-díjat. Az ünnepség után Szent-Györgyi a háronaezáséves edizsburgi egyetem dísztermében tartott előadást, amelyről a jelenlevő tudósok egyike kijelentette, hogy az előadás tartalma annak a korszaknak, amelyben élünk, egyik legfontosabb felfedezését fogja jelenteni. Angueztus 1-től jó és olcsó ,m Budapest Vlf, Rákóczi út 64 A „stabilizációs kenyér 11 búzából és rozsból készül Elsejétől 20 deka lesz a fejadag A stabilizáció időpontja rohamosan közeledik. Sok tekintetben már augusztus elejére javulás várható. Felkerestük Schlederer imecső elvtársat, a sütők ipartestületének alelnökét, hogy megtudjuk, mennyi és milyen minőségű kenyérre számíthat a főváros lakossága. — Augusztus elsejétől20 dekára emelik a kenyéradagot — mondotta. Ez önmagában azonban még nem volna elég. A „stabilizációs kenyér" jóminőségű le... Az ed. Ii sei árja és kukoricakeverést elhagyjuk. Az új kenyér búzából és rozsból készül. Most kísérletezünk a burgonyapehellyel, ami könnyűvé zamatossá teszi majd a kenyeret. Szabócsba is már meg is indult a burgzonyapehely gyártása. A gabonatermek várakozáson felül jó, úgyhogy előreláthatólag a minőséget -is a mennyiséget még javítani is tudjuk. — Honnan kapjuk a legtöbb lisztet? — kérdeztük. — Békés vármegyéből. A békés megyei gazdák beszolgáltatási kötelezettségüknek száz százalékig eleget tesznek. Első helyen állnak az országban e téren. A malmok is teljes erővel dolgoznak, úgyhogy a folyamatos lisztellátás biztosítottnak látszik. D.e szükséges is a forszirozott munka mert Budapestnél, naponta 45 vágóra kenyérre van szüksége. — A főváros 270 üzemében 1800 sütőmunkás dolgozik — kaptuk a felvilágosítást —, külön a Községi Kenyérgyárban 500. A sütőmunkásiok triciusei.Jt.re méltó munkát végeztek az elmúlt másfél év alatt. Bár ellátásuk a IIi. kategóriába tartozik, a I I. kategóriát méltén megérdemlő nehéz testi munkát a lisztporos, egészségi- NÉPSZAVA, 1946 július26 - ket veszélyeztető üzemekben lelkesedéssel és eredményesen végezték. A megfelelő mennyiségű és minősítő kenyér remélhetőleg eloszlatja majd azt a szinte ellenséges hangulatot, ami az utóbbi hónapok alatt a pékek és a vásárlók között kialakult. Megtudtuk még, hogy augusztus 8-a után megindul a zsemlyesütés és kenyéradagján kívül naponként mindenki egy darab zsemlyét is vásárolhat-A stabilizáció elátt ,vívmánya tehát: kertperünk jó, síp és elég lesz. Felfüggesztett volt rendőrtisztek rablótámadása a vecsési úton, amikor a teherautó az eltorlaszolt úthoz ért, a személykocsiból két rendőregyenruhás és két civil férfi ugrott ki és igazolásra szólította a teherautó utasait. A rendőregyenruhát viselő alhadnagy a gazdasági rendőrség nyomozójának mondta magát és az' élelmiszerszállításokon kívül még vak."Lprettegetéssel vádolta Batta Józsefet. Miközben megmotozták a kocsin ülöéteket, azok hevesen tiltakoztak a jogsérelem ellen és bemutatták hivatalos szállítási engedélyüket. Az útonállók nem fogadták el az igazolványokat és pi-Setolyt rántva kényszerítették a teherkocsin levőket, hogy szálljanak le. A fegyvereket oldalukhoz szorítva, bekísérték őket egy a közelben levő maitába, ahol minden értéküket eleredték, ittasztalifehérneműre vetkőztették őket. Az sotóebanditák vezetője ezután rájuk zárta a pajta ajtaját, majd társaival együtt eltávozott. A személygépkocsi rövidesen visszatért egy másik teherautó társaságában, amelyről a banda többi tagjai szállít le. Perceken belül saját teherautójukra rakták át Battáék áruját. igen namy mennyiségűt tubbmázsányi élelmiszert és több végtextiliát, ililumint, nyolc autógumit. A „jól végzett munka után” a vetkőztető társaság elhajtatott. A rendőrség nagy apparátussal kezdte meg a vakmerő banditák kézrekerítésát ,s két najxin belül sikerült is eredményt felmutatni. Kifúrták Hemsei (Hrobricsa) Tibor rendőrnyomozó alhadnagyot, akit a közelmúltban függesztettek föl állásától különböző szabálytalanságok miatt. , Az alhadnagy ugyanis a a földigénylőbizottságnál teljesített szolgálatot és itt követik el büntetendő cselekedeteit. Kihallgatásakor bevallotta, hogy társaival együtt, előre megfontolt szándékkal, többnapos készülődés után követték el a rablást. A rendőrségre befurakodott alhadnagy-bandafőnfik alvezére Kormos István rendőrhadnag.v volt akit szintén a közelmúltban függesztettek fel állásától. A volt rendőröket Davidovics Sándor és Müller-Mayrr kereskedők bujtatták fel és látták, el a rabláshoz szükséges gépkocsikkal. A rendőrség kézrekerítette a banda többi tagját is, Magyari Imre foglalkozásnélkülit. Szűcs Mihály gépkocsivezetőt és Ehrlich Ferenc kereskedőt. A nyomozást még nem fejezték be, arra szeretnénk fényt deríteni, hogy a vetkőztető gengszterek nem követtek-e el másutt is hasonló rablásokat. Valamennyiüket letartóztatták. Horváth Győző A legveszélyesebb téli hónapok Vetkőztető történetét felülmúló bűntényre derített fényt a budapesti főkapitányság bűnügyi osztálya, erélyes nyomozás rövid időn belül kézrekerítette az utóbbi idők legvakmerőbb vetkőztető bandáját. Batta József teherautóf fuvarozó társaival néhány nappal ezelőtt nagymennyiségű élelmiszert , szállított vidékre. Otísért előtt egy magánautó szegődött a nagy irammal robogó teherautó nyomába, majd a vasúti átjáró közelében magánautó megelőzte Battáék kocsiját. Egy kilométer távolságban a kisköcsi megállt és keresztbe fordult az Kitűnő minőségű a nagy- és kiskereskedelem útján hozzák forgalomba Buda vidéki és Újpesti Gyapjúfonó és Szövőgyár RT. Újpest, Madridi út 4. Első Magyar Nemex-, Posztó- és Fezgyár RT. V, gróf Teleki Fál u. 17. Fischer Stern Pál V, gróf Teleki Pál u. 16/18 Masaissislonó és Szövőgyár RF. V, Bécsi ucca 8. Iron Ladi Posztógyár RT. Albertfaha, Kondorosi út 8. Magyar Posztógyár RT. V, Mérieg ucca 2. Mechanikai Szövőgyár RT. V, WekerI© Sándor ucca 13. Richards Richard Győri Finomposztógyár RT. V, Wekerle Sándor ucca 17. Soproni és Újpesti Posztó- és Szőnyeggyárak 14 . V, Nádor ucca 18. Uwag Magyar Szövőgyár RT. V, Sas ucca 29. — Magyar menekültek Karintiyban. A karintiai tartományi kormányzat jelentése szerint Karintia területén összesen áll.OOO külföldi tartózkodik s ebből 5062 magyar — Magyar ifiket ítélt el a kassai népbírósásr. A pozsonyi rádió besz.11.uto]* arról, hogy a kassai néiőbíróná.(1 38 mag rar nemzetiségis személy felett hozott ítéletet. A vád az volt ellenük, hogy 1938-ban magyar nemzeti viseletben részt vettek a vizsosatolás alkalmából rendezett fmnmow-geken. A vádlottak közül, akiknek legnayobb része 1ő volt, 15-öt •'K nard kény..?,ermi)Tikára ítéltek, mi? 93 vádlott ellen elrendelték a bizonyítási eljárse lefolytatását.