Népszava, 1949. április (77. évfolyam, 76-99. sz.)
1949-04-20 / 90. szám
Többszázezer dolgozó boldogan szórakozott a „Szubad ”apa” Gyönyörű Időben boldogan szórakozott a főváros és az ország dolgozó népe, a húsvéti ünnepek alatt. A fővárosban a Beszkárt sűrített járatokkal készült fel, a népünnepélyekre igyekvő budapestiek szállítására. A két ünnepnapon mintegy félmillió utas vette igénybe a közlekedési eszközöket. A verőfényes tavaszi vasárnapon a kirándulók ezrei indultak el a budai, pilisi, börzsönyi hegyek felé. A fővárosban délelőtt a gyermekek szórakoztak. A Városligetben, a Népligetben, Szent István-parkban, a Gyöngyösi téren, a Ferenc téren, Köztársaság téren, Gellérthegyen és Nagy-Budapest sok más helyén a legjobb bábjátszócsoportok szórakoztatták, a sok kisfiút és kisleányt. A felnőttek a társadalmi szervezetek kultúrműsorait keresték fel. A Városmajorban, a Népligetben, Városligetben és a hűvösvölgyi Nagyréten hallgatták végig a színvonalas műsorokat. A Városmajorban délután a szórakoztató üzemek 6000 gyermeket láttak vendégül. A műsorok után, alkonyatkor táncolni kezdtek a dolgozók, így fejezték be húsvétvasárnapját. Húsvét hétfőn zenés ébresztővel ébredt a főváros. Kora reggel az ifjúság hatalmas tömegei vonultak fel énekszóval az utcákon. Csillebércre a MÍNSZ ifjúsági nagytáborába igyekeztek. Pestkörnyékről teherautókaravánok igyekeztek a csillebérci táborhoz. Már kora délelőtt 40.000 fiú és leány gyűlt össze a táborban. Az ünnepély fél 11 órakor kezdődött. Nemzetiszínű zászlók rohantak fel az árbocokra és az ifjúság vigyázzállásban hallgatta végig "a MINSZ nagybudapesti vezetőségének napiparancsát: — ifjúmunkások, főiskolások, diákok, úttörők! A MINSZ nagybudapesti vezetősége üdvözöl bennetertet. A MDP harca lehetővé tette számunkra, hogy szabadon, vidáman üdvözölhessük a tavaszt. A természet, a hegyek, sportlehetőségek, amelyektől a múltban elzártak bennünket, most már a mienk. Szórakozzatok tehát vidáman. Éljen a mi forrón szeretett Pártunk és nagy vezetőnk, Rákosi Mátyás! A napiparancs felolvasása után percekig, zúgó taps és éljenzés remegtette meg a levegőt. A fiatalok Sztálint, Rákosit és a Pártot éltették. .A megnyitó után az ifjúság a különböző táborokat kereste fel. Feldíszítve, jelszavakkal várták a táborok a fiatalokat. »Választással az ötéves terv sikeréért. Ötéves tervvel a szocializmusért’, — hirdették a transzparensek. A fiatalabb korosztályokat, az úttörők táborában látták vendégül, ahol a Magyar Bábjátékosok Szövetsége gondoskodott a műsorról. Délután hadijátékot rendeztek az úttörő pajtások. A tábort Farkas Mihály, Rajk László, Marosán György, Köböl József is felkereste. Délben a nagy színpadon kezdődött a kultúrműsor. Ezután az olimpiai tornászcsapat és a Rendőregyesület sportolói aMunkára, Harcra Kész« mozgalom gyakorlatait mutatták be. Más színpadokon az ökölvívók mérték össze A Városligetben női tánccsoport szórakoztatja a pihenőket erejüket. A nagypályán kosárlabda, kézilabda csapatok tartották villámtornájukat, amelyet a KASE csapata nyert meg. A röplabda-bemutatón a Vasas együttese győzött. Több, mint 100 csapat közül a VIII. kerületi MINSZ csapata nyerte, a Szikra röplabda serlegét. A sportműsorokat a legjobb sportemberek szervezték és a legjobb játékvezetők vezették le. A vidéki városok és falvak dolgozói is boldogan, felszabadultan ünnepelték meg a »Szabad Tavasz« ünnepét. Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Győrött, Kaposvárott, Miskolcon, Diósgyőrött, Lillafüreden és az ország összes falvaiban és városaiban vidám szórakozással töltötték a gyárak és a földek dolgozói a »Szabad Tavasz« ünnepét. NÉPSZAVA 1949 április 20 Farkas Mihály az Úttörők között A lelkes és boldog gyereksereg a szabadtéren felállított színpad úttörő »művészeinek« műsorát figyeli Szakszervezeti lapjaink a választási előkészületek munkájában Most, hogy a választások előtt mérlegre tesszük a felszabadulás óta eltelt négy év eredményeit és minden dolgozó visszatekint, honnan indult el és mit ért el, annak a következetes harcnak nyomán, amelyet a Magyar Kommunista Párt, a Magyar Dolgozók Pártja irányított, s az értelmiségi dolgozók lapjai leszögezik, hogy az elért eredmények szilárd alap, amelyekre ma a Függetlenségi Népfront programnyilatkozata és az ötéves terv épít. Az eddigi eredmények, a dolgozó nép harcos akarata, biztosítékai a jövő tervek megvalósulásának. A„Magánalkalmazottak lapja" összehasonlítást tesz a Horthyrendszer éveivel. 1934-es újságból idéz: »Hat esztendő alatt közel húszezernél magánalkalmazott került ki az utcára, vesztette el biztosnak hitt kenyerét, merült el a, nincstelenségben.« És tovább: »Ami történt az állásban maradottakkal, a szerencsés, még dolgozókkal? Egyik fizetéscsökkentést a másik után szenvedték el,hogy parányi kis állásuk, melyből szülő, gyermek és testvér betevő falatja függött, megmaradjon.« Igen, ez volt a múlt. 1934-ben a férfiak 39%-a 100 pengőt meg nem haladó bérért dolgozott és még súlyosabb volt ennél a nőtisztviselők sorsa. — Ma a nők egész sora emelkedett vezető állásokba. ».A most megejtett üzemi szakszervezeti helyi csoportok választásánál, a vezetőségi tagok 40%-a nő« — írja a lap. A helyzetben a magyar dolgozók élenjáró csapata, a kommunisták veszik kézbe az irányítást. Megindult a tervszerű munka és ma a távbeszélőforgalom majdnem elérte az 1DSS-as havi forgalmat, a rádióelőfizetők száma 100.000-rel magasabb az iOSS-asnál, távíróforgalmunk szintén emelkedett. A megrongált postaépületek helyreállítva, új öltözők, zuhanyozók, konyhák szolgálják a postai alkaltottak kényelmét. A népi demokrácia megbecsüli a munkát, a népért dolgozó értelmiségiek munkáját is. A, Pedagógus Értesítő" írja: »1946 október 1-től 1946 októberéig 91 százalékkal emelkedett a pedagógusok fizetése. A hároméves terv keretében mintegy 1000 tanítói lakás épül és az idén nyáron a nevelők ezrei nyaralhatnak az ország legszebb üdülőhelyein. Az államosítás után helyreállítottak több mint 3500 rombadőlt, elhanyagolt egyházi iskolát és mintegy tízezer tantermet. Ebben a helyreállítási munkában komoly segítségként jelentkeztek az ipari dolgozók, akik sokszor pihenőnapjukat áldozták fel, hogy minél előbb álljon az iskola és a dolgozó parasztaság gyermekei előtt megnyíljanak a haladás kapui — hangsúlyozza a Pedagógiai Értesítő. Nincs már művelődési monopólium: az általános iskolákban jól tanuló munkás- és parasztgyermekek között milliókra rúgó ösztöndíjakat osztanak szét, hogy biztosítsák számukra a továbbtanulást. — Megmutatkozik ez a törekvés az 1949. évi költségvetésben is, amely 900 millió forinttal többet irányoz elő kulturális kiadásokra, mint a múlt évi — olvassuk a továbbiakban. Amerikában a költségvetés 51 százaléka hadicélokra van szánva. Miért? Mert az imperialisták háborút akarnak. Milliók vérével akarják válság felé rohanó gazdaságukat szanálni. De szilárdan áll velük szemben a béketábor: a Szovjetunió, a népi demokráciák és az elnyomott népek milliói, — folytatja a lap. Itt Magyarországon is érzi minden dolgozó ennek a tábornak az erejét, igazát — melyet a Függetlenségi Népfront politikája képvisel, a Magyar Dolgozók Pártjával az élén — és egy emberként zárkóznak fel mellette. Így ír Tasnádi Sándor elisézete a »Közalkalmazottban: »...a békét akarjuk és ha kell, harcolni is fogunk érte.« A „Kereskedelmi Alkalmazott" hasonlóképpen festi a múltat és jelent. Egyenlő munkáért, egyenlő bér? Ismeretlen fogalom volt. Ma a munkanélküliség, amely még 1947-ben is sújtotta a kereskedelmi alkalmazottakat, másfél év alatt 20 százalékára csökkent. «Ezt az eredményt csak egyféleképpen érhettük el. Azáltal, hogy a Magyar Dolgozók Pártja vezetésével, irányításával sikerült iparunkat újjáépíteni, ezt követte kereskedelmi életünk újjászületése. Három év előtt a külkereskedelem csaknem teljesen a tőkések kezén volt, ma 100 százalékban állam, a nagykereskedelem pedig 75 százalékban. »A nemzeti nagykereskedelmi vállalatok, állami áruházak és népboltok létrehozása döntő módon hozzájárult, hogy a munkanélküliséget a két év előttinek 10 százalékára tudtuk visszaszorítani.« »Az eredmények beszélnek« ■— írja a „Postás Közlöny" is. — Szétrombolt földfeletti és földalatti távbeszélőhálózat, leégett, felrobbantott központok, postai és műszaki berendezések. Ebben a sivár, vigasztalan és kilátástalan A SZÁZÖTVENEZER ÚJ HÁZ SZOVJETUKRAJNÁBAN. Az Ukrán Szovjet Köztársaság falvaiban jelenleg 51.000 új lakóház épül s ezekbe még május 1-e előtt beköltöznek. Az ukrán falvakban az idén 150.000 lakóházat építenek, 10.000-rel többet, mint a múlt évben. Az új lakóházak többszobásak. A falvakban bevezették a villanyt és a vízvezetéket. Mindenütt klub, könyvtár, szülőotthon és fikció épül. I r.zoiii.en ic.,i...a.k.a neru.ó -ő sok éu. ;au i.ni főszereplője Alexander Pachorpenko, aki szemünk láttára alakul át Igazi hősi