Népszava, 1954. március (82. évfolyam, 51-76. sz.)

1954-03-16 / 63. szám

1954. MÁRCIUS 16. KEDD Gépállomások dolgozói! Több és jobb munkával segítsétek a mezőgazdaság fellendítését! A gépállomások kiváló dolgozói országos értekezletének felhívása Mint már ismertettük, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezető­sége és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a múlt héten pén­teken és szombaton tanácskozásra hívta össze a gépállomások kiváló dolgozóit. A tanácskozás részvevői felhívással fordultak az ország gép­állomásainak dolgozóihoz. A mezőgazdaság fejlesztésének programmja a mi számunkra, a gép­állomások dolgozói számára is harci Programm — hangsúlyozza a többi között a felhívás. Nagyrészt a gépesí­tés növelésétől, a traktorosok, a kom­­bájnvezetők, a szakemberek jó mun­kájától függ e Programm megvaló­sítása, a terméshozamok állandó emelése, elsősorban a termelőszövet­kezetekben, de az egyéni paraszt­­gazdaságokban is. Különösen nagy a felelősségünk a termelőszövetke­zetek megerősödéséért, gazdálkodá­suk színvonalának megjavításáért; azért, hogy a termelőszövetkezetek a mi segítségünkkel, az idejében el­végzett, jó minőségű gépi munka és saját maguk szorgalma révén már az idén lényegesen több termést ta­karíthassanak be. Az idejében végzett, jó minőségű tavaszi szántás­ vetés most a gépál­lomások dolgozóinak legfontosabb feladata. A hosszú tél miatt össze­torlódott a mezei munka s ezért most a gyorsaság különösen fontos. Ha idejében elvetjük a tavaszi bú­zát, a tavaszi árpát, a cukorrépát, a kukoricát, ez holdanként többmá­­zsás terméstöbbletet jelenthet — viszont minden késés többmázsás veszteséget okozhat. Ezért gyors és jó minőségű tavaszi munkára hívjuk az ország gépállomásainak valameny­­nyi dolgozóját. Valósítsuk meg, hogy minden traktor két műszakban dol­gozzék, s minden traktoros minden nap teljesítse a munkanormát! Ahhoz, hogy e hatalmas feladato­kat most, az idei tavaszon és később is sikerrel megvalósíthassuk, első­sorban meg kell kötnünk a termelő­­szövetkezetekkel a szerződést és az egyénileg gazdálkodó dolgozó pa­rasztokkal a megállapodást a gépi munkára. Jobban ki kell használ­nunk a reánk bízott gépek erejét, mert ez segít hozzá bennünket a nagy terméshez. Gépállomásainknak fontos felada­tuk, hogy sokkal több erőt és figyel­met fordítsanak az egyénileg gazdál­kodó dolgozó parasztok munkájának megsegítésére. Ezért már az idei ta­vaszon hétszer annyi gépi munkát kell végezniük részükre, mint az el­múlt év tavaszán. A jó minőségű, olcsó gépi munka nagy segítség a terméshozamok fokozásához — ez a munkásosztály egyik leghathatósabb segítsége a dolgozó parasztságnak — mondja a továbbiakban és felhívja a traktorosokat, a kombájnvezetőket, a brigádvezetőket, szakembereinket és a gépállomások valamennyi dolgo­zóját, hogy vegyenek részt a szocia­lista munkaversenyben, s erejük, tudásuk legjavával, a legjobbak módszereinek átvételével segítsék pártunk és kormányunk politikájá­nak valóraváltását, a mezőgazdaság elé kitűzött feladatok sikeres meg­oldását. Mi, akik a tanácskozáson jelen voltunk, saját munkaterületün­kön valamennyien aktív részvevői és szervezői leszünk a szocialista munkaversenynek, a Magyar Dolgo­zók­ Pártja III. kongresszusának tisz­teletére most kibontakozóban levő lelkes versenymozgalomnak. * Ezután felhívással fordul az ipari üzemek dolgozóihoz: Tegyenek meg mindent, hogy a gépgyártásban és az alkatrészgyártásban mutatkozó hiányt mielőbb pótoljuk. Ne fordul­jon elő, hogy traktorok vagy munka­gépek alkatrészhiány miatt álljanak a szántóföldeken. — Mi, az országos tanácskozás részvevői ígérjük, hogy megfelelünk e várakozásnak. Jó talajelőkészítés­sel, gyors vetéssel, gondos növény­­ápolással, gépeink megfelelő ápolásá­val és kihasználásával segítjük a virágzó mezőgazdaság megteremté­sét, a város és a falu bőségesebb élelmiszerellátását, az egész lakos­ság életszínvonalának állandó eme­lését — a munkás-paraszt szövetség további erősítését — fejeződik be a felhívás. Átadták a forgalomnak a mecseki völgyhidakat (Kiküldött munkatársunk jelenti.) Budapest—Pécs a régi makadám­­úton (beszámítva néhány defektet, rúgótörést viszont nem) hat-hétórás autóutat jelentett. Most a kilométer­ben is rövidebb, tükörsima betonút három-négy órára rövidíti ezt az időt s közelebb hozza a fővároshoz Baranyát, Tolnát, Sztálinvárost. Az út végleges formájában va­sárnap délelőtt 11 óra 30 perckor született meg, amikor Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter a hídavatásokon szokásos apró ollóval átvágta a nemzetiszín szalagot és a kora tavaszi napsütésben átkelt, job­ban mondva ezer és ezer környék­beli építőtől és dolgozó paraszttól kísérve átsétált a völgy 33 méteres mélysége fölötti Áll a varasdi után a bolondúti völgyhíd is! 1952 májusa óta temérdek erőfe­szítés fűződik ehhez a különös nevű munkahelyhez. Kétszáz-kétszázötven építő éjjel-nappal megállás nélkül dolgozott. Télen is, megállás nélkül, éjjel-nappal. Maga az út neve abból az emlék­ből született, hogy Volt egyszer egy nádasdi parasztember, aki szekeré­vel éjszaka eltévedt a szerpentin kacskaringóin és Pécs helyett... közben visszakeveredett Mecsekná­­dasdra. A híd megszüntet minden­féle kacskaringót és szédítő mélység fölött nyílegyenesen Pécs felé tereli a forgalmat. A régi út átlagos 19 százalékos emelkedését 3,5 száza­lékra csökkenti. Húszezer tonna építőanyag van benne ... Hóban-sárban-fagyban hordták itt össze emberek és kábel­daruk és alkottak belőle — ahogy a környéken mondják — »csodahidat«. Előregyártották az elemeket és 72 tonnás darabokat emeltek be négy húsztonnás »bikával«. Új módsze­rek, úttörő munka emlékműve ez az új híd, a varasdi völgyhíddal együtt, amelyeket a vasárnapi ünnepségen adtak át a forgalomnak. (baktai) A MAGYAR-SZOVJET BARÁTSÁG HÓNAPJÁNAK ESEMÉNYEI A magyar-szovjet barátság hónapja alkalmából hazánkban tartózkodó szovjet zeneművész-küldöttség: A. Krutyikov, a művészküldöttség veze­tője, a Szovjetunió kulturális ügyek minisztériumának munkatársa, M. O. Rejzen operaénekes, a Szovjetunió Sztálin-díjas népművésze, a moszkvai Nagy Színház tagja, Sz. Richter Sztálin-díjas zongoraművész, a Szov­jetunió Állami Csajkovszkij vonós­négyesének tagjai: J. Szitkoveckij, A. Sarajev hegedűművészek, R. Bar­­saj mélyhegedűművész és J. Szlobod­­kin gordonkaművész, valamint N. G. Walter zongorakísérő tiszteletére va­sárnap este fogadást tartottak a Magyar-Szovjet Társaság művészeti és tudományos klubjában. A baráti összejövetelen megjelent Farkas Mi­hály, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének titkára, Er­dei Ferenc igazságügyminiszter, a Magyar-Szovjet Társaság elnöke, Non György és Mihályfi Ernő nép­művelési miniszterhelyettesek. Részt vett a fogadáson J. D. Kiszeljov, a Szovjetunió magyarországi nagy­követe, a nagykövetség több más munkatársa és V. Z. Kuzmenko, a VOKSZ magyarországi megbízottja. A fogadáson jelen voltak a hazánk­ban tartózkodó szovjet kulturális delegáció tagjai is. A Színház- és Filmművészeti Szö­vetség a hazánkban tartózkodó szov­jet filmművészküldöttség tagjainak tiszteletére hétfő délután fogadást rendezett a Művészeti Szövetségek Házában. Ladányi Ferenc Kossuth­­díjas érdemes művész, a Szövetség főtitkára üdvözölte a szovjet vendé­geket, majd Sinkovics Imre, a Nem­zeti Színház tagja a fiatal magyar művészek nevében köszöntötte őket. Az üdvözlésekre I. P. Kopalin, több­szörös Sztálin-díjas dokumentum­filmrendező válaszolt. Elmondotta, hogy a magyar nép művészete közel­­áll a szovjet nép szívéhez. Az iskolás­gyermekek kívülről tudják Petőfi sok versét, a Szovjetunióban nép­szerű a magyar zene, a magyar iro­dalom, ismerik és szeretik a magyar képzőművészek kiváló alkotásait, nagy sikert arattak az ott játszott magyar filmek. Ezután baráti beszélgetés alakult k­i a küldöttség tagjai és a magyar zínészek között. A szovjet vendégek elmondották eddigi tapasztalataikat. A szovjet vendégeknek általában tet­szett a magyar színészek kiváló já­téka, művészi felkészültsége, az új filmek időszerű mondanivalója és a nagyszerű rendezés. Hibaként álla­pították meg, hogy általában a fil­mek forgatókönyve nem éri el a sze­replőik játékának színvonala. 3 NÉPSZAVA NÉGYEN AZ ÚJ KOSSUTH DÍJASOK KÖZÜL Négy új Kossuth-díjas portréját közöljük annak a 97 munkásnak, pa­rasztnál­, tudósnak, művésznek, író­nak, pedagógusnak, gazdasági funk­cionáriusnak névsorából, akiket népi demokráciánk most tünte­tett ki a legnagyobb elismerést je­lentő díjjal. Négy Kossuth-díjas a társadalmi élet négy különböző terü­letéről, de azonosa­k abban, hogy munkájukkal, helytállásukkal né­pünk alkotóerejét, tehetségét képvi­selik. Bordás András, az RM Gépgyár sztahanovista esztergályosa Nevéhez nem fűződik sem kápráz- iu­tató rekordteljesítmény, sem nagyjelentőségű találmány, sem pe­dig országra szóló munkahőstett. Mi teszi hát méltóvá őt a legmagasabb kitüntetésre, a Kossuth-díjra? Az, hogy évek óta egyenletesen magas teljesítménnyel, minőségileg is ki­fogástalanul dolgozik. Nem változ­tatja meg gyökerében a forgácsolás technikáját, de szüntelenül alakítja, tökéletesíti. Mindennapos helytállása pedig már régen a munkahősök so­rába emelte. Már az 1951-es kongresszusi ver­seny idején is méltó vetélytársként küzdött az elsőségért Muszka Imré­vel, Jánosik Józseffel, Végh Antallal és a Rákosi Művek többi élenjáró sztahanovistájával. Azóta nem egy kisebb-nagyobb újítással, a művele­tek észszerű összevonásával fejlesz­tette tovább munkamódszerét és négy esztendővel megelőzte a naptárt, je­lenleg 1958-as terve teljesítésén dol­gozik. A párt 111. kongresszusát 280 százalékos átlagteljesítménnyel, se­­lejtmentes munkával köszönti. Bordás András szereti és érti a szakmáját. Tudását, gazdag tapasz­talatait nem rejti véka alá, hanem szívesen továbbadja tanítványainak. Eddig nyolc jó esztergályost nevelt és jelenleg is két ifjúmunkást oktat. Munkatársai megbecsülik, szeretik, s örömmel, megelégedéssel fogadták a hírt, hogy Bordás elvtársat a két sztahanovista jelvény, a Munka Érdemrend bronz fokozata és a Munka Vörös Zászló Érdemrendje után most a Kossuth-díj babér­­koszorújával tüntették ki. Vad Imre, a túrkevei gépállomás traktorosbrigád vezetője V­ad Imre traktoros brigádja az­­ ország első szocialista városának, Túrkevének határában dolgozik. A hírneves »Keviben«, ahol hat-nyolc­ezer holdas termelőszövetkezetek büszkélkednek egymás szomszédsá­gában: a Vörös Csillag, a Harcos, a Farkas Mihály tsz és a többiek. Amikor Túrkevén »megmozdult a föld« és a kunsági parasztok fel­szántották a mezsgyéket, Vad Imre is ott volt. Akkor szervezte traktoros brigádját a Vörös Csillag tsz tagjai köréből, amelyet azóta is úgy vezet győzelemről győzelemre, mint jó pa­rancsnok a harcosait. Vad Imrének mélységes bizalom forrósítja át szavait, mikor traktoro­sairól beszél. Hogyisne, hiszen sok feladatot oldott meg velük sikere­sen. Tavaly a gépállomás traktoros brigádjai közül elsőnek fejezte be az őszi szántás-vetést. S még arra is jutott ideje, hogy két szomszédos brigádot megsegítsen. Mert olyan­ traktorosok nevelődtek keze alatt, mint Gál József és Finta József, akiknek a nevét szerte az országban megismerték. Az elmúlt évben Vad Imre bri­gádja mesteri munkát végzett: 4800 normálhold helyett 9450 normálhold­­nyi munkát teljesítettek kiváló minő­ségben. Csak látni kellett volna ara­tás idején a termelőszövetkezeti ta­gok arcát, amint végignéztek a hul­lámzó gabonaföldeken. Elismerő mo­solyuk nemcsak a dúsk­alászú termés­nek szólt, hanem a traktorosoknak is, akik a bő termés alapját megte­remtették. Csak két számot emlí­tünk: 210 holdon 15.50 mázsás búza­termés, 87 holdon 18.80 mázsás árpa­termés. S mindezt a szikes, rossz ta­lajáról híres túrkevei határban! A kiváló brigádvezető mellére a sztahanovista jelvény és a Munka Érdemérem mellé most a legkiválób­baknak járó kitüntetés, a Kossuth­­díj is felkerült. S mivel mindig egy célt látott maga előtt: a magasabb terméshozamok elérését, a szövetke­zet erősítését, a tagok jólétét — méltán meg is érdemli a kitüntetést. Traktorai már felkészültek a ta­vaszi munkára. Ahogy mondja: »Kinn a földek szélén harcra készen állanak a gépek és a traktorosok lesik a földet, mikor érik meg mun­kára.« Majd hozzáteszi: »Továbbra is úgy dolgozunk, hogy a túrkevei emberek még boldogabbak legye­nek.« Megyeri Endréné védőnő szeretem az embereket — mondja ismét és újra, amikor Kossuth­­díjra érdemes munkássága felől kér­dezzük. Ebbe az egyetlen mondatba sűríti össze becsületrem­éltó munkája hajtóerejét, élete tartalmát. — Nem vagyok mestere a szónak — mondja. — Mit is mondhatnék többet a mun­kámról? Már az a szó — »egészség­­védelem« — megmond mindent. Hu­szonhárom éve dolgozom, mint vé­dőnő. Hozzánőttem a faluhoz, az em­berekhez, egész nemzedék egészségé­hez van már itt közöm. Szép hivatás az enyém, egész életre szól. Ennyit mond csak s nem többet éle­téről, munkájáról. Szerénysége — amely egész lényét áthatja s ame­lyért környezete csak szeretni tudja — nem engedi, hogy önmaga szóljon önnön munkájáról. S ha Megyeri Endréné, Pécel köz­ség Kossuth-díjas védőnője szerényen el is hallgatja példamutató, kiváló munkája eredményeit — ékes szóval beszél róla a kis község apraja­­nagyja. Közel 8000 lelket számláló, nagy kiterjedésű község. Pécel. Ám nincs olyan ház itt, ahol Megyerinél — a községbeliek csak Júlia néninek szólítják — ne tekintenék a család­hoz közelálló szeretett, kedves ba­rátnak. Egyszerű lénye, segítőkész­sége, védőnői tevékenysége nyo­mán élet és egészség virágzik ki. Ahol boldog mosollyal, önfeledt örömmel hajol a család­ az újszülött egészséges, életerős gyermek fölé —, ott találjuk a Megyerinét is, az anyák legjobb barátját, segítőtársát az ifjú emberpalánta egészségének megóvá­sában. Természetes, szinte magától értetődő dolog a községben, hogy az élet hordozói, a leendő anyák rend­szeresen eljárnak az Egészségházba a terhes­ rendelésre. S hogy ez így van és hogy ez természetes , az nagyrészt Megyeriné nevelő mun­kásságának érdeme. Néha a szá­mok is híven tükrözhetik egy em­ber munkájának értékét. Pécelen a statisztika azt mutatja, hogy a gyer­mekhalandóság a felszabadulás óta évről évre csökken. Ez Megyeriné munkájának értékét, dicsőségét jelzi. Nagyon szereti az embereket — ezért válhatott maga is az igaz, becsületes, népünket egész szívvel szolgáló em­berek példaképévé. Makláry Zoltán színművész A Revizor polgármestere, Zuboly a Szentivánéji álomból, a Bánk Bánban Tiborc, Ványa bácsi, a Hamletbeli sírásó... Nemzeti Szín­házbeli öltözőjében, a »Vihar« szü­netében, ezekről a szerepekről és a most Kossuth-díjjal kitüntetett Bem alakításáról beszélgetünk Makláry Zoltánnal. Nehezen indul a beszélge­tés. Makláry, a szerény és nem hiú művészemberek módján, nem szíve­sen beszél magáról. De amikor Bem szerepéhez érünk, egészen megnyí­lik. Belemelegszik az emlékezésbe is, az örömbe is, amit ez az alakítás je­lentett neki. — Rengeteg szerepet játszottam már életemben, sokféle jellemet ala­kítottam harmincnégyéves színészi pályafutásom alatt. De bevallom, amikor először szóba került, hogy játsszam el ezt a szerepet, nem mer­tem rá vállalkozni. Abban az évben tizenkét különböző szerepet játszot­tam a színházban, köztük a Ványa bácsit is. Előrelátható volt, hogy a film felvételei hosszú hónapokig tar­tanak majd. Kételkedtem, lesz-e erőm ilyen körülmények között ezt a nagyszabású feladatot jól megol­dani. Mégsem tudtam ellenállni. Vonzott az egész film jelentősége. Tudtam, hogy itt nem egyszerűen »egy szerep« eljátszásáról van szó, hanem többről. Hazafias tettről. S amikor elkezdtem tanulmányozni Bem hadsegédjének, Telekinek fel­jegyzéseit, az alak, a szerep iránt is felcsapott bennem az érdeklődés lángja. — A régi, elsárgult papírlapokból kirajzolódott előttem egy ember arca, aki rossz magyarsággal, rossz fran­­ciasággal, rossz németséggel kevert nyelven és nem éppen kellemes or­gánummal beszélt. Akin sehogysem állt a ruha és a megjelenése nem volt különb bármely korabeli temp­lomszolgánál. S ez az ember korá­nak legzseniálisabb hadvezére és egyik legnagyobb forradalmára volt. Olyan ember, aki pénzért, rangért semmit, de a nép — bármely nép — szabadságáért mindent odaadott volna. Sok szép emberi vonást kellett sűrítenem benne: hajlamosságát a szeretetre és a keménységre, a hu­morra és az ellágyulásra. Igen-igen vonzó ember volt, ilyennek kellett visszaadnom. Amikor a közönség közt ültem a moziban és láttam, hogy a csatajelenetekben egészen együtt él és érez­temmel és a katonáival, éreztem, hogy ez sikerült is. — Ez volt az első nagy jutalanap. A második mester Kossuth-diji.. (Zádor István: Kossuth-díjea festőművész rajzai.)

Next