Népszava, 1973. március (101. évfolyam, 50–76. sz.)

1973-03-15 / 62. szám

1973. március 15. NÉPSZAVA A Tisza körül A nagy tettek földjén A Tisza-völgy középső része átalakul. Az ember formálja a természetet. Izsák Béla, az Országos Vízügyi Beruházó Válla­lat kiskörei kirendeltsé­gének vezetője a 2,5 mil­liárd forintért épülő víz­lépcső térképét mutatja.­­ A Balaton egyötöd részét kitevő víztárolóban 400 millió köbméter víz lesz, és 300 ezer hektárnyi terület válik öntözhetővé. A Kisköre és Tiszátok kö­zötti 120 kilométeres fo­lyószakaszon 1330 tonnás hajók járhatnak. A víz­lépcsőbe épített erőmű évente annyi áramot ter­mel, hogy egyszerre 10 millió villanykörtét lehet­ne világításra rákapcsol­ni. Kezem a magasból a Velencei-tónál négyszerre nagyobb, végeláthatatlan területet, amelyet átölel majd az emberi értelem és munka. Védnökség Él, dobog, lüktet itt minden. Óriás kerekű te­herautók a porfelhős uta­kon, a gátak mentén csat­togó eszkavátorok, a negyven méter magas duzzasztóművön hatal­mas, lusta daruk s közöt­tük, mellettük, alattuk gépkezelők, szerelők, ácsok, betonozók sokasá­ga. A Vízügyi Építő Vál­lalat (a generálkivitelező) irodáiban is a hadra kelt sereg hangulata. Sáros csizmás, sáros gumiköpe­nyes férfi tör be a vezető­höz, köszönés nélkül kap­ja a házitelefont, dühösen forgatja a csengető kar­ját, közben kávéspoharat nyújtanak neki, felhajtja tartalmát, beszél valamit a telefonba, és kirohan. Izsák Béla később azt mondja: „Java részben a fiataloknak köszönhetjük, hogy 2 hónappal a határ­idő előtt, áprilisban duz­­zaszthatnak.” . Garamvölgyi Lajos,­ a beruházás csúcsvezetősé­­gének KISZ-titkára: — A II. tiszai vízlépcső és öntözőrendszere építé­se felett a KISZ VII. kongresszusán vállaltunk védnökséget. A beruházás társadalmi, politikai hatá­sa szinte felmérhetetlen. Az öntözés 400 mezőgaz­dasági üzemnek teremt kedvező feltételeket, a villamos áram az iparte­lepítést segíti, javul a közlekedés, kiépül a ke­reskedelmi hálózat, lehe­tővé válik a messzi kör­nyék fiataljai­­ számára, hogy rendszeres munká­hoz jussanak. A tó pedig lehetőséget teremt ifjúsá­gi építőtáborok létrehozá­sára,­ lehet majd fürdeni, csónakázni, sportolni. Sokat és sokszor beszé­lünk a hétköznapok for­­radalmiságáról. Egyesek úgy vélik, unalmas és egyhangú minden, nem lehet felszedni az utca köveit. De­ el kellene jönniük Kiskörére. Erős László villanysze­relő a védnökség célját, eredményét magyarázza. — A védnökség egy speciális munka verseny­­forma. Egy ilyen hatal­man beruházáson a leg­tökéletesebb szervezés esetén is megakadhat a munka. Például 1970-ben cementhiány-­volt. Meg­kerestük a cementgyárak fiataljait. „Segítsetek!”. Munkaidő után is dolgoz­tak, ünnepnapi műszako­kat szerveztek, hogy ne­künk tudjanak küldeni. Aztán: „Fiúk, nincs ka­vics, megáll a pillérek be­tonozása!” ... Gyerünk, irány a kavicsbánya. 1971-ben a szellőző be­rendezések nem érkeztek meg időben. A Ganz- MÁVAG fiataljai segítet­tek, tavaly az ózdi kohá­szok. Szocialista szerződé­sek láncolatán keresztül irányítják ide­ az erőket. Budai István a „Kandó Kálmán” nevét viselő, if­júsági szocialista brigád vezetője, Bozó József a „Bláthy Ottó” ifjúsági szocialista brigádot veze­ti. Villanyszerelők.­­ A kommunista műszakokról beszélnek. ....... 1072-ben az árasz­tás elősegítésére több műszakot tartottunk... A KISZ VII. kongresszusa tiszteletére vietnami mű­szakokat ... a pénzt, amit kaptunk, befizettük a szakmunkásiskola építésé­re Vietnamnak ... hat ár­vát felöltöztettünk... az egyes beruházási részek végső takarítását, rendbe­hozatalát is mi végeztük, szombaton, vasárnap.” Újabb akciók „ ... A határidő előtti duzzasztás érdekében márciusban és áprilisban újabb akciókat­­szerve­zünk ... Miért fontos? Ha a Jászság-Nagykunság csatornába előbb adunk vizet, az idei száraz tél után a nagyon fontos ön­tözést el lehet kezdeni...” — Nem unalmas és fá­rasztó ez a védnökségi munka? — Kovács Fe­­renctől, az esztergályosok ifjú brigádvezetőjétől kér­dezem. " — Volt itt egy srác, ta­nyáról jött, s nemigen akarózott neki a társadal­mi munka. „Egy-két kor­só söröcske” — ezt hajto­gatta, és a munkaidő le­jártakor már el is tűnt a büfé irányában. Volt egy akciónk, és az érte kapott pénzt a tanyasi iskolák megsegítésére­ fizettük be. Kértük, ő adja fel! Azóta nem kell hívni, jön ma­gától. — Hatalmas területen dolgozunk, az anyagok egy részét át kell hordani a Tiszán — mondja ifjú Czikó László, a kotrósok ifjúsági brigádvezetője. — Bizonyos munkahelyekre al­ig jut el az építésvezető, önállóan kell helytállni. A messze távolban le le­hetne pihenni, úgysem látná Senki, és a fiúk mégsem teszik meg. Szé­gyellnék becsapni társai­kat,­­de-­ehhez erő kell... Koré Istvánról azt tar­tották, nem érdekli a kö­zösségi munka, ma az egyik fő szervező. — Reggel ötkor kelni, este, későn hazamenni — meséli —, a vidéki srácok erre hivatkoztak, sőt hi­vatkoznak és bizony iga­zuk is van. Elfárad az ember. Jó, ha néha lelket önt valaki belénk. A véd­nökség szerintem az itt dolgozó több száz fiatal egyéni próbája is. Mér­legre teszi az ember ma­gát „képes vagy-e áldoza­tokat hozni, vagy csak magaddal törődsz?” — Nehogy azt higgye, a mi életünk itt csupa fel­ajánlásból,­­örökös meló­ból áll — mondja nevetve Csajági József, a „Szőnyi Márton” ácsbrigád veze­tője. — Rendezünk vetél­kedőket, táncmulatságot, jó irodalmi színpadunk van. Nyáron kajakozunk. Csónakázunk, fürdünk, és a klubban is mozgalmas élet van. Egerből, Gyön­gyösről kijárnak a főis­­­kolá­sok, együtt szórako­zunk. Van pénzünk, és a múlt évben például 1500 kilométeres túrát tettünk az ország legszebb ré­szein. Jókedvvel, örömmel Egy-két év alatt ezek a fiatalok — persze nem­csak ők, hanem az időseb­bek is — „arrébb tették” a Tiszát, az örökké szer­telen folyót. Megváltoz­tatták a tájat, és kicsit magukat is. És az utóbbi sem könnyű feladat. Rásonyi Győző főépí­tésvezető és Postás Tibor építésvezető az óriás tur­binakagylókat szerelő­ fia­talokra mutat: — Ha majd elkészül mindaz, amit itt alkotni kellett, sokan veszik sá­torfájukat, és mennek to­vább újabb nagy építke­zésekre. De valamit itt­hagynak, a tárgyakon, a beton zsilipeken és erő­művi létesítményeken, a csillogó vizű folyón és ta­von kívül — a korszerű szellemet, és felfogást, ami abban nyilvánul meg, hogy az ember úrrá tud lenni gyengéi felett, és örülni tud a saját és má­sok munkájának. Talán ez lesz a védnök­ség legnagyobb eredmé­nye! Szűts Dénes Huszonöt 6¥®s 2 szocialista munkaverseny-mozgalom Huszonöt évvel ezelőtt,­ 1948. márciusában, a cse­peliek kezdeményezésére az 1848-as szabadságharc centenáriuma tiszteletére több százezer dolgozó r­észvételével szocialista munkaverseny indult az ország újjáépítésének mi­előbbi befejezéséért, majd a fejlődés gyorsításáért. A negyedszázados évforduló alkalmából a szocialista­­ munkaverseny-mozga­­lom tapasztalatait össze­gezve a SZOT-ban a kö­vetkezőket mondották az MTI munkatársának: — Huszonöt év távlatá­ban is csak a legnagyobb tisztelet és elismerés hangján, szólhatunk azok­ról, akik az ország felsza­badulása után áldozatké­szen vettek részt a szén­csatákban, a közlekedés, a termelés helyreállításá­ban. A dolgozók tettre­­készségét fejezi ki kezdet­től a szocialista munka­verseny-mozgalom, amelynek nagy szerepe volt és van ma is a ter­melőerők gyors fejlődésé­ben, a szocialista iparosí­tásban, a korszerű közle­kedés és kereskedelem létrehozásában, a szocia­lista mezőgazdaság kiépí­tésében és fejlesztésében. 2 . A m­unkaverseny­­mozgalom az újjáépítés kezdetétől a szocialista brigádmozgalom létrejöt­téig nagy utat tett meg. Az utóbbi másfél évtized­ben a versenymozgalom sok új vonással gazdago­dott, szorosabban kap­csolódott a­­ mindennapi feladatokhoz. A párt X. kongresszusa, majd a Központi Bizottság is hangsúlyozta a szocialista munkaverseny továbbfej­lesztésének jelentőségét, az Elnöki Tanács és a­ kor­mány a versenyben ki­emelkedő eredményt el­érő dolgozók, kollektívák nagyobb erkölcsi és anya­gi elismeréséről, intézke­dett.­­ Valamennyi vállalat vezetőinek érdeke, hogy a legmesszebbmenően meg­becsülje, újabb kezdemé­nyezésekre ösztönözze a dolgozókat, a szocialista munkaverseny részvevőit Az elmúlt évi eredmé­nyek arra utalnak, hogy igen sok vállalatnál sike­resen szolgálta a munka­verseny a vállalati kon­cepciók végrehajtását 1973-ban az a legfőbb fel­adat, hogy a múlt évi, több tekintetben a várt­nál is jobb eredményeket megszilárdítsuk, tartóssá tegyük. A legfőbb teendő továbbra is a munka ha­tékonyságának javítása, a gazdaságosabb termelés. E feladatok jegyében bo­csátották ki a minisztériu­mok és a szakszervezetek a szocialista munkaver­seny idei irányelveit is. 1973 első eredményei arról tanúskodnak, hogy a ko­rábbi kedvező tendenciák folytatódnak, ez egyben azt­ is jelenti, hogy a vál­lalatok jelentős részénél a vezetés javulásával együtt a szocialista munkaver­seny a népgazdasági ter­vek, programok megva­lósítására serkenti a vál­lalati kollektívákat. A szombathelyi nyerte a vasútigazgatóságok versenyét Átadták a minisztérium és a szakszervezet vörös vándorzászlóját A hat vasútigazgatóság 1972. évi szocialista mun­kaversenyében a szombat­helyi bizonyult a legjobb­nak. Ezzel elnyerte a Közlekedés- és­­Postaügyi Minisztérium, valamint a Vasutasok Szakszervezete központi vezetőségének vörös vándorzászlaját. A kitüntetést szerdán dr. Mészáros Károly minisz­terhelyettes, a MÁV ve­zérigazgatója és Szabó Antal, a Vasutasok Szak­­szervezetének főtitkára nyújtotta át Szabó Bélá­nak, a győztes igazgató­ság vezetőjének. A szombathelyi műve­lődési és sportházban ,ez alkalommal rendezett ün­nepségen a legkiválóbb vasúti dolgozókon kív­ül részt vett a szombathelyi igazgatóság működés­i te­rülete — Vas, Veszprém és Zala megyék —, a társ­igazgatóságok, közlekedési intézmények több vezető­je. Szabó Béla igazgató ün­nepi beszédében közölte, hogy 104,47 százalékos összteljesítménnyel kerül­tek a múlt évi vasúti munkaverseny élére. A személyvonatok 99 száza­léka menetrendszerűen közlekedett, s a tehersze­­relvények is pontosabbak voltak a korábbinál. A gyorsabb, kulturáltabb vonatközlekedést elősegí­tette, hogy a Diesel-moz­donyok aránya 63 száza­lékra nőtt, javult a pá­lyák állapota is. A munkasikereket 160 fővel kisebb létszámmal érték el, mint az előző évben. Ezt a bértömeg­gazdálkodás és termelé­kenység emelkedése tette lehetővé.­ Ugyanakkor mintegy 10 millió forint­tal csökkentették az ön­költséget. A befejezetlen beruházások állományát 76 millió forint értékkel kisebbítették tavaly. Ez az utolsó három esztendő legjobb eredménye. Az ünnepségen, vala­mint a szolgálati helye­ken rendezett röpgyűlé­­seken 223 „kiváló dolgo­zó” kitüntetést és csak­nem hárommillió forint pénzjutalmat kaptak a vasutasok. Kétszáz szocia­lista brigádot is megjutal­maztak, s ezek egyúttal elnyerték a mozgalom arany, ezüst, illetve bronz­ fokozatát (MTI) 3 NEMZETI ÖNISMERET E­zen a napon reggel anyám nemzeti­színű kokárdát tűzött matrózblú­­zomra, s az elemi iskolában a ta­nító úr is kokárdás díszben mondotta szép beszédét a nagy nemzeti ünnep — 1848. március 15-e — emlékére. Négy esztendőn keresztül minden már­ciusban felsorolta Petőfi, Kossuth, Vas­vári nevét, s bennünket erősen buzdí­tott, hogy tanuljuk meg jól a történel­met, mert annak ismerete által lehe­tünk csak igazi, becsületes, hazaszerető emberek. Tanultam is én történelmet, tanul­tam, de egyre nehezebben értettem, mert abban a történelmi tankönyvben minden oly szép volt, nagyszerű hősök sorjáztak benne —, de abból a mesés szépségből, legendás hősiességből az én gyerekkorom idejére úgy látszott, már nemigen maradt semmi. Ezért volt olyan ez a történelem, mintha egy szép meséskönyv fejezeteiből olvastam vol­na. A fiam már az általános iskolában komolyabb történelmet tanul. Az ő tankönyvében kevesebb a mesébe illő hős és a győző hadvezér s több az élet valósága: a történelmet formáló erők küzdelme, harca. Igazabb és valóságo­sabb történelmet tanul. Én a kokárdás külsőségekből és a szép, szívmelegítő, kicsit önkényesen és tendenciózusan válogatott történelmi képekből ismerkedtem a haza múltjá­val. A mai gyerek inkább az észre ható, erőteljesebb és megalapozottabb ismeretanyag útján érkezik el népünk múltjának, hazánk történetének isme­retéhez. Ez a különbség egyik lényeges jelző­je annak, hogy ma a negyven éven fe­lüli évjáratúaknál a történelmi isme­retekben és a hazához való viszonyban inkább az érzelmi motivációk az elsőd­legesek. Mert hiszen a nyíló értelembe plántált első ismeretek maradandóak, különösen azért, mert azokban az is­mertekben az érzelmi töltés dominált. De a kétfajta megközelítés — a régi iskolából és a mai iskolából hozott tör­ténelemszemlélet — közötti különbséget nem lehet és nem szabad negyven alat­tiak és felettiek szemléletbeli választó­­vonalaként kezelni, mert ez merő va­lótlanság, sőt, ostobaság lenne. Az azon­ban vitathatatlan, hogy ezek az alap­vetési különbségek a hazához való vi­szony kötőanyagában jelentenek minő­ségi eltérést (bár történelemtanításunk­énak még sokat kell javulnia). Míg a negyven év felettieknél gyakrabban megfigyelhető a nagy nemzeti tettek emléke fölötti érzelmi vibrálás túlfű­töttsége, addig a fiatalabbaknál racio­nálisabb a történelemszemlélet.­örténelmünk vonulatának nagy he­gyeit és hullámvölgyeit szervesebb egységben ismertette és ismerteti meg a mai iskola. S ami még lényege­sebb: a hullámhegyeket és a hullámvöl­gyeket sem fehér-fekete alapon in­terpretálja, s a valóságos — gazdasági, társadalmi — mozgató rugókat a mai történelemtanítás jobban megmutatja a nyiladozó értelmű gyerek számára. Óv a sírva vigadó, tartalmatlanul ku­­ruckodó hazaszeretettől és erősíti az ér­telem számára szóló hazaszeretetet, a nemzeti múlt­jának szóló, cselekvésre sarkalló üzenetét. Az azonban biztos, hogy a nemzeti önismeret személyiséget, magatartást és cselekvést meghatározó ereje nem gye­rekkorban, hanem annak a föleszmélés­­nek az idején hat igazán, amikor az ember azt kérdezi önmagától: mi végre is vagyok a világon, mit is jelent az, hogy magyarnak születtem? Mert ide minden ember eljut műveltségének, képzettségének színvonalán. S ön válaszában már nemcsak az is­kolában tanultak, hanem a felnőtté vá­láskor létező valóságközeg hatása is benne van. Elsősorban nem pátosszal telített, fennkölt gondolatok a cselekvés sugallói, hanem az egyszerű napi élet ezerszínű hatása. Hogy mit ért meg tör­ténelmünk üzenetéből, az nagymérték­ben attól függ, hogy mit értett meg a műből és a kettő összefüggéséből. Mert ebben a megértésben a személyes s a közvetlen környezeti tapasztalat nagy­mértékben jelentkezik: javít vagy ront. Ebből talán az is kiderül, hogy múlt ,és jelen a magyar történelmi sorsnak egymástól­­ el nem választható fázisa. Sajnos, különböző nézetek, vélemények nehezítik az egységesebb történelem­­szemlélet formálódását. Kisebb erővel jelentkezik egyfajta belső szomorúság­ból sarjadó jelenség, amely azt kérdi, mit ér az ember, félmaroknyi önma­gában? Ebben a gondolkodásban az a rossz érzés munkál, édesmindegy, hogy mit csinálunk, kicsik vagyunk, szavunk nem hallatszik még a nyárfa tetejéig sem. Ez a lehangoltság a nemzeti sors meg nem értésének és mai életünk s jövőnk felszínes ismeretének tünete. • Nagyobb hatóerejű az, amikor lé­tünket, sorsunkat úgy, olyan „fémjel­zéssel” akarjuk tudtól adni a világnak, hogy nagyobbnak, többnek láttassunk, mint amilyenek vagyunk. Ez is a nem­zeti önismeret felszínességének és jele­nünk nem értésének gondolati és lelki problémáit tükrözi. T­öbbek között ezek kísérő tünetei annak az erőteljes és egészséges állapotnak, amely a nemzeti ön­ismeret jelennek szóló üzenetét cselek­vően érvényesíti abban a felfogásban, hogy a magyarság léte és jövője az em­beriség haladásával történő lépés tartás­ban van. Vegyük azt a történelmi rea­litást, hogy itt, a Duna—Tisza közén élünk, s olyan, az emberiség történe­tében jelentkező progresszív és korsze­rű társadalmi építkezésen dolgozunk, amilyet a bennünket körülvevő népek hozzánk hasonlóan csinálnak. Magában véve az a történelmi körülmény, hogy százmilliókkal — számos néppel és nemzettel — eszmei szövetségben, je­lent­ős jövőt formáló cselekvési közös­ségben élünk, végérvényesen elhárította fejünk fölül az egyedüllét, a társtalan­­ság őrlő kínját, amelytől történelmünk valóban felelős gondolkodói, költői so­ha nem tudtak megszabadulni. Vegyük figyelembe azt is, hogy Föl­dünknek ezen a darabján nincsen olyan és annyi természeti és ásványi kincs, amennyire szükségünk van egy modern, erős ország megépítésére és fenntartá­sára. Az első eset évezredes történel­münkben, hogy létünket, fennmaradá­sunkat jelentő szükségletünket úgy biz­tosítjuk, mint a népek között egyenlő, nemzeti önérzetében tiszteletben tartott, belső társadalmi életében szuverén nép. Vegyük figyelembe még azt is, hogy történelmünkben mindazok a nagy kor­eszmék, amelyek fölemelték a magyar­ságot: függetlenség, belső egyenlőség és egység (amelynek hiányáért sok nem­zeti katasztrófát jegyez a krónika); szabadságjogok ,mindenki számára; em­beri méltóságába emelni az embert; megmenteni a nyomortól, s műveltté tenni a nemzetet... Ezek a nagy célok, amelyekért nagy elődök küzdöttek, és milliók pusztultak, ma­ napi valóság­ként itt vannak, vagy holnapra meg­valósulnak. H­a a nemzeti önismeret oldaláról közelítjük a múltat, és a jelenhez kötjük, akkor egyetlen józan mér­cénk lehet: a szigorú realitás, s az al­kotó, munkás, cselekvő emberi maga­tartás. Nincsen másfajta megközelítési mód! Következésképpen: nincsen más­fajta tartalmas gesztusa a hazaszeretet­nek sem. Ez az igény nem más, mint le­írása a meglevő helyzetnek: milliók — hangsúlyosan is mondom! — milliók gyakorolják a hazához kötődésnek ezt a reális, gyarapító formáját S ha va­lami nagyobb baj,­ megrázkódtatás éri a hazát, mint például a tiszai nagy ár­víz: százezrek lépnek elő s tesznek mindent, néha emberfelettinek tűnőt is. Talán nem is tudják sokan megfogal­mazni, hogy történelmünkből milyen útravalót hoztak, de azt egészen pon­tosan tudják; ez a haza az övéké, amelyben nem megtűrtek, hanem te­remtő, építő, küzdő, felszabadult em­berek. Alaposabb, s mélyebb nemzeti önis­meretre van szükség ahhoz, hogy tör­ténelmi múltunk mára ható üzenetét jól felfogjuk és szocialista nemzetté vá­lásunkhoz belőle több impulzust nyer­jünk. Szükséges ez ahhoz is, hogy egész eszmerendszerünk hatása még inkább mai építőmunkánkhoz kötődjék, jobban megvilágítsa szocialista törek­véseink szervesen összefüggő nemzeti és nemzetközi jellegét. De a nemzeti önismeret a cselekvő, alkotó felfogású, valóságos hazaszeretetnek is fontos kö­tőanyaga. S abban is segítségül szolgál, hogy népünk pontosabban érzékelje he­lyét és szerepét. Nincsen senkinek szük­sége arra, külországban járván, hogy többnek vagy kevesebbnek türgesse fel hazáját. A haza ezt nem igényli. E­­­redményesen és céltudatosan hasz­nosítjuk történelmi múltunk ta­pasztalatait, amelyben igen jelen­tős szerep jut a magyar munkásosztály évszázados harcának. Ez az osztályharc a mögöttünk maradt száz esztendő tör­ténetének egyik meghatározó vonása. Jelenre szóló tanulságának még széle­sebb körű ismertetése a munkáshatalom számára nélkülözhetetlen érték. SIKLÓS JÁNOS

Next