Népszava, 1985. július (113. évfolyam, 152–178. sz.)
1985-07-12 / 162. szám
6 P. Bak János emlékesete Szolnokon A Damjanich János Múzeum közművelődési termében tárlatsorozat indult A szolnoki művésztelep alkotói címen. . E program nyári kínálata P. Bak János festőművész munkásságának megidézése, életműve válogatott darabjainak bemutatása. A tárlat meggyőzi az érdeklődőket arról, hogy P. Bak János (1913—1981) méltóan képviseli képzőművészetünk egyik jelentős fejezetét; festészetünk ama vonulatának volt hivatott megszemélyesítője, amelyik a XX. század elejétől mind a mai napig — emlékezetes művek hosszú során át — alakította, gazdagította a nemzeti jellegzetességeket, azokat a sajátságokat, melyek hazánk, népünk művészi megjelenítésében a helyi vonások kifejezésének leginkább megfeleltek. Ennek az irányzatnak, mondjuk, iskolának az elindítását, kibontakozását Rudnay Gyula nevével szokás jelezni. Éppen Pázmándhegyi Bak János hagyatéka az a példatár, mely félreérthetetlenül mutatja, hogy ez a honi különösség, magyar festői nyelvezet több forrásból táplálkozik; a főiskolai képzés nyomán — mindenekelőtt —, valóban a Rudnay-tanszék hatására, ám magába foglalja Nagybánya, főként Ferenczy Károly örökségét is. Sokan sokáig úgy vélekedtek, hogy piktú■ánk nemzeti karakterének normáit főleg Munkácsy Mihálynak köszönhetjük, de már Rudnay Gyula képei is azt bizonyították, hogy a helyi jelleg közvetlen meghatározója a magyar táj és az itt született, itt lakó emberek élete. Tanítványai között talán P. Bak János volt az, akinek sikerült a kontrasztos festés drámai hangvételét a pleinair kötetlenebb színvilágával árnyalnia. Úgy tudott valóságos helyzeteket, természetes benyomásokat érzékeltetni, hogy az ábrázolt cselekmény és az azt körülvevő atmoszféra magától értetődő hitelességgel idézte fel az eredeti látványt, a képmezőben élő hasonlatos emléket. Tehetsége már akadémiai növendék korában megmutatkozott. Professzorai és évfolyamtársai egyaránt őszinte érdeklődéssel, szakmai elismeréssel figyelték kezdő lépéseit. Általános egyetértéssel találkozott az Ösztöndíj Tanács döntése, mely lehetővé tette tanulmányai folytatását a római Collegium Hungaricumban. Az Itáliában töltött idő jótékonyan hatott fejlődésére. Az ő pályája is azt bizonyítja, hogy „a római iskola” tagjai között több a kivétel, mintsem annak a neoklasszicista irányzatnak az általános érvényesülése, melyről mostanában a rosszul tájékozott műkritikusok, oly sok valótlanságot hordanak össze. P. Bak János Rómában is tovább haladt a magyar nemzeti festészet hagyományainak útján, mindössze művészi feladatainak komolyanvevésében, kompozícióinak feszesebb kidolgozásában követte még tudatosabban a nagy elődöket, hiszen a reneszánsz halhatatlanjai el nem avuló megoldásokat szolgáltattak az igényes képszerkesztésre, a humanista eszmék maradandó jelképeinek meggyőző előadására. P. Bak János szemléleti következetességét Rudnay Gyula messzemenően méltányolta, igen fiatalon kineveztette tanársegédjének. Ez az eset is cáfolata annak a hamis híresztelésnek, mintha Rudnay Gyula csak az ő nyomdokain haladó tanítványokat tűrte volna meg maga körül. P. Bak János se tartozott az önmagukat feladó epigonok közé, de hát nem akadt a Képzőművészeti Főiskolán egyetlen olyan mester se, akinek a növendékei annyifelé széledtek volna szét a stílusok, nézőpontok XX. századi szövevényében, mint éppen a Rudnay Gyulától kikerült, pályakezdő fiatalok. Hogy csak néhányukról történjék említés ennek alátámasztására: Chiovini Ferenc, Barcsay Jenő, Vén Emil, Mattioni Eszter, Kántor Andor, Boross Géza, László Gyula, Nagy Albert, Polony Elemér, Miklóssy Gábor, Koffán Károly, Csáki-s Maronyák József, Litkey György, Schéner Mihály, Bér Rudolf stb. Még a szabad szellemű Vaszary János osztályának tanulói se mutattak annyi felfogásbeli különbséget, mint a Rudnayiskola neveltjei, P. Bak János is — miközben hű maradt az érzékletes, anyagszerű festés vívmányaihoz, a jelenetekben megnyilatkozó emberi viszonylatok tárgyköréhez — költői lelkületének engedve egyre szélesebb skálán szólt az érzelmek bonyolultságáról, a töprengő lélek elgondolásairól, a felejthetetlen impressziók ihletéről. Mikor azután a második világháború végével Baján beindult a Rudnay-féle népi akadémia munkája, a mester legilletékesebb tanítványai végezték az oktatást-nevelést, Kún István, Bácskai Mikss Ferenc mellett P. Bak János. A bajai körből kikerült festők (Göldner Tibor, Szurcsik János, Weintrager Adolf, stb.) eddigi termése megint csak arra bizonyság, hogy pedagógusaik a szakmai felkészítés alapvető feltételeinek eleget téve végül is feltárták kinek-kinek az önmagára találás lehetőségeit, az egyéni hajlamok kiművelésének eszközeit. P. Bak János utóbb öt éven át Szolnokon dolgozott, az ottani művésztelepen, az elmúlt évtizedekben Budán, a Fillér utcában. Az általánosító összefoglalások szerint működése az alföldi festészet törekvéseihez kapcsolódott, valószínűleg azért, mert a nemzeti jellegű festői megnyilatkozást többen összetévesztették ezzel a fogalommal. P. Bak János a maga módján igencsak következetesen vállalta hivatását; művészi tevékenységében — a sokrétű nemzeti hagyományok továbbvitele mellett — nem hárította el az együttérzés, a megértés, a vigasz teendőinek elvégzését sem. Ezzel magyarázható, hogy a műbarátok, műgyűjtők körében annyira népszerű lett. Bajai, győri és szolnoki emlékkiállításainak nagy közönségsikere is azt tanúsítja, hogy hazai festészetünk hagyományainak továbbélése, új értékeinek felsorakoztatása iránt fokozódik az érdeklődés. Pogány G. Gábor Dekameron Kasimir módra A meglepő az lett volna, ha a Körszínház a világirodalom dramatizálhatónak vélt értékei szisztematikus felgöngyölítése során kihagyja Boccacciót és a Dekameront. Igazság szerint már jóval korábban is sort keríthetett volna rá Kazimir Károly, de talán most érezte úgy, hogy e híres novellagyűjtemény színpadi extraktumának is eljött az ideje. Ha akarjuk, akár folyamatot is észlelhetünk: az Énekek éneke, az Ezeregyéjszaka vagy — mint legutóbb — a klasszikus kínai regényirodalom (Szép asszonyok egy gazdán házban) sikamlós, pajzán történeteinek sorozatához jól kapcsolódik a Dekameronnak a köztudatban erősen élő pajzánsága. A mostani vállalkozás persze, éppúgy, mint sok korábbi, csak kivonatot, extraktumot adhat. Az 1348-ban játszódó történet a hét ifjú firenzei hölgy s a három nemes ifjú által elmesélt tízszer tíz novellával eleve szinte tálcán kínálja a válogatást. A sokféle válogatást, mert hiszen ez a száz novella nem csupa pajzán történetből áll. Az ekkor harmincöt éves Boccaccio a trecento szinte teljes polgári (firenzei és itáliai polgári) világképét nyújtja a novellafüzérben. Végső soron tehát egy mai divat s egy eléggé kézenfekvő lehetőség találkozásából született a Körszínházban látható Boccaccio-feldolgozás. A kiválasztott tíz novella egyszerre reprezentálja a Dekameront mint népszerű olvasmányt s mint a kor foglalatát, mert szerzőjük látásmódja, elbeszélő kedve, szókimondása természetesen ezekben a pajzán történetekben is jelen van. Pajzán történetek — emlegetem egyre. Igen, mert amit végül is Szinte Gábornak a XIV. századi Firenzét idéző díszletében látunk, megjelenésében és színpadi hangvételében erősebben tűnik Balzac Pajzán históriái dramatizált változatának, semmint a Dekameron válogatásának. Miért? Mert itt erősebb a hangsúly a pajzánságon, a nem is kétértelmű szerelmi cselvetéseken, játékokon, mint a korareneszánsz világ életörömén, s a földi örömöket túláradó boldogsággal és szenvedéllyel felfedező és magáévá tevő, átélő ember új vonásain. Az ugyan közhely, hogy épp a Dekameronban rajzolódik ki először és a maga vonzó teljességében a középkor béklyóitól megszabaduló ember képe, — de azért ezt a közhelyet is illene valamiképp érzékeltetni az előadásban. Így ugyanis, amit látunk, majdnem felcserélhetőnek tűnik: ha a neveket és a ruhákat megváltoztatjuk, a történetek bármely korban lejátszódhatnak. (A legtöbb történet különben is vándormotívumokra épül). De hát nem ez az első olyan előadás a Körszínházban, melyet felcserélhetőnek vélünk valamely korábbi produkciójukkal. (Vagy valamely ezután következővel). Ezt a fajta színpadi eszköztárat persze ma már abszolút gördülékenyen használja Kazimir társulata. Az egyébként kissé terjengős és nehézkes összeállítás vagy dramatizálás nagyobb zökkenőktől mentesen sorakoztatja a történeteket. A zene most a Carmina burana néhány részletéből és Mikó István dalaiból áll. A Thália társulatának tagjaihoz Kazimir főskolai osztályának kedves és tehetséges növendékei csatlakoznak. A kötelező ruhátlan lányok ezúttal üdébbek és fiatalabbak, mint korábban. Móric Tivadar jelmezeiben a társulat csinos fiatal nőtagjai igézőek, csábosak, a fiúk (férfiak) daliásak, szemrevalók. Noha ez a fajta dramatizálás alig enged teret a színész karakterfestő képességének, s inkább csak az ismert alaksablonokat igényli, Bitskey Tibor, Konrád Antal, Kovács István, Nagy Gábor, de főként és elsősorban Incze József még e korlátokon belül is igyekszik hiteles figurákat teremteni. Hasonlóképpen él Balogh Erika, Drahota Andrea, Gór- Nagy Mária, Lengyel Erzsi egy-egy alakrajza. A közönség mindamellett tűrhetően érzi magát. Kellemesen sikamlós históriákat lát megelevenedni, gusztusos idomokon legeltetheti a szemét, és még a szolid, szalonképes ízlésen sem esik csorba, hiszen malackodásig sosem fajulnak a dolgok, és a pornótól is fényévekre maradunk. Kell ennél több? Esetleg más? Vagy másképp? Talán mégis kellene ... Takács István A margitszigeti színpadon ma, pénteken este mutatják be a Carment francia nyelven. Cynthia Clarey és David Griffith vendégszereplésével MTI Fotó : Földi Imre felvétele Horizont — Franciaországba utazott a balatonmáriai Kis-Balaton Táncegyüttes. Július 12—25. között először a nizzai Euro Folklórfesztiválon szerepel, majd a La Grand Motte-i fesztiválon mutatkozik be. Az együttes repertoárjára tizennégy táncot vett fel, köztük a zempléni karikázót, a tardonai leánytáncot, a rábaközi verbunkost. Új képzőművészeti alkotással gazdagodott Sárvár. A város új köztéri szobrát a Thermál Szálló bejáratánál állították fel. Körössényi Tamás szobrászművész alkotása Nádasdy Ferencet, a híres fekete béget ábrázolja, jobbkezében egy török dárdával. A fegyver árnyéka egyben a szobor talapzatán kiképzett napóra mutatója. Feltárták a régészek az első székesfehérvári királyi palota maradványait. A település történelmi belvárosában, a székesegyház környékén megtalált négyzetes alakú kővár feltehetően a XI. században épült. A leletek, valamint a falmaradványok tanúsága szerint a XIII. század végéig szolgált uralkodói szálláshelyül. Óbudai vigasságok Óbudai vigasságok címmel különböző kulturális programokból álló sorozatot rendeznek július 13-tól augusztus 19-ig, minden szombaton és vasárnap a III. kerületi Fő téren. Szombatonként 11 órakor a Micimackó című gyermekműsor látható, 16.30 órakor pedig Vásári komédiát láthatnak az érdeklődők, mindkettőt a Színművészeti Főiskola hallgatóinak előadásában. Vasárnaponként 18 órakor — szintén a főiskolások tolmácsolásában — vidám műsor látható, Comedia dell’ arte címmel. Állandó programok is lesznek a téren: 11 és 19 óra között népi iparművészeti vásár, 14-től 16 óráig pedig századeleji játszóház várja a látogatókat. Több programot rendeznek a Zichy-kastély kertjében is (Fő tér 1.): július 20-án és 27-én 20.30 órai kezdettel fiatal cigányprímások mutatják be műsorukat Ördög bújt a vonóba címmel. Augusztus 3-án 15 órakor a Bakfark Consort lép fel, 4-én és 10-én 20.30 órakor Hacki Tamásnak és vendégeinek koncertje hallható, 10-én 14.30 órakor pedig a Mákvirág együttes lép színpadra. A Tamayo — Salvador Flamenco duó műsora 17-én 11 órakor hallható, 19-én pedig népzenei napot rendeznek a kastély kertjében. PÉNTEK, 1985. JÚLIUS 12. NÉPSZAVA Összefoglaló a könyvhétről így látták a kereskedők Az idei ünnepi könyvhetet közvetlenül követő gyorsjelentés után mostanra elkészült az Állami Könyvterjesztő Vállalat összefoglaló jelentése is. Ismeretes, hogy az idén két nappal rövidebb volt a könyvhét a korábbiaknál, s az ünnepi kiadványok száma is csökkent. A tavalyi százharminccal szemben most csak hetvennyolc újdonság jelent meg. Az eredeti gondolatnak megfelelően az idei könyvhét elsősorban ismét a kortárs magyar irodalom ünnepe volt. A kiadványok több mint hatvan százaléka élő magyar író munkája. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat közvélemény-kutatást rendezett boltvezetői körében, s a nagy többség helyeselte a könyvhét időtartamának és a kötetek számának csökkentését. Véleményük: a vásárlói érdeklődés úgysem tartana tovább; a könyvheti könyvek úgyis hamar elfogynak. A válaszok összegzői e véleményekhez a következő megjegyzést fűzték: „...a vásárlók érdeklődése valóban nem tartható ébren túl hosszú ideig, s a könyvheti újdonságok egy része elfogy az első napokban. Irreális — kereskedelmi szempontból pedig gazdaságtalan — elképzelés lenne azonban, ha azt várnánk, hogy a könyvheti újdonságok teljes választéka az utolsó percig, valamennyi boltban kapható legyen.” A kereskedők szerint a könyvheti lista tematikai összetétele találkozott a vásárlóközönség egyre megosztottabb érdeklődésével; a vevők többsége elégedetten távozott a könyvárusítóhelyekről. Ezt igazolják a számadatok is. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat által a könyvhéten eladott könyvek forintértéke 4,1 százalékkal, összpéldányszámuk pedig 1,5 százalékkal volt nagyobb a múlt évinél. Az újdonságok számának csökkentése ellenére is! Persze nem feledhetjük, hogy az ünnepi könyvhéten nemcsak az akkorra megjelenő kiadványokat árusítják, hanem a megelőző hetekben könyvesboltokba kerülteket is. Mindezek ellenére a könyvkereskedők úgy vélik, hogy számos könyvheti kötet példányszáma lehetett volna magasabb. Véleményük szent a hetvennyolc újdonság mintegy 58 százalékát a kapottnál nagyobb példányszámban tudták volna eladni. A vállalat megfogalmazása szerint: „Ez évben is problémát okozott a reális példányszámok kialakításánál a könyvheti jegyzék késői kézhezvétele. A példányszámok módosítására az idén sem volt lehetőségünk.” Javaslatuk: a kijelölt könyvek jegyzékét már az előző év novemberében kapják meg a könyvterjesztő vállalatok, hogy felülvizsgálhassák és időben módosíthassák példányszámigényüket. Továbbá: a jegyzékre csak olyan művek kerüljenek, amelyekből a propaganda hatására fokozódó vásárlói igényeknek megfelelő példányszám biztosítva van. Mindehhez járul még az a javaslat, hogy a könyv ünnepe az ideihez hasonlóan továbbra is öt nap legyen, az ünnepi kiadványok reális száma 60—80 mű, s az újdonságok összetétele iránti igény változatlanul: „zömében közepes árfekvésű, mai magyar, első kiadású szépirodalmi és ismeretterjesztő művek”. Megszívlelendő javaslatok, lévén, hogy könyvkereskedőktől származnak, akik tapasztalataikat, információikat közvetlenül a vásárlóktól, az olvasóktól kapják. (mátyás) Táncfigurák Folklórprogram a Dominikánus Udvarban Vajon afféle pörgekalapos, piros csizmás, árvalányhajas „hagymás magyar” tánc, amelynek „originale” csikósgulyás stílusához fütyülős barack is dukál? Szerencsére nem! Szerencsére a rendezők, a budapesti Szabadtéri Színpadok Igazgatósága, s a helyszín — a Hilton Szálló Dominikánus Udvara —, de legkivált az előadók: a Zsurovszky Zoltán vezette Kodály Kamara Táncegyüttes és kísérője, Ökrös Csaba és együttese tökéletes garancia volt arra, hogy a magyarokból, s többségében külföldiekből álló közönség, eredeti népzenére, eredeti néptáncot lásson. Mégpedig magas művészi kivitelben. A derűs, hangulatos est mindkét részében egyenlő arányban oszlottak meg a tánc- és zeneszámok, sőt, az utóbbiak részenként is szimmetrikusan ékelődtek a látványos néptáncképek közé. Csaknem ugyanilyen szabályosság érvényesült az alkotók megválasztásában is. Mindkét részben helyet kapott egy-egy régi koreográfia a mestertől, Tímár Sándortól, jelezve, hogy Zsurovszky és társai éppen az ő hatására léptek arra az útra, amelyen a folklór és a színpad kapcsolatát, vagy az eredetiség és a feldolgozás viszonyát illetően ma is járnak. S hogy merre tartanak, arról már a saját munkák tanúskodnak. Zsurovszky Szatmáritáncai, Dél-Alföldi Oláhosa vagy a bensőséges-attraktív Gyimesi táncok; Farkas Zoltán lendületes-friss Duna menti táncai, továbbá a közös remekmű, a Párhuzam, amely a társulat eddigi történetében a sajátos művészi profilt is jelképezi Az arányos szerkesztéssel, valamint a szerzők s műfajok váltogatásával nemcsak a műsor belső egyensúlya született meg, de az előadói gárda folyamatos cserélődése, a női, férfi- és csoporttáncok egészséges váltakozása is megvalósult. Pedig talán éppen ez volt a legnehezebb, hiszen gondoljuk csak el, mekkora feladatot jelenthetett összesen hat párral, azaz tizenkét táncossal (s ráadásul mindig ugyanazzal a tizenkettővel) megőrizni az előadás állandó lendületét, s a legvirtuózabb táncok egymásutánjában mindvégig egy szinten tartani a technikai színvonalat, a kifáradás ■ nak még a látszatát is elkerülve ! Nos, a prímás Ökrös Csaba, a remek cimbalmos Balogh Kálmán, az énekes Berecz András s a zenésztársak segítségével a Kodály Kamara Táncegyüttesnek mindez sikerült. S ezzel ismét igazolódott, hogy az intim hangulatú, egyéniségekben és kis formációkban gondolkodó színpadi néptáncművészet is képes igazi értékeket felmutatni anélkül, hogy pusztán idegenforgalmi látványossággá válnék. Kaán Zsuzsa Pedagógus képzőművészek nyári tábora Gyulán A pedagógusok szakszervezete az idén is országos nyári tábort szervez a pedagógus képzőművészek számára Gyulán. A július 15-én kezdődő 3 hetes eseményről dr. Marsy Gyuláné, a Gyulai Városi Tanács művelődési osztály vezetője elmondta, hogy 46 alkotókedvű óvónőt, általános és középiskolai tanárt, de néhány főiskolai oktatót is várnak az 1972 óta nyaranta megrendezett táborba. A programban a továbbképzést a rajzpedagógiai előadások szolgálják, amelyeket szakemberek tartanak. A táborozók munkáiból pedig — főleg festmények, szobrok — tárlatot rendeznek először a megyei, majd az országos kiállítótermekben. m. n.