Népszava, 1987. szeptember (115. évfolyam, 231–257. sz.)
1987-10-07 / 236. szám
NÉPSZAVA 1987. OKTÓBER 7., SZERDA Bemutatjuk Szovjet-Litvániát Bemutatjuk Szovjet-Litvániát címmel nyílt nagyszabású kiállítás kedden a debreceni ifjúságpolitikai klubban. A Litván Szovjet Szocialista Köztársaság gazdasági, tudományos és kulturális eredményeit bemutató tárlat Debrecenben október 17-ig látogatható, azt követően pedig a fővárosban kerül közönség elé. A Litván SZSZK Minisztertanácsa, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Tanács által rendezett kiállítás megnyitója előtt tartott sajtótájékoztatón Jonas Ramanauskas, Litvánia könynyűipari minisztere emlékeztetett arra, hogy Hajdú-Bihar megyét és a Litván Szovjet Szocialista Köztársaságot hagyományokban bővelkedő testvérterületi kapcsolatok kötik össze. Harminc magyar, illetve litván település, intézmény és vállalat tart fenn csaknem két évtizede közvetlen kapcsolatot, amely napjainkban tovább bővül: a kulturális együttműködés mellett az utóbbi években a termelési tapasztalatok cseréje kiterjedt. Különösen példaadónak ítélte a miniszter a Debreceni Ruhagyár és a litván Lalija Ruhaipari Egyesülés együttműködését. A tájékoztatót követően a miniszter és Szabó Imre, a Hajdú-Bihar Megyei Tanács elnöke megnyitotta a kiállítást. Jelen volt Bíró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára, részt vettek az ez alkalomból — a debreceni üzemek meghívására — hazánkban tartózkodó litván vállalati küldöttségek tagjai. Délután a debreceni újkerti Barátság parkban felavatták Algirdas Bosas klaipedai szobrászművész Szöcske című köztéri szobrát. Csehszlovák—magyar területfejlesztési bizottság A bős—nagymarosi vízmű építésének helyzetéről is tanácskozik keddtől a szlovákiai Rozsnyón a csehszlovák —magyar gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyes bizottság mellett létrehozott területfejlesztési bizottság. A bizottság ülésén szó lesz még a határ menti területek 1990-ig szóló gazdasági-társadalmi fejlesztéséről, a kelet-szlovákiai kerület, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye együttműködéséről, a határ menti turizmus bővítésének lehetőségeiről és környezetvédelmi problémákról is. A háromnapos ülést Jan Ferianc, a szlovák tervbizottság elnökhelyettese és Jantner Antal, magyar építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes vezeti. Savas eső betegíti a fákat Nemzetközi tanácskozás az erdőkről Erdő a változó világban címmel kétnapos tudományos tanácskozás kezdődött kedden a MTESZ székházában. A rendezvényt — amelyen a hazaiak mellett belga, bolgár, csehszlovák, NSZK-beli, osztrák, spanyol és szovjet erdészeti szakemberek vesznek részt — Herpay Imre, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke nyitotta meg. Ezt követően a hazai és külföldi előadók azt ismertették, hogy miként módosul az erdők világa a sokféle hatás következtében, és a szakembereknek milyen teendőik vannak a faállomány fenntartásával, továbbfejlesztésével kapcsolatban. Elhangzott, hogy hazánk Európa viszonylag jól erdősített területei közé tartozik, összesen több mint 1,6 millió hektáros az erdőterület, félmillió hektárral nagyobb mint negyven esztendeje. Az ezredfordulóig további 150 ezer hektáron telepítetenek erdőt, s ezzel az ország faanyag-szükségletének 70 százalékát a hazai erdőkből elégítik ki. Napjainkban mind több szó esik arról, hogy a környezetszennyezés jelentős károkat okoz az erdőkben. Mint a szakemberek elmondták, a fák betegségét mindenekelőtt az üzemekből és az erőművekből származó ólomoxid és kéndioxid idézi elő. Különösen veszélyezteti az erdőket, ha ezek a gázok a csapadékkal keveredve savas esőként jutnak a talajba. A savas eső hatására ugyanis megváltozik a talaj kémhatása, s a mikroorganizmusok elpusztulnak. A jelenség következménye az, hogy a fák kevesebb tápanyaghoz jutnak, s emiatt lombkoronájuk megritkul. A betegség Európában elsősorban a tűveletűeket veszélyezteti, de más fafajokat is. Hazánkban a tölgyesek 10-15 százalékát érte a környezeti ártalmak miatt károsodás. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Erdőrendezési Szolgálata az erdők állapotváltozásának rendszeres figyelemmel kísérésére az idén 1 100 olyan modellterületet választott ki, ahol valamenynyi hazánkban honos fafaj megtalálható. A modellterületeken minden év augusztusában vizsgálatokat végeznek, s az új információkat összehasonlítják a korábbi adatokkal. Beszámoltak a tanácskozáson egy másik vizsgálati módszerről is, amelyet már három esztendeje végeznek az erdészek. A hazai erdőterület tíz százalékán rendszeresen felmérik a károkat. Az eddigi tapasztalatok szerint hazánkban a fák nem pusztulnak rohamosan, állapotukra inkább a változatlanság jellemző. Néhány területen pedig — például a tatai medencében és Ajka környékén — a levegő porszennyeződésének megszüntetése, illetve csökkentése miatt egészségesebbek lettek az erdők. Tévedtem tehát, de kíváncsi vagyok arra, hogy azok, akik raktárnak használják az ifjúsági házat, akik hagyják kidőlni az elhagyott iskola falát ahelyett, hogy öregek napközi otthonává alakítanák át kevés költséggel, sok társadalmi munkával, akik a közterületek, középületek karbantartását elhanyagolják, azok, akik — választott vezetők lévén — azt hangoztatják, fittyet hányva minden demokratizmusra és mindenkire, hogy „úgyis úgy lesz, ahogy mi akarjuk”, azok mikor ismerik be a tévedéseiket? Jóska csak kétszer ment el horgászni,vagy ahogy ő mondja, halászni, és most bűnhődik.. . A falusi embernek nem azért kell a kocsma, hogy ott leigya magát. Ellenkezőleg! Azért megy be, mert ott lehet a híreket összegyűjteni. A megyei lap, az országos napilapok és a szaklapok információi mellé kellenek a szűkebb haza hírei is, így például az, hogy kinél van borjú, fejős tehén, malac, hízó, ló, széna, kukorica és sok egyéb eladó. Természetesen a világ dolgai is terítékre kerülnek. Mindezek ismeretében a más községekből „üzletet csinálni” jövők is ebbe az intézménybe, a „becsületsüllyesztőbe’ térnek be elsőként, hogy informálódjanak. A falusi kocsma mindettől olyan, mint az újságírásban az MTI, a kocsmáros pedig felér egy jó szerkesztővel. Hála a „rekonstrukciós programnak”, az ég-i italbolt, a „hangulat-karbantartó vállalat” is megfiatalodott, korszerűsödött. Televízióval, kárpitozott székekkel, rexasztallal, sakkkal próbálják maradásra bírni a vendéget. Pista, a főnök, néha a kazettás magnót is bekapcsolja, hogy egy kis lakodalmi rockot adjon a sör és a többi innivaló mellé. Érkezésemkor épp a legújabb szerzemények forognak. Üdvözöljük egymást, lehalkítja a készüléket, aztán közli: — Meghívtalak egy üveg borra. Mindjárt hozom — teszi hozzá, majd néhány percre elnyeli a pince. Nem maradok addig sem magamra, hisz az egy kezemen bőven megszámlálható helyi értelmiség egyik képviselője, „B. B.” (a találékony népnyelv az első B.-t jelzőként — bunkó — ragasztotta a másik elé) szólít meg. Mint üres buksza a farzsebből, úgy bukik ki belőle a szó: — Pont egy ilyen újságíróféle kellett volna nekem. Szakdolgozatot írtam, legalább stilisztikailag megfogalmazásilag megnézted volna .. . — Miért nem szóltál? — Aaa, tudod, nem ér rá az ember... Mindig menni kell... Meg nehezebb is tanulni már ebben a korban — mondja negyven éve minden tapasztalatával, majd tölt magának a söréből, kortyol egyet, aztán hallgatunk néhány percet. Nem akarom kérdezni tőle, hogy miért mennek el a fiatalok a tszből, nem tudakolom, hogy Jóskát, a buszvezetőt miért bocsátották el, és nem akarok egyebet sem megkérdezni, mivel már választ kaptam azoktól, akiknek a jélszava és a hallgatása is többet mond, mint esetünkben akárhány mondat. Témát váltok ezért. — Jövőre lesz a volt alma materünk jubileuma, s ebből az alkalomból emlékkönyvet adnak ki. Onnan tudom — magyarázom —, hogy felkértek egy írásra. — Jó volt az a gimnázium, hallod, de azért azt a te apád, meg az enyém sem merte megcsinálni, mert nem volt hozzá erkölcsi alapja, amit most megcsinálunk. Én is most, hogy jártam ebbe az iskolába, vittem a tanárnak két szép harcsát . . . Mégsem mindegy, hogy egyest vagy kettest ír be az indexembe. A számláról kérdezném — bár tudom, hogy 180 forint az említett ragadozók kilója —, de nem teszem, mert a választ tudom, Pista pedig közben feljött a pincéből, töltött is már, bekapcsolta a magnót, s a Betli trió szirupos csacska éneke betölti a helyiséget: „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem ...” Ékes László Dallos Ferenc köszöntése Dallos Ferenc, nyugalmazott miniszterhelyettest, a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának volt vezetőjét 80. születésnapja alkalmából kedden köszöntötték. A kormány üdvözletét és jókívánságait Horváth István, a Minisztertanács elnökhelyettese tolmácsolta és átadta a kormány ajándékát. Meleg hangon emlékezett meg Dallos Ferencnek az államigazgatásban eltöltött több évtizedes eredményes munkájáról. Az ünnepségen részt vett dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke és Budzsákka Mátyás, az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának helyettes vezetője. (MTI) Csokonai-díj Szabó Magdának Születésnapja alkalmából Csokonai-díjjal tüntette ki Szabó Magda írót, a város szülöttét a Debreceni Városi Tanács. Kedden, az átadási ünnepséget követően Szabó Magda író-olvasó találkozón vett részt, majd az Ady Endre Gimnáziumban, a KPVDSZ Művelődési Házban és az Újkerti Általános Művelődési Központ Könyvtárában találkozott olvasóival. (MTI) Láthatatlan felújítás Az áru nem kiabál. Ez a találó megállapítás egy vasutastól származik, s nem árt figyelembe venni a pályaudvarok felújításakor. Elvégre kétféle pályaudvart különböztetünk meg: a teherpályaudvart és a személypályaudvart. A ferencvárosi rendező pályaudvar korszerűsítése szép csendben folyik, még akkor is, ha a népgazdaság számára különös fontosságú. A Keleti pályaudvar felújítása viszont százezrek szeme láttára történik. Fogalmazhatnék úgy is: a vizsga nyilvános. — Először is egy félreértést szeretnék eloszlatni — mondja Sára Sándor műszaki ellenőr. — A Keleti pályaudvaron nem a hagyományos értelemben vett felújítással találkozhat az utas. Itt szó sincs festésről, mázolásról, vagy éppen állványozásról. A legfontosabb feladatunk, hogy egy Dominó 70. típusú biztosítóberendezést létesítsünk. A kívülálló számára nem sokat mond ez a szakszerű megfogalmazás. Úgy talán már közérthetőbb, ha hozzátesszük, hogy általa szűnik meg a kézi váltóállítás. — A jelenlegi berendezések több évtizede működnek már — magyarázza Szabó István állomásfőnök. — Nem csoda, hogy elhasználódtak, balesetveszélyessé váltak. A Polónia expressz két évvel ezelőtti balesete is ezt igazolja. Az átépítés halaszthatatlanná vált. A vágányok még érintetlenek A munkálatok április óta tartanak. Eközben a vonatok jönnek-mennek. A Keleti — a Nyugati mellett — a legfontosabb személypályaudvarunk. Huszonnégy óránként 200—220 nemzetközi és belföldi szerelvény fordul meg itt. És a nyári napokon 80—100 ezer ember. De a felújítás szinte senkinek nem tűnik fel. — Csak csodálkoznak az emberek — jelenti ki Németh Ágnes személyszállítási vezető. — Végigsiklik a tekintetük a tizenegy érintetlen vágányon, és nem értik, miért indul a szokásosnál kevesebb vonat. Huszonnyolc szerelvény ugyanis most máshonnan indul, és máshova érkezik. — A felújítás alatt ezeknek nem találtunk helyet az állomáson — mondja Szabó István. — Nincs, ahol felkészülnének az indulásra. — Miért nem folytatják rögtön az útjukat? — Ha a beérkező vonatokat azonnal elindítanánk, ugyancsak háborognának az utasok. Joggal. Két út között mindenképpen sort kell keríteni a takarításra, a karbantartásra. Németh Ágnes azt mondja, hogy az idén mindössze egy utaspanaszuk volt. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy több bosszúságra nem adott okot a felújítás. — De kitűnik belőle — mondja —, hogy az utasok megértették: az ő érdeküket is szolgálja az átépítés, s nemcsak a vasutasok munkáját könnyíti meg. — Mindenesetre vegyük számba, mekkora ára van a korszerűsítésnek — faggatom a személyszállítási vezetőt. — Mennyit késnek mostanában a vonatok? — Tegnap például 15 perc volt az egy vonatra jutó késés. A szerelvények 92 százaléka pontosan érkezett, de a többi sem az állomás felújítása, hanem a pályaépítések miatt maradt el a menetrendtől. Jövőre a jelenleginél is kevesebb vonat indul a Keletiből. Elsősorban az úgynevezett hivatásforgalom, vagyis a munkásvonatok száma csökken, a nemzetközi expresszek maradnak. — Jövő májustól a csarnok vágányait újítjuk fel — magyarázza Gál István, a MÁV fejlesztési osztályvezető-helyettese. — A munka előreláthatóan egy évig tart. Eredményeként az öt régi helyett négy új vágány lesz a csarnokban. A peronokat magasabban helyezzük el, hogy könnyebb legyen a felés leszállás. A korszerűsítés ára A jóváhagyott tervek szerint 541 millió forintba kerül a váltóberendezés cseréje. De nem az egész átépítés. Az utasok közérzetét javítandó, a külső peronok fölé is tető kerül. Több mint 300 millió forintért. — Miért ez a mellbevágó összeg? — kérdezem az osztályvezető-helyettest. — Minden tetőt műemlékjellegű oszlopok tartanak majd. Nincs miért tagadnunk, ára van annak, hogy a pályaudvar egységes képet nyújtson. A gyorsaság és a biztonság mellett lesz még egy vitathatatlan előnye az új biztosítóberendezésnek, munkaerő takarítható meg általa. És ez nagy szó, mert végre olyan munkahelyet számolhatnak fel, ahova mindig is nehéz volt embert kapni. A csarnoktól néhány száz méterre a sínek között áll az 1-es számú állítóközpont. A jelenlegi. — Mi csak toronynak csúfoljuk, mert magasabb a többi épületnél, hogy belássuk a környéket — mondja az egyik váltókezelő. Nem látszik különösebben erősnek. Nem is nagyon értem, miért számít nehéz fizikai munkának egy irodában dolgozni. Azt még csak belátom, hogy nagy a felelőssége. Egy rossz mozdulat, és kész a baj. Az automata váltóberendezés átvállalja majd ezt a felelősséget, kizárja a hibázás lehetőségét. Azz erőpróbától a vezérlőteremig Alattunk sínek mindenfelé. A vonatok mozgását a 27 kézi állítású váltó határozza meg. — Egy szerelvény előtt átlagosan nyolc váltót kell átállítani, amíg befut a pályaudvarra — meséli Fazekas Vilmos, miközben könnyedén húzza fel a váltó karjait. Gyakorolhatta eleget ezt a munkát. Mint megtudom, egy műszakban legalább kétszáz váltót kell átállítania. — Egy kar 100—120 kilogrammot nyom, amikor fel kell emelni — mondja egyszerűen, inkább csak a szakszerű tájékoztatás kedvéért. — Hogyan bírja? — kérdezem. — Kikészül a láb. — És a kéz? — Az megszokta már. A régi gőzmosoda épülete is az átváltozás időszakát éli. Ez ad helyet hamarosan az automata váltóberendezés központjának. A földszinten klimatizált jelfogótermet alakítanak ki. Még nem készült el, de már most olyan, akár egy telefonközpont. Az emeleten lesz a vezérlőterem, ahol villogó lámpák és gombok sokasága előtt ülnek majd a jövő váltóállítói. És ez a jövő már nincs is olyan messze. Két év múlva jelenné lesz. Varga Zsolt Naponta kétszáz-kétszázhúsz vonat Műemlékjellegű oszlopok tartják majd az új Teknős Miklós felvételei tetőt iS 5