Népszava, 1996. augusztus (124. évfolyam, 179–203. sz.)
1996-08-08 / 185. szám
12 1996. AUGUSZTUS 8., CSÜTÖRTÖK KULTÚRA A HÉT FILMJE A Paradicsomkert visszahódítása Bársony Éva NÉPSZAVA Jakub nem nagyobb csődtömeg, mint mi. Az apja ugyan két női blúz megvarrása közben pergő nyelvvel pöröl vele, de a csoda tudja, igaza van-e. Jakubnak ugyan nincs lakása, de van egy autója. Harminc körüli, tanít valami iskolában, csak épp szünidő van, hát heverészik a takarók alatt. Henteregni már kevesebb kedvet mutat férjes asszony szeretőjével (plusz két gyerek), de ez igazán nem róható fel bűnéül, tekintettel a tekintenivalókra, melyeket a néző maga mérhet fel, amennyiben megnézni A kertben című szlovák filmet. Jakub tehát nem nagyobb csődtömeg, mint bármelyikünk, úgy általában. Vele viszont valami egészen furcsa dolog történik. Elmegy öregapja kertjébe, és viszszatalál - nem, nem a természethez, ahová a jó öreg Rousseau már a felvilágosodás idején terelte volna az okosabbját (ha lett volna, aki hallgat rá). Jakab teszi a semmit, és véletlenül belecsöppen , nem visszatér, hanem belecsöppen a természetbe, és művelni kezdi kertjét. Megint csak nem Voltaire apóra gondolva, hanem mert kénytelen vele, ha enni akar meg aludni az omladozó házban. Ezek azonban csak állomások, Jakub önmagához talál vissza. Nem is tudom, talán egy vágyakozó sóhajtáshoz fogható Martin Sulik filmje. Mert a mai kor egyik nagy hazugsága az, hogy kiélhető az a valami, ami az emberben az egyéni. Ezzel szemben ez nemcsak hogy nagyon keveseknek adatik meg, hanem - különösen e kelet-közép-európai tájakon - minél több maradt meg valakiben ebből a valamiből, annál erősebben éli át az elsöprő többség alapélményét. Azt, hogy emberi mivoltában alig ér valamit, maga alá gyűri és megsemmisíti egy agresszív értékrend. Pontosabban értékrend-ellenesség. Jakab egyszerűen visszatalál önmagához. Visszaváltozik emberré. Végül is ennyi a történet, amelyben fontos szerepet kap egy titokzatos, szép fiatal lány, a nagypapa tükörírásos naplója, egy rég elásott bütykös pálinka, a kert végében nyüzsgő hangyaboly, az eresz alatt lakó harapós darázscsalád, meg a harapós kedvű papa. És néhány különös látogató is, akinek valódiságában kételkedni minden okunk meglenne, ha a lelegelt fű, a kidöntött kerítés és az elkötött autó nem bizonyítaná valóságát. A kiűzetés után vadul tenyésző Paradicsomkert viszszafoglalása történik A kertben, és közben a misztikus egészségesen elegyedik a humorossal. Ez a humor naiv és rácsodálkozó, maivá az irónia ízesíti. A fiatal pár jeleneteiben (Roman Luknár és Zyzyny, Sulajová) költőibe hajlik a vígjáték, a papa (a rég nem látott nagyszerű Marian Labuda) kisvárosi eleganciája alól vaskos humor buzog elő. Mindez olyan vigasztaló, csendes szépséggé áll össze a szlovák film fiatal reménységének munkájában, hogy a néző cseppet sem csodálkozik a zárójelenet furcsa csattanóján. Miért is csodálkozna? Lehet valami annál természetesebb, mint hogy egy gyönyörűszép lány a föld fölött lebeg? Na ugye. (Budapest Film Rt.) Ketten a kertben (Zuzana Sulajová és Roman Luknár) Vendégségben Budapesten A fővárosi önkormányzat a határon túl élő magyar fiatalok számára is emlékezetessé kívánja tenni a millecentenárium évét. Ezt a célt szolgálja a Vendégségben Budapesten program. A millecentenáriumi fesztivál idején mintegy háromszáz fiatalt várunk Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából, Szerbiából és Horvátországból. Augusztus 18-án délután 14 és 18 óra között a gyerekek a Petőfi Csarnokban találkoznak a főváros képviselőivel, a rendezvény védnökeivel és támogatóival, valamint a budapesti diákokkal. NÉPSZAVA Azt hiszem, nem vagyok háttérember Soltész Rezső úgy vélekedik, a dallamos slágerzenét igaztalanul lenézik Magyarországon Zavarba ejtő. Itt ül előttem egy ismert énekes, Soltész Rezső, akinek holnap huszonöt éves színpadi jubileumát ünneplő koncertje lesz a Budai Parkszínpadon, most mégis egészen új emberként hat. Nem hord farmert, disztingváltan elegáns, sármos, tíz évet letagadhatna a korából, szürkéskék pillantása bűvölő. Nehezen tudom eldönteni, vajon az énekes-zenész vagy a nagy hatalmú menedzser, lapkiadó a beszélgetőpartnerem, aki a legújabb hírek szerint konfliktusba keveredett az általa kiadott Film Színház Muzsika Televízió című magazin újságírógárdájával. Székely Anna NÉPSZAVA - Ön valamit kompenzálni akart, hogy a zene mellett ilyen sokféle egyéb tevékenységbe is belefogott? - Igen, azt hiszem. Valamit elvesztettünk ugyanis a rendszerváltás során. A keleti piacot. Bocsánat, hogy ilyen politikai-gazdaságtani terminológiát használok, nem sírok vissza semmilyen korábbi ideológiát sem, de a rendszerváltás bizony a könnyű műfajra is vonatkozott, és engem nagyon érintett. Korábban ugyanis hónapokat töltöttem sikeres fellépésekkel azokon, a területeken, amelyek Németország keleti feléhez, Lengyelországhoz, Csehszlovákiához és a „nagy” Szovjetunióhoz tartoztak, jól kiegészítve itthoni zenei tevékenységemet. Amikor ez megszűnt, ott álltam rengeteg felszabaduló idővel, s egy apró, oldalágról felbukkant ötlettel, mi lenne, ha létrehoznék egy zenészmagazint. Úgy gondoltam, éppen itt az ideje, hogy valaki hasznos szakmai információkat nyújtson a zenésztársadalomnak, hiszen a külföldi szaksajtóhoz akkoriban még alig-alig lehetett hozzáférni. Sikerült is élvezetes, országos terjesztésű lapot csinálnom, amely azonban nem tudta eltartani magát, mert nem volt elegendő reklámbevétele. Ennek megtámó£dására elindítottam a filmtelevíziós stúdiótechnika kiszolgálását végző Sky Magazint, majd az audio- és videotermékekkel foglalkozó Sztereo című lapot, s így együtt a három, közös infrastruktúrával már remekül működött. Ekkor jött a Film Színház Muzsika, amelynek kiadását őszinte jóindulattal vállaltam el, azt akartam, hogy ne belterjes szaklap, hanem populáris, érdekes újság, a réginek folytatója váljék belőle. - Nem vonom kétségbe a jóindulatát, de ön ebben a minőségében elsősorban üzletember. És abba már sokan belebuktak, amikor a „birodalmukat” megfelelő anyagi háttér nélkül óriásivá akarták növeszteni. - Elismerem, a konfliktusainkba nyilván efféle tényezők is belejátszottak, de az alapbaj mégsem ez. Szomorú vagyok, mert az újságíró kollégák részéről nem találkoztam azzal a szeretettel és mindenekfeletti küzdeni akarással, amivel a zenei pályámon mindig. A sajtóban mintha kevesebb volna az áldozatvállalás és több a követelőzés. - Ezt a témát most kérem, hagyjuk abba, a Népszavában külön írást akarunk szentelni a Film Színház Muzsika-ügynek, melyben mindegyik felet megkérdezzük. Egyébként nem gondolja, hogy ön túlságosan is ki akarja szolgálni a közönséget? A zenéje is ilyen ölelő, fülbemászó... - Ez csak jó, nem? A szívemből jött mindig, és nagy tetszésre talált. Különös, hogy a színvonalas slágerzenét mindenütt kedvelik a környezetünkben egész Európában, csak itt, Magyarországon nincs kellő megbecsülése. Valami miatt a divatdiktátorok lenézik. Ez nyilván sznobizmusból fakad. -Ma is vannak ezen a területen divatdiktátorok? Pályája során gyakran találkozott olyan nagy hatalmú „szakértőkkel”, akik zenészéletek éshalálok felett uralkodtak? - Természetesen. Hiszen az énekes, a zenész nagyon kiszolgáltatott. Ahhoz, hogy ismertté váljék, meg kell nyernie a lemezgyárakat, a médiumok mindenható szerkesztőit, a koncertszervezőket, az impreszszáriókat stb. Én hál’ istennek bizonyos tekintetben függetleníteni tudtam magam, hiszen nem kellett arra várnom, hogy mások írjanak nekem zenét, mondjuk a nagyon kedves Presser Pici, aki jó néhány énekesnek, a barátainak ír nótákat, és ha azt lesem, hogy rám kerüljön a sor, úgy járok, mint Katona Klári, és csak nagyon ritkán szólalhatok meg. Én magamnak írtam zenét is, szöveget is. Annak idején a Corvina együttessel igen népszerűek voltunk, azt a sikert nemigen tudták elgáncsolni, de amikor 1981-ben el akartam indítani a szólókarrieremet, a Hanglemezgyártó Vállalat akkori vezetője mereven elzárkózott. - Neked nincs hangod, nem érdemes próbálkozni - mondta. Azután csúszott be valahogy a Szóljon hangosan az ének! című dalom a televíziós táncdalfesztiválon, és akkora sikert aratott, hogy mégiscsak elindulhattam az utamon. Manapság körmönfontabb a diktatúra. Valamelyest persze változott a helyzet, hiszen több tévécsatorna, több lemezkiadó cég működik, s ha az I. ember az egyiknél nem nyer bebocsátást, kopogtat másutt. De azért a még mindig meglévő önkényuralmat jól jellemzi, hogy a Magyar Televízió könnyűzenei részlege Soltész Rezső holnapi jubileumi koncertjének egyetlen perc műsoridőt sem tud szentelni, így az ATV ad majd egyórás összefoglalót belőle szeptemberben. Idősebb pályatársai közül egyeseknek a zenéje, előadói stílusa felett mintha eljárt volna az idő. És nemigen tudnak megújulni, néhány éve vergődnek. Ön azonban afféle „keljfeljancsi” típus. Mintha nem lehetne leteperni. - Azért például a Corvina együttes felbomlása után én is hullámvölgybe kerültem, amelyből csak külsőleg-belsőleg megújulva, sok ötlettel tudtam kikecmeregni. - Az az egykori göndör frizura is afféle figyelemfelkeltő trükk volt a felkarpaszkodáshoz. pl .:ioci - Az az előadói image véletlenszerűen alakult ki egy ismerős fodrász ötlete nyomán. Az egyéniségemből fakadó zene stílusán, a természetes alakuláson túl soha nem akartam változtatni, nehogy erőltetetté váljék az, amit csinálok. De a külső, úgy gondolom, feltétlenül a játékosság, a show-műfaj eszköze lehet. Miért kellene egy színpadi embernek szégyellnie, hogy némi egészséges magamutogatási vággyal rendelkezik? Azt hiszem, én nem vagyok háttérember típus. Ugyanakkor régen tisztában vagyok azzal, hogy a mai világban nem elegendő, ha valaki megelégszik kizárólag egyfajta tehetség kamatoztatásával. Ha teheti, bővítenie kell az ismereteit, hatókörét, tevékenységi formáit. Sajnos nem vagyok eléggé könyörtelen, célra törő személyiség, de azért belevágtam mindenféle új tevékenységbe, mert el akartam kerülni az ön álltal is említett szánalmas helyzeteket. Nem tudnám elviselni, hogy vergődnöm kelljen erkölcsi-anyagi értelemben egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy képtelen vagyok valamiféle értelmes tevékenység nélkül élni. „Ma már nem elegendő egyfajta tehetség kamatoztatása” Szalmás Péter felvétele Slágerszagú karrier a Margitszigeten Katona Andrea írása a NÉPSZAVÁNAK Az Újvilágban oly jó hírünk kell, hogy négynapos posztumusz látogatásra ellátogat hozzánk az USA egykori elnöke, John Fitzgerald Kennedy is. Büszkén hozva a hírt, hogy életéről rockopera született. A kortárs zenedarabot eddig egyetlenegyszer, akkor is oratorikus változatban mutatták be. A világon először nálunk készül belőle színielőadás. John Kelham és Tim Hawkins darabját S. Nagy István és fia, S. Nagy Attila fordította, Koltay Gábor rendezi. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a darab első jelmezes próbája zajlik. A címszereplő Sasvári Sándor színpadba süllyesztett irodáját igazgatja. Végigkóstolja a bárszekrény tartalmát, helyreteszi a telefont, arrébb tolja a bőrfotelt, és nagyot lendít a hintaszéken. Rendnek kell lennie, hiszen perceken belül ideérkezik az Elnök egy tűzpiros, nyitott Cadillacen, a feleségét játszó Varga Klári társaságában. Az ifjú hölgy szebbnél szebb hangokat énekel ki a maga, illetve szebbnél szebb ruhákban jár Kemenes Fanni jóvoltából. A bal oldal balról érkezik. Egy fekete Csajka ablakán villan ki Hruscsov kopasz feje, melyet a rendező még kissé félresikerültnek tart. - A nézőtérről ez inkább Rákosi, mint Hruscsov - mondja. - Ráadásul úszósapkában - vágja rá kopasz parókájára célozva Mikó István. A pufók oroszra a továbbiakban nem jellemző az egyetértés. Sziporkázóan játékos szócsaták után besomfordál JFK irodájába, hogy mindent eltüntessen annak személyes tárgyaiból a mozdíthatóság keretein belül. Idetartozott volna egy aranyozott asztali óra is, ám Mikó nem részesült előzetes kiképzésben annak mobilitási hiányosságairól. Egyszóval alig bírta el. Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezetője alkotta a koreográfiát a Közép-Európa Táncszínház és a szegedi balettegyüttes 33 fős közös csapata mutatja be. Szerepük szerint köztük sürgölődik, fontoskodik vagy épp alkalmatlankodik Papadimitriu Athina és Makrai Pál - valójában felismerhetetlen szerepkörben. Gesztesi Károly jól működik mint kommentátor. Varga Miklós minden bizonnyal lubickolni fog az elnökgyilkos Oswald szerepében, hiszen régóta várt már egy negatív figurára. Hát megkapta. Nem restellte lepuskázni JFK-t. Hangosan. A dörrenés zaját azonban könnyedén elfújta a szél. Mint az egyetlen hangot, amit el lehetett fújni. Merthogy amúgy az előadás teljes egészében play backról szól... Ebből a szempontból ez az előadás nem ősbemutató. Az amúgy fülbemászó magnófelvételeket augusztus 9., 10., 13., 14- én hallgathatják meg a Margitszigeten este 20 órai kezdettel. MITSUBISHI HASZNOSAN CSALÁDIAS Ft-tól * ÁFA nélkül A haszongépjárművek specialistája: DUNA INTERSERVICE Kft. RS3 1037 Budapest, Zay u. 24. S: 250-4065 TÉT/Fax: 188-9175 MITSUBISHI 1134 Budapest, Róbert K. krt. 47. 270-2121 S/Fax: 270-2122 MOTORS