Népszava, 2000. augusztus (128. évfolyam, 178–204. sz.)

2000-08-19 / 194. szám

­­fffsi: Bizalmatlanság és kétely Oroszországban Hosszú évek gazdasági gyengél­kedése, politikai patthelyzete és a kormányzati határozatlanság Után Oroszország nemrégiben a legliberálisabb piacorientált gazdasági programot fogadta el a Szovjetunió 1991-es összeom­lása óta. Pezsgőbontás helyett azonban sok politikus és gazdasági elem­ző a változás jeleit kutatja. En­nek oka, hogy Vlagyimir Putyin elnök az elmúlt hetekben a poli­tikai instabilitás forgószelét idézte elő, különböző és ellenté­tes irányokba taszigálva Orosz­országot, és még nem világos, hogy a versenyképes piacgazda­ság felé vett irány fog-e diadal­maskodni. Az új terv néhány igen ke­mény gazdasági intézkedést tar­talmaz, hogy Oroszország szov­jet korszak utáni átalakulását a piacgazdaság irányába térítse. A következő két évben a terv alapján szigorú pénzügyi fegye­lemmel csökkenteni kell az ál­lami szektor részvételi arányát a gazdaságban; meg kell refor­málni az állami vállalatokat, megkönnyítendő az üzleti élet beindítását és működtetését; modernizálni kell a halódó bankrendszert, valamint ver­senyhelyzetet kell teremteni a gázkitermelés, az elektromos áram és a vasút eddigi monopó­liumainak területén. Rendkívül előnyös gazdasági jelenségek közepette fogalma­zódott meg az új gazdaság terve: Oroszországban növekszik az ipari termelés, stabil a valuták átváltási árfolyama, hatalmas a többlet a kereskedelmi mérleg­ben, gyarapodnak valutatartalé­kok és kiegyensúlyozott a költ­ségvetés. Fontos tényezők még az 1998-as rubelleértékelés má­ig gyűrűző hatása és az általáno­san magas olajárak is. Ugyanakkor Oroszország ki­csiny értéktőzsdéje májusban zuhanórepülésbe kezdett 13 szá­zalékos eséssel, júniusban újabb 14 százalékos csökkenés mutat­kozott, ezzel visszasüllyedt arra a szintre, ahol az Borisz Jelcin elnök lemondásakor állt, a vá­lasztások utánra várt befektetési roham sem valósult meg. Elemzők szerint a tőzsdei in­gadozás az elhúzódó politikai instabilitás következménye, amelyet súlyosbított a médiacé­zár, Vlagyimir Guszinszkij letar­tóztatása, illetve Putyin kampá­nya a függetlenségre törekvő re­gionális kiskirályok megzabolá­­zására. Készültek olyan jelenté­sek is, amelyek alapján sor kerül­het bizonyos korábbi privatizá­ciós ügyletek felülvizsgálása, és ez idegességet szült, mert újabb keserves menetekre kerül­het sor a gyárak, a finomítók és a bányák tulajdonlásáért folyó harcban. Putyin egyes vélemények szerint a gazdasági liberalizáció és a politikai tekintélyelvűség egyidejű modelljét készül meg­teremteni. Kérdés, hogy egy ilyen keverék működhet-e, kü­lönösen a tekintetben, hogy az erős ember mentalitás nem vet-e árnyékot a liberális gazdaság­­politikára. Nemrégiben a kormány Mi­hail Kaszjanov miniszterelnök vezetésével elfogadott egy tíz évre szóló gazdasági stratégiát és egy rövid távú tervet. A do­kumentumokat egy agytröszt készítette, amelyet Putyin a márciusi választások előtt állí­tott fel German Gref a mostani gazdasági és kereskedelmi mi­niszter vezetésével. A Gref-terv nem az egyetlen jele annak, hogy Putyin a piac­­gazdaság liberális modelljét szándékozik követni. Az orosz elnök számos gazdasági refor­mert helyezett kulcspozícióba, köztük tanácsadóját, Andrej N­­­larjonovot. A Putyin-csapat „jobban megérti, hogy­ miben gyökereznek Oroszország gazda­sági gondjai, mint bármelyik előző gazdaságirányító garnitú­ra ” - állítja egy moszkvai bró­kerház szakértője. SZÉP SZÓ 14 NÉPSZAVA2000. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT Változások előtt a szépség szigete Korzikában nagy változások várhatóak az elkövetkezendő­ évek folya­mán. 2004-tő­l a helyi parlamentet széles körű autonómiával ruház­hatják fel, felcsillant az esélye annak, hogy a korzikai kérdést tárgya­lások útján sikerül rendezni. A franciák többsége ugyanakkor úgy vé­lekedik, hogy a szigeten a jövőben sem sikerül gátat vetni az erősza­kos terrorcselekményeknek. Az utóbbi napok eseményei a kétkedőket igazolták: két hete szélsőséges nacionalisták meggyilkoltak egy helyi politikust, pár nappal később pedig a levegőbe repítettek egy épületet. Franciaországnak sok gondot jelent déli szigete, Korzika. Hiába született itt Na­póleon, hiába nevezik - aligha véletlenül - a „szépség szigetének". Korzika vala­hogy mindig idegen test volt a „hexa­gon” (így nevezik a helyiek Franciaor­szágot) szívében. Az „anyaföldiek” kissé talán le is nézik korzikai honfitársaikat. Sok vicc született a szigeten élők állító­lagos tunyaságáról. Korzika Franciaország tűzfészke. 1979 és 1998 között 924 gyilkosságot hajtottak végre, kilenc rendőrt és öt képviselőt öltek meg. A helyiek nem hajlandóak együttműködni a hatósá­gokkal a vétkesek kézre kerítésében. A rendőrség csak az esetek 50 százaléká­ban fogja el a tettest, míg az ország töb­bi részében az arány eléri a 82 százalé­kot. Jellemző, hogy mind a mai napig sem sikerült rálelni az 1998-ban meg­gyilkolt prefektus (a francia kormány helytartója), Claude Erignac merénylői­re. Ugyancsak gyakoriak a középüle­tekkel szemben elkövetett támadások: tavalyelőtt majdnem félszáz építményt próbáltak levegőbe repíteni. A támadók a legtöbb esetben a naci­onalisták. Távolabbi céljaik között a függetlenség kivívása szerepel. Túlzás volna azt állítani, hogy a helyiek egy emberként támogatják törekvéseiket: a különböző választások során képtele­nek 15 százaléknál jobb eredményt el­érni. Ráadásul a nacionalisták sem egy­ségesek. Pártjuk, az 1976-ban megala­pított Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front több részre szakadt az elmúlt év­tized folyamán. A francia kormány számára tehát - ki­vált az elmúlt két évtizedben - súlyos gondot jelentett a korzikai kérdés. 1982- ben a szigetet különleges önrendelkezés­sel ruházták fel: a helyiek megválaszt­hatták a korzikai gyűlés 61 tagját. A na­cionalisták már ekkor siralmasan szere­peltek: csak 13 százalékot sikerült sze­rezniük. Ám a korlátozott önrendelkezés sem hozta meg a békét. Sőt 1983-tól új­ra gyakoribbakká váltak a merényletek. A kabinet ezért növelte a biztonsági erők számát, amivel nyilván nem vívta ki a helyiek rokonszenvét. A mindenkori francia kormány tulaj­donképpen a húzd meg, ereszd meg tak­tikáját követte, ez azonban sosem volt igazán sikeres. Lionel Jospin kormányfő tehát szerfelett kemény fába vágta a fej­széjét, amikor úgy döntött, pontot tesz a korzikai kérdés végére. Tavaly decem­berben, Párizsban történelminek tartott kerekasztal-tárgyaláson cserélt eszmét a sziget 28 vezető politikusával - közöttük két nacionalista vezetővel. A miniszterel­nök helyzetét nehezítette, hogy szinte mindenki mást akart. A nacionalisták a széles körű autonómia mellett kardos­kodtak, a bastiai polgármester, Émile Zaccharelli által vezetett republikánusok ugyanakkor eleinte semmi változást sem voltak hajlandóak támogatni. Múlt hónap közepére sikerült olyan megoldást kidolgozni, amelyet csak a legszélsőségesebb pártok utasítottak el. A legalapvetőbb változás az lesz, hogy nagyobb hatalommal ruházzák fel a he­lyi törvényhozást, az egyébként­ teljes átalakításra váró korzikai gyűlést, amely a 2000-től 2004-ig terjedő átmeneti idő­szakban szabadon dönthet több, a sziget életét befolyásoló kérdésről, a gazdasági fejlesztési programról, az oktatásról, a környezetvédelemről és a turizmusról. A kormány tehát négyéves átmeneti időszakot javasol, melynek végén - al­kotmánymódosítással - a korzikai auto­nómia további erősítését szolgáló lépé­sekre kerülhet sor. Törvényeket hoznak továbbá a korzikai befektetések serken­téséért, az iskolákban kötelező jelleggel bevezetik a korzikai nyelv tanulását, „ki­véve, ha a szülők komoly érveket sora­koztatnak fel a nyelv tanulása ellen ”. So­kak számára ez a tervezet legvitatottabb pontja. Egy a Le Point hetilapnak nyilat­kozó korzikai szerint „a családok fel­adata a nyelv átadása az ifjabbaknak. Miért kell a betelepülőknek is elsajátíta­niuk a korzikai nyelvet?” A kormány ezenfelül 15 éves fejlesztési programot dolgoz ki az infrastruktúra - elsősorban a helyi köz- és vasútvonal - javítására. Az, hogy a nacionalisták is egyönte­tűen támogatják a kormány tervezetét, távolról sem jelenti azt, hogy lemonda­nak a függetlenségről s beérik az auto­nómiával. Csupán arról van szó, hogy a mostani megállapodást egyfajta ugró­deszkának tekintik. Úgy gondolják, fokról fokra kerülhetnek mind köze­lebb végső céljukhoz. A tervezetet egyébként a kormány ta­nácsadója, Alain Christnacht dolgozta ki. A politikus nem ismeretlen a francia belpolitikában: ő szerkesztette meg a francia tartomány, Új-Kaledónia ké­sőbbi függetlenné válásának pontos menetrendjét. Christnacht korzikai tervezetéért ka­pott hideget-meleget. Legfőbb bírálója a szuverenista, tehát az egy nemzet el­vét valló Jean-Pierre Chevenement. A francia belügyminiszter megvetően ennyit mondott Christnacht elképzelé­seiről: „Kaledónia nem Korzika.” A ko­rábbi belügyminiszter, Charles Pasqua sem mutatott túlzott lelkesedést a terve­zet iránt. Szerinte Jospin a tűzzel ját­szik. „Fogalma sincs, mit kockáztat s milyen következményei lehetnek a meg­állapodásnak. ” A tervezet ellen ágáló politikusok alig­hanem attól tartanak, hogy a korzikai példán felbátorodva Franciaország más régiói is nagyobb önállóságot és önren­delkezést követelnek maguknak. Az ag­godalom nem teljesen megalapozatlan. A Bretoni Demokraták Uniójának szóvi­vője, Christian Guyonvarc ’h például ki­jelentette: a kormány tervezete „nagy bátorítást jelent a bretonok számára is ”, és szerinte a 2004-es önkormányzati vá­lasztások alkalmával Bretagne-ban a he­lyi autonómia kérdése lesz a választási kampány egyik fő eleme. A mérsékelt Nemzeti Baszk Párt nem csekély irigy­kedéssel szemlélte a korzikaiak által el­ért eredményeket, mert mint a párt egyik vezetője mondta, „úgy látszik, bizonyos helyeken a bombák­ jó érvet jelentenek”. A jobboldali UDF párt egyik elzászi kép­viselője úgy vélekedett, hogy Korzika példájából „Elzász is hasznot húzhat”. Bírálatok ide vagy oda, szinte biztos, hogy a Jospin kormányfő által is teljes egészében támogatott korzikai „főideo­lógus”, Christnacht ideáira - valószínű­leg jövőre - a francia nemzetgyűlés is ál­dását adja, s rövidesen a sziget a koráb­binál jóval nagyobb önrendelkezéshez, autonómiához jut. A korzikai gyűlés nagy többséggel szavazta meg a kor­mány tervének elfogadását, csak két kép­viselő szavazott ellene. Ami a korzikai lakosság véleményét illeti, háromnegye­dük támogatja a kormány elképzeléseit, 63 százalék vélekedik úgy, hogy a kabi­net által kidolgozott tervezet „tartós bé­két eredményezhet” a szigeten. Ugyan­akkor a sziget lakosságának több mint 90 százaléka óhajtja, hogy a változásokról kérjék ki véleményüket. Az anyaország lakossága valamelyest tartózkodóbb a kormányjavaslatát illető­en. Igaz, a többség, hatvan százalék tá­mogatja a szépség szigetének jövőjével kapcsolatos elképzeléseket, de csak 45 százalék vélekedik úgy - 46 ellenében -, hogy a tervezet révén Korzika a béke szi­getévé válik. Bár a megállapodás ténye önmagában véve komoly eredmény, egyelőre nincs ok a túlzott derűlátásra. Alig néhány nappal a dokumentum meg­szavazása után szélsőséges nacionalisták - a békét pártolók számára a legrosszabb pillanatban - merényletet hajtottak végre egy helyi politikus, a Concotta Naziona­­lista nevű párt egykori vezetője, Jean- Michel Rossi ellen. A gyilkosság egyér­telművé tette, hogy a nacionalisták kö­zött nagyobb a széthúzás, mint azt erede­tileg gondolni lehetett, így az egész meg­állapodás sikere is kérdéssé vált. A me­rényletet a tavaly feltűnt Armata Corsa fegyveresei követték el. Szinte tragiko­mikus, hogy a szervezetnek nem lehet több tagja néhány tucatnál. Ám ennyi is elegendőnek bizonyulhat ahhoz, hogy szigetüket továbbra is a bizonytalanság és békétlenség uralja. A dél-korzikai Armata célja „megvé­deni a hazát”. A szélsőségesek azért or­­roltak meg Rossira, mert bár az egyik legszélsőségesebb helyi párt tagja volt, részt vett a korzikai békefolyamatban. Ám ezzel nem értek véget a szélsősége­sek akciói: augusztus 13-án, vasárnap egy helyi gazdasági ügynökséget repítet­tek a levegőbe. A terrorcselekményeknek tehát nem sikerült gátat vetni. A helyzet azonban mégsem reménytelen. A sziget vezető politikusai, valamint a két nagy nacionalista párt, a Corsica Nazione és a Concotta Independista is elítélték az ak­ciókat. José Rossi, a korzikai gyűlés el­nöke szerint a kormány tervezetének „nem lehet alternatívája”. Az elkövetke­zendő hónapok sok kérdésre adhatják meg a választ. Eldől, képes-e békében él­ni a „szépség szigete”. Rónay Tamás A Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front harcosai­­ zavarosban halásznak Autonómiakoncepciók Európában Németországban mind a 16 szövetségi állam autonóm státussal rendelkezik. Igaz, Bajorország az egyetlen, amelynek önálló szenátusa van. Belgiumban 1993-ban fogadták el a rendkívül összetett, három régióra és három nyelvi egységre épülő alaptörvényt. Spanyolország 17 tartományra oszlik, amelyek 1979 és 1983 között szerezték meg autonómiájukat. Baszkföld és Katalónia széles­ körű autonómiával rendelkezik: szabadon dönthetnek az oktatásról, az egészségügyről, az infrastruk­túráról és a rendőrség felállításáról. Ezenfelül e tartományokban hivatalos nyelv a baszk, illetve a katalán. Nagy-Britannián belül Skócia, Wales és Észak-Írország önálló parlamenttel rendelkezik, melyek különböző, az országrészeket érintő kér­désekről dönthetnek. A skót és a walesi lakosság 1997-ben népszavazáson döntött a részleges autonómia bevezetéséről. A cardiffi, illetve az edinburghi parlament az egészségügyről, a gazdasági fejlesztésről, a közlekedésről, a környezetvédelemről és - Skócia esetében - a pénzügyekről dönthet. A védelmi, a gazdaságpolitikát ugyanakkor a nemzeti parlament határozza meg. Olaszországnak húsz régiója van, melyek önálló, törvényhozói és bírói hatalommal felruházott „regionális tanács­csal”, valamint a végrehajtásért felelő „giuntával” rendelkeznek. Ezek közül Szicí­­lia, Val d’Aosta, Friuli-Venezia és Trentino Alto-Adige autonóm régió. A régiók elnökeit közvetlenül választják. A helyi régiók széles körű önrendelkezést mond­hatnak magukénak, az olasz állam csak az ország védelméről, a gazdaságról és a biztonságról dönt.

Next