Népszava, 2001. december (129. évfolyam, 280-303. sz.)

2001-12-21 / 297. szám

NÉPSZAVA Az ünnep fényében egy pillanatra az elmúlásra is kell gondolnunk Karácsonyi koncert másképpen December 23-án Marton Éva közreműködésével a Nemzeti Filharmonikusok adnak koncertet Kocsis Zoltán vezényletével. A műsorban Wagner, Richard Strauss és Schönberg művei hangzanak el. Várkonyi Tamás írása a NÉPSZAVÁNAK - Karácsonyhoz közeledve min­den együttes karácsonyi hangver­senyt ad. A Nemzeti Filharmoni­kus Zenekar december 23-i fellé­pését mégsem ünnepi koncertnek hirdették. - Ha karácsonyi koncertet csi­nálunk, akkor vagy Händel Messiását veszem elő, amit ta­valy ilyenkor szólal­tattunk meg, vagy olyan darabokat, amelyek kifejezet­ten a születést szim­bolizálják. Ezzel szemben a mostani hangverseny központi témája a halál. Richard Strauss utolsó kompozíciója, a Négy utolsó ének is a megsejtett halálközelség hangulatában író­dott és bennük, akárcsak Wagner Trisztán és Izoldájában vagy Schönberg Pelléas és Mélisande­­jában, fő gondolat a halál, az el­múlás, a búcsúzás. - Bevallom, nekem kissé furcsa karácsony előtt egy nappal ezeket a sötét zenéket hallgatni. Nem ün­neprontás ez? - Úgy gondolom, hogy szüle­tés és halál ellentétes fogalmak ugyan, mégis nagyon közel áll­nak egymáshoz. Szerintem na­ponta el kellene gondolkoznunk erről. Nekem is nap mint nap eszembe jut a halál gondolata. - Miért éppen Marton Évát kérte föl a koncert szólistájának? - Régóta ismerem és számta­lanszor láttam, hallottam őt ope­rában, koncertpódiumon, buda­pesti évei alatt és külföldön. Többször léptünk fel együtt. El­képesztő kapacitású és kisugárzá­sú művész, az őserő egyik meg­nyilvánulásának tartom. Énekes teljesítményeiről és arról, ahogyan egyes Wagner-, Ri­chard Strauss-ope­­raszerepeket meg­formál, csak szu­­perlatívuszokban lehet beszélni. Na­gyon kevés az olyan énekes, mint ő, aki egyfor­mán otthon van a dal műfajában és a színpadi szerepekben. Ter­mészetesen Marton Éva pályája is ez utóbbi felé tolódik el: mind megjelenésében, mind hangi adottságai miatt, tipikusan szín­padi jelenség. Mivel ugyanazok­ban a zenei stílusokban alakít na­gyot operaénekesként és daléne­kesként, ezért úgy gondolom, Marton Éva ideális partner. - Korábban mint zongorista dolgozott együtt vele, most pedig mint karmester. Van különbség? - Természetesen, hiszen most kilencventagú szimfonikus zene­kar kíséri őt. Művészek találko­zása esetén minden koncert ese­mény, főleg, ha ilyen kaliberű művészről van szó, mint amilyen Marton Éva. Ha az ember vállal­kozik arra, hogy szólistát kísér, akkor kötelessége követni őt, bár­mit csináljon is. Én is ezt várom el a karmesterektől, amikor szó­lista minőségben lépek fel. Kockázata is van ennek, hiszen előfordulhat, hogy valami isme­retlen elgondolással, egy más fel­fogással kell szembesülnie szólis­tának és a kísérőnek. Ez lehet egy hosszabban elnyújtott frázis vagy egy nagyobb crescendo. Érhetik meglepetések az embert. - Ez a műsor a romantika je­gyében fogant művekből áll. Kö­zel áll önhöz ez az időszak? - Alig van olyan értékes zene, ami nem áll hozzám közel. Van ugyan, amelyik közelebb áll, de itt inkább arról van szó, hogy az elhangzó művek valamilyen mó­don összefüggnek. Nem csak a halál témája kapcsolja őket össze, hanem azonos zenei nyelvezetük is. Wagner Előjáték és Izolda sze­relmi halála című műve mint kö­zös nevező szólal meg a koncert elején. Schönberg Pelléas és Mé­­lisande című szimfonikus költe­ménye a Wagner Trisztánjának „fekete-fehér”, sarkított változa­ta. Straussnak is nagyon fontos volt Wagner zenéje. Mély nyo­mokat hagyott az európai zene­­művészetben annak ellenére, hogy művészete folytathatatlan. A 19. század legnagyobb géniu­szai úgy tudtak alóla szabadulni, hogy „kiírták” magukból hatását.­­ Amikor az ember Schönberg nevét hallja, a tizenkét fokú tech­nika és ezzel együtt érthetetlen zenének nevezett hanghalmaz jut eszébe.­­ Ez a műve az 1900-as évek legelején, jóval a tizenkét fokú korszaka előtt íródott késő ro­mantikus alkotás. A Pelléasban filmszerűen pereg a cselekmény. Ebben a negyven percben rend­kívüli módon sűrűsödik össze a történet lényege. Olyan elemen­táris erejű alkotás, hogy amikor vele foglalkozom, napokig me­lankolikus vagyok, mégsem tu­dom kivonni magam a hatása alól. Bár a születés és a halál ellentétes fogalmak, mégis nagyon közel állnak egymáshoz Alig van olyan értékes zene, ami nem áll hozzám közel A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI NYUGATI TEMETŐ I-II-III-IV, XI-XII., XVI-XVII. parcelláiban a sírhelyek haszná­lati ideje lejárt, újravállalásuk legkésőbb 2002. január 31 -ig le­hetséges a temető irodájában munkanapokon 14-15 óráig. A Kaláka Felkészítő Otthon Alapítvány a Fővárosi Bíróság 14. pk. 60.448/8 sz. végzése szerint kiemelkedően közhasznú szervezetként működik. Az alapítvány célja és feladata sérült fiatalok társadalmi beilleszkedésének segítése. Saját tulajdonú, Sóskúton és Pusztazámoron lévő ingatlanaiban lakóotthont működtet. 2000. évi bevétel_____e Ft-ban: Normatív támogatás 4.991 Pályázatokból 1.119 SzJA 1. 157 Térítési díj 1.930 Egyéb 74 Összesen 8.271 Kiadás: Munkabérek és közterhei 4.632 Egyéb kiadások 3.150 Összesen 7.782 Értékcsökkenés 289 2000 évi pénzügyi eredmény 200 Eszközeink értéke 12.306 Saját tőke összege 12.064 Kaláka Alapítvány Kuratóriuma KULTÚRA 2001. DECEMBER 21., PÉNTEK 13 Új direktor a Vidám Színpadon Igényes szórakoztató teátrum a Révay utcában NÉPSZAVA-információ Január 1-jén Bóka B. László, la­punk munkatársa váltja fel Bodrogi Gyulát a Vidám Színpad élén. Bodrogi Gyula, aki tizen­nyolc éven át irányította a teátru­mot, most év végén önként lépett vissza a további igazgatástól. A fővárosi önkormányzat pályá­zatot írt ki az intézmény ügyveze­tő igazgatói posztjára. A főváros 51 százalékban, míg az eddigi igazgató, Bodrogi Gyula 49 szá­zalékban volt tulajdonos. Mindez azt jelenti, hogy a végső döntés­hez szükség volt Bodrogi hozzá­járulására is. A jövő év első nap­jától már a főváros lesz a színház 100 százalékos tulajdonosa. A kiírásra összesen 11 pályázat érkezett, köztük volt Fábri Péter író, Vinkó József­ dramaturg. A fő­város által felkért szakmai kura­tórium kedden ült össze. Sas József, Gálvölgyi János, Bajor Imre, Koltai Tamás színikritikus és Venczel Sándor, az Operaház volt gazdasági igazgatója három pályázó esetében sorrendet állí­tott fel. Eszerint a szakmai zsűri első helyen Bóka B. László, má­sodik helyen Vinkó József, míg harmadik helyen Fábri Péter pá­lyázatát támogatta. A kulturális bizottság szerdai ülésén Vinkó József zárt ülést kért, ezért az összes pályázót a nyilvánosság teljes kizárásával hallgatták meg. A bizottság tagjai titkos szavazással Bóka B. Lász­lót javasolták a színház élére, aki 5 szavazatot kapott, míg Fábri Péter négyet, Vinkó József pedig egyet. Az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy Bodrogi Gyula, aki nem értett egyet a bizottság ja­vaslatával, megadja-e beleegye­zését az új igazgató kinevezésé­hez, de végül Körmendy Ferenc, a kulturális bizottság elnöke meg­erősítette, hogy Bodrogi Gyula megadta hozzájárulását. Minden héten bemutatunk egy, az EMI kiadásában megjelenő CD-t. Naponta az aktuális lemezborító egy számozott részlete jelenik meg, amelyekből péntekig az egész összerakható. Az öt darabból összeállított lemezborítót levelezőlapra felragasztva kell beküldeni a szerkesztőség címére (1087 Bu, Könyves Kálmán krt. Zst.­ ..Zenemozaik­ jeligere. A sorsoláson a következő szerdáig beérkező megfejtéseket vesszük figyelembe. A nyertesek névsorát szombatonként közöljük. A beküldők között minden héten 16 db CD és 15 db kazettát sorsolunk ki. Oláh emlékplakett NÉPSZAVA-információ Az Operaházban idén 25. alka­lommal adták át az Oláh Gusztáv Emlékplakettet, melyet ezúttal Ruzsonyi Béla zenekari művész, a bőgőszólam vezetője vehetett át. Oláh Gusztáv, az Operaház legen­dás hírű rendezőjének testvére lé­tesítette az emlékdíjat 1977-ben, a művész halála után 21 évvel. Az azóta eltelt negyed század alatt minden év december közepén, Oláh halálának évfordulóján ad­ják át a díjat és a plakettet, amely Pátzay Pál alkotása. Olyan opera­házi művész kapja, aki - művé­szeti ágtól függetlenül - tehetsé­ge, szorgalma, művészi és emberi magatartása alapján erre legin­kább érdemes. Az idei, negyed­százados jubileumon először ve­hette át zenekari tag a kitüntetést: Ruzsonyi Béla nagybőgőművész, zeneakadémiai tanár. Negyven éve tagja az operaházi zenekar­nak, 35 éve szólamvezetői minő­ségben. Ő fogja össze a zenekar ezen részlegét és ő tartja a kapcso­latot a mindenkori karmesterrel. A zenekari művészeket mindig névtelenség homálya fedi, mivel a zenekar „csupán” a kíséret felada­tát látja el. A nagybőgő még in­kább háttérbe szorul, szerepe azonban az operai összjáték szempontjából igen fontos és rendkívül felelősségteljes. Ruzso­nyi nagybőgőművésznek is ezt a több évtizedes áldozatos munkát köszönte meg tegnap Győriványi Ráth György főzeneigazgató. t ! Árvai Jolán halálára Kedves Joli! Nem vagyok hajlandó, és nem fogok elbúcsúzni Tőled! Mint ahogy - láttad Te is - nem búcsúztam el a szüleimtől, a fiamtól, Bánk Lászlótól, Zsugán Istvántól, Vayertől, a többiektől sem. Mert élnek, itt vannak Velem, látom az arcukat, hallgatom vé­leményeiket, és öröm fog el, hogy Nálad senki, de senki nem tud igazabban és őszintébben örülni an­nak, amit igaznak érez, például egy „ műnek ", ami boldogsággal tölti el. „ Ismeretlen iszonyú betegségek falkái leselkednek ránk egész életünkben. Megyünk a vaksötétben, ismert vagy alig sejtett cél felé. Éjszaka van. Csak a veszélyek világító vadállat­szeme Parázslik ki a sűrűségből. ” - írta Kálnoky László, és én éppen az ő versei­ből forgattam filmet Neked, mikor már sejtetted, hogy nem lesz könnyű az életed. „A körülötted ólálkodó Dúvad mohóbb volt társainál, azért támadt rád túl korán. Hónapokig kínzott, mielőtt a kegyelemdöfést megadta volna. Néha kicsavarta tagjaidat... ” Nem hónapokig kínzott, hanem több mint egy évtizedet! És Te elkényeztettél mindenkit. Meg­szoktuk, hogy időnként eltűntél, és aztán frissen, lelkesen, hihetetlen energiákat sugározva megje­lentél, hogy beteljesítsd, amit imádtál: másokba lelket, energiát önteni. Te adtál újra és újra erőt­­ nekik. Mire vihette vol­na, szokták monda­ni, „ha igazi tehet­ség távozik és túl ko­rán ”. De hiszen, mi mindenre vitted! Mennyi mindenre beszéltél rá bennün­ket, mennyi ember­nek adtál vissza hi­tet, elvesző tehetsé­get, erőt, életet! Árvai Jolán nem producer volt, nem szerkesztő, nem csak az FMS stúdióvezetője, hanem alkotó. Méghozzá stílusteremtő alkotó. Műfajt teremtett és formát ta­lált neki. De nem vagyok hajlandó tovább múlt időben beszélni Rólad. „Karcsú leány fekszik a föld alatt, Két karjával szorosan teste mellett, Mint aki vigyázzban áll. ” De hiszen mennyi minden vár még Reád! Mert az Árvai Jolán által kialakított Közjáték, ugyan­úgy, mint Huszárik bevillanó vágásai, Halász Mihály gépállásai, Gujdár trükkjei, mint annyi örök találmány, annyi lelemény és művészi kincs - másokban mindig visszatérnek. Kedves Joli! „Ne félj, lefokozott létedből semmi hatalom nem vehet el szemernyit se már, kitárt karral várunk reád alant. " Grunwalsky Ferenc, filmrendező-operatőr RÖVIDEN Arató Tibor emlékkiállítás Arató Tibor fényképeiből nyílik emlékkiállítás ma 18 órakor az Óbudai Társaskör Galériában (Bp. III., Kiskorona u. 7.). A tár­latot Beszterczei Ferenc nyitja meg. Előre a reneszánszba Karácsonyi zenei irodalmi estet rendeznek Előre a reneszánszba — Vissza a fénybe! címmel ma 19 órakor a Fészek Művészklubban (Bp.VII., Kertész u. 36.). Közre­működik Csongrádi Kata, Jánosi Dávid és a Talea együttes. Csillagszóró ___ Karácsonyi koncertet hallhatnak Csillagszóró címmel ma és hol­nap 20 órakor a Mátyás-temp­lomban (Bp. I., Szentháromság tér 2.). A műsorban Bach, Albi­noni, Vivaldi, Händel, Haydn, Mozart, Cornelius, Reger, Liszt, Brahms, Dvorak művei csendül­nek fel Pérchy Kornélia és Gregor József tolmácsolásában. Közreműködik a Magyar Virtuó­zok Kamarazenekar, valamint Kovács Endre orgonán, Geiger György trombitán, Szenthelyi Miklós hegedűn. Téka-jubileum A Téka együttes 25. jubileumi és karácsonyi koncertjén vehetnek részt az érdeklődők ma 19 órától az Almássy Téri Szabadidő Köz­pontban (Bp. VII., Almássy tér 6.). Fellépő vendégek többek között a Magyar Dudazenekar, a Magyar Tekerőzenekar, a Téka együttes növendékei, valamint Dresch Dudás Mihály, Balogh Kálmán és az Ordasok Táncegyüttes. Doors-fesztivál Nagyszabású fesztivállal emlé­keznek Jim Morrisonra ma 20 órától a Petőfi Csarnokban (Bp. XIV., Zichy M. út 14.). Fellép a Doors Emlékzenekar, Hobo és Takáts Tamás. Huszonöt év az Operában A Don Carlos szombat esti elő­adásával ünnepli operaházi tag­ságának 25. évfordulóját Tokody Ilona. A produkciót december 15-én, Mikó András 1969-es ren­dezését felújítva mutatta be a Magyar Állami Operaház. Érde­kesség, hogy Tokody Ilona, Pol­gár László és Kelen Péter ponto­san húsz évvel ezelőtt formálta meg először közösen Valois Erzsébet, II. Fülöp, illetve Don Carlos figuráját. Az ünnepi alka­lomból az előadás előtt a színpa­don köszöntik a művésznőt.

Next