Néptanítók lapja 56. évfolyam, 1923
1923-0101
A Néptanítók Iapja tolja, hogy nincsen oly normális gyermek, akinek értelme és kedélye a nevelői hatások elől teljesen elzárkóznék. Minden emberben kivétel nélkül benne lakozik az isteni szikra, mely őt emberré teszi és minden más élőlény fölé emeli. A felelet, másik részének, mint láttuk, az a veleje, hogy a gyermek oly körülmények közé kerülhet, melyek minden nevelést hatástalanná tesznek. Ez érvnek nagyobb súlya van ugyan, mint annak, mely a gyermek egyéniségében s csakis ebben látja az akadályokat, de azért ez a második magyarázat sem általánosítható. Ha nem is mindig és minden esetben, de gyakran és sok esetben igenis a nevelés módján fordul meg a gyermek érintkezési körének, természeti és művelődési környezetének megválasztása és kihasználása. Szó van itt természetesen arról a milienről, melyben az egyén a nevelés tartama alatt él, s nem a nevelés időhatárain túl érvényesülő környezeti hatásokról, melyek néha a leggondosabban nevelt egyént is teljes erkölcsi romlásba dönthetnek. A mondottakból, úgy látszik, az következik, hogy kell még valami más tényezőnek is lennie, a mely a nevelés sikerének ellene szegülhet. Nyilvánvaló, hogy ez csak maga a szülő lehet. Csakhogy a legkevesebb szülőben van meg az a lelki erő, hogy a hibát önmagában is keresse, s felvesse azt a kérdést, hogy vájjon a balsikerben nincsen-e neki is része? Előadásainknak, melyeket ezúttal tervbe vettünk, és az a céljuk, hogy erre a kérdésre megfeleljenek. Az előadók ki fogják mutatni, hogy a rossz nevelésnek ha nem is egyedüli oka, de nagy oka abban rejlik, hogy vélaguk a szülők hibát hibára halmoznak gyermekeik nevelésében ; vizsgálni fogják továbbá, hogy melyek a leggyakrabban előforduló hibák a nevelés egyes területein? Részemről ma arra szorítkozom, hogy megállapítsam egész általánosságban, mi a leglényegesebb oka ezeknek a szülői hibáknak? Mégpedig nem azokat a külső körülményeket — például a nagy elfoglaltságot vagy a társadalmi és vagyoni viszonyokat — akarom vizsgálat tárgyává tenni, melyek időt és módot nem adnak a gondos nevelésre, nem is a szülők kényelemszeretetét vagy közömbösségét akarom szóvá tenni,mert sokkal általánosabbnak hiszem a szülők természetes szeretetét gyermekeik iránt és ennek a szeretetnek áldozatosságát, semhogy a kényelemszeretetnek vagy közömbösségnek tulajdoníthassam a balsiker fő okát), hanem a szülői hibák főforrását a szülők tudatlanságában keresem. A legtöbb szülő— sajnos — nem tudja, mi a nevelés? s hogyan kell jól nevelni? Kevés szülőnek van sejtelme a nevelés szentségéről, arról a szavakba nem is foglalható erkölcsi felelősségről, melyet gyermekek világrahozatalával és nevelésével magukra vállalnak. Nincsenek annak tudatában, hogy a nevelés nem a jelennek, hanem a jövőnek szól, mégpedig nemcsak az illető gyermek jövőjének, hanem a nemzet jövőjének is , hogy gyermekeiknek majdan folytatniok kell azt a művelődési munkát, melyet szülők és tanítók révén örökbe kaptak azoktól, akik őket az elmúlt idők végtelen távoláig megelőzték. Ez az erkölcsi cél az, melyet a szülőknek is szem előtt kell tartaniok épp úgy, mint az iskola munkásainak. A nevelés erkölcsi cél tudatában folytatott tervszerű tevékenység. Nem nevelés tehát az, mikor a gyermek természetes hajlamait magukra hagyjuk s mintegy sodrukra bízzuk őket. A nagy feladat abban áll, hogy e hajlamokat megmunkáljuk, azaz : formáljuk és irányítsuk, egy magasabb eszményi cél szolgálatában. Minden nevelőnek (s így a legtermészetesebb nevelőnek, a szülőnek is) tudnia kell, hogy nemcsak őre és vezetője a gyermeknek, hanem sáfárja a nemzet és az emberiség szellemi javainak; hogy elsősorban tőle függ az egyénnek, a nemzetnek, az emberi nemnek tökéletesedése. De feltéve, hogy a szülő teljes tudatában van e magasztos nevelői feladatának s hogy eszerint van oly eszménye, melyhez saját nevelő eljárását mérheti, még mindig fennmarad az a kérdés, vájjon jól ismeri-e azokat az eszközöket, melyekkel célját elérheti, s ismeri-e ezen eszközök alkalmazásának legfoganatosabb módjait? Itt is csupán a megszokás, a tekintély, a köztapasztalat után fog-e indulni, avagy okát és értelmét tudja-e adni annak, amit cselekszik? Mit kell tehát tennie? Legelőször is jól kell ismernie gyermekét. E részben a szülői ház hasonlíthatatlanul kedvezőbb helyzetben van, mint az iskola. Emebben a napnak csak 4—5 óráját tölti a gyermek, amott idejének legnagyobb részét. Az iskola tömegeket nevel, a szülő rendszerint néhány gyermeket. Az iskola sohasem ismerheti meg teljesen a gyermek egyéniségét, a családnak száz módja és alkalma van arra, hogy a gyermek minden megnyilatkozását megfigyelje. Minden szülő tekintse tehát kötelességének, hogy gyermekét tanulmányozza. Csak így lehet nevelői eljárása olyan, mely a gyermek egyéniségével számot vet. Ez a tanulmányozás feltehetően nyerni fog tudatosságban és tervszerűségben, ha a szülőnek alkalma volt pedagógiai ismeretekre szert tenni, melyek a gyermeki szervezet és a gyermeki lélek fejlődését, a gyermeki egyéniség jellemző vonásait megértetik vele, a gyermek képességeinek megállapítását megkönnyítik, de viszont minden ilynemű elméleti tájékozottság hiábavaló, ha gyermeke tanulmányozására szíve és lelkiismerete nem készteti a szülőt. Ezt sokszor feledik a hivatásos pedológusok. Nem számolnak eléggé a szuggesztív hatásokkal, a gyermek spontaneitásának sokszor rejtélyes együtthatóival, melyek minden kísérlet elől elzárkóznak. A gyermeknek a szeretettől is sugall megfigyelése a szülői örömöknek kiapadhatatlan forrásává válhatik. lehetett szülőnek édesebb öröme annál, melyet akkor érez,mikor figyeli például gyermeke nyelvi készségének fejlődését, egyéb kifejező mozgásainak változatait, érdeklődésének, figyelmének, felfogásának, emlékezetének fokozatos alakulását, képzeteinek gyarapodását, szóval értelmének kibontakozását, látókörének tágulását, kedélyvilágának gazdagodását? Rendre véve már most a nevelés egyes területeit, melyeknek mindegyikét egy-egy előadás fogja megvilágítani, a szülőnek legelébb is tudnia kell, hogy mivel tartozik a gyermek egészségének? Mit kell tennie, hogy gyermekét óvja a testi bajoktól ? hogy szervezetét épségben tartassa és megfelelő módon fejlessze is? Hogyan fokozhatja a gyermeki szervezet erejét és ellenállóképességét? Mi a teendője, hogy a gyermek testileg jól érezze magát, hogy életfolyamatai rendesen menjenek végbe, s hogy minden megtörténjék, ami a gyermeki ápolás körébe tartozik? Nem az orvos hatáskörébe való belekontárkodásról van itt szó, nem is részletes és kimerítő fiziológiai ismeretekről, hanem a gyermeki szervezetre vonatkozó legegyszerűbb és legszükségesebb tudnivalók- 2—3. szám.