Orosházi Hírlap, 1958. január-március (3. évfolyam, 1-13. szám)

1958-03-13 / 11. szám

A KI A LEGSZEBB? Az Orosházi Hírlap szerke­szfiaága a lapon két társai gyermek szépség­­versenyt rendel. A­­ répa égversenyen részt vehet 1-till < éves korig minden olyan fiú, vagy leány, akinek a fényképét szerkesztőségünkhöz beküldik. A gyermek szépségverseny szablyai a következők: 1. Az a szülő, aki gyermekével részt akar venni a versenyen, egy da­rab levelezőlap nagyságú fényképet beküld a szerkesztőségbe; 2. A beküldött fényképeket lapunkban közöljük kiválasztás végett. a) A kiválasztás — mivel egyszerre több képet közlünk — úgy történik, hogy a leközölt fényképek közül kinek, melyik gyermek tetszik, arra le­adja szavazatát névvel ellátott levélben, vagy lapon a szerkesztőségnek. És így, akire több szavazat jut, az jut tovább. 3. A legtöbb szavazattal rendelkezőket ismét leközöljük és ezek közül kell kiválasztani a még szebbeket. A verseny győztese az lesz, aki a legutoljára közölt csoportból a legtöbb szavazatot kapja. A verseny díjazása: Erre a célra több díjat tűzünk ki. Így első díj kis kerékpár, ezen túl többek között roller, játékok, csokoládé, baba, me­séskönyv. A jutalmat a díjnyertesek között június 5-én, a nemzetközi gyermek­nap alvólméval osztjuk ki. Anyakönyvi hírek;; Születések: Tóth István és Szlopócz­ 1 j ki Juliánna fia István, Lóvél László • 1 és Andrékó Mária Lenke fia László 1' Lajos, Poór József és Györgyi Rozá­­l­ fia fia Sándor László, Furda Pál és !; Horváth Eszter leánya Anikó Ilona, ! 1 Bozsek Endre és Miszlai Margit leá­­­­­­nya Margit, Szokolai János és Hemző ; ; Anna fia Antal, Bene György és J! Cseszlák Ilona leánya Katalin Mária. J [ Házasságkötések! Csikai János és J 1 Benedek Julianna, Bánki-Horváth Fe­­r­e­renc és Görbics Emma, Bónus Pál és­­ [ Dómján Katalin, Ferenci Ferenc János ][ és Bence Erzsébet Eszter. Halálesetek: Mihálka Antal 73 éves, 1 > Bocsiczky Károly 83 éves, özv. Kocz­­i­n­ka Józsefné Domoki Julianna 8S éves, 1 > Horváth József 87 éves, özv. Cseh Jó­­­zsefné Szabó Etelka 71 éves, özv. J 1 Csepregi Mihályné Gyeimre­ Erzsébet ] ! 83 éves, Vági Lajosné Menezdorf Ka­ 11 falin 63 éves, Szabó Mátyás 72 éves.­­ OROSHÁZI HÍRLAP || Felelős szerkesztő: BOCSKAR JÁNOS HIRDETŐK FIGYELMÉBE! A Magyar Hirdető Orosházi Kirendeltsége cius 15-én átköltözik a papírbolt mellé, volt Csík fotó helyére, hirdetések felvétele reggel 8-tól délután 4 Hirdetése eredményes lesz. CSUHEJCIPŐ­FONÁSHOZ és készítéshez BEDOLGOZÓ NŐKET FELVESZ az Orosházi Háziipari Szövetkezet. Műhely: Meszes-kisköz­­már-Saj­tó­óráig. terjeszti az Oroházi Hirlap-ot Tizen­kéttáio latos TOTO: 1 1 2 x x 2 2 x 2 1 x 1 rwtni 10.heti Lottó nyerőszámai: 24, 43, 62, 82, 85. Bővebb felvilágosítás a helyi baromfi felvásárlónál A Békés megyei Állatforgalmi Vállalat megkezdte az 1958/2. évi sertéshizlalási ak­cióban a szerződéskötést Február 1-től október 31-ig lehet ezen akcióban szerződéseket a vállalat felvásárlóival megkötni Az akcióban legkésőbb 1958. de­­december hó 31-ig történő át­adásra lehet szerződni. Kamat­mentes előleget folyósít és az alábbi árakat fizeti a vállalat: 106 kg-on felüli hús- és húsjellegű sertésért 14,80 Ft/kg 12<>—16.5 kg súlyú zsír- és zsír­jellegű sertésért 44,50 Ft/kg 165 kg-on felüli zsír és zsír jellegű sertésért 14.80 Ft kg H0 kg-on felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca, kantott sertésért 14,— Ft kg 90—105 kg súlyú szabvány szerinti minőségek ■ ■ [UNK]g­felelő bacon sertésért 15.50 Ft kg le: meiőszövetkezetek, I—II. típu­sú tszcs-k és alapszabállyal mű­ködő szakcsoportok egy tételben hizlalt és időben átadott sertése­, után, az előírt feltételek betartása mellett mennyiségi felárat is kap­nak. Az akcióval kapcsolatos részletes tájékoztatást a vállalat felvásárlói adják me; OROSHÁZI HÍRLAP Kiadja: ]! az MSZMP Orosháza Városi |­ Bizottsága 1 . Szerkesztőség: 1; Orosháza, Vörösmarty u. 2. ; | Telefon: 132. JI Békés megyei Nyomdaipari 1 ’ Vállalat, Békéscsaba. Felelős nyomdai­.: Kendra György <; fjj TrugggKirjgg Egy „agrárproletár“ mesébe illő kalandja (Megtörtént eset, mesére átdolgozva) Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki évek óta a Szöllősi Állami Gazdaságban dolgo­zott. Ez az ember egyszer meggondolta magát és elhatározta, hogy új életet kezd. Elhatározását tett kö­vette. Egy szép na­pon felkerekedett, hogy belépjen az e­­gyi­k tsz-be. A tez­­ek­ről tudta, hogy ilyen helyeken jó ajánlólevél az agrár­­proletár, de legfel­jebb a középparaszt múlt. Rövid gondolkozás után a Béke Tsz-t szemelte k­i magának azzal a megfontolás­sal, hogy ő itt békés úton is „belenőhet” a szocializmusba. El­végre ki tud többet róla, mint amennyit majd önmagáról be­vall?! — Senki nem ismeri a múltját, a neve sem valami kü­lönös, az előnevet pe­dig el is lehet hagy­ni. Hol van már az a világ, amikor ér­demes volt azt hasz­nálni?! Aztán eljött a köz­gyűlés ideje. Többen ismerték az állami gazdaságból. Annyit tudtak róla, hogy ott dolgos ember volt. De azt nem tudták, amit ő egyelőre „oko­san“ elhallgatott. A­­mikor azonban ellen­­forradalmi dolgai, majd a régebbi va­gyoni helyzete után érdeklődtek, feszengni kezdett, de azért fel­­bök­te: „Agrárprole­tár voltam.” — Ami­kor azonban ezt nem mindjárt hitték és to­vább kérdezősködtek, el akart menni. Ma­­r­siz­­­álták. Ha már ennyire vannak, leg­alább azt mondja meg, mennyi földje volt — kérlelték. — Hát volt, volt, de én jól bántam a cselédeimmel — vá­laszolt. —­ Na, de mégis mennyi volt a földje? — kérdezték ismét. — Hát úgy 160 ka­taszteri, az apámnak meg 170. Cselédem is csak tíz volt — mondta k­i megkön­­­nyebbülten. Hát akkor ez nem is olyan sok, mert gróf Zichyn­k, her­ceg Eszterházynak, meg a váci püspök­nek még több is volt — gondolták egyesek. Igaz ugyan, még e­­gyikükről sem hallot­ták, hogy tsz-tag a­­kart lenni.. De aztán hirtelen felkiáltott az egyik tsz-tag: Ni, csak! — Hiszen­­ az vitéz Horvá­t Pál!? — most isme­rem csak meg, az anyja...! — hát én is nála cselédeskedtem, most meg már majd­nem „kc­ Vévák” let­tünk. Lett is erre nagy ha­ra ed­ás. Csak úgy ömlött az emberekből a szóáradat. Ez meg aztán veszedelmesebb a Tisza áradásánál, pláne, ha az asszo­nyok is belekapcso­lódnak. Aztán vitéz ide, vitéz oda... Hor­váth Pál „uramat” bizony cserbenhagyta néhai bátorsága és jobbnak látta ke­reket oldani. — Na, de legalább mindent megtett, ami tőle tel­hetett... a többi nem rajta múlott. Gyopáros fürdőn, a középdűlő­­r­ben 2000 négyszögöl szántó el­adó. Gyümölcs- és öntözéses­­ kertészetre alkalmas. Érdek­­­­lődni: Orosháza, Kend u. 28. j Eladó Csabai utca 38. számú ház nagy portával. Beköltözhe­­t tő: I Kössetek «erjedés­ : Tónapi határidővel tisztítást és színtartó festési vállai Benkö­­s­né, Meszeskisköz. [ Használt motorkerékpárok, gazdasági gépek, műszaki cik­­­­kék lerakata: Gerendász mér­­­­nöknél, Orosháza, Tompa utca. A Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat zsadányi, gyomai, O­rosháza-ravasztanyai, Oroshá­­za-répástanyai és békéscsabai üzemegységébe időszaki és pénzrészes munkavállalókat vesz fel, illetve szerződtet le. A pénzrészes szerződés feltételei­ről fenti üzemegységek Irodái­ban a jelentkezőket tájékoztat­ják:_______________ RESZELŐ­JÉT, ha kopott. VÁGASSA ÚIS­A, mert jobb lesz, mint új korában. HASZNÁLT RESZELŐKET VÁSÁROLUNK: Orosházi Mezőgazdasági és Faipari Ktsz reszelő­­vágó üzeme, Orosháza,­­ Töhötöm u. 31. sz.­­ Mindennemű lakatos­­i munkákat, TŰZHELY, KÁLYHA JAVÍTÁSOKAT, mérlegek javítását, hitelesítésre előkészítését pontosan és szakszeűűen végzi az Orosházi Mezőgazda­­sági Ktsz lakatos részlege, Pacsirta utca 1. Katona utca 19. sz. ház eladó. Érdeklődni: Thék Endre u. 12. Csütörtökön. Vető-, aratógép, morzsolók, darálók és mindennemű mező­­gazdasági gépek és motorok ja­vítását, továbbá tűzhelyek, kályhák, zárak és egyéb javí­tásokat, valamint kisebb-na­­gyobb hegesztéseket szakszerű­en végez a Lakatos- és Gépipa­ri Javító Ktsz. Lehel utca 18. sz. alatti részlege. Kelmefestést, vegytisztítást, színtartó festést vállalok. Túri, Orosháza, Sztálingrád­ fa­ 8. Orosháza hosszúson ugarokon 12. sz. alatti tanya 1200 négy­szögöl földdel eladó. Értekezni: Zrínyi u. 10. „Csok­ért“ minden mennyiség­ben vásárol i­­ni . OROSHÁZI HÁZIIPARI SZÖVETKEZET, Thék Endre u.____ Ház eladó Orosházán, Kelet ut­ca 32. sz. Érdeklődni: Fürdő u. 23. sz. Diófa hálószobabútor eladó. O­­rosháza, Teréz u. 15. Magánháztartásba állandó segít­­­séget keresünk. Érdeklődni: Ond utca 13. sz. Eladó száz darab Jókai, — magyar klasszikus, Kelemen­féle német szótár, egyéb köny­vek. Orosháza, József Attila u. 48. sz. Orosházán, Kistemplom utca 3. számú ház sürgősen eladó. Eladó ház Orosházán, Verecz­­kei utca 5. Nyolchónapos hasas tehén el­adó, nagy te jű, Gerendás, Fürst »Sándor u. 1. Gyümölcsfa-oltványokat, bo­korrózsákat, díszcserjéket, sze­gélynövényeket legolcsóbban szállít. Rogyánszki János fais­kola, Orosháza, Tehénjárás 13. Bútorozott szoba kiadó Oros­házán, Csokonai u. ll. Eladó 125-ös fekete Csepel, O­­rosháza, Csabai u. 39. d­án eladó Orosházán, Nagyhe­lyi út 13. sz. alatt. Beköltöz­hető: K­ígyó utca 14. sz. ház eladó. ’ érdeklődni: Luther u. 38.­­ Leveles szár eladó, Répás-ta­­r­gván. Érdeklődni: az Irodában. I­ladó ház tehénjárás 144­8. sz. érdeklődni. Vásárhelyi út is­. Hatezer darab cserép eládő. O­­rosháza, Bonum, JavorcMk-féle iroda. Elcserélném utcai szoba-kony­­hás lakásomat. Orosháza, Sztálingrádi u. 22. Eladó kétszobás ház, beköltöz­hető. Orosháza, Eötvös u. 2. Kétszobás ház részletre is el­adó. Székely u. 14. Bontásból épületfa, léc, cserép, vályog, vascső, kerítésoszlopok sürgősen eladók. III., Szarvasi út 25. Új vágóhídnál. Hálószobabútor, konyhaasztal, borszékek, falitükör és egyéb háztartási felszerelések sür­gősen eladók. III. Szarvasi út 25., Új vágóhídnál. Rákóczitelepen újosztáson 400 négyszögöl házhely sürgősen eladó 3000 forintért. Átírható. Érdeklődni: Orosháza, Tó u. 3. Eladó ház Orosházán. Bajcsy Zs. u. 19. sz. Beköltözhető ér­deklődni: helyszínen, vagy Ma­ros utca 6. sz. alatt. Színtartó (Indanthren) kelme­­festést bizalommal adják le a Bagi-féle kelmefestő üzlet­be, mert csak egyedül Bagi fest színtartóra. Orosháza, Me­szeskisköz, Kofa-, tizedes-,­ tolósúlyos-, jó­szág- és hídmérlegek javítását és azok hitelesítésre előké­szítését, valamint kisebb mérlegek (kofa-, tizedes-és kaptármérlegek) készítés­é­sét szakszerűen végzi * a Laka­­tos- és* Gépipari Javító Ktsz mérleges részlege. Október 4 u. 15. csirkére, kacsára, libára, pulykára i Tótkomlósi Földmüvesszövetkezettel Magasabb átvételi ár — Előleg H­I­R­D­E­T­É­S­E­K TAVASZI VÁSÁR a Tótkomlósi Földművesszövetkezet áruházában és üzletében. Nagy választék kész férfi-, női-, gyermekruhákból. Kötött-, méteráruk. Rádiók, kerékpárok, villa­mossági cikkek, edények. Vásárlás után tagoknak visszatérítés! A Földművesszövetkezet felhívása a termelőkhöz! Felhívjuk termelőinket, hogy mákvetőmag-szükségletüket irodánkban, Táncsics utca 26. sz. alatt szerezzék be 32.20 Ft-ért. Felhívjuk azon termelők figyelmét, akik dughagymaterme­léssel foglalkoznak, szerződésüket mielőbb kössék meg, — leg­később március 25-ig. Szövetkezetünknél Kisvárdai rózsa vetőburgonya kapható, mázsánként 135 forintért. Értesítjük dughagy­matermelőin­ket, akik 1957-ben vöröshagy­mát termeltek, a szárítás után járó tüzelési térítést nem vet­ték fel, sürgősen jelentkezzenek irodánkban, csak március 25-ig fizethetünk. Ismételten felhívjuk termelőink figyelmét, hogy 1957. évben termelt zöldség- és hagymaféleségekre 5 km-en felüli ten­­gelyfuvar-költséget tanács igazolással vegyék fel. Végső ha­táridő március 25. Azon termelők, akik a Termény forgalminál beadott naprafor­gó után olaj-, szappan- és darajárandóságukat még nem vet­ték ki, legkésőbb március 31 a határidő. Szövetkezetünk felvásárló­­helyein állatorvosi igazolással vá­sárolunk füstölt szalonnát 80.—, füstölt sonkát »0—32.—, olda­last 21.—, sózolt­­ szalonnát kg-ónként ?6 forintos árban.

Next