Ország-Világ, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-20 / 12. szám
Fotó: Ars Iren — ... és hol lenne, ha nem itt töltené a napot? — Otthon, egyedül. Van egy kis szobám, de... — Egy családnál lakom, de ők egész nap dolgoznak ... _— A lányomnál... csak... sajnos, olyan veszekedés ... — Egyedül... — Nem is tudom .. . Itt, a házban jó meleg van. És tisztaság. Színes huzat a székeken és a heverőkön, fehér függöny, ápolt növények, a sarokban tv-készülék. Családias, otthonos, és egy kicsit óvodai hangulattal fogad a salgótarjáni „öregek klubja”. Felejthetetlen kép: idős aszszonyok ülnek egy hosszú asztal körül. Sötét ruhában, sötét kendőben, de valahogy feltűnően egyenes háttal. Kártyáznak Komoly arccal, elmerültem Persze nem pénzbe, csak úgy. Ez a játék a csacsi-kártya, és akik játsszák, klubtagok. Mária néni nem játszik. Ledőlt a heverő végében. A feje alatt színes kispárna. Úgy pihengél ott, kicsire összekuporodva, mintha arra ügyelne, hogy ne rontsa el a szobaképet. — Ma nem jól van — súgják a többiek. — Tegnap elesett, amikor hazafelé ment. Nem csoda, hetvenkilenc éves. És olyan síkos volt az út. — Egyre csak bukdostam, aztán kétszer is elestem — szól közbe Mária néni. — Fölemeltek, és két jó ember egészen hazáig kísért. Az állán és az orrán megható kis horzsolás, a tegnapi baleset nyoma. Olyan lett tőle az arca, mint egy furcsa kis öreg gyereké. — Még eddig egészen jól bírtam magam. Háromhónapos korától neveltem egy kisbabát, a Jessze Jutkát. Olyan szép lett, most tizenhárom éves. Azt mondja, azért vagyok ilyen, mert jól tartottál. Hát a munka most már nem megy. Volt nekem házam, telkem, bútorom meg mindenem, de az én kedves rokonaim lassan mindent eladtak. Háromezer forintért adták el a bútoromat. Másfél évig pörösködtem ... Három dumnám... De itt jó. Itt nagyon jó. Áldja meg az isten a Koppándiné asszonyt, ő mondta, hogy idejöjjek. * EMMA NÉNI BEJÖN AZ EBÉDLŐBŐL A SZOBÁBA. Énekelget. „Nem félek semmitől, csak asszony nyelvétől...” De ahogy leül, elpityeredik. — Nagy bánatom van. A lányom . .. mindig veszekszik. A többi gyerek meg nem is törődik velem. Tíz gyerekem volt, öt az enyém, öt meg az uramé, mert özvegy emberhez mentem. Az jó volt, jaj, akkor még jó volt. Szirákon voltam fiatalasszony. Most van negyven unokám, hat dédunokám, de hát... A cerepi fiam ... azért az jó ... Mellettünk feltűnik egy másik fekete kendő, egy erős kéz szelíden megdúbolja Emma néni fejét, barackot nyom rá, aztán lehúzza a kendőjét, egészen az orráig. „Nem búsulunk, hallod-e?” — Ó, ez az Emma, mindig csak menne — mondja valaki. — Ha nem lenne itt, ki tudja, hol találnának rá esténként. Hát igaz, nem volt könnyű neki sem. Én meg . .. P ERZSI NÉNI HÁTA NEM EGYENES, mint a kártyázóké. Szénből, fából, egy kisebb hegyet elhordott már a hátán. — A háború előtt naponta négy zsák szenet vittem a hátamon. Négyszer fordultam, nem is tudom, az hány kilométer . . . Egy pengőért adtam egy zsákkal, úgy neveltem a gyerekeket. Ilona, Józsi, István, Ernő, Gizella. A Giziék ... Tizennégy évig rájuk dolgoztam. Fát vágtam, hordtam a vizet a kőműveseknek a házépítéshez. Négyszobás házuk van, de nekem nincs ott már helyem ... Az Ilona lányom jó, ő Pesten van és küld néha ócska ruhát is. A bíróság 50—50 forint szülőtartást ítélt meg a gyerekektől . .. Pedig azért van, aki szeret engem. A télen kilenc helyről kaptam kóstolót. A Vöröshadsereg úton lakom, egy kis szobában. 250 forintot kapok havonta. Három hónapra 16 forint a lakbér, ez olyan kedvezményes, és 15,60 volt a villanyszámla. A múlt hónapban kerestem 30 forintot hósöpréssel. Hétköznap itt ebédelek. Vasárnapra tejbekását szoktam főzni, meg veszek három kiflit és egy kis túrót. Tavaly még hordtam fát a Vadaskertből. Egy háttal el lehetett adni 15 forintért. Úgy találkoztam, megrakodva, a Koppándiné asszonnyal is. Mondta, hogy ez már nem nekem való, jöjjek inkább ide. * EBÉD. Szépen megterítik az ebédlő hosszú, fehér asztalát. Helyére kerül a kártya, a társasjáték, a klubtagok a fürdőszobába tipegnek, kezet mosni. Az ételt a Jóbarát vendéglőből hozzák. Ma: valami jó illatú leves és rizseshús, baromfiból. Illetékesek szépen megkérték a vendéglő illetékeseit: „Gondoljatok arra, hogy ti is lesztek öregek. Általában valami könynyebb menü kellene.” Azóta sok-sok dicséret elhangzott már. A vendéglő valóban „jó barátnak” bizonyult. A sok kendős-kontyos ebédelő között egy férfi forgolódik. Tálal... Vilimek István. 6