Palócföld, 1997 (31. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 3. szám - Balogh Zoltán: Salgótarján „közhelyei" az 1950-60-as években

Balogh Zoltán Salgótarján „közhelyei ” az 1950-60-as években 1955-ben létesített Jóbarát vendéglő. Bár csak 3-4 féle ételből válogathatott a vendég, az ételek és felszolgálás kifogástalanok voltak. Nem is maradt vendég nélkül a Jóbarát, negyedévente 1 millió forintot forgalmazott. Idegenforgalmi céllal, 500 millió forintos költséggel 1965-ben létesítették a Napsugár kisvendéglőt Eresztvényben. Tájjellegű és vadhúsból készült ízletes ételei, szervezett programjai révén méltán vált a salgótarjániak kedvenc kirándulóhelyévé. Az iparváros levegőjétől, a szűk lakásokból a zöldbe menekülő embereknek nem kellett otthonról magukkal hozniuk sem élelmet, sem italt, a vendéglő mindezt olcsón biztosította. Említést érdemelnek Salgótarján neves cukrászdái, mindenekelőtt a Duda és a Peész cukrászdák. Előbbi a Pécskő üzletház papírboltjának helyén, utóbbi az ÉVI II. üzletházzal szemközt állt. Az iskolaváros diákjai időztek elsősorban szívesen e helyeken. A Peész cuk­rászda 1957-ben, közönségére is utalva ezzel, az Ifjúsági cukrászda nevet vette fel. Fagylalt és sütemény mellett azonban a legfőbb vonzerőt a cukrászdák boxos berendezése jelentette. El lehetett rejtőzködni a kíváncsi tekintetek elé, így tiltott dolgokat is ki lehetett próbálni: meginni az első kevertet vagy bonbonmeggyet, elszívni az első cigarettát. Az ifjúságon kívül kosaras falusi nénik, unokáikat sétáltató nagyszülők is szívesen felkeresték. Eszpresszóvá alakulás után vált nevezetessé a Gyöngyvirág cukrászda (Rákóczi út 11.), amelynek 1963-as korszerűsítése révén született meg a Fagylaltkert. Az egyben zenés kert­helyiségként is működő üzlet a nyári szórakozások központjává nőtte ki magát. Végül nem szabad elfeledkeznünk a salgótarjáni kocsmákról sem. Az új üzlettípusok bevezetése és az ezekkel járó átalakítások a „múlt szomorú örökségét" akarták feledtetni, azt, hogy a munkásosztály fellegvárának nevezett Salgótarján vendéglátóüzleteinek 75 %-át az italboltok alkották. E népszerű vendéglátó egységek életéről egy másik írásunkban szán­dékozunk képet adni. A Salgó étterem és eszpresszó a Vásártéren, 1960-as évek második fele (A Nógrádi Történeti Múzeum gyűjteményéből) 315

Next