Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-21 / 221. szám

4 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE TV-FIGYELŐ Nézőpont. Alighanem most először fordult elő, hogy egy egész hosszú órát önmagának szentelt a televízió. Míg idő­sebb műsorszóró testvére, rádió gyakorta beszél a saját a háza tájáról, — néha kissé már magamutogatásnak is tet­szik, az a Bródy Sándor utcai szokás, hogy riporter faggat riportert, szerkesztő meg szer­kesztőt —, a Szabadság téren mindeddig nem érezték szük­ségét az efféle önfeltárulko­­zásnak. S most, a kedd esti Nézőpontban is csak azért esett szó a műhelygondokról, mert a nemrég megrendezett veszprémi tévé­találkozó kap­csán, annyi érv gyűlt össze és annyi indulat sűrűsödött, hogy mindezt említetlenül hagyni, immár nem lehetett ért Furcsa, de így van: hiába jócskán legény korúvá kedves dobozunk műsorellátó­ja, hogy, hogy nem, még min­dig kiskorúnak kell éreznie magát. Annak, mert akiknek az a dolguk, hogy azt a meg­számlálhatatlanul sok műsor­órát minősítsék, csak nem ítél­keznek érdem szerint. Míg egy gyöngécske mozifilmről a méltatások sokasága lát nap­világot, addig egy négy-, öt­hatmilliónyi közönséget izga­lomba hozó televíziós műsor­ról éppen, hogy csak jelzést ad a nyomtatott sajtó. Mindez pedig annak ellené­re van így, hogy egy tévés a mozis pályatársak ményének többszörösét teljesít­pro­dukálja. Míg egy filmgyári rendező legnagyobb igyekvése mellett is csak legföljebb egy históriával rukkol ki évente, addig akár féltucat estét betöltő feldolgozás egész rög­zítésére is képesek a képernyő megtöltői. (Hogyan csinálják — nem tudom! — jegyezte meg Szegvári Katalin ripor­ternek adott válaszában ki­tűnő filmrendezőnk, Kovács András, aki maga is a soron lévő téma hosszas érlelésének, az előkészületek alaposságának fontosságát vallja.) Nem lévén elegendő hang, meglehetősen kevés vissz­az olyan külső szerző, aki egy valamely televíziós vállalko­záshoz íróként társul. Zsurzs Éva, a sokszor és méltán di­csért tévérendező szavai sze­rint: a nekik szóló forgató­könyvek írásának egyáltalán nincs rangja. Elvétve akad csak egy-egy tollforgató, akit nagy nehezen meg lehet nyer­ni... Ezért van aztán az, hogy az itteni és a mostani életünk mozgóképes példázatai helyett sokkal inkább nem történetek elevenednek idevalósi meg — akár novella-, akár re­gényfeldolgozások gyanánt. Hát úgy nagyjából így csor­dogált, patakzott a — tegyük gyorsan hozzá: feltétlenül jo­gos — panasszá, amely Érdi­­­­ Sándor műsorának hatvan percét csaknem teljesen kitöl­tötte. A sok méltánytalanság föl­emlegetését figyelve csupán egy valami vigasztalhatott: az, hogy a föntebb vázolt állapo­tokat végre a legnagyobb nyilvánosság előtt is megfo­galmazták. Éspedig úgy, hogy egyetlen felelet sem tűnt a magánsérelmek summázatá­­nak, hanem épp ellenkezőleg, eleven közügynek. Mindezek után mondanunk sem kell, miszerint nem volt baj összeállítani ezt a háztá­ji számvetést, s megtölteni ve­le az immár második eszten­dejében járó és a nézők fi­gyelmét — egy-két kivételtől eltekintve — változatlanul le­kötő Nézőpontot. Nagyon is kifelé — ránk — irányult ez a műhelygondokkal teli befe­lé nézés. Postafiók 250. Azt írtuk az imént, hogy a maguk dolgai­ról beszélni, a tévé gazdáinak nem szokása. Az viszont di­­csér­endő gyakorlatuk, hogy ami a nézőket érdekli, arra választ adnak. Takács Mari­ka népszerű sorozata, a Pos­tafiók 250. tiszte e tájékozta­tás, s e megbízatásnak most legutóbb, kedden délután is szépen eleget tett. Megtudhattuk belőle egye­bek között, hogy igen jól ha­lad a második műsor szentesi átjátszójának­­ a szerelése. Már a próbaadásokkal is kísérle­teznek ott, s e kísérletekről Pest megye délebbi részeinek előfizetői is meggyőződhetnek. Fordítsák csak Szentes felé a kettes műsor antennáját — hallhattuk a biztatást —, és minden bizonnyal megjavul e program vétele Cegléd, Nagy­kőrös vidékén. Már most is, amikor még el sem kezdődtek a rendszeres adások... Ugyancsak Takács Marika most emlegetett tíz perce hív­ta fel a figyelmet egy vado­natúj vetélkedőre, amelyet — ugyan ki más? — termé­szetesen Vitray Tamás ötlött ki és vezet. Kapcsoltam... — ez lesz a címe ennek a szep­tember 23-án induló játék­nak, a lebonyolítási eszköz« pedig a telefon. Ezzel a táv­beszélő készülékkel lehet ugyanis beszólni a stúdióba, annak, aki a három rejtvény­ben rejlő számkettősöket ki­találta. A tudom, nem tudom, természetesen pénzszerzésre is alkalmat ad; mint hallhattuk, igen tisztes összegeket zsebel­het be, aki jól okoskodik. Akácz László Televízió PUSZTULÓ MŰEMLÉKEINK NYOMÁBAN Dokumentumfilm-sorozat. TV­ U. Ki a felelős? Adás: szombat, szeptember 29.­ 1. műsor: 17.35. — Rádió HOGY TETSZIK LENNI? Nyuddíjasok műsora. Műsor­vezető: Gobbi Hilda. A tartalomból: Csepelről nyugdíjba. Látogatóban Tóth Istvánnal. — Akit egy egész ország Balogh Bonzónak hívott. — Tudomány vagy hobbi? Be­szélgetés Európa „lepkekirá­lyával”. — Riport Kunváry Lilla szobrászművésszel. — „Arany­jelvényesek az olimpiára”, 70 éven felül. — Az Egészségügyi Intézet tanácsadása. — Ahogy Tabi László látja — Rejtvény. Adás: szombat, szeptember 29., Petőfi rádió: 9.30. "rész: A szőnyeg alá sepregetés művészete. 2. MŰSOR 18.05: Mednyánszky. Epizódok egy csavargó életéből (Ism.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Bertolt Brecht: Szecsuáni jólélek. Dráma két rész­ben. A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása, felvételről. Köz­ben: 21.20: Tv-híradó, 2. 22.40: Ze­nei arcképcsarnok. Radnay György-portré. POZSONYI TV 14.551 : Lók. Kassa—Bohemians Praha labdarúgó-mérkőzés. 17.00: Tan­ár. 4. rész. 18.00: Híradó. 18.30 : Pechesek. Szlovák film. 20.00: NDK revűfilm. 22.10: Különös végrende­let. Angol film. 2. MŰSOR 18.251 TJ Vitkovice—CHZ Litvi­nov Jégkorongmérkőzés: 21.501 Felszedjük a horgonyt. 7. rész. VASÁRNAP 8.10: KOSSUTH RADIO öt kontinens hét napja. 8.26: Lakatos Sándor népi zene­kara játszik. 9.00: Kulturális ma­gazin. 10.08: Budapesti művészeti hetek. 11.04: Opera-művészl­eme­zek. 12.15: Lemezmúzeum. 13.16: A mi kis városunk. 13.26: Johann Strauss-művek. 13.40: Emberemlé­kezet ..., avagy: Kalandozások memóriánk frucsaságai körül. 14.00: Daloló, muzsikáló tájak. 14.40: Pillantás a szocialista világ­ba. 15.12: Jascha Heifetz lemezfel­vételei. 16.01: Kő hull apadó kút­ba. 17.10: Azt beszélik... 17.40: A Belügyminisztérium Duna Mű­vészegyüttesének népi zenekara játszik. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Közvetítés a szolno­ki Szigligeti Színházból. 22.20: Be­mutatjuk új felvételeinket. 23.10: A Lipcsei Gewandhaus zenekará­nak felvételeiből. 0.10: Kecskés Sándor klarinétozik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Szívesen hallgattuk. 10.33: A Magyar Rá­dió futó-kocogó napja. 11.46: Jó ebédhez szól a nóta. — Gergely Anna és Kiss Károly énekek 12.43: A lowoodi árva. — II. Epizódok Charlotte Bronte Jane Eyre című regényéből. 14.00: Reklámparádé. 14.05: Újdonságainkból. 14.33: Tás­karádió. 15.30: Jelenidőben. 16.00: Híres zenekarok albuma. 16.35: János vitéz. — Részletek. 17.00: Ötórai tea. 17.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.00: A va­sárnap sportja. — Totó. 18.33: A tegnap slágereiből. 19.20: Szellemi térképolvasás. — Hol van Európa? 19.30: Sanzonalbum. 20.00: Pesti házak titkai. 20.43: Bemutatjuk a Szarajevói Rádió új pop-rock fel­vételeit. 21.13: Sokféle. 22.13: Az 1979. évi debreceni dzsessznapok műsorából. 23.10: Zenés játékok­ból. 3. MŰSOR 8.08: A Kodály-vonósnégyes fel­vételeiből. 8.35: Zenekari muzsika. 10.10: Új zenei újság. 11.06: Pop­zene sztereóban. 12.10: A Rádió­­színház bemutatója. — Gyilkos van a padláson. 13.05: Nagy Olivér: Di­vertimento. 13.25: A Magyar Rá­dió és Televízió gyermekkórusa énekel. 13.36: Kocsis Zoltán Bar­tók-műveket zongorázik. 14.16: Hangfelvételek felsőfokon. 14.54: Donizetti: Lammermoori Lucia. — Háromfel­vonásos opera. Közben: 15.41: A magyar széppróza száza­dai. 79. rész. 17.43: Kis magyar néprajz. 17.48: Magyar előadómű­vészek — Lukács Ervin vezényel. 19.03: Karmesterek közvetlen kö­zelről. — Dimitri Mitropoulos. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: 20.30: Az Ak­tuális Főszerkesztőség műsora. 20.50: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.40: Dzsesszf­el­vételek­ből. — Bobbi Hunphrey és együt­tese játszik. 22.00: Szimfonikus ze­ne, 22.38: Borisz Szokolov opera­­felvételeiből. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. 8.05: Mindenki iskolája: Matematika (ism.). 8.40: Földrajz: A Föld és a Világegye­­tem (ism.). 9.10: Óvodások film­­műsora. Kisfilm-összeállítás. 9.40: Civil kutya kalandjai. Lengyel ifjúsági filmsorozat. V. rész: Szö­kevények (ism.). 10.05: Maholnap» Dokumentumfilm. 10.55: Hírek, 11.00: Debreceni Dózsa—Elektro­mos. Bajnoki férfi kosárlabda­mérkőzés. A szünetben: Reklám, 12.15: Déli muzsika (ism.). 14.50: Franciaország madártávlatból. 9. rész: A francia északkelet: Elzása (ism.). 15.00: Várkonyi Zoltán-so­­rozat: Fotó Háber. Magyar film. 16.35: Műsorainkat ajánljuk! 17.00: Reklám. 17.05: Műemlék nélküli város, Salgótarján. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.25: Reklám. 18.35: A közönségszolgálat tájékoz­tatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Té­vétorna. 19.00: A Hét. 20.00: Hí­rek. 20.05: A szicíliaiak klánja. Francia—olasz film. 21.55: Sport­hírek. 22.05: Krétarajz Bíró Lajos­ról. Illés Endre műsora. 23.10: HÍ- POZSONYI TV 12.04: Sportdélután. 16.20: Em­ber a hídon. Szlovák film. 18.00: Híradó. 18.40: A mozgás törvényei. 7. rész. 19.55: Smetana: A titok. Tv-változat. 2. MŰSOR 16.20: Rövidfilmek. 17.20: Fiatalok zenei stúdiója. 18.30: Férfi torna, verseny. 19.45: Zugutca. Olasz­­film. 21.15: Könnyűzene. 1979. szeptember 24-30. H­ÉTFŐ KOSSUTH RÁDIO 8.25: Mit üzen a rádió? 9.00: Ver­seit elmondja Zelk Zoltán. 9.10: A hét zeneműve. — Bartók: Tánc­szvit. 9.40: Óvodások műsora. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: Mon­teverdi: A könyörtelenek bálja. — Egyfelvonásos opera. 11.20: Latin­­amerikai históriák. 11.40: A famá­szó báró. Italo Calvino regénye folytatásokban. 1215: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érde­kességek az elmúlt hét műsorá­ból. 14.40: Elkésett hócsata. — Jé­­kely Zoltán novellája. 15.10: Az MRT szimfonikus zenekara két operanyitányt játszik. 15.28: Vis­­­szapillantó. — Látogatóban Pus­kinnál. 16.05: Chopin: g-moll szo­náta. 16.30: Szocialista brigádok akadémiája. 17.10: Munkásőrdalok. 17.22: Budapesti művészeti hetek. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Fjodor Saljapin operaáriá­kat énekel. 19.40: Sajtókonferencia a néphadseregről. 20.40: Színes né­pi muzsika. 21.27: Melódia-leme­zeinkből. 22.20: Muzulmán (mosto­ha) testvérek. Benda László af­ganisztáni útijegyzete. II. rész. 22.30: Történet az emberről, aki egyetlen rózsaszínű, sötétzöld, sár­ga, piros vagy fehér virágot sem hagyott figyelmen kívül. 23.35: Az Aeolian-kórus két Bach-motettát énekel. 0.10: Bakos Géza táncda­laiból. PETŐFI RADIO 8.05: Indulók, táncok fúvószene­karra. 8.33: Nótacsokor. 9.30: Fű­től fáig. — Védve és védetlenül. 10.00: Zenedélelőtt. 11.55: Minden­napi pénzügyeink. 12.00: A Ma­gyar Rádió népi zenekara játszik. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Schéner Mihály a húsbárd mellett. — Tuschner Tünde riportja. 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Képesség és személyiség. III. rész. 17.30: Ötö­dik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. 18.33: Zeneközelben. 19.40: Slágermúzeum. 20.33: Tár­salgó. — Két óra irodalomkedve­lőknek. 22.30: Kozák Gábor Jó­zsef népi zenekara játszik, Remé­nyi Sándor nótákat énekel. 23.15: Operettrészletek. 3. MŰSOR 8.08: Olasz barokk kamarazene. 9.00: Iskolarádió. 9.30: A pünkösdi királyság. — Részletek Verdi ope­rájából. 10.30: Rádiólexikon. 11.05: Zenekari muzsika. 12.42: Kodály egynemű karok. 13.07: Magyar Múzsa. 13.58: A Weller vonósné­gyes játszik. 14.48: Francia ope­rákból. 15 35: Láttuk, hallottuk. 16.00: Arcok, művek, korok. 16.30: Huszonöt perc bent. — A Taste of Honey együttes felvételeiből. 16.55: A hét zeneműve. 17.25: Sztereó mustra. — Válogatás következő hetek műsoraiból. 17.43: a A zeneirodalom remekműveiből. 18.38: A Zsebrádiószínház bemu­tatója. — Első vizit. 19.05: Min­denki iskolája. 19.35: Zenekari muzsika. Közben: 20.42: Balassi Bálint versei. 21.02: A zenekari muzsika folytatása. 21.55: Dzsessz­­felvételekből. Stanley Clarke együttese Játszik. 22.25: Fidelio. — Részletek Beethoven operájá­ból. POZSONYI TV 18.00 és 20.30: Híradó. 18.30- Fú­vószene. 19.00: A nők pletykál­­kodnak. Tv-játék. 21.15: Zenés műsor. 18.30: A 2. MŰSOR külföld sportja. 19.30: Az élelmiszerhiány okai a világon. 20.15: A háború mérföldkövei. 2. rése, ~íL!?i.PorttífUBK. RÁDIÓFIGYELŐ ÖNARCKÉP címmel László György és Simon B. László műsorát hallottuk (hétfő, Pe­tőfi, 20.33). A műsorban egyik emelkedőbb színészünk, legki­Kál­mán György vallott saját élet­­útjáról, színészi pályájáról és a színészi mesterség „műhely­titkairól”. Minderről Kálmán György színészeknél ritkán tapasztal­ható szerénységgel és vissza­fogottsággal beszélt Ha saját személyiségének, jellemének kialakulásáról szólt, akkor annak a szó legne­mesebb értelmében vett mun­­káskörnyezetnek adózott tisz­telettel, amely morális tartá­sával, kultúraéhségével döntő ifjúkori élményévé vált. A tanulóévek, a pályakezdés kapcsán elsősorban tanítóiról, mestereiről, nagy elődeiről emlékezett meg, akiket szeren­cséjére még ismerhetett, akiknek — mint mondta — s már-már emberfeletti tehetsé­ge ma is mércéjéül szolgál. Magáról a színészi pályáról két igen érdekes megjegyzést tett Kálmán György. Az egyik az volt, hogy szerinte a szük­séges tehetség, rátermettség mellett a színészi mesterség legnagyobb része megtanulha­tó, sőt csakis tanulható. Másik megjegyzése szerint a pálya egy bizonyos pontján túl a színész tevékenységének kö­zéppontjában már nem az esti előadás, hanem a próba áll. A próbák délelőtti ugyanis sokkal több lehetőséget nyúj­tanak a kísérletezéshez, az el­térő értelmezések és játékmód termékeny ütköztetéséhez. Ügyes és tői fogásnak stílusos szerkesz­bizonyult, hogy a műsor, mely eredetileg in­terjú formájában készült, a riporteri kérdések kivágása révén önvallomássá alakult. Talán csak azt lehet kifogá­solni, hogy az egy­ beszédré­szeket összekötő, a riporteri kérdések helyére közbeiktatott zenei betét avagy műsorszig­nál kissé stílustalanul és zava­róan hatott. FEGYELMEZETLEN ÁL­LAMPOLGÁROK címmel Szitnyai Jenő műsorát hall­hattuk. A műsor az 1979. június 1- től érvénybe lépett szabálysér­tési törvénymódosítás közigaz­gatási hatásaival foglalkozott. A törvénymódosítás jelentős mértékben növelte a tanácsok hatáskörét, ami persze egyút­tal szaporítja­ a tanácsok­ által megoldandó feladatok számát is. Közelebbről arról van szó, hogy a törvénymódosítás értel­mében egyes korábban bűn­­­cselekménynek számító vétsé­gek ezentúl csupán szabály­­sértésnek számítanak, s mint ilyenek, a tanácsok hatásköré­be tartoznak. Mindezek mellett a törvény­­módosítás lehetővé teszi, hogy a tanácsok szélesebb körben élhessenek a tárgyalás nélküli határozathozatal és a helyszíni bírságolás jogával A műsor vezetője az új gon­dokról és feladatokról beszél­getett a Budaörsi Nagyközségi Tanács igazgatási csoportjának vezetőjével, dr. Németh Atti­lával. Az igazgatási csoport veze­tője elmondta, hogy a módo­sítás következtében jelentősen megnőtt a tanácsi ügyek szá­ma, és így a harmincnapos ügyintézési határidő betartása továbbra is, sőt fokozott mér­tékben gondot okoz. Másrészt szólt arról a helyi sajátosságról is, hogy a buda­örsi népesség egy jelentős ré­sze nem helyi lakos, hanem ingázó, s így az ezek ellen in­dított esetleges eljárások gyakran nem kis feladat elé állítják a tanácsi dolgozókat Mindenesetre, s ez a beszél­getésből is kitűnt, az új tör­vénymódosítás a sok új gond és nehézség mellett lehetővé teszi, hogy a tanácsok, köztük a budaörsi tanács is, jobban, hatékonyabban szolgálja az ál­lampolgárok és a közjó érde­két Péter László Drámák Ha a költő verset ír, az író novellában vagy regényben fejezi ki magát, a mű megje­lenésekor az „én művem” jól­eső érzését semmilyen kiadói átírás, betoldás nem zavarja meg. Mi a helyzet a drámával? Főleg olyan írók drámáival, akiknek eleddig semmilyen a fiókból élő kapcsolatuk nem volt a színházzal, nem ismertek szín­házi embereket, rendezőket, színészeket. Az első dráma szín­rekerülése minden író szá­mára meglehetősen sokkoló élmény, amely nemegyszer azt eredményezi, hogy a szerző a színház tájékát is elkerüli éve­kig. A Drámák a fiókból c. rádió­sorozat ezt az első találkozást szeretné a maga eszközeivel megkönnyíteni. A kiválasztott művek fiatal, más műfajok­ban már ismert szerzők fiók­jaiból kerültek elő. A darab egy-egy jellemző részletét szín­házi rendezők mutatják be, majd a megelevenített jelenet után a teljes mű feltételezett színpadi létrehozásakor adódó gondokról beszélgetnek a mű­sorvezetővel. (Szereposztás, helyszín, színpadi fordulatok, jellemábrázolás.) Bevallott célunk az, hogy az írók és színházi emberek ke­rüljenek össze, hogy az írók hallják is dialógusaikat a szí­nészek tolmácsolásában, és levonhassák az így tapasztal­takból a tanulságot. (Vagyis: az írott szöveget el kell mon­dania valakinek...) Nem akar­juk a színházi dramaturgiák kenyerét elvenni. Tudjuk, ők is sokat tesznek fiatal írók műveinek színpadra kerülésé­ért; tervezett darabjaik kö­zül például időközben Si­­monffy András és Bereményi Géza drámáját is bemutatták, ezek tehát kikerültek a fiók­ból ... Tudjuk, hogy a Kultu­rális Minisztérium ösztöndíjá­val több író „színházközelből” ismerkedhet meg azzal a kö­zeggel, amelyben írott anya­guk majd életre kel. A rádió­sorozat ezekhez a törekvések­hez csatlakozik, kedvet akar csinálni a színházaknak a szer­zőkhöz, a szerzőknek, pedig a gyakorlati, néha igen prózai­nak mutatkozó színpadi mun­kához. Így talán az is bekö­vetkezhet — amiről mi már csak a színháztörténetből tu­dunk —, hogy egy szerző, uram bocsá’, egy bizonyos, általa is­mert és tisztelt színész szá­mára írja a szerepet. Adás: kedd, szeptember 25., Kossuth rádió: 17.07. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RÁDIÓ: 4.25: Rákóczi-induló. 1.30: Hírek. Időjárás-jelen­tés. 5.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. Lapszemle. 5.20: Tudósítói jelentések. 5.30: Hírek. Idő­járás-jelentés, közlekedés. 5.40: Falurádió. 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás-jelentés. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Időjárás­­jelentés. Belföldi tudósítások összefoglalója. 6.45: Szót kérek! 7.00: Hírek. Tudósítóink jelentik. 7.12: Vidéki tudósítások, közlekedés. 7.19: Körzeti időjárás-jelentés. 7.20: Reklám. 7.30: Reggeli párbeszéd. 7.52: Összefoglaló. 8.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8­20: A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? játék és muzsika tíz percben. 15.00: Hírek. 17.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 18.30: Esti magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 24.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelző szolgálat. PETŐFI RÁDIÓ. 4.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.00: Hírek. Időjárás- Jelentés. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.55: Torna. 6.00: Hírek. Időjá­rás-jelentés. 6.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.35: Reklám. 6.45: ÚJ köny­vek. 6.50: Reklám. 6.55: Torna. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hí­rek. Időjárás-jelentés. 7.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 7.35: (kb.): Kör­zeti időjárás-jelentés. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.30: Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 10.50 (hétfőtől péntekig): Munkahelyi testnevelés. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30: Hírek. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.30 Hírek. Körzeti időjárás-jelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelző szolgálat. 3. MŰSOR. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 11.00: Hírek. 13.00: 19­ 00: UUcK. 21.30: Hírek.

Next