Képes Vasárnap, 1941 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-21 / 47. szám
ODOL FOGPÉP 768 •.. Akik útvaradtak Pesti beszélgetések Itt-ott feltűnik egy alak a múltból, vagy ahogyan költőink szeretik mondani: a „Béke derűjéből.“ Sorra meglátogattuk őket, hogy megtudjuk: mi a véleményük a dolgokról általában? Íme, néhány nyilatkozat. Az öreg muzsikus: Nincs kérem, semmi változás. Wagner, Debussy, Puccini most is éppen olyan szép, mint volt harminc évvel ezelőtt . . . A régi lóversenylátogató. (Ő se talál valami különös változást.) Ugyanúgy van kérem, ahogyan volt. A lovacskák ugyanúgy futnak és mi éppen úgy izgulunk és kiabálunk, mint amikor Tokió megnyerte a nagy versenyt. A favorit éppen úgy nem fizet, mint „Kincsem“ idejében ... ez az egész! A művésznő. (Vidéken tűnt föl a „Víg özvegy“-ben, akkor Pestre szerződtették s azóta nem játszik lelkesen.) Hogy nekem milyen óriási sikerem volt . . . higgye el, nem is bánom, hogy mostanában nem lépek föl. Mióta nincsenek párbajok, meg főhercegek . . . nem érdemes! Mohikán Benedek 517-es hordár. Én voltam valamikor az ötszáztizenhetedik. Ma első vagyok. Első és utolsó. Nincs konkurencia. Ez nem volna baj. De nincs megbízatás. Ez a baj! Nincs szerelmes levél. Ma telefonálnak a szerelmesek egymásnak, úgy találkoznak. Legyint a kezével, dühvel, megvetéssel mondja: — Tárcsáznak . . . Tovább ballag. A fiákeres. (Ez se valami jókedvű, pedig újra kivonult a pesti utcára.) . . . Befogtam ezt a két vasderest, kérem, hátha akad valami... Hát akad néha, nem mondom, de az se az igazi. Merthogy az autók egy kicsit pihennek, hát elővettek bennünket, ha majd aztán újra előkerülnek, mi megint csak elkocoghatunk a fészkes semmibe! . .. Gyí, Madár, (ez a lónak szólt.) Nem komoly dolog ez, kérem ... (Ez már újra nekem szólt és az egész mai motoros-motoros világnak.) Vilmos, a pincér: Emlékszem önre, kérem, hogyne ... Kilencszázegyben, amikor a Bob herceg volt. Együtt jogászkodtunk a nagyságos úrral, illetőleg én csak tanúja voltam az ön egyetemi éveinek... Sok vers, sok szerelem, kevés guba! Gyönyörű volt. Hogy nekem most hogy tetszik? Mit mondjak erre . . . kell, hogy tessék, mert ha nem tetszik annál rosszabb ... Főúr vagyok! Tetszik tudni, miért hívnak így? Mert olyan úr vagyok, akinek fő a feje ... hehe ... (Nevetni próbál a saját viccemn, nem sikerül, elkomorodik.) Tetszik tudni, mi szeretnék lenni újra? Markőr: Hogy az mi volt? Az a pincér, aki a billiárdokat kezelte ... Markőr szeretnék lenni, de éppen úgy, mint amikor a Bob herceg úr volt. Sakkozó: Nincs partner! Ezelőtt olyan népszerű voltam, mint Küry Klára a Népszínházban, amikor Fandera asszony lányát adta. Esengtek értem. Mert senki se tudta a királycselt lebonyolítani olyan ösztönös futár-végjátékkal, mint én. . . Ma csak nagyritkán akad egy-egy érdekes parti! (Keresztrejtvényt vesz elő, búsan fejteni kezdi.) Ez legalább hasonlít a sakktáblához. A keringő-táncos. Az volt az én fénykorom... a keringő. A „Hullámok fölött““ meg a „Dunák“ hangjaira táncoltunk. Az mondják, hogy ma megint nagy divat a keringő.- Dehát keringő ez? Csak csoszognak, topognak, sétálnak a táncoló fiatalok, nem forognak, nem rohannak, a fáradságtól nem lihegnek, a virág nem hull ki a hajukból, a gallérjuk nem olvad le.. . hát hol itt az élvezet? A törzsvendég: Mikszáth Kálmán professzor mondta, hogy semmi se bizonyos ezen a világon, csak az egyszeregy. Mert egyszer egy mindenütt: egy és a kétszerkettő mindenütt: négy. Hát ez igaz! Én ezt így formáltam át a saját külön használatomra: a három deci mindenütt három deci, a félliter mindenütt félliter. Más kérdés az, hogy milyen az a három deci és milyen az a félliter? Csak a helyet kell megtalálni, hogy a megszokott mennyiséghez a minőség is megfeleljen, akkor aztán: semmi panaszom, minden rendben van! Öreg cigány: Sok a nóta! Alig tudjuk megtanulni valamennyit, aztán alig tudjuk elfelejteni. Valamikor csak itt-ott született egyegy szép, új nóta... de annak aztán szívből örültek az emberek. Én azt szerettem legjobban, hogy „Kidőlt a fa mandolástól.“ A szép múlt időm benne van ebben a nótában, nagyságos ur. Meg aztán valahogyan a közeli jövendőm is... —kas. MINIATŰRÖK I. Ferenc (1763—1835) osztrák császár és magyar király uralkodása alatt Bécsben nagyban virágzott a politikai kémkedés. Az Alsergrund egy kis vendéglőjében két jóbarát bírálgatta a nyomorúságos állapotokat, a szomszéd asztalnál pedig egy titkosrendőrben forrt a méreg. Leste, hogy valami sértő kifejezést halljon a császárról. Végre az egyik vitatkozó kiejtette, hogy ,,a császár szamár“. A titkosrendőrnek sem kellett több. Felugrott, szétcsapta kabátját, megmutatta a hivatalos kétfejű sast és vitte a rendőrfőnökségre a felségsértőt. A jámbor nyárspolgár azonban nem esett a feje lágyára. Útközben pompás védekezést eszelt ki. S hogy a védelem nem használt neki, csak annak köszönhette, hogy a kihallgató rendőrtisztviselő is tudatában volt az igazságnak. — Önt azzal vádolják, hogy a mi dicsőségesen uralkodó császárunkat szamárnak nevezte — rivallt a vádlottra. — Tagadom — felelte ez keményen. — De hiszen azt mondta, hogy a császár szamár. — Igen, azt mondtam, csakhogy én a francia császárról, I. Napóleonról beszéltem. — Nono — szólt a kihallgató tisztviselő —, csak nem hiszi, hogy engem bolonddá tehet! ön nem beszélhetett a francia császárról, mert az nem szamár. Vasallo Arnaldo (1862—1922) olasz humorista követte el az alábbi tréfát: Az olasz cigaretták a világháború előtt irtózatosan rosszak voltak és emiatt a jó olaszok sokat panaszkodtak. A panaszok az olasz pénzügyminiszter fülébe is eljutottak, tehát egy különleges, finom cigaretta gyártását rendelte el, melyből egy mintadobozt küldött minden lap szerkesztőségébe, hogy a lapok mondjanak róla kritikát. Vasallo Arnoldo, aki akkoriban egy genovai napilap szerkesztőségében dolgozott, elszívott az új cigarettából néhányat, majd levelet írt a pénzügyminiszternek, megköszönve előzékenységét s megdicsérte a finom cigarettát. Levelét így fejezte be: „Reméljük, hogy Excellenciád a legközelebbi ezerlírás bankjegy kibocsátása alkalmával lesz szíves küldeni abból is bizonyos számú mintaküldeményt. Biztosíthatjuk Excellenciádat, hogy arról is őszintén meg fogjuk mondani véleményünket.“ 'VI. Aristoteles-t (Kr. e. 384—322) egy alkalommal bőbeszédű fecsegő mulattatta különféle bizarr és unalmas históriák elmondásával. — Nos — szólt végre a szószaporító —, nem csodálkozol azokon, amit hallottál? — Nem — felelte Aristoteles —, hanem azon csodálkozom, hogy végighallgattalak, holott vannak lábaim és bizony elfuthattam volna. * Aki a száját és a fogait nem ápolja, azt embertársai minden bizonnyal kerülik. Az ODOL alaposan tisztítja a szájat és a fogakat, behatol a szájüreg minden részébe és ott elpusztítja a bomlasztó baktériumokat. Az ODOL tartósan véd és kellemesen ható üde lehelletet biztosít. Malherbe Francois (1555—1628) francia költőt és kritikust egy napon egyik barátja, Desportes abbé, ebédre hívta meg. Midőn a költő megérkezett, már az asztalnál ültek. Ekkor Desportes felemelkedett és barátja fogadására elébe menve, igy szólt: : — íme, készenlétben tartottam költeményeim új kiadását az ön ’ részére. [ — Ez nem szükséges — felelte Malherbe —, megelégszem az ebéddel is. * ’ XIV. Kelemen pápát megválasztása előtt néhány nappal négy bíboros kereste fel kon- _ klavei cellájában és kijelentették neki, hogy csakis őt választhatják meg pápává. Kelemen erre ironikusan így válaszolt: — Ha tréfáltok velem, nagyon sokan vagytok; ha tervetek komoly, akkor meg nagyon kevesen vagytok. MINDEN kdr/X ASPIRIN MINDENKORVjy SZ Kit KESZTOI ÜZENETEK Nova. Hetven évvel ezelőtt Amerikában többféle szőlő keresztezéséből termelték ki a Noah szőlőfajtát, amelyet nálunk Noé és Nova néven is ismernek. Ennek a szőlőfajtának a termelését most már Magyarországon is törvény tiltja. A bortörvény ugyanis három évi átmeneti időt adott a Noah-szőlők kiirtására és ez az átmeneti idő 1941 végén jár le. A szakkörök megállapítása szerint a Noah-szőlő termelése közgazdasági és nemzetegészségügyi szempontból is káros. Kevesebb gonddal lehet ugyan termelni, mint általában az őshonos szőlőfajtákat, de főként olyan területen termesztik, amely egyéb termelésre is alkalmas. A Noah-szőlőből készült bor mérgező hatású. Faszesztartalma elég jelentős. Harminc liter Noah-borban anynyi faszesz van, amennyi komoly látási zavarokat okozhat. De nem csak a látási idegeket támadja meg ez a méreg, hanem — és a tilalomnak talán ez a fő oka — a központi idegrendszert is és csökkenti a szervezet ellenálló képességét. A Noah-szőlőből készült bor a szőlőben levő sok hódító illóolajtól igen kellemetlen zamatú és ez a kellemetlen zamat még a bor párlatán is érezhető. Carmen: Való igaz, amit a „Carmen“ opera elindulásáról hallott. Bizet dalművét 1875-ben mutatták be a párisi Opéra Comique-ban s ez a lángolóan színes, forró, életteljes, mégis tragikus zene egyáltalán nem nyerte meg az akkori francia közönség tetszését. A jeges fogadtatás kétségbeejtette a fiatal zeneszerzőt Bizet, aki még abban az évben meghalt. Mindenki összefüggést látott a „Carmen“ bukása és Bizet korai halála között... 1883-ig nem is adták újból ezt az operát. De amikor nyolc évi pihentetés után újból felharsant ez a lüktető, örökifjú zene, akkor olyan elragadtatás, kései igazságszolgáltatás fogadta, hogy a párisiak a szó szoros értelmében nem értették többé, miképpen is buktathatták meg ezt a dalművet. Fizetnek egykori szegény, kétségbeesett zeneszerzőnek, akkor már ugyancsak mindegy volt. T. M., Budapest. A francia impresszionista festőiskola egyik alapítója Edouard Manet volt, kinek képeit következetesen sokáig utasítgatta vissza a hivatalos művészet, úgy, hogy kénytelen volt maga rendezte kiállításokon szerepelni. Mellette a haladó fiatalság, az akkori új művészek, nevezetesen a műbírálattal is foglalkozó fiatal Emile Zola tört lándzsát. Edouard Manet néhány esztendővel későbben a francia közönség körülrajongott kedvence lett, ma a Louvre egyik büszkesége. 1883-ban halt meg. Kutató, 19. Horvát Árpád egyetemi tanár, Szendrey Julia második férje, 1894 októberében halt meg. Horvát István híres magyar történettudós fia volt s 1848-ban nevezték ki a budapesti egyetemre a diplomatika tanárává. 1850-ben vette nőül Petőfi özvegyét, ki már a hatvanas évek elején meg is halt. Horvát Árpád hetvennégy éves korában halálozott el, utolsó lakása a Muzeumutca 9. számú házban volt, honnét a református vallás szertartásai szerint, az egyetemi tanári kar részvételével temették. Ugyancsak 1894 őszén halt meg Justh Zsigmond író, harmincegy éves korában. Szent-Toronyán született, családja birtokán, majd idővel Németországban s Párisban tanult. Kezdetben nemzetgazdasággal foglalkozott, azután tért át a szépirodalomra. Ezt a rendkívül tehetséges, fogékonylelkű fiatalembert tüdőbaj sorvasztotta s évek hosszú során át Indiában, Egyiptomban, Olaszországban s Dél-Franciaországban keresett betegségére enyhülést. De el-ellátogatott Budapestre, hol festők és írók társaságát kedvelte s időnként hazatért Szent-