Pesti Hírlap, 1889. március (11. évfolyam, 60-89. szám)
1889-03-01 / 60. szám
, hogy a véderőtörvényjavaslat képviselőházi tárgyalásának befejezése után fog a közmunkaügyi törvényjavaslat bizottsági tárgyalása megkezdetni. A képviselőház pénzügyi bizottsága Wahrmann Mór elnöklete alatt tartott mai ülésében elnök üdvözölvén, a bizottság újonan választott tagját, Gajdry Ödönt, tárgyalás alá vétetett a kassa-oderbergi vasút elsőbbségi kötvényeinek konvertálására vonatkozó törvényjavaslat. Darányi előadó ismertetve a törvényjavaslat rendelkezéseit, kívánatosnak tartja, hogy a törvényjavaslatban világosan kifejeztessék, miként az újonan kibocsátandó címletek szelvényeire nézve nem bélyegmentesség adatik, hanem csakis a szelvénybélyeg megváltása történik évi 10.000 forint átlagösszeggel. A törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja. — Horánszky felveti azon elvi kérdést, várjon nem kellene-e a törvényjavaslatban kifejezésre jutni annak, hogy e kölcsönt a törvényhozás engedélyezi. Szóló a maga részéről azt tartja, hogy a koncesszió törvényhozási engedélyezése, kifejezendő a törvény szövegében. — Baross miniszter válaszolja, hogy a koncesszió ténye társulati aktus, melyhez a kormány beleegyezése szükséges; csakis azon szempontból volt ez a törvényhozás elé terjesztendő, hogy az itt kért kedvezményeket megadja. A nyereményösszegre nézve szóló csakis elvi felhatalmazást kér; hogy mikor fog ez felhasználtatni, az a konverzió keresztülvitelétől függ. A cél s a felhatalmazás ideje önként érthetőleg a törvényhozás külön elhatározása alá fog tartozni. Az ellen nincs szólónak elvi kifogása, hogy a szelvénybélyeg fejében fizetendő általányösszeg magában a törvényjavaslatban kifejeztessék, hang Lajos kihagyandónak tartja a nyereményösszeg felhasználására vonatkozó rendelkezést s azon felfogást is magáévá teszi, hogy az ily konverzionális művelethez a törvényhozás hozzájárulása szükséges, ami a jelentésben lenne fölemlítendő. Horánszky kérdésére Wekerle államtitkár válaszolta, hogy a szelvénybélyeg évi 10.500 irtot képvisel. Hieronymi kétségtelennek tartja, hogy az ily konverzióhoz a törvényhozás jóváhagyása szükséges, ami kifejezendő lenne magában a jelen törvényjavaslatban is. Szóló kívánatosnak tartotta volna, hogy tájékozásul bemutattassék a konverzióra nézve a társulat s az illető pénzcsoport közt kötött szerződés. Helfy azt látja a miniszter által a bizottság asztalára letett szerződésből, hogy az teljesen megfelel a törvényjavaslathoz csatolt indokolásnak. A törvényjavaslat érdemére nézve nincs szólónak kifogása, de maga is azt tartja, hogy a konverzionális műveletnek a törvényhozás általi jóváhagyása szükséges, aminek kifejezése ellen bizonyára a kormánynak sincs kifogása. Annak elvi kimondását nem ellenzi szóló, hogy a nyereményösszeg az államvasutaknál szükséges beruházásokra fordítandó. Boross miniszter egyáltalán nem szándékozik a törvényhozás ingerenciája alól bármit is elvonni, csakis a felfogás szempontjából állítja, hogy helyes a kormány álláspontja e kérdésben. E konverzionális művelet az állam szempontjából is előnyös, de főként magának a társulatnak helyzetét fogja megkönnyíteni, amit a társulattól megtagadni valóban nem lehetne. A nyereményösszeg felhasználására vonatkozó elvi rendelkezés csakis annyit céloz, hogy a kormány ezt kombinációba vehesse. Ha azonban a bizottság oly nagy súlyt fektetne ennek mellőzésére, szóló kész abba is belenyugodni. Wahrmann elnök nem tartaná indokoltnak annak általános elvi kimondását, hogy minden garantírozott vasút köteles minden konverzionális műveletét a törvényhozás jóváhagyása alá terjeszteni, de a jelen konkrét esetben a törvényhozás jóváhagyása szóló szerint azért van helyén, mert az illető vasút tartozik az államnak. Az államnak tehát e szempontból érdekében áll megítélni a konverzionális művelet célszerű voltát. Baross miniszter maga is azt tartja, hogy minden oly ténynél, melyből az államra nézve bármily irányban teher származhatik, a törvényhozás jóváhagyása szükséges, de a jelen esetben a szituáció nemcsak nem változik az állam terhére, de sőt e konverzionális műveletből pozitív haszna is lesz az államnak. Ha bárminő ily műveletnél megterheltetése forog fenn az államnak, a kormány kötelességének tartja kikérni a törvényhozás jóváhagyását. Szólónak nincs az ellen kifogása, hogy ez ily értelemben a jelentésben is kifejeztessék. A bizottság felveendőnek határozván ezt a jelentésbe, átalánosságban és részleteiben is elfogadta a törvényjavaslatot, miután a 2. §-ból törölte a nyereményösszeg felhasználására vonatkozó rendelkezést, jogosultsága tárgyában, mire Csáky Albin gr. miniszter megnyugtató választ adott. Ezután Nagy István, Czirer Ákos szintén a javaslat ellen szólottak. Végül Tisza Kálmán miniszterelnök jelentkezett szólásra, de a szélsőbaloldalon támadt zaj miatt alig bírt szóhoz jutni. Elkezdték kiáltani: „Hoch! Hoch!“, dobogtak a lábaikkal, fújták az orrukat, köhögtek, úgy hogy a karzatokon egy szót sem lehetett a miniszterelnök beszédéből érteni és a teremben is csak a hozzá legközelebb ülők hallhatták. Az elnök időnkint meg-meglódította a csengetyűt és fenyegetődzött, hogy a nevükön szólítja a rajongókat, de fenyegetését nem hajtotta végre és a szélsőbaloldal kedélyesen tovább zajongott. Országgyűlés. 1. Üres padok előtt folyt ma tovább a vita a véderőjavaslat 24. és 25. §§-ai fölött. A javaslat védelmére elsőnek Ivánka Imre emelt szót. Utána Veszter Imre a javaslat ellen nyilatkozott. Majd Széll Ákos intézett kérdést a honvédelmi és közoktatásügyi miniszterhez a tanítóképzőintézetek növendékeinek önkénytesi II. A képviselőház ülése febr. 28. Péchy Tamás elnök az ülést d. e. 10 órakor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja a beérkezett kérvényeket. Következik a napirend: a véderő javaslat részletes tárgyalásának folytatása. A 24. és 25. §§. Ivánka Imre egy pár gyakorlati észrevételt akar tenni. Bolgár ama megjegyzésére, hogy a paragrafussal tulajdonképen rendszeres altisztek beszerzését célozzák, azt feleli, hogy szerinte altisztekre épp oly nagy szükség van, mint tisztekre s ha tisztán csak altisztek nevelése volna a cél, az sem volna megvetendő. Második megjegyzése arra vonatkozik, hogy az ellenzék az utóbbi időben többször felvetette a kérdést, hogy hol van a magyar hadsereg ? Megmondja, hogy miből áll a magyar hadsereg. Áll 47 gyalogezredből, 8 vadászzászlóaljból, ifi huszárezredből, 2 dzsidásezredből, 11 tüzérezredből, 12 osztály nehéz ütegből, 8 zászlóalj vártüzériségból, 2 genie és 2 utászzászlóaljból, 8 szekerészosztályból, 92 zászlóalj honvédségből, 10 honvédhuszárezredből, 92 zászlóaljból az első korosztályú és 92 zászlóaljból a második korosztályú népfölkelésből. Mindezek Magyarországon vannak és fizetésük is Magyarországból kerül ki. (Gúnyos zaj a szélsőbalon. Egy hang: „Különösen a fizetésük magyar!) Végül van még egy megjegyzése. A bunyevácok, az egyedüli szerbek, kik negyvennyolcban a magyarokhoz csatlakoztak, most úgy nyilatkoznak, hogy a 25. §. rendelkezése helyes, mert ha ők, akik három évig szolgálnak, megtanulnak magyarul és németül, csakhogy esetleg altisztekké lehessenek, akkor illő és helyes, hogy az önkénytesek, akik csak egy évig szolgálnak, legalább németül tanuljanak meg, ha tisztek akarnak lenni. Ezt akarta megmondani. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Veszter Imre az aggasztó külügyi helyzetre való tekintettel kész elfogadni a hadsereg erősítését és fejlesztését, de nem helyeselheti azon eszközüket, melyekkel a hadügyi kormányzat ezt el akarja érni. Lenne csak a hadügyi kormányzat több tekintettel a magyar nemzet jogosult aspirációira, bánnék méltányosan, lelkesedésre kellőleg a magyar ifjúsággal, becsülné csak a magyar állam nyelvét, akkor nem kellene kényszerítő eszközöket használni arra, hogy a tisztivizsgát letegyék s maguktól is kellő számban mennének a közös hadseregbe tiszteknek. Még gondolatnak is bárgya, hogy kényszereszközökkel akarják a tisztikart szaporítani, holott a Szakramentovicsféle tábornokok kényszereszközei jó tiszteket nem fognak eredményezni. Szaporítani akarják a tisztek számát s mégis megnehezítik a magyar ifjaknak a tiszti rang elnyerhetését, holott ezen cél elérésére, józanul éppen ellenkező eljárást kellene követni A magyar ifjakat ne vádolják azzal, hogy az önkénytesi év után nem akarják letenni a tisztivizsgát, ott van cáfolatul a honvédség, példája, melyben a tisztivizsgát tömegesen leteszik a magyar ifjak. Miért van ez? Azért, mert ott magyar tisztek, magyarul tanítják a magyar ifjakat s magyarul vizsgáztatnak. A honvédelmi miniszter úr nyilatkozatai a vizsgáló bizottságok összealkotása iránt kellő garanciát nem nyújtanak s nem biztosítják ifjainkat a katonai szekatúra ellen. Tessék a vizsgákat nyilvánosan tartani, hogy a közönség is ellensúlyozhassa az eljárást. A szóló nem fitymálja a német nyelvet, elismeri nagy előnyeit, mert ha az önkénytes nagyobb műveltséggel lép a hadseregbe, könnyebben el tudja sajátítani azon ügyességeket egy év alatt, melyeket a köznép fiai csak 8 év alatt sajátíthatnak el. Az önkénytesség elég áldozatába kerül a szülőknek, elég pénzáldozatukba kerül, míg fiaikat az önkénytességhez kvalifikáltathatják, tehát nem olyan nagy kedvezmény ez, amelyet olyan nagyon szemére lehetne vetni az intelligenciának. Az önkénytesekre nézve tervbe vett intézkedések valóságos injuriával járnak a magyar állam nyelvére nézve. Gaják Ödön határozati javaslata erre nézve nem nyújt sokat, de ez is csak akkor volna értékes és foganatosítható, ha törvénybe iktattatnék, amihez már a dualizmusnál fogva is volna jogunk. A határozati javaslat csak koncessziókat ad, de a magyar nemzet jogot követel s ezt csak törvény erősítheti meg. A 67-iki kiegyezési törvény a hadsereg nyelvére nézve világos intézkedést nem tartalmaz, de ama kor emberei nem gondolhatták, hogy jöhet magyar kormány, mely büntetni fogja azokat, akik nem akarnak némett tanulni s jutalmazza az elnémetesedést. Gajáry a felségjogról hamis képet nyújtott , különben is ha azon koncessziókat jogunk van követelni, hogy az „Utasítások”ba bevétessenek, jogunk van ahoz is, hogy bevézessenek a törvénybe. De azért nem akarják bevenni a törvénybe, hogy Ausztria nemzetiségeinek külön igényeit legyezgessék. Ezzel pedig vétenek a dualizmus ellen. Mert hiszen Ausztria nemzetiségei szintén könnyen keresztülvihetik, hogy nyelvi aspirációikat az „Utasításokéban érvényesítik. Végül kijelenti, hogy pártolja a Bolgár Ferenc által benyújtott kisebbségi véleményt s esetleg Beöthy Ákos hat javaslatát. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Széll Ákos a szakaszt elfogadja. Csak azt szeretné, hogy a tanítóképző intézetek végzett hallgatói szintén megkaphassák az önkénytesi jogot. Csáky Albin gr. vallás- és közoktatásügyi miniszter : T. ház! (Halljuk!) Én úgy vélekedem, hogy erre a kérdésre vonatkozólag a honvédelmi miniszter úr már a minap válaszolt, amennyiben kimondotta, hogy hajlandó a maga részéről oly irányban működni, hogy a jelzett egyéneknek az önkénytesi kedvezmény megadassák. Kötelességemnek tartom a magam részéről is "kijelenteni, hogy magamévá teszem a t. képviselő úr felfogását és saját ügykörömben szintén oda akarok és fogok hatni (Helyeslés), hogy ezen tanítójelöltekre az önkénytesikedvezmény kiterjesztessék. (Általános helyeslés.) Nagy István: A hadügyi kormányzat több ízben igen kedvezően nyilatkozott az egyéves önkénytesekről, de az utóbbi időben, úgy látszik, megváltozott véleménye, hogy most nagyobb terheket akar reájuk róni. Az önkénytesség elnyerése nagy teherrel jár az intelligenciára nézve s számadatokkal bizonyítja, hogy az önkénytesi intézmény mily nagy megtakarítást szerzett az államnak, mert az önkénytesek nagy része maga tartja fenn magát s igy a szóló számítása szerint több mint 40 millió forintnyi költséget hárított az állam a társadalomra. 1869-től 1885-ig 25,332 saját költségű s 18,161 államköltségű önkénytes szolgált; a saját költségüeknél tehát fejenkint csak évi 135 főt ellátási költséget vevén alapul, 7.065,260 forintot takarított meg az állam. De ezenkívül az önkénytesekből kikerült tisztek nevelési költségei címén is megtakarított az állam 22 milliót felszerelési és egyéb más megtakarítások címén szintén nagy összeget, összesen mintegy 45 milliót takarított meg az állam az önkényteseknél. A kormány azt mondja, hogy tartalékos tiszteket akar képezni s ez a célja a megszorító intézkedéseknek. Ezzel szemben a szóló igazat ad Bolgár Ferencnek, ki azt állította, hogy nem tartalékos tiszteket, hanem altiszteket akarnak a hadseregnek képezni. Felemlíti ennek bizonyításául, hogy a „Pester Lloyd“ már a múlt évben azt írta, hogy altisztekre van szüksége a hadseregnek. De a szóló véleménye szerint az önkénytesekből nem kerülhetnek ki jó altisztek. Az altiszteknek a nép fiaiból kell kikerülni. Ismer a szóló iskolai kényszert, ismer himlőoltási kényszert, de tisztkényszert nem ismer sehol a világon s ebben senki sem fog követni bennünket az európai államok közül. Végül kijelenti, hogy pártolja Bolgár Ferenc határozati javaslatát. (Helyeslés a baloldalon.) Czirer Ákos azt akarja vizsgálni, hogy mi célja van a szőnyegen forgó javaslatnak s mily eszközökkel akarják e célokat elérni. A javaslat célja a tartalékos tisztek számának szaporítása s ezt az ellenzék is helyesli. De nem helyesli az eszközöket, melyekkel ezt elérni akarják. S ez nem következetlenség. Mert az ellenzék elfogadja a jót, de föltétlenül visszautasítja azt, amit rossznak tart. Márpedig az a mód, melylyel a javaslat a tartalékos tisztek számát szaporíthatni véli, rosszul van megválasztva s csak a kormány élhetetlenségét mutatja az, ha oly álláspontra helyezkedik, hogy a magyar nyelvű tisztivizsga alterálná a kitűzött cél elérésében. A szakasz lényegére áttérve, kifejti, hogy abban látna bizonyos rációt, ha a hadsereg attól, ki önkénytességért folyamodik, megkövetelné a német nyelv tudását. Igazságtalan volna az is, de volna benne ráció. Most azonban önkénytesi jogot kap minden középiskolát végzett ifjú, tekintet nélkül arra, hogy mily mértékben bírja a német nyelvet, hanem aztán elbuktatják a vizsgán azért, mert nem tud németül, holott az önkénytesi jog megadását nem fűzték e föltétel birtokához. (Tisza, Fabiny és Fejérváry miniszterek ekkor egymás mellé ülve, beszélgetnek. Polonyi Géza átkiált: „A lemondásról tanácskoznak !“ Nagy derültség. A miniszterek néhány másodperc múlva ismét külön-külön foglalnak helyet.) Nem helyeselheti, hogy a német nyelvet a magyar rovására propagálják a hadseregben, mert ez azt jelentené, hogy a magyar nyelv katonai jelentőségét vonják kétségbe. Pedig háborúban föltétlenül szükséges, hogy a magyar legénységgel a tisztek magyarul érintkezzenek, mert a legtapasztaltabb német tisztek is azt vallják, hogy a magyar legénység csak akkor ér igazán sokat, ha magyarul lelkesítik. Hivatkozik e tekintetben egy osztrák tisztnek a Pester Lloydban közölt reminiszcenciáira, melyekben ugyanaz a felfogás nyer kifejezést. A magyar nyelv tudását PESTI HÍRLAP 1889. március 1.