Pesti Hírlap, 1914. július (36. évfolyam, 153-180. szám)

1914-07-03 / 155. szám

«m 1914. julius 3., péntek. m m _____Pesti Hírlap i.i.im.1. - ■■-■■■■■—in«TM« «——■■■■■■ —^ 23 Regény-csarnok. $ gondolat. — Eleszélési. — írta: Andreev leonid. s És bebizonyítva, hogy én őrült vagyok, tudják-e, mire jöttem rá? Hogy én nem val Okok örült, — erre jöttem rá. Ingyenek szívesek meghallgatni. A legfőbb, amivel rám bizonyítják az átöröklést és a rohamokat, a degeneráció. Én egyike vagyok a korcs fajzatoknak, aminyt sokat, aminét, ha figyelmesebben keresünk, önök közt is lehet találni, szakértő urak. Ez pompás kulcsot szolgáltat mind a többihez. Az én erkölcsi nézeteimet önök megmagyarázhatják nem öntudatos meggondolással, hanem degenerációmmal. Tényleg, az erkölcsi ösztönök oly mélyen gyökereznek, hogy csak a normális típustól való némi eltérés esetén lehetséges az azoktól való teljes megszabadulás. És a tudomány, mely még mindig nagyon merész a maga általánosításaiban, mind az ilyen eltéréseket a degeneráció körébe utalja, habár az ember fizikailag olyan alkatú volna, mint Apolló és olyan erős, mint a legutolsó hülye. De legyen úgy. Nekem semmi kifogásom sincs a degeneráció ellen, — ez engem híres társaságba vezet be. Nem fogom védelmezni a magam indító okát a gyilkosságra. Egész őszintén mondom önöknek, hogy Nikolajevna Tatjána tényleg megsértett engem a maga nevetésével és a sértés nagyon mélyre hatolt, amint az az oly zárkózott ,magános természeteknél szokott lenni, mint én. De ne legyen igaz, legyen, hogy még szerelmes se voltam. De nem lehet föltételezni, hogy az Alexej meggyilkolásával én egyszerűen ki akartam próbálni az erőimet? Hisz önök nyíltan elismerik olyan emberek létezését, akik fölmásznak, életüket kockáztatva, hozzáférhetetlen hegyekre, csak azért, mert azok hozzáférhetetlenek, és nem nevezik őket őrülteknek? Nem merik önök őrültnek nevezni Nansent sem, az elmúló század ezen legnagyobb férfiát. Az erkölcsi életnek is megvannak a maga sarkai és az egyiket közülök próbáltam én elérni. Önöket zavarja a féltékenység, a boszú, a hírvágy és más, igazán ostoba okok hiánya, amiket önök megszoktak egyedül helytálló és egészséges okoknak tartani. De akkor önök, a tudomány emberei, ítéljék el Nansent, ítéljék el ama tudatlanokkal és ostobákkal együttesen, kik az ő vállalkozását is esztelenségnek tartják. Az én tervem ... Az nem mindennapi, az eredeti, az merész egészen a vakmerőségig, de nem okos-e az általam kitűzött cél szempontjából? És ép az én tettetésre való hajlamom, amely teljes észszerűséggel meg lett magyarázva önöknek, sugallotta nekem ezt a tervet. Az emelkedett gondolat, — hát a genialitás csakugyan őrültség? A hidegvér — de miért kelljen a gyilkosnak okvetlenül remegni, sápadozni és habozni? A gyávák mindig remegnek, még amikor a szobaleányaikat ölelgetik is, és a bátorság — talán őrültség? És mily egyszerűen oszlanak el kételyeim az iránt, hogy én egészséges vagyok! Mint igazi művész, színész, én nagyon mélyen merültem el a szerepben, egy időre azonosítottam magamat az ábrázolt személylyel és egypillanatra elvesztettem az önmagamnak való számotadás képességét. Merik állítani, hogy nincsenek a hivatásos, a naponkint ágáló színészek közt is olyanok, kik, Otellót játszva, valódi szükségét érzik a gyilkolásnak? Eléggé meggyőző, nemde, tudós urak? De nem vesznek-e önök észre egy különös dolgot: amikor én azt bizonyítgatom, hogy őrült vagyok, önöknek úgy látszik, hogy egészséges vagyok, amikor meg azt bizonyítgatom, hogy egészséges vagyok, önök az őrültet hallják. Igen. Ez azért van ,mert önök nem hisznek nekem ... De én sem hiszek magamnak, mert kinek fogok magamban hinni? Az aljas és haszontalan gondolatravaigálnok rabszolgának, aki mindenkinek vál? Ő csak arra való, hogy csizmát tisztítson, én meg barátommá, istenemmé tettem meg. Le a trónról, te nyomorult, erőtlen gondolat! Mi vagyok hát én, szakértő urak, őrült-e vagy sem? Mása, kedves asszonyom, kegyed tudja, mi az, amit nem tudok én. Mondja meg, kitől kérjek segítséget? Tudom a kegyed válaszát, Mása. Nem, ez nem az. Kegyed jó és kiváló asszony, de kegyed nem tudja sem a fizikát, sem a chémiát, kegyed nem volt soha a színházban, sőt nem is gyanítja, hogy az a darab, amelyben kegyed játszik, adva, nézve és rendezve, forog. Pedig forog, Mása, forog, és vele forgunk mi is. Kegyet egy gyerek, Mása, kegyed egy buta lény, majdnem növény és én nagyon irigylem kegyedet, majdnem ugyanannyira, amennyire megvetem kegyedet. Nem, Mása, nem kegyed fog nekem válaszolni. És kegyed nem tud semmit, ez nem igaz. A kegyed együgyű házának egyik sötét kamrájában lakik valaki, aki kegyednek nagyon hasznos, de nálam ez a szoba üres. Az régen meghalt, aki ott lakott és sírjára pompás emléket állítottam. Az meghalt, Mása, meghalt és fül nem támad. Mi vagyok tehát én, szakértő urak, őrült-e vagy sem? Bocsássanak meg, hogy én ily udvariatlan kitartással háborgatom önöket ezzel a kérdéssel, de hisz önök „a tudomány emberei“, amint az apám nevezte önöket, amikor hizelegni akart önöknek, önöknek vannak könyveik és önök bírják a világos, pontos és csalhatatlan emberi gondolatot. Természetesen, fele önök közül az egyik véleménynél, a mánk fele amásiknál, de én hitelt adok önöknek, szakértő urak, az egyik félnek is hitelt adok, a másik félnek is hitelt adok. Mondják meg hát ... és az önök felvilágosult elméjének a segélyére felhozok egy érdekes, igen érdekes esetet. Az egyik csendes és békés estén, melyet ezek közt a fehér falak közt töltöttem, a Mása arcán, mikor az a szemembe ötlött, észrevettem a rémület, a szórakozottság és egy erős és borzasztó valaminek való alávetés kifejezését. Azután Mása kiment, én meg leültem a fölverett ágyra és tovább gondolkoztam a fölött, mit kívánok. És különös dolgokat kívántam. Én, Kerzsenczey doktor, vonitani kívántam. Nem kiabálni, de valóban vonitani, mint az eb. Kívántam a ruhát tépni magamon és karmolni magamat a körmeimmel. Megfogni az ing gallérját, először egy kicsit, teljeséggel egy kicsit meghúzni, aztán pedig m egy és egész végig. Köröskörül pereg csend volt, a hó kopogott az ablakon is. Valahol a közelben hangtalanul imádkozott Mása. És én sokáig gondolkozva, választottam, hogy mit csináljak. Ha vonítani fogok, az nagyon hangos lesz és botrány kerekedik. Ha letépem az ingemet, holnap észreveszik. És egész okosan a mászkálást választottam. Senki sem hallja meg és ha meglátnak, azt fogom mondani, hogy leszakadt egy gomb és azt keresem. És amíg határoztam és választottam, jól éreztem magam, nem rettegtem, sőt kellemesen éreztem magam, úgy, hogy azt hiszem, lógattam a lábamat. De egyszer csak eszembe jutott: — De hát miért mászkáljak? Hát én tényleg örült vagyok? És elkezdtem rettegni és egyszerre kívántam mindent: mászkálni, vonitani, karmolni. És dühbe jöttem. — Te mászkálni akarsz? — kérdeztem. De az hallgatott. Már nem akart. — Nem, hisz te akarsz mászkálni? — sürgettem .És az hallgatott. — Na, hát mászkálj! És felgyűrve az ingujjamat, négykézlábra állottam és mászkálni kezdtem. És amikor végighaladtam még csak a szoba felén, olyan nevetségesnek találtam ezt az ostobaságot, hogy ott helyben leültem a földön és kacagtam, kacagtam, kacagtam. Abban a megszokott és még ki nem aludt hitben, hogy az ember valamit tudhat, azt gondoltam, hogy megtaláltam az én esztelen kívánságaimnak a forrását. Az a kívánság, hogy mászkáljak és a többi kívánság az autoszuggesztiv eredménye volt. Annak makacs meggondolása, hogy én őrült vagyok, őrült kívánságokat is kelt föl és mihelyt kielégítettem azokat, kitűnt, hogy nincs semmiféle kívánságr és én nem vagyok őrült. A következtetés, amint látják, igen nagyszerű észi logikus. De . . . (Vége köv.) Szerkesztői üzenetek. — Kéziratokat a szerkesztésig nem ad vissza és névtelen levelekre nem nfilanzol. — — Sz. Besnyői vitatkozók. Nem utolsó vitakérdés az önök kérdése sem, akik a fölött vitatkoztak: vajon szerelmi ügyekben kinek kell komolyabbnak, tartózkodóbbnak lennie, a férfinek-e, mint erősebbnek vagy a nőnek, ki viszont a természeténél fogva kell, hogy szemérmesebb és így tartózkodóbb legyen. Azonban a kérdésük így feltéve, olyan sokoldalú és tág magyarázatokra adhat alkalmat és okot, hogy a feleletet határozottan megadni reá csaknem lehetetlen. Azért szorosabban kell körvonalazni a kérdést és határozott alakban föltenni. A kérdésük indokolásából úgy látjuk, hogy vitájukban alighanem a fizikai, a testi szerelemre gondoltak. Erre mutat a „szemérmes“ és „tartózkodó“-féle kifejezés, amelyek főképen erre vonatkozhatnak. Ha pedig erről van önök között szó, akkor az erős és a gyenge fogalma is máskép alakul, mert a férfi erős lehet a szava megtartásában, a nő a szemérmesség dolgában, de egyben egyikük se lehet erősebb a másiknál: a vér és annak a kívánságai, sőt követelései dolgában. Ebben már nem lehet határozott szabályt vagy apodiktikus véleményt fölállítani, mivel ahogy ebben a dologban mind a két nem egyenlőképen gyenge is, meg erős is lehet. Ennélfogva az ilyen dologban csak annyit lehet határozottan mondani, hogy az erő vagy gyengeség mindig az egyes egyéniségtől, a vértől, a vérmérséklettől függ. És egyszer a nő az erősebb, máskor a férfi, úgy, ahogy az ő egyéniségük hozza magával. Más azonban az, ha önök az erkölcsi erősségre a vitájukat vonatkoztatják. Mert ebben az esetben már határozottan inkább a férfi, mint a nő felé hajlik az ítéletünk, bár azt az állítást, hogy a férfiben erősebb vagy nagyobb volna a szenvedély, mint a nőben, alá nem írhatjuk. De nem is ez határoz ebben a kérdésben, hanem az az erkölcsi erő, amelynek minden tisztességes gondolkodású, becsületes férfiben meg kellene lennie, hogy mivel magát erősebbnek tudja vagy véli tudni, ennélfogva kötelességének tartja a gyengébbet önönmagával szemben is megvédeni. És ez a kötelességérzet az, ami a férfinek fölényt ad a nő fölött, akineka szeméremérzete csak gyenge védő pajzs az első támadás ellen, mely ha sikerült, azután teljes erejét és védőképességét elveszti. — Szime 18—28. 1. Illetlenségnek egyátalán nem nevezhető, legfölebb túlságos udvariasságnak a nő részéről s különösnek, ha az ember nem tudja, hogy az illető hölgy mi célból teszi. 2. Szintén nem illetlenség, de hát az már elavult szokás. — Tájékozatlan. Ha azt akarja, hogy a jövő tavaszszal itt sorozzák, akkor még ez év november havában kérnie kell az illetősége helyének szolgabirói hivatalát, hogy az ön sorozási iratait áttegye az itteni katonai ügyosztályhoz. A két évi szolgálat pedig a jövő évben csakugyan életbe fog lépni, de csak a gyalogságra nézve. — Marosvásárhely. 1. Legyen vele szemben udvarias, kedves, de mégis tartózkodó. 2. Lehet, hogy jobban szereti magát, mint ha mutatná. 3. Nem illik és nem is tanácsos, mert tíz közül kilenc esetben rossz vége szokott lenni. — V. I. Előbb a helyesírást tanulja meg és azután — se írjon verset. — K. B. Hát mi szüksége van magának arra, hogy valamit a barátnője orra alá dörzsöljön. Ha nem tetszik magának az ő eljárása, szakítson vele és hagyja őt bébiben . Paradicsom lenne. Ha úgy érzi, hogy az asszonyt egészen a magáévá szeretné tenni, hogy váljék el az urától s azután legyen az ön hites felesége, akkor helyesen gondolkodik. De ha amúgy gondolja, akkor már nem helyes és nem is tisztességes a gondolkodása, mert hát a másét kívánja. — Marosvásárhely 22. Másképen nem lehet a bajon segíteni, mint úgy, hogy belügyminiszteri engedélylyel megváltoztatja a nevét. — Sz. 1. Pozsony. — K. J. Budapest. — Az Érdekes Újság Kft előfizetője. — Türelmetlen olvasó. Az Érdekes Újság Dekameronjának III. kötete ugyanolyan diszes kiállításban, mint az első két kötet, 8—10 nap múlva fog megjelenni. — Tátrafüred. Tessék az ottani fürdőigazgatóságnak írni, amely bizonyára készségesen szolgál az összes penziók elmeivel. — Gyöngyvirág. Nem tudjuk hová való. — H. E. Cegléd. Budapesten és Aszódon leányneveldékkel kapcsolatban s Kecskeméten tanítónők számára. — Védjegy. A kereskedelmi törvényszékhez. — Virág. Ha a francia honosságot megszerzi, akkor nem köteles. — Esztergomi vasutas. Ha az illető önnek főnöke, akkor kötelessége nála, de nem a családjánál tisztelegni. A családjánál csak akkor tisztelegjen, ha majd ő is tiszteletét fogja, a feleségével együtt, önöknél tenni. — Cilinder. Azt mi nem tudhatjuk. — Egy aszódi előfizető. Külföldi intézetek címeivel