Pesti Hírlap, 1914. augusztus (36. évfolyam, 181-211. szám)

1914-08-11 / 191. szám

1914 augusztus 11., kedd, pesti Hírlap 11 — (Az első magyar leányezred.) A na­pokban említést tettünk egy lelkes kisasszony ötletéről, aki elérkezettnek vélte az időt arra, hogy az első magyar leányezred megalakuljon és a harctéren vegye ki részét a dicsőséges küz­delmekből, egyáltalában nem félve a veszélyt. Közleményünknek szinte csodás hatása volt, mert azok a leányok, akik a hazát szolgálni akarják, tömegesen jelentkeznek és pedig részint levelekben, részint személyesen. Valameny­nyien nagy lelkesedéssel jelentik ki, hogy az esetleg szervezendő ezredbe minden habozás nélkül belépnek és oroszlánokként harcolnak, semmiféle fáradságtól sem riadva vissza. Azok, akik ilyen érdeklődést tanúsítanak, legnagyobb részben azonnal szeretnének egyenruhába öl­tözni, a fegyvert vállukra venni s a legvére­sebb csatákba rohanni. Szándékuk persze ez­úttal nem teljesülhet, mert hiszen az első ma­gyar leányezred részére egyáltalában nem ver­buválnak és mert Irén kisasszony, aki a tervet fölvetette, elfelejtette velünk a címét tudatni s igy a jelentkezőket nem utasíthatjuk hozzá, hogy azután a vezető szerepet eljátassza s a had­vezetőségnél a szükséges lépéseket kellő gyor­sasággal megtegye. A levélben és a személyesen jelentkező honleányok amaz óhaját, hogy az el­­ső magyar leányezredet a Pesti Hirlap állítsa föl, kissé bajos volna teljesíteni, aminek folytán az érdeklődök igen okosan teszik, ha maguk között hányják-vetik meg a dolgot s azután esetleg valamelyik cukrászdában összejövetelt tartanak, megbeszélve a teendőket, ami ellen a hatóságnak aligha lesz kifogása. De a szóban forgó Irén kisasszony is megadhatja a címet , hamarosan maga köré gyűjtheti azokat az amazonokat, akik a különféle édességek fo­gyasztása helyett a muszkákban vagy a szer­bekben óhajtanak érzékeny kárt tenni. Mind­ezek elmondása után ide jegyezhetjük, hogy a jelentkezők egyike-másika újabb ötletet is vet föl. Az egyik ama nézetének ad kifejezést, hogy az ezredbe nemcsak a leányokat, de a fia­tal nagyságokat is be kell venni. A másik úgy véli, hogy a mai viszonyok között semmi sem lehet a kisasszonyokra kívánatosabb, mint a harcmezőn esni el, miközben a nemzeti zászlót lobogtatják. Akad olyan leányzó is, aki helye­sebbnek tartaná, ha az ezred némileg vegyes lenne, vagyis ha abban fiatal harcos urak is he­lyet kaphatnának, akik a háborúskodás terén némi gyakorlattal bírnak és útbaigazításokat adhatnának. De olyan érdeklődő is van, aki sze­rint a női nem gyöngébb szervezete nem bírja ki a nehéz küzdelmet, aminek következtében azt az ideát adja, hogy a szervezendő és mielőbb talpra állítandó első magyar leányezred ne harcoljon, hanem a tábori konyhákban foglala­toskodjék, aminek meglenne az az előnye, hogy a katonák ízesebb ebédeket és vacsorákat kap­nának s azok magukban foglalnák az édes sü­teményeket is. Az ezrednek egyik jövendőbeli tagja mosásra, vasalásra és varrásra is hajlandó vállalkozni, fölemlítve, hogy a férfi gallérok ki­keményitésében és vasalásában nagy gyakor­lata van. Miután pedig nem tartjuk lehetetlen­nek, hogy akadnak rosszmájúak, akik azt hi­szik, hogy a jelentkező harcosnők az idősebb és savanyúbb feministák közül kerülnek ki, akik ily módon akarnak férjet fogni, minden habo­zás nélkül megállapíthatjuk, hogy a szerkesztő­ségben személyesen jelentkező kisasszonyok ki­vétel nélkül fiatalok, bájosak és fessek voltak, akik, ha egybe tömörülhetnének, kétségtelenül a leghódítóbb ezredet adnák, amelynek vezeté­sére még azok is vállalkoznának, akik nem kis ellenszenvet éreznek­­a háboru és a harctér iránt.­­ (Elütötte az­ automobil.) Kandó János napszámos hét éves fiát, Józsefet, a Bécsi­ út 34. czimű ház előtt elütötte egy automobil. A szeren­csétlenül járt gyermeket a mentők beszállították a Rókus-kórházba.­­ (A budapesti hadtestparancsnok dísz­keresztje.) A király megengedte, hogy nádas! Tersztyánszky Károly lovassági tábornok, a 4. had­test parancsnoka és budapesti vezénylő tábornok, a pápai „Pro Ecclesia et Pontifice" diszkeresztet el­fogadhassa és viselhesse.­­ (Egy őrjárat lelőtt egy osztrák grófnét.) Klagenfurtból jelentik: Chrisalnigg Lucy grófné szül. Bellegarde grófnő, gróf Christalnigg­ Oszkár főhadnagy ebersteini nagybirtokos neje tegnap este automobilon a Prebühlon át Görzbe utazott, hogy mint a Vörös­ Kereszt egyesület választmányi tagja feladatait végezze. A grófnét, aki a tartományi kormány által kiállított passepartout birtokában volt — Flitzschben egy őrjáratok lövése megölte. Közelebbi adatok hiányzanak. Christalrigg grófné kiváló munkásságot fejtett ki a Vörös­ Kereszt egyesület érdekében és az egész országban általános rokonszenvnek örvendett. Tragikus halálának hírét mindenütt őszinte részvéttel fogadták.­­ (A török fökonzul eltűnése.) Ah­med Hikuld­ boy, a budapesti török főkonzul tartózkodá­si helye még mindig ismeretlen. A török konzulá­tus alkalmazottai a főkonzulról ezideig semmi bi­zonyos hírt nem kaptak, s ők maguk a legnagyobb bizonytalanságban és aggodalommal várják a hí­reket. Aahmed Hikmet bey budapesti török fő­konzul két hónapja van távol Budapesttől. Nem hi­vatalos­ küldetésben járt, hanem szabadságát töl­tötte Konstantinápolyban, ahonnan most van ha­zatérőben, mert szabadsága a hónap 15-én jár le. A budapesti konzulátus értesülése szerint a főkonzul Konstantinápolyból hajón Konstanzába utazott, ahonnan szerdán este táviratot intézett a buda­pesti konzuátushoz. Ebben a táviratban közölte, hogy ha valami különös ok közbe nem jönne, ak­kor csütörtökön Budapestre érkezik. A távirati ér­tesítés ellenére a főkonzul még szomabton sem volt Budapesten, mire az itteni konzulátus szombaton délelőtt sürgönyileg kérdezősködött a főkonzulról a konstanzaii török konzulátusnál. A konstanzai konzulátus válasza vasárnap éjjel érkezett meg, s ebben a konzulátus egyik hivatalnoka közölte, hogy egyáltalán nem tudnak semmit sem a budapesti török főkonzulról, jelenleg nincs Konstanzában, de nem is lehetett ott, mert az ottani török konzulá­tuson egyáltalán nem is jelentkezett. A konstanzai sürgöny vétele uan a budapesti török konzulátus hétfőn reggel a brassói csendőrséghez táviratozott. Erra a táviratra még Brassóból válasz nem érke­zett. A konzulátus véleménye szerint lehetséges, hogy a főkonzul megbetegedett, vagy hogy nem akart a zsúfolt vonatokon utazni, de valószínűtlen, hogy útjában feltartóztatták volna, vagy bármi más kellemetlenség érte volna. Eddig és igy szól egy kőnyomatosunk hir­adása. Ma éjszaka nagyváradi tudósítónktól a kö­vetkező táviratot kaptuk: Dseivid bey bécsi és Ah­med Hitcmet budapesti török főkonzulok Kon­stantinápolyból jövet, tegnap Nagyváradon átutaz­tak. Az állomáson a katonai és rendőri hatóságok igazolásra szólították fel őket, mire a két török az okmányokkal igazolta személyazonosságát. Nagyvá­radon szívélyesen fogadták a két főkonzult, akik egy napot töltöttek itt és ismét Budapestre utaztak.­­ (A gyógyszerek ára.) A múlt héten a budapesti gyógyszerész testület elhatározta, hogy nem emeli a gyógyszerek árát. Hétfőn ugyanebben a tárgyban ülést tartott a gyógy­szertártulajdonosok országos szervezete is." A Magyarországi Gyógyszerész Egylet központi igazgatósága, mint a magyar gyógyszerészi kar legnagyobb erkölcsi testületének vezetősége, rendkívüli ülést tartott, amelyre különös okot a gyógyszerészek szükségletét kielégítő nagyke­reskedő cégek tekintélyes áremelése szolgálta­tott. Az igazgatóság a hazafiúi kötelesség érze­tétől áthatva egyhangúlag elhatározta, hogy da­cára a nagykereskedők áremelésének és dacára az ebből folyó és a gyógyszerészeket érintő súlyos anyagi veszteségeknek, egy lépést sem tesz a gyógyszerek és kötszerek árfelemelésére és a magyar gyógyszerészi kar továbbra is a régebben megállapított áttételekhez fog szigo­rúan ragaszkodni Elhatározta továbbá, hogy a belügyminiszter kezeihez kétezer koronát juttat a behívott katonák visszamaradt családjainak segélyezésére. Ugyanez alkalommal a Magyar Gyógyszerészek Nyugdíjintézete külön ezer ko­ronát adományozott a segélyakció céljaira. — (Tábori posta az Oroszország ellen küzdő csapatok részére.) Budapest székesfővá­ros tanácsa közli, hogy az Oroszország ellen küzdő csapataink részére berendezett tábori posta szolgálatát 1914. augusztus 11-én meg­kezdi.­­ (As idejárás.) Közép-Európában az idő túlnyo­móan derült és száraz és a hőmérséklet kissé emelke­dett. Nagyobb esők voltak Romániában Hazánkban enyhe és többnyire derü­lt idő uralkodott. Zivataros esők Erdélyben, m­ely az Alföld keleti határán voltak. Na­gyobb esőst jelentettek: Vaskóh (13), Marosvásárhely (11), Botfalu (13), Nagyszeben (25 mm.). A hőmérséklet napi közepe 2—8 fokkal a normális alatt maradt; a mar­mura 29 fok C. volt Temesvárott, a minimum 5 fok C Tátrafüreden. — Prognózis: Túlnyomóan száraz idő várható, lényegtelen hőváltozási*.­! ! — (Romarseli.) A regiment három zászló­alja már elment, a negyedik útra készen áll a ka­szárnya udvarán. Az őrnagy, szép szálas bécsi ember, harciasan kipödrütt, tömött szőke baju­szát még egyszer megpödörve, odalovagol a front elé és harsány hangon beszélni kezd: — Soldater! Seine kaiserliche und könig­licho apostoUsche Majeetüt, unser allerhüchöle Krigsherr . . . Elhallgatott. Az egész színmagyar zászlóaljban nem volt egyetlenegy németül értő fia sem, s a szónoklat hatásának ez a nagy akadálya most hirtelen eszébe jutott az őrnagy urnak. Megrázta tehát a fejét és rövidebbre rántva lova zabláját,' igy folytatta: — Hadi tetőkre szólít e felsége parancsa tiktek is — katonák — in die jetzige nehez sz­tuaeion, aki­ben dicsőségesen megmutatsz egesz vilagnak­, hogy allso . . . hadi erényben és bá­torságban nem feliimulsz tiktek . • , alsó . . . senki se nem . . Megint elhallgatott­. A magyar tudomány­nak vége volt, a következő szóra már sehogy sem tudott ráhibázni. Erre elvörösödött a szép szál katona és fölemelkedve a nyeregben, hogy az egéet bataillon láthassa, messze viharzó han­gon elkiáltotta magát: — Fiuk! A fenekét es­nek a világnak . . . vorwarts! Mennydörgő éljenzéssel repültek a sipkák a levegőbe s a zászlóalj elindult. • — (A szerb őrnagy felesége.) Szegedről jelentik, hogy a minap egy szerbiai őrnagy felesége érkezett Újvidékről Szegedre két gyermekével, egy hazar­rendőrségi detektív kíséretében. A feltűnően elegáns, szép, karcsú termetű, harminc év körüli őrnagyné magyar lány, kulai származású. A szegedi rendőrségen igen udvariasan bántak vele. — Nagyságos asszony — mondta a rendőr­kapitány — nálunk nem esik a legcsekélyebb bán­tódása sem, ha szigorúan betartja azokat a szabá­lyokat, amelyeket ilyen esetben a törvény előír. Az úriasszony, aki hibátlanul beszél magya­rul, így válaszolt: — Oh, még örülök, hogy Magyarországon va­gyok és nem a zavaros Szerbiában ... — Aztán megsimogatta gyermekei arcát és kissé elpirultan folytatta. Különben is inkább magyar érzelmű va­gyok . . . Az úriasszonynak egész családja Magyarorszá­gon lakik, Újvidéken van két fivére, az egyik ügy­véd, a másik tanár. Két gyermeke van, az egyik leány, a jalásik fiú, mind a ketten jól beszélnek ma­gyarul, Szegeden a Tisza-szállóban lakott gyerme­keivel. Egy detektívet bíztak meg őrizetével. Át­vizsgálták írásait és semmi gyanúsat nem találtak nála. Pénze van elegendő. Szegedről Budapestre ki­sérték s itt dől el, hogy szabadon az útjára engedő­dik-e, vagy ami a legvalószínűbb, a háboru tarta­mára valamelyik magyar várost jelölik ki számára tartózkodási helyül.­­ (Nemzetiségi fanatizmus.) Csönd van mindenütt és a hadiállapot saigoni rendje. A legnagyobb lelkesedés a lakosság között a há­ború iránt. És a hazaszeretetnek ebben az ál­talános fellángolásában is elvétve mégis fel­felcsillan fenyegető démonként a pánszláv fa­natizmus. Ilyenkor látjuk tehát, hogy azok mennyire gyűlölnek bennünket és mennyire el­lenségei szeretett hazánknak. Azért sorsuk nem is érint senkit. Csak kezeljék őket katonailag és mint ellenséget, hogy az istenáldotta, jó, fel­vidéki népnek még néhányát ne sodorhassák a leggyalázatosabb bűnbe és a legnagyobb sze­rencsétlenségbe. Lassan különben teljesen ár­talmatlanná teszik minden veszedelmesét. Dr Jeszenszky János báni ügyvédet is, aki, mint bevonult honvéd, szolgálatban nyilván­í­tott­a el­lenséges indulatát, már letartóztatták­­ és vasra, verve a pozsonyi katonai bírósághoz vitték, ahol valószínűleg nem keztyűsen intézték őt el. Csak elrettentő példát minden egyes esetben!­­ (A rabló és a vadászkutya.) Zentáról eli ment a környékre vendégségbe Bukovetz István adóellenőr. Felesége egyedül maradt a lakásban. Éjfél után a szomszédszobából gyanús zajt­ hallott. Revolvert vett magához és benyitott. Egy ismeret­len férfit látottt, aki megpillantva őt, feléje ugrott s a revolvert kicsavarta a kezéből. Erre az asszony férje vadászkutyáját szólította, amely többszöri kí­sérlet után beugrott a nyitott ablakon és nekiesett a rablónak, aki erre elmenekült. Amikor Bukovecz haza érkezett, feleségét ájultan, a padlón fekve találta és csak a szomszédok segítségével tudta életre kelteni. A rabló mindössze kétszáznegyven koronát tudott csak elvinni, pedig a lakásban na­­gyobb összegű készpénz volt. A csendőrség erélye­­sen nyomozza.

Next