Pesti Hírlap, 1914. szeptember (36. évfolyam, 212-241. szám)
1914-09-19 / 230. szám
A PESTI HÍRLAP 1914. szeptember 19., szombat: átszálltam a koblenzi vonatra. Állandóan katonai helyivonatokot kellett utaznunk, amelyek tizenöt-tizenhat kilométert tesznek meg óránkint. Hétfőn délután léptem át a német határt. Hogy hol, azt nem szabad megmondanom. A legfárasztóbb volt az útnak legutolsó, negyven kilométeres, része. Száznegyvenhét kiló súlyú hadifölszerelést kellett lovaimnak cipelni. Öreg este volt már, amikor eljutottam a világverő német hadsereg nyugati nagy főhadiszállására. Akkor játszódott le a világtörténelemnek egyik legnagyszerűbb, de egyszersmind egyik legvéresebb fejezete. Ez a főhadiszállás és ez a hadseregfőparancsnokság mindig a német nép legnagyobb és legdicsőségesebb hőseivel dicsekedhetett el. Már a közelléte is lelkesítő a szemlélőre, aki áldhatja a sorsot, amelynek kedvezése folytán ide juthatott. Nem szabad leírnom, de nem is akarom feltárni mindazt, amit láttam. Mindenütt leselkednek a mi közös ellenségeink kémei Németország és a szövetséges Ausztria-Magyarország legnagyobb, szinte szent titkaira. * * Mint ma este velem hivatalosan tudatták, Verdun és Páris között egyre áll a harc, amelyben a németek helyzete a kedvezőbb. Mire ezek a sorok a Pesti Hírlapban megjelennek, az olvasók már bizonyára értesültek arról, hogy Franciaországra nézve milyen hátrányos volt a Páris előtt hadakozó német seregek fölénye. Páris ostroma javában tart és a kacér város idegesen és hisztérikusan néz a veszedelem elé. Egy megbízható jelentés szerint a hatóságok hihetetlen mennyiségű birkahúst gyűjtöttek össze. A túl sok birkapecsenye, még ha jó illatú is, nincsen mindenkinek ínyére és ebből az eledelből akármennyi sem elegendő sokáig két millió ember táplálására. Ugyanez a jelentés, amelybe tegnap alkalmam volt belepillantani, azt is mondja, hogy ámbár meglehetősen sivárak a viszonyok, mert bizony ma már nem 1870-et írunk és a Bois de Boulogne többé nincsen a védelmi vonalon kívül. Az elmúlt negyvennégy esztendő alatt az egykori védelmi vonal belekerült az azóta létesült erődítményhálózatba Ez az a bizonyos „grande ceinture", amelynek a veszedelméről nagyon komolyan beszélnek Párisban. A város védelmi területének ez a hatalmas kiterjesztése alaposan megnehezíti az ostromlók munkáját, hanem hát a védőknek is temérdek csapatra van szükségük, amelyeknek a táplálása súlyos zavarokba ütközik. Maubeuge, a büszke, nagyszerű erődítmény, elesett. Negyvenezer fogoly és 400 ágyú hirdette itt a németek újabb győzelmét. Négy tábornokot is foglyul ejtettek a németek, akik ezzel bokros szívességet tettek Franciaországnak, mert ezek a hadvezérek ebben a háborúban többé nem fognak stratégiai hibákat elkövetni Németország javára. Maubeuge eleste arról tanúskodik, hogy a német bátorság a császár kezére juttatja Észak-Franciaország legerősebben kiépített erődítményeit. Elsőnek Les Ayrellest érte ez a sors, amely Mesierestől közvetlenül délre fekszik. Azután következett Hirson, a Maubeugetől délre, majd délnyugatra az azóta már szintén német csapatokkal megrakott Amiens és Reims között levő csoport: La Ferre, Condé és Laon. Illetékes helyen is hangsúlyozzák, hogy ezeknek az erődítményeknek a gyors bevételéhez részben hozzájárult az osztrák-magyar tüzérség is amely már előzőleg is ugyancsak kitüntette magát Givette és Maubeuge ostrománál. És amíg a németek itt hősies munkájukat végzik, szilárdul bizakodnak abban, hogy Ausztria-Magyarország dicső hadserege fel fogja tartóztatni az oroszokat mindaddig, amíg be nincs fejezve a németek nagy műve a dekadens Franciaország leverése. Párisnak el kell esni. Ha majd Franciaország elvesztette a csatát, a világ legerősebb hadserege a legjava erejével Keletre vonulhat és segíteni fog nekünk minden ellenségünk legyőzésében. Most pedig, miután híven beszámoltam mindarról, amiről értesültem, befejezem tudósításomat, amelyet az éjszaka csöndjében írtam, a nyugati német főhadiszálláson, távol a német határtól és még távolabb az én hazámtól. Fehéri Armand: Mit ír a Figaró? Semleges államokból hazautazó magyarok, mint ritka kincset mutogatnak néha egy-egy francia újságot. Szerkesztőségünk ily módon jutott a párisi ,,Le Figaro" egy utóbbi számának birtokába. Az alábbiakban közlünk belőle néhány mutatványt, mely nekünk is kiváló örömünkre szolgálhat. * Egy szentpétervári távirat azt jelenti a Figarónak, hogy az oroszok Neidenburgnál egy hetvenezer főnyi sereget teljesen tönkre vertek és ezen a napon valóban csodálatos lendülettel harcoltak. (A mi szerény tudomásunk szerint Neidenburgból a mazuri tavak közeléből egészen ellenkező jelentést küldött arról a csatáról Hindenburg tábornok.) * A lap első oldalán Robert de Leseau úr egy cikkében nem kisebb hazugsággal traktálja a Firaro olvasóit, mint azzal, hogy Németországban szigorú büntetés terhe alatt megtiltották minden családnak, hogy több élelmiszert tartson a házánál, mint amennyi két napra elegendő. * Szentpétervári távirat azt jelenti a Figarónak, hogy az orosz seregek Königsbergbe érkeztek és ott egyszerűen elgázolták a német helyőrséget. • Közli a Figaró a Petit Journalnak igen elkeseredett hangon írt cikkét, amely azt a kérdést intézi a francia hadvezetőséghez, hogy rengeteg behívott tartalékos katonát miért szabadságolt? A Petit Journal azt írja, hogy a közvéleményben ez nagyon kellemetlen benyomást keltett, mert hiszen mindenki tudja, hogy Franciaországnak annyi katonára van szüksége, amennyit legnagyobb erőfeszítésével ki bizállítani. Mégis a katonai hatóságok ezeket sem fel nem ruházzák, sem fel nem fegyverezik, hanem haza küldik. A Figaro a maga részéről helyesli ezt a kérést és azt írja, hogy a közvéleményben arról az intézkedésről olyan hírek vannak elterjedve, amelyeket kötelessége elhallgatni. (Mi már ismerjük ezeket a híreket, amelyek úgy szólanak, hogy a francia raktárak egy nagy része, mikor a mozgósítás megtörtént, üresen találtatott.) Hogy az a kevés számú német katona, aki francia fogságba került, még ott is megőrzi önérzetét, azt a Figaro auxerrei levelezője is bizonyítja. A levelező leírja, hogy e városkába néhány német foglyot hoztak. Zornet UT, a polgármester beszélgetést kezdett velük. Az egyik fogoly egy aviatikus, aki combjába kapott golyót és így került francia fogságba. Ezer-ezeregyszáz méter magasan repült a francia hadállások felett és csak akkor szállott le, mikor motorját egy lövés találta és gépe használhatatlanná lett. A polgármester úr ama kérdésére, hogy miért harcolnak a németek, a német katona azt felelte: — A németek a becsületüket védelmezik! — Ön is a becsületét védelmezte? — kérdezte tőle a polgármester. A fogoly komoran nézett rá és csak ennyit fejelt: — Én csak a kötelességemet teljesítettem . . . A polgármester úr még megengedte magának azt a fényűzést is, hogy francia győzelmeket jósoljon az elfogott német katonának. A német katona erre a jóslatra így felelt: — Nagyon nehéz promenád lesz, az az önök számára! . . . * A francia demokratikus érzést élénken jellemzi, hogy a Figaro külön cikkben nagy hazafias tirádák kapcsán jelenti be a hadvezetőségnek ama világraszóló intézkedését, hogy Rotschild Henrik doktort a drámaíró milliomost másodosztályú tartalékos orvossá nevezte ki és akiint ilyent, úgy látszik különleges vagyoni helyzetére való tekintettel, nem a harctérre, hanem a párisi katonai kormányzó mellé osztották be. A Páris megdermedt, kihalt éjszakáját a következő leírással jellemzi a Figaró: „Az újságírók, akiket hivatásuk most visszatart az Íróasztalunk mellett, egész életekben emlékezni fognak a párisi éjszakákra a háború alatt. Amint nincsen több nyitott kávéház, nincs több éjszakázó sem. S minthogy nincs több színház és az emberek takarékoskodnak és a divatos kabarék éppen úgy zárva vannak, mint a kis korcsmák, az emberek nem vacsoráznak többé. Az éjszakázók, a vacsorázók eltűntek a járdáról, a kocsik eltűntek az utcáról. Éjfélkor alszik Páris. És miért is volna ébren? Egyetlen autóbusz sem rázza meg a kövezetet. Egyetlen villamos kerekének a zörgése sem hallatszik az utcákon. Ez a pusztulás és ez a csend. Teljes csend. Csend, amely ráfekszik a lélekre és ami semmi máshoz nem hasonlítható. Ezt a csendet nem népesíti be egy élőlény sem. Az ember megy az utcán . . . s egészen egyedül van, a lépteinek a zaja megnyugtatólag hat rá . . . Valahol két rendőr beszélget egymással halk hangon, mozdulatlanul egy utcalámpás alatt. A járókelőkre néznek. Azt mondaná az ember, arra gondolnak: — Milyen pokoli lárma!''« Egy másik pikáns hír: „Szerzetesek, akiket kiűztek francia kolostorokból s akiknek ki kellett vándorolniok, elindultak Franciaország felé, hogy eleget tegyenek a mozgósítási rendeletnek. Többen közülök a múlt héten megérkeztek Grenobleba. Ajkukon mosolylyal léptek a tábori szállásokba, — írja az ottani lap — s a katonák lelkes „Éljenek a szerzetesek" kiáltással fogadták őket." (Íme a cár példája: ha Oroszország az üldözött zsidóknak hizeleg, Franciaország viszont az üldözött katholikusokat próbálja visszaédesgetni.) Fegyvereket a polgárőröknek! Gróf Andrássy Gyula a következő fölhívást teszi közzé: „A budapesti polgárság elhatározta, hogy a katonaságot munkájában segíteni fogja és az őrállás időrabló kötelezettségétől mentesíti. Biztosítani akarja azt, hogy az összes katonaság igazi hivatásának élkesen és a harctéri szolgálatra készülhessen. E feladat teljesítéséhez azonban fegyverre van szüksége. A katonasághoz nem fordulhatunk, hisz rajta akarunk segíteni, nem pedig belőle élősködni. A katona kezében még szükségesebb is a fegyver, mint a mienkben és amikor a polgárság tettre készül és hazafias szolgálatot akar teljesíteni, úgy illik, hogy segítségül elsősorban társaihoz forduljon és eszközeit lehetőleg önmaga teremtse elő. A magyar világtörténelmi hivatásának szolgálatában gigászi harcban ál, mint a mohi pusztán IV. Béla vitézei, mint a nándorfejérvári és rigómezei csatatereken Hunyadi vitézei, mint a Zrínyiek, Szondyak, Dobók, újra Európa civilizációját védjük a Kelet kapujánál, a Kelet ostroma ellen. Apáink legdicsőbbhagyományainak szellemében a jelen és a jövő boldogulásért nagy túlerő ellen, mint annyiszor máskor, újra vérünket rontjuk. És e harcban minden jóravaló magyarnak helyt kell állani. Nem becsületes ember az, aki nem hajlandó mindazt megtenni, amire képes és aki kivonja magát ,azon erőfeszítés alól, amely csak akkor lesz sikeres, ha a nagy és kicsi, a gazdag és szegény, férfi és nő, az egészséges és a beteg egyaránt teljesíti a rá váró feladatokat. Most keveset kérek, nem is áldozatot, hanem csak szívességet. Csak azt kérem, hogy akinek van katonai puskája, a mostani vagy korábbi típus, vagy tölténye, külsje el azt a megalakuló Önkéntes őrsereg címére. (Üllői út 14. II. emelet 4.) Az a fegyver, amely külön-külön az egyes lakásokban szekrényekben elzárva, vagy a falon értéktelen, öszszegyűjtve a polgári szervezet kezében becses szolgálatot tehet. Előre köszönöm az adakozást és ígérem, hogy ha lehet, a fegyvert tulajdonosainak visszaadom." — A budapesti szervezeti szabályok. A Belügyi Közlöny legújabb száma közli a mindenfelé megalakuló polgárőrségek rendeltetését és eljárását irányító szervezeti szabályzatot, amelyet a belügyminisztérium készített el. A miniszteri rendelet a vidéki és a budapesti polgárőrségnek külön-külön szervezeti szabályzatot állapít meg, minthogy a főváros különleges viszonyai sokban eltérnek a vidékiektől. A fővárosi államrendőrség területén alakított polgárőrség szervezeti szabályzata ez: 1. A m. kir. belügyminiszter megengedi, hogy a székesfővárosi m. kir. államrendőrség hatósági területén a közrend és közbiztonság megóvása céljából — a főkapitány előterjesztésére — polgári őrség szerveztessék. 2. A polgári őrség, mint helyi közrend és közbiztonság fentartására alakult őrtestület, Buda-