Pesti Hírlap, 1914. október (36. évfolyam, 242-272. szám)

1914-10-06 / 247. szám

1914. október 6., kedd. PESTI HÍRLAP — (A budapestiek is menekülnek.) Az a nagy kavarodás, amely a galíciaiak és az észak­keletiek menekülése következtében váratlanul beköszöntött és amelynek folytán a magyar fő­város lakossága sok ezerrel megnövekedett, alaposan megijesztette Budapest polgárságának egy részét is. Ez az ijedelem, amely itt-ott rémü­letszámba is megy, mindinkább több embert bír arra, hogy kereket oldjon s ezt a szép várost a háta mögött hagyja. Azok, akik sietve odább­álltak vagy a közelmúltban útnak indultak, ré­szint a főváros környékének falvait szállják meg, részint pedig az ország nyugati része felé sietnek, hogy biztonságba kerüljenek. Aki mind­ezek olvasása után azt hinné, hogy a vitéz bu­dapestiek a betörő oroszok ellen igyekeznek megmenekülni és a muszka fegyverektől fél­nek, kétségtelenül csalódnék, még­pedig alapo­san. Na mert hát azok, akik lakásaikat sietve elhagyták vagy elhagyják, az ideözönlő mene­kültektől ijedtek meg, akik maholnap többen lesznek, mint a benszülöttek és akik a lakások legnagyobb részét megszállják. Már ma is úgy áll a bál, hogy az egyik-másik két-négy szobás budapesti lakásban annyi az ide menekült ro­kon, ismerős, hogy maguk a bérlők alig férnek bele és ha mégis álomra akarják a fejüket haj­tani, a kenyérmezei fogolytanyán kell jelent­kezniük, ahol minden valószínűség szerint több hely áll rendelkezésükre, mint budapesti ottho­naikban. Az ebédlőkben, amelyeknek asztalai mellett eddig a szegény pesti polgárok a felesé­gükkel és egy-két gyermekükkel üldögéltek és szerény kézfogásos ebédet ettek, ez idő szerint heted-nyolcad magukkal foglalnak helyet s négy-öt tál ételt kell felszolgáltatniok, hogy a menekült vendégek, akik nagyon kiéheztek, meg ne szólják vagy meg ne verjék. Aközben pedig, hogy a fővárosiak egy részére ilyen élet sza­kadt, a menekülteket hozó vonatok egyre másra érkeznek és ezek a vonatok ezrivel hozzák az atyafiakat, akik a harminc-negyven óráás utazás ideje alatt farkasokként éheztek meg. A pesti úr most a diváno­n vagy a­­földrevetett szalmazsá­kon hál, ellentétben a szegény menekültekkel, akik a ruganyos ágyakat szállják meg , azok­ban horkolnak a kiállott szenvedések után. Mi­után pedig a riadalom napjaiban a városaikat, falvaikat elhagyott menekülők téli ruháikat is otthon hagyták, a fővárosi vendéglátó gazdák­nak még ki is kell öltöztetni őket, amiből az kö­vetkezik, hogy a budapesti családfő vékonyka felöltőben, a menekült pedig az 5 jó meleg téli­kabátjában rójja a pesti utcákat, hogy a kira­katokban gyönyörködjék. Miután pedig ilyen vagy ilyenforma a helyzet, nem egy olyan fő­városi ember akad, aki szűkebb baráti körben el is mondja, hogy ha elérkezik az ideje an­nak, hogy futva hagyja el a várost és lakását, ezt nem azért teszi, hogy a muszkáktól megsza­baduljon, hanem kizárólag azért, hogy a még úton levő és hozzá siető menekülteket kikerül­je. És talán még­ azt is megállapítja, hogy az ellenség elöl errefelé rohanó rokonok és isme­rősök maholnap alaposabb rémületet keltenek benne, mint amilyet az orosz horda Volna képes produkálni. — (Infáns és palotahölgy házassága.) A München—Augsburster Abendzeitung jelentése sze­rint Ferdiánd Mária bajor herceg, spanyol infáns, Lajos Ferdinánd herceg fia, október 1-én Madrid­ban szülői jelenlétében tartotta esküvőjét Donna Luisa Sylva de Connaval, az olasz anyakirályné volt palotahölgyével. Alfonz spanyol király a menyas­szonynak a hercegnői címet adományozta. Ferdinánd Mária herceg lemondott bajor királyi hercegi rang­járól és most már kizárólag a spanyol királyi ház­hoz tartozik. Lajos bajor király a hercegnek szemé­lyére nézve meghagyta a bajor hercegi címet, vala­mint a bajor II. számú nehéz lovas ezred a fa sült­jében elfoglalt rangját.­­ (A pénzeslevél szarkája.) A sárosme­gyei Magyanszlavicán postakocsis volt Riegel János, aki, amikor egy Eperjesen feladott és Mozgonyára szóló ötvenötezer koronás pénzes­levél került a kezébe, a levélből kilopott öt da­rab ezer koronás bankjegyet. A vizsgálat, hama­rosan megállapította, hogy a tolvajlást Riegel követte el. Azonnal letartóztatták és átkísérték az eperjesi ügyészség fogházába. Az ellopott ötezer koronát hiánytalanul megtalálták nála.­­ (Hősök halála.) Szivy Sándor szegedi 46. gyalogezredben! alezredes, a versed népföl­kelő ezred parancsnoka, október elsején az uzsoki szorosban vivott ütközetben hősi halált halt. Hű tisztifőzolgája táviratban tudatta az öz­vegygyel a szomorú hírt. Ezenkívül Lőrinczy Jenő ,ungmegyei alispán a szegedi polgármeste­ri hivatalt is értesítette, hogy az alezredes holt­testét Ungvárra szállították és ott bebalzsamoz­ták. Az elszállítási engedélyt a hatóság meg­adta és igy Szivy alezredest Szegeden fogják el­temetni. Az elesett alezredes sokáig volt a buda­pesti hadapródiskola tanára, Szegedre három év előtt került és a város társadalmában nagy szimpátiának örvendett. Halálát hitvese, három gyermeke és kiterjedt rokonság gyászolja. Schweitzer József, a 76. gyalogezred tar­talékos hadnagya, a galiciai csatatéren hősi ha­lált halt. Szegeden lakó édesatyját hivatalosan értesítették a haláláról. Molnár Mihály debreceni 3. honvédgyalog­ezredbeli főhadnagy Lublin ostrománál hősi halált halt. A hírt a hadvezetőség tudatta a fő­hadnagy édesatyjával, Molnár Mihály pénzügy­igazgatósági tisztviselővel, aki gyászjelentést adott ki. A szegedi közkórházban ápolt sebesült katonák közül négyen meghaltak: Steszka Jó­zsef cseh közvitéz, Linkáts Ferenc willangaui, Ulrich József gebirgsneudorfi és Zák Mihály bonyhádi illetőségű közkatona. Vasárnap dél­után temették el őket katonai pompával. Ernst Albert osztrák zeneművész elesett az orosz harctéren. Dr Kovács István, a debreceni református tanítóképző tanára, tartalékos hadnagy, aki sok csatát végig küzdött Galíciában, betegen tért ha­za és Nyíregyházán a kórházban meghalt. Teme­tésén testületileg vesz részt az intézet tanári kara. Schmidt Gusztáv százados és gépfegyverosz­tály parancsnok a 26. gyalogezredben, életének 36. évében­ a galezóvi csatában, Lublin mellett, szep­tember 7-én egy srapnel golyótól halántékán talál­va hősi halált halt. Bajtársai még az­nap este ott a helyszínen, orosz földön, elhantolták tetemét. Az Országos Gazdasági Munkáspénztár tiszt­viselőkarának­ tagjai gyászlapon jelentik, hogy kar­társuk, dr Czagány Nándor, földmivelésügyi mi­niszteri fogalmazó, a 30. honvédgyalogezred tarta­lékos­ hadnagya, szeptember 29-én a tuzlai hadikór­házban, élete­ 30-ik évében csöndesen elpihent. A há­ború kezdetétől fogva, hetek hosszú során át har­colt hősiesen golyózápor és szuronyroham között s akkor daliás testét az alattomos kór, a tífusz pusz­tította el. — (Krobatin és Berchtold a király előtt.) Bécsből táviratozza tudósítónk. A király hétfőn délelőtt lovag Krobatin hadügyminisztert, délután gróf Berchtold külügyminisztert hosszabb kihallga­táson fogadta. — (Ujabb rendelet a választói jegyzékről.) A belügyminiszter a képviselőválasztói név­jegyzékek ügyében újabb körrendeletet intézett a központi választmányokhoz. A leirat arra figyelmeztet, hogy a választói törvénynek azok az intézkedései, melyek a névjegyzékből kiha­gyott választók külön értesítéséről szólnak, a most készült ideiglenes névjegyzékre nem vo­natkoznak. Az ideiglenes listából most kimarad­takról e szerint nem kell külön jegyzéket készí­teni, csak azokról készíthető külön jegyzék, ki­ket az idén az összeíró küldöttségek felvettek ugyan, de akiket a központi választmány az ideiglenes jegyzékből kihagyott. Ezeket, erről értesíteni is kell, róluk külön jegyzék is készí­t­hető és közszemlére is kitehető.­­ (Földrengés Kisázsiában.) Hírül adtuk, hogy a középeurópai szeizmográfok távoli ka­tasztrofális földrengést jeleztek. Most megérke­zett Konstantinápolyból a török belügyminisz­térium hivatalos távirata, hogy a kisázsiai Ko­nia­vilajetben, Bundur és Sparta mellett, igen heves földrengés volt. Kisebb földlökések még mindig vannak. Különösen erős volt a földren­gés Bundurban és környékén. Az áldozatok száma még ismeretlen, de valószínű, hogy kö­rülbelül kétezerötszáz ember vesztette életét. A kormány és a vörös félhold segélyakciót indított az ínséget szenvedő menekültek érdekében.­­ (A kolera.) A belügyminisztériumhoz érkezett jelentések szerint október 4-én Német­lipcsén (Liptó megye), Füleken és Balassagyar­maton (Nógrád megye), Szobráncon (Ung­megye), Ungan (Abaújtorna megye), Kisvárdán (Szabolcs megye), Kassán és Miskolcon egy-egy, Kolozsváron két, Perecsényen (Ung megye) há­rom, Budapesten kilenc koleraesetet állapítot­tak meg. A felsorolt esetek közül öt a polgári lakosság között fordult elő, a többi az északi harctérről visszaérkezett katona.­­ (Porosz katonák Szegeden.) Két altiszt vezetésével vasárnap délben harminc porosz közkatona érkezett Szegedre, valamennyien a magdeburgi 4. tábori tüzérezredhez tartoznak és levásárlás céljából jöttek. Az utcán mindenütt a legnagyobb előzékenységgel találkoztak és ahol csak megfordultak, megajándékozták, megélje­nezték őket. Este a budapesti gyorsvonattal tizennégy porosz tiszt, is Szegedre érkezett. Tiszteletükre a helyőrség tisztikara bankettet adott az egyik étteremben. A közönség a német tiszteket nagy ovációban részesítette.­­ (Jótékony virágvásár.) A Magyar Ke­reskedelmi Kertészek Országos Szövetsége a m. .kir. honvédelmi minisztérium hadsegélyző hivatalának támogatása mellett a Hungária és hadbiztosító in­tézet VII., Károly­ körút 3. sz. palotájának díj­mentesen átengedett földszinti helyiségeiben októ­ber 10-—15-ig a hadban elesettek özvegyei és árvái javára jótékony virágvásárt rendez. A vásár összes jövedelmét az elesett katonák özvegyeinek és ár­váinak segélyezésére fordítják. Az elárusítást, va­lamint az ellenőrzést a hadsegélyző hivatal által felkért hölgybizottság végzi. A vásáron jól bevált szobai és szabadföldi dísznövények, dísz- és gyü­mölcsfák, valamint egyéb kerti termékek kerülnek eladásra, amelyeket a hazai kertészek adományoz­tak. Itt figyelmeztetjük az adományozókat, hogy a vásárra szánt küldeményeikre és a szállítólevélre világosan ki kell tüntetni a küldemény rendelteté­sét s hogy az a m. kir. honvédelmi minisztérium hadsegélyző hivatal (IV., Váci-ut 88), virágvásár­lának szánt adomány, különben a dijmentes szál­lítás kedvezményétől elesnek. Támogassuk elesett hős katonáink özvegyeit és árváit.­­ (Tilos a Szent István-templom tornyá­nak megtekintése.) Bécsből táviratozza tudósí­tónk: A Szent István-templom tornyának a megtekintését, mint egy helyi kőnyomatos je­lenti, a háború tartamára beszüntették. Ugyan­csak a háború tartamára a Wienervraldban le­vő kilátókat is elzárták.­­ (Olasz munkások harca.) A római G­ior­nale d'Italia bolognai jelentése szerint Mo­linel­la mellett szervezett ás nem szervezett mezei munkások között összeütközésre került a sor. Kétezer szervezett mezei munkás bottal, kővel és revolverekkel támadtak rá a földeken dol­gozó nem szervezett munkásokra és megszalasz­tották őket. Három nem szervezett munkás el­esett, mintegy husz megsebesült. A zavargások színhelyére lovasságot küldöttek ki. filffl­ drótlámpa elpusztíthatatlan. !! Óvakodjunk utánpatoktól! ! MAGYAR GYÁRTMÁNY! Kapható mindenütt. Gyártja: Egyesült izzólámpa és villamossági r.-t. Újpest. Ezüstlakodalom. Kelemen Bernát és felesége tegnap ülték meg Budapesten házasságuk huszonötödik évfordulóját. Halálozás: Csikborzsovai Demeter Benedekné, született magyaróssi Magyaróssy Erzsébet, rövid szenvedés után, életének 43-ik, házasságának 18-ik évében Egerben meghalt. Szihelszky József, életének 59-ik, házasságá­nak 2­k évében Békéscsabán meghalt. Somlyóvásárhelyi és borszörcsöki Egressy László, életének 82-ik, házasságának 50-ig, özvegy­ségének 6-ik évében Budapesten meghalt. Demény Dezső tart. hadnagy, állatorvos­, a harctéren megbetegedett és Miskolcon 2-ost meghalt. Temetése 4-én volt. x Dr Faith betegszállító váll. autókkal. Vidékre is. tt„ Podmaniczky-u. 10 Tel.: 137—IC. Autók 10 f;or.-tó). x A világháboru térképei: Pám és környéke, ez összes erődítmények — várfalak és környékbe!] közsé­gekkel —­ 50 fillér. Nyugatoroszország 80 fillér Szerbia háború térképe 60 fillér. Közép-Európa háború térképe 2.— korona, Európa térképe 2.— korona. Kapható a meg­felelő összeg és 10 fillér bérmentesítési díj előzetes be­küldése ellenében Légrády Testvérek könyvkiadóhivata­lában, Budapest, V., Vilmos császár-ut 78. x A Hannover huszárok. Irta. Diplomata. Garay Ákos művészi rajzaival. Ára 5. korona. Díszfestésben 6.— korona. Kapható Légrády Testvérek könyv­kiadóhi­vatalában, Budapest, V., Vilmos császár-ut 78. X Wien melletti Badenből értesítenek minket, h­og­y a „Gutenbrunn" Szanatórium egész télen át nyitva ma­rad és nagy látogatottságnak örvend. Az üdülésre szoru­lók már Bécs város kedvező összeköttetéseinél fogva­­(vasúti és­ villamos) is könnyen kereshetik fel, szép sé­tányai, kitűnő­­színháza és kedvezőtlen időjárásnál a­­fű­tött csarnokok kellemessé teszik az ott tartózkodást.­­ Felhívjuk olvasóink figyelmét a Lysoform gyár­nak mai fontos hirdetésére és ajánljuk­ mindenkinek, hogy 11 kolera elleni védekezésről szóló könyvecskét in­gyen meghozassa. !

Next