Pesti Hírlap, 1914. október (36. évfolyam, 242-272. szám)

1914-10-11 / 252. szám

A PESTI Hírlap 1914. október 11­., vasárnap, örök időkig a világnak. És míg az Antwerpen­ért kiömlött német vér megtermékenyítette a német haderőt a további győzelmek útjára, ad­dig a Przemylsnél elesett orosz tízezrek vére hiába ömlött ki. Egészen hiába: ez a tragikum. •Minden vár vérre szomjazik és Przemysl vérivó szom­juságán is enyhítenie kellett az orosznak. Koccintottak, a soha viszont nem látás reményében. * A Márm­aros- és Beszterce-Naszód­megy­ékben még bolyongó ellenségtől is előre­láthatólag mihamarabb megtisztítaák Magyar­országot — jelenti ma Hofer vezérőrnagy. Ha a vezérkar, mely a Kárpátokon át történt orosz betörésekre nem sok szót vesztegetett eddig, szükségesnek tartja, hogy bejelentse Magyar­ország területének közeli teljes megtisztítását az ellenségtől, amely már nem is ellenség többé, mert hiszen akik harcrakészek, azok nem szok­tak bolyongani,­­ akkor Hofer jelentése után valóban teljes megnyugvással fogadhatjuk azt a többet eláruló félhivatalos jelentést is, hogy az ország északi és keleti megyéiben már el is mú­lt minden veszedelem. A belügyminiszter a legszélesebb körű intézkedéseket máris meg­tette, hogy a lakóhelyeikről elmenekült polgár­ság oda visszatérjen és megkezdje újra a min­dennapos élet munkáját. Mily forró bizalomnak kell a szívekbe szállnia ott, ahol a háborút vi­selő nemzet polgárai mindennapos munkáju­kat végezhetik. A jövőben való hitnek mindig ez marad a legrendíthetetlenebb bázisa. * Antwerpen minden erődjével együtt a né­meteké. És az Antwerpent védő sereg? A belga helyőrség, negyvenezer angol katonájával együtt megkísérelte, hogy Ostende felé mene­küljön; egy másik csoport pedig Hollandián ke­resztül kövekezett a tengerparthoz jutni, de a hollandiai katonaság lefegyverezte ezt a külö­nítményt. A német pontosságra jellemző, hogy számítottak a belga helyőrség menekülési kísér­letére és Termonde fölött, St. Nicolasnál elébük kerültek a belgáknak, hogy így a visszavonulási útjukat elvágják és megakadályozzák őket ab­ban, hogy hajóra ülve, francia partokon kösse­nek ki és részt vehessenek a franciáknak a né­met jobbszárny ellen való harcaiban. A németek a belga helyőrség visszavonulásának megakadá­lyozására vonatkozó operációjukat azzal is gyorsították, hogy Termondenál hidat vertek, hogy így St. Nicolas felé való előnyomulásukat gyorsíthassák. A belgák ezt a hidat fölrobban­tották ugyan, de ezzel a robbantással már el­késtek; a német csapatok St. Nicolasnál álla­nak és Termonde felől előnyomulnak, ugy, hogy az antwerpeni helyőrség két tűz közé kerül. Alig lehet kétséges, hogy a menekülő csapatokat a németek hamarosan döntően megverik s igy ennek a haderőnek a további harcokban való részvételéről az ententenak le kell mondania. Igy azután Antwerpen bevételének jelen­tősége még döntőbb momentumként hat a fran­cia harctér eseményeire. Az itt felszabaduló né­met erők Kluck seregének harcaiba hamarosan beavatkozhatnak és siettethetik a döntést. A né­metek Lillén keresztül különben is egyre újabb erősítéseket kapnak, úgy, hogy a franciáknak a német jobbszárny körülkerítésére irányuló tö­rekvése teljesen m­eghiúsultnak tekintendő. El­lenkezőleg: ez a szorongatott szárny most meg­erősödve folytathatja a francia sereg ellen való támadásait. Az a körülmény pedig, hogy a németek Termonde felől St. Nicolas felé vonulnak, arra mutat, hogy Ostende megszállása is meg fog történni a közel jövőben s igy a belga tengerpart német kézre jutván, kitűnő bázisul fog szolgálni az Anglia elleni hadműveletekre. Egy kém története. Irta: SZOMAHÁZY ISTVÁN. A fordítás joga fenntartva. 1. A vezérkari irodában. — Mindent meggondolt? — Mindent, tábornok úr! — Tudja, hogy a szabadságit, sőt talán az élete is kockán forog? — Tudom, tábornok úr! — Nincs senkije, akinek az életéért fele­lősséggel tartozik? — Nincs, tábornok úr! Mikor az utóbbi szavakat kimondta, a hadnagy kissé elsápadt. De hirtelen nagyot lé­lekzett, fiatal vére elöntötte sima arcát s me­reven kiegyenesedve, de jókedvtől, bátorságtól és energiától csillogó szemmel tekintett öreg fö­lebbvalója arcába. Dél felé járt az idő, az utcán ezerszámra sürögtek a sétálók, a lovak zablyái, az ékszeros­boltok drágaságai ép úgy ragyogtak a nap fé­nyében, mint az asszonyok édes, szelid, tüzes vagy kacér pillantásai, mint a szegfűk a férfiak gomblyukában, mint a katonatisztek aranyos porrepéje, mely villogva tükröződött vissza a kirakatok üvegtábláiról. A napsugarak, melyek odakünn tavaszi hangulatokat loptak az embe­rek szivévé, melyek a férfiakat csupa kalandor­rá, az asszonyokat csupa regényhősnővé vará­zsolták, melyek egykép ott égtek az utca kövein és a gyermekek mosolygásában, ide, az ariszto­kratikus terembe is belopóztak az ablak selyem­függönyein át s jókedvűen megcsillogtatták a hadnagy koromfekete hajfürtjeit és a tábor­ Przemysl alól menekülnek az oroszok. A Magyar Távirati Iroda jelenti. (Hi­vatalos jelentés. Kiadatott október 10-én délben, érkezett este 7 óra 30 perckor.) A tegnapi napon az ellenség Przemysl délkeleti vonalára még egy rohamot kisérelt meg, melyet a védősereg, a támadóknak ismét sú­lyos veszteségeket okozva, vissza­vert, mire az oroszoknak a vártól való hátrálása futássá vált. A nyu­gati vonalról teljesen el kellett ta­nok rozsdaszinű bajuszát, mely alulról m­ár szinte oókersárgává tett a cigaretták füstjétől. A dolgozószoba — a falakon körülfutó könyves­szekrények, az óriási íróasztal, a rézcsattos, ombonpointe-es iratszekrények után itélve nyit­ván az volt — a közepét foglalta el egy öreg kőpalotának, mely nemes márvány oszlopaival, mély kapuboltozatával és kétszázéves múltjával gőgös elzárkózottságban húzódott meg a parve­nü bérházak között. A fiatal hadnagy, míg a tábornok egy pillanatra írásaiba mélyedt, meg­illetődve nézett szét a terem barokk­ bútorain, a falakat elborító térképeken, melyek alól érté­kes gobelinek látszottak ki, a faragványos me­nyezeten, melynek közepéről hatalmas csillár függött le s a cirádás szárnyasajtón túl el­húzódó szodasoron, melynek íróasztalai mellett elegáns tisztek ültek, öregek és fiatalok, sttsor­ruak és rövidlátók, akik szabad szemmel vagy csillogó pápaszemeken keresztül tanulmányoz­ták az előttük heverő írásokat. Egy-egy tarka parolis hadnagy néha tisztelkedve megállott előttük, a telefon olykor berregve megszólalt, s az egyenruhás szolgák táviratok és levelek hal­mazát helyezték az íróasztalokra, melyeknek zöld és gránátszinű posztója már ki se látszott a tengernyi akták alól. Egyik-másik teremben néha egy polgári ruhás úr jelent meg, akinek császárkabátja, cilindere versenyt ragyogott a tisztek egyenruhájával, az aranyos gombokkal s a melleken függő érdem­jelekkel; ezek komo­lyan, ünnepies arccal foglaltak helyet a karos­székekben, s mig kesztyűs kezükkel hatalmas irattáskájukat szorongatták, kissé ideeres, kissé türelmetlen, kissé meghatott pillantásokat ve­tettek a fekete tölgyfaajtóra, melyen belül a bi­rodalom legelső és leggeniálisabb katonája dol­gozott. A tölgyfaajtó előtt csak suttogó beszéd hangzott, a tisztek lábujjhegyen jártak s óvatos Detricában Sch­ö­nth­an­ parancsért azt egy népfölkelővel és egy élelmezési katonával előre­szegzett revolverrel behatolt egy házba és ott négy san lapozgattak írásaik közt, mintha attól tar­tottak volna, hogy a papír zizzenése is zavarni találja a dolgozó nagyurat. Néha mindnyájan tisztülkedve ugrottak fel helyükből, s mereven szögezték szemüket az ajtóra, mely a teremsor túlsó oldalára nyilt; az ajtóban a császár szárnysegéde jelent meg, aki a vezérkar főnö­két kereste. A tábornok nyájasan bólintott s be­jelentés nélkül tűnt el a tölgyfaajtó mögött, me­lyet hajlongva megnyitottak előtte. A helyzet rendkívül komoly volt; a hábo­rú, mely évek óta kísértett, most csakugyan ott leselkedett a kapu előtt. A horizonton még nem lehetett látni a felhőket, melyek a borzalmas vihart magukban rejtették, de a beavatottak már tudták, hogy a békét, mely évtizedekig ra­gyogott Európa fölött, emberi akarat már alig­ha tudja megmenteni. A diplomaták még helyü­kön voltak, a finom udvariassággal tudako­zódtak egymás egészsége után, mintha csak­ugyan ez volna a legfőbb gondjuk, de a táviró­hivatalok már reggeltől­ estig kopogtatták a chiffrirozott táviratokat, melyek hegye­ken, völgyeken, folyókon és nagyvárosokon keresztül vitték a riasztó híreket a külügymi­niszterekhez, akik már néha éjjeli audienciákon jelentek meg ébren virrasztó uralkodóik előtt. A nagykövetek palotáiban még felhangzottak éjjelenkint a bécsi keringek, a parketten tánco­ló párok suttogtak, a pálmagruppokban dekol­lerált asszonyok flirteltek az udvarlóikkal, de a ház ura, a souper két fogása közt, néha ész­revétlenül kisurrant vendégei közül, hogy dol­gozószobája intim csöndjében a legfrissebben érkezett telegrammot elolvassa. Az ékszerek még ragyogtak, a leányok édesen bámuló szeme még álmodozva csillogott meg a girandole-ok fényében ragyogó zongora fölött, a jövendőbeli ellenségek még frakkban, rendjeles­en, leköteles karodaiok. Lovasságunk oda már benyomult. Az orosz-lengyelországi és galiciai hadműveleteink gyorsasá­gától zavarba ejtett ellenség meg­kísérelte ugyan, hogy a vár ellen intézett támadását egyes seregré­szeknek nyugatra való kitolása ál­tal fedezze, de gyorsan előnyomuló seregeinkkel szemben nem volt képes helytállni. A 3­­ax 5—6 orosz hadosztály, amely Láncainál velünk harc­ra­szállt, menekülésszerű visszavonu­lásban van a San feje. Ugyancsak visszavetettünk rö­vid éllenállás után egy kozák had­osztályt és egy gyalogdandárt, ame­lyek Dynontól keletre megerősített állást foglaltak el. Csapataink az ellenségnek mindenütt nyomában vannak. Magyarországot is előrelátha­tólag mihamarabb megtisztítjuk a Máramaros- és Beszterce-Naszód­megyékben még bolyongó ellensé­ges osztagoktól. Höfer vezérőrnagy, a vezérkar főnökének helyettese. Hőstettek Przemysl körül Sajtóhadiszállás, okt. 10. — A Pesti Hír­lap kiküldött haditudósítójának távirata. A Przmigslbe az erőd körülzárása előtt egy vo­natrako­vány benzint indítottak­ útnak. Erre a vár­ban nagy szükség van, mert a fényszórókat és a muníciót szállító autókat ezzel fűtik. Az erőddel való összeköttetés akkor már megszűnt és a köz­benső állomásokat kiürített­ék. A vonatparan­csnol­ mégis tovább haladt a benzinrak­ománynyal ki­ürített állomásokon és maga állította be a váltó­kat. A vonat eljutott a przem­ysli vasúti hídig, amelyeit az ottani parancsnok szerencsére még nem robbantott fel, mert várta a benzinvonatot. A vo­natparancsnokot ezért kitüntették.

Next