Pesti Hírlap, 1914. október (36. évfolyam, 242-272. szám)
1914-10-11 / 252. szám
A PESTI Hírlap 1914. október 11., vasárnap, örök időkig a világnak. És míg az Antwerpenért kiömlött német vér megtermékenyítette a német haderőt a további győzelmek útjára, addig a Przemylsnél elesett orosz tízezrek vére hiába ömlött ki. Egészen hiába: ez a tragikum. •Minden vár vérre szomjazik és Przemysl vérivó szomjuságán is enyhítenie kellett az orosznak. Koccintottak, a soha viszont nem látás reményében. * A Mármaros- és Beszterce-Naszódmegyékben még bolyongó ellenségtől is előreláthatólag mihamarabb megtisztítaák Magyarországot — jelenti ma Hofer vezérőrnagy. Ha a vezérkar, mely a Kárpátokon át történt orosz betörésekre nem sok szót vesztegetett eddig, szükségesnek tartja, hogy bejelentse Magyarország területének közeli teljes megtisztítását az ellenségtől, amely már nem is ellenség többé, mert hiszen akik harcrakészek, azok nem szoktak bolyongani, akkor Hofer jelentése után valóban teljes megnyugvással fogadhatjuk azt a többet eláruló félhivatalos jelentést is, hogy az ország északi és keleti megyéiben már el is múlt minden veszedelem. A belügyminiszter a legszélesebb körű intézkedéseket máris megtette, hogy a lakóhelyeikről elmenekült polgárság oda visszatérjen és megkezdje újra a mindennapos élet munkáját. Mily forró bizalomnak kell a szívekbe szállnia ott, ahol a háborút viselő nemzet polgárai mindennapos munkájukat végezhetik. A jövőben való hitnek mindig ez marad a legrendíthetetlenebb bázisa. * Antwerpen minden erődjével együtt a németeké. És az Antwerpent védő sereg? A belga helyőrség, negyvenezer angol katonájával együtt megkísérelte, hogy Ostende felé meneküljön; egy másik csoport pedig Hollandián keresztül kövekezett a tengerparthoz jutni, de a hollandiai katonaság lefegyverezte ezt a különítményt. A német pontosságra jellemző, hogy számítottak a belga helyőrség menekülési kísérletére és Termonde fölött, St. Nicolasnál elébük kerültek a belgáknak, hogy így a visszavonulási útjukat elvágják és megakadályozzák őket abban, hogy hajóra ülve, francia partokon kössenek ki és részt vehessenek a franciáknak a német jobbszárny ellen való harcaiban. A németek a belga helyőrség visszavonulásának megakadályozására vonatkozó operációjukat azzal is gyorsították, hogy Termondenál hidat vertek, hogy így St. Nicolas felé való előnyomulásukat gyorsíthassák. A belgák ezt a hidat fölrobbantották ugyan, de ezzel a robbantással már elkéstek; a német csapatok St. Nicolasnál állanak és Termonde felől előnyomulnak, ugy, hogy az antwerpeni helyőrség két tűz közé kerül. Alig lehet kétséges, hogy a menekülő csapatokat a németek hamarosan döntően megverik s igy ennek a haderőnek a további harcokban való részvételéről az ententenak le kell mondania. Igy azután Antwerpen bevételének jelentősége még döntőbb momentumként hat a francia harctér eseményeire. Az itt felszabaduló német erők Kluck seregének harcaiba hamarosan beavatkozhatnak és siettethetik a döntést. A németek Lillén keresztül különben is egyre újabb erősítéseket kapnak, úgy, hogy a franciáknak a német jobbszárny körülkerítésére irányuló törekvése teljesen meghiúsultnak tekintendő. Ellenkezőleg: ez a szorongatott szárny most megerősödve folytathatja a francia sereg ellen való támadásait. Az a körülmény pedig, hogy a németek Termonde felől St. Nicolas felé vonulnak, arra mutat, hogy Ostende megszállása is meg fog történni a közel jövőben s igy a belga tengerpart német kézre jutván, kitűnő bázisul fog szolgálni az Anglia elleni hadműveletekre. Egy kém története. Irta: SZOMAHÁZY ISTVÁN. A fordítás joga fenntartva. 1. A vezérkari irodában. — Mindent meggondolt? — Mindent, tábornok úr! — Tudja, hogy a szabadságit, sőt talán az élete is kockán forog? — Tudom, tábornok úr! — Nincs senkije, akinek az életéért felelősséggel tartozik? — Nincs, tábornok úr! Mikor az utóbbi szavakat kimondta, a hadnagy kissé elsápadt. De hirtelen nagyot lélekzett, fiatal vére elöntötte sima arcát s mereven kiegyenesedve, de jókedvtől, bátorságtól és energiától csillogó szemmel tekintett öreg fölebbvalója arcába. Dél felé járt az idő, az utcán ezerszámra sürögtek a sétálók, a lovak zablyái, az ékszerosboltok drágaságai ép úgy ragyogtak a nap fényében, mint az asszonyok édes, szelid, tüzes vagy kacér pillantásai, mint a szegfűk a férfiak gomblyukában, mint a katonatisztek aranyos porrepéje, mely villogva tükröződött vissza a kirakatok üvegtábláiról. A napsugarak, melyek odakünn tavaszi hangulatokat loptak az emberek szivévé, melyek a férfiakat csupa kalandorrá, az asszonyokat csupa regényhősnővé varázsolták, melyek egykép ott égtek az utca kövein és a gyermekek mosolygásában, ide, az arisztokratikus terembe is belopóztak az ablak selyemfüggönyein át s jókedvűen megcsillogtatták a hadnagy koromfekete hajfürtjeit és a tábor Przemysl alól menekülnek az oroszok. A Magyar Távirati Iroda jelenti. (Hivatalos jelentés. Kiadatott október 10-én délben, érkezett este 7 óra 30 perckor.) A tegnapi napon az ellenség Przemysl délkeleti vonalára még egy rohamot kisérelt meg, melyet a védősereg, a támadóknak ismét súlyos veszteségeket okozva, visszavert, mire az oroszoknak a vártól való hátrálása futássá vált. A nyugati vonalról teljesen el kellett tanok rozsdaszinű bajuszát, mely alulról már szinte oókersárgává tett a cigaretták füstjétől. A dolgozószoba — a falakon körülfutó könyvesszekrények, az óriási íróasztal, a rézcsattos, ombonpointe-es iratszekrények után itélve nyitván az volt — a közepét foglalta el egy öreg kőpalotának, mely nemes márvány oszlopaival, mély kapuboltozatával és kétszázéves múltjával gőgös elzárkózottságban húzódott meg a parvenü bérházak között. A fiatal hadnagy, míg a tábornok egy pillanatra írásaiba mélyedt, megilletődve nézett szét a terem barokk bútorain, a falakat elborító térképeken, melyek alól értékes gobelinek látszottak ki, a faragványos menyezeten, melynek közepéről hatalmas csillár függött le s a cirádás szárnyasajtón túl elhúzódó szodasoron, melynek íróasztalai mellett elegáns tisztek ültek, öregek és fiatalok, sttsorruak és rövidlátók, akik szabad szemmel vagy csillogó pápaszemeken keresztül tanulmányozták az előttük heverő írásokat. Egy-egy tarka parolis hadnagy néha tisztelkedve megállott előttük, a telefon olykor berregve megszólalt, s az egyenruhás szolgák táviratok és levelek halmazát helyezték az íróasztalokra, melyeknek zöld és gránátszinű posztója már ki se látszott a tengernyi akták alól. Egyik-másik teremben néha egy polgári ruhás úr jelent meg, akinek császárkabátja, cilindere versenyt ragyogott a tisztek egyenruhájával, az aranyos gombokkal s a melleken függő érdemjelekkel; ezek komolyan, ünnepies arccal foglaltak helyet a karosszékekben, s mig kesztyűs kezükkel hatalmas irattáskájukat szorongatták, kissé ideeres, kissé türelmetlen, kissé meghatott pillantásokat vetettek a fekete tölgyfaajtóra, melyen belül a birodalom legelső és leggeniálisabb katonája dolgozott. A tölgyfaajtó előtt csak suttogó beszéd hangzott, a tisztek lábujjhegyen jártak s óvatos Detricában Schönthan parancsért azt egy népfölkelővel és egy élelmezési katonával előreszegzett revolverrel behatolt egy házba és ott négy san lapozgattak írásaik közt, mintha attól tartottak volna, hogy a papír zizzenése is zavarni találja a dolgozó nagyurat. Néha mindnyájan tisztülkedve ugrottak fel helyükből, s mereven szögezték szemüket az ajtóra, mely a teremsor túlsó oldalára nyilt; az ajtóban a császár szárnysegéde jelent meg, aki a vezérkar főnökét kereste. A tábornok nyájasan bólintott s bejelentés nélkül tűnt el a tölgyfaajtó mögött, melyet hajlongva megnyitottak előtte. A helyzet rendkívül komoly volt; a háború, mely évek óta kísértett, most csakugyan ott leselkedett a kapu előtt. A horizonton még nem lehetett látni a felhőket, melyek a borzalmas vihart magukban rejtették, de a beavatottak már tudták, hogy a békét, mely évtizedekig ragyogott Európa fölött, emberi akarat már aligha tudja megmenteni. A diplomaták még helyükön voltak, a finom udvariassággal tudakozódtak egymás egészsége után, mintha csakugyan ez volna a legfőbb gondjuk, de a táviróhivatalok már reggeltől estig kopogtatták a chiffrirozott táviratokat, melyek hegyeken, völgyeken, folyókon és nagyvárosokon keresztül vitték a riasztó híreket a külügyminiszterekhez, akik már néha éjjeli audienciákon jelentek meg ébren virrasztó uralkodóik előtt. A nagykövetek palotáiban még felhangzottak éjjelenkint a bécsi keringek, a parketten táncoló párok suttogtak, a pálmagruppokban dekollerált asszonyok flirteltek az udvarlóikkal, de a ház ura, a souper két fogása közt, néha észrevétlenül kisurrant vendégei közül, hogy dolgozószobája intim csöndjében a legfrissebben érkezett telegrammot elolvassa. Az ékszerek még ragyogtak, a leányok édesen bámuló szeme még álmodozva csillogott meg a girandole-ok fényében ragyogó zongora fölött, a jövendőbeli ellenségek még frakkban, rendjelesen, leköteles karodaiok. Lovasságunk oda már benyomult. Az orosz-lengyelországi és galiciai hadműveleteink gyorsaságától zavarba ejtett ellenség megkísérelte ugyan, hogy a vár ellen intézett támadását egyes seregrészeknek nyugatra való kitolása által fedezze, de gyorsan előnyomuló seregeinkkel szemben nem volt képes helytállni. A 3ax 5—6 orosz hadosztály, amely Láncainál velünk harcraszállt, menekülésszerű visszavonulásban van a San feje. Ugyancsak visszavetettünk rövid éllenállás után egy kozák hadosztályt és egy gyalogdandárt, amelyek Dynontól keletre megerősített állást foglaltak el. Csapataink az ellenségnek mindenütt nyomában vannak. Magyarországot is előreláthatólag mihamarabb megtisztítjuk a Máramaros- és Beszterce-Naszódmegyékben még bolyongó ellenséges osztagoktól. Höfer vezérőrnagy, a vezérkar főnökének helyettese. Hőstettek Przemysl körül Sajtóhadiszállás, okt. 10. — A Pesti Hírlap kiküldött haditudósítójának távirata. A Przmigslbe az erőd körülzárása előtt egy vonatrakovány benzint indítottak útnak. Erre a várban nagy szükség van, mert a fényszórókat és a muníciót szállító autókat ezzel fűtik. Az erőddel való összeköttetés akkor már megszűnt és a közbenső állomásokat kiürítették. A vonatparancsnol mégis tovább haladt a benzinrakománynyal kiürített állomásokon és maga állította be a váltókat. A vonat eljutott a przemysli vasúti hídig, amelyeit az ottani parancsnok szerencsére még nem robbantott fel, mert várta a benzinvonatot. A vonatparancsnokot ezért kitüntették.