Pesti Hírlap, 1914. október (36. évfolyam, 242-272. szám)

1914-10-04 / 245. szám

1914. október 4., vasárnap. PESTI HÍRLAP Károly király a hármasszövetség mellett, Bécs, okt. 3. Román lapok jelentik Konstantinápoly­ból. A Jeune Turc megbízható helyről származó értesülése szerint Károly román király határo­zottan visszat­artotta a hármas entense min­den arra irányuló kísérletét, hogy Romániát elszakítsa a hármasszö­vetségtől. Károly király, nem hisz a hármas­entente sajtója által terjesz­tett győzelmi hírekben és abban a véleményben van, hogy az orosz offenzíva kudarcot fog val­lani és hogy a francia-angol hadsereg is vere­séget fog szenvedni. Románia jóakaró semlegessége. A magyar főrendiház egyik tagja, ki fele­sége révén Románia legelőkelőbb családjaival áll közeli rokonságban­, a napokban Sinaiában és Bukarestben időzött, ahol alkalma volt a kor­mány elnökével és több irányadó politikussal bizalmas eszmecserét folytatni. Ott szerzett be­nyomásai megerősítik a tényt, hogy Románia továbbra is ragaszkodik a monarchiával szem­ben a jóakaratú semlegességhez. A helyzet e tekintetben határozottan javult, mert a naciona­lista irányzat legexponáltabb képviselői is ma lelkes hívei a király politikájának. Az orosz­barát politikai irány hívei mindinkább izolálva maradnak. A német követ nyilatkozata: Bukarest, okt. 8. Bratianu román miniszterelnök látogatást tett a német követségen az új bukaresti német kö­vetnél, dr Busche-nál. A német kolónia szokásos heti összejövetelén­ dr Busche honfitársai előtt a következő kijelentést tette: — Egyelőre kizártnak kell tartani azt, hogy Románia a szövetséges k­özépeurópai hatalmak ellen — ellenünk — fegyvert fogjon. Nemcsak az okosság diktáltatja ezt velük, de pozitív okom is van rá, hogy e kijelentett megtegyem. És idő sze­rint nincs ok az aggodalomra. A barátságtalan tüntetések forrásait ismerjük s a miniszterelnök ur egyébként is sajnálatát f­ejessze ki nálam miattuk A monarchia és a Mtoru* Károlyi Mihály a fogságáról. Gróf Károlyi Mihály szombaton este meg­jelent a függetlenségi párt közhelyladgében, ahol a képviselők és a kültagok nagy százamai gyűltek össze, hogy az amerikai útjáról hosszú viszontagságok után hazaért pártvezért üdvö­zöljék. A képviselők fulkcs ovációban fogadták Károlyit, aki jó színben van, friss és jókedvű és alig látszik meg rajta, hogy hazautazása közben kellemetlen nélkülözésekben volt része. Károlyi Mihály első­sorban az amerikai bizottság Newyorkban maradt tagjai iránt ér­deklődött Barabás Bélától, aki erre elmondotta a társaságnak, hogyan indultak útnak, hogy tartóztatták fel képviselő­társait és hogyan ke­rült­­ egyedül haza. Azután Károlyi m­aga mon­dott el egyet-mást a képviselők kérésére, kalan­dos utazásának történetéből. — Július 29-én indultunk el Amerikából és akkor még nem is sejtettük, hogy pár nap alatt milyen európai bonyodalom fog bekövet­­kezni. Negyedik vagy ötödik nap, amikor már szikratávíró útján jelentések jöttek a demarehe­ról és Szerbia elutasító válaszáról, a hajón nagy izgalom támadt. Gherbayirgtól nem messze történt az egyik nap délutánján, hogy a hajó kapitánya szigorú utasítást adott ki, hogy este hat órára mindenki a kabinjában legyen és on­nan ne távozzék el. Nem tudtuk, hogy mit je­lentett ez az intézkedés. A bizonytalanság szinte beteggé tett bennünket. Hét órára a zene elné­mult a hajón, mindenki visszavonult fülkéjébe, mert még a társalgóban sem volt szabad tartóz­kodni. Mindenki egyedül volt, úgy éreztük ma­gunkat, mint a börtönben. Én nem tudtam aludni. Egyszerre kopogtatást hallottam az aj­tómon. Egy matróz volt, akit a kapitány küldött hozzám a névjegyével, amelyen ez állott:" — Most kaptam jelentést arról, hogy a3 európai háború kitört. A matrózzal fölmentem a hajó fedélzetére. Az egész hajó sötét volt, az összes lámpákat el­oltották, az ablakokat pedig bemázolták fekete viaszszal. Másnap értesített bennünket a kapitány hogy a háború miatt a hajó nem Cherbourg­ban, hanem Brestben fog kikötni. Később újabb értesítést kapott aztán, hogy Havrebe kell men­nünk. Amint közeledtünk, egyszerre körülb­elül busz füstoszlopot láttunk föltűnni a horizonton, majd később kémények látszottak, végül egé­szen jól láttuk, hogy hadihajók. Húsz hatalmas francia hadihajó járt teljes gőzzel, alig félóra múlva szembetalálkoztunk azután, hogy az el­ső nyomaik feltűntek. Hajónk feltartóztatás nélkül érkezett Havreig. A kikötőben teljes harminc óra hosz­szat állott, amíg végre megkezdődött a partra­szállás. A mi helyzetünk különösen kellemetlen volt, mert az utasok egymás között azt beszélték, hogy miattunk történik az egész feltartóztatás, minket akarnak elfogni. Úgy is volt, mindenki szabadulhatott, csak mi négyen maradtunk a hajón. A­ rendőrfőnök kijelentette, hogy mint hadifoglyokat letartóztat bennünket és felajánlotta, hogy szabadon választhatunk a katonai fogház, vagy a hajóra való internálás között. A fogságban töltött napjainkról nem akarok beszélni, csak azt akarom megjegyezni, hogy hetek elteltek, amíg párisi­­ismerőseim közbenjárására elhitték, hogy a magyar par­lament tagjai vagyunk. Egy napon aztán érte­sítést kaptam: —­ ön szabad és elutazhat, a társai azon­ban itt maradnak. -5- Köszönöm, ezt nem fogadom­ el; akkor én is itt maradok velük. Hetek múltán átvittek bennünket Bordeauxba, ahol becsületszó kötelezettsége mellett a szabad járás-kelést biztosították ne­künk. Amikor aztán a hadifoglyok fölött az intézkedés jogát a katonai hatóságtól a polgári hatóságok vették át, velünk megkülönböztetett módon bántak el és kijelentették, hogy elutaz­hatunk. A többi osztrák-magyar hadifoglyot a Monte Christo regényéből jól ismert Chateau d'Ifbe internálták; itt igen sok honfitársunk is van, ide vitték tudtommal gróf Czernin Györgyöt, a bukaresti követ unokaöcscsét, aki tíz osztrák és magyar szerzetessel zarándok­úton volt Franciaországban. Amint kiszabadultunk fogságunkból, azonnal Madridba utaztunk ahol fölkerestük Füretenberg herceget, ottani nagykövetünket és tanácsot kértünk tőle a hazautazás dolgában. A nagykövet, akinek Spanyolország hangulata miatt meglehetősen kellemetlen a helyzete, ha­tározottan ellenezte, hogy most hazautazást megkísérelj­ük. Zlinszky István meg is fogadta a tanácsot és ott maradt, ő ma is Madridban van. Mi azonban elhatároztuk hogy útra kelünk. A nagykövet azt mondta, hogy ha a hajót feltar­tóztatják, nem kerülünk élve haza. Átmentünk Barcelonába, ahol szintén sok magyar és osztrák volt. Ezek valósággal be akartak zárni bennünket, mert azt mondták, hogy most bajára szállni nekünk kész életvesze­delessel. A kikötőben épen indulóban volt egy olasz hajó, amelyet Génuába vitt a kapitánya javítani. Erre fölszálltunk. És csak a rettenetes viharnak köszönhetjük, hogy a hajót sehol föl nem tartóztatták és baj nélkül értünk olasz te­rületre, ahonnan akadály nélkül hazajutottunk. Gróf Károlyi Mihály az est folyamán lá­togatást tett a függetlenségi pár­t kórházában, ahol a sebesült katonák zajos éljenzéssel kö­szöntötték. Tisza István nyilatkozata a háborúról, Félhivatalosan jelentik: A­­Morvale d'Italia egyik múlt heti számában a lap londoni levele­zője beszélgetést közöl, amelyet Churchill angol tengerészeti miniszterrel folytatott. Az angol mi­niszter nyilatkozatában kifejti, hogy Anglia min­dig lehetetlennek fogja tartani, hogy Olaszország ellen harcoljon. Elmondotta, hogy tengerészeti szempontból Anglia túlereje Németország felett már a kettőt az egyhez elérte. Churchill kijelen­tette, hogy a háborúban feltétlen győzniök kell, feláldozván mindent a birodalom utolsó sterling­jéig és emberéig. Az eredmény köszönhető lesz Oroszország gyors cselekvésének, Szerbia bátor­ságának és energiájának. Különben Németország erejének maximumát vette már igénybe, Orosz­ország pedig tulajdonképen még csak kezd. A római Mattino-nak Budapesten tartóz­kodó munkatársa, Cesare Santoro, értesülvén azokról a kijelentésekről, amelyeket az angol tengerészeti miniszter tett, fontosnak tartotta kö­zölni az olasz közvéleménynyel, miképen gon­dolkodnak a helyzetről Ausztria-Magyarország illetékes politikai köreiben. Kihallgatást kért gróf Tisza Istvántól, Magyarország miniszterel­nökétől s lapjában beszámol a magyar kormány­elnökkel folytatott beszélgetéséről. — Kérdést intéztem gróf Tiszához, hogy mi a véleménye lord Churchill nyilatkozatairól. A miniszterelnök így válaszolt: — Mindig a legnagyobb rokonszenvvel vi­seltettem Anglia Iránt, bámulom nagy múltját és politikai életének nemes tradícióit, amelyeket ki­váló államférfiak képviselnek; ez ország közéle­tének szomorú sülyedésére mutat, hogy angol mi­niszter szájából ilyen lapos valótlanságokat kell hallanunk. Mindaz, amit lord Churchill a kato­nai helyzetről mondott, ma alig néhány nap ese­ményeinek világításában majdnem szatíra hatá­sát teszi. A francia harctéri helyzet azokat a hősi erőfeszítéseket mutatja, amelyeket az a nép ki tud fejteni, de ezek Franciaország szerencsét­lenségére nem egyebek, mint az utol­só erőfeszí­tések a németek ellenállhatatlan erejével szemben. Hogy minő lesz annak a harcnak különben na­gyon közeli kimenetele, az egyáltalán nem lehet kétséges. Ami Oroszországot illeti, biztos vagyok benne, hogy hadseregünk néhány nap múlva be­széltet majd magáról. A szerbiai harctérről alig érdemes beszélni, mert ez a világháború szem­pontjából másodrendű játszma. Mégis biztosítha­tom, hogy mielőbb döntő eredményünk lesz itt is. — De az angol és a német tengeri erők kérdésében sem helytálló lord Churchill nyilat­kozata. Az angol flotta talán nagy mértékben — nem biztos hogy kétszeres arányban ez — fölényben van a német fölött, h­a m­aterializer a tonnatartalmat és a többi műszaki momentumo­kat vesszük számításba,­ hanem ami a tény­leges harcképességét illeti, konstatálnom kell, h­ogy nem ájulik el nap anélkül, hogy az Egye­sült Királyság flottáját valamely veszteség ne érné. Olaszország igen naiv volna, ha hitelt adna az angol miniszter minden szép és hízel­gő ígéretének. Mindenki akinek nyitva van a szeme a nemzetközi politika kérdéseiben, fel­foghatja, hogy milyen a valóságban az a híres angol carinterrestment a Középtengeren. Amit Anglia most Egyiptomban tesz, az egymagában elegendő ennek demonstrálására és őszintén szólva, nem tudom, vajon igen örvendetes volna-e Olaszországra nézve Angliának a középtengeri olasz birtokokkal való­­szomszédsága. Emellett az angol flotta nincs egyedül ezen a tengeren és annak a franciával való szövetsége Olaszor­szág afrikai riválisainak, az Olaszországgal el­lentétes tengerészeti érdekeknek igazi és tulaj­donképeni koalícióját h­ozta létre. Ezzel a tény­nyel szemben aligha lesz naiv ember Olaszor­szágban, aki elhegyje, hogy Olaszország érdeke azon egy nagyhatalom vereségét kívánni, ame­lyiknek flottája a Földközi-tengeri egyensúly fentartásába Olaszország természetes szövetsé­gese. — Egyetlenegy igazság van Winston Chur­chill nyilatkozatra , és ez az a megjegyzés, hogy Anglia kell, hogy barátja és szövetségese legyen Olaszországnak. De én hozzáteszem, hogy barátja és szövetségese kellene, hogy legyen Németországnak és Ausztria-Magyarországnak is. Azok a politikusok, akik odaláncolták Ang­lia sorsát Franciaországéhoz és, ami még rosz­szabb, Oroszországéhoz, az angol nemzet vitá­lis érdekeivel teljesen ellentétes politikát követ­tek. Anglia helyzete ma olyan, hogy sokat fog veszteni akkor, ha a háború a hármas entento vereségével végződik, de igen nagy veszélyeket vonna magára, ha az entento győzelme Orosz­országnak Európában való túlsúlyára vezetne . A balkáni helyee­ Bulgária Nis ellen indul. Bécs, okt. 3. Szófiai híradás szerint a szerbeknek a macedóniai bolgárokkal szemben elkövetett ke­gyetlenkedései, amelyekről a bolgár sajtó a legutóbbi napokban valósággal borzalmas részleteket közölt, rendkívüli módon fölingerel­ték a lakosság hangulatát. Ez a hangulat, amely egyre sürgősebben beavatkozást követel a macedóniai bolgárok ellen elkövetett vé­rengzések dolgában, tükröződik a bolgár sajtó­ban is, így a „Kamban", a hivatalos lap, a szerb vérengzésekről szóló jelentésekről írván, arra a következtetésekre jut, hogy a bolgárok­nak most már Macedóniát felszabadítaniok és Nis ellen indulniuk kell. „A szerencsétlen Ma­cedóniából való szökevények", folytatja ezután

Next