Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-08 / 280. szám

1914. november 8., vasárnap. 1­­ * PESTI HÍRLAP csak reggel három-négy óra felé jutunk ágyba. Tegnap este először támadást intéztek valamely szárnyunk ellen a szerbek, persze készenlétben voltunk egész éjjel, az egész vonalon, csak ami­kor elcsendesedett a hajnali órákban a tüzelés, gondolhattunk kis pihenésre. Bajtársaink meg­mosakodnak, toilettet csiná­lnak, megbeszéljük az éjszaka eseményeit, majd körsétára indulunk. Mennyit épült már a városunk! Embermagas­ságúak a futó árkok. Már nem kell meghajolva végigjárni a több száz lépésnyi harcvonalat, ki­egyenesedve félméternyire van fejünk fölött az árok, illetve az annak mentén fölhányt töltés pe­reme. Végig megyünk a Ferenc József-k­örúton, befordulok a Vilmos császár­ utcába, ki-ki kan­dikálunk a lőréseken az előterepre. Csöndes ott túl minden, csak a hídon ugrik át futó lépésben olykor egy-egy szerb. Egy patak vágja ketté ugyanis a szerbek rajvonalát s csak a hidon át tarthatják fenn az összeköttetést. Már nem egy hagyta ott a bőrét ezen a hidon. Vigan vannak legényeink a lőárkokban, csak pár figyelő ember van a lőrések mellett. Itt négy baka mártásozik, mellettük egy káplár újságot olvas fel. Ott meg a borbélyműhely. Töl­tényes ládán ül egy regruta, törülközővel kö­rültakarva a válla, nagy szakértelemmel vágja tövig göndör haját egy pajtása, aki „cibilben" pincérmesterséget űz. Egyre csinosabbá válnak a fiuk lakosztályai, három-négy ember deszka­fallal, földhányással különválasztva. Az ily fül­ke padozatán vastag szalmaréteg a téli takaró. A szoba elülső, ellenség felüli fala a görön­gyöktől, fagyökerektől lesimítva, csak pár rés itt is, ott is, a földbe vájva. Egyik a kenyeres polc, a másik keskeny és hosszú, a tölténytartó, szépen kiigazítva egy egész sor karton rajta. A legtöbb fülkében már tükör, fénykép felag­gatva. Jobban esik a hadakozás, ha itt van ve­lünk az édes feleség, apró gyerekek fénykép­mása. De eminens szükség van a kis tükörre is. A fülke legfelső részén apró nyílások a lőrések. Minden ember fegyvere e résbe fektet­ve. Nem kell sok készülődés, ha sortűzre szól a kommandó, csak feláll a balra és elsüti a megtöl­tött, az ellenséges rajvonalba beigazított fegy­verét. Itt mellettünk a tüzérek figyelője. Szól a telefon, figyelmeztet bennünket a tüzér, hogy útra készen négy ekvazigránát. Messziről hall­juk a süvitést, majd hallatszik a robbanás, de nem látunk semmit. A tüzér beszól a telefonba: — Fünszig, link*. Újabb süvités, pokoli reccsenéssel csap a gránát az ellenes sáncok kellős közepébe. Ők is szalmával bélelhették ki nyugágyukat, mert­ lángnyelv és fekete, szürke, magas füst kel a lövés nyomában s még jó ideig ég az ellenséges rajvonal. A harmadik s negyedik lövés is köz­vetlen előttünk talál. Könnyű a megfigyelés, két-háromszáz lépésnyire van ide az ellenséges rajvonal. Tovább megyünk a lóárkokban, egész la­birintus ez, mennyi munka, mennyi energia. Ennyi munkával megásták volna már a Duna-Tisza csatornát és biztosan megoldották volna hazánk minden csatornázási kérdését, ha tekin­tetbe vesszük, mennyi földet ástak a különböző harctereken katonáink a háború alatt. A kávé­házi stratégák nagyon türelmetlenek, hogy nem vagyunk már legalább is Nisben. Tessék, fo­gyasszák el csak egyetlen egyszer itt közöttünk az ebéd utáni feketét és azonnal más sziliben lát­ják a dolgokat. Mint a vakondok, turjuk ma­gunkat előre az ellenfél ellen. Sok fáradság és verejték árán ástuk a földbe a kacskaringós árokutakat, még sok lapátnyi föld tompa zuha­nása fog elhangzani, amíg utolsó támadásra érett a dolog. Elhaladunk a kis temetőnk mellett. Köz­vetlen a rajvonal mögött egy erdőcske szélén nyolc sírhant, szép sorjában egymás mellett. Egy századparancsnok két méter magas keresz­tet faragtatott egy fatörzsből. Ma reggel ásták be a nagykeresztet a temető közepén. Mélységes csönd, a fák elsárgult levelei lassan himbálózva hullanak a hősök sírhalmára. Egy pillanatra úgy érezzük, hogy falunk nyugalmas temetője ez. Csak az erdő százszorosan átlőtt fái, az el­lenséges golyóktól letépdesett ágak juttatják eszünkbe, hogy ritkán állhat itt az ember ilyen békésen. P. Egy kém történet©. Irta: SZOMAHÁZY ISTVÁN. A forditóó foga fentartva. 5. Ezüsttenger. Saint-Michel gróf már a kora esti órák­ban visszavonult s Le Rosierné, aki­ délutánja n­­agy részét vendégének szentelte, halkan be­kopogtatott a könyvtárteremben szórakozó Ghampfleury kapitányhoz. — Nagyon unatkozik? — kérdezte mo­solyogva, miközben szánakozó pillantást, ve­tett a foliánsok közt bóbiskoló fiatal­emberre. A kapitány élénk tiltakozással ugrott föl a helyéből. — Csak nem képzeli, hogy unatkozom, mikor a világ legnagyobb elméi vannak körü­löttem? — mondta egy ásítást elfojtva. Le Rosierné szelíden bólintott. — Oh igen, láttam, hogy pompásan mu­lat, hisz az imént még behunyt szemmel, a kar­jára dőlve gondolkodott azokon a bölcsesége­ken, amiket a nagy elmék könyveiben olvasott. Más azt hitte volna, hogy alszik, de én bizo­nyosan tudom, hogy csak az olvasmányait emésztette. Gondolja, hogy még el tudna itt szórakozni vagy másfél óráig? — Akár reggelig is. — És megbocsát nekem, ha fél kilencig magára hagyom? Az édes­apámnak magam szoktam elkészíteni az esti teáját s addig olva­sok neki a Scott Walter regényeiből, amíg a halálos unalom elaltatja. Különben átmehet a büliárdterembe is, vagy tehet egy sétát a ház körül, ha a nagy elmék esetleg túlságosan ki­fárasztanák. Le Rosierné, kedves fejbólintás után, hát­rozott, Ghampfleury kapitány pedig újra hát­radőlt karosszékében, mintha csakugyan az volna a szándéka, hogy a XVIII. századbeli bíbornokok följegyzésein gondolkodjék. De alig hogy a fiatal­asszony lépései elhangzottak, fur­csa átalakulás történt a Saint-Michel kastély vendégével: a kapitány gondosan bezárta a könyvtárterem ajtaját, lebocsátotta a parkra­nyíló ablak függönyeit, aztán izgatottan visz­ezaült az olvasóasztalhoz. És honnan, honnan nem, egyszer csak egy csomó pókhálóvékony­ságú papírlap hevert előtte a régi krónikák közt, s valahonnan egy titokzatos üvegecske is napvilágra került, mely színültig tele volt valami átlátszó, aranyszínű folyadékkal. — Ha több nincs, hát másfél óra is va­lami. •— mondta magában, mialatt még egy aggódó pillantást vetett a befü­ggönyzött abla­k felé. Belemártotta tollát a sárga színű, folya­dékba s a papírlapok — egy-egy alig volt vas­tagabb egy tojás hártyaburkolatánál — csak­hamar megteltek a fiatal tiszt apró betűivel, melyek sűrű sorokban sorakoztak egymás mel­lé. Vajon mi történt volna, ha valaki eze­ket a föl­jegyzéseket elolvassa? Pontos leírás volt itt a Vogézek közt táborozó franciák had­állásairól, a szorosok előtt gyülekező népfelke­lőkről, akik egy-egy unatkozó tiszt vezetése alatt lebzseltek a szünetlenül hulló őszi eső­ben, a határ felé nyomuló sorkatonaságról, mely széles folyamokban hömpölygött a vesze­delmes pontok felé, a hegyi falvakról, ahon­nan a vezérkar hatalmas csápjai kinyúltak, a csigaként döcögő train-vonatokról, melyek az Berlin, nov. 6. A Berliner Tageblatt az oroszországi közhan­gulatról pétervári levél alapján a következőket írja: A nagy tömegek kezdetben nem gondoltak komolyan a háborúra, de miszticizmusukkal és né­met­ gyűlöletükkel csakhamar beletalálták magukat a háborúba, amelynek kitörését kormánykörökben agyonhajszolt sereget követték, a hegyhátakon posztoló előőrsökről, akik étlen-szomjan, a ki­merültségtől már félig-meddig leroskadva, me­resztik szemüket az éjszaka sötétségébe, a­­tá­bor havas telefonvezetékeiről, amelyek a ko­pasz erdők közt megbújtak, a morózus, öreg tábornokokról, akiket fűtött kályhájuk mellől ideráncigáltak, a tisztekről, akiket szerelmi kalandjaik most is jobban érdekeltek, mint a haza sorsa, s a szegény, koplaló, szünetlen me­netelésben kifáradt harcos seregről, mely a maga becsületes naivitásában még így is di­csőségről és diadalokról álmodott, hiszen a rög, melyet megvédeni készültek, őt érdekelte a legjobban. Honnan szerezte az idegen kato­na e féltve őrzött titkokat, amelyektől esetleg egy egész ország sorsa függött? A jó isten tud­ja, Champfleury kapitány néha megriadva te­kintett hátra, mert az az érzése támadt, hogy áll mögötte valaki; de aztán mosolyogva vállat vont s igy szólott magában: — A híres vasidegeid tisztelt barátom, úgy látszik, már felmondták a szolgálatot; ha igy folytatod, ugyancsak hamar oda fogsz érni ahhoz a faoszlophoz, melynél a magadfajta ha­zardőrök a karrierjüket befejezik. Letette a tollat, gyors pillantást vetett az előtte heverő papírlapokra és elégedetten bó­lintott: az írás teljesen eltűnt, a papír szűzi fehérségében meredt rá, mintha valami titok­zatos szellem egy láthatatlan mozdulattal hir­telen végigtörülte volna az apró betűket, a so­rok sárga barázdáit, a halálveszedelmek közt szerzett titkokat, melyeknek nyomán a pusztulás és a balvégzet leselkedik. A kapitánynak csak annyi ideje maradt, hogy az írásokat eltüntesse, már ismét hangos ko­pogtatás hallatszott a könyvtárszoba ajtaján. Az orosz harctér. Vezérkarunk jelentése. Hivatalos jelentés. (November 7.) Az északkeleti hadszíntéren a helyzet változatlan. H­ö­f­e­r vezérőrnagy, a vezérkar főnökének helyettese. Német hivatalos jelentés. Berlin, nov. 7. (Wolff-ügynökség.) A nagy főhadiszállás közli november 7-én délelőtt. A keleti hadszíntéren három orosz lovassági hadosztályt, amely Kolo felett átkelt a Vártán, megvertünk és a folyón túl visszavetettünk. Egyéb összeütközés ott nem fordult elő. A legfőbb hadvezetőség. Harcok a Pruth mellett. Dornavatra, nov. 7. — A Pesti Hírlap Id­e küldött tudósítójától. A Pruth melletti óriási harcok megbesz­dődtek. A mi helyzetünk kedvező. Melniczuk János 15 éves ukrajnai légio­náriust szakaszvezetővé léptették elő és kitün­tették. Melniczuk Csernovitz fölött egy orosz kapitányt lelőtt és ezenkívül hadifogságba ju­tott katonáink közül nagyon sokat kiszabadí­tott. Sz. I. A budapesti hadtest újabb győzelme. Terstyánszky, a budapesti IV. hadtest pa­rancsnoka, ma a következő táviratot intézte dr Bárczy István polgármesterhez: „Különös örömömre szolgál önnel és a fő- és székesfőváros hazafias közönségével tudatni, hogy a vezényletem alatt álló csapa­toknak ismét sikerült bravúros ellentámadás­sal az ellenséget, mely napokon át fenyege­tett bennünket, visszaverni és öt gyors visz­szavonulásra kényszeríteni. Ez alkalommal 2200 foglyot ejtettünk, köztük több tisztet, két ágyút, hat gépfegyvert és számos egyéb hadianyagot zsákmányoltunk. Terstyánszky lovassági tábornok:" Nyomott hangulat Oroszországban.

Next