Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)
1914-11-12 / 284. szám
rengeteg muníció és élelmiszer került a várba; a város polgári lakossága pedig, amely fölöslegesen segített az első ostrom alatt a várvédő seregnek az élelmiszert felelni, most idejekorán el volt távolítható. Przemyslre most ugyanaz a feladat vár, mint első ízben: feltartóztatni az orosz tömeget és megcsapolni az orosz vért; az első nagy sikert folytatni teljes dicsőséggel. S ne feledjük el, hogy Przemysl védelme is nagyrészt azokra van bízva, akiket az oroszok legfélelmetesebb ellenségeiknek tartanak: magyar honvédekre. * Szerbiai offenzívánk diadalmasan halad előre. Ha a déli hadiszíntérről érkező hivatalos jelentéseket a térképen végigkísérjük, még teljesebbé válik a hős katonáink győzelme fölött érzett örömünk. A legnagyobb nehézségeket már leküzdötték, fölkapaszkodtak a szerb hegyek legmagasabb csúcsaira, ahol a makacs és keményen küzdő ellenség várta őket gondosan elkészített, megerősített állásokban és ma már ott tartanak, hogy hegynek lefelé haladnak Szerbia belseje felé. Ezt a sikert stratégiailag nem lehet eléggé értékelni A leghevesebb harcok a Sabáctól délre fekvő hegylábaknál folytak, — írta a tegnapi hivatalos jelentés, — ma pedig már azt közli, hogy négynapos kemény küzdelem után a Sabactól délre eső misari magaslatokat csapataink rohammal elfoglalták, sok szerb katonát elfogtak és ezzel a diadallal az ellenséget arra kényszerítették, hogy a Misar—Cer-Planina közötti, erősen megerődített vonalat kiürítse és visszavonuljon. Mialatt pedig a Sabac körüli harcok csapataink győzelmével végződtek, a Lozsnica— Krupanj közötti vonalon is folytattuk elő nyomulásunkat. Szombaton délután közölte a hivatalos jelentés, hogy a kostajniki magaslatokat elfoglaltuk, ma, szerdán, pedig már arról érkezik hivatalos hír, hogy a Kostajniktól tizenöt kilométerre fekvő zavlakai magaslatokat is elfoglalták. Tizenöt kilométernyi előnyomulás a magas hegyek között, az ellenségnek az utolsó emberig tartó védekezése és harca közben, szinte fölbecsüílhetetlen eredmény, annyival is inkább, mert most már csapataink, amelyek a zavlakai magaslatokat elfoglalták, elérték azt az országutat, amely az innen harmincöt kilométernyire fekvő Valjevo felé vezet. Azokat a sikereket pedig, amelyeket Szerbiában küzdő csapataink elértek, számokban a hivatalos jelentésnek az az adata demonstrálja, hogy a négy napig tartó harcokban, november 6-ikától 10-ig, 1300 szerbet fogtak el és 28 ágyút zsáttmányoltak. * A belga harctéren a németek nagyjelentőségű sikereket értek el a Dixmuiden—Ypern közötti fronton. Ismeretes, hogy a német front hetekkel ezelőtt a Nieuport—Dixmuiden— Ypern előtt levő terepen helyezkedett el. A szövetséges seregek itt a legkétségbeesettebb ellenállást fejezték ki és a németeknek véres harcokat kellett vívniuk minden talpalattnyi földért. Amikor azután Nieuport már végveszélyben volt, a belgák zsilipjeikkel elárasztották a harcteret 25 négyzetkilométernyi földön. Ennek következtében a németek a Dixmuiden—Vipernvonalra helyezték a fősúlyt, minthogy Nieuport körül lehetetlenné vált a harc. Most ezen a fronton nagyjelentőségű eredményeket értek el. A front csúcsát, Dixmuident, Johanmal elfoglalták és ötszáznál több fogoly került a kezükre; a Dixmuidentől délre fekvő területen csapataik átlépték az Yser-csatornát, Langemarcktól nyugatra pedig a német ezredek elfoglalták az ellenséges hadállások első vonalát. Az itt elért sikerek nagyságát beszédesen illusztrálja az a tény, hogy elfogtak kétezer francia gyalogos sorkatonát. Langemarck Dixmuidentől délkeletre fekszik, tizenhat kilométernyi távolságban és az a körülmény, hogy a német előnyomulás Langemarcktól keletre történt, arra mutat, hogy a németeknek sikerült dixmaideni előnyomulásukkal kapcsolatban a délre eső frontjukat is egy vonalban tartani. Yperntől délre is elűzték az ellenséget és e harcok közben ezer foglyot ejtettek. Magánjelentések már arról számolnak be, hogy a német nehéz tüzérség ágyúzzal Ypernt, ami a város közeli elestének az előhírnöke. Mindent egybefoglalva, meg lehet állapítani, hogy a németek döntő sikert értek el ezen a harctéren, ahol a legvéresebb, legnehezebb küzdelmek folytak, az ellenséges frontot benyomták és hátraszorították. Munkájuk legnehezebb részén diadalmasan túlestek és nagy előhaladást tettek tulajdonképeni céljuk, a tengerpart felé. A németek heteken át vívott nehéz küzdelmét tehát nagyjelentőségű sikerek jutalmazták. Lassan haladt a német előnyomulás, de minden nap, lépésről-lépésre közeledtek a kitűzött cél felé, rettenetes nehézségek leküzdése közben. A német kitartás, hősiesség és lelkesség győzedelmeskedett minden emberfölötti akadályon. Hogy ezek a nehézségek milyen rettenetesek voltak, azt nemcsak a terep magyarázza meg, nemcsak az, hogy csatornákkal keresztül-kasul szelt, egészen sík földön kellett harcolni, de ezenkívül élő akadály volt az ellenséges érzületű lakosság minden egyes tagja Nem volt a német csapatoknak egyetlen mozdulata sem, amit el ne árultak volna az egyesült francia-belga és angol seregeknek. A kémek miatt a németek nem küldhettek segédcsapatokat, katonáiknak hat teljes napig étlenszomjan, folytonos harcok közben kellett feküdniük a lövészárkokban. Végre, rettenetes munka árán, elképzelhetetlen fáradalmak közben, mégis győztek. El kell gondolni, micsoda szent boldogság lehetett a diadal percének várva-várt megérkezése és micsoda nagy, magasztos pillanatok voltak, amikor a napokig szenvedő, ellenségre éhes, győzelemre szomjas katonák az utolsó rohamra indultak, ajkukon a fölcsendülő diadalmas dallal: — Deutschland, Deutschland über Alles! . . . A poklok minden gyötrelmétől való szabadulás öröme és ujjongása volt ez. A háború legfölemelőbb epizódjai közül való, amit ma a német hivatalos jelentés megír. A szívünk köré A protekció ellen. Irta: LAJAPERTH GÉZA. Dr Bankos Sámuel, mikor elfoglalta a vezérigazgatói széket, eleinte valahogy nem érezte egészen jól magát, noha minden oka meglett volna az ellenkezőjére. Mert az a szék igen tekintélyes, hogy úgy mondjuk, autóképes jövedelemmel, ezenkívül pedig néhány ezer főnyi fehér rabszolga (vulgo, hivatalnok) felett való korlátlan hatalommal volt kibélelve. Mindennek tetejébe pedig testi és szellemi épségének teljességével is dicsekedhetett még az új vezérigazgató úr, aki alig húsz évvel előbb egyik, nem is épen elsőrangú napilap füstös odújában szerkesztette a vizallást, majd a közgazdasági rovatot és sátoros ünnepeken (a mellékleten) a szépirodalom hímesebb mezejére is ki-kirándulgatott. A sors ama kegyeltjei közé tartozott, akikről mindjárt első látásra azt szokták mondani, hogy igen „jó kiállású", szimpatikus ember. Pompás, viharálló tüdőt, rugalmas inakat, acélidegzetet, tiszta, világos fejet és gyönyörűen kormányozható elveket hozott magával abból a felvidéki kisvárosból, ahol bölcsőjét ringatták. Mindez lehetővé tette neki, hogy bokros zsurnalisztikai elfoglaltsága s az irodalmi kávéházak, klubok, asztaltársaságok szorgalmas látogatása mellett (ahol mindenütt csak a „kis Bankos" becéző néven ismerték), az egyetemen is pontosan aláírassa az abszolutóriumhoz szükséges szemesztereket. Átbukdácsolt az alapvizsgákon s egy szép napon — hála a „Compendium" című jogi szanatórium gondos kezelésének — a doktorátuson is szerencsésen túlesett. Ettől kezdve mint „dr Bankos Sámuel, kitűnő kollégánk, a nagytudású közgazdász és színes tollú publicista" szerepelt a lapokban. Sokat szerepelt, minden lehető és lehetetlen alkalommal szerepelt, míg fölszerepelte magát a városatyaságra, onnan egy kisebb, de jónevű bankba, onnan a parlamentbe. A mandátumát azután (egy új államtitkár kinevezésekor, akit sürgősen be kellett ültetni az országházba, a minisztere háta mögé egy merész és nagylelkűnek szimulált, de alapjában igen megfontoltan és hidegen kiszámított elhatározással — a „Nagybank" vezérigazgatóságára konvertálta. Miskor a kinevezése megjelent és hivatalát elfoglalta, a szokásos üdvözléseik és köteles tisztelgések persze nem maradtak el. Elmaradt azonban valami, amit Bankos mindennél jobban óhajtott, sőt a régi kollegialitás alapján egyenesen el is várt volna: a lapok harsonás köszöntése. A kineveztetését követő napon már jó kora reggel hiába turkált az összahordatott lapoknak még friss nyomdaszagú garmadájában. Sem a vezércikkek (elsősorban ott kereste), sem semmiféle egyéb cikkek fölött nem találta a nevét. Még a hírrovatban sem. Csak egészen hátul, a „Közgazdaságiban akadt rá nagy nehezen egy-egy rövid pársoros közleményre, mely hírül adta a szűkebb fináncvilágnak, hogy a Nagybank új vezérigazgatója dr Bankos Sámuel lett. Csak igy, nemes egyszerűséggel „Dr Bankos Sámuel." Semmi „kitűnő kollégánk", semmi „nagy tudás" és semmi „színes toll" . . . — Ez nem jól van így! — állapította meg nyomban Bankos, aki még korán sem tekintette a karrierjét betetőzöttnek. Annak a karriernek a tetejére még korona kell, legalább is hétágú korona! Mert a régi dalt („Mit ér a lány turnér nélkül" . . .) ő így modernizálta magának: „Mit ér az autó bárói korona nélkül?" A tisztánlátását azért aránylag szédületes emelkedése közben sem vesztette el önmaga iránt. Igen jól látta, hogy ez a korona még magasabban lebeg fölötte, hogysem kudarc nélkül utána nyúlhatna. .Ahhoz még nőnie kell egy-két arasznyit. Azt is tudta, hogy a csudaszert, amelytől még a legszebben kifejlődött vezérigazgatók is tovább nőhetnek, a szerkesztőségek boszorkánykonyháján főzik. Maga is kotyvasztott ilyesmit annak idején. Akkoriban sans géne és egészen üzletszerűen áruba is bocsátották a csudaszert rendes tarifa szerint. Szerényebb cégeknél (például a Bankos lapjánál) alkudni is lehetett. Könnyű is volt akkor egy vezérigazgatónak a báróságig nőni . . . Csakhogy azóta egy kicsit fordult a világ. Mikor Bankos vezérigazgató lett, óvatos tapogatózás után arról kellett meggyőződnie — s ez volt a szerencse fiának talán első nagyobb csalódása, hogy az a csudaszer pénzért nem kapható. Legalább az igazi, amit a nagy lapok tartottak raktáron. Mert értéktelen hamisítványokat persze most is lehetett volna kapni (a zuglapoknál), de annál meg okosabb volt Bankos, hogy az ilyesmiért akár csak egy fűtetlen rézpitykét is adjon. Az igazi csudaszert ekkoriban ingyen osztogatták. De persze csak az érdemnek. Az olyan érdemnek, amelynek növekedése a köz érdekében kívánatosnak látszott. A régi világból való Bankos először nem igen akarta megérteni ezt az új „eljárást", de végre is értelmes ember lévén, megértette. És a helyzet magaslatára emelkedve, föltette magának a kérdést: mi is hát az az érdem? Meg is felelt rá hamarosan a maga módja szerint: — a legtöbb esetben élelmesség! Márpedig egy kis élelmességért Bankos Sámuel még nem megy a szomszédba. Nem is ment. Egyszerűen kiszólt az irodavezetőjének, hogy küldjön be azonnal egy gépirónőt. Azután szivarra gyújtott, fel s alá kez- 278 PESTI HÍRLAP "1014. november 12., csütörtök".