Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-12 / 284. szám

rengeteg­ muníció és élelmiszer került a várba; a város polgári lakossága pedig, amely fölös­legesen segített az első ostrom alatt a várvédő seregnek az élelmiszert felelni, most ideje­korán el volt távolítható. Przemyslre most ugyanaz a feladat vár, mint első ízben: fel­tartóztatni az orosz tömeget és megcsapolni az orosz vért; az első nagy sikert folytatni teljes dicsőséggel. S ne feledjük el, hogy Przemysl védelme is nagyrészt azokra van bízva, akiket az oroszok legfélelmetesebb ellenségeiknek tar­tanak: magyar honvédekre. * Szerbiai offenzívánk diadalmasan halad előre. Ha a déli hadiszíntérről érkező hivata­los jelentéseket a térképen végigkísérjük, még teljesebbé válik a hős katonáink győzelme fö­lött érzett örömünk. A legnagyobb nehézsége­ket már leküzdötték, fölkapaszkodtak a szerb hegyek legmagasabb csúcsaira, ahol a makacs és keményen küzdő ellenség várta őket gondo­san elkészített, megerősített állásokban és ma már ott tartanak, hogy hegynek lefelé halad­nak Szerbia belseje felé. Ezt a sikert straté­giailag nem lehet eléggé értékelni A leghevesebb harcok a Sabáctól délre fekvő hegylábaknál folytak, — írta a tegnapi hivatalos jelentés, — ma pe­dig már azt közli, hogy négynapos ke­mény küzdelem után a Sabactól délre eső misari magaslatokat csapataink rohammal el­foglalták, sok szerb katonát elfogtak és ezzel a diadallal az ellenséget arra kényszerítetté­k, hogy a Misar—Cer-Planina közötti, erősen megerődített vonalat kiürítse és visszavonul­jon. Mialatt pedig a Sabac körüli harcok csa­pataink győzelmével végződtek, a Lozsnica— Krupanj közötti vonalon is folytattuk elő nyo­mulásunkat. Szombaton délután közölte a hi­vatalos jelentés, hogy a kostajniki magaslato­kat elfoglaltuk, ma, szerdán, pedig már arról érkezik hivatalos hír, hogy a Kostajniktól ti­zenöt kilométerre fekvő zavlakai magaslatokat is elfoglalták. Tizenöt kilométernyi előnyomu­lás a magas hegyek között, az ellenségnek az utolsó emberig tartó védekezése és harca köz­ben, szinte fölbecsüílhetetlen eredmény, annyi­val is inkább, mert most már csapataink, ame­lyek a zavlakai magaslatokat elfoglalták, el­érték azt az országutat, amely az innen har­mincöt kilométernyire fekvő Valjevo felé vezet. Azokat a sikereket pedig, amelyeket Szer­biában küzdő csapataink elértek, számokban a hivatalos jelentésnek az az adata demonstrál­ja, hogy a négy napig tartó harcokban, novem­ber 6-ikától 10-ig, 1300 szerbet fogtak el és 28 ágyút zsáttmányoltak. * A belga harctéren a németek nagyjelen­tőségű sikereket értek el a Dixmuiden—Ypern közötti fronton. Ismeretes, hogy a német front hetekkel ezelőtt a Nieuport—Dixmuiden— Ypern előtt levő terepen helyezkedett el. A szö­vetséges seregek itt a legkétségbeesettebb ellen­állást fejezték ki és a németeknek véres harco­kat kellett vívniuk minden talpalattnyi földért. Amikor azután Nieuport már végveszélyben volt, a belgák zsilipjeikkel elárasztották a harc­teret 25 négyzetkilométernyi földön. Ennek kö­vetkeztében a németek a Dixmuiden—Vipern­vonalra helyezték a fősúlyt, minthogy Nieuport körül lehetetlenné vált a harc. Most ezen a fronton nagyjelentőségű eredményeket értek el. A front csúcsát, Dixmuident, Joh­an­m­al elfog­lalták­ és ötszáznál több fogoly került a kezük­re; a Dixmuidentől délre fekvő területen csapa­taik átlépték az Yser-csatornát, Langemarcktól nyugatra pedig a német ezredek elfoglalták az ellenséges hadállások első vonalát. Az itt elért sikerek nagyságát beszédesen illusztrálja az a tény, hogy elfogtak kétezer francia gyalogos sorkatonát. Langemarck Dixmuidentől délkelet­re fekszik, tizenhat kilométernyi távolságban és az a körülmény, hogy a német előnyomulás Langemarcktól keletre történt, arra mutat, hogy a németeknek sikerült dixmaideni előnyo­mulásukkal kapcsolatban a délre eső frontjukat is egy vonalban tartani. Yperntől délre is elűz­ték az ellenséget és e harcok közben ezer foglyot ejtettek. Magánjelentések már arról számolnak be, hogy a német nehéz tüzérség ágyúzzal Ypernt, ami a város közeli elestének az elő­hírnöke. Mindent egybefoglalva, meg lehet álla­pítani, hogy a németek döntő sikert értek el ezen a harctéren, ahol a legvéresebb, legnehe­zebb küzdelmek folytak, az ellenséges frontot benyomták és hátraszorították. Munkájuk leg­nehezebb részén diadalmasan túlestek és nagy előhaladást tettek tulajdonképeni céljuk, a tengerpart felé.­­ A németek heteken át vívott nehéz küz­delmét tehát nagyjelentőségű sikerek jutalmaz­ták. Lassan haladt a német előnyomulás, de minden nap, lépésről-lépésre közeledtek a ki­tűzött cél felé, rettenetes nehézségek leküzdése közben. A német kitartás, hősiesség és lelkes­ség győzedelmeskedett minden emberfölötti akadályon. Hogy ezek a nehézségek milyen rettenetesek voltak, azt nemcsak a terep ma­gyarázza meg, nemcsak az, hogy csatornákkal keresztül-kasul szelt, egészen sík földön kellett harcolni, de ezenkívül élő akadály volt az ellenséges érzületű lakosság minden egyes tagja Nem volt a német csapatoknak egyetlen mozdulata sem, amit el ne árultak volna az egyesült francia-belga és angol seregeknek. A kémek miatt a németek nem küldhettek segéd­csapatokat, katonáiknak hat teljes napig étlen­szomjan, folytonos harcok közben kellett fe­küdniük a lövészárkokban. Végre, rettenetes munka árán, elképzelhetetlen fáradalmak közben, mégis győztek. El kell gondolni, micsoda szent boldogság lehetett a diadal per­cének várva-várt megérkezése és micsoda nagy, magasztos pillanatok voltak, amikor a napokig szenvedő, ellenségre éhes, győzelemre szomjas katonák az utolsó rohamra indultak, ajkukon a fölcsendülő diadalmas dallal: — Deutschland, Deutschland über Alles! . . . A poklok minden gyötrelmétől való sza­badulás öröme és ujjongása volt ez. A háború legfölemelőbb epizódjai közül való, amit ma a német hivatalos jelentés megír. A szívünk köré A protekció ellen. Irta: LAJ­APERTH GÉZA. Dr Bankos Sámuel, mikor elfoglalta a vezérigazgatói széket, eleinte valahogy nem érezte egészen jól magát, noha minden oka meglett volna az ellenkezőjére. Mert az a szék igen tekintélyes, hogy úgy mondjuk, autó­képes jövedelemmel, ezenkívül pedig néhány ezer főnyi fehér rabszolga (vulgo, hivatalnok) felett való korlátlan hatalommal volt kibélelve. Mindennek tetejébe pedig testi és szellemi ép­ségének teljességével is dicsekedhetett még az új vezérigazgató úr, aki alig húsz évvel előbb egyik, nem is épen elsőrangú napilap füstös odújá­ban szerkesztette a viza­llást, majd a közgazdasági rovatot és sátoros ünnepeken (a mellékleten) a szépirodalom hímesebb me­zejére is ki-kirándulgatott. A sors ama ke­gyeltjei közé tartozott, akikről mindjárt első látásra azt szokták mondani, hogy igen „jó kiállású", szimpatikus ember. Pompás, vi­har­álló tüdőt, rugalmas inakat, acélidegzetet, tiszta, világos fejet és gyönyörűen kormányoz­ható elveket hozott magával abból a felvidéki kisvárosból, ahol bölcsőjét ringatták. Mindez lehetővé tette neki, hogy bokros zsurnaliszti­kai elfoglaltsága s az irodalmi kávéházak, klubok, asztaltársaságok szorgalmas látoga­tása mellett (ahol mindenütt csak a „kis Ban­kos" becéző néven ismerték), az egyetemen is pontosan aláírassa az abszolutóriumhoz szük­séges szemesztereket. Átbukdácsolt az alap­vizsgákon s egy szép napon — hála a „Com­pendium" című jogi szanatórium gondos ke­zelésének — a doktorátuson is szerencsésen túlesett. Ettől kezdve mint „dr Bankos Sá­muel, kitűnő kollégánk, a nagytudású közgaz­dász és színes tollú publicista" szerepelt a la­pokban. Sokat szerepelt, minden lehető és le­hetetlen alkalommal szerepelt, míg fölszere­pelte magát a városatyaságra, onnan egy ki­sebb, de jónevű bankba, onnan a parlamentbe. A mandátumát azután (egy új államtitkár ki­nevezésekor, akit sürgőse­n be kellett ültetni az országházba, a minisztere háta mögé­ egy merész és nagylelkűnek szimulált, de alapjá­ban igen megfontoltan és hidegen kiszámított elhatározással — a „Nagybank" vezérigazga­tóságára konvertálta. Miskor a kinevezése megjelent és hivata­lát elfoglalta, a szokásos üdvözléseik és köteles tisztelgések persze nem maradtak el. Elmaradt azonban valami, amit Bankos mindennél job­ban óhajtott, sőt a régi kollegialitás alapján egyenesen el is várt volna: a lapok harsonás köszöntése. A kineveztetését követő napon már jó kora reggel hiába turkált az összahordatott lapoknak még friss nyomdaszagú garmadájá­ban. Sem a vezércikkek (elsősorban ott ke­reste), sem semmiféle egyéb cikkek fölött nem találta a nevét. Még a hírrovatban sem. Csak egészen hátul, a „Közgazdaságiban akadt rá nagy nehezen egy-egy rövid pársoros közle­ményre, mely hírül adta a szűkebb fináncvi­lágnak, hogy a Nagybank új vezérigazgatója dr Bankos Sámuel lett. Csak igy, nemes egy­szerűséggel „Dr Bankos Sámuel." Semmi „ki­tűnő kollégánk", semmi „nagy tudás" és sem­mi „színes toll" . . . — Ez nem jól van így! — állapította meg nyomban Bankos, aki még korán sem te­kintette a karrierjét betetőzöttnek. Annak a karriernek a tetejére még ko­rona kell, legalább is hétágú korona! Mert a régi dalt („Mit ér a lány turnér nélkül" . . .) ő így modernizálta magának: „Mit ér az autó bárói korona nélkül?" A tisztánlátását azért aránylag szédüle­tes emelkedése közben sem vesztette el önmaga iránt. Igen jól látta, hogy ez a korona még ma­gasabban lebeg fölötte, hogysem kudarc nél­kül utána nyúlhatna. .Ahhoz még nőnie kell egy-két arasznyit. Azt is tudta, hogy a csuda­szert, amelytől még a legszebben kifejlődött vezérigazgatók is tovább nőhetnek, a szerkesz­tőségek boszorkánykonyháján főzik. Maga is kotyvasztott ilyesmit annak idején. Akkoriban sans géne és egészen üzletszerűen áruba is bo­csátották a csudaszert rendes tarifa szerint. Szerényebb cégeknél (például a Bankos lapjá­nál) alkudni is lehetett. Könnyű is volt akkor egy vezérigazgatónak a báróságig nőni . . . Csakhogy azóta egy kicsit fordult a vi­lág. Mikor Bankos vezérigazgató lett, óvatos tapogatózás után arról kellett meggyőződnie — s ez volt a szerencse fiának talán első na­gyobb csalódása,­­ hogy az a csudaszer pén­zért nem kapható. Legalább az igazi, amit a nagy lapok tartottak raktáron. Mert értéktelen hamisítványokat persze most is lehetett volna kapni (a zuglapoknál), de annál meg okosabb volt Bankos, hogy az ilyesmiért akár csak egy fűtetlen rézpitykét is adjon. Az igazi csuda­szert ekkoriban ingyen osztogatták. De persze csak az érdemnek. Az olyan érdemnek, amely­nek növekedése a köz érdekében kívánatosnak látszott. A régi világból való Bankos először nem igen akarta megérteni ezt az új „eljárást", de végre is értelmes ember lévén, megértette. És a helyzet magaslatára emelkedve, föltette ma­gának a kérdést: mi is hát az az érdem? Meg is felelt rá hamarosan a maga módja szerint: — a legtöbb esetben élelmesség! Már­pedig egy kis élelmességért Bankos Sámuel még nem megy a szomszédba. Nem is ment. Egyszerűen kiszólt az iro­davezetőjének, hogy küldjön be azonnal egy gépirónőt. Azután szivarra gyújtott, fel s alá kez- 278 PESTI HÍRLAP "1014. november 12., csütörtök".

Next