Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-19 / 291. szám

1911. november 19., csütörtök. PESTI HÍRLAP Az afrikaiak és az indusok nem birják a hideget Amsterdam, nov. 18. A Temps közli, hogy 16.000 francia tengerész, gyalogos és territoriális katonát Észak-Flandriába küldtek az afrikai és indiai csapatok felváltására. Az afrikaiakat és az indusokat vissza kell küldeni, mert a színes csapatok nem tűrik a hideget Belgiumra éhínség vár. Hága, nov. 18. Londonból jelentik, hogy a belga nép segítésére Angliában bizottság alakult, mely az éhinség megelőzése céljából gyűjtést fog indítani. Albert király a segítőbizottsághoz nyilt levelet intéz, amelyben egyebek közöttt ezeket irja: — Bizonyos, hogy bármit teszünk is, a közelgő tél folyamán rettentő lesz a belga nép szenvedése. Az Egyesült Államoknak Brüsszelben maradt követe ezeket irja a belgákat segítő londoni bizottságnak: — A már most is nyomorgó belga népet a szó szoros értelmében éhinség fenyegeti. Belgium termelése még normális időkben is csak hatodrészét képezi a nép szükségleteinek. Két hét múlva nem lesz többé semmi élelmiszer Belgiumban. Uj behívások Franciaországban. Berlin, nov. 18. Amsterdamból jelentik: Millerand hadügyminiszter elrendelte a kevésbbé alkalmasok behívását és az újoncozások gyorsítását, mivel feltétlenül kívánatos a kifáradt harcoló csapatok felváltása. A katonaköteles belga menekültek behívása. Rotterdam, nov. 18. Londonból jelentik, hogy a belga követség katonai attaséja a következő hirdetést tette közzé : „Az Angliába menekült belgáknak tudomásába hozom a kormány nevében, hogy mindazok, akik polgárőrök voltak és 45 évesek még nem múltak el, önként beléphetnek a hadseregbe; mindazok a fiatal emberek, akik 18 évesek elmultak, de 30 évesek még nem multak el és nem akarnak belépni a hadseregbe, az 1887. évi aug. 14-iki törvény értelmében hadi munkálatok végzésére kényszeríthetők." láttak volnának . . . megfojtottam volna őket . . . ezzel a kézzel ii . . . Két ökölbe szoritott markát vadul kilökte. — Nem törődtem volna vele, hogy becsuknak . . . felakasztanak, — meghaltak volna ... De minek ez? Egy szorítás . . . egy pillanat... és vége volna... ez semmi... nekem nem ez kell . . . A legény arcára valami sötét, kegyetlen mosoly nehezedett. — Nem bántom őket . . . nem domnuló, igy jobb lesz . . . csak éljenek . . . legyenek egymásé ... igy sokkal jobb lesz . . . — Miért, Juan? — Ismerem Vaszilijt. . . Izgága, durva, kegyetlen és szoknya után szaladgáló . . . Részeges . . . minden keresetét eliszsza ... és ilyenkor bezzeg nem mézes beszédű, hanem ordit, verekszik, minden emberbe beleköt . . . Volt egy szeretője . . . Mártha . . . azt is úgy csalta el a babájától ... azt mindennap verte ... Én tudom ... a szomszédjuk voltam, láttam mint rugdosta a csizmájával, aztán a hajába markolt és úgy ráncigálta végig az udvaron ... És ennek a Vaszilijnek lesz a felesége Veron ... És Vaszilij vele is igy fog tenni . . . ütni, verni, rúgni fogja . . . A legény szeme felcsillant. — Veron sírni, jajgatni fog... én pedig a kapuban állok majd és úgy hallgatom . . . Veron kiabálni fog: Juon, segíts! Juon, ments meg! ... és én akkor nevetek, domnule . . . Így lesz jó . . . Dermesztő hideg szaladt végig rajtam. Juan pedig hangosan nevetni kezdett. És amikor már messze járt, még mindig hallhattam síelajongó, boldog, gúnyos kacagását A francia kormány nem megy Parisba. Genf, nov. 18. Bordeauxból táviratozzák, hogy a francia kormány bizonytalan időre elhalasztotta Párisba való visszatérését és azt is elhatározta, hogy a képviselőházat az idén már nem fogja összehívni. A költségvetést a parlament megszavazása nélkül lépteti életbe a kormány. Szó volt róla, hogy Poincaré meglátogatja a keleti sereget, de ez is elmaradt. Kémkedéssel gyanúsított norvég író. Kopenhága, nov. 18. A Berlinske Tidende párisi jelentése szerint Sven Elvestad norvég írót Calaisben mint kémet letartóztatták, minthogy a tilalom dacára kísérletet tett, hogy Diinkirchenbe eljusson. A norvég követ azon van, hogy kieszközölje szabadon bocsáttatását. Entente-mese egy német ezred gyujtogatásáról. Berlin, nov. 18. A Havas-ügynökség egy jelentése szerint a 123. számú würtembergi gyalogezred Gebweilerben gyújtogatott. Az ezredben e híradás szerint zendülés volt s ez alkalommal egy katonát feljebbvalója lelőtte. Ezzel szemben hivatalosan a következőket állapították meg: A würtembergi 123. számú gyalogezred október 25-én támadásra indult. E támadás alkalmával a német tüzérség lövései folytán Sengern helységben a házak kigyulladtak. Amikor az ezred bevonult a helységbe a házakból rájuk lőttek, mire azokat felgyújtották. Az ezredben történtekről szóló minden egyéb közlés hazugság. A mit az erdő mesél..". A németek hadállása Reims előtt. Nyugati nagyfőhadiszállás, nov. 15. — A Pesti Hirlap kiküldött haditudós kójától. — És szólt a mesebeli német erdő. — Még nyár'volt, amikor'hatalmas csapatrajok vertek fel nyugalmamból. Piros nadrágos és kék zubbonyos katonák sok ágyúval, acélsisakos vértesek és afrikai lovasok festői viseletben haladtak el árnyas fáim alatt. Beláthatatlan sorokban hömpölyögtek és azt kiáltozták, hogy: a Berlin. — Nem tellett sok időbe és ismét visszatértek. De ekkor már nem olyan frisseknek és fürgéknek látszottak, hanem fáradtaknak és elcsigázottaknak. Sokaknak kötés volt a fején, vagy a karján. Egyesek lóháton görnyedtek sérüléseikkel és a hűséges bajtársak tartották őket a nyeregben. A sebesültszállító szekerek hosszú-hosszú oszlopokban zörögtek végig errefelé. A tábornokok is, akik, amikor elmentek, vidámak voltak és a győzelem tudata tükrözött az arcukon, most komoran és aggodalmasan tekintettek rám. Mögöttük bömböltek az ágyuk, amelyeknek döreje óráról-órára erősbödött. Mikor már elvonultak az utolsók is, egy másik nép hullámzott át sűrű csoportokban. Szürkeborítós, hegyesvégű sisakokat viseltek és egészen szürkébe voltak öltözve. Jókedvűen csevegve és dalolva haladtak el útjaimon. Ahogy elnéztem őket, eszembe jutott, hogy amióta élek, már kétszer is láttam árnyas fáim alatt énekszóval elvonulni ennek a népnek a férfiait: negyven év előtt és száz esztendővel ezelőtt. (A fák vénei bólongattak koronáikkal és azt mondták, hogy bizony többször is megtörtént, hogy a távol napkelet népének, a germánoknak, harcos tömegei diadalmasan jártak itt ezen a tájon.) — És eltelt megint egy darabka idő. Visszatértek a szürke germánok, de nem látszottak kimerülteknek és törődötteknek, hanem fennen hordták a fejüket és arról beszéltek, hogy mindenütt vereség érte az én országomat. — Megállapodtak itt nálam és különös dolgokat kezdtek el mondni. Jöttek katonák, akik megszemléltek engem és parancsokat osztogattak. Majd elkezdtek ásni az ösvényeimen és beletelepültek az árkokba. Azóta itt füst és harc van, ép ugy, mint ahogy már évszázadok előtt is láttam . . . Ezeket mesélte az öreg erdő és komoran susogtak hozzá a fák. * Egy hadoszlop katonaság jön felénk az úton. Elől egy fiatal hadnagy lépdegél, a gomblyukában fekete-fehér szalagon csüng a vaskereszt. Ő is azok közül való, akik kezdettől fogva ezzel a sereggel harcoltak és részt vett az itteni hadállások kiépítési munkálataiban is. Ezeket mondotta: — Egy ilyen hadállás elkészítése mindenek előtt a tereptől függ. A legfontosabb feltétel az, hogy minél nagyobb tűzhatást lehessen elérni. Minden más szempont emögött háttérbe szorul a jó lőtér kiszemelésénél. Ez a magyarázata annak is, hogy a védelmi vonalat nem egyenesen vezetik, hanem kanyarulatokban és csoportosan, alkalmazkodva a terephez. Mihelyt alkalmas helyet találtak, valamennyi csapatot odavezényelnek a megerősítendő vonalra. A legénység, miután felvonult, lerakja a sisakokat, a hornyokat, a kardokat, meg a puskákat és hozzálát az ásáshoz. A biztonság kedvéért őrszemeket rendelnek ki az előterepre. Elsősorban is megássák az álló lövészek számára való lövészárkokat és lehetőleg arra törekszenek, hogy a talajt közvetlenül mellvédnek is lehessen használni. A lövészárkok úgy készülnek, hogy minden csoportot elválaszt egy vállvéd. Ahol a talaj nem elég szilárd, ott deszkákkal támasztják meg. Az árkok csoportos beosztásának az a célja, hogy a lecsapódó gránátok a lövészárkokban levő legénységnek lehetőleg csak egy részét találhassák el. Miután befejeződött ez az alaptetőmunkálat, a lövészárkokat kiszélesítik olyképen, hogy a katonák mögött egy folyosó keletkezik, amelyben teljesen védetten lehet mozogni. Egyidejűleg megkezdik a lövészárkokban a szállások építését. Ezeknek a szállásoknak a lövészárkokból van a bejáratuk és födött tartózkodási helyül szolgálnak a legénység számára. A falazatuk deszkákból van és deszkákat vagy vasrudakat raknak a tetejükbe. Vastag rétegben borítanak rájuk földet, hogy a robbanó anyagok át ne hatolhassanak a tetőzeten. Ehhez a legszélsőbb védelmi VOD álhoz azután futóárkokat ásnak, amelyeket zeg-zugos vonalban vezetnek. Ezeken át visz az út vissza a tartalékcsapatok szállásaihoz, amelyek rendszerint jelentékenyen erősebbek és a túlsó hegyoldalba vannak beásva. Mialatt így elkévszülnek a védelmi vonal kiépítésével, az arcél előtt fölállítják az akadályokat. Legelőször is egy egyszerű sodronyt fektetnek le közel a földhöz. Utóbb aztán, ha futja az időből, elhelyeznek szabályszerű drótsövényt is. Majd minden harmadik nap fölváltják a csapatokat. Ha egy zászlóalj, amely megelőzőleg a harcvonal mögött a falvakban tanyázott, előre megy fölváltás végett a lövészárkokba, a futóárkokon végig jutnak el a lövészárkokba kivezényelt századok a legszélsőbb vonalra, anélkül, hogy az ellenség észrevehetné őket. Megfigyelő őrsöket állítanak föl és a századok fönmaradó része elhelyezkedik a lövészárkok szállásaiban. A fölváltott századok ugyanazon a födött útvonalon távoznak a lövészárkokból, amelyen jöttek. A második vonalon levő századok tartalék gyanánt ott maradnak a szállásokban. A zászlóaljparancsnok a lövészárkokban tartózkodik. A zászlóaljon belül a lövészárkokban többnyire minden huszonnégy órás vaüváltják .föl az egyessrázado-