Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-03 / 275. szám

­ 1914. november 3., kedd. PESTI HÍRLAP csapatok hangulata kitűnő. A szerbek védeke­zése az utolsó napokban lanyhább. Rohamra gyorsan megadják magukat. Foglyok elbeszélése szerint a szerb katonák hetek óta a képzelhető legrosszabb élelmezésben részesülnek és így da­cára hősies magatartásuknak, ellenállásuk napról-napra gyöngébb lesz. Véres szerb kudarc. Béli harctér, nov. 2. •— Alkalmi tudósítónktól. — Október 28-án reggel kilenc óra tájban a szerbek át akarták törni az őket mind erő­sebben szorongató vasgyűrünket. E végből óriási vehemenciával folytatták úgy a gyalog­sági, mint a tüzérségi tüzelést a Kuliste, Biljeg és Grui vri magaslatok ellen, amelyek tudva­levően a mi birtokunkban vannak. A harc egész nap és egész éjjel tartott. Végeredménye az volt, hogy a szerbek véres vereséggel voltak kénytelenek visszavonulni, a mi csapataink pe­dig előre is nyomultak. Amióta harcban állunk a szerbekkel, a szerb tüzérség még nem fejtett ki olyan erős tüzelést, mint a mostani támadás alkalmával. Szerencsére azonban a tüzelés nem tett nagy kárt a mi sorainkban. A mi tüzérsé­günk nyugodt és biztos tüzelése délutánra már sok ágyút hallgatásra kényszerített, aminek folytán a támadás jelentékenyen csökkent és a szerb gyalogságot derék magyar katonáink játszva letörték. Úgy látszik, ez a támadás a szerbeknek egy kétségbeesett erőfeszítése volt a fontos magaslatok visszafoglalására. Olasz jelentés Szerbiáról. Róma, nov. 2. Itteni lapok nisi jelentései szerint Szerbia igen nyomorúságos helyzetben van óriási vesztesé­gei folytán és azért, mert hadianyagát majdnem egészen elhasználta már. Szerbia képtelen bárminő támadó tevékenységre és arra, hogy ellenállást fejtsen ki a határon levő osztrák és magyar sere­gekkel szemben. A katasztrófa elhárítása most már lehetetlen. Lezuhant francia aeroplánokk­ ól. A múlt pénteken épen megérkezett hidroplán beleesett a Szhutari tóba. Az aviatikust nagy­nehezen megmentették, a készülék azonban el­merült. Szerbiának orvosokra van szüksége. London, nov. 2. A Times jelenti: Szerbi­ának bakteriológu­sokra és a járványos betegségek kezelésében jártas orvosokra van szüksége. Teljes a rend Boszniában. A Boszniai Hírek jelenti: Az ellenségtől végleg megtisztított bosnyák területen a közigaz­gatási hatóságok újra megkezdték működésüket. Első, legsürgősebb feladatuk az ínségbe jutott la­kosság segítése. A tartományi főnökhelyettes megbízásából dr Franges gazdasági osztályfő­nök, Defterdárovics járási főnök és Schmidt fő­erdőtanácsos kíséretében már bejárta Mokra, Rogatica, Pale és Jabuka környékét. A bizottság megállapította, hogy e vidéken a szerbség, külö­nösen a komitácsik nagy rombolást végeztek, a szárnyast, vágó- és igásállatokat teljesen kipusz­tították. Ezért sürgős országos kölcsönt fognak juttatni a lakosságnak, hogy haszonállatokat, ruházatot, tüzelőt és élelmiszert szerezzen. Szerb parlamentik­ az Aldunán. Fehértemplom, nov. 2. A minap délután történt, hogy a Báziásnál a D­unaparton szolgálatot teljesítő őrség észrevette, hogy a szerb partról egy csónak közeledik a ma­gyar határ felé. A csónak mind közelebb jött és ek­kor észrevették, hogy abban egy szerb tiszt ül. Az őrség célbavette, de a tiszt fehér kendőt lobogta­tott, mire akadálytalanul a partra engedték. A tiszt fegyver nélkül volt és amikor a partra ug­rott, első szava így hangzott: — Kötözzék be a szememet, parlamentári va­gyok. - -; :•!. • r / - ; ; «• « ! Az időközben odasietett tiszt ezt a kijelentést egy kissé furcsának találta és meg is kérdezte a tisztet, milyen ügyben jött át magyar földre? — Négyszáz társam ügyében — szólt a szerb katona — és kérte a magyar tisztet, hogy vezessék az első katonai hatóság elé. A szerb tisztet Fehértemplomra hozták, hol a katonai hatóságnak ezeket mondotta: — Azért jöttem, hogy bejelentsem, hogy szerb földön, a Duna mentén négyszáz szerb katona vár arra, hogy magyar területre szökhessen. Irtóztató a mi helyzetünk. Szerbiában kétségbeejtő a nyomor és az éhínség. A szerb hadsereg teljesen lezüllött és összeroppanás előtt áll és sokáig már nem bírja az osztrák-magyar hadsereg erőteljes offenzíváját. Szerbiára nézve nincs menekvés. Azért jöttem, hogy bejelentsem ezt. Társaim szökése nagyon veszélyes dolog, könnyen észrevehetnék őket, azért az előre megállapított terv szerint hajtanák azt végre. Én kalauzolnám őket, azért kérem, engedjenek vissza, hadd jöjjek velük együtt Magyarországba. Természetes, hogy a szerb tiszt előadása cso­dálkozást nem keltett. Hiszen mindenki, de külö­nösen a katonai hatóságok teljes tudatában vannak Szerbia­ kétségbeejtő helyzetének. Azután csak rá kellett nézni a tisztre, hogy szavainak igazságáról meggyőződést szerezhessenek: le volt rongyolódva, arcáról lekiáltott a nyomor, az étlen-szomjan töl­tött napok nagy száma. Sajnálkozást váltott ki ez az ember, kit azután meg is vendégeltek. Sokáig beszélt a szerb tiszt, anélkül, hogy kérdezték vol­na. Hangjából kétségbeesés csengett ki, amelybe Oroszország iránt érzett vad harag is vegyült. Úgy nyilatkozott Szerbia megsemmisítés a kö­zeljövendő bekövetkezendő katasztrófájáról. Meglehet, hogy egy-két nap múlva az éj sötét­ségének­­ leple alatt négyszáz szerb katona fog át­szökni magyar területre, menekülvén az éhhalál és pusztulás elől. Vérzig a Száva partján. — Levél a déli harctérről. — A Száva partján történő eseményekről ad hirt ez a levél, amelyet egy tartalékos tiszt kül­dött Budapestre. Sabác bevétele akkor még nem történt meg. A levél igy hangzik: Hadseregünk Jaraknál lépett szerb terü­letre s most az ellenséges sereg zömével néz far­kasszemet. A legközelebbi napokban azonban el­határozó eseményekre van kilátás. A két ellen­séges haderő egymástól szinte kőhajításnyira várja az elhatározó pillanatot. A fegyverek ál­landóan ropognak és hangos dugással süvítenek át a Száván. Az ellenséges határ mintegy 180 kilométer hosszú s a Drinától, végig a Száván, a Dunáig terjed. Racsánál, ahol a sebes folyású, kacskarin­gós Drina a Szávába torkollik, meglepő csend van. Míg a Száva többi részén, főleg Mitrovicá­tól lejebb, kivéve egy kis területet: Jarakot, ahol hidat sikerült vernünk és ahol Szerbia elfogla­lására küldött seregeink egyik tekintélyes részét Szerbiába vittük át — mindenütt erős puskaro­pogás és ágyúdörgés jelzi a folytonos határhar­cot, a Macsva völgye, amely a Drina és a­ Száva szegletében van, csendes, mert a szerbek jól tud­nak, egy rezsimnek, egy katonai vezetőségnek, vagy magának a hadseregnek a háborúja volt. Egy szűkebb csoport, az állam egy részének dicsősége volt elsősorban a győzelem s szégye­ne a vereség. Ezért buktak meg a múltban gyak­ran vesztes hadjáratok után a háborút indító császárok, sőt uralkodóházak s ezért tettek győ­zelmes háborúk nagygyá uralkodókat, táborno­kokat, hadseregeket. S mivel mindezek általá­ban konzervatív tényezők voltak, tehát gyakran a konzervatívság emelkedését eredményezték. Most más a helyzet. Most a háborút valóban az egész nemzet vívja és nem egy része az egész nevében. Bizonyos tehát­, hogy a dicsőség az egészé s nem alakítható át egy rész üzleti tőkéjévé. A legtöbb, amit az ember az államért tehet, az, hogy életét kockáztatja, sőt esetleg oda is adja érte. Oly jelentős követelés az ál­lam részéről ez, hogy az angol, a legrégibb s talán legtisztábban népképviseleti állam pol­gáraitól ma se tudja elnyerni ezt az áldozat­készséget. De mindegy, mi szívesen hozzuk ezt az áldozatot! Kétségtelen azonban, hogy azt a népet, amelynek tagjai milliószámra állták meg a hazafiság e legnagyobb próbáját, a háború után nem lehet majd távol tartani az állami ügyek intézésétől s mindenféle elnyomási for­mákkal megfosztani a jólét, a kultúra, a sza­badság javainak élvezésétől. A most vérző tö­megek a háború után sokkal öntudatosabbak, igényesebbek és bátrabbak lesznek. Most a há­borúban a nép teljesíti kötelességét az állam­mal szemben. A háború után az államon lesz a sor, hogy teljesítse kötelességét a néppel szemben. A háború legfőbb tanulsága ez. Róma, nov. 1. A francia aeroplánok kísérletei, hogy Cat­taró fölé jussanak és felderítő munkát végezze­nek, eddig teljesen sikertelenek maradtak. Né­hány nap előtt két készülék zuhant le és pusztult zársát, illatát ás zamatját adja, mögöttünk van, végleg eltűntnek rémlik. A háborús lelkesedés, bármily tiszteletetméltó is, rengeteg vadsággal s zordsággal van keverve s a lélek szelid, magasz­tos húrjait majdnem érintetlen hagyja. S mind­ezt nem ellensúlyozza az a tény, hogy a templo­mok telve vannak . . . íme, a háború hatása nem valami fan­tasztikus fölfordulásban, a régi viszonyok tel­jes megszűnésében s az erők uj csoportosulásá­ban nyilatkozik meg, hanem az egész társa­dalmi élet színvonalának hanyatlásában. Né­hány fokkal visszahanyatlunk alacsonyabb fej­lődésű színvonalakra, le a barbárság felé, vissza a múltba. Természetes már most, hogy egy ilyen visszaesés elsősorban azt szünteti meg, ami eddig elért állapotainknak csúcsát alkotta, a tudomány, az irodalom, a művészet legfejlettebb tapogatódzásait, a bölcsészet és ál­modozás magasztos eszmevívódásait, az életél­vezés nemes, új formáit, a társadalmi életnek azt az egész illatos, tündéri virágzását, mely a szociális élet ormán függő kertként pompázik." Ha azonban a háború dérként csap is erre a kertre, maga a kertet hordó épület nem omlik tőle összes nem épül egészen újra. S ha majd a háború marcangolásainak hatásai elmúltak, ha majd a nagy vérveszteséget pótolta a szer­vezet, akkor kivirul újra a függő kert, kibon­takoztatja összecsukódott szirmait a művészet, megindul teljes lendülettel a tudományos kuta­tás, fölcsendülnek újra a nemes, előkelő, finom emberek életmagyarázó eszméi és szépségélvező csókjai. De persze, ha nem is fog fonákjára for­s­dulni a világ, ha a múló ernyedésre és hanyat­lásra a régi erők visszatérése s a régi szépsé­gek kigyulása is fog következni, azért minden pontosan nem marad a régiben. Ez különben is ellenkeznék a fejlődés törvényével. Hisz bé­kés időben is folyton változik a világ, hogyne változnék egy világháború nyomán. Igen, más lesz tehát ennek nyomán is. Csakhogy mennyi­re fo£ különbözni ez a változás attól az álom­képtől, melyet a mindenféle haladásellenesek maguknak kifestenek! Nem tagadom: a múló anyagi elszegényedéssel és szellemi legyöngü­léssel párhuzamosan mulólag erőre kaphat ta­lán a konzervatívság is s itt-ott, ebben­ abban pünkösdi királysághoz juthat a reakció. A vi­lágbirkózás maradandó hatása azonban más lesz. Egy dolog ugyanis kétségtelen bizonyosság­ként bontakozik ki a különböző várható hatá­sok sok ellentétet mutató, ma még nem teljesen összhangzatos távlatából az, hogy a milliók e megmozdulása, az egész nép talpraállása nem is annyira szűkebb értelemben vett hazák, ha­nem államok, keretek védelmére meg fogja erősíteni a nép hatalmi önérzetét s ennek követ­kezményeként vágyát és akaratát a jólétre,­­mű­veltségre, szabadságra. Azaz egy minden irá­nyú demokrata dagadozást fog eredményezni. Azok, akik a háború konzervatívséget, sőt re­akciót támogató hatására esküsznek s a múltból vett példákból igyekeznek ezt igazolni, erre a háborúra vonatkozólag, úgy vélem, tévednek. A legutóbbi századok háborúi nem voltak nép­háborúk, nem voltak az általános hadkötelezett­ség oly mértékű kihasználásán alapuló vállal­kozások, mint ez a mostani. Épen ezért majd­nem minden, ezekben az időkben lezajlott há­ború szűkebb értelemben véve egy fejedelem- 3

Next