Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-04 / 276. szám

2 PESTI HÍRLAP 1914. november 4., szerda rolt a Strij völgyében Rybniknél meglepetés­szerűen rátámadtak egy ellenséges muníciós oszlopra és sok tüzérlőszerrel megrakott ko­csit zsákmányoltak. A magyar bravúrnak ez a haditénye, ha nem is­ túlságosan jelentős, de mindenesetre fölemelő, nem is említve azt, hogy a megvert ellenségnek legérzékenyebb pontján ütött sebet­ a lőszerkészletén. * Potiorek táborszernagy szerint a macs­vai győzelem nagy jelentősége csak most te­kinthető át teljesen. A Drina—Száva-szögében Stepanovics Stepan vezérlete alatt egy 4—5 hadosztályból álló szerb sereg állott s próbálta meg, hogy a folyókon átkelt csapatainkat visz­szaszorítsa. De hogy ez mennyire nem sikerült Stepanovics seregének, azt nemcsak Sabác be­vétele mutatja, hanem az is, hogy hanyatt­homlok kellett menekülnie rohamos előnyomu­lás­unk elől. Előre elkészitett állásaiban nem is fejtett ki további ellentállást s üldöző csapa­tainknak egész trainját zsákmányul hátra­hagyta. A Macsva szögének elfoglalása tehát csak most bontakozik ki teljes jelentőségében. A Nieuport felé megakadt a német előnyo­mulás. Egyszerűen azért, mert ez a vidék­­ nincs, ezt a területet elárasztották a csatornák. A belgák megnyitották a zsilipeket, hogy el­pusztítsák a vidéket. Inkább borítson be min­dent a víz, áradjon be a tenger, de német csapatok ne vonulhassanak itt előre. Az ered­mény: Nieuport vidéke hosszú időre el van pusztítva, de a nyugat-flandriai harcvonal déli pontján, Ypresnél, a németek támadása győ­zelmesen halad előre, aminek élénk illusztrálá­sa, hogy 2300-nál több, leginkább angol foglyot ejtettek. Minthogy Nieuport körül em­ber­agasságnyi a víz, a hadműveletek itt lehetetlenné váltak és a német haditervnek, amely egyelőre csak a szárazföldre szorítko­zik, másképen kell igazodnia. A német hiva­talos jelentés azonban elégtétellel konstatálja, hogy az elárasztott területről minden veszteség nélkül el tudtak vonulni a németek; a belgák­nak, angoloknak és franciáknak pedig, amikor Belgiumot önkezükkel pusztították ilyen mó­don, aligha lehetett ez a céljuk. Kapcsolatban az északi csatával, a né­metek jobbszá­rnyuk déli részén is erélyes akciót készítenek elő. Soissons körül ismét impozáns sikert értek el. Néhány nappal ez­előtt a francia és angol csapatokat átkergették az Aisne-folyón, Soissonstól déli irányban. Most Soissonstól keletre támadtak meg több rendkívül megerősített állást, amelyeket rohammal bevettek és ezernél több francia foglyot ejtettek. Az a körülmény, hogy a Soissons körüli állásokban, amelyeket az Aisne, mint természetes védelmi vonal is támogat, a németek rövid néhány napon belül két jelen­tős sikert értek el, arra enged következtetni, hogy a francia állások az egész front mentén itt a leggyengébbek és hogy a németek leginkább itt fenyegetnek a front áttörésével. A franciáknak tehát itt erő­sítésekre lesz szükségük, ami csak úgy tör­ténhetik, ha a front egyéb részeiről vonnak el csapatokat. A németek minden ponton való állandó támadása azonban épen azt célozza, hogy a francia állások gyöngeségét kutassák ki és ha Soissons körül a francia pozíciókat meg is erősítik, ennek visszahatása kell, hogy mutatkozzék egyéb helyeken. Úgy látszik, a végleges döntésre való törekvés a fő célja a német hadvezetőségnek és ezt a célt szolgálják a megújuló német támadások. A mai német hivatalos jelentés szerint a német támadás nem mindenütt járt ered­ménynyel: a Péronnetól délre fekvő Koge kör­nyékén elkeseredett harcot vívtak, amely mindkét féltől nagy véráldozatokat követelt, az ottani hadi helyzetben azonban nem idézett elő változást. A németek itt, — mint a hiva­talos jelentés mondja, — néhány száz embert veszítettek eltűntekben, ami alighanem foglyo­kat jelent és két ágyujuk az ellenség kezébe került. Mindenesetre a német hivatalos jelen­tések őszinteségét és hitelét igazolja, hogy a bal­sikerről is hűen adnak hírt.­­ A franciák Ver­­hun és To­ul között támad­tak, ezek a támadások azonban, bár többször megismétlődtek, meghiúsultak. A franciák leg­újabb trükkje most, úgy látszik, az, hogy a katonáikat német köpeny­egekbe és német si­sakokba öltöztetik és így akarják megtéveszteni az ellenséget. Jellemző azonban, hogy még e furfangos és nem túlságosan becsületes hadi trükkök ell­enére sem tudtak sikert elérni. A Verdun és Toul közötti támadás különben alig­hanem a Verdunt körülzárással fenyegető né­met akció ellen irányult. Végül, a Vogézekben is meghiúsult a franciák támadása és alnémetek ellentámadás­ba mentek át. Mint tehát a mai hivatalos jelentésből is kitűnik, nagy élénkség urakodik az egész fronton, ami a döntés megérlelődésére mutat. * A francia-orosz kudurtestvériség a mai német hivatalos jelentésben ismét egymásra talál. Egyik sem akar elmaradni a másik mögött s mikor a franciák ezúttal a soissonsi székesegyház melett állítottak föl egy nehéz üteget, amelynek figyelőjét a németek a székes­egyház tornyán felismerték, — az oroszok a polgári lakosságot e­gy felrobbantásra előké­szített híd elfoglalta céljából elővédjük elé terelték. Hogy az oroszok a német lakosságot belevonták hadműveletükbe, már ez is a nem­zetközi jog legdurvább megsértését jelenti, de az aztán humanitárius szempontból e­ legna­gyobb elvetemültségre mutat, hogy a lakossá­got egy fölrobbanó hídra kergették. A fran­ciáknak Rhein is óta már bizonyos gyakorla­tuk van abban, hogy székesegyházaikat hasz­nálják fel tüzérségi célokra. Most Soissonsban is szerették volna az isten házát pajzsul tolni maguk elé, ép úgy, mint ahogy az oroszok a polgári lakosságot korbácsolták maguk előtt arra a hídra, amelynek fel kellett robbannia. A francia-orosz kulturtestvériség igy ölelkezik össze egymással. Egy tartalékos izleségs írásai. Irta: ABONYI ÁRPÁS). 6. Ezen a meleg nyári reggelen kétszázöt­vennégyen voltunk, — tisztjeinkkel együtt ösz­szesen kétszázötvenheten. Néhány főnyi különb­séggel ennyiből állott most minden század, — a fele természetesen tartalékos legénység és csak a fele rendes sorhadbeli. A fiatalabb sorhad­beliek jobban bírták a marsot, mert benne vol­tak a gyakorlatban, — mi öregebbek lassabban és nehezebben masíroztunk, de azért nem na­gyon maradtunk el a fiataloktól. Hát hiszen ez is csak az elején szokott így lenni, később már alig van különbség a különböző évjáratok között. Sőt elég gyakori eset, hogy a már csak koruknál fogva is izmosabb tartalékosok le­főzik a fiatalokat és jobban bírják a fárad­ságot. Délelőtt tizenegyig szakadatlanul men­tünk. Keresztül haladtunk egy kis erdőcskén is. Silány erdőcske volt leiz ez, odahaza inkább csak ciher­számba mehetett volna. Átvonulás közben fölvertünk egy nyulat is. Süldő lehetett az árva, mert ugyancsak ügyetlenül loholt befelé a sű­rűségbe. Egy jókedvű baba a sipkáját vágta utána és rákiáltott: — Einrücken, füles! — Gyermek­e még, testvér . . . mondotta nevetve a káplár.­­— Regrutának azér jó lenne ma délire. H II' I LL MIMII LLLLLL I HM LLLLL IMI II II «!• I [•••III1—II—IWIB Persze, hogy jó lett volna, sipkával azon­ban — sajnos — nem lehet nyulat lőni „regru­ta" pecsenyének. Tizenegykor a kapitány úr megállította a századot. Benn voltunk egy elég mély völgyben, ahol szerencsére fák is voltak és így árnyékban fogyaszthattuk el ebédünket. Csúnya forróság volt. Nem is emlékszem, hogy a közelebbi évek­ben hasonló nyári forróság verte volna ki hom­lokomon­ a verejtéket. Bár hiszen az is lehet, hogy az én erdeimben sohasem érezzük annyira a kánikulát, mint ahogy például a rónaságon érzik, vagy itt, ezen az átlag, faszegény észeki országrészen. Menázsi után ismét fölkerekedtünk. Toronyiránt mentünk folyton északkeleti irányban, amint bizonyára meg volt pa­rancsolva. Útnak, vagy legalább útfélének hire­hamva sem mutatkozott. Még marhacsapást sem láttunk, pedig már jókora darab földet hagytunk a hátunk mögött. Se szarvasmarha nem járt itt, sem ember. Mert bizony embert sem láttunk. Fölkapaszkodván egy lankás hágó­ra, ott egy nyírfákkal körülszegett tisztáson végre megpillantottuk az ember­­ nyomát. Csak a nyomát és nem az embe­rt. Egy porig leégett tanya, vagy más efféle szerdék lehetett, ami itt szemeink elé került. Az épület földig le volt égve, közel ehhez a hamurakáshoz még két másik hamurakás is szürkéllett, talán az ólak vagy kukorica­kasok maradéka. A szegény nyírfák megperzselve szo­morkodtak a pusztulás e néma helye fölött, amely találgatásainkra semmiféle választ nem adhatott. Konstantinápoly, nov. 2. Az ottomán távirati iroda *a következő­­hivatalos kommünikét adja ki: Kaukázusi határunkról érkezett hivata­los hírek szerint az oroszok több ponton meg­támadták határcsapataink­at,­ele kénytelenek voltak visszavonulni, miközben csapataink eré­lyes ellenállása következtében veszteségeket szenvedtek. A földközi-tengeren angol cirkálók meg­kezdték a tüzelést és elsü­ly­esztettek egy feléjü­k­ Morelli kapitány úr leszállt lováról és gondosan megvizsgálta a hamurakásokat. — Mit gondol, zugsführer Orgonás — kérdezte egyik paraszti sorból magas altiszti rangra emelkedett, egyébként pedig nagyon ügyes szakaszvezetőnktől — milyen öreg lehet ez a hamu? — Négy-öt napos lehet, kapitány úr, — válaszolta rövid szemlélődés után a kérdezett. — Fenét! . . . röppent ki a kapitány úr száján a nagy őszinteség, csak négy-öt napos? — Nem hinném, hogy régibb volna. Kapitányunkat láthatólag meghökken­tette ez a fölfedezés. Megállította a századot, magához intette Nagy főhadnagy és Schultz hadnagy urakat, mind a két őrmestert s az összes szakaszvezetőket és a velük megtartott „Be­sprechung" eredménye gyanánt eldöntötte, hogy az orosz paraszt, akinek ez a tanya tulajdona volt, aligha maga gyújtotta fel a házát. Orosz katonák kémkedhettek errefelé és azok gyújtot­ták fel a tanyát ... ki tudja, talán jeladó­tűz­nek valamely távolabbi orosz haderő útbaiga­zítására. Nem­­bizonyos, hogy így történt, de nem is lehetetlen. Bármint álljon is a dolog, ettől a perctől kezdve fokozott óvatosságra van szükség. — Allso, most vorvverts, gyerekek ufur aufpassen! Tíz forint üti a markát, aki az első orosz katonát először megpillantja. Tovább mentünk, de most már sokkal lassabban, mint eddig. Az emberek vizsga­sze­mekkel kutatták a belátható vidéket, — hátha elcsíphetik a jutalom gyanánt kitűzött tíz fo­rintot, — de bizony az a pénzecske nem igen látszott könnyen és egyhamar elcsíphetőnek. Törökország fsáfborusa. Hivatalos török jelentés.

Next