Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)
1914-12-06 / 308. szám
1914. december 6., vasárnap. PESTI HÍRLAP Német lap Potiorekről. Lipcse, dec. 5. A „Leipziger N. Nachr." „Potiorek" felírással cikket közölt amely a kitünő hadvezér személyéről és déli hadseregünk legutóbbi fegyvertényeiről meleg szavakkal emlékezik meg. — Potiorek neve — mondja a cikk — olyan erősen belevésődött a történelem acéltáblájába, mint akár a Hindenburg neve. Amit a szövetséges hadseregek vezetője ott lenn véghez vitt, a fényes cselekedetek, amelyeknek egy-egy állomása Valjevo és a Kolubara-vonal átlépése volt és amiket most megkoronázott Belgrád bevétele a Mindezen eseményeknek a részletei mintegy rejtve maradtak előttünk. Rövidek és szűkszavúak voltak a jelentések és csak olykor-olykor kaptak színesebb megvilágítást néhány tábori levél jóvoltából. Aki azonban ismeri Szerbiát, a maga szinte legyőzhetetlen, természetes terep alakulásával, ravasz és vad fanatizmussal fölúszított és balkáni győzelmei révén megrészegült és fegyverforgatásban gyakorlott népével, amely a belgák mintájára a modern háborúra ráütötte a barbarizmus bélyegét, csak az tudja megítélni a győző hallatlan eredményét és hadseregének nagyszerű cselekedeteit. Csakis az elvakult optimizmus várhatta, hogy Szerbia legvezetéséhez elég, ha átsétálnak a hídon Zimonyból Belgrádba. A valóságban ennek a földnek minden hüvelyknyi területét óriási áldozatokkal kellett megvásárolni és minden hadállást a legnagyobb taktikai művészettel kellett elfoglalni. Potiorek táborszernagy ma bizonyára a legnépszerűbb ember a monarchiában és nevét a Hindenburg mellett emlegetik. Bizonyos tekintetben egészen jogosan. Főleg azért, mert őt tekintik a boszóló sors, eszközének, a büntetés végrehajtójának azokkal szemben, akikre a sarajevói gyilkosságon kívül a világháború kitöréséért is a legtöbb felelősség hárul. A régi, Belgrádot vivő hősök neve mellé oda kerül Potiorek és hadvezérének, Franknak a neve is, aki az ellenség fővárosának várára kitűzte a fekete-sárga és a piros-fehérzöld lobogókat. r^-s •. . dec. 5. Az Esti Újság kiküldött tudósítója ezeket jelenti Belgrád elfoglalásáról. —• A szerbek menekülése. — A múlt hét péntekjén hagyta el a szerb fővárost György herceg egész táborkarával. Magasrangú bírák, tisztviselők, a rendőrség, posta, vasút, távirda, bankok és más vezető tényezők sietve pakoltak és részben Nis, részben Lazarevác felé futottak. Kitört Belgrádban a pánik, mindenki, aki csak tehette, menekült. Az országutak tarkállottak az egymás hátán torlódó szekerektől. Rémült emberek törtek helyet maguknak asszonyokon és gyerekeken keresztül. Leszerelték az utolsó vonatokat is, amelyek csak ágyukat, trónt és katonai csomagokat szállítottak. A betegek és sebesültek százával vánszorogtak a szekerek közt. Becsukták a boltokat, bezárták a házakat, megszűntek az újságok, nem működnek tovább a hivatalok: alig öt-hatezer polgári lakos maradt Belgrádban. Javarészt irántunk barátságos kereskedők, iparosok, egy kevés tisztviselő és a legszegényebb néposztály. — Az ágyuharc utolsó napja. Hétfőn este nyolc órakor egyszerre megszólaltak Belgrád ágyúi. Este nyolc órától reggeli négy óráig kétszázhuszonnégy lövést tettek tüzérségi pozíciónkra. A szerb lövések azonban komoly bajt nem tettek, csak öt házon okoztak némi kárt. Ugyanezen éjjel a Száva-parton is szünetlenül ropogtak a szerb puskák és gépfegyverek, a Száva-hídfőtől pedig egész golyóesőt bocsátottak gyalogságunk fedezékeire, anélkül, hogy katonáinkban kárt tettek volna. Kedd reggeltől kezdve már csak elvétve szólaltak meg a szerb ágyúk, a Száva-parttól csolnakokon kezdtek lassan visszavonulni a gyalogosok és hétfőn délben végleg kiürítették a Száva-hidat, amelyet népfölkelőink egész a szerb hídfőig rögtön megszállottak. Hétfő éjszakától kezdve szünet nélkül dolgoztak a mi tüzéreink és megjelentek a Dunán monitoraink is, amelyek a menekülő szerb seregben és főként annak hátvédjében nagy pusztítást vittek végbe. Kedd reggel egyszerre elhallgattak a szerb ágyúk. Kevéssel utóbb egy civil ember jelentkezett a Száva-hidat őrző népfelkelőknél és kérte, hogy vezessék a parancsnokhoz, akinek a következőket mondotta: — Stojanovics Petárnak hivnak. Berlini lakos vagyok, műiparos. Szerbiában születtem, szerb állampolgár vagyok s egy örökségi ügyben jártam Belgrádban. Közben kiütött a háboru és itt tartottak. Németnek tartom magam és a következőket jelentem: Három nap óta vonulnak el a szerb csapatok. Ma pont negyedtizkor elhagyta az utolsó szerb katona is a fővárost. Muníciójukat és trénjüket elvitték, amit nem tudtak megmenteni, azt felégették, vagy felrobbantották és utolsó ágyuik závarjait is eltörték. — Az első magyar csapat Belgrádban. — birtokukba vették a várost. Énekelve járták be Belgrád utcáit, fekete-sárga és nemzeti színű zászlókkal díszítették fel a házakat, megszállták a konakot, a skupstinát, a városházát és a többiközépületet. Mindenütt nyugodtan fogadták őket. Frank Liborius tábornok beszédet intézett a katonákhoz. A beszédet a katonák viharos lelkesedéssel fogadták, a levegőbe dobták csákójukat és hazafias dalokat énekeltek. Azután a parancsnokság őrizet alá vette a fontosabb pozíciókat. A Száva-híd belgrádi fején magyar és osztrák lobogó leng. Hatalmas táblán e felírás: Nándorfehérvár, másikon pedig gyászkeretben: Belgrád. Meghalt 1914. december 2-án. A híd szélső pilléreire lelkes honvédeink kitűzték azt a plakátot, amelyen a mi ultimátumunkat adták ki és fehér lobogó vásznon büszkélkedik a király világtörténelmi jelentőségű mondása: „Mindent meggondoltam és megfontoltam." — Az osztrák-magyar lelkész elbeszélése. — A belgrádi róm. katholikus lelkész, az egyetlen katholikus templom lelkésze, ezeket mondta: — Magyar állampolgár vagyok, a diakovári püspökséghez tartozom. Egyházam osztrákmagyar protektorátus alatt volt. Utasítást kaptam nagykövetünktől, hogy ne hagyjam el a háború dacára sem hívőimet. A szerbek internálttá nyilvánítottak, nem volt szabad elhagynom a plébániát, csak temetésre és más egyházi funkcióra. Átéltem a borzalom e hónapját. Hatezer hívem van, ebből négyezer magyar, kevés osztrák, olasz és francia. Híveim közül a mieinket internálták különböző városokba. Jól bántak velük. Belgrádban alig hétezer ember élt az ostrom alatt. Szenvedéseink rettenetesek voltak, de a hatóság emberségesen bánt velem. Két nehéz napom volt: július 26., amikor a bombázás megkezdődött és augusztus 16., amikor összelőtték a konakot is. — Belgrádban kevés helyőrség volt, a partokon azonban sok a katona. Györgye nem volt itt állandóan. Megsebesülése óta kétszer járt itt egy-egy napra. A helyőrség parancsnok Znejkovics tábornok volt, aki hétfőn futott el az tiszszes hivatalnokokkal együtt. Pasics a mitrovicai verekedés előtt volt itt egyszer és megnézte a Száva-hidat. A király augusztus 20-án volt itt. Kevés sebesült volt, mindössze kétszázhatvanhárom, ezek itt is maradtak A vonat augusztus 20. óta Topcsidertől, azután Rakevicától és most péntekig Domaceától közlekedett. Francia tüzér kétszáz volt itt , öt ágyúval. Egy orosz tábornok és egy angol admirális látogatott el egyszor. Honvédeink bravúrjai Valjevó alatt. Egy kém történet©. írta: SZOMAHÁZY ISTVÁN. * A forítos joga fenntartva. 0. A dómban. Ezüstös halántékú kávébarna, kissé himlőhelyes férfi állt feszes kaptákban a vezérkari ezredes előtt. Szeges bakkancsot, lódenból készült bricseszt és kurta vadásztekét viselt, kezében pedig ütött-kopott posztcsipkát tartott. — Monsieur Brandmayr? — kérdezte a vezérkari tiszt. — Szolgálatjára, ezredes úr. — Zürichből? — Igenis, ezredes úr. — Mi is a lapjának a címe? — Züricher Post, ezredes úr. A katona gondolkodó arcot vágott. — Züricher Post. .. Züricher Post... ennek az újságnak még nem hallottam a hírét. — Pedig a svájci köztársaságnak egyik legelterjedtebb lapja, mely őszinte szimpátiával kiséri a francia harctéri eseményeket. Az ezredes szórakozottan bólintott. • — Nekem különben mindegy, a fődolog, hogy az írásai rendben vannak. Igazolvány a lapjától, záradék a zürichi francia konzultól, ajánlás a hadügyminisztertől, ezzel minden együtt van, amit a külföldi haditudósítóktól kívánunk. Mikor akar elutazni a harctérrel ? Akár még ma este, ezredes úri A parancsnok erre, egy tiszt vezetése alatt husz önként jelentkező magyar népfelkelőt küldött át a Száva-hídon, akik óvatosan behatoltak a város szélére és jelentették, hogy Belgrádban nincs szerb katona. Ugyanekkor polgáremberek is jöttek és közölték, hogy a szerb hadsereg elvonult. Erre csendőrök keltek át a Dunán, nyomukban népfelkelők, honvéd- és közös gyalogosok. Bejárták óvatosan a várost, egész nap, egész éjjel kutattak és szerdán délelőtt megjelent a fehér lobogó a Kalimegdán ormán. Csapataink ezután — Ez bajosan fog menni, mert katonai vonataink nincsenek berendezve a hírlapíró urak számára. Egyébként majd meglátjuk, ha lehet, juttatok Önnek egy jó kis kuckót a legelső túl nem zsúfolt poggyászkocsiban. Két óra után jelentkezhetik a passepartout-jáért. A svájci újságíró alázatosan meghajolt s miután az ezredes barátságosan kezet nyújtott neki, lassan lefelé botorkált a hadiszállás falépcsőin. Egyemeletes, sárga, ósdi épület volt ez, ahol az éjszaki hadsereg vezérkara átmenetileg berendezkedett; pár nappal ezelőtt még a kisváros polgármesteri hivatala, alacsony termekkel, a köztársasági elnökök arcképeivel, nagy udvarral, melynek hátulján a kóterek vasajtaja feketéllett, tölgyfából készült csigalépcsővel, melyet még a Lajosok korában ácsoltak, mikor a kis vidéki helység a napkirályt is huszonnégy óráig tiszteletreméltó falai közt üdvözölhette. A városka régi fénye azóta elhalványodott kissé, de jelentősége még talán növekedett, mióta az unatkozó nagyurak elkerülték; a föld felett most tisztára borotvált nyárspolgárok jártak, de lenn, a föld mélyében, a sziklákba vágott pincék csöndjében egy másik, hatalmas király ütötte föl tanyáját: az italok aranycsillogása, elegáns, temperamentumos királya, a francia pezsgő. Millió és millió pókhálós pezsgősüveg csillogott a modern katakombák fáklyafényében, hogy alkalomadtán harci durrogás és zeneszó mellett vonuljon végig a szilajságában ujjázó világon, egyképp foglyul ejtve a férfiak agyvelejét s az aszszonyok szivét s féktelen lánggá gyújtva a titkos állokat, melyek tiszta hányszobák csöndjében fogantak. Szabadka, dec. & Egy szabadkai honvédszázados irta az alábbi néhány soros tábori levelező-lapot: Valjevón túl folytak már a harcok, amikor ez a lol Az újságíró végigment a formás kis piacon, melynek vászonernyős boltjai előtt duplatokás filiszterek cigarettáztak,a mosolyró pillantást vetett az emeletes játékházacsákra, a filigrán erkélyekre, a fehér balusztfüggönyökre, melyek mögül borzas leányfejek kandikáltak ki, a zöldpatinás szökőkútra, mely most gondosan szalmába volt burkolva, s az árkádok alatt lebzselő katonákra, akik békés kíváncsisággal nézegették a primitív kirakatok csodáit. Ide ugyan még nem jutott el a párisi divat: a megfakult babák tarlatán ruhácskáit rég kiszítta a forró júliusi nap, a provencei pásztor béna lábbal támaszkodott botjára, a réztányéros clown megvakulva tekintett a világba s a Colombina fekete üvegszeme ősidők előtt lehullott a fürészporba, mely a kirakat alját befödte. Jámbor, vasárnapi nyugalom lebegett a sárga házak fölött, melyeknek kapujából sötét folyosó vezetett a szűk falépcsőig, az utcán komoly, pocakos kis Prudhomme-ok tipegtek, akik szertartásosan emelték meg egymás előtt alacsony köcsögkalapjukat, a kávéházak ablakában —• bár az utolsó légy régen búcsut mondott a földi életnek — még mindig ott volt a megfeketilt légyfogó-tányér, ahol annyi könynyelmü generáció elpusztult. A piszkos tükörüvegen át itt-ott egy gondolkodó üvegúr feje fehérlett ki az utcára, aki tűnődve meredt a tojássárga sakkfigurákra s közben szórakozottan hörpintett egyet az abszintes poharából. A vendéglők ajtajára óriási hetükkel volt kiírva a déjenner műsora, mely nyolc válogatott fogást kínált potom egy frankért és húsz centime-ért. A kis borbélyüzletekben álmos kishivatalnokok tűrték bóbiskolva a torkuk fölött motoszkáló acélkén t