Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-01 / 303. szám

1914. december 1., tedd. PESTI HÍRLAP __ . 3 három kilométernyire álltak Homonna előtt. Tegnapelőtt este rohammal foglaltuk el az orosz lövészárkokat és az éj folyamán csapataink behatoltak a városba. Tegnap délben a követke­zőiket láttam: A lövészárkokban orosz hullák feküdtek, néhány ház teljesen leégett, mások ismét leírhatatlan ayzalon ki voltak fosztogatva és megrongálva, a romok közt halott polgárok hevertek. Egy pincében még néhány oroszt ta­láltunk, köztük egy pár holtrészeg volt s ugy hevert mély álomban a kiürített boroshordók közt. Az oroszok ugy fosztogattak, mint a kö­zépkorban az elvetemült zsoldosok a prédára bocsátott városokban . . . Furcsa látvány tárul elénk ott, ahol az ellenség még kevés idővel ezelőtt dőzsölt és ágyban hevert; szinte azt hinnék, hogy még itt van valahol a közelben — pedig ugyancsak elrohant a magyar csapatok közeledésének hírére! Felületes számítás szerint az oroszok menekülés közben mintegy 1500 fog­lyot hagytak hátra, sok halottjuk is volt. A magyar csapatok most erélyesen üldözik a me­nekülőket és remélhetőleg nem sokára teljesen kiűzik valamennyi, a Kárpátokon át benyomult orosz csapatot. A homonnai orosz rablás. A képviselőház hétfői ülése előtt a folyosón beszélgetés tárgya volt a legutóbbi orosz betörés is, amelynek sikeres visszaveréséről újabb meg­nyugtató hírek is érkeztek. Az ellenzéki folyosón megjelent gróf Andrássy Sándor, aki az automo­bil-testületben főhadnagyi rangot visel. Neki tud­valevőleg Slomonnán van szép birtoka és igen szép kastélya. A parlamentben nagy érdeklődés­sel fogadták őt, aki mint egy automobilos "osztag parancsnoka, végignézte a Homonna melletti négy napig tartó harcot. A sok kérdezősködésre körülbelül ezeket mondotta el: — Mintegy másfél brigád doni kozák szállta meg Helvonna városát, miután azt előző­leg kiürítettük volt. A kozákok bizony raboltak és fosztogattak is, azonban azoknak, akik otthon maradtak, a legcsekélyebb bántódásuk sem esett. A többi lakásban meglehetős kárt csináltak. A gróf elmondotta még, hogy egy kertész­legénye nem akart elmenekülni, hanem ottmaradt s miközben a kozákok körülötte járkáltak, nyu­godtan tovább fűtötte az üvegházat. Azután mo­solyogva igy folytatta a gróf: — Az én földemen állították fel a kastély mögött az oroszok az ágyúikat és végigéltem azt a keserű helyzetet, hogy épen az én földemről lö­völdözték a mi csapatainkat. Az oroszokat ma már visszavertük és a lakosság kezd visszaszál­lingózni. A kastélyt egyáltalában nem rombolták össze, hanem csak kirabolták: ami értékes ingó dolog volt, azt magukkal vitték a kozákok. Kü­lönben csapataink nagyon szépen dolgoznak. Megnyugtató híreket hozott Abaúj megyéből Hammersberg László is. Szerinte Abaújban oro­szok egyáltalában nem mutatkoztak. Sárosm­egyét nem fenyegeti veszedelem. Eperjes, nov. 30. Szinyei Merse István, Sárosmegye főis­pánja, a vármegyei hivatalos lap u­tán tájékoz­tatta a közönséget a harctéri helyzetről s gróf Tisza István miniszterelnök távirati értesítése alapján is közli, hogy a vármegye határait ve­szély nem fenyegeti. A főispán hétfőn automobi­lon a duklai szoroshoz utazott, hogy a helyzet­ről a helyszínen szerezzen információkat. Przemysl ostroma, Pétervár, nov. 30. A ..Novoje Vrenija" semleges kézből ka­pott cikkben ismerteti a galíciai helyzetet. Je­lenti, hogy az orosz front déli tengelye Przemysl körül forog. A hatalmas vár és a tagadhatatla­nul kitűnő magyar védősereg az első ostromot nagyszerűen állta és vetette vissza, majd a fel­mentő sereggel együtt vissza is verte. Ilyen előzmények után következett a második harc Przemysl ellen, az ellenség részéről cseppet sem rosszabbodott körülmények között. Az oroszok­nak nagyon meg kellett gondolniuk, hogy vajon az erősség­et eleven erővel támadják, mint tették balsikerrel első ízben, vagy pedig a klasszikus harcmodort alkalmazzák-e, az erősség szünet nél­küli, sokáig húzódó bombázásával. Okulva az első kudarcon, nem merte Ratko Dimitriev az egyébként sokkal hatásosabbnak tartott eleven erővel való ostromlást megkísérelni. De nem­csak ezért, hanem azért is, hogy megtakarítsák azt a rettentő nagy veszteséget, amelyet egy ilyen ostrom okozna, s számolva a Przemyslt seregekkel, az utóbb, a klasszikus módszer seregekkel, az utóbbi, a klasszikus módszere mellett kellett döntenie. Szünet nélkül bombáz­zák tehát Przemyslt, de tudjuk, hogy semmi eredmény eddig nem volt. Orosz izgatás a­ háború ellen. Bécs, nov. 30. A Novoje Vremja azt jelenti Moszkvából, hogy az ottani katonai törvényszék előtt tárgya­lást folytattak le Pach­mann ügyvéd és társai el­len, akik a háború ellen tiltakozó felhívást bocsá­j­tottak ki. Nem lehetett ugyan kimutatni, hogy a vádlottak a szociáldemokrata­ párthoz tartoznak, mégis elítélték őket az orosz büntetőtörvény 132.­­ §-a alapján. A tárgyalás titkos volt, csak az ítéle­tet hirdették ki nyilvánosan, B­achmann és Solz vádlottakat két évi, Szavarszint egy évi és Andre­jevet hat havi várfogságra ítélték. Balkáni gondolatok. Irta: TÖMÖRKÉNY ISTVÁN. Csak a király . . . Kevés olyan szép tájék van az országban, mint az Alsó-Duna vidéke. Nálunk nincsen senki a famíliában, aki legalább egyszer meg ne nézte volna, a gyerekek is ismerik, mert még kisiskolás korukban elvitték őket oda érdemes tanítómestereink. Hogy a hazaföld szépségeiben hízzon a lelkük. Azután innen, ha ráérős ideje van az embernek, igen alkalmas az utazás. Nem kell a vasúton kínlódni, helyet keresni, ide szállni, oda szállni s azon tépelődni, hogy hova tegye az ember a lábát. Mert itt mindjárt rá lehet menni a hajóra. Ott meg úgy van az ember, mintha otthon volna. Ha akar, a szobában marad, ha akar, kimehet sétálni az udvarra, ha megéhezik, bemegy a vendéglőbe. S mindenütt olyan kifo­gástalan udvariasság, amit a rohanó vasúton nem lehet megtalálni. Szép út ez. Olyan utazás, hogy pihenés. Az innen való hajó Zimonyig megy le, ott m­eg kell várni a budapestit, amely éjszaka ér oda. Onnan átmegy Belgrádba s hajnalban in­dul útnak, mert az Aldunán éjjel nem járnak a személyszállítók. Ezeken a nagy hajókon van különféle nép. Rövid utasok, meg hosszú utasok. Jómódú román famíliák, valamely nyugati fürdőből jövet, már Bécstől kezdve hajón utaz­nak hazafelé s ugy élnek a nagy vizi edényen, mintha otthon volnának. Egy ilyen alkalommal, már évek előtt, ahogy mentünk lefelé. Belgrádon szokás szerint sokan szálltak be a hajóba. Köztük két katona­tiszt is. Szép szálas, mondhatni, imponáló meg­jelenésű, középkorú emberek, új egyenruhák­ban. Az egyiken kék ruha volt, a másikon zöld, ennélfogva úgy gondoltam, hogy a kék alig­hanem gyalogsági lehet, a másik pedig határ­őrségi, bár hiszen ezzel az erővel gondolhattam volna a megfordítottját is. Ebben az időben vál­tozott meg oroszosra a szerb egyenruha. Már csak a tiszteké, mert a legénység azontúl is bocskorban maradt. Azelőtt a franciás unifor­mis volt az uralkodó divat a hadseregben, a francia hosszú szemellenzős keppivel együtt. Időközben az oroszoknál győzött a h­advezető­ségnél az a fölfogás, hogy nemzeti vonásokat kell bevinni a hadsereg egyenruházatába. Ez meg is történt, egészen a magasra felkötött, át­verésszijten viselt feketetokú kardig, még a markolata is a régimódi szerint hátrafelé van fordítva. Ebből az egyenruhából aztán egyet­mást átvettek a szerbek, de már a földig érő kardot nem hagyták el. Olyan közepesek voltak az orosz és a porosz között s a szálas termetű két tiszt igen jól festett az új ruhákban. Az egyik borotvált, kövéres ember volt, tudott magyarul is, mert hallottam később néhány magyar sza­vát, de nem akart a nyelvünkön beszélni, de a német tudásával szinte tüntetett. A másik, hosszú, feketeszakállas ember, szótalanul sétált a hajó fedélzetén, amelyen, mint ott lent szo­kás, sokféle­ fajta nép volt. Halad a hajó, elég gyorsan, lefelé. Reggel van, mindenki a fedél­zetén. A hajó hol a szerb parton, hol a magya­ron köt ki. A magyar kikötőknél csendőr és pénzügyőr altiszt képviselik az államot, tiszta és csillog rajtuk minden, a keztjük hófehérek, mintha skatulyából vették volna ki őket, a szerb parton egy bocskoros közember kopott ruhá­ban, ócska hosszú bajonet lóg le a derekáról, nagyon kiáltó volt az ellentét közte s a két tiszt között. A hajó Szemendriához ér s ott kiköt. Szendrő régi magyar vára közvetlen a parton áll, erődítésnek már nem lehet nevezni, kaszár­nyának és raktárnak használják a szerbek. Előtte nagy, tágas tér a dunaparton, akkor fia­tal fák voltak ott elültetve, alighanem sétateret akartak belőle csinálni. De a téren, a fák között sok, a szerb szí­nekre befestett árbócrúd volt beleásva a földbe s a ruda­k hegyén zászlók rezkedtek a friss parti szélben. A víz szélén fehérre festett csinos kis gőzhajó, korlátja rézgombjait egy szerb katona pucorálgatta. A téren nép,­ünnepi ruhában, látszottak fekete szalonkabátba öltözött urak is, s egy új könnyű hintó pej és szürke lovát egyenruhás kocsis jártatta köztük. Egy kisebb szerbiai kikötőnél elég mozgalmas és szokatlan kép ez, kérdeztem hát az egyik tiszttől, ahogy a korlátra könyökölve néztük a hajóról a jele­netet: — Kérem, uram, talán nemzeti ízónop van itt? — Dehogy — felelte elütőleg, szinte cso­dálkozva a kérdésen. — Csak a király van itt. Csodálkozva néztem rá én is, de nem folytattuk a diskurzust. A „dehogy"-nak meg­felelő német kifejezés, az „aber nein", olyan határozottan, szinte ingerülten volt kimondva, hogy szinte nem is lehetett rá mit felelni. Elég ebből annyit is tudni, hogy itt nincs nemzeti ünnep, hanem csak a király van itt. E kis ese­mény után aztán nem is telt el sok idő: kidobták a megölt királyt a feleségével együtt a belgrádi öreg konak ablakából . . . A kezüket csókolják . . „ Mostanában, hogy olvastam az újságban, hogy a katonák Hercegovinában megindultak Focsából Gorázda felé, mindjárt gondoltam, hogy no, a testvérek alighanem Novibazár felé készülődnek. Hogy visszaveszik azt a földet, amit valami tizenhat esztendeig egyszer már megszállva tartottunk. És azután visszaadtuk a töröknek. Hogy azután a töröktől két év múl­va elvegyék a montenegróiak, meg a szerbek. Hogy ez is megtörténhetik, arra bizonyára ne­ m szarb Siszder. Hivatalos jelentés. A déli hadszíntérről hivatalosan jelen­tik november 30-án. Érkezett délután két órakor. A déli hadszíntéren folytonos harcok. Tegnap a Valjevo—Csacsak útvonalnak szívósan védett Subo­v­o­r nevű legmagasabb pontját erős harc után rohammal elfog­laltuk. Ez alkalommal különösen kitüntette magát a 70. zászlóalj. Az utóbbi napokban ismét kitűnt a 16. ezred és a 23. honvédezred is. Tegnap összesen 1254 s­z­e­r­b­et ej­tettünk foglyul, 14 gép­puskát zsákmányoltunk. Uzsicén sok fegyvert és lőszert ta­láltunk Megsemmisült szerb hadosztályok, Bécs, nov. 30. A Südslavische Korrespondenz jelenti Szófiából. A „Kambana" értesülése szerint a legutóbbi harcokban az osztrák-magyar csapa­tok teljesen elpusztították a negyedik és hatodik szerb hadosztályt. E divíziók egész tüzérsé­ge a győrök hatalmába jutott. Még a legtúlzóbb russzofil lapok is elismerik, hogy az osztrák­magyar hadsereg föltartózhatatlan offenzívája a szerb királyság megmásíthatatlan összeomlá­sát jelenti.

Next