Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-13 / 315. szám

PESTI HIRLAP 1914.­­december 13., vasárnap. 14 Esti levél. — Magyarok és franciák. — Valakit nagyon szeretni: ez lehet a legnagyobb erő, vagy a legnagyobb gyön­geség. Ha az ember kiábrándul az ideáljá­ból, akkor mindenesetre gyöngeségnek ta­lálja a szerelmét, mely fájdalmat okozott neki. A legnagyobb fájdalom ugyanis a ki­ábrándulás: ha látjuk azt, akit odaadóan szerettünk, előttünk összetörpü­lni, közönsé­gessé válni s főként ha észrevesszük, hogy szeretetünket nem viszonozza, gyöngédsé­günket észre se veszi, sőt durvasággal és gyűlölettel fizeti meg . . . Most ilyenforma érzés vibrál ben­nünk, magyarokban, kik imádták a franciá­kat s ezek nap-nap után kiábrándítanak ma­gukból, durvasággal viszonozzák a mi régi hódolatunkat. Háborúban nincs udvarias­ság, azt jól tudjuk. Mikor egymásra lövöl­döznek a katonák, akkor természetesen a legműveltebb francia se fogja mondani az ellenségnek: „Aprés vous, monsieur!" . ,.Majd csak ön után fogok lőni, uram!" De végre a háborúskodásnak is megvannak a maga határai. Ezen a határvonalon pedig tilalomfák állanak, amelyeken ezek a fölírá­sok olvashatók: „A háború nem rablás. A magánvagyon nem közpréda. A békés pol­gárokon nem szabad azt a vitézséget fitog­tatni, amit a fegyveres ellenséggel szemben nem tudtak kimutatni. Végül: A női becsü­letet nem szabad elkobozni, mert az nem hadi­sugáru!" A megvadilt franciák ez összes erköl­csi tilalomfákat kidöntötték s a kultura min­den korlátját áttörték. Ugy rohannak rá a magyar vagyonra, mely kezük ügyébe ke­rült s a békés polgárokra és polgárnőkre, akik Franciaországban rekedtek, mintha csak a Cooper mohikánjai s vad indiánusai volnának, összes ellenségeink között hatá­rozottan a legvadabbak a franciák az úgy­nevezett „hadifoglyaikkal", akik legna­gyobbrészt francia­ imádásban szenvedő ma­gyarok, akik a pénzüket vitték ki Francia­országba, hogy ott elmulassák. Egyenes és kerülő után egyre jönnek a panaszos érte­sítések, hogy a künn rekedt magyarokkal mily gazul bánnak. Egy magyar tanárt ar­ra kényszerítettek, hogy disznópásztor le­gyen. Urinőkkel sikáltatnak. Étel helyett gyakran moslékkal táplálják őket. Akiket nagy kegyesen és kivételesen haza­ereszte­nek, azokat az egész útvonalon éheztetik és leköpdösik. Most újabban pedig a rokonok­kal való levelezést is betiltották a legtöbb helyen. íme, ilyen a francia udvariasság! Ezzel szemben pedig a magyar lova­giasság, aminek az igazi neve tulajdonké­pen balekség, minden franciának, angolnak orosznak teljes szabadságot enged Magyar­országon. Nemcsak szabadon élhetnek kö­zöttünk, hanem még üzletelőt is köthetnek, elvihetik a pénzünket. Nem indítványozom a megtorlást. "A b­oszúállás nem úri gyönyör. Nincs is belőle semmi haszon. De a mi idegenjeinktől, akiket annyi gyöngédséggel dédelgetünk,­ joggal elvárhatnánk annyi hálát, hogy min­dent elkövessenek honfitársaik fölvilágosí­tására s durva bánásmódjuk enyhítésére. Az volna kötelessége minden itt élő idegennek, hogy terjedelmes leveleket írjanak nemcsak rokonaiknak, hanem hazájuk hatóságaihoz és lapjaihoz, melyekben írják le azt a figyel­met, amiben mi részesítjük őket s hasonló gyöngédséget kérjenek a künn rekedt ma­gyarok számára. Az ilyen levelek elküldését semleges államok közvetítésével meg kelle­ne könnyítenünk. Különösen a franciákkal szemben volna ez sürgős szükség. A fran­ciák krónikus geográfiai tudatlanságban él­nek. Azt se tudják, hogy van külön Ma­gyarország s hogy itt a napimádást a fran­ciák imádása váltotta föl, tehát ép oly buta, mint piszkos dolog a magyarokkal rosszul bánni. Mindenesetre nagy fájdalom ránk, magyarokra, akik valósággal a francia kul­túrában laktunk, hogy kidobtak Franciaor­szágból. Ki tudja, láth­atja-e még ez a gene­ráció Páris szürke egét s a Riviéra kék azúr­ját? A párisiak durva keze széttépte arany­ifjuságunk szép álmait, miket a Quartier la­tinban szövögettünk . . . Nem hiába rajzol­ják nőnek a respublikát, most kiábrándul­hatunk az angol matróz és muszka kozák kezére került frigiai-sapkás cocottetól . . . Zsolt. A Pesti Hirlap 1915. évi Naptá­rának szétküldését kiadóhivatalunk már megkezdte. Ugy intézkedtünk, hogy kará­csony előtt minden előfizetőnk kézhez kapja a Pesti Hírlap aján­dékát, Budapesten és a vidéken egyaránt. Akik­lapunkat tábori postán kapják, ugyanezen után bérmentve fogják a naptárt is megkapni. Az Ausztriában, Boszniában és Her­cegovinában élő előfizetőink azonban csak 55 fillér, a külföldön élők pedig­­ korona szállítási díj beküldése után igényelhe­tik a naptár megküldését. Napi hírek. Széli­alomh­arc. Azon tiszteletreméltó férfiak nevében, kik életük feladatául az alkoholellenes küzdelmet tűzték ki, dr Kraut hamburgi orvos rövid kom­münikében adja hírül, hogy a háború miatt az ez évre hirdetett hágai kongresszust nem fog­ják megtartani. Elmaradnak tehát az összes je­lentések és az összes tartalmas felolvasások, köztük dr Wlassák és dr Holitser professzorok felolvasásai is, kik arról a nagy sikerről akar­tak­ beszámolni, melyet propagandájuk Oroszor­szágban azáltal ért el, hogy a cár az orosz csa­patokat eltiltotta a pálinkától. Ennélfogva az orosz katonák titokban iszszák le magukat a sárga földig, ha sikerül pálinkát rabolniok . . . Bizonyos, hogy e kitűnő professzor urak a legokosabb terveket terjesztették volna az el­maradt kongresszus elé arra nézve, hogy mi­képen lehetne az alkoholizmusban rejlő nem­zetközi nyavalyát kiirtani. Az ivadékok dege­nerálódása, a családok nyomora, az erkölcste­lenség, a bűnre való hajlam, a prostitúció . . . ismét felvonult volna, hogy kioktassa a jóra­való világot mindezen szörnyűségekről, melyek­ről ez a jóravaló világ már régesrégen ki van oktatva. Itt van az a pont, melynél akaratlanul is fölvetődik a kérdés, hogy miért nincs az évek óta tartó anti-alkoholisztikus propagandának úgyszólván semmi eredménye ? És­ ennél a pont­nál kell fölvetni azt a másik kérdést is, hogy miért akarják a mozgalom lelkes vezérei a jóra­való világot zászlóik alá hódítani, ahelyett, hogy hadierejüket teljes szívóssággal, elkesere­déssel és kitartással az ellen az akadály ellen koncentrálnák, mely törekvéseiknek leghatal­masabb ellensége? Ez pedig az államok pénz­ügyi kormányzata. Még­pedig valamennyi ál­lam pénzügyi kormányzata. Azok a milliók, me­lyek az alkohol mérges gőzeiből szűrődnek le az államok pénztáraiba, bájosabb szirénhangon éneklik a haszon kedvességét és nagyobb nyo­matékkal esnek latba száz kongresszus összes bölcs tiltakozásánál. Ezért látszik helyesnek a vélemény, hogy társadalmi úton az alkoholtelle­nes propaganda talán majd csak akkor fog szám­bavehető sikereket elérni, midőn a kultúra ál­talánosabb lesz s ez értékesebb kultúrában a kevésbbé jóravaló világ is elég lelki energiával fog rendelkezni, hogy az alkohol rabjait — ál­lásukra való tekintet nélkül — kemény megfe­nyítésre méltó részeges malacoknak tekintse, kik a tisztességes emberek soraiból könyörte­lenül kiközösítendők. A mai kulturában élő Ember nem itél ily szigorúan. A felfogás enyhébb, kíméletesebb — azt mondják: humánusabb. A szesz rabja nem mákvirág, hanem akarathiányban szenvedő be­teg. Büntetés helyett gyógyítani kell. Sőt oko­san kell gyógyítani, hogy betegségéből kigyó­gyuljon és elhagyván az erre a célra rendelte­tett intézetet, az esetek kilencven percentjében... a legközelebbi előkelő vagy ronda kocsmában ismét leigya magát orosz szesz-barátai példájá­ra a sárga földig. Ez a statisztikai tapasztalat okolja meg a pesszimizmust, mely az alkoholellenes mozgal­mak iránt minden nyugodtabb elmében megnyil­vánul. Akkora mértékét a frivolitásnak­ senkiről sem szabad föltételezni, hogy a buzgólkodó fér­fiak törekvéseit semmibe veszi,­­ nem lehet azonban elzárkózni az elöl a vélemény elöl sem, hogy a társadalom meghódítása, megnyerése, h­ogy úgy mondjam, krisztusi megtérítése helyett praktikusabb volt áttérni a legelkeseredettebb of­fenzívára a legmakacsabb akadály: a pálinkát kimérető fínáncminiszterek ellen a kontinens valamennyi szeszmonopóliumos államában. Amíg ez a szükséges nagy energiával s az ösz­szes elképzelhető fegyvertársak bevonásával meg nem történik, amíg csak indítványoznak, kérnek, fölírnak, átírnak, beszélnek, megint föl­írnak és egyébként nagyszerű előadásokat tar­tanak, addig csak ama halhatatlan la manchai lovag harca az egész propaganda. Mit lehet vár­ni ily mozgalomtól például nálunk, ahol a pénz­ügyi kormány — nyilván a Borel professzor lelkes röpiratának akkori hatása alatt — három évvel ezelőtt azt is megengedte, — tehát elren­delte — hogy a kocsmákat reggeli hat óra he­lyett már reggel öt órakor ki lehet — tehát ki kell — nyitni, csakhogy minél több ember nö­velhesse meg pálinka-garasaival az államnak e milliókra rugó jövedelmét. Az orosz pálinka-tilalom üdvös hatásaival kapcsolatban dr Wlassák és dr Holitser tanár urak valami vetített képsorozatot is ígértek er­re a most elmaradt hágai kongresszusra. Kár, hogy ez a kilátásban levő vetített képsorozat el­maradt. Az üdvös hatások minél plauzibilisabb feltüntetésére szívesen átengedtünk volna egy fénykép-fölvételt, mely nemrégiben a kárpáti harcok színterén készült. Ezen a beszédes fény­képen nem kevesebb, mint száztizenhét holtré­szegen heverő orosz katona van megörökítve egy bevert fenekű pálinkáshordó körül. (a.) Használjunk hadisegély-postabélyeget ! Adakozzunk a Vörös Kereszt Egylet­nek! Segítsük a hadba vonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit! — (Lapunk mai száma) 48 oldal terjedelmű. A melléklet tartalma: A zöld kígyó. Irta: Ká­rolyi Gyula. — A tárcában: Bálványok. Irta: Wicmándy Jenő. —­ A tábori lelkészség és a ka­ritász. Irta: dr Szekeres Alajos. — A tél és a tengeri világháború. Irta: Bignió Gyula tengerész­kapitány. — Tudományos apróságok. Dohnál Richárd György. — Regény­csarnok. — Szer­kesztői üzenetek. — Közgazdasági szerkesztői üzenetek. — Kertészeti üzenetek. Irta: Kardos Árpád. — Kivonat a hivatalos lapból. — Napi­rend. — Hirdetések. — Apró hirdetések. — (A német császár fia fölépült.) Berlin­ből táviratozzák: Joachim herceg, a császár legkisebb fia, aki a harctéren megsebesült, már felgyógyult és visszatért a tűzvonalba.­­ (Kitüntetés.) A király Hudowski An­tal bijeljinai gyógyszerésznek és alpolgármes­ternek, kiváló hazafias működése elismeréséül, a koronás arany érdemkeresztet adományozta.­­­ (A bukovinai románok menekülése.) A moldvai érsek elrendelte, hogy a román kolos­torok adjanak menedéket a Bukovinából érkező román menekülteknek. Eddig három kolostor telt meg az oroszok vandalizmusa elöl menekülő bu­kovinai románokkal.

Next