Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-24 / 326. szám

1914. december 24., esütörtölc. PESTI HÍRLAP — (A mentők egyenruhája.) Derék men­tőink, akik a fővárosban a legnépszerűbbek és akiket általános szeretet vesz körül, eddig is egyenruhafélében jártak ugyan, de hogy ez mi­lyen legyen, az eddig még nem volt szabályzatba foglalva. Most azután ez is megtörtént, amennyi­ben az elnök és az igazgató-főorvos által kibo­csátott szabályzat életbe lépett. Ami ennek pont­jait és az azokban foglalt leírásokat illeti, azok kissé körülményesek és polgári halandók ré­szér­e nehézkesek, aminek következtében azokat nem is jegyezzük ide. Néhány általánosabb ér­dekű részletről azonban említést teszünk. Ezek közé tartozik, hogy a mentők egyenruhája az ed­dig is divatban volt fekete francia alakú sapká­ból, állig zárt, négy külső zsebű zöldesbarna ka­bátból, sötétszürke vagy fekete nadrágból áll, amikhez zord időben ujjast vagy gallérszerű kö­penyt lehet viselni. A rangfokozatokat a sap­kákra alkalmazott zsinórzat, paszomány mutatja, olyan gazdag változatban, hogy ezen az első idő­ben talán a mentők sem lesznek képesek eliga­zodni. Hogy egy-két példát említsünk, a főorvo­sok sapkáján arany zsinór, a sapka homlokán aranycímer-rózsa, négy centiméter függelék-zsi­nór és harántul egy sor hármas paszomány talál helyet. Az igazgató-főorvos sapkáján az arany­zsinóron és két sor hármas paszományon kívül egy egyes és egy másik egyes paszomány lesz. Az egyenruha megkülönbözteti az orvosi sze­mélyzetet, a tisztviselőket, a vezetőséget és az alkalmazottakat. A szabályzathoz még egy pót­lék is simul. Ennek alapján a diszkabátra sárga, gömbölyű gombot kell varratni, a kabát bal kar­ján pedig a sapka zsinórzata tüntetendő fel. A hármas paszomány­ú sapkadiszítmény viselői egyszerű lovassági kardot viselhetnek arany kardbojt szárán, az egyesület vörös kettős ke­resztjét kell kitüntetni. Amint tehát ebből sejt­hető, hogy ha a mentők kiválóbbjai díszbe öltöz­ködnek és a kardot is az oldalukra kötik, még látványosságul is szolgálhatnak­. Bármilyen külső dísz jusson is azonban nekik a szabályzat értelmében, a közönség becsülése és szeretete nem lehet nagyobb, mint amilyen most.­­ (Oroszlán­vadászat Newyorkban.) A lipcsei oroszlánvadászathoz hasonló riadalom volt a minap Newyorkban. A 86. számú utcában levő ál­lat­seregi étből egy délutáni előadás köz­ben kiszabadult öt oroszlán. Az utcán nagy ré­mület keletkezett, mindenki menekülni igyekezett a fenevadak elöl. Egy tucat rendőr üldözőbe fogta az oroszlánokat s lövöldözni kezdett rájuk. Eközben négy embert, köztük egy rendőrt, meg­sebesítettek. Az oroszlánok is támadtak és két rendőrt megsebesítettek. Végül sikerült az orosz­lánokat ártalmatlanná tenni és visszakísérni a ketrecökl­e.­­ (A mentők működése.) A Budapesti Ön­kéntes Mentőegyesület igazgatósága most teszi közzé október havi működésének statisztikáját. Eszerint első segítségben részesült 804 férfi, 340 nő és 17 tíz éven aluli gyermek. A nappali ese­tek száma 784, az éjjeli eseteké 377 volt.­­ (Vérengző őrült.) A bécsi Korrespon­denz Wilhelm jelenti Rivából, hogy ott hirtelen megőrült egy tüzér, fegyvert vett magához és le­lőtte Kiener Károly tűzoltót, aki azonnal meg­halt. Az őrült azután rálőtt Brettschneider közös hadnagyra, aki le akarta tartóztatni. A tiszt csak könnyen sérült meg.­­ (Aa idejárta.) Jelentékeny esőzés volt az Adria környékén, azonkívül Ausztriában és Magyarországon is túlnyomóan csapadékos idő uralkodott. A hőmérséklet Közép-Európában általában a fagypont körül ingadozik. Hazánkban enyhe és Erdélyt kivéve csapadékos idő ural­kodott. Legtöbb csapadékot mértek a Dunántúlon (10­­0 mm.), a Kis-Alföldön (10—10 mm.), az Északi-Felföl­dön (10—20 mm.), meg a Nagy-Alföld északnyugati szö­gében (10—30 mm.). Helyenként élénk, sőt viharos sze­lek is fújtak. Gyenge éjjeli fagy csak elvétve fordult elő. A hőmérséklet maximuma 11 fok C. volt Fiumében, mi­nimuma — 1 fok C. Selmecbányán, meg Botfalun. Prognózis: Változékony idő várható, még sok helyütt csapadékkal és fagypont körüli hőmérséklettel. Házasság: Mihály falusi Bodon Pál, a kecskeméti vá­rosi zeneiskola igazgatója, eljegyezte Pollák Sá­rit. (Minden külön értesítés helyett.) Grőber Sárikát, Grőber Béla posta-távirda igazgató leányát, eljegyezte Csikváry Ernő, pos­ta-távirda fogalmazó. Halálozás. Reiner Lajos, a székesfővárosi gázművek volt tisztviselője, életének 6- ik évében, hosszú és kínos szenvedés után Budapesten meghalt. A magyar királyi 18. felmérési felügyelő­ség tisztikara gyászlapon jelenti, hogy Rainer Zsigmond felmérési felügyelő, életének­ 58-ik évében, hosszas­ szenvedés után Győrött meghalt. Özvegy Raida Ferencné, született Lazsánsz­ky .Vilma 73 éves korában Budapesten meghalt.­­ Nagy dolog a babéra. Irta: Diplomata. (Garay Ákos művészi rajzaival.) Ara 5.— Korona, diszkötésben 6.— korona. Ajánlott bérmentesitési dij — Re­­llér Kap­ható Légrády Testvérek könyvkiadóhivatalában, Buda­pest, V., Vilmos császár­ ut 78. és minden nagyobb könyv­kereskedésben . Megjelent a Hölgyek Naptára 1915. évre. XXXI1. évfolyam. Szerkeszti: S Bokor Malvin ízléses és díszes kiállítása, valamint gazdag tartalma révén a legalkalma­sabb ajándékkönyv fiatal leányok és nők részére Ara selyemdiszkötésben 4 korona, ajánlott bérmentes küldés­sel­­ bor. 45 ál­. Kapható Légrády Testvérek könyvkiadó­hivatalában Budapest, V. ker., Vilmos császár­ ut 78. szám és minden nagyobb könyvkereskedésben IRODALOM. * (A Galilei Kör estélye.) Szerdán este a Galilei Kör a Társadalomtudományi Társaság termében irodalmi estélyt tartott. Rudas Zoltán bevezető beszéde után Peterdi Andor és Várnai Zseni verseket olvastak fel. Karinthy Frigyes egy novellája után Révész Béla novellája követ­kezett, mely szociális tendenciájával mélyen meg­fogta a hallgatóságot. A Kör januári előadás­sorozatát a régi képviselőház nagytermében fog­ja megtartani. * (A Petőfi­ Társaság nagygyűlése.) A Petőfi Társaság Vízkereszt napján, január 6-án, délelőtt tizenegy órakor tartja az Akadémia dísztermében ez évi rendes nagygyűlését, amely­nek programmja a következő: "Elnöki megnyitó Herczeg Ferenctől. A gnóm, költemény, irta és felolvassa Kiss József. Főtitkári jelentés, előter­jeszti Váradi Antal. Hallgass meg engem . . ., költemény, irta és felolvassa Ábrányi Emil. El­beszélés, irta és felolvassa Pek­ár Gyula. A tár­saság ezúttal a háborús állapotra való tekintettel nem tartja meg szokásos vízkereszti lakomáját. * (A víg ember bús meséi.) Ezzel a cím­mel jelent meg Krúdy Gyula összegyűjtött mun­káinak legújabb kötete, immár a 9-ik. Az írónak ebben a könyvében leginkább ama apróságai ta­lálnak helyet, amelyeket évekkel ezelőtt irt, és amelyek szétszórva kerültek a közönség elé. A kisebb novellák, rajzok és emlékezések között sok az értékes s majdnem mindegyikben megta­láljuk azokat a jó tulajdonságokat, amelyek a sreszót a magyar olvasókk­al megszerettették. A kiváló kvalitású szerző tisztelői arról is meg­győződhetnek, hogy íróságának első szakában is kedves dolgokat produkált és hogy megkapó sa­játossága már ekkor szembeszökő volt. A szép litaraturában ez a kötet is méltó figyelmet kelt­het és talán azért is, mert Krúdy írói egyénisé­gét változatossága teljességében mutatja be. Könyvének négy korona az ára. * (Gyógyszerészek zsebnaptára.) Az ily címmel széles körben ismertté vált évkönyv a jövő esztendőre is megjelent, immár negyven­negyedik évfolyamában. A dr Varságh Zoltán és Korizsánszky Ottó szerkesztésében közreadott naptár sok szakcikknek ad helyet és mindenféle­képen kiszolgálni igyekezik a gyógyszerésze­ket, akik a többek között megtalálják benne dr Csere Taksálási útmutatóját is, amelynek orvos és patikárius egyaránt hasznát veheti. Az év­könyv a gyógyszerészek ábécé szerint csoporto­sított pontos címjegyzékét is tartalmazza. A csi­nos kiállítású naptárnak, amely a Gyógyszerészi Hetilap kiadóhivatalában rendelhető meg, há­rom korona húsz fillér az ára. Előléptetések a közös h­adseregben. A király kinevezte (1915. január 1-től számítandó ranggal) a gyalogságnál, a vadászcsapatnál és a műszaki csapatoknál hadnagyokká a következő zászlósokat: Kollik Gusztávot, Ostrowski Józsefet, Drescher Ottót, Runge Jó­zsefet, Medelen Pált, Ilacsek Ferencet, Potsch Ármint, Siegert Vilibaldot, Skrbek Emilt, Schwáby Imrét, Koller Antalt, Ubrin Jánost, Lubich Jánost, Klepsch Jánost, Ei­neder Györgyöt, Franjkovics Miklóst, Wróblewski Zsig­mondot, Kiss Lászlót, Puschnik Ferencet, Seracsin Ge­deont, Reiter Marcelt, Albustin Ernőt, Schubert Alonzot, Allgeier Károlyt, Krpan Józsefet, Chlebus Eleket, Mirko­vics Károlyt, Fábián Ferencet, Mikulaschek Károlyt, Krámer Jánost, Kovalszky Jenőt, Hausmann Rezsőt, En­ser Józsefet, Kaisler Tivadart, Krumlák Rezsőt, Petrák Józsefet, Koprnicky Ferencet, Tvarozsnai és Felsőroszto­kai Matuska Pétert, Kovács Jenőt, V­odiczka Vilmost, Lettele Károlyt, Trinkl Bélát, Palocsai Manót, Prenner Józsefet, Strigl Ottót, Jabornik Győzőt, Füredi Sándort, Deckert Miksát, Zsivkovics Brank­ót, Pech Miroszlávot, Kulaty Ferencet, Maurer Lajost, Obstgarten Gyulát, Tóth Leót, Hefele Rezsőt, Keksz Józsefet, Brain Jánost, Lukac Ferencet, Slavicsek Ulrichot, Guusz Mihályt, Petrovity Szlavkót, Petzel Edét, Ilazsányi Lászlót, Cerdonio Lőrin­cet, Grubics Lázárt, Gautner Ferencet, Krapit Lászlót, Sc­hönberger Brúnót, Benning Károlyt, Oczensky Lászlót, Wielwerth Ferencet, Klein Andrást, Sorescu Györgyöt, Tomasi Vilmost, Anaky Bélát, Marghetich Máriust, Ma­rinkovics Dusánt, Prol Jánost, Möh­wald Hugót, Keres Sándort, Celestin Vladimírt, Nicoara Baeilt, Melega Er­nőt, Magdics Vladimírt, Daumann Kurtot, Celestin Milo­vojt, Rohonyi Dezsőt, Zlazsányi Gábort, Buchta Ervint, Rácsai Rutsay Árpádot, Armanini Pétert, Dittrich Ödönt, Müller Frigyest, Marsics Györgyöt, Kliwecky Rezsőt, Dusper Ljubomirt, Pitonyák Rezsőt, Soltész Gábort, Ku­sevics Sándort, Sluber Leót, Krumpholz Arturt, Jiraskó Józsefet, Mayer Lászlót, Ivlobucharich Jánost, Ik­ont­­ Gézát, N­ess Lajost, A Winkler Ferencet, Golopenta Györ­gyöt, Vesely Bódogot, Dziewicz Károlyt, Szladek Barna­bást, Schóczky Jánost, Gernot Miksát, May Károlyt, Ein­falt Vilmost, K­einrich Ferencet, Schmied Emilt, flannen­heimi K­ann Konrádot, Léderer Ferencet, lovag Lindner Sándort, Strom­y Rezsőt, Sics Józsefet, Hirsch Józsefet, Malarics Románt, N­orvalics Gusztávot, K­oudelka Józse­fet, lovag Orus Győzőt, Spita­ler Károlyt, Stattin Engel­bertet, Kwasniewski Lászlót, Kogler Bélát, Schnur Já­nost, Swoboda Károlyt, Hofbauer Ernőt, Spielberger Gyu­lát, Hombrusch Bélát, Vozcnilek Jánost, Papp Jenőt, Pav­lik Rezsőt, Stilmungus Lajost, Faliszowski Ádámot, Fal­keneggi Soukup Sándort, Hienz Bélát, Tomanec Henriket, Prinz Otmárt, Weinrich Károlyt, Krizán Józsefet, Kretz Józsefet, Kálmán Lászlót, Presem Stojánt, Spiegl Károlyt, C­wetka Istvánt, Weigel Istvánt, Gromadzki Zsigmondot, Bincsik Pált, Rosenzweig Gyözőt, Voronca Kornélt, Ar­noul Károlyt, Loloin Sándort, Zubák Józsefet, Ubrin Ro­mirót, Brunoro Ernőt, Hadarik Istvánt, Rab­enitzi báró Stillfried Rüdigert, Pauli Istvánt, Pujan Pált, Picsa Fe­rencet, Pfauser Józsefet, Bazsó Jenőt, Satran Gusztávot, Richter Vilmost, Würth Ernőt, Lengyel Edét, Achatz Ti­tuszt, Kletter Lipótot, Valentin Antalt, Rácz Jenőt, Swo­boda Henriket, Akne Ilugót, Eberle Pétert, Somogyi Zsig­mondo­t, Slaffer Henriket, Fükő Györgyöt, Reiszmay­r Oszkárt, Bellanovics Kristófot, Dabrowski Károlyt; a lovasságnál főhadnagyokká (1915. január 1-től számítandó ranggal) a következő hadnagyokat: Lazaani báró Bechinie Brúnót, Kozák Miklóst, Kolacsek Károlyt, Wolf Edét, Vetter Antalt, Schönhöfer Pétert, Marschall Károlyt, Kis-Demeteri Gaudernak Frigyest, Lehm­ann Ká­rolyt, Jager Emilt, Juhász Egont, 13. Lüke Nándort, Don­da Ferencet, Napravil Károlyt, Przerabi báró Hauen­schield Leót, Perzheimi Peer Rezsőt, Kornitz Bódogot, Schreyer Károlyt, Schaffer Antalt, Földvári és Bernáth -falvai Földváry Andrást, Neugebauer Vilmost, Lechner Ervint, Rüll Richárdot, ns. Grobicki Györgyöt, Moldovai Stojanov Sándort, ns. Dobay Imrét, Nagy Lászlót, Schmiedeberg Valtert, Pekáry Istvánt, Bartha Bélát, n­. Hagen Rezsőt, Schütze Frigyest, Dubnici báró Reisky Vi­toldot, Péterffy Istvánt, Hegyközszentimrei Wolff Bélát, Strunk Rolandot, Schramek Károlyt,­­ Ruttkay Gábort, Lucsevics Stojánt, Friedrich Károlyt, Dobrovits Lajost, Erdős Jánost, Csesznák Jánost, ns. Babics Gyulát, Santa-Luciai báró Brand-Kopal Gottnibet, Silberburgi Sch­midt Nándort, Wachtel Leót, Mohr Egont, Brun Pált, Richler Richárdot, Szirmai és Szirma-Besenyői Szirmay Gézát, Kühler Jánost, Klimes Bélát, ns. Kloffmann Arnoldot, Erm Rezsőt, Zlamal Károlyt, Buchar Ulrichot, Longardt Kür­töt, báró Klinger Frigyest, Lenz Ferencet, Klose Károlyt, Türk Károlyt, Curén Guidót, báró Itonai Károlyt, Sutor Egont, Kreuth Györgyöt, Horai Horánszky Vilmost, lovas Horodynski Domonkost, S­istel Miksát, Si­llóvölgyi Bé­keffy Aladárt, báró Decken nevezve Offen Ernőt, lovag Gojan Miklóst, Browot lovag Browski Janota Henriket, Böhm-Jurkovics Kurtot, Dvorak Józsefet, ns. Hortstein Eriket, Pauly Györgyöt, Cedassamiarei lovag Conti Alber­tet, báró Spiegelfeld Frigyest, Slerzberg Miksát, lovag Paum­gartten Károlyt, Kuruwaldi báró Wrazda Józsefet, gróf Silva-Tarouca Frigyest, ns. Hodászy Istvánt, báró Weber Mihályt, báró Albert Brúnót, Dravodoli Matics Vilmost, Dörringi Wilt Károlyt, báró Lilgenau Kelement, Kutschera Richárdot, Rossbacher Antalt; főhadnagyokká a tartalékban (1915. január 1-től számítandó ranggal) a következő tartalékos hadnagyokat: Deák Antalt, báró Trauttenberg Imrét, gróf Esterházy Károlyt, ns. Anthoii­o Pált, Petschek Ernőt; hadnagyokká későbbi rangmegha­tározással a következő zászlósokat (hadapródokat): Mar­gelik Antalt, Franz Miksát, Hanus Konrádot, báró Wim­mersperg Taszilót, Klimes Róbertet, Négyesi és Rénai báró Szepessy-Sokoll Rezsőt, gróf Hayn Józsefet, Ginsei­ Antalt, Lederer Józsefet, Sachs Jánost, Anlauf Ottót, Pauska Ferencet, Widmann Pált, Pecsnik Henriket, Ko­csis Istvánt, báró Lipowski Vitoldot, gróf Thun-Hohen­stein Ervint, Smekal Józsefet, Benedek Ferencet, Luzatto Arthurt, Sallóvölgyi Békeffy Ferencet, Nedeczi Nedeczky Gézát, Guggenberger Mihályt, Schwarz Waltert, Frank Artúrt, gróf O'Donell Miksát, Herzfeld Ernőt, Müller Hu­gót, Felső-Mérai Ostorharics-Horváth Lászlót, gróf Ceschi - Santa Croce Jánost; a tábori és hegyi tüzérségnél századosokká (1915. január 1-től számítandó ranggal) a következő főhadna­gyokat: Manwart Leót, Bendik Józsefet, Nedobity Jánost, Werner Alfrédot, Matthey Adolfot, ns. Ilelly Györgyöt, Boori lovag Bemches Miksát, Hanisch Nándort, Schultes Jenőt, Studler Emilt, Marton Gábort, Mihelics Ottót, Ro­mauch Frigyest, Wehle Jánost, Dohlenfelsi Dob­zai Re­zsőt, Wolkerstorfer Richárdot, lovag Machotka Lipótot, Bárdosy Koriolánt, ns. Hosszufalussy Ákost, Fiser Osz­kárt, Rost Gusztávot, Walter Edét, Kluge Fülöpöt, Ja­nusz Jánost, Unzeitig Richárdot, Lichotzky Mórt, Rzika Antalt, ns. Wasilowsky Edét, Pfandler Egyedet, Macn­á­csek Rezsőt, Zvöhler Richárdot, Udrycki Zsigmondot; fő­hadnagyokká a következő hadnagyokat: Wirth Józsefet, Mayer Károlyt, Oliva Eriket, Morocutti Antalt, Buschck Ferencet, Sch­esch­igg Róbertet, Hofbauer Arnoldot, Borán Dezsőt, Pé­terka Józsefet, Ruprecht Alfrédet, Kolar Fri­gyest, Wallisch Károlyt, Schöniger Ottót, Jillik Györgyöt, Kneifel Miroszlávot, Farczics Józsefet, Gressel Frigyest, Belansky Károlyt, Fuhrmann Józsefet, Schallmayer Re­zsőt, Kostál Antalt, Rosche Róbertet, Kammel Albertet, Reisner Ervint, Kánsky Edét, Schreiber Tivadart, Hart­mann Alfrédet, Kucsovszky Jenőt, Sarkadi Árpádot, Grave Kurtot, Ertel Józsefet, Sigmond Györgyöt, Cocian­c­g Emilt, Klement Ernőt, Zangel Alajost, Mühlfrid Gui­dót, Derela Konrádot, Schmidt Sándort, Novotny Feren­cet, Kajer Emilt, Andel Mihályt, Schörgi Hugót, Wostall Jánost, Regenlik Miroszlávot, Weyrich Valtert, Zioristej Ivovarbasics Szilárdot, Zitla Károly­t, Bigo Jánost, Tram­sa Adolfot, Leinweber Rezsőt, Birobradeit Frigyest, Zot­t­­ing Sándort, Rull Hubertet, Heinz Ödönt, Heckentst JV 13

Next