Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)
1914-12-31 / 332. szám
10 PESTI HÍRLAP 1914. december 31., csütörtök, napi hírek. A német hadifogoly, Norbert Jacques, a Frankfurter Zeitung tudósítója, azon a réven, hogy luxemburgi alattvaló, engedélyt kapott Franciaországon át Londonba való utazásra, ahonnan érdekes és becses adatokat közölt lapjával a francia és a belga harctérről. Legutóbb franciaországi útjáról írt felette érdekes cikksorozatot, amelyből átveszszük az alábbi közleményt: — Lyon és Bordeaux közt — írja Norbert* Jacques — egy kis állomás előtt állott meg éjjel a vonat. Azt hiszem, Montlucon állomása volt. Bizonyosan nem állíthatom, mert jegyzeteket egész úton nem készíthettem. Szemközt velünk, a másik sínpáron, állott egy hosszú, sötét vonat, melynek csak a közepe került azállomás keskeny teteje alá, míg az eleje és a vége messze kinyúlt a zuhogó esőtől sötét pályatestre. A vöröskeresztes hölgy már künn van és a „petits blessés" körül szorgoskodik. Egy vasúti hivatalnoktól értesültem, hogy a vonat csak éjfél után húsz perckor indul Bordeaux felé, s minthogy még csak az imént múlt el tizenegy óra, leszálltam a vonatról, hátha még nyitva találom a vasúti vendéglőt. Csak most vettem észre, hogy az a sötét vonat sebesülteket szállít. Csaknem kizárólag marhaszállító-kocsikból állott Az állomás felé eső járdán sebesült katonák sétáltak föl s alá felkötött karral; akik a lábukon sebesültek meg, azok egymást támogatták, de voltak, akik mankóra szorultak. Voltak köztük színes katonák is, valamennyien brutális óriások. Hanem az öltözetük annyira felemás, hogy igazán lehetetlen volt megismerni, milyen csapattesthez tartoznak. Turkók, zuávok, marokkói vagy szenegáli lövészek, algíriak vagy spahik voltak-e, avagy hogy melyik zoológiai osztályozásához tartoztak Franciaország és Nigéria diadalmas hadseregének, azt tudni nem lehetett. Egy kantin felé tartottak, amely pályamunkások számára volt rendeltetve. Nem valamennyi színes katona volt sebesült Vajon a klíma avagy a fertőző betegségek kergették-e ezeket vissza a harcmezőről, azt nem tudhattam meg. Francia beszédük nem volt valami érthető, komor, lehangolt egytől-egyig, s ez okán inkább hallgattak. Ekkor föltűnt, hogy a vasúti alkalmazottak elhaladtukban betekintenek és valamit bekiáltanak az egyik vasúti kocsiba. Lassan magam is a kocsi közelébe lépkedtem, amolyan marhaszállító kocsi, mint a többi. Az ajtaja félig félre van tolva, épp egy vasúti munkás áll a hágcsóján és bekiált a kocsiba: — Csak gyere ide közelebb, te piszokféreg, hogy elérhessem a pofádat! Tudom, hogy le is nyeled mindjárt a piszkos fogaidat, te porosz kutya! Szinte megrémültem ettől a kegyetlen, vad hangtól. Néhány lépést tettem meg, sietve előre, hogy egészen a kocsi mellé kerüljek. A nyitott ajtó elé akasztott lámpa gyér fényénél piszkos szalmán ülve, egy német katonát pillantottam meg. Ekkor egy hosszú szakállú francia gyalogos katona lép elő a kocsi mélyéből és rákiált a vasúti munkásra: — Menj a fenébe! Hadd békén ezt az embert! Amaz még egy vaskos megjegyzést kockáztat meg, amiben részt vesz egy másik társa is, aki időközben szintén odafurakodott. Erre azután a francia katona leugrik a kocsiról, benyúl a kocsiba, kiemeli a fegyverét és elkergeti vele a két komisz fickót. A német fogoly egyedül van a kocsiban, jobb karja felkötve s a feje is be van pólyázva. A lámpa reszkető fénye homályosan világította meg az arcát Szép, szőke ifjú, gyermeteg tekintetű, de ragyogó nézésű szem, ami északi eredetre vall. Szomorúan néz szét, majd fölváltva reám tekint s közömbösen, avagy talán elfojtott dühvel tőlem is szidalmat vár. Amikor ezt hiába várta, s tekintetemet magán pihenni érezte, amint üdvözletet int felé, kissé összeszedte magát. Ahogy a homály megengedte, kutatni kezdtem szemeimmel, vajon rajta kívül van-e még valaki a kocsiban. Egy német szót akartam neki odasúgni! Csakhogy a szakállas francia katona visszatért föllépett a kocsiba s a sebesült német katona háta mögé állott. Látszólag egykedvűen támaszkodtam egy oszlophoz, s halkan egy dalt kezdtem fütyürészni. Ezt meg kellett ismernie! Egyszer csak föltekint, fölugrik s meredt szemekkel néz le rám . .. Tekinteteink egymásba mélyedtek, mint két szerelmeséi s a német vér forrón pezsgett ereinkben; egymásra találtunk ellenséges földön, a montluconi állomáson . . . Köny tört elő a szemünkből, de azért tovább fütyürésztem halkan a dalt, mely úgy hangzott, mint üdvözlet a távoli hazából, mint vigasz, bizakodás és győzelem: „Deutschland, Deutschland über alles . . ." Ekkor fölhangzott a kalauz kiáltása: — Bordeaux felé beszállni . . . Használjunk hadisegély-postabélyeget! Adakozzunk a Vörös Kereszt Egyletnek! Segítsük a hadba vonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit! — (A munkapárt újéve.) A munkapárt tagjai újév napján délelőtt 10 órakor egybegyűlnek a klubhelyiségben, ahol a párt nevében Hegedűs Lóránt fogja üdvözölni gróf Khuen-Héderváry Károly pártelnököt. A munkapárt tagjai azután testületileg fölvonulnak a miniszterelnökségi palotába, ahol a párt jókívánságait gróf Tisza István miniszterelnök előtt gróf Khuen-Héderváry Károly fogja tolmácsolni. A képviselőház hadbavonult elnökét, Beöthy Pált, a munkapárt távirati uton üdvözli. (A Vörös Kereszt kitüntetettjei.) A király Jones Edward amerikai főkonzulnak Génuában, valamint Courtney Edward Charles hadnagy-parancsnok, a „Jason" amerikai gőzös parancsnokának, a vörös kereszt I. oszt. tiszteletjelvényét dijmentesen adományozta. (Bosznia új tartományi főnöke Sarajevoban.) Sarajevoból jelentik: Sarkotics altábornagy, az új tartományi főnök és Bosznia-Hercegovina vezénylő tábornoka, szerdán különvonaton ideérkezett. Mandics helyettes tartományi főnök és Mrazek udvari tanácsos, a tartományi vasutak igazgatója, Boszna-Bródig utaztak Sarkotics altábornagy elé, akit az itteni pályaudvaron Divis altábornagy, katonai parancsnok, Haalá vezérőrnagy, várparancsnok a törzstisztek karával, a polgármester az alpolgármesterekkel, báró Collas, a tartományi kormány elnökségi osztályának vezetője és dr Gerde sarajevói kormánybiztos fogadták. A katonai fogadás elintézése után az altábornagy ellépett a kivonult díszszázad előtt, majd Curcsics polgármester üdvözlését fogadta, amelyre horvát nyelven válaszolt. Ezután bemutatások következtek A tartományi főnök ezután adjutánsával a konokba ment. A város a tartományfőnök ideérkezése alkalmából zászlódíszt öltött. (Előléptetés a harctéren.) Dr Madai Gyula, a budapesti református főgimnázium tanára, a Kálvin Szövetség egyik titkára, a 32-ik gyalogezred tartalékos hadnagya, az északi harctéren tanusított vitézségéért királyi elismerésben részesült és főhadnagggyá lépett elő. Dr Langenhahn Fillöp osztrák reichsrati képviselő, az osztrák delegáció bosnyák albizottságának elnöke, a háború kitörése óta az önkéntes automobiltestületben szolgál és a német hadsereghez van beosztva. Kitűnő teljesítményeiért néhány nap előtt tartalékos hadnagyból tartalékos főhadnagggyá léptették elő. Majdnem ugyanakkor a német császár a II. osztályú vaskereszttel tüntette ki. (Hősök halála.) A sanoki ütközetben elesett dr Róth Imre nagykárolyi ügyvéd. Harminckét éves volt és két évi házasság után özvegyet és egy árvát hagyott hátra. Weigert Viktor Győző államrendőrségi rendőrfelügyelő, tartalékos zászlós az északi harctéren hősi halált halt. Schulcz György budapesti rendőrségi hivatalszolga, a 38-ik gyalogezred katonája, a déli harctéren elesett. Kelemen Marcell, a 6. honvéd gyalogezred önkéntes tizedese, a déli harctéren szerzett betegség következtében harminckét éves korában Palánkán meghalt. Fiatal felesége, született Roth Alice és kislánya, Magduska, gyászolja. Wieser Aladár, Arad város tiszteletbeli főszámvevője, tartalékos hadnagy a gyulai honvédgyalogezredben, október 31-én, életének harminchatodik évében, a déli harctéren szerzett súlyos sebesülése következtében, a sarajevói csapatkórházban hősi halált halt. Holttestét hazaszállították Aradra, (A Kis Érdekes) újévi számának boritékán egy kéményseprő igér jó esztendőt katonáinknak. Hátsó boritékán pedig egy fogoly kozák kapitány látható, akit a Kárpátokban ejtettek foglyul hős katonáink. Kétoldalas mélynyomású képe ezúttal is páratlan szép: az északi harctéren ábrázolja csapatainkat, amint a havas úton menetelnek Turka felé. A háború aktuális eseményeiből sikerült felvételeket közöl A Kis Érdekes, beszámol a galiciai harctér eseményeiről, a varsói kormányzó elfogatásáról, gyönyörű képek szólnak a sakáci napokról, a szerb földről, a háború elnémult falvairól, a katonák karácsonyának különlegességeiről. E mellett még két illusztrált cikke is a háborúval foglalkozik, melyekben a katonák földalatti életét és a német szív jótékonyságát mutatja be. Világbéke című háborús regénye zárja le aztán az újévi számot, melynek tartalma csupa válogatott, szép és érdekes képből áll, művészi kiállítása pedig páratlan. (Nagybeteg kanonok.) Berger Márk kanonok, hercegprimási titkár, hosszú ideig a primási udvar szertartásmestere, hosszabb ideje nagybetegen fekszik pozsonyi palotájában. Idegsorvadás gyötri és állapota aggasztó. (Vaskeresztes német tiszt Budapesten.) Egy német hadseregbeli aviatikus hadnagy, aki elsőnek repülte át a háború kitörésekor a németbelga határt és legelsőnek jelent meg Lüttieh erődei fölött, most Budapesten tartózkodik. Háborús élményeiből ezeket mondotta el: — Augusztus első napjaiban Düsseldorfban jelentkeztem két repülőgépemmel. Azonnal megkaptam a parancsot, hogy repüljek át a német-belga határon és figyeljem meg, mit csinálnak a belgák Lüttieh erődeiben és azok környékén. Az erődökre több bombát dobtam, de hogy milyen eredménynyel, azt nem tudhattam meg, mert ágyúval és puskával lőttek rám, úgy, hogy csak felderítési munkám gyors elvégzésére kellett szorítkoznom. Namur fölött két repülést végeztem és útitársam több fényképfelvételével és elég fontos jelentésekkel tértem vissza. Gépemet csak két golyó érte. Életem legkritikusabb óráit akkor éltem át, amikor Maubeugeből Hirson francia erőd felé igyekeztem. Útközben ugyanis Avesnes francia erődből egy Blériot-monoplán szállott fel és üldözni kezdett. Nagyon gyors motorja lehetett, mert csakhamar utalért és épen az én repülőgépem fölé került, útitársa, először két bombát dobott alá az én gépemre, majd óriási puskatüzelést indítottak ellenem. Én még védekezni sem tudtam, mert nem volt útitársam. Repülőgépem fedelére csak úgy hullottak a golyók. El voltam készülve a legrosszabbra . . . Ezekben a kritikus percekben a véletlen jött segítségemre. Igen nagy magasságban ugyanis gólyanagyságú madarak, talán gémek jöttek nagy csapatban és körülrepdesték a francia repülőgépet, ezek mentettek meg. Egy alulról jövő puskagolyó eltalálta az egyik madarat amely épen a francia aviatikusra vagy a gépére esett és én egyszerre csak azt láttam, hogy az ellenséges repülőgép zuhan lefelé, még pedig a német előőrsök vonalába. Több helyen átlyukasztott gépemmel leszállottam és bajtársaim kitörő örömmel fogadtak. A francia aviatikus és társa súlyosan megsebesülve került kezeink közé és a megrongált francia gép drótjai között ott volt a madár is . . . Antwerpen ostroma előtt Brüsszelből repültem a belga kikötőváros hatalmas erődei fölé, melyekről fényképfelvételeket készítettem; a fényképeken most is látszik, hogy milyen őrült lövöldözést indítottak ellenem az angolok. A kikötőre több bombát dobtam és mint később angol lapokból értesültem, meglehetős eredménynyel. (Visszaélés a Hadsegélyző hivatal nevével.) A háború kitörése óta ismételten előfordult, hogy aláírás nélküli levelezőlapokon felszólítják az embereket, hogy küldjenek be egy tízfilléres bélyeget a Hadsegélyezőhivatal özvegy- és árva-alapja javára. Ezt az akciót hólabdaszerűen csinálták, bár a Hadsegélyezőhivatal soha senkit sem kért föl erre. Újabban pedig tábori postai levelezőlapokon szólítják föl az embereket a bélyeg beküldésére, egyúttal kérik, hogy az illető tíz ismerősének küldjön ugyanolyan levelezőlapot. Tekintettel arra, hogy a posta súlyosan megbirsárolja azokat, akik a tábori levelezőlapokat ily közleményekre használják fel, a Hadsegélyző-hivatal fi égyelmezteti a közönséget, hogy a hólabdamozgnlumnak ne üljön fel, azzal a hivatal nem azonisítja magát . (A franciaországi internáltak hazaszállítása.) A Frankfurter Zeitung jelentése szerint Franciaországból az internált palpíri személyek hazaszállítása befejezettnek tekinthető. Körülbelül tizenes vezprérpárt szállítottak haza. Az Uiríc^-Tafhpriryjjából elvitt túszok még mindig Franciaországban vannak.