Pesti Hírlap, 1916. május (38. évfolyam, 121-151. szám)

1916-05-06 / 126. szám

óta, amelyet Anglia visszautasított, tizen­hat hónap telt el. Az 1915 november 5-iki amerikai jegyzék átnyújtásának is félesz­tendeje nyílt. Ebben az utóbbi jegyzékben Wilson újra kijelentette, hogy Angliának az az érve,­ hogy bizonyos katonai célra használható áruk semleges országokból az ellenséghez juthatnak, nem tekinthető jogos és törvényes alapnak ellenrendszabályok al­kalmazására. „Ily értelmezéssel — írta Wil­son — a hadviselők a semlegeseknek a sza­bad tengerhez való jogát teljesen semmissé tehetik, az Egyesült­ Államok tehát a fenti meghatározással nem lehetnek megelégedve és érvényt k­ívánnak szerezni ama joguknak, hogy minden árut eladhassanak, amelyre a semleges államoknak szükségük van. Ha azok az áruk, melyek csak feltételes dug­áruk, semleges országon keresztül ellensé­ges országnak is vannak szánva, ez a tény egymagában nem elegendő a lefoglalás megokolására". Wilson jegyzéke továbbá azt a kérdést vetette föl, hogy az angol blokád effektiv­el i­s rámutatott arra az ismert tényre, hogy a német kikötők nyitva állnak a Skandináviával való forgalom számára. Semleges kikötők blokádját viszont a nem­zetközi jog határozottan tiltja. Ezek után az Unió kormánya a legnagyobb nyomatékkal figyelmezteti az angol kormányt, hogy ra­­gaszkodik a nemzetközi jog szabályaihoz s habozás nélkül vállalja azt a feladatot, hogy a semlegesek jogainak sérelmét a hadviselők törvénytelen cselekedeteivel szemben meg­védje. Hat hónap előtt írta ezt Wilson, anél­kül azonban, hogy diplomáciai szakítással fenyegetett és haladéktalan választ követelt volna jegyzékére. Wilson jóhiszeműségében bízó és Németországgal szimpatizáló ameri­kai körök véleménye szerint az Unió azért nem léphetett föl Angliával szemben soha a kellő erélylyel, mert mindig közbejött egy új incidens, mely az Uniónak Középeuró­pával való viszonyát elmérgesítette. Most Németország alkalmat ad Wilsonnak, hogy so­ha csak nem akar minden áron háborút — Angliával szemben is keresztülvigye azt, amit jegyzékeiben már két ízben követelt. Will Wilson most már, utoljára, csak úgy bi­zonyíthatja be jóhiszeműségét, ha Angliá­hoz intézendő harmadik jegyzékére a vá­ltá­szt ép oly haladéktalanul követeli s benne ép úgy a diplomáciai viszony megszakítá­sával fenyeget, mint ahogy Németország­gal szemben tette. Németország két hét alatt válaszolt. Kifejezetten nem kötötte terminushoz Wil­son föllépését Aniglia ellen. De ha Német­ország két hét alatt válaszolt, akkor Wilson Anglia számára sem engedhet több időt a vele való konfliktusának tisztázására. Egy bizonyos: Németországnak, ha nem is kért haladéktalan eljárást Wilsontól Angliával szemben, semmiképen sem szabad belenyu­godnia, hogy az Unió és Anglia között to­vább is úgy halogassák a tengerek szabad­ságára vonatkozó kontroverz kérdések elin­tézését, mint eddig. 1914 decemberében még szó sem volt tengeralattjáró háborúról, Wil­son Angliához intézett első jegyzékének ez a dátuma a legkirívóbb bizonyítéka annak, hogy Anglia siklott le először a nemzetközi jog útjáról s mindaz, ami azután történt, a mi részünkről csak jogos retorzió volt. Németország most hajlandó a revízióra, de csak úgy, ha visszatérünk a kezdethez. S Anglia még akkor is előnyben marad, ha deferál Wilsonnak, mert ez csak azt fogja jelenteni, hogy Németország a semleges or­szágokon keresztül amerikai élelmiszert és olyan nyersterményeket, melyek csak a föl­tételes dugáruk listájába vannak fölvéve, kaphat a pénzéért, ellenben Anglia tovább kap az Uniótól minden föltétlen dugárut is, tehát a háború folytatásához szükséges el­sőrendű cikkeket, főként muníciót­­ , ,­e­rA hadihelyzet változatlan. Az orosz hadszintérről azt közli a vezérkari jelentés, hogy tegnap újra fokozott tüzérségi tevé­kenység folyt, sok helyen előtéri csatározás is, de hogy az iniciatíva melyik részen volt, arról nem közöl adatot a jelentés. Az olasz harctéren a Rombon-területen ismét kiűztük az olaszokat több állásukból, amivel­­ újra demonstráltuk Cadorna számára, hogy Tsonzo frontjának biztonságára vonatkozó aggodalmai csakugyan alaposak. Verd­un körül a németeknek minden jel szerint sike­rült megállítaniuk Pétain tábornok na­gyobbszabásúnak tervezett ellenoffenzívá­ját, amely a Mort Homme magaslat vissza­foglalását célozta. Mint a mai német je­lentés közli, a magaslat nyugati kiága­zása ellen megismételt francia támadás tel­jesen összeomlott Itt előző napon az ellen­ségnek sikerült egy előretolt német őrállást elfoglalnia, tovább azonban nem juthatott. A Maas nyugati partján kisebb, helyi jelen­tőségű harcok voltak. Avocourttól nyugatra a németek több előretolt ellenséges védelmi művet pusztítottak el, Haucourttól délre pe­dig néhány h­uncia árkot foglaltak el. A hadi­tr­ónika teljességéh­ez tartozik, hogy tengerészeti repülőgépeink Valonát és Brindisit eredményesen bom­bázták, visszatértük alkalmával pedig a nyílt tengeren gépfegyvertüzseléssel kelle­metlen meglepetést szereztek a Marco Polo olasz cirkálónak, a fedélzeten sűrűn álló le­génységre hatásosan tüzeltek. A Marco Polo 4600 tonnás, személyzete 305 emberből áll. ) | Pillanatfelvételek. / ^ 'Akkor is tavasz volt, szépséges, pompázó tavasz, ragyogó napsütéssel, virágillattal, életre vágyó ifjúságtól duzzadó tavasz. Az előkelő berlini szálloda hűvös karjában hárman ültek. Az örökké vidám szász báró, egy porosz tüzérkapitány és Nyitray Ádám, a Hadik­huszár­­ok kapitánya. A báró nem fogyott ki a kacagásból. Teg­nap valaki az öreg szász királyt utánozta nagy­szerű humorral s még ma is azon nevet. Közben, természetesen, a whiskyről sem feledkezik meg, melyből máris tekintélyes mennyiséget kebele­zett be. A tüzérkapitány néha, nagy ritkán, elejt egy-két szót, de csak úgy mellékesen. Öt kiféró-tag a nehéz vörös bor érdekli, melynek naponta­­órákat szentel. Régi jó barátok ők. ő és a vörös bor. Még soha sem hagyták egymást cserben, pedig ugyancsak nem mai keletű kötelékek fűzik őket össze. Nyitray Ádám Hedvignek udvarol csende­sen. A bor tündérének, egy husz esztendős virág­szálnak, a megtestesült tavasznak. Már heteik óta. A napokban szabadságának meghosszabbí­tását kérte, hogy­­ne kelljen még elszakadnia az édes leányzótól, ki oly szemérmes és tiszta lelkű, amilyenek valamikor Vesta szüzei lehettek. |i t— Uraim, *-» mondja a báró, gyerünk­­ ebédelni. i— Várjunk még öt percág, -w szól a po­rosz kapitány s az orra hegyével tele pohara­­ felé mutat Ezt még el kell intézni, hogy a­ rend — Menjenek, kihűl a leves, — kérleli Hed­vig tréfásan Nyitrayt, ki a leány finom ujjaival játszadozik szeretetteljesen. Végre a porosz ki­tta­­borát s most hármas­ban bevonulnak a szomszédos étterembe, a ren­des asztalhoz, melyen annyi a virág, mintha la­kodalomra teritettek volna. Nyitray Ádám, miután elhelyezkedtek, kö­rülnéz a teremben. Jobbról, mint már napok óta, az amerikai család. A mam­a, két leányával, ka­masz fiával. Bostonba való milliomos népség, útban Karlsbad felé. Esztendőnként négy-öt hó­napot töltenek Európában , őszszel luxusgőzö­sön, luxuskabinban visszavitorláznak dolláros hazájukba, miután egy csomó kérőt, kik a mis­sek kezére — illetve bankóira — vágytak, kiko­saraztak. Dorothy, a fiatalabb, még csinos is, de már eligérkezett Tomynak (Johnstown, Ohio)­, ki jelenleg Mannheimban tanulmányozza a kéz­műáru-szakma bőségesen jövedelmező rejtelmeit. A sarokban senorita Teresa Carvalho, a Wintergarten híres szarja, egy czines gentleman társaságában ebédel. Gyémántfüggői messzire szikráznak. Vagyont érő ékszert visel állandóan. Talán, hogy ragyogásuk pótolja arcának meg­fogyatkozott rózsáit. A báró átköszön a szemközti asztalhoz, Nyitray felteszi a monokliját s szórakozottan tekint oda. Az asztalfőn egy öreg dáma, jobbra tőle bájos fiatal asszony, — a leánya, ki már az előbb is érdeklődéssel nézett Nyitrayra. Most is et figyeli s nyugodt^ állja a kapitány ]kérdő, vizs-^ gálódó pillantását, i, WVb, Hm, Nyitray a kanál után nyul s szótlan kér­déssel fordul a báró felé, — Cserkaszky hercegnő és az anyja, —* válaszol halkan a báró. Valahányszor Nyitray odanézett, mindig a hercegnő tekintetével találkozott. Biztató, báto­­­rító mosolyával, melyet egy izben könnyed és észrevétlen meghajlással köszönt meg. A her­cegnő egy parányit biccentett a fejével viszonzás gyanánt. — Érdekes, — mormogta Nyitray Ádám. A báró valamit észre vehetett, mert megértő mozdulattal emelte poharát ajkaihoz. Nyitray, mikor megint ivott, a hercegnőre szegezte tekintetét, ki szintén poharáért nyúlt s látható élvezettel szürcsölt az aranyszínű bor­ból. Mintha az italra bizta volna, amit Nyitray-­ nak akart mondani. Egy kissé bele is pirult s igy még csak srőbb volt. A pajkos gyermekhez hasonlított, ki valamely játékszert megkívánt s eltökélte, hogy nem enged. Gyönyör volt látni. A szemek tornája még soká tartott, mig a hercegnő az anyjával el nem távozott. Az asz­szony még egyszer átnézett, búcsúzónak, eger­földet, paradicsomot sejtetve s azután eltűnt a­ kijáratot takaró nehéz függöny mögött. —­ Gratulálok! — szólalt meg elsőnek a báró. i—­ Édes kis asszony! — konstatálta szokott komolysággal a porosz kapitány. r— Halljuk a bárót!­­­, türelmetlenkedett Nyitray* • A báró nem is kérette magát s elbeszélte,. líM^as . a .Eiyiszárél is?­ 100 PESTI HÍRLAP 1916. május 6., szombat.v Németország válaszjegy­zéke az Uniónak. A német tengeri haderők uj utasítást kaptak.­ ­ Berlin, máj. 5. A Wolff-ügynökség jelenti: A mult hó 20-iki amerikai jegyzékre válaszképen a követ­kező jegyzéket adtuk át tegnap este az amerikai nagykövetnek: Alulírott bátorkodik a császári német kor­mány nevében excellenciádnak a német tenger­alattjáró-harc módjáról szóló, múlt hó. 20-iki jegyzékre a következőket válaszolni: A Sussex-eset. A német kormány az Egyesült­ Államok kormánya által a Sussex ügyében vele közölt anyagot az illetékes tengerészeti fórumokhoz utalta át megvizsgálás végett. A vizsgálat eddigi eredménye alapján nem zárkózik el annak lehetősége elől, hogy a múlt hónap 10-iki jegyzékben említett, egy német tengeralattjáró által megtorpedózott hajó azonos a Sussex-szel. A német kormány fen­tartja magának az erre vonatkozó további közlést, amíg még néhány hiányzó és a tényállás megítélésére nézve döntő jelentőségű megállapítás meg­fog történni. Amennyiben az derülne ki, hogy a parancsnoknak az a feltevése, hogy egy hadi­­­hajót lát maga előtt, téves, úgy a német kor­mány az ebből származó következményeket le fogja vonni.

Next