Pesti Hírlap, 1937. március (59. évfolyam, 49-71. szám)
1937-03-06 / 53. szám
14 1 * Losonczy György, az új „hollandi“. Wagner „Bolygó hollandi“-jában sok minden, sőt majdnem minden a címszerep alakítójának személyiségén fordul meg. Személyiség alatt értve a hősi baritonhangnak érces, hatalmas, amellett finom árnyékolásokra képes válfaját, imponáló, férfias megjelenését, a nagyszabású feladat minden részletét egységbe foglaló művészi öntudat biztosságát. Takács Mihály óta talán Losonczy György az, akiben mindez együtt van. Kiválóan tehetséges énekesünk becsülésre méltó komolysággal, nyugodt, következetes munkával halad előre pályáján. A „Bolygó hollandi“-n éveken át készült és teljesen érett, minden tekintetben tökéletes alakítással állott ki a péntek esti előadáson. Ahogy a színpadra lép, ahogy első, tragikus mondata megkondul a kísérteties éjszakában, első pillanattól kezdve egyetlen hatalmas vonalban építi fel és a teljes művészi átélés ígéretében énekli, alakítja szerepét. Nagyerejű, tömör orgánumából kiküszöbölt már minden nyerseséget, minden veszélyes vibrandót. Pompásan kidolgozott és drámaikig indokolt átmenetekkel kapcsolja össze és hidalja át a különböző hangfekvések és hangerességek ellentéteit, énekében szép egyensúlyt tart az egészséges daloló-ösztön a kifinomodott kultúrával. A közönség tetszésnyilvánításának hőfoka híven kifejezte a művészi révbejutás jelentőségét. Az előadás másik új szereplője Laczó István, kellemes, üde csengésű tenorhangján szép, szabad szárnyalással, jó szövegkiejtéssel énekelt. A még mindig gyengélkedő Keréh, Endre helyett Kálmán Oszkár jellegzetes kalandját hallottuk, Senta szerepében Bodó Erzsi lekvár drámai szopránját. Nagyon jól megállta helyét Erik szerepében Ney Dávid, Berg Ottó vezényelt. Iv. * Dohnányi Ernő a francia becsületrend tisztje. Nagysikerű budapesti hangverseny szereplése alkalmából a francia követségen szűkkürü ebéd volt pénteken Cortol Adolf tiszteletére. De az egybegyűlt társaság nemcsak a világhírű francia zongoraművészt ünnepelte, hanem magyar kollégáját is, Cortot, ugyanis magával hozta és személyesen nyújtotta át Dohnányi Ernőnek a becsületrend tiszti jelvényét. A francia zeneművészet ápolásáért tüntette ki a rend nagytanácsa a magyar muzsika világszerte ismert és tisztelt vezéralakját. * Kottairógép: Rundstaller német mérnök állítólag feltalálta az első használható kottairógépet. Negyvennégy emeltyűje van, könnyedén írja le a vonalakat, kulcsokat, kottafejeket. Néhány perc alatt egész dalt lehet leírni. Beküldött hírek Kacagó tavaszi érték. Ezzel az összefoglaló címmel mutatja be március 19-én a Terézkörúti Színpad új műsorát. A műsor első részét kabarétréfák töltik ki, a második részben pedig bemutatják a ,,Káinná a Litton " című három képből álló burleszket, amelyet Lakatos László dolgozott át magyar színpadra. * A legszebb gyermekelőadás, a „János vitéz“ vasárnap délután négy órakor kerül színre a Zeneakadémián. I. kép: . gonosz mostoha. II. kép: Kukorica ,láncos a francia király udvarában. III. kép: Újra otthon. IV. kép: Ituska sírjánál. V. kép: Az élet taránál. VI. kép: Tündér, országban. Jegyek a Zeneakadémián. * Lakner bácsi gyermekszínháza. A Vígszínházban vasárnap délelőtt féltizenegy órakor még egyszer szinrelterül a kacagtató és látványos kabaréműsor, amelyet kicsinyeknek és nagyoknak látni kell. Kedvezményes jegyek akciónkban kaphatók. * A Vihar az Egyenlítőn a századik Után. E hó tizenötödikén századszor kerül szinre a Vihar az Egyenlítőn a Pesti Színházban, de már a százhuszonötödiket nem itt éri meg. Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója ugyanis kikötötte, hogy Bajor Gizi vígszínházi vendégszereplése során hetenként kétszer-háromszor fellépjen „odahaza“ is, tekintettel arra, hogy két olyan darab van itt műsoron, melyeknek hősnője Bajor Gizi. • a Hódítás és az Amerikai Elektra. A Vígszínház, hogy eleget tehessen e kikötésnek, áprilisban a pestiszínházi slágert átviszi a Vígszínházba. Tavaly ugyanígy tett a Pesti Színház akkori sikerével, az Érettségivel, ami azt jelenti,, hogy a Vihar az Egyenlítőn is leteszi az érettségit a Msuaka hindu tánccsoportja a Művész Színházban. A hindu tánckultúrának ősi hagyományai nélkül elképzelhetetlen volna Menada, művészete is. .Mégis a hagyományok szigorú tisztelete helyett Valami friss, kötetlenebb elevenség jellemzi ennek a csodálatos művésznőnek táncát. Szabadabb ötletességgel, lágyan hullámzó mozdulatokban oldja fel a kemény ritmusra formált, ősi sablonokat. Sokszor majdnem európai módra közvetlen. Mégis őriz valami emléket ez a tánc a hindu tánckultúra ősi, vallásos, szertartás-jellegéből. Épp ez az érdekes kettősség teszi jellegzetessé tenni a Művészetét. Az iskolás „klasszikus“ mozdulatsablonoknak is kiváló mestere, de a mosolyában, lágy karjátékában egészen felszabadult a hagyományok bilincseiből. Hogy hindu klasszikus táncosoknál ez erény-e, talán vitatható, de a hatás, el kell ismerni, ellenállhatatlan. A tánccsoport tagjai közül a kiváló Gnnri Sahlihor művészete tükrözi legjobban a tiszta hagyományt. Boszorkányosan tökéletes, villámgyors mozdulataiban a keleti muzsika gazdag ritmusvilága ölt testet. Kartechnikája csodálatraméltó. Az előadásnak legnagyobb élménye azonban a gomelan-zenekar játéka volt, ez a mese-szép muzsika, mely tündéri keretbe foglalta az együttes érdekes munkáját. (a. p.) * Kritikusok, oh! A newyorki kritikusok köre az Algonquin-vendéglőben lakomát tartott. Közben az elnöknek egy csomagot adtak át. Amikor kinyitották, látták, hogy egy kígyó igyekezik kimászni. Nagy volt a riadalom, mert viperától féltek. De kitűnt, hogy valaki egy ártatlan fajta hüllővel fejezte ki érzelmeit. Joseph Wood Krutch, a Nation kritikusa, hazavite az „ajándékot“. Azt mondta, hogy szereti, a kígyókat. A P. H. OLCSÓ JEGYAKCIÓJA Ma hat előadás — Vasárnap húsz — A jövő hét • — Kétszer Beethoven Ma első ízben Szép Ernőnek legszebb vígjátéka, a Háromlevelű lóhere. Az első két előadása, délután és este Jack Hyltonékztak. A délutáni jegyek árusítását délben két órakor lezárjuk. A Belvárosi jövő héten bemutatót hoz, ilyenformán a rendkívül hatásos Édes Annának a máig az utolsó szombatja. A Szűz és a gödölye estéi szintén meg vannak számlálva, noha még mindig zsúfolt házakat vonz. Mai hatodik előadásunk a Kamarának szép zenéjű huszár-operettje, a Marika hadnagya. Vasárnap húsz előadás, amiből három jut Jack Hyltonnak. Kettő-kettő a Vignek, Magyarnak, Belvárosinak, Pestinek, Kamarának. Vasárnap van a nagystílű Kosztolányi-emlékest a Zeneakadémián. És két gyermekelőadása a Vigben és a Metróban. . „ A jövő héten búcsúfellépései Jack Hyltonnak és társulatának. Búcsúsorozata az Édes Annának. Sorozata a Zilahy-darabnak, Egy pohár víznek, Vén szamárnak, Marika hadnagyának. A Nemzeti Színház érdekes osztrák újdonságából, a, Beethovenből, kedden és vasárnap este kaptunk ismét előadásokat. Az utóbbi két estére a jegyek árusítását ma délután 3 órakor kezdjük el. Jegyakciós előadásaink rendjét a műsortáblázatban vastag betűvel emeljük ki. Jegyváltás: Vilmos császár-út 78. (Tel. 1—22—33—94 —95). — Apponyi-tér 5. (T. 1—833—99). — Erzsébet-körút 1. (T. 1—352—96). — Rákóczi-út 9. (T. 1—348—71). _ Krisztina-körut 133. (T. 1—509—24). — Horthy Miklós-ut 29. (Tel. 2—695—95). — Marszit-kirut 8. T. 1—520—25). *A rákövetkező hét kedvezményes jegyei: Nemzeti, K., vas. este: Beethoven. — Vig. Szer.: János. — Magyarést, k., Szer, cs., p. szom., jövő vas. d. u. és est: A szűz és a gödölye. — Belvárosi. H., k., szer., cs., Vas. d. u.: Édes Anna. — Művész. H., k., szer., cs., p., vas. este: Egy pohár víz. — Pesti. H., k., szer., Cs., p.: Vihar az Egyenlítőn. — Városi. H. ('/*5 és 10). k. ('/?6 és 8): Jack Hylton jazz-zenekara. — Andrássy-úti. H., k., szer., cs., p., vas. este: Tündérlaki lányok. — Kamara. H., k„ szer., esi, p., szom., vas. d. u. és este: Marika hadnagya. — Terézköruti. H., k„ szer., cs., p., vas. este: Vén szamár! színházak OPERA (3. 1 .*) NEMZETI (VI4, ' ,8) . VÍG ('/;4, 8) MAGYAR (*/*4, 0) BELVÁROSI (4, 8) MŰVÉSZ (4,8) | PESTI (4, 8) | VAROS! (4,8) Szombat............... Vanízsfuvola D. Beethoven Háromlevelű lob. A szűz és a göd Édes Anna | Egy pohár viz Vihar az Egyem. Jack Hylt C .-6, ' ;9) d.u... Vasárnapeste . . A mosoly országa Szülők lázadása János A szűz és a göd. Édes Anna | Egy pohár víz t viar azEgyént. Jack Hylt. (3, 16) Álarcosbál A mer. Elektra (7) Háromlevelü loh. V A szűz és a göd. Édes Anna Egy pohár viz Vihar azEgyen). Jack Hylton ('/(9) Minden este, vasárnap d. u.és este ANDRASSY (1, 8) | KAMARA (4,8) ROYAL (’/14, 8) | BETHLEN (1, 8) TERÉZ ('14, 9) | PODIUM (' .*5,9) KOMÉDIA(' *5. ''s 9)Erzsébet (6,9) Teadírlak! lányok 1)| Marika hadn. 2). Vén szamár! 3) Kabaré | A szűz és a vén 4) | Egy lány. Vif. Vés. d. e.: Gyermekkabaré ('öl). — Vas. este: akadémia. Vas.: Kosite lány!-emlékest ('/»9). — Metro. akcióban. — 2) Vas. d. u. és este: Vas. d. e.: Gyermekmatiné (11): akcióban. — 3) Vas. este: akcióban. — 4) Vas.d. u.: akcióban. — Zene- SZÍNHÁZAK MŰSORA: SZOMBAT, MÁRCIUS 6. Opera. Varáz-fuvofe. Mp- 2a.11 2 fv. dalművé (Nagy AL, Budánp Vlis 31., Halál.: (I.. Székely, Rösker, Osváth J., Farka.*, Lendvai) (D. 19. bém.) (fe 81. — Nemzeti. Beethoven. H. H. Ortner 3 fv. szinjátéka (Kis*, Rápolti A., Tímár, Forgócs, Makláry) (fe 8). — Vip. Három levelű lóhere. Szép Ernő 3 fv. vigjátéka (Szombathelyi I., Szinló, Kabo?, Sulyok 31., Gárdonyi) (8). — Magyar. A szűz és a gödölye. Zi- Jah.v Lajos 4 képed színműve (Törzs, Makay Margit, Titkos L, Földényi, Hajmáry) (fi). — Belvárosi. Édes Anna. Kosztolányi Dezső—Lakatos I László 9 képes regénye (Bulla K. Peéry 1., Haraszthy M., Bőay, Baróthy, Bááthy, Fenyő) (8). — Művész. Eery pohár vie. Seribe 3 fv. vigjátéka (Lázár M., 3rczei AL. Egry 31. fróth Békássy) (8). — Pesti. Vihar az Egyenlítőn. Bilis Edit 5 képes trópusi története (Fedák S., Ajtay, Beregi, Tadomeiczky 31., Tolnay K., Perényi) (8). — Városi. Jack Hylton jazz-zenekara (fe6 és fe9). — Ardrássy-uti. Tündérlaki lányok. Heltai Jenő 3 fv. vígjátéka (Mihály fi, Vízváry M., gennyei V., Turay I., Kiss M., Síiponczay É., Bilicsi, Vizy) (8).— Kamara. Marika hadnagya. Dénes Gyula—Sally Géza 6 képes operettje (Sándor A., Zala K., Gellért M., Delly, Szűcs) (8). — Royal. Nincs előadás. — Bethlen. Nincs előadás. — Teréz*körúti. Vén szamár (Muráti L., Somlay) (9). — Pódium. Kabaré (9). — Komédia. A szüz és a vén kecske (1e9). — Erzsébetvárosi. Egy lány, aki mindenkié (6, 9). MOZIK MŰSORA: Átrium Filmpalota, Margit* körút 55. Tel. 1 540-24 és 1 630-34. Mária nővér. Irta: Lázár István. Rendezte: Gertler Viktor. Zene: Fényes Szabolcs. Fősz.: Svéd. Jávor. Szörényi Éva. Büky Lili. Halmay. —Zenés háromszög. Rendezte: László Sándor, a Kotányi nővérek filmprodukciója. Hirad£k. Előadasák: 5. 08. fel0? Azonbfzf. vasár- és ünnepnap:4. 06. fe8. fe 10. Casino Filmszínház, Esküut 1. Tel. 1831-02. Mária nővér. Irta: Lázár István. Rendezte: Gertler Viktor. Zene: Fényes Szabóié?. Fősz.: Svéd, Jávor, Szörényi Éva.. Berky Lili, Hálmay: Hiráldok. Előadások: fe6. fe8 felö. szómj hát, óé van. fe4. fe6. fea. felö. City Filmszínház. Vilmos császár-ut 36. Tel. 1-111-40- Balaklava. Az angol lándzsáza tok élete a csodás Indiában Rendezte: Kertész Mihály. Fősz.: Erről Fynn és Gilvia de Hawilland. Híradók. Előadások: 146. ^43. *1410; szombat és vasárnap: %4 %6. ^48 «40. Cerso. Váci u. 9. T. 1 809 50 Charrles Laughton: Rembrandt (Korda rendezése). Híradók. Előadások: 5. 7. 9; szombat. Vasár* és ünnep: fe4. Va6. fe8. fel6. Décsi Filmszínház. Terézkörút 28. Tel. 1 259 52 és 1 213 43. Hetenként egyszer láthatom. Rendezte: Szlatinay Sándor. Fősz.: Perczel Zita, Kabos, Földessy, Vaszary Piroska, Salamon, Mály. Híradók. Előadások: 5. 148. fel. észomb. és vasárnap 46. 8. ló. Fórum Filmszinház. Kossuth Lajos-u. 18. T. 1895 43. A lázadó asszony. Fősz.: Katharine Hepburn és Herbert Marshall. Előadások: 146. fe8. 1410; szombat, vasárnap és ünnepnap fe4. fe6. fe8. fel6. Kamara Mozgó, Dohány-u. 40. Tel. 1440-27 Hetenként egyszer láthatom ! (Fősz.: Perei és Zita Kehi. Földesem Előadások 4. 6. 8. 10. Metro Filmpalota (VI., Teréz-körut 60. Tel. 11-22-30). Az ördög bábuja (Tod Browning grand-guignolja. A főszerepekben: Lionel Barrymore, Maureen O’Sultvan). — A tengerészek réme (Laurel és Hardy legújabb vígjátéké). Hiradók. Előadások: 5,26. *48. %10; erombafc, vasár- ée ünnepnap: Hé. H6. H8. H1O. — Vaá..d. e. ti-kor: Gyermekmatiné. Omnia Filmszínház, VIIT., Kölcsey utca 2. Tol. 13-01-25. Harmadik hétre prolongálva! Bala Mara f Kertél?: Mihály világi filmje. Fősz.: Olivia de Havillan.j. Errol Flynn). Híradó. Előadások: 5. fe 8. fel.4. szombat. vasár- és ünnepnap: 4. 6. 8 10. Palace, Erzsébet-korut 8. T. 1 365 23 Asszony a hadihajón. Clitude Farrare regénye filmen. Fősz.: Annabella, Robert Vidolio. Híradók. Hétk.: 4. 6. 8. 10; vasár- és ünnepnap: 2. 4. 6. 8. 10. Az első előadáson mintig n nap fél tl e 1yol rak. Rádius Filmszínház, VI., Nagymező u. 22—24. T. 1-292- 50- 1-220-98. Mefisztó az Operában (Boris Karloff és Warner Dand). A kísérő műsorban: Lerajzolom az ideálom (2 tv varietés ihn. 3 Magyar és Fox világhiradók). Előadások: 5. 148. fel6; szombat. vas. és ünnepnap: 3. 5. 118. fel6. — Március 7-én: Shirley Temple matiné. Royal Apolló, Erzsébet-körút 45. Tel. 1 429-46 ét 1 1-419-02. Mária nővér. Irta: Lázár István. Rendezte: Flertlor Viktor. Zene: Fényes Szabolcs. Fősz.: Svéd: Szörényi Éva. Jávor. Berky Lili Halmay. — Zenés háromszög. A Kotányi nővérek személyes felléptével hat zongorás filmprodukció, a Budapesti Hangversenyzenekar és 24 tagú cigányzenekar közreműködésével Híradók. Előadások: feb. feb. fel6. szombat és vasárnap: 46. 8 f0. Utáni 3 Filmszínház, Rákóczi út 21. Tél: 14-60-46. Prolongálva! Szabadság, szere lem... Főszereplő: Willy Bergel. — Betörő a világbajnoknál. Világhiradók. Előadások: 5. fe8. Vb 10; szombat, vasárés ünnep: fe.3, 5. 08. fel6. — Azárcán 7-én (vasárnap) de. 11 -kor matiné. Takács: Cseresznyevi rágókót úszók. MÁSODMECCS MOZIK Admiral. Aranyember (Vb 4, Ví.6. VIS. 11.10). Alkotás. Pacsirta. Santa Lucia (ló4. lír6. lí8. V2IO). Belvárosi. Az arány un bér. Karácsonyi legenda (Jobb t.: ló5. 7. V2IOI bal t.: 8). Budai Apolló. Arany ember. A takarékos férj (4. ló7. 9). Capitol. Lovagiani ügy (ló4. 1/26. ló8. ló 10). Corvin. Dunaparti randevú (V14. Hó 6. 1^8. I-:IC). Damjanich. Ramona. Kísérő műsor (%4. V26. ló 8. ló 10). Edit. Aranyember (4. 6. 8. 10). Fortuna. Az igazi férfi (4. 6. 8. 10). Csória. Az aranyember (l£5, %7. 9). Homeros. Ahogy tetszik. Kisérő műsor (5. 7. 1410). Józsefvárosi. Aranyember (4. 6. 8. 10). Nyugat. Pacsirta (4. 6. 8. 10). Odson. Aranyember (1í?5. 7. 1/2I0). Olympia. Aranyember (4. 6. 8. 10). Orient. Dalol a flotta (145. 1410) Ofilion. Dalol a flotta (114. Vi*6. 108. Hiv). Pátria. Aranyember (4. 6. 8. 10). Riató. Ramóna. Klarika szerepe (feli. fel. 1443. 5. fel. fel.). Savoy. A szív nem eladó. Pope,ve és Sinbad kalandjai (fe4, fe6, fe8. 1410). Simplon. Mulat a császárváros (fe4. 126. fe8. fele). Stúdió. Tisztelet a kivételnek (4. 6. 8. 10). Tiszti Kaszinó. Március 7-én: Szent hazugság* (Wiener Sänger- Knnben). 3 márc. 9-én: Anthony Adverse* (Frederic Starch, Olivia de Havilland). 10-én: Port Arthur* (A. Wohlbrück). 11-én Nászút a hóban* (Margaret Sullavan). 14 én: Burgszin* ház (Werner Kraus?. Olga Csehova) (fe5. -947. 9). Tivoli. Aranyember (fe4. fe6. fe8. 9410). Túrán. Aranyember. Popeye és Sinbad kalandjai (4. 6. 8. 10). Vesta. Dalol a flotta (3. 146. fe8. 1 10). PESTI HÍRLAP 1937. március 6., szombat. A SZŰZ ÉS A GÖDÖLYE UTOLSÓ ELŐADÁSAI Zilahy Lajos óriási sikerű színműve — a zsúfolt házak dacára — már csak néhány napig kerülhet színre a Magyar Színházban, mert a színház bérletrendszere miatt legközelebb bemutatót kell tartani. „A szűz és a gödölye“ híres előadásának főszerepeit Törzs Jenő, Makay Margit, Titkos Ilona, Könyves-Tóth Erzsi, Szakáts, Hajmássy, Földényi, Bársony Erzsi, Szigeti, Pethes, Pataky és Somogyváry játszszák. — Vasárnap délután is ,,A szűz és a gödölye“ kerül szinre, mérsékelt helyárakkal. Jegyekről előre kell gondoskodni! A pénztár telefonjai: 1—33—8—33 és 1—40—39—4. RÁDIÓ MŰSORA: Budapest I. szombati műsora. 6 45 Torna, lemezek. 7.20 Étrend. 10 Hírek. 10 20 Felolv. 10.45 Felolv. 11.10 Vízjelzés. 12 Harangszó, időjárás. 12 05 Lemezek, közben hirek. 1 20 Időjelzés, időjárás, vízállás. 1.30 Zongoraművek. 2 Hegedült müvek. . 2 40 Hírek. 4.15 Meséé. 4.45 Időjelzé?. időjárás. hírek. 5 Sza-'onzene. 6 3 Mit üzen a rádió? 6.30 Jazz. X&beu kb. 6.46 Gdevegce. 7.40 SardoU: A szókimondó aszszonyság c. vígjátéka. 9.10 A Szent István öreg Diák Egyesület műsoros estje. 10.10 Hírek. időjárás. 10.25 Cigányzene. 11 Zenekari hangv. 1205 Hírek. — Budapest II. műsora. 5 Mil eziós üzenetek. 535 Gazdáknak. 6.05 Vidám lemezek. 8.10 Hírek. 8.30 versenyközvetitél a Zeneművégi Főiskoláról.