Pesti Napló, 1850. március (1. évfolyam, 1-18. szám)
1850-03-09 / 1. szám
1850. első évi folyam. —ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten Vidéken házba küldve , postán küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p. Egy hónapra 1 fr. 50 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ 40 ., „ Félévre . . 8 „ — „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egy évre . 1 7 „ 20 „ „ Egyes szám— „ 4 „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés bérmentes levélben, s egyenesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENCZ úrhoz intézendő. 1. Szerkesztési iroda : Uri utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1—töl számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Szombat, martius 9. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petitsora 4. pengő krajczárjával számittatik. A beigtatási díj előre lefizetendő Emich Gusztáv ur könyvkereskedésében. Magánviták háromhasábos sora 6. pengő krajczárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztőhivatalában. Budapest, mártius 9-dikén. A csaták zaja elhangzott. Hazánk, melly közel két rövid év alatt majd egy emberkorra elég eseményeket élt keresztül, népében megfogyva, természeti s ipari gazdagságában majd kimerülve , szellemében hullámzatig korbácsolva, béke után sóhajt, csend után sóvárog, jólétért cseng! A kiábrándulás nehéz napjai a viharok megszűntével egyszerre tűntek föl. A csalódás sok magyar kebelt rendíthetett meg; de e megrendités, úgy hiszszük, szükséges gyógyszerüljön jövőre, hogy a múlt idők koraiba vissza ne essék a nemzet, melly a hosszú béke éveit sükertelen vitákra pazarolva, a haza lakosinak átalános, valódi jólétét szem elől tévesztette. E viták, mellyek közvetlenül arra szolgáltak, hogy a valódi közjót felidézhető eszközüket csirájokban föl— emészszék, mint ma tisztán láthatjuk, mulhatlan kifolyási voltak azon állapotnak, mellyet előbbi törvényink, szokásunk, a visszaélések tömérdek seregének tág kaput nyitó — félig hűbéri, félig fejetlenségig fajulható— köz és magán jogaink nálunk nemcsak meghonosítottak , de századok hosszú során át szentesitettek is! A bizalmatlanság, melly ezen eszmezavaros állapotban a régi kormányrendszer mellett alant uralkodott, fen sem idézhetett elő bizalmat; s az átok, mellynek e viszonos bizalmatlanságból fejünkre szállnia kellett, természetesen nem hozhatta az áldás gyümölcseit. S pedig ezek nélkül, látjuk, mit ért magasztalt „arany szabadságunk !“ Mi, kik megéltük az átalakulás minden phasisait, tudhatjuk s érezhetjük most, mi volt azon dicső szabadság, mellyet őseinktől, ezernyi kinövésekkel, öröklöttünk! . . Nem hisíszük, nem hihetjük tehát, hogy találkozzék ildomos magyar, ki azon állapotot visszaidézni akarja. Werbőczy korában sem voltak üdvösek hazánkra azon törvények, mellyek illy zavart, mondhatni, folytonos fejetlenségi állapotba helyzék e nemzetet, s mint lehetnének azok üdvösek a XIX-d. század közép éveiben, midőn a kölcsönös jogok és kötelességek már nem egyes, különvált előjogos és jogtalan kasztok, hanem ember és ember közötti viszonyok tekintetéből állapitandók meg? A magyar ezredéves alkotmány minden tekintetben túlélte magát. Ha van ez országban, ki ahoz még ma is ragaszkodik, hacsak azon kegyelet nem vezérli, melly minden régiség iránt megvan a jobb kebelben, s melly gyakran tiszteletet érdemel, vagy szűkkeblű önző, kinek az emberiség alsóbb rétegei ma sem egyéb hitvány eszköznél, mellyet kedves énje kényelmének elérhetésére fordítson kedve szerint; vagy sajnálatra méltó megcsontosult rabja a szokásnak, melly másod természetévé válván, retteg attól elszakasztatni, azt hívén, miszerint azáltal eredeti természetétől — s igy életétől is — kénytelen leend elszakadni. Mi nyíltan, őszintén, határozottan bevalljuk, hogy a régi magyar rendszernek — köt mint szinte magánjogi tekintetben — baráti egyltalában nem vagyunk, azok nem lehetünk. S miután Európa viszonyai — mint arról a legújabb események minden gondolkozni s kombinálni tudó magyart elégségesen meggyőzhettek — egy erős ausztriai birodalmat kívánnak; ezt pedig az által, ha Magyarország régi, elavult közjogi viszonyiban tovább is fenmaradna, elérhetőnek nem tarthatnék : önként következik, hogy hazánk institutióinak — a magyar nemzetiség épségben tartatván—az ausztriai állodalom közös institutióival leendő öszhangzatba hozatalát ama czél elérhetésére nélkülözhetlennek hívén; ezen assimilatiót már nemcsak mint az európai státusviszonyok által parancsolt szükségességet tekintjük, de óhajtjuk egyszersmind hazafias indulatból is, annyival inkább, mert e nagy — már most szinte alkotmánynyal biró — állodalomnak kánunk egyik tekintélyes tagja lévén, annak kül- és belviszonyai intézésébe hatályos tényezőül fog maholnap befolyhatni, s igy azon polczot, mellyre népessége, természeti kincsei s nemzetünk jelleme tekintetéből Europa népcsaládi között a magyar feljutni sovárog, s magát feljogosítva érzi, igy s csak ez után fogja legbiztosabban elérhetni. Nekünk tehát a martius 4-dikei engedményezett alkotmány szolgáland journalistikai működésünkben alapul, annak megtestesítése kiindulási pontul s végczélul. Általa t.i. egy, nagy s erős birodalom hasonjogú népei közt foglalunk közvetlenül helyet, mellyet hogy ránk magyarokra nézve dicsővé tegyünk, csak minmagunktól függ! Minden nemzetiségi felsőbbséget illető vitákat, melylyek kölcsönös testvériség helyett a nagy ausztriai népcsaládban csak keserűséget, idegenkedést szülnének, gondosan kerülve, a magunkét hűn megvédeni szent és mulaszthatlan kötelességünknek fogjuk tekinteni. Fátyolt vonván a legközelebbi múltra, míg a hegedő sebeket tiszteletben tartjuk, iparkodni fogunk egy részről meggyőzni nemzetünket arról, hogy ezen engedményezett alkotmány magyar nemzetiségünknek nem kiirtását, de virágzását, nemzeti erőnknek nem elaltatását, de — az összes nagy birodalom miénkkel közös erejének hovatovábbi megszilárdítására szolgáló — kifejtését, s a közjó általánosítását tűzi czélul; más részről pedig igyekezni fogunk bizalmat gerjeszteni s ápolni a sorsunkat jelenen vezérlő férfiakban magunk iránt, hogy ők, látván, miszerint e nemzet, ha része tévedett is, egészben véve bír még mind azon nemes elemekkel, mellyek a fejdelmi trónnak leghűbb bajnokit, legőszintébb, legdönthetlenebb támaszát ékesítik — annál hajlandóbbak, annál készebbek legyenek valódi jólétünk s nemzetiségi vágyaink létesítésében teljes erejükkel munkálkodni. Ha e kölcsönös bizalom létesítése sükerülend, áldás lesz — a sokaktól talán félreismert, vagy épen kárhoztatott — fáradozásunkon. Mert áldást hozna az nagyjára, kicsinyére nemzetünknek, mellyet a szívből szeretett Fejdelem határtalan kegye, igazsága, egélyessége (religiositas) kedvelt magzataként ölelvén nagy birodalma minden népei valódi boldogságáért fendobogó keblére, nemcsak anyagi jólétben fogna maholnap a nyugat népeivel versenyezhetni; de szellemi kincseit is olly mértékben fejthetendné ki, hogy nemcsak az egy, erős, nagy Ausztria többi népei, de Európa műveit nemzetei közt is kitűnő helyet foglalhatna el. ————— A FESTI NAPIOM RENDELTETÉS E műtár rendeltetése a szépirodalmat, melly az utóbbi időkben, több egyebekkel együtt, nem kis csapást szenvedett, ápolni s terjeszteni. E czért kettős irányban iparkodunk elérni: tért nyilván a teremtő tehetségnek, az élet és költészet mezején gyűjtött virágokkal az olvasó közönség előtt fellépni egyrészről; másrészről pedig mindent, mi irodalmunkban újabb tüneményül fölmerül , a műitészet világitó fáklyájával kisérni s ismertetni. Midőn ezekben e rovat rendeltetését előadtuk, kedvünk volna fontosaknak nevezni a szavakat, mellyeket az iró s olvasó közönséghez, bevezetésül intézendünk, ha nem tudnók, hogy, az idők szelleme szerint, ami nem uj, mind az nem szokott fontosnak tekintetni... Azonban sok régi s elavult dolog van az értelemben, mi uj lehet, sőt néha egészen ismeretlen, az életben. S mivel így van, kötelességgé válik, ismét, ismét és szüntelen, elmondani dolgokat, mellyek még az életből elmaradva vannak, s szónokolni elvek mellett, mellyeket ha belát is egyes elméle, de mellyek a gyakorlatban a közalkalmazástól még messze távolságban maradtak. Az irodalom a nemzet értelmi tehetségét és fejlettségét képviseli... Lehet egy nemzet hatalmassá fegyverei által, gazdaggá ipar és kereskedés által, de igazán nagygyá s dicsővé sohasem válik kifejlett irodalom nélkül. A fegyverek hatalma megtörhetik, a gazdagság forrásait bedughatja az elpuhulás, vagy elpazarolhatja a fényűző álműveltség, s ekkor a nemzet, melly léte gyámaiul csak illyeket bírt, gyászolatlanul száll sírjába , melly körül nem állnak részvevőleg baráti népek, kiknek ajkain dicső neve örökre élhetne; illy nemzet nem biztositá neve halhatlanságát éreznél örökebb emlékoszlop által. De a melly nemzet irodalmában volt nagy és virágzó, azt ha elérte is az emberiség közös sorsa, a halál, neve s hatása az emberiségre fenmarad mindenkorra. Példákkal lehet a dolgot a világhistóriából bebizonyitnunk, mit ezúttal készséggel teszünk, a nélkül hogy ez által tekintélyek rabjává sülyesztenék magunkat, mert hitünk szerint az élet sohasem neveti ki az igaz logikát, vagy ha teszi, nevetése csakhamar fájdalmas sírássá válik, s mert meg vagyunk győződve, hogy az emberiség eseményei felöli előítéletlen higgadt elmélet az emberiség történeteiben állításainak mindig hű kezesét és tanúját találja. A történetírás nemzeteket nevez meg az ó korból, mellyeknek fegyverhatalaa világrészekre szólott, nevez ollyanokat is, mellyeket ipar és kereskedés gazdagok és virágzókká tön; de ezekről hirneveknél s nagyságuknak tán némelly, barbárságukat tanúsító, maradványainál egyebet alig ismerünk, holott olly nemzetek, melylyek tudomány és irodalomban gyűjtöttek örökbecsű kincseket, nemcsak egykori dicsőségük miatt teszik tárgyát csodálkozásunknak, hanem mindenek felett azért, mert a tudomány és művészet begyűjtött kincseiben olly megbecsülhetlen örökséget hagytak ránk, melly az emberi művelődés tovább fejtésében kifogyhatlan kút forrásul minden időkre fenmarad. Hidegen emlékezünk meg a történetek olvasása közben persák, macedónok , phoeniciaiak, dunaiakról stb.; de a római névre, feldobog kebelünk, s a görög bölcsészek, költők és művészek szellemi teremtményei csudálatunk és szeretetünk örökös tárgyai, mellyek már évezredek előtt olly magas fokára emelkedtek az emberi tökélynek, hogy az újabb korban, bár e kor egészen más irányban jár is, a tökély azon magas fokáig, e más irányban, feljutni, a legvirágzóbb nemzetek szellemi működésük netovábbjának tekintethetik. Egy nemzetnek virágzásra emelésében számtalan egyes tényező van, mellyek összes közremunkálása vezethet csak sükerhez. E tényezők közt az irodalmat, ha nem állítjuk is egyedül a legfőbb poletra, de mindenesetre olly fontosnak, önállónak és mellőzhetlennek tartjuk, mint akár a haderő, akár az ipar és kereskedés , akár a politika. Ha e nézetekből indulva saját állapotunk megtekintéséhez fordulunk, nekünk sohasem adá meg a természet azon ,erőt és hármas vértet mellünk fölé,melly bennünket iparra s kereskedésre buzdított volna; de volt idő, mellyben fegyvereink hatalma az első rangunk közt fénylett Európában, s volt ismét idő, mellyben a politizálásba annyira elmerültünk, hogy segítettünk ugyan alkotmányt szerezni a velünk egy kormány alatt egyesült nemzeteknek, de saját alkotmányunkat egészen, sőt országunkat is csaknem, elvesztettük ! Ez utolsó korszakot, már több mint egy emberélet előtt, irodalmunk ébredése előzte meg, melly fiatal irodalom, az első ébredés után, gyorsan növekvő erővel haladt előre, nem kis reményeket gerjesztve maga iránt. E század elejétől fogva hatalmasan munkált irodalmunk oda, hogy a nemzetet öntudatos életre ébreszsze, s az időt, mellyben zöld asztal körüli politikusaink átlátták, hogy a nemzet köz ügyeit a nemzet nyelvén szintolly jól, de tán még sokkal jobban, mint egy elhunyt álladalom holt nyelvén, lehet tárgyalni s gyors érlelésre vinni, egyedül az irodalom művelése idézte elő. Az irodalom ébresztette, művelte politikusainkat, az adott nyelvet ajkaikra, melylyen minden honfi által megértetve hatályosan szólhassanak; a magyar politikusok a magyar irodalomnak köszönhetik létöket. Íme programmunk! Nyíltan, határozottan szólottunk. Ismerjük nehéz helyzetünket, s igen jól tudjuk, milly sok előítélettel szállunk szembe, milly sok helyütt fogunk találkozni idegenkedéssel! De a haza, a nemzetiség, a béke, rend és törvényes szabadság s így a közjó szent ügye győztek kebleinkben, és mi, bár nem minden aggály nélkül, de férfias eltökélettel lépünk a valóban nem virágos ösvényre. Roppant sok a teendő hazánkban. Azon férfiak, kik sorsunkat intézik, sokban ismeretlenek e földön, sokban talán balvélekedéssel kénytelenültek lenni irántunk — úgy hogy legjobb akaratuk mellett sem tehetik mindig és mindenütt azt, mi nemzet- és kormánynak egykép kedves, eredményben üdvös leendne. Sok tehetségdús és jóakaratú férfiút lehetlenné tettek az utóbbi események, mások önként vonulnak vissza a közügyektől. Mind a két körülmény nehezíti a kormány fáradalmas munkáját és súlyosítja hazánk közügyeinek gyorsabb és jobbra fejlődését. De a teendőket mindez el nem akasztja. Mert a státusgépezet végkép el nem állhat, s ha már a mi — magyarok — közremunkálása által nem mozoghat, minthogy mozognia kell, fog mások — nem magyarok — közrehatásával mozogni! Dacz, vagy elcsüggedés előttünk egykép károsnak látszik. Abban, mi legalább, nem látunk semmi honfiúi erényt; ez némberies gyönge idegzetet tanúsít. Amazt megbocsáthatlannak tartjuk; ezt tisztelni tudjuk, de csak bizonyos fokozatig. Mindkettő elvonja a legjobb tehetségeket a haza szolgálatától, s elvonja most, midőn a hazának, a kormánynak legnagyobb szüksége van a hazai tehetségekre. Elcsügge-