Pesti Napló, 1851. január (2. évfolyam, 245-269. szám)

1851-01-28 / 266. szám

Turin, jan. 20-án. ']]' Néhány napi távollétem­ miatt megszakadt levelezésem , melyet alig kezdhetnék meg illőbben, mintha kirándulásomról egypár szóval megemlékezem. Múlt pénteken, f. hó 17-én tartatott meg szüle­tésnapi ünnepélye Alfieri Victornak, Asírban, a költő szülőhelyén. Egy ismerősöm felszóllta, men­nénk el megtisztelni a dicsőült költő emlékezetét, s én nem soká vonakodtam, hanem kocsira ültünk és mentünk. Nem akarok útleírásommal untató lenni, s azért csak azt mondom el, mi kirándulásunk czéljára tar­tozott. Megnéztük az Alfieri-palotát, a szobát, melyben Olaszország újabb korának ezen nevezetes egyik fia született, és a fő templomot — a gót ízlésben épül­tet. Este a városi színházba siettünk, hol tulajdon­kép az ünnepély tartatott, melyre ez estén Alfieri egyik tragédiája ,,Oreste“ adatott. Felvonások köz­ben egy költemény olvastatott, az ünnepelt férfiú költői és hazafias tulajdonait méltó és nemes sza­vakban magasztaló. A színház fuladásig teli nézők­kel , kik a különben unalmas tragédia szebb helyeit, mint az érintett költeményt is, zajosan megtapsolák. Fölötte jól esett lelkemnek: tanuíja lenni azon lelkesedésnek, melylyel az elhunyt költő emlékezete iránt e nép viseltetik. Mint irataiból, s különösen ön­életrajzából tudjuk, Alfieri egész életében gróf maradt ugyan ; de azért az újabb kor eszméi, külö­nösen a szabadság utáni vágy kifejezései, benne a legmelegebb szónokra találtak. Ila megérhette volna hazája mai viszonyait: bizonyosan nem m­ent volna önkéntes száműzésben tölteni napjait és bevégezni munkás életét! Ő előbb elhunyt, mint hazája szabad intézményeket nyert, de azért a mai nemzedék há­lával viseltetik iránta, mert egy volt ő azok közöl, kik elhintették a magot, melyből ama szabadabb élet kalászai sarjadoztak. Az alatt, míg én odajártam, kamaráink az er­kölcsi testületeket illető törvényjavaslattal vesződ­tek. E tárgy nem érdekelvén önöket, hallgatással mellőzöm ; megemlítem azonban , hogy nemsokára Riccardi egy tíz törvényjavaslata fog a kamarák elébe terjesztetni, mely majd a külföldre nézve is érdekes­sé válhatik — a polgári házasságra vonatkozó tör­vény. E javaslat, mely 86 czikkből áll, már régóta a kamarai bizottmánynál van, mely, mint hallom, kö­rülbelül 60 czikket át is vizsgált, hanem akkor az­tán megszakasztotta munkálkodását, bizonyosan a miniszter úr sugalatára, ki nem akará azt kamarai viták tárgyává tenni, míg azon versengés , melyet előbbi, ápril 9-ikei törvényei eredményeztek, a római curiával ki nem egyenlíttetett. Ezen eljárása a miniszter úrnak, minden tekin­tetben javulást és elismerést érdemel, mert azt ta­núsítja , hogy kabinetünk nem akar új olajat önteni a tűzre, mely parázsulni kezdett. Azonban miután Hil de Butenval, az ifj franczia követ, ideérkezése óta a tűz annyi élelmet nyert, hogy a „polgári há­zasság“ iránti törvény már nem tartathatik olajnak. Siccardi iír előtérbe szorítja azt, hogy így egyszerre keresztül essék az egész bajom; a franczia követ úr incselgő palotai befolyásától most annál kevésbbé gondolván tarthatni, minthogy Bonaparte Lajos úr, az Elysée szorongatásai és a nemzetgyűlési zavarok között alig fog arra gondolhatni, hogy ezen házi ügye­ink miatt egy második római expeditiót indítson útnak Piemont ellen. A kabinet­változásról a hírek, mint előre megmond­tam, egészen megszűntek. Minden szabadelmű át­látja , hogy mai körülményeink között az Azeglio­­minisztérium a lehető legalkalmasabb, mert elvei­ben — minden túlzástól ment lévén — legszilár­dabb , legkövetkezetesebb. A szélső­baloldal szinte eljutott már ezen meggyőződésre, s innen magya­rázható , hogy az ülések már is csöndesebbek, mint e hónap elején, és az ünnepek előtt voltak. Megkísértette ugyan az úgynevezett „fekete“ párt — sőt kísértget még ma is — mindent, hogy mai kabinetünket, s ezzel az egész alkotmányt is, meg­­döntse: vannak, kik a drezdai congressus befolyá­sáról is terjesztenek bizonyos dynasztiai változáso­kat tárgyazó híreket, pedig a legbizzarrabbakat, csakhogy czért érjenek, de mind hiába! A király­nak sem lemondani, sem az alkotmányra tett eskü­jét megszegni nincs kedve. Hajthatatlan jellemén megtörik a „feketék“ minden ármánykodása, s a mi statutonk—új parlamenti embereink kellő m­érsékelt­­séggel kirondván­­— állni, és fejlődve virágozni fog. Somogy, jan. 18. A megye jelenlegi állásáról vár tőlem valamit­­, szerkesztő úr ? Jogszerűen is, ha már levelezői szé­kemben neki nyújtózkodtam. Megvagyunk csend- és békében. Pörlekedünk, ha pénzünk van; ha nincs, nyílt adósságainktól sem rettegünk, mert a hitelezők, bármilly fontos képet vágjanak is ,­­­ pénz nélkül a mostani perfolyam­ban nem igen haladhatnak. Írnánk bizonyítványokat, ha volna p. o. 15 po­kros bélyegpapirunk; de mivel nincs, s a bizonyítványnak még is meg kell lenni, egy ily bizonyítványért el kell menni 5—6 mérföl­det a mostani fagyos, döczögős után, s belekerül egy bizonyítvány 4—5 p.p. forintba — hát ha még hoz­zátesszük , hogy a szegény ember csak egy darabot talált magával hozni, ezt meg a jegyző elrontja___ ez azután élet! Ha a kormány megrendeli a bélyeg­­papirok használatát, jó volna, ha m, figyelme oda is kiterjedne, hogy legalább—ha minden helység­jegy­zőnél nem is, — de 3—4 egymáshoz közel fekvő hely­ségek valamelyikében bélyegpapirok árultatnának, mert vajmi nehezen esik, ha az igazságot szolgál­tató kezek a mezítelen papírra irt bizonyítványokat összerepítik, bélyegpapírt pedig kész fizetés mellett sem adhatnak. Megyei panduraink szolgálatukból elbocsáttattak, most azonban hallom, hogy egy része visszaállítat­nék, mert szó a mi szó, rablóink már nagyon vérsze­met kaptak. A rablás még most is temérdek. Sok helyen vilá­gos nappal tzetnek a legnagyobb merények. Történt eset, hogy a zsandárt levetkőzteté a kanászbojtár, s ruhájában néhány nap parádézott, utóbb beküldte a főbíróhoz, azt üzenvén, hogy neki jobb a vászon­gatya , s az ólommal töltött fényes csőnél többet ér a ragyogó balta ------valódi somogyi betyárjellem! A zsandár nyakon töröli a korcsmárost, ha néhány csepp hiányzik mértékéből — de a fenyegető kalan­dorok erdei magányát töltött csőjével még fényes nappal is megkeresni — retteg. Tehát sem pandúr — s a zsandár csak az erdőszéleket kerüli!!... mi­vé leszünk ? Még egyet egy rablásról. A napokban egy T—­ polgárnak néhány száz forintra menő ezüstpénzét elemelték pinczéjétől, hová elásva volt. Azonban a kalandor ott felejtette jegyzőkönyvét, melynek első levelére az özönvizi szokás szerint ezek valónak je­gyezve: — „K... jegyzőkönyve , ha eltéved, sze­relmes barátom , kerítsd a kezemre.“ Eredeti dolog­ rablói még ily könnyen nyakon nem csíptek mosta­nában. E tárgyról majd tán máskor nyíltabban, mert ez még csak az első forrás a hírvilágban. Tisztviselőinkre csak dicséretet halmozhatok, a megfeszített erély és szorgalom után. Mindent el­követnek a törvényes után, mit csak a kormány tő­lök igényel, bár most közölök többen le vannak verve azon hírre, hogy idegenebb helyre fognak eltetetni. Hogy miért teszi ezt a kormány?—majd a jövő meg­fejti — bár könnyű gyanítani. Többen közölök már fel is rándultak Pestre ez érdemben. Mint hallom Kaposvárott—e megye székhelyén — nagyszerű vigalmat szándékozik adni az ifjúság. So­mogyban egész tavasz van , ha kivált az időből ki­szakítjuk a három legközelebbi napot, melyek csak­­ugyan felaggaták téli ablakainkra a dér virágokkal czif­­rázott fehérpatyolat függönyt, de a függönyök már leolvadtak, s világosan láthatunk. A Balaton még csak most kezdett beállani, a ha­lászatról tehát eddig szó sem lehetett; pedig t. szer­kesztő lír is csak szívesen venne egy tizfontos Fogast ott a drágaságok világában? Majd ! majd ! (*) Utaink meglehetősek. Marhadög nincs. — Boldog Somogy! HIVATALOS. Ő Felsége következő legfensőbb sajátkezű iratokat méltóztatott kibocsátni: Igazságügyminiszter lovag Schmerling Antalhoz. Kedves lovag Schmerling! Önnek, miniszterelnököm herczeg Schwarzenberg által előmbe terjesztett kérelmére, Önt az igazságügyminiszteri hivataltól fölmenteni, jónak találom e kérést. Ön e fon­tos helyen kifejtett foganatos munkásságának méltány­lása mellett kegyelmesen teljesitni, s ezennel a legfőbb törvény- és megsemmisitőszék második elnökét lovag Krausz Károlyt igazságügyminiszteremmé kinevezem. Bécs, január. 23. 1851. Ferencz­ József, m­­p. Schwarzenberg F. m. p. A legfőbb törvény- és megsemmisitőszék második el­nökéhez lovag Krausz Károlyhoz. Kedves lovag Krausz ! Jónak találom Önt igazságügyminister Schmerling helyébe, kinek e hivatalról lemondását kegyelmesen elfogadtam, igazságügyminiszteremmé kinevezni. Ön e hivatali helyet haladék nélkül elfoglalandja. Bécs, január 23. 1851. Ferencz­ József, m­. p. Schwarzenberg F. m. p. A cs. k. pénzügyi ministerium egyetértve a cs. k. bel­­ügym ministeriummal jan.5-én 32331/2223 sz. alatt kelt rende­letnél fogva Nógrád megyében eső Losoncz mezőváros reformata egyházi közönségének, folyamodása következ­tében, a hadiesemények alatt leégett temploma és isko­lája fölépíthetésére ezüstszerek nyilvános kijátszását megengedte. E lotteriai kijátszás közelebbi körülményei utánpót­­lólag közhírré fognak tetetni. VICTOR. VEGYES HÍREK ÉS ESEMÉNEYK. Budapest, jan. 28. — Nemzeti színházunkban, ma kedden adatik: DON SEBASTIAN, opera 5 felvonás­ban; irta Seribe, zenéjét Donizetti, ford. Egressi B. —­­ Rövid idő múlva, mint értesítve vagyunk, ismét egy igen érdekes röpiratkát fog nyerni a t. magyar kö­zönség Fehér György úrtől, a nemzeti irodalom ezen tiszteletreméltó ősz bajnokától — ha csak — mit nem remélünk — közbetzendett akadályok továbbra nem ha­lasztják a munka megjelenését. E röpirat „A polgári alkotmányok főtulajdonságait néhány észrevételek­kel“ vizsgálja. Benne a fáradhatlan, tisztes aggastyán új bizonyságát adja nemzetiségünk iránti buzgalmának, lángoló hazaszeretetének. Reméli, hogy töredék-gondo­latinak, egyszerű szavainak czélját elértendik azok, kik­nek szívük magyarán érez. El nem fogjuk mulasztani annak idejében bővebben is megismertetni olvasóinkat a t. szerző, újabb vizsgálódásai után ítélve , e jelesnek ígérkező értekezéssel.­­ •­• Friebeisz Istvánnak már e lapokban is emlí­tett, s közbejött körülményeknél fogva egész új átdol­gozást igényelt munkája: „Gyakorlati jegyzetek köz­­igazgatási tisztviselők használatára“ czím alatt, ké­szen van, s ha kiadó nem találkoznék—mit alig hiszünk (’) Szavánál fogjuk Önt. Szerk. Nyilvános fuvola- és klarinét-iskola. A pestbudai hangászegylet zenedéjében i. é. martius 10-kén kezdetik­ meg a fuvola és klarinét-tanítás , s azontúl minden szerdán, pénteken s hétfőn folytattatik; név szerint a fuvola-tanítás reggel 8­ órakor Pfeiffer Antal, a klarinét-oktatás pedig délután 3 órakor Filip Károly tanár urak, a nemzeti színház zenekara első ren­dű művészeinek Útmutatásuk alatt. Kik e tanításban részt venni óhajtnak, előre irassák­ be magukat intézeti­­igazgató Mátray Gábornál (Museum-épület, földszint, jobbra 14. sz.) mi naponkint reggel 8—9, d. u. 3—5 óra között történhetik. — A fölvételi föltételek ugyan azok, melyek eddig az énekiskolai s hegedű-osztály­beli növendékeknél voltak szokásban. — Az igazgatóság­ szerző költségén fog legrövidebb idő alatt megjelenni. Ezen 52 czikkre osztott munkában , szerző : 1) a köz­­igazgatási külső hivatalok kezelésének mechanismusát illetőleg egyformaság behozatalát teszi javaslatba ; 2) a közigazgatási — kivált újoncz — tis­ztviselőknek kézi­könyvet nyújt, melyből a közigazgatás legalább legfon­tosabb teendőiről szerezhessenek maguknak fogalmat, ismeretet, s a végrehajtásban tájékozást; 3) a közigaz­gatás némely fontosabb tárgyait, s az ezekre vonatkozó intézkedéseket elemezi, s megvitatja. Ezekből láthatni, miként ezen korszerű munka, hazánkban, hol a közigaz­gatási teendőket, azelőtt is nagyobbrészt csak gyakor­latból, annyi baklövés után tanulták meg tisztviselőink, jelenleg pedig épen nincs semmi új kézikönyvök, neve­zetes hiányt pótoland, s minden tisztviselő által öröm­mel fogadtatik. Szerzőnek a közigazgatási ügyekbeni jártasságát s ismereteit, az 1845-ben ,,Népjegyzői hi­vatal és Falusi Tanács“ czím alatt kiadott, s 2500 példányban elkelt munkájából ismeri a közönség. Mi­dőn tehát e munkát, ismételve ajánljuk a közönség , s különösen a közigazgatási tisztviselők ügyelmébe, csak kötelességünket teljesítjük. —­­ A nemzeti színház Zsebkönyve ez évre már régebben megjelent, vele most is mint régebben szok­tak , ajándékozásokat, látogatásokat stb. visznek végbe, s megfizettetik nemcsak a könyv árát, hanem a fárad­ságot, a jószívűséget és mindent, mit a nagylelkűség­től várniuk s nyerniük lehet. Egy ismerősünk említé , miszerint e napokban egy kipödrött bajszú gavallér ko­pogtatott be hozzá, s előadván, hogy mikép óhajtott nála tisztelkedni, rögtön egy aranyszegélyü zsebköny­vet vont elő hóna alól azon alázatos megjegyzéssel, hogy a begyülendő összeg a színház pénztárának jövedelmét szaporitandja, hogy ő csak szegény megbízott apostola az ügynek s könyvébe följegyezhetni azon becses ado­mányokat, melyekkel a lelkes magyar hazafiak és hon­leányok a nemzeti színház ügyét ez alkalommal gyámo­­lítani készek. Igaz, hogy volt nála valami jegyzőkönyv­forma, de hogy e könyvbe saját részére szokott jegyezni, onnan gyanítható, mivel oly helyekre is betévedt, hol az előtt már megszerezték a színházi zsebkönyvet s érte, annak rende szerint, mégis fizettek. Figyelmeztetjük t. olvasóinkat, hogy óvják magukat e házaló „fahrende Ritterek“ látogatásától, kik az embernek hazafiúi érzel­meit, nagylelkűségét stb. rohanják meg, hogy ily után egypár garashoz juthassanak. —­­ A karinthiai kath­. népiskolák állapota fölött hivatalosan készült kimutatásból kitetszik — mond a bécsi Corriere Italiano — miszerint 311,659 lélekre 241 iskola esik, melyek közöl 174 német, 58 szláv, és 9 vegyes, s mintegy 56,593 lelket tevő népességre nem esik iskola , 107 parochiában t. i. egyetlen egy iskola sem létezik. E parochiák közöl 43 német, 60 szláv, és 4 vegyes. Ezen hivatalos kimutatást figyelmükbe ajánl­juk azoknak, kik a magyar nép műveletlenségét gyak­ran oly irtózatos színekkel szokták festeni. —­­ Az ifjúság bálja, mint tegnap irtuk, lehető legnagyobb renddel és fénynyel ment végbe. Kiki mu­latott, a mint kedve és tehetsége hozta magával. Egye­dül csak a vendéglős drágasága ellen volt némelyeknek kifogásuk. Hiába­­ efféle mulatság nem mindennap tör­ténik s a vendéglősnek mindennap élnie és gazdagodnia kell.... De azt mégis megtehetné a közönség kedvéért, hogy ne oly egyszerre akarjon meggazdagodni. Egy da­rab belföldi szivart nem lehetett alább kapni l0p.kinál. Egy p. forintért csupán étvágyat lehetett csinálni az embernek. Egy ifjú 25­0. forintot fizetett, hogy néhány jó ismerősét úgy a hogy megvendégelte. Óhajtandó vol­na , hogy e szabad huzavonát valamikép megszüntessék. — A Fiuméban azon zavargások és véres összeüt­közések, melyekről más lapok után politikai szemlénk ezelőtt több napokkal kétkedve emlékezett, az Osser­­vatore Triestino hivatalos értesítése szerint csakugyan nem valósultak. —­­ A nemzeti conservatorium ügye meglehetős sükernek örvend. Alaptőkéje az utolsó kimutatás sze­rint, 13.000 p. forint, mely, mint remélhetni, nem­sokára többel fog szaporodni. A tanítványok számai kik a zenében oktatást vesznek. 135. Mind a tanárok, mind a tanítványok szorgalma kitűnő... Egyébiránt némelyek, tán a conservatorumot, vagy a zeneegyletet, „zene­­áé“nek keresztelték mostanában. Egy idő óta dühösen kalapálják nálunk a szavakat ad normám kaloda. Ke­vés köszönet van benne. Mert a zenede-féle magyarí­tásnál csakugyan különb a conservatorium. — f Bécsből nem­régiben 80 darab levágott borjút szállítottak Budapestre kimérés végett. Némelyek azt mondják, hogy ezután élve fogják azokat ide szállítani. — j­ Bernát Gáspár ,,Frescoképek“ czimü humoris­­tikai művének II—ik kötete sajtó alatt lévén, előfizetési iveinek tisztelt kezelői köretnek, hogy iveiket, i. e. február 15-dik napjáig Kozma Vazul úr nyomdai iro­dájába (Alduna-sor, Piaristák épülete) küldeni szí­veskedjenek. kor következő miniszteri combinatiot ir : ,,Leon­ Faucher szólittatott föl egy kabinet alkotására , talán sikerülhetend neki Chasseloup-Laubat és Buffet urak­kal. Az igazságügyi tárcza Odillon-Barrot úr számára tartatik fen, ki azonban, nem tudják, elfogadja-e vagy sem ? Fould megmaradna, s Daru nem lépne be; Vaisse, nord megyei ispánt is az Elyséebe hitták; ezen combinatio szerint Barraguay- d'Hilliers, Carlier és Berger urak állomásaikon maradnának.“ Ugyan e lap másik párisi levelezője szerint Abatucci igen ajánlá az elnöknek Billault urat. Az Événement ezeket közli: jan. 22-ke, esti 6­ órakor: „E pillanatban, midőn lapunkat sajtó alá bocsát­­nák, vesszük azon hírt, hogy Odillon-Barrot úr, kit öt órakor a nemzetgyűlésből kilőni láttunk, Abatucci kíséretében az Elyséebe ment. Az elnök három órane­­gyedig beszélt vele. A nemzetgyűlés még nem volt szét­oszolva, s a képviselők sérthetlensége fölött szavaztak, midőn elterjedt a hír, az elnök és Odillon-Barrot Haa­­­kozásáról. Ugyanekkor következő combinatioról volt szó : „Elnök és igazságügyi miniszter : Odillon-Barrot; pénzügyi : Léon-Faucher; közmunkaügyi : Chasse­loup-Laubat; kereskedelmi: Quentin-Bauchart­; bel­ügyi : Daru; tengerészeti: Dupetit-Thouars; hadügyi: Oudinot; közoktatás : Langlais (Sarthe); külügyi: N. „Azt állítják, hogy Broglie úr nem volna idegen e megálladodás iránt. „A köztársaság’elnöke,hirszerint, új szeneten(message) dolgozik.“ Az A. A. Z. Drezdából, jan. 20-káról, külföldi ro­vatunk alatt olvasható , nevezetes újságot hoz. Ausztria és Poroszország a német szövetségbe összes tartomá­nyaikkal­ belépésüket indítványozták. E fontos körül­mény bennünket is közelről érdekel. Majd meglátjuk , mikép végeznek a külföldi kabinetek, e fontos tárgy­ban ? Helvétziában azon zavarok , melyek a menekültek ügye miatt keletkeztek volt, lecsöndesítvék, s további aggodalomra semmi körülmények nem mutatkoznak. Olaszországban semmi nevezetes változás. Romából azon hirt vesszük, hogy a montenegrói Vladika oda megérkezett. Róla , mint jelenleg Roma legérdekesebb vendégéről, ezeket írják: „A vladika a Vatikánba men­­vén, ő Szentségét kívánta meglátogatni. Kíséretében volt három, állukig föl­fegyverkezett montenegrói. Midőn a Vatikánban megjelentek, mondták a montenegróiaknak, tennék le fegyvereket, mert a szokás úgy kívánja. Egy montenegrói erre azt felelte : ,,a montenegrói fegyverét csak életével együtt adja oda.“ A pápa„ Szentsége meg­­parancsolá, hogy mind a három egészen föl­fegyverkezve bocsáttassék be.“ Megjegyezzük itt, miszerint a montenegrói vladika nemcsak világi, de egyszersmind vallási főnöke is a keleti egyházhoz tartozó ama hegyi lakosoknak. Angliában teljes politikai szükség. Jan. 21-kéről vannak némi, kevésbbé fontos hírek. A Times szerint, a királynő trónbeszédére a válaszföliratot Kildare őr­gróf és Pető urak fogják föltenni. POLITIKAI SZEMLE. Pest, jan. 28. (!) Párisból, jan. 23-kaig terjednek tudósításaink. Az Indépendance párisi levelezője, 22-ke esti 7 óra­Francziaország. (!) Páris, jan. 21. — Párisban, jelenleg, két ne­vezetes újság volna, ha az eféle dolgokat újságok­nak lehet nevezni. Egyik : a miniszteri krízis; má­sik : a számos befogatások. Az előbbi mostanság hétköznapivá vált, a másik: kissé szűnni kezdett. Mi a krízist illeti : ennek oka, körülményei már bő­ven fejtettek ki közelebbről e lapok hasábjain. A miniszteri krízis maga után voná természetesen a miniszteri combinatiókat. Nagyon hálátlan, minda­mellett, hogy könnyű munka. Hogy Lamartine úr közelebbről az Elyséebe meghivatott, ezáltal az el­nök mutogatni akará, hogy ő is republicanus, ha Thiers úr is , szükségből republicanus. A köztársa­sági alkotmány iránti rokonszenve bizonyítgatásául hív­­táa föl Lamartine urat, hogy alkotna egy mi­nisztériumot. Jellemző az elnöknek a mostani körül­ményre vonatkozó nyilatkozata , mi következőleg Lamartine úrrali­ bánásmódjára is alkalmaztathatik. A nyilatkozat ilyen forma: „A régi pártok főnökei, kik a köztársaságot alapilag utálják, részint V. Hen­rik , részint a Párisi gróf javára, elkeseredett har­­czot folytat ellenem, azon ürügy alatt, mintha én az alkotmányt megsérteni, és a császárságot be­hozni szándékoznám. Minthogy azonban, daczára annak, hogy minden lehető körülmények alkalmával az ellenkezőt tanúsítottam, a gyanúsítások még­sem szűnnek meg, jobban ezeket nem c­áfolhatom meg, mintha oly embert bízok meg kabinet­alkotással, ki magára megszemélyesített köztársaság; azután, re­mélem , hogy az ellenem fölhozott panaszok önként elenyésznek.“ Lamartine úr Bonaparte úrnak oly­­formán válaszolt , hogy őt mind a többség, mind a kisebbség utálja, következőleg oly minisztérium, melyet ő alakítna, nem sokáig élhetne. A Presse Lamartine urat kissé megfeddi azért, hogy vonakodik minisztériumot alkotni, midőn, és ellenkezőleg, a köztársaságiakra számíthat, s a több­ség is legalább semlegesen viselné magát. A Presse egyenesen Lamartine úr büszkeségének tulajdonítja, hogy ’nem vállalja el a miniszterséget, szégyenelvén ő, ki a köztársaságot alkotta, Bonaparte alatt szolgálni. A Presse a többek közt így nyilat­kozik: „A büszkeségnek két neme van: egyik nemtelen, és nemes. Egyik hirt, lármát, hasz­not , megtiszteltetéseket hajhász, a másik csak közjót. — Mi nem mondjuk a másikat Lamartine úrról: ő igen sok jót tett, sok roszat elhárítván. Neki gyakran és keserűen szemére lobbantják, hogy ő alapította a köztársaságot. Egy, csak egyetlen esz­köz által győzedelmeskedhetik e szemrehányáson; ez, hogy tartsa meg.“ Következőleg, hogy a baloldal­nak is adjon befolyást. — A Patriéban ezeket olvassuk: „A rendőrség még egy titkos társulatot fedezett föl. A magát „ Union des communes“nek nevezett egylet harminc­hat tagja tegnap estre letartóztattatott. Ma ismét húszat fogtak

Next