Pesti Napló, 1853. november (4. évfolyam, 1094–1118. szám)
1853-11-01 / 1094. szám
1853. negyedik évi folyam. 1094 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 ., — ff . A havi előfizetés , mint a számonkénti eladás is megszűnt. Félévre . 8 „ — „ „ A lap politikai tartalmát illető minden kolda a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő uri-utcza 8-dik szám. 'v V 1 t .Évnegyedre 4 ., — „ „ Egy hónapra 1 fz. 30 k. p MM. Szerkesztési Iroda: Uri-utcza 8 sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Kedd, nov I-jénhiRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit sora 4 pgo kraj- Márjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczérjával számittatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. ---------------------—_______________________________ Távirati sürgöny. IK / ^ A „PESTI MI’LÓ szerkesztőségéhez. Elindult Bécsből oct. 31. estve 7 órakor. A török sereg. hir szerint mintegy 26 ezr fős csapattal, Kalafátnál a Dunán átkelve, Oláhországba benyomult. Az átkelés napját s egyéb körülményeket a tudósítás nem említi. A C. Z. C. az átkelést szinte felhozza, de a sereg számát nem mondja meg. Budapest, oct. 31. Az „Ostdeutsche Post“ f. hó 20. és 25-kén kelt számaiban HE. jegy alatt közgazdászati értekezések olvashatók, melyek hazánk mezőgazdasági viszonyaival foglalkoznak. Mint rendesen lenni szokott, midőn értelmes ember oly tárgyra is kiereszkedik, melyet tökéletesen nem ismer, e két értekezés is számos egészséges eszme és tévedés, igazság és elfogultság, jóakarat és előítéletek halmaza. Igaza van például a tisztelt értekező úrnak, hogy a föld teljes hasznának kimeríthetésére, munka, értelem és tőke kívántatik, s hogy ami e három nagy factor előmozdítására Magyarországban történik, az az összes birodalom javára esik. Érdemes ügybarátunkkal egyetértve, állítjuk Mai is, hogy az értelmiség emelésére, s különösen a szakismeretek terjesztésére a falusi iskolától fölfelé a tudományosság minden ágazatain keresztül a képzés és oktatás korszerű s a népfajokhoz alkalmazott szervezése rövid idő alatt gazdag gyümölcsöket teremne. Elismerjük nemcsak, de több ízben ki is mondottuk már továbbá, hogy miután a feudális kötelékek megszűntével a birtokviszonyok hazánkban is azon szilárd alapokra vannak fektetve, melyeket a „hitel“ természete igényel, — az államnak legközelebbi államgazdászati teendői közé tartozik a földbirtokosok érdekében azon hitelintézeteket is életbe léptetni, melyek olcsó pénzt juttatván beruházásokra, az uzsora és elszegényedés átkait elhárítják. De „tömeges gyarmatosítások“ eszméje, mely körül tisztelt értekező úr mereng, s melyet véleménye szerint Magyarországban a földmivelési munka erőarányának helyreállítására szükségesnek hisz, — azon rög- és téveszmék egyike, melyeket a bécsi és németországi sajtó, kivált a forradalom óta, különböző okokból, nagy előszeretettel karolt fel. Érdemes ügyfelünk, úgy látszik, ez eszme ismétlésére tisztán azon szempontból indítatott, mivel a magyarországi latifundiumok nyereséges mivelésére a létező embererőt elégtelennek tartja. S ez, meggyőződésünk szerint, túlnyomó mértékben csalódás. Lehet-e például Nagybritannia mezőgazdasági virágzása ellen kifogást tenni, s melyik legnépebb része birodalmunknak mérkőzhetik vele e tekintetben? Pedig, ha az angolországi népességből az ottani hivatalos kimutatások szerint a gyárüzletre 60% levonunk, a fenmaradó 40%, mint amennyi a földmiveléssel foglalkozik, egy négyszög mértföldre nem tesz többet 2400 léleknél, mely a magyarországi átmérőleges népességgel teljesen megegyez. A mezőgazdasági miveltség különbségéhez mely a két ország közt fenáll, könnyen megtalálhatja a kulcsot minden gondolkozó a különböző ipar-, kereskedelmi, s egyéb országos viszonyokban, s a különböző gazdálkodási rendszerben. Helyesen mondja tisztelt értekező úr, hogy a Duna és Tisza szomszédságában elnyúló termékeny rónaságok Déloroszországgal felérnek, s a bánság amerikai termő erővel bir; de épen azért nem tartjuk Ausztria érdekében, hogy a kánaán, melynek feleslegéből a birodalom túlnépes részei s iparvilága nyeri élelmét, felboríttassék bevándorló népességgel azon csalékony külszín miatt, mit a túlnépesség egyes vidékeknek és tartományoknak kölcsönözni szokott. Azonkívül, hogy a hűbéri viszonyok megszűnése, egyesülve a szaporodó kiadások sarkalló erejével, a parasztgazdát szintúgy mint a nagybirtokost különben is kettőztetett munkára, s jutalmazóbb földmivelésre ösztönzi; azonkívül hogy az állam hivatva van, korszerű nevelési és szakképzési intézkedések által a termelési képességet szellemi úton is fokozni, s ezáltal a földmivelést hálás eredményekre vezetni; van még két rendszabály, melyeknek általános alkalmazása hazánkban gyarmatosítások nélkül is mind a mezőgazdaságot átalakítani , mind a népesedést természetes határok közt közvetve emelni fogja. Az első a birtokközösség megszüntetése s a közlegelők felosztása a megállapított törvények értelmében. A második az angol bérrendszer meghonosulása birtokosaink kiterjedtebb uradalmaiban. Ez utóbbi mellőzhetlen corolláriuma a birtokterjedelemnek, s a hűbéri viszonyok megszüntetésének; és ez azon tér, hol a tisztelt értekező urnák azon második javaslata, melyben vagyonosb és értelmes a német földmivelőket a magyarországi bérlésekre, ha lehet nagyobb társulatokban is, ösztönöz, szerencsésb megoldásra és sikerre számolhat, mint a tömeges bevándorlás. Kételkedünk rajta, hogy a sajtó bárminemű kecsegtetésekkel képes legyen az európai kivándorlások mostani folyamát, (jelentéktelen vállalatokat kivéve) más irányba vezetni át. Igen természetes. Szegény kivándorlók számára uratlan föld nincsen, vagyonos embereket pedig nem lehet a választásban kényszerítni. S ha az illetők, különösen a földbirtokosok a czélra vezető s hatalmakban álló eszközökkel élnek , úgy igen rövid idő alatt felvirulhat mezőgazdaságunk, anélkül, hogy akár követelőbb kivándorlókat nem teljesíthető kilátásokkal ide édzegetni, akár pénztelen bevándorlókra száz és száz milliónyi áldozatokat fordítani szükség legyen. A kérdés megérdemli, hogy abba még közelebb is ereszkedjünk. London, oct. 35. 4* A nagy bajkérdés hullámzó vizein, itt ma szélcsend uralkodik; de melyet rövid idő múlva a czárnak talán már érkező válasza azultán hadüzenetére, vagy ez üzenetnek megtörtént beváltása, meg fog szakítani. — Mert hogy az orosz válasz a Dunafejedelemségek kiüritetését illetőleg, tagadó leend, s hogy a harcz immár elkerülhetlen, alig kétséges többé. A dolgok ily állásában szokott kettős vigaszával áll elő a vezérlap. „A harcz ignoráltatni fog“ — úgymond — „és színhelye zárva tartatni a középeurópai nagyhatalmak által ; a nyugati nagyhatalmak részéről pedig csak „pici háború“ (petty war) fog folytattatni.“ Dúsgazdag politikai szótárából merített ez ujándad kifejezést: „petty war“, a Times azokkal illustrálja, mik nem rég Nyugat- Afrikában történtek. Tudva van , hogy a brazíliai s cubai rabszolgakereskedés meggátlására , Anglia még régebben tengeri ötvonalt húzott Nyugat-Afrika partjaira , avatkozván alkalmilag e cordon-erővel a néger törzsökök belügyeibe. — így Lagos királya, ki szövetségben állott az Angliával ellenségeskedő Dahomie fejedelmével , egy angol corvets consul által letétetett, s Atakot ültetek a megürült polezra; s midőn a múlt hónapban a brit kegyencz ellen, volt főnökük érdekében a lagosiak fellázadtak, ezek angolágyukkal csendesíttettek le. Azok, kik a Times szerint, az Afrikában viselt minden tekintetben fekete harcznak csatászati s hadászati elveit Európára is alkalmazhatónak hiszik, meg fognak nyugodni a petty war-ról mondott biztatásokban; de nem oszlik aggalmuk azoknak, kik a mai Times után, ugyancsak a mai Morning Chronicle-t is kezökbe vévén olvasák , hogy a háború, ha egyszer keleten kitör, bizonytalan következményű, „határtalan tartósságú“ leend. — A másik, mit a vezérkormányközlöny vigaszul felhoz, az , hogy valamint Anglia az egyptomi alkirály ellen nem azultánért, de önmagáért lépett fel, s a spanyol kormánynak is újabb időkben garantiát Cuba mellett önmagáért ajánlott, úgy a török-orosz háborúba is, nem az ottomán birodalom megmentéséért, mire egyenes szerződés által nem köteleztethetik, hanem saját érdekéért, mely az európai közérdekkel azonos, avatkozik. — E vigasztalás jól eshetik az angoloknak, de nem más nemzetbeli békebarátoknak , kik jól tudják , mikép az angol érdek igen rugékony, és sokra, jóban roszban nagyra, csiklandozható. „Legyen a miénk“ — így ír egy hetilap — „a szép s classicus Rhodus sziget, erőditvényei s kikötőjével. Mert igy Gibraltárral a középtenger bemenetelénél Máltával a közepén, s az egészséges termékeny Rhodussal a másik végén — a nagy tó egészen kezünkre jutna. Kis Ázsia, Mesopotámia és Syria angol tartományokká válnának, s minden itt, 160 millió embertől lakott roppant birodalmunkban Indiába vezető, el volna zárva Európa előtt. A nyugatázsiaiak, syriaiak s Cyprus lakói, szász szellemben civilizáltatnának, gyarmatosítatnának, s nyeretnének meg a kereszténységnek. S ha elérése e nagyfontosságú czéloknak háborút igényel, mily kormány állhatna ez igénynek ellene ? vagy hol a férfiú, ki parliamentben vagy azon kívül irigyelné az azok elérésére vezető költségeket ?! “ így okoskodik az angol érdek. Ma nem akar egyebet, mint egy „pici háborút,“ nem másért ránt kardot, mint hogy ezzel újból kihegyezze a hat havi negotiátióban eltompült tollat. Holnap ellenben meglehet : már Britindia benszülötteit hozza át a véres tengeren a keleti csaták színhelyére; szövetkezik Kaukázusnak örök harczban álló törzsfajaival; s teli tüdővel fújja önérdeke izzó szenét, nem törődve azzal : ki szemébe száll is a parázs? hova vetődik el a szikra ? Anglia biztosnak óhajtja India útját, szabadnak a hatalmát a közép- s világtengeren, s e két okból gyenge kezekben a Dardanellák s Bosphorus kulcsait; ez érdekét, mig lehet, békével, ha nem, háborúval, sőt ha kell, világháborúval is hajhászni kész. Az önérdek Angliának politikai szükség. Való vigasztalásul tehát nem az szolgálhat a békebarátnak, hogy Anglia csak önérdekéért bocsátkozik harczba, hanem hogy háborút fogad ugyan, de nem keres, hogy tehát háborúra adni vagy nem adni neki alkalmat, egyéb nagy hatalmaktól függ. Az ez évi parliamentben hozott több hasznos s meszszeható törvények közöl különösen üdvös az, mely tekintetbe vévén az anyaország bűnöseivel elárasztott gyarmatok panaszait, a transportatiót e gyarmatokba eltörlé. E törvény a múlt héten vétetett első ízben kísérleti gyakorlatba. Nyolcz fogoly a woolwichi dockyardból, kiállván a kényszermunka három s négy évi büntetését, transportáltatás helyett szabadkelési jegyyel elláttatva kibocsátatott. E jegyek eddig a gyarmatokban, most az anyaországban adatnak ki. Értelmök az : mikép a bűnös szabadon járhat s kelhet, üzletet vagy mesterséget folytathat , de mindig a rendőr őrszeme alatt; s ha összevegyül régi czimboráival, vagy újabb bűnt követ el, szabadságától, szokott perrendtartáson nyi t EGY MAGYAR NÁBOBFolytatás. *) XX. Az ünnepély. Az alapkő le volt téve, a nagy és nevezetes társulat megalakult s nekünk nincsen egyéb hátra, mint azon őszinte óhajtásunkat csatolni e fölötti örömünkhöz,vájjon mind ezen igen tisztelt hazafiak más közérdekű ügyekben is hasonló buzgóságot fejtsenek ki s azzal mi is csatlakozhatunk azon számtalan éljenekhez, melylyel a társulat tagjai egymást kölcsönösen és méltán megtisztelik. A gyülésteremből megválva a nagy társalgási teremben gyűltek össze a vendégek, a viták és tanácskozások délutáni négy óráig tartottak, s Málnai Georges, akivel csak találkozott, mindenkinek elmondá, hogy ő meg nem foghatja, hogy egy csepp étvágya sincs. "Karöltve sétált együtt a két szép demnő; mindenki, aki látta így őket, megvallá, hogy nehéz volna választani, melyik szebb közölök? Az asszonyságok, a szigorú úrnők szívességgel, bókokkal halmozák a házi asszonyt, a szegény polgárleányt, ki ez órában érezé legjobban, minő Istentől adott ajándék ránézve e nemes barátnő, ki őt nimbusával körül fogja, ki—hogy az igazi szót alkalmazzuk,— divatba hozta a salonokban az irániai nyájasságot. Az elegáns ifjak, a salonok arszlánjai, mint bolygó csillagok rajzották körül a társaság e két napját; maga Szépkiesdy gróf úr is őket látszott keresni szemeivel, s bár jól látta, hogy Flóra mindig boszúsan elfordítja tőle arczát, ez csak annál erősebb ok volt az obugát ostromlására. — Tudja-e ön azt gróf, szólt Flóra az útjukat álló nagy férfiúnak, hogy én önre haragszom ? Igen komolyan haragszom. — Annak csak örülni tudok, felelt a nagy ember, öntudattól sugárzó orczával, mert akire az asszonyok haragusznak, az bizonyos lehet arról, hogy szeretni fogják. — Nagyon helytelen fogalmai vannak önnek az asszonyok haragtartása felől; ha mi ön ellen egyesülünk , mi megbuktathatjuk önt s ön elveszti népszerű-Iégét az egész országban. *) Lásd Pesti Nap, 1093. számít. Ez egy jó naiv tréfa volt, mely nem roszul hangzott egy olyan kis eleven mosolygó hölgy rózsaajkairól, mint Flóra, s erre bármelyikünk is azzal felelne, hogy megadná magát s kézcsókolva kérné izgalmas felfüggesztését ez ellenségeskedéseknek; ámde a nagy férfiú jobbnak látta erre mindjárt buzogánynyal felelni. Olyan képpel és állással, mintha a zöld asztalnál ülne, viszonza, elébb végig gondolva a phrasist, melyet mondani fog. — Asszonyom ! Próbálták ezt már velem mások is. Én asszonyokkal szerelmeskedni szoktam , őket meghódítom , de velök nem harczolok és tőlök nem félek. Ily mondások után szokása volt a nagy férfiúnak megfordulni, és tova menni, mintha nem hinné képesnek ellenfelét, hogy még furcsábbat tudjon mondani. Egy pár buzgó bámulója a derék hazafinak hirtelen plajbászszal tárczájába jegyző e feledhetetlen mondatot. Fanny egészen el volt bámulva, Flóra pedig nevetett. — Ettől örök időkre meg vagyunk szabadulva. Olyan gyöngéjét találtam érinteni, amit soha meg nem bocsát. Neki a népszerűség az arany bornyúja, s aki azt meri állítani, hogy ebben megingatja, az mindennemű jó indulata ellen biztosítva van. Nem sokára ebédre csengettek : a társaság nagy zajjal és kedvvel elfoglalá az asztalokat, miknek leírásától lelkismeretesen megtartóztatom magamat, először és másodszor azért,mert az ilyenek csak természetben mulattatók, leírva pedig véghetlenül unalmasak. Gazdagság, pompa, fény, pazarlás, volt a mennyi kellett, s a mennyi a Nábob hírének megfelelt, a magyar konyhától kezdve a franczia szakácsművészet minden mesterséges teremtményéig kapható és élvezhető volt minden, s borokban nem volt mód választani. Az ebéd vége egész a késő éjszakába nyúlt be, a midőn már nagyon hangos kezdett lenni a társaság; a nagy hazafi elővette szokott sikamlós, kétértelmű anecdotáit, nem igen törődve vele, hogy nők is vannak jelen, mondani szoká: castis sunt omnia casta, a tisztáknak minden tiszta, aki már tudja hogy miért kell elpirulni, azon úgysincs mit elrontani többé. A hölgyek pedig úgy tettek, mintha oda sem hallgatnának, szomszédjaikkal kezdve beszédet, s nem törődtek vele, hogy az eredeti ficzkók, a nagy hazafi obuigát közönsége a phrasisok claqueurjei, min kaczagnak olyan gégeszakadtából. Azonban mindenki lehetőleg jól iparkodott magát érezni. Ki volt boldogabb, mint a Nábob. Eszébe jutott, hogy alig egy év előtt itt, azon a helyen, melyen most ül, minő iszonyú jelenet érte őt, és látta most maga mellett ülni a szép, a bájoló nőt, és víg eleven társaságot, mosolygó, derült arczokat körül. Majd megrendült az előszobában Bihari hegedűje, vígan, szomorúan; egy egy eredeti fiú felrúgta a székét s kiment a czigányok közé s tánczolt egymagának; benn az alatt a szózatosabb hazafiak ittak sorba minden vendég egészségéért, kiváltképen a házi úrért és házi aszszonyért, s azután mindenféle abstract tárgyakért, egyesületekért, vármegyékért, collegiumokért, ennek meg amannak a korszerű eszmének szerencsés sikerüléseért. Gróf Szépkiesdy tartott egy hosszú beszédet, melybe igen szépen bele volt szőve minden megéljenezett phrasis, ami egy esztendő alatt a zöldasztaloknál elmondatott; voltak, akik már ezt a beszédet negyedszer hallották, egyszer az országgyűlésen, másszor egy főispáni beigtatáson, harmadszor egy megegyesülésen, és most az agarász társulat keresztelőjén, ami azonban senkit sem akadályozott abban, hogy rettenetes éljeneket ne kiáltson rá: a jó annál jobb, mentül többször hallja az ember. Maga János úr is kifogyhatatlan volt a főasztiválokban, s ha e részben egy igen tisztelt dámának, gróf Kereszthynének nem kellene adnunk az elsőbbséget, azt mondanék, hogy mind életes mondatokban, mind poharak ürítésében ő volt a társaság hőse. Azért azonban, minden esetre kiválólag meg kell őt dicsérnünk, hogy annyi ivó között neki jutott legelőbb eszébe, miszerint két jelen nem levő férfiúért poharat emeljen, kiknek egyike István gróf, másika Rudolf, s elmagasztalván mind a kettőnek érdemeit, rájok köszönté a poharat, mi által oly lelkesülést idézett elő, hogy még a hölgyek is poharat ragadtak s koczintottak vele. A sugárzó öröm e pillanatában egy szolga lépett oda Szentirmaynéhoz, s egy levelet adott át, melyet gyors futár hozott Szentirmáról. Flóra repeső szivvel ismeré meg a borítékon férje kézírását, azonkívül is szokás volt még azon időkben a levelek boritékára is kiírni a czím alá: „kedves nőmnek, legnagyobb szeretettel,“ hogy még a posta is gyöngédebb kezekkel nyúljon hozzá. Tehát ő írja azt! Pestről írta. Szentirmayné engedelmet kért, hogy félrevonulhasson, a levelet elolvasandó. Felkelése jel és felszabadítás volt az egész társaságnak az asztal elhagyására, az amalgamisált tömeg szétoszlott a többi teremekbe. Flóra és Fanny észrevétlenül félrelopták magukat hálószobájukba, ott egész nyugalommal elolvasandók a kedves levelet. Azt perse Fannynak is meg kelle tudni, hogy mi van bele írva ? Felzakitá a hölgy örömtül remegő kézzel a pecsétet, miután elébb szivéhez szokta a levelet, de néhány sort olvasok belőle. „Holnap Karpatfalván leszek. Ott találkozunk. Rudolf. 1000.“ Ez az ezer azt jelenti, hogy „ezer csók“ Milyen öröme volt a kedves nőnek, összevissza csókold a helyet, hova a férj neve volt írva, mintha legalább is sokat előlegezni akarna e küldeményből s azután elrejtő keblébe, mintha a többi 900at még későbbre kívánná eltenni, azután ismét elővette és újra elolvasá, mintha nem emlékeznék egészen a levél tartalmára, s újra el kellene azt olvasnia, hogy tökéletesen megértse, és azután újra meg újra összecsókolá azt, úgy, hogy utóbb maga sem tudta már, mennyi hiányzik belőle ? És Fanny is teljesen oszta barátnéja örömét, az öröm oly ragadós. Holnap megérkezik Rudolf, milyen jó kedve lesz azontúl Flórának ! Látni fogja a legnagyobb boldogságot, amit szerető szív képzelhet és nem fogja azt irigyelni, nem örülni fog a más örömének, legjobb barátnéja boldogságának, ki bírja, magáénak mondhatja azt a férfit, akiről mindenki annyi jót, annyi szépet beszél, és az holnap ide fog jönni, s hogy addig is nejének örömet szerezzen, megírja jövetele napját. Nem jön ólálkodva, meglepve, mint a ki féltékeny, hanem előre tudatja jöttét, mint a ki bizonyos róla, hogy nagyon, nagyon szerettetik. Óhe boldogságot látni mily öröm lesz. A két hölgy örömsugárzó arczczal tért vissza a társaság közé , mely éjfélig együtt mulatott, azután mindenki szobáiba távozik. János ur zeneszóval kisérő vendégeit nyugalomra, azután valami altató symphonia zengése mellett hordá ablakról ablakra a czigányokat. Azután az utolsó hang is elhalt és azután aludt mindenki és álmodott szép dolgokat. Rókákról az agarászok, gyűlésekről a szónokok, pistétomokról Málnai úr, férjét ölelte álmában a szűz keblű delnő, és Fanny álmodott arról a szép mosolygó arczról, kiről annyit gondolkozott, s ki oly szelíden tekinte rá, beszédes kék szemeivel s oly csodás, oly édes hangon tudott beszélni hozzá. Hiszen álmodni mindent szabad! Tehát holnap ! (Folgatunk.)