Pesti Napló, 1859. október (10. évfolyam, 2890-2915. szám)
1859-10-01 / 2890. szám
PEST, SEPTEMBER 30 (Fk.) „Nolo acerbam sumere“ mondá a róka, azt látva, hogy a szőlőfürt nagyon magasan függ. „Nem akarunk napóleoni secundogeniturát“ mondja a „Moniteur“ azt tapasztalva, hogy nincs kilátás e terv valósítására. Vannak t. i. sokan, akik azt állítják, hogy a Moniteur e nyilatkozata nem egyéb, mint a biarritzi tanácskozás egyik eredménye. Ez alkalommal I. I. Lipót király határozottan kinyilatkoztatta volna , miszerint Anglia semmi feltétel alatt nem állna rá oly combinatióra, mely valamelyik Napoleonidát egy középolaszhoni trónra ültetne. E mellett szól a Morning Post, Palmerston lapjának azon czikke is, mely egész komolysággal polemizált a szóban álló terv ellen, és a „Gironde“ czímű franczia lap csak az imént kapott hivatalos megintést, mert azon agitátiót merte lefátyolozni, mely a herczegségekben Napoleon hg érdekében folytattatott. Mindezt csak amúgy mellesleg akartuk megjegyezni a Moniteur-közlemény őszinteségének jellemzésére. A főkérdés azonban más körül forog: minő befolyással leendő nyilatkozat az olasz ügy megoldására? Bécsi lapok „egyszerűsítést“ látnak benne, mi ellenkező véleményen vagyunk. A szóban álló combinatio t. i. arra cérzott volna, hogy e restauratio és annexio közt középút választatván, az egymással szemben álló irányok közt compromissió hozassák létre. E középút most el lévén zárva, az ellentét ismét egész ridegségében áll előttünk. Ez azon véleményre jogosít, miszerint Biarritzban nagyon keveset végeztek, és egyetlen lépéssel sem közeledtek az olasz kérdés valóságos megoldása felé, hanem legfölebb abban egyeztek meg, hogy miután az eseményeket mindenfelé kielégítő útra téríteni nem lehet, hadd menjenek azok amint mennek; a nagyhatalmak pedig egyelőre nézők maradnak, fenntartván maguknak azt, hogy a körülmények szerint később ismét belenyúljanak a dolgok menetébe. Hanem ezzel korántsem fogadjuk el azon nézetet, mintha Napóleon császár Piemontot végképen cserben hagyná, és annak ellenségeire bízná, úgy bánni vele, amint nekik tetszik. Véleményünk szerint nem szabad szem elől eltéveszteni azt, hogy Napóleon császár csak fontos okból és érett meggondolás után vont kardot az olasz ügy mellett, hogy tehát sürgető körülmények indíthatták ugyan arra,miszerint a fegyveres utat tovább ne kövesse, vagy talán eredeti tervével nem tökéletesen megegyező arrangementre is ráálljon, de soha sem módosíthatták szándékát akként, hogy a béke által ellenkezőjét akarhatná annak , mit a háborúval akart. Az pedig, hogy ürügyet keres, Angliával összeveszni és ez ürügyet az olasz ügyben találná, a legmerőbb képtelenség, melyet mi sem tesz kézzelfoghatóbbá, mint a „Moniteur“ legújabb nyilatkozata, mely azt mutatja, hogy a franczia császár Anglia kívánaténak engedett. Minket legalább nem tántorítottak el a legújabb események azon hittől, miszerint a két nyugati hatalom az olasz kérdésben egyetért (természetesen, míg a whig kormány felülmarad) és hogy egyedül a szerepek nagyon ügyes felosztása által törekszenek a világot végczéljaik iránt, amennyire lehet, homályban hagyni. A „Morning Post“ még most is azt állítja, miszerint a herczegségeknek Piemontba való bekeblezése „valószínű.“ Ezt mi feltétlenül nem akarnék ugyan aláírni, de igenis azon feltétel alatt: ha a herczegségek képesek, saját keblükben minden ellenmozgalmat letartóztatni, ami huzamos időre csakugyan nem könnyű feladat. Mi részünkről nem képzelhetjük, hogy Napóleon császár az olasz háborúval csak le akart rontani, anélkül, hogy mindjárt elejétől fogva új építési terv ne lett volna zsebében, és hogy ő az ilyen terveket még a legnagyobb akadályok közepette is lassan, de biztosan és következetesen végre tud hajtani, köztudomású dolog. Végső eszközökkel Természetesen csak végső esetben él, de akkor erélyesen és minden habozás nélkül. Nem lennénk őszinték, ha olvasóinkkal azt akarnák elhitetni, miszerint akár csak gyanításunk lenne azon módról, melyen Napóleon császár az olasz kérdést megoldani szándékozik, de megjelöltük azon utakat, miket ő, egyéni meggyőződésünk szerint, nem követhet, vagy csak akkor követhetne, ha pályája tetőpontján túl lenne, és ha utjának hátralevő része már lefelé vinne. Nem hiszszük, és — amig nem kell — nem fogjuk hinni, hogy az uj bonapartismus már ennyire jutott volna! A cs. kir. Apostoli Felsége f. évi sept. 19-ről kelt legfelsőbb határozatával Konecsny Vilmos tudort, a magyarországi pénzügyi országos igazgatóság álériökét, a budai pénzügyi országos igazgatósági osztály érdemteljes vezetésének elismeréséül, a Ferencz József-rend középkeresztjével legkegyelmesebben földisziini méltóztatott. A következők, úgymint: Nagy Sándor hivatalhelylyel Mezőtúron, Nagy László hivatalhelylyel Kalocsán és Terbesz Ede hivatalhelylyel Egerben, cs. kir. körjegyzőkké kineveztetvén, a jegyzői esküt a pesti cs. kir. főtörvényszéknél letették. A nagyváradi cs. k. orsz. pénzügy igazgatóság a rendelkezése alatt álló számlahivatal gyakornokát Zwaryez Juliánt, gyűjtőpénztári III. osztályú segéddé ideiglenesen kinevezte. A nagyváradi cs. kir. helytartósági osztály elnöksége Psutka József megyei írnokot Békés-Csanád megye főnöksége irodai tisztjévé nevezte ki. A nagyváradi cs. k. orsz pénzügyigazgatóság osztálya, a rendelkezése alatti orsz. fiókpénztárnál megürült járulnoki állomásra Kornhäupel Antal budai orsz. főpénztári dijnokot ideiglenesen kinevezte. A Protestans Lap a protestánsokra vonatkozó cs. k. nyilt parancsot következő szavakkal kiséri: A közzétett császári nyiltparancs a magyarországi mindkét hitvallású evangélikusok egyházi életét históriai fejlődése alapjára visszahelyezvén, ezzel azt kétségkívül az egyedül törvényes hasisra kívánta fektetni, amiért is lehetetlen, hogy Felséges Urunknak egyházunkra is kiterjeszkedő honatyai gondoskodása és jóakaratának ezen félreismerhetlen jeléért méltányló elismeréssel és hálával ne adózzunk. Azonban a mily erős hitünk, őszinte meggyőződésünk a Felségének egyházunk iránti atyáskodó jóakarata felől, oly komoly aggodalmaink vannak az ügy érdemét és azon eljárást tekintve, melyet Ő Felségének magas kormánya választott, hogy a legfelségesb akaratot érvényesítse, a miért is valóban a magyar protestáns egyházjogaival és szellemével való ismeretlenségét árulná el, ki azt hinné, hogy a sept. 1-jei nyiltparancs azon módon, a mint velünk közöltetett az egyház óhajtásait kielégitendi vagy azt épen örvendezésre inditandja. A magyar protestáns egyház a felséges Uralkodó iránti hálás tisztelettel, de egyszersmind a nagyszerű ügy szentségéhez illő komolysággal veendi a császári nyilt parancsot, és pedig következő okoknál fogva. A magyar protestáns egyház első keletkezése óta mivoltához illő alkotmányos szabad létezhetésért küzdött, azt országos törvények által magának biztosította, és oly alkotmányos életet létesített kedlében, mely ügyei intézésében törvényes igazságot, de kegyelmet soha nem ismer. E tekintetből az egyház évek óta türelemmel és vallásos resignatióval várta régi szent jogainak szabad élvezhetésébe való visszahelyeztetését; bírta is erre nézve a felséges Uralkodó szavát, e szó szentségének hitt, ennek teljesedésbemenését egész bizonyossággal remélte. A magas kormány a Felség ígérte egyház rendezését munkába vette, és három évvel ezelőtt közlött velünk egy tervezetet, mely a létrejövendő egyházszervezésnek alapvonalait adá. A magyar protestáns egyház akkor kimondta, hogy az önkormányzat jogához változatlanul ragaszkodik, ennek folytán kérte Ő Felségét, hogy adjon neki engedélyt zsinattarthatásra, melyen ügyeit maga szervezhesse, s azt várta Ő Felségétől, hogy az engedélyt megadja és kimutatja az irányt, melyen haladva az egyház önmagának törvényeket alkothat. — Ő Felsége kérelmünket megtagadta , és a helyett egyházi ügyeinket törvényes jogalapra az által kívánta visszavinni, hogy az 1791-ik évi zsinat által készített, most a magas kormány által újból dolgozott, idő és körülmények szerint módosított törvényjavaslatot szentesítette és az 179%-diki vallásügyi törvényt megerősítette, a nélkül, hogy — a mint a dolog természete kivárja — a nagy mű törvényes alakban történendő elfogadására . Felségének magas kormánya egyúttal az egyháznak ideiglenes restitutio in integrum által hatóságaink törvényes működtetését ennek nyomán zsinattartást tehetősített, szóval oly intézkedéseket tett volna, hogy valamint zsinat tette a felterjesztést, zsinat fogadhassa ő Felségének válaszát, hogy így a legfelségesb akarat egyházi törvényeink útja és módja szerint foganatba vétethessék. Mikor és mikér akarja már most a magas kormány az ügy életbeléptetését eszközölni ? Az sehol sincs kimondva, mikor lép a császári nyílt parancs hatályba. De tegyük fel, hogy ma lép hatályba. Micsoda testület vegye a dolgot kezébe, hogy foganatosítsa ? A régi superintendentiai testületek nem, mert azok a nyílt parancs szerint hatályon kívül léteznek , tehát az új superintendentiák. De hát ki rendezze azokat ? Micsoda törvényes testület hajtsa végre ezen előre kiszámíthatlan bonyodalmakkal észer meg ezer nehézséggel járó nagy művet? — Brit mihi magnus Apollo, ki megmutatja nekünk az Ariadne fonalát, mely e tömkelegből, a törvényes formákat megtartva, kivezet. Mennyivel czélravezetőbb, az ügy természetéhez illőbb lett volna, ha a magas kormány előlegesen az egyház ideiglenes restitutióját kimondja, ennek folytán a zsinatot elrendeli s akkor az 1791-iki zsinati aoták módositványának megerősítését az egyházi alkotmányosság rendje és módja szerint végérvényes megállapítás és elfogadás végett a zsinat elibe adja; — akkor a két hitfelekezet egyetemének gondja lett volna a szervezet életbeléptetésének lehető legjobb módját eltalálni és annak mielőbbi foganatba vételét lehetesíteni. Ez után Ő Felségének kegyes jóakaratú intenziója elérve, az egyház megnyugtatva lett volna, míg a mostani eljárás aligha több nehézséggel nem lesz összekötve. A nehézségektől eltekintve, az egész ügyet illető más komoly aggodalmunk is van. A császári nyílt parancs bir ugyan több kitűnő vonások mellett azon szabadelműséggel is, miszerint a bekövetkezendő zsinatnak megengedi módosításokat, javításokat tehetni és azokat felterjeszteni. Az időszaki sajtó feladata lenne már most az ügynek nyílt, de részrehajlatlan, mindenoldalú megrostálása által a szélsőségeket közvetítni, az eszméket tisztázni, hogy felül az egyház valódi óhajtásai iránt tájékozva, alól a teendő intézmények befogadására a kedélyek elkészítve legyenek, így állván a dolog, azt az alázatos észrevételt tenni bátorkodunk, hogy szólni kötelességünk, s mi kötelesséTegnapi számunkban közöltük már levelezőnk tolla után a török fővárosban közelebb felfedezett összeesküvést — eddig tudva levő részleteivel; — ugyanazon alkalommal vettük másik levelezőnknek is e tárgyra vonatkozó tudósítását, melyet — az ügy fontosságánál fogva, — czélszerűnek láttuk szintén egész terjedelmében adni. — A levél tartalma következő: S t a m b u 1, sept. 21. Egész Konstantinápoly mozgásban van. Egy különféle hírek által nagyított összeesküvés felfedezése teszi a nap fő eseményét. Már a Balram ünnep alkalmakor lehetett a főváros lakóinak némely osztályaiban rosz hangulatot észrevenni, miről én tettem is önhöz irt levelemben említést. *) A kormány e gyanús hangulatot szintén észreveve, és fürkészte annak okát; mindazáltal nem a rendőrminiszter, hanem a fáradhatlan hadügyminiszter volt az, ki az összeesküvés nyomaira talált, s H a sz a n pasa, dandártábornok és a bostornsi ütegek parancsnoka által nemcsak felfedezése, de főbb tagjainak kitudásához is jutott. A főváros lakói közt gonddal táplálták némelyek a gyanút, mintha a végrehajtás alatti közmunkák, s főleg a császári palota gazemeterje által kiszolgáltatott gázvilágítás az ingatlan javakra oly adót hozna, melynek hovafordítását nem lehetne ellenőrizni, s ez annál nyugtalanítóbb volt, minthogy a főváros közingatlanságain semmi teher sincsen. Az elégedetlenség tovább szítására vállalkoztak kevésbbé felvilágosult, s maradó irányú férfiak, kik a felhozott rendszabályt a szultán és miniszterei, de kivált Riza pasa fenyegető haladási tendentiájának tulajdoníták. Ezen utóbbi vitte be a légszeszszeli világítást a tüzér arsenalba is, mely muzulmánok lakhelye lévén, ezek inkább sötétségben akarának maradni. Albániái Dj a fér, jó családból, hajdan pártos, később a lefolyt keleti háború alkalmával egy nem rendes csapat élén szolgálatát ajánlá; e minőségében megnyeré a generalissimus Omer pasa kegyét, ki pártfogoltjai megválasztásában nem mindig volt szerencsés, ezenkívül kineveztetett pasává, és rendjellel lett kitüntetve. A rendetlen csapatok eloszlatása után Djafer hivatal nélkül maradt, de kis vagyona mellett módot talált abban, hogy a közpénztár jótéteményeiben is részesüljön. Támaszkodva Omer pasa pártfogójára, Konstantinápolyba jött, itt nagy fényűzéssel, a legreidőtlenebb életet űzve tékozolta el azt, mit a kormány tán érdemén felül juttatott neki. A polgári közigazgatásban hiába sürgetett részére helyet. Nem bírva a kellő képességgel, e mellett kikiáltott magaviselete is nagyon ismeretes lévén, Omer pasa minden befolyásával sem vihette ki, hogy egy vagy más tartományban csak alkormányzóvá is kineveztetett volna. Csak néhány hónap előtt is rongyokba burkolva láttuk őt Stambul utczáin csavarogni. Később mégis illedelmesebben jelent meg. Ez az összeesküvés első tagja, főnöke. Könnyen megfogható, hogy oly férfin, mint Djafer, ki életén kívül már mit sem veszélyeztethetett, hozzá elszánt bátorsága, óhajtott eszköz lehetett a gyáva és irigy ármánykodók kezeiben; bátorságának próbáját is adá, midőn elfogatván, az őt szállító sajkából a vizbe fullasztá magát. Ő felsége a szultán, fájdalmasan érintetve e merényektől, a vizsgálatot egy bizottmányra bizta, melynek tagjai a nagyvezír, a uheik-ul-islam , a tansimat-tanács elnöke, és a kegyes alapítványok minisztere. — Riza pasa a körülmények által parancsolt teendők végzésével megbizatva, ezen vizsgálat élén áll; azonban igen sajnos, hogy ezen , egészen más okok által terhelt körülmények közt, nem ruháztatott fel a polgári hatalommal is, mely annyival szükségesebb, minthogy a nagyvezír erélytelensége ismeretes. A szultán veje, Mehemed Ali, kitől az összeesküdtek tényleges üldözését várták, betegségén nem vehetett annyira erőt, hogy szobáját elhagyhatta volna. Komoly férfiak összeköttetésbe hozzák ezen összeesküvéssel a jóniai hajóskapitány nem rég jelentett merényletét, mint kivel Djafer pasa viszonyban állott, valamint a bagnoi felkeléssel is, melynek irányában a cs. tengerészet a legnagyobb gondatlanságot tanussta. Egyébiránt Porában a legtúlságosabbakat beszélnek az elfogottak terveiről; szerintök azok a szultán palotáját szándékoztak erőszakos megrohanással bevenni, tűzzel és vassal pusztítani a frankok szállásait **), s mindezt a porai kaszárnyában szállásoló tartalék tüzérséggel vitették volna végbe, melynek pedig se ágyúi, se töltényei, sőt oldalfegyvere is csak rövid kard, mely inkább káposztavágásra alkalmas. Ezen hirek el fognak majd terjedni Európában, azért meg kell jegyeznem, hogy a vizsgálatok még nem fejezték be, s így senki sem tudja azt, mi történik; a hírlapírók hiába sóvárgnak biztos hírek után, mert amit tudni vélnek, nem egyéb kávéházi „azt mondják“ nála — a vizsgálat menetét mély titok fedi. Daczára annak, hogy az elfogatások nappal történtek, azért a közcsend perezre sem háborittatott meg. Mehemed begádolata, szivének minden óhaja. „Rajtam, úgymond az öreg herczeg, nagy teher fekszik, erőm alig képes azt elviselni, s mindég attól tartok, hogy e teher alatt a földbe jutok, mielőtt azon könnyíthettem volna valamit. Szeretném nemzetemet szerencsésnek látni, s ez az, ami legtöbb gondomba kerül.“ A szkapsziát felhívja ezután, hogy e czél elérésében legyen segítségére. E bevezetésen kívül a beszédnek még három érdekes passusa van, melyek Szerbia bálállapotjára némi fényt vetnek. Megemlítvén, hogy a nép nagy része eladósodott (a mi különben, hiszemem szerint, csak divatozó írás is, mert Szerbiában senki sem tudja statistikailag kimutatni, mennyit tesz a szerbek magánadóssága, kik adósak, kiknek s mennyivel, mily javakkal bírnak azok, akikről mondatik, hogy eladósodtak), felkéri a szkapstiát, hogy lenne segítségére e baj orvoslásában. Az ország lakosainak hangulatára áttérvén, körülbelül ezt mondja a svábok (Ausztriából ide vándorolt szerbek) elleni fondorkodásokról: „Értesültem , hogy sokan különbséget tesznek a bennszülött s bevándorlótt, s nálunk polgárjogokat nyert szerbek között (uregyeni i prirogyeni Sziblyi). Ez nekem nagyon fáj. Ne tegyétek ezt, mert ez ész- és jogellenes. Ne szakgassátok még inkább Szerbia anyánknak (a szerbek a földet, ahol születtek, anyának nevezik: „mauszrkia“) amúgy is szétszakgatott szivét jó testvérekül tekintsetek minden szerbet, bárhol született legyen, mert egy anya gyermekei vagyunk mindnyájan.“ Áttérvén azokra, kik más vallásnak, ezt mondja Milos herczeg: „Azokat se gyűlöljétek, kik más vallásúak, s nem szerbek. Szerbiának dicsekednie kell azzal, hogy földjén minden vallásu ember szabadon imádhatja Uraistenét. Szerbiát a szerbek tevék szabaddá, ők onták véröket, hogy felmentessenek egy iga alól; most, mikor szabad, illő dolog, hogy kitkit azon szent jogokban részesítsen, melyeket fiainak legnagyobb áldozataival vivott ki.“ E két hely, ha nem is egyebet, legalább annyit bizonyit, hogy azon aljas, s természetellenes gyűlölet, mely létezett a bennszülött s polgárosított szerbek közt, s mely több alkalomkor vészes alakban mutatkozott, még most is létezik; sőt jelenleg sokkal mélyebb és elterjedtebb az, mint volt pár év előtt. Ez fog állani a más vallásnak irányában is. Milos lg intvén a szerbeket testvériségre, némi pártfogóul mutatja magát a gyűlöltek irányában. Beszédje e részére csak egyet lehetne megjegyezni, hogy nem eléggé erélyes. Az ausztriai szerbek oly sok jót tettek Szerbiának, hogy ők a kormány részéről erélyesebb védelmet érdemelnének. Volt — az igaz — Ausztriából bevándorolt szerbek közt is több semmirevaló ember, de ha ezek burholást érdemelnek, azért nem kell mindnyájuk ellen a gyűlöletet szítani. A pénzügyeket illetőleg bevallá a herczeg, hogy azok a legroszabb állapotban vannak, hogy a tartomány pénztárai üresek (ami szintén kissé nagyítva van), s hogy megüresültek a nemzet előtt tudva levő 1838 és 1842-ki események következtében. Milos herczeg beszéde e részével vagy azt akarta mondani a szkapszinároknak, hogy emeljék fel a fejadót, mert a mostani nem elégséges arra, hogy a kormány nagyobbszerűleg gondoskodhassak az ország jóllétének előmozdításán, vagy figyelmeztetni akarta az illetőket, hogy ne bocsátkozzanak semmi fondorkodásokba, mert ime a fondorkodások tönkre tevék a nemzetet. Végül azt is meg kell említenem, hogy a herczeg világos szavakkal figyelmeztette a szkupstinát, hogy csak a belügyekkel foglalkozzék, s a külpolitikára vonatkozókat hagyja érintetlenül, minthogy azokat majd ő eligazítja.. Félt talán, hogy a szkupstina messze találna menni, ha rábizatnék, hogy a nemzet jogait a porta irányában védelmezze. — Tudva van, hogy a porta még mindig nem ismerte el Mihály herczeget a szerb trón örökösének, s ez az, ami a szerb nemzetnek fáj. Azon elterjedt hírek, hogy az orosz főkonzul Milosevics kapott sürgönyei következtében elutazott volt Kragujeváczra a szkapszinára, valótlanok, mert ő Belgrádból nem távozott el Bécsbőli visszatérte óta. — Des Essard franczia főkonzul elutazott már innen, s helyét helyettese foglalta el. 1. 1. günket teljesíteni akarjuk, szem előtt járván mindég a törvényhozási jognak közösségét a fejedelem és egyház között. A sajtó tehetsége szerint kétségkívül a magáét megteendő De mikép szóljon az egyház oly ügyben, melyben hivatalosan és jogérvényileg csak egyetemesen szólhat, holott az egyetemes szólhatásra az út nincs előttünk felnyitva ? Ezúttal azonban beérjük e pár eszméltető jegyzettel. Sokkal nagyobb fontosságú az ügy, semhogy a részletek irányában fölmerülhető óhajtásoknak, mielőtt azok tökéletesen kifejlődhetnének, kifejezést adni akarnánk. Belgrád, sept. 27. A kettős ünnep miatt a szkupstina ülései félbeszakítottak, s Kragnjeváczról érkező hírek csak a szkupstina első ülésének részleteire vonatkoznak, melyek közt legelső helyt Milos herczeg trónbeszédének vázlata érdemel. A beszéd annyiban érdekes, mennyiben még hűn folytatja Milos herczeg beszédeinek azon modorát, a melylyel ily alkalmakkor élni szokott. A beszédnek több passusa van s itt-ott oly tárgyakról emlékezik, melyek nagyobb figyelmet érdemelnek. Közlöm rövid kivonatát. Kezdetben megemlíti Milos hy, hogy élete legfőbb czélja volt, népének jót tenni. Most is ez minden gon *) E levél nem érkezett hozzánk. S z e rk. **) Tegnapi levelünk a frankok szállásainak megkimélését emliti. S z e rk. Iskolai programmok. XXXIX. „Erstes Programm der kath. Unterrealund Masterhauptschule, sammt der damit verbundenen k. k. Lehrerbildungsanstalt zu Oedenburg.“ Külön értekezés nincs. A tanítóképezde két évfolyamatból áll; az elsőben 14, a másodikban 26 tanítójelölt volt. Tanuló volt a kétosztályú alreál-, és a négyosztályú elemi tanodában együttvéve 493; ezek közül vallásra nézve : róm. kath. 491, héber 2; nemzetiségre nézve : német 382, magyar 95, szláv 12, lengyel 4. XL. „A pécsi kath főgymnasium programmja.“ Két igen érdekes és nagy szorgalmat tanúsító értekezés (magyar és német) ékesíti a csinosan kiállított füzetet. A magyar dolgozatnak csime : „Középidőszámítások. Gyakorlatul a viszonyszámokban s a függvények változásaiban“ Molnár József tanártól. A német dolgozat pedig ily czim alatt közöltetik : „Die Flora des ftunfkirchner Pflanzengebietes“ M.-tól. Tanuló volt 294; vallásra nézve: róm. kath. 259, egyes. gör. 2, n. egyes. gör. 1, ág. hitv. 2, helv. hitv. 2, héber 28; nemzetiségre nézve: magyar 226, német 34, szláv vagy horvát (nem értjük) 4, szerb 1, ruthen 1, héber 28. Ez intézetnél az előadási nyelv: magyar és német. XLI. „Fünftes Programm der öffentlichen und selbstständigen Communal-Unterrealschule der k. Freistadt Zombor.“ Thirn József tanár úr „Ein Wort über Österreichs Realschulen“ czim alatt néhány gondolatot közöl a reáliskolák feladatáról. E dolgozatból egyszersmind megtudjuk , hogy a szerb vajdaságban és temesi bánátban jelenleg két önálló alreáltanoda van, Zomborban és Nagy-Kikindán, az elemi iskolákkal összeköttetésben pedig Versetzen és Újvidéken. Figyelemre méltó, mit a 30-dik lapon olvasunk, hogy tudniillik a szülők vagy ezek helyettesei kötelesek az ifjak behatásakor határozottan kijelenteni, vájjon a gyermekek tanulják-e a magyar nyelvet vagy nem; mely nyilatkozat, ha csak fontos okok föl nem