Pesti Napló, 1861. március (12. évfolyam, 3316-3341. szám)
1861-03-01 / 3316. szám
minkkal bármily megtámadás el „ 1 n o 1t almazni fogjuk és arra ügyelni, hogy kiki kövesse és tiszteletben tartsa.“ Ennélfogva csak azt említjük meg, hogy a bécsi újság magyarázó czikke szerint semmi kilátás sincs arra, miszerint a birodalmi tanács eszméje még el fogna ejtetni, legalább Magyarországra nézve, vagy pedig hatásköre megszoríttatni, mert — ezt mondja a hivatalos lap — „az összes állam képviseletének hatáskörét még jobban megszorítani, ez nem lenne képzelhető!“ Más helyen pedig az mondatik, hogy a magyar országgyűlés kompetentiája megszűnik ott, hol az átalános birodalmi tanácsé kezdődik. „Ezen határon túl lépni — folytatja a hivatalos — meg nem engedhető a magyar országgyűlésnek,még pedig az oktoberi diploma alapján nem, mely a magyar alkotmány helyreállításának nemcsak föltételeit, hanem korlátait is szabja meg.“ Azon sajátkezű levél, melyet Ő Felsége b. Vayhoz intézett, e szerint nem is az elvvel, a birodalmi tanács eszméjével, hanem csak Magyarország részvételének módjával „Art und Weise der Entsendung“ foglalkozik. Ezen tekintetben a magyar országgyűlésnek alkalma lesz nyilatkozhatni, de magát az elvet — legalább a szóban álló publicatió szerint — nem fogná kérdés alá helyezhetni. A birodalmi tanács legközelebbi (ápril 29-ki) sessióját illetőleg, a kanczellár fölszólíttatik indítványt tenni, miképen eszközölhető Magyarország részvétele, miután az ebbeli országgyűlési viták sok időt igényelhetnek, és ápril 29-dikéig aligha szolgáltathatnának már eredményt. Azt hisszük, K. Vaynak soha életében nem jutott nehezebb feladat, mint amelyet e császári parancsnak vállalta. Kiváncsiak vagyunk, milyenek lesznek a magyar kanczellár ebbeli „indítványai;“ még inkább azt szeretnék tudni, mi véleménynyel van önméltósága az egész birodalmi tanácsbeli intézményre nézve, melynek státusa az ő aláírása nélkül jelent meg, sőt melynek végleges vitatásában és szerkesztésében, a hivatalos bécsi újság nyílt vallomása szerint, Magyarország kanczellárja részt sem vett!!! (Borsodból, febr. 24.) Tisztelt szerkesztő úr! A „P. Napló“ február 16-iki számában M. L. alájegyzéssel Borsodmegye ellen fölzajló czikk, kényszerít minket Borsod népének politikai hitvallását a nemzet szine előtt letennink. Azért is, mielőtt az ama czikkben reánk szőtt polyvát kellő szeleknek eresztenénk, szabad legyen nézeteinket, a méltatlan vád s még méltatlanabb ítélet ellenében a következőkben előre bocsátni : Ki hazánk szerkezetét ismeri, tudnia kell, hogy a törvényhozó de végrehajtó hatalom is közös a király s a nép között. A nagy ország összeül a fejedelemmel, meghozza a törvényt; az 52 kis ország, a megyék külön gyűlnek, őrködnek a törvényhozás, őrködnek a végrehajtás törvényszerűsége felett. Mind ide, mind oda, orgánumokat a megye népe választ , szem előtt tartván a választottak lelkiismeretét, fejét és keblét. A megye tanácskozását (a főispánt, kit a kormány nevez ki, ide nem értve) vezeti a választott első alispán , s e téren követelünk észt, belátást, tudományt, combinativ tehetséget, ő vezeti a végrehajtást a közadministrativ mezején, s e téren követelünk az élet ezerszerű bajaiban, bonyodalmaiban, végzendőiben, találékony, gyakorlati, rugékony, hevenyésző fejet, kiváló erélyt, finom tapintatot, szelíd, engesztelő elbánást hol kell, szilárd, következetes határozottságot, hol szükséges , hogy midőn az élet mindennapi vagy magasabb bajaiban kell vezetni, vagy rendezni, ne tudományos foliánsokkal tépelődve tegye azt, de tegye úgy, hogy a nép benne a saeverus Cato mellett atyai ápolót is leljen a mély tudományosság mellé. Az első a tudományos szobában szereztetik meg; gyümölcsei szépek, dicsők ! — a másikat az élettel, a néppeli érintkezés terén beedzett gyakorlat adja. Ha az egyik van meg csak, ez is lehet ugyan szép, sőt magasztos is, de mindig egyoldalú marad; ha az elsajátított sokoldalúság mindkettőt meghozá: az még szebb, helyesebb és magasztosabb. Borsod népét alkotmányos választásában ez vezette ; ilyet keresett alispáni székére és ezért ért, ki ellenkezőt állít, bizonyítson, különben rágalmazó. Ama kitünően jeles férfiú : P. L., kinek molestus prókátorává M. L. föltolakodott, mint kimagasló tölgy tetejébe a karjeles fagyöngy, hogy vele együtt nagynak látszassák , fölszólittatik általunk hazafias komolysággal nyilatkozzék : nem tüzött-e Borsod mindenkor s most is koszorút halántékaira, valahányszor közpályáján egy-egy időszaki ponthoz jutott ? Vádolhatja-e e megyét hálátlansággal ? Nyilatkozzék! jelleme ezt kívánja, nehogy helyen kivüli védőjével egybeolvadottnak gyaníthassa a közvélemény. Mi itt a megyékben 185 ezeren vagyunk. Hogy czikkíró mind apró bokroknak lát minket a kimagasló tölgy mellett . . . mind ugyan annyi apródoknak a nagy Toldi körében, kinek a vén Bencekint fegyverhordozójává lön : ez ellen semmi kifogásunk; ez a láttehetség, vagy épen ízlés dolga is lehet; de nem veendi rész néven ugye ? kimondhatnánk szerény meggyőződésünket , miszerint vagy kevés belátás, vagy túlságos arrogantia kell ily állításhoz ? nem veendi rész néven, kérdezhetnünk: nem tiltja-e a pietas vagy szerénység, álmodva bár kandidált Toldinak magát, hogy saját szülőföldét, ki jelesek- sőt nagyokban sohasem volt szegény, ily hálátlanul marczangolja egyedül azért, mivel talán szomorodott fel? Minket a szent könyv a szülő iránti tiszteletre nézve, másra tanított. Azonban a gyarló halandó, vagy épen kificamodott lángész, faragot képet is csinálhat magának. Izrael népe, midőn a Jehova kegyelme megfogyatkozott fölötte, az istenség helyett egyebet imádott. Nincs hozzá szavunk. Hanem igenis van szavunk ahoz, hogy czikkírónk által is „öreg patriarchának“ nevezett jeles férfiunk úgy állíttatik az ország színe elé, mint a ki iránt leghálátlanabb volt megyéje, mint aki most Borsodban „nem lehetett alispán . . .“ Itt eszünkbe jut az oroszlánnal egy ketreczbe került egér : „ime nézzétek, kivel estem én rabul?!“ Vagy tisztelője M. L. ur az „öreg patriarchának“ s akkor nem sértegetheti igy . . . olvasson bele ön választási jegyzőkönyvünkbe s abból megtanulhatja, mikép e férfiú önkényt mondott le, s a hálás megye, babér koszorújához egy újabb füzért akasztott, hogy magát igy is a megyének szentelé. Vagy meggondolatlan könnyelműséggel emeli ki őt, mint egy Toldit, mint egy dogét s mint egy dictatort a megyében most, midőn még a mindig hatalmas önkény áldozatokat is kereshet . . . s egyes nagy férfiút áldozatul candidálni, hogy egy politikai villámcsapás e tölgyet sújtsa szét : ily korban valóságos bűn. — Nem! Borsodnak népe evictiojának oltalma alá veszi őt, mert szívből szereti. Conflagratiot éltünk. A szétrombolt politikai épület düledékeit kell összehordozgatnunk, összeszerkesztenünk. Kövessen ön minket egy perezre : a Borsod élére állított férfiú kószobájában, éjeli lámpa körében, múltúnkra emlékeztető félhomály, fél fényvilágban tekintsünk szét s látni fogjuk, hogy ott vezér és közlegény, építész és napszámos, egy személyben verítékezik, viraszt és őrködik, bírja a terhet, nem ér reá, hogy eltikkadjon, mert lelkét szeplőtlen hazaszerelem, keblét nejének sorsa tartja örökké fris tűzben. Feleljen rá a nemzet , nem áldás-e ily férfiú most, mondjuk most, a tanácsteremben s a síkon egyiránt ? Feleljen rá czikkírónk: nem hazafiul vétek-e ily férfiút most, de bármikor, alaptalan gáncsoskodással, csak egy perezre is, idővesztésre ingerelni ? Ennyit a megyei életről. Ami a nemzetgyűlést illeti, az ország teremében Borsod szintén követel képviselőitől észt, tudományt és jellemet a múltban és jelenben, hogy (a czikkíró szóvirágával élve) „ne legyen szennyes ruhája otthon mosogatandó“, mert ha van, mosogattassa itthon s mi majd szolgálunk hozzá szappannal is. Mondjuk, ész és szellem, mit követeinktől követelünk; sajnos, ha egyikből engednünk kellene, de ha kell, kicsit engednénk az elsőből, a másikból semmit. Az első hiánya csak rövidséget, emezé most végveszélyt hozna.... Ímé, hova engedi magát elfogultságában e téren is ragadtatni a czikkíó, mondván : „Ne vegye rosz néven a megye... mert valódi calamitas volna Borsodra nézve ha K ... G... az országgyűlésre föl nem küldetnék sat. így írni, vagy beszélni egy megyéhez, (ha az M. L. Madarász Lászlót jelentené is) ez a valódi nagy calamitas! Térjen ki valaki elől egy megye, vagy essék eléje ősi palástjában: itt jön ő, kezében villám alakú török karddal, fejében calabriai kalappal, lábszárain német bugyogóval, hordván ajkain igézetes szóbeszédet... a mely nem azt az igét szüli meg holnap, a melytől terhes volt ma !... Fölötte sajnálnánk azt mi is, ha valamelyik megye kipótolhatlan fiait annyira mellőzné, vagy épen kizárná magából, hogy miattuk ama föld „az ostobák klassikus földévé denomináltassék!“ Borsodot e vád e téren sem illetheti, miután jelesei között, a K... G... alatt, ha sejtelme nem csal, a csupán itt mulató megyei vendéget értheti: nagy önzés volna őt tőlünk ide localizálni a szomszéd Zemplén megye megsértése nélkül, mely őt sajátjának vallja, hol nemcsak megyei szakkörű, de országos érdemeinek is méltó diját aratta. Mi úgy hisszük, hogy ama tisztelt megyét egy ily országos kapacitástól megfosztanunk, helytelen eljárás volna; mi úgy hisszük, hogy Zemplén megye érdemszerint reclamálja hű fiait bármi távolból is a legdíszesebb helyek betöltésére, s viszont, azon örökké szent vonzalom szerint, mely a „Nescio qua natale solum“ban oly híven adatik vissza : őt magát is vissza fogják ellenállhatlan vágyai hini. Minek folytán figyelmeztetjük Zemplénmegyét fényes tehetségű fiai iránt leendő eljárásra nézve legyenek óvatosak, miután czikkírónk a mellőzésekért már előre kimondá az ítéletet s az ónodi gyűlésen proscribált Turóczmegye sorsára károkoztató. S itt őszintén figyelmeztetjük czikkíró M- L. urat: ne illesse e megye zászlóját és pecsétjét szentségtelen szavakkal, midőn a honárulónak nyilvánitott Turóczmegye dijával fenyeget! Ezt most csak botlásnak vesszük; de ha ismételve botlanék, ne feledje, hogy megkívánjuk tőle annak belátását, miszerint Borsod megye részéről az anyagyilkos fiú ellen a poena talionis volna a finale. Sine ira et odio szólunk : ne ásssa meg a megye közvéleményének terén saját sírját, melyből, mint tapasztalható, oly nehéz s csaknem lehetetlen a föltámadás. T. E. Óhajtjuk, hogy e czikkel zárassák be azon kedvetlen polémia, mely tovább folytatva ingerültséget fogna ingerültségre halmozni. Mi nagy tisztelői vagyunk azon kitűnő férfiúnak, ki „öreg patriarchs“ névvel emlittetik; de végre sem hisszük, hogy az alispáni hivatal terhe oly agg kor mellett, minő az övé, s oly időben, minő a mostani, könnyen hordható volna. K. G-t nagy örömmel idvezlenek az országgyűlési képviselők sorában, azonban eddig sem volt szándékunk a választási agitátiokba vegyíteni a „Pesti Naplót é s annál kevésbé lehet szándékunk most, midőn az országgyűléstől várt megoldások esélyei szemlátomást apadnak. Szerkesztő czélszerűségének vagy czélszerűtlenségének hévmérője, úgy az élet a két korszak közt kimondotta az ítéletet. A birtokviszonyokra vonatkozólag oly országban, hol épen az volt a nemzeti szükség és kényszerűség, hogy a birtokviszonyok mozgékonysága és forgalma által az ország nemzetisége, politikai önállósága és önkormányzati létalapja, mely sok tekintetben a birtokkal járt, minden idegen megtámadás vagy befolyás ellen megóvassék és megvédessék. Kevés mondanivalónk lehet ugyan, de tagadom, hogy azért, mert a birtokviszonyokat szabályozó törvényeink a birtok forgalmát nem igen könnyítették, azok épen csakis ez okból, már roszaknak lettek volna tekintendők , mert az 1723. 107. és az 1840. XXI. t. czikkelyek e részben nem utolsó jóságú törvények. Egyébiránt szedjük csak össze a planum tabularéban s a Molnár collectiójában előforduló jogeseteket, s hasonlítsuk össze azon bírói elintézésekkel, melyeket a legközelebb lefolyt évek alatt ügyvédekül registrálnunk kellett, s bizonyára úgy fogjuk találni, hogy az általam imént fölhozott időszak lefolyása alatt 1849 től visszafelé több mint 100 évre visszamenve, annyi ingadozást az alap és vezéreszmékben, az intéző elvekben s azok bírói alkalmazásában nem tapasztalhatni, mint amennyit a lefolyt kurta hét év óta megélnünk kellett. Pedig ad-asok ez utóbbi időben ezrekre fölszaporodtak. De hát a hitel csakugyan rosz lábon állott közöttünk ? Mert hiszen maga Széchényi főműködését a nemzet megrongált hitelén kezdette el. Ez tény. De ennek is más története van. A hitel pénzkölcsönöknél s hitelezéseknél merül föl, és igy legtöbbnyire az adósokat és hitelezőket tárgyazza. E részben sem adóssági törvényeinket, sem adóssági törvénykezésünket, miként az törvényeinkben gyökerezve volt, különös vád nem terheli s kivált 1832—36. és 1840. óta méltán nem is terhelheti. E törvények egyszerűek és világosak voltak. A ki miként kötelezte magát, aként tartozott eleget tenni, ha volt miből; ha nem volt, a személy tartozott azt leszolgálni és leróni; nem pedig, miként az ausztriai törvény magával hozta, hogy lehetőleg még a hitelező tartozzék adósát a börtönben eltartani. A törvények gyakorlati alkalmazása ott, hol biráink felsőbb helyekről nem zavartattak meg, egészbe véve, kivált 1832—36 és 1840. óta kielégítőbb volt, sem mint a legközelebbi hét év alatt leélt joggyakorlat, midőn az igazságot zárt ajtók mögül ismeretlen kezek szolgáltatták ki. Törvénykezésünk hitelét adóssági ügyekben több okok rontották meg. Egyik ily ok volt a fizetés meglábolhatlan nehezsége. A nemzet elszegényítése századon át kikeresett eszközökkel azon pontra hajtatott, hogy tagjai miután roppant tartozásokba lettek beédesgetve és becsempészve, vagy épen nem fizethettek, vagy csak nagy áldozatokkal teljesíthették fizetéseiket. Az 1811 ik évi állapotok, bár azóta már félszázad elmúlt, még nem lettek elfeledve. Már a régen múlt 1846-ik évben hozta föl Kossuth egy alkalommal azon szomorú körülményt, hogy az országnak csak mintegy 30 főnemes családja a külföldnek 200 milló párttal tartozik. Hát még az orség számos kereskedő és iparos tagja és egyéb közrendű lakója, ugyanazon szomszéd külföldnek hány milliójával tartozhat? kik tehát a sebesebb forgalmú kölcsönök és hitelezések igényeinek ily mértékben rögtön pontos fizetésekkel meg nem felelhettek, a szomszéd külföld pedig ezt legérzékenyebben vette. De e sajnos állapotot sem törvényeink, sem törvénykezésünk elő nem idézték, még kevésbé okozták. Ide járult, hogy Lajkán túl lakó szomszédjaink jó kamatra szívesen bekölcsönöztek hazánkba, s természetesen, jól értve a kamatok számításához, adósaikat a legkétségbeesettebb önvédelemre szorították. Innen ama lassúbb és nehezebb lefolyású adóssági pörök,melyek szomszédjainknál annak idejében annyi lármát ütötek. De még e végső szükségben és kényszerűségben sem segítették volna a megszorult adósokat sem törvényeink sem a törvénykezés törvényes formái, ha a magy. kir. udvari kanczellária közbe nem lép. Értem a m. k. üdv. kancellária szokásossá vált beavatkozását a magános törvénykezési ügyekbe, mely beavatkozást azután az ország többi, úgynevezett bírái is, a szokásos bírói parancsok segélyével gyakrabban igénybe vették. Emlékezzünk csak vissza azon rendszerre, melyet e magas kormányszék azon korban az adóssági pörökbe Pest város 1.széke előtt behozott, s mely szerint a legvilágosabb adóssági pörben érdemleges és végleges marasztó ítéletet a föloldás veszélye nélkül hozni nem lehetett, ha csak a pörben egypár intő ítélet előbb nem hozatott. Sőt míg a perben állott alperes adós fél az ily bírói intésekről hivatalos kézbesítés mellett értesítve nem volt. Törvényeink az ily felső beavatkozásokat a magános ügyek menetében tiltották. De a koronás fejedelem, mint az ország legfőbb bírája nevében gyakoroltatván az, azt addig volt kénytelen a nemzet eltűrni, mig az 1840. XV. és XXII. t.cz. minden ilyen nemű beavatkozást, legalább a váltó- és csődügyekbe, eltörlött, az 1848. t.czikkel pedig magát e kormányszéket is megszüntette. Törvénykezésünk nem kedvező hire a magyar bíróságok szerkezetének még kevésbé rovathatik föl, de erről a jövő czikkelyben szólandok. Simon Florent a: nem tehettünk egyebet: kértük a magyarok Istenét, őrizze meg drága öltöket, enyhítse fájdalmaikat, mert hittük, hogy még messze, igen messze lehet az idő,mide ismét látni fogjuk a tőlünk elszakasztott testvéreket, ismét hallani fogjuk megszokott hangjukat, melyet a lazáért oly sokszor, oly meghatólag emeltek ! Reményünk erős hitté növekedett, s immár nem kékedünk a felett, hogy nem messze van az idő, midő mindannyian haza fognak térni, együtt élni, halni a ház szebb jövőjének munkájában! Fájdalommal lepett meg bennünket a távirda azon tudósítása, hogy méltóságodat a szász kormány, a nemzeközi jogoknak otromba megsértésével, elfogatta, és a osztrák kormánynak által szolgáltatta. De mint minden fájdalomnak, úgy ennek is édes kési jü érzetében örömünk is lett! Örömünk, mert immár mélóságodat ismét a hazában tudjuk, közöttünk, azon földön, melyért oly méltatlanul kelle a hontalanság súlyt fájdalmait szenvednie. Fogadja méltóságod ezen kettős megyének szivbi eredő „Isten hozottját“ tiszteletünk, szeretetünk ragaszkodásunk kifejezését, s azon kívánságunkat, hagy a haza érdekében oly hatalmasan és sikeresen fölytathassa munkálkodását, mindképen annak szolgálatába nyilt pályáján töltötte életének előttünk oly jól isme minden idejét. Kelt Egerben, 1861-ik évi február 21-én tartott bzottmányi ülésünkből. A magyar törvénykezés. II. A büntető ügyekben, ha törvényeink alapelveikben s fővezéreszméikben jobbak és bölcsebbek nem voltak, mint a legújabb ausztriai e nemű törvények, bizonyára roszabbak sem igen voltak; noha némelyeknek kora több száz évvel előzte meg ezen osztrák törvények korát. A nemes és nem-nemes közti különbség büntető ügyekben úgy, mint némely polgári ügyekben a kor és a polgári társalom természetes szülöttje volt, mely különséget az 1848. év végképen eltörlötte. Annyi mégis szent, hogy a közbátorság az országban 1849-ig nagyobb volt, mint azóta. Ha tehát a személybiztonság a büntető törvények jóságának vagy roszaságának, és a büntető eljárás . (Heves és külső Szolnokmegyék közönségének üdvözlő-irata gróf Teleki Lászlóhoz.) Méltóságos gróf! Midőn méltóságod oly sok jeleseivel együtt e hazának vérrel szentelt földjéről elbujdosni kénytelenült a népek milióinak szemeiben nehéz könnyek fakadtak, és a szív mélyéből eredeti sóhaj, mely a hontalanokat kiséré, méltóságodnak hazaszerte tisztelt és szeretett nevét is azoknak koszorújába foná, kikre, midőn büszkeséggel mutatott az eltiport nemzet, oly fájó szívvel tekintünk a 11 év nehéz szenvedései alatt. Szenvedőnk, s a haza földult állapota fölötti fájdalmunk mindinkább összeszoritotta sziveinket, s ha elgondoltuk a világ minden részeiben elszórt jeleseink sorsát. Hegyes élet. Abaujmegye. Február 14-iki bizottmányi gyűlésünket főispánunk ,izsga— kit hibásan sorozta hírlapjaink a pesti ugyanezen napra kitűzött főispáni értekezletben részt vettek közé — személyese nyitotta meg. Legelőször természetesen a jan. 16 diki leirat ki hllt szőnyegre, s bár a jelenvoltak között talán egyelenegy sem volt, ki azt már ne ismerte volna, mégi néhány percznyi szünet követte a fölolvasást, eze szünet alatt állott föl egyik kedvencz szónokunk Bárczay Albert — beszédét szükségesnek tartói legalább kivonatban közölni, a mennyiben az abba foglalt eszmék képezték föliratunk alapját. ,,A fölovasott jan. 16-i leirat tárgyában — igy kezdő veséki ható hangján —• már oly sok alapos és kitűnő nyilatkozatok történtek s oly nagyszerű és kimerítő határozatok és föliratok tétettek, miszerint e tárgyba valami újat előhozni már csaknem lehetetlenség mindamellett azonban a tárgy fontosságánál fogy szólanunk kell, még pedig szóljunk minél többé, hogy milliók őszinte szava hasson föl a trón zsámolyához s a föltámadás nagy napját hirdetendő trónviták harsogásához hasonló nagyszerűségben dörögj milliók szava azon csalhatatlan igazságot, hogy nép szava Isten szava.“ Ekkor áttért rövi rajzára a lefolyt legutóbbi három század történelmének, mely nem volt egyéb, mint folytonos hányattatása nemzetünknek az ármány, cselszövény, pártvszály, zsarnokság és hitszegés vészteljes tengeréi miglen a sok küzdelmek után létrejöttek az 1848 törvények, „nem újak azok uraim — mondá — mer kivévén azt, hogy a kiváltságos osztályok megszültetésével a jogok élvezetének s közterhek viselésének minden honpolgár egyenlő részesévé lett, csa úgy tekinthetjük azokat, mint nyolczszázados ői alkotmányunk szellemének megtestesülését“.Ezek utá a szónok az 1848-i forradalom meghiúsulásának oka és az 1849-i rémuralom s a rá következett absolutisticus öszpontositás képét terjesztve a közönség szem elébe, előadá, hogy megelégedvén talán már maga sors is csapásaival, vagy talán az európai politika viszonyok következtében, kegyelettel fordult a fejedelem mifelénk s megszületett az oct. 20 diki diploma s a magyar, feledve a múltat s ezredéves jelleme a nagylelkűséget és törvényes királyához a hűsége ragaszkodást megtagadni nem akarva; habár a dplomában alkotmányos jogainak tökélletes biztostását nem találta is, azon reményben, hogy a közt jövőben kilátásba helyezett országgyűlésen alkotmányának tökéletes visszanyerésére biztos kilátása mitatkozik: hozzáfogott a szervezés nagy munkájához s mi lett következése? a január 16-diki leirat, melyben még anyagi erővel és hatalommal is fenyegettetünk szétoszlattatni, ha folytatni merjük az 1848-ik törvényes utat. Hát az ilyen eljárás által akarja kormány — így folytató, minden jelenlevő által feszült figyelemmel hallgatott beszédét — a leiratba annyira sürgetett és valóban kölcsönösen óhajtott bizalmunkat megnyerni ? — Mi nem fogunk az anyag erőnek anyagi erőt, a fenyegetéseknek fenyegetiseket eleibe állítani, mert a mi egyedüli fegyverünk az igazság és törvény, és történjék bárm mi 1848-iki törvényeinket önkénytel nem hagyjuk soha, de soha ! Ezeknélfogva tehát alázatos véleményem szerint egy őszinte és határozott fölirással járuljunk : Felsége kegyes színe eleibe, melyben pontonként megfelelvén a cs.leiratban fölhozott vádakra egyszersmind adjuk elő részletenkint alázatos kérelmeinket is, mondjuk ki t. i. 1-er azt, hogy mi semm felségsértési vagy hűtlenségi bűnben leledző egyéneket bizottmányi tagokat el nem választottunk, mert miután azon szegény testvéreinket, akik tizenegy évtől óta hazánk határain kívül bujdokolnak, min hazánk törvényei szerint el nem ítélteket, ilyeneki nem tekinthetvén, ilyeneket nem, ismerünk. Kérjük ellenben, ha már szóba hozatott, Ő Felségét, méltóztassék ezen szegény hazánkfiait, nehogy bujdoklásul ideje az örökkévalóságig halasztassék, alkotmányos törvényes bíróság eleibe állíttatni, és az elítéltetés esetében nékik a bűnbocsánatot kegyelmesen kiadván, hazánkba beereszteni. Mondjuk ki mor azt, hogy mi a régi adóhátralékos behajtását sem közvetve, sem közvetlen nem gátoltuk, s az erőhatalom ellen azt gátolni nem is akarjuk, hanem az országgyűlésen kivül, törvénytelenü kivetett semmiféle adók behajtására sem fogunk segédkezeket nyújtani, mert az 1504. I. t. sz. értelmében hűtlenségi vagy becstelenségi bélyeggel megróvatni nem akarunk. Jelentsük ki mor azt, hogy habár mi az életünk , vagyonunk fölötti bíráskodást egyedül csak saját körünkből alkotmányosan választott bírákra és törvényszékekre kívánjuk határozottan bízatni, a tárgyban előgördült s elgördülhető komolyabb bonyodalmak kikerülése tekintetéből azonban készes