Pesti Napló, 1865. április (16. évfolyam, 4087–4511. szám)
1865-04-01 / 4087. szám
75-4087 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bemmfentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szombat, ápr. 1.1865. 16. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI STAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Előfizetési felhívás ESTI NAPLÓ ápril.júniusi évnegyedes folyamára. A „PESTI NAPLÓ“ kiadóhivatala. Bécsi dolgok. A reichsrath képviselőházának mart.29-iki ülésében elkezdődtek a pénzügyi bizottság 1865-iki budget terve felett a részletes tanácskozások. Gr. Y r i n t s a pénzügyi bizottság nevében jelentést tesz az udvartartás, a kabineti iroda és a reichsrath szükségei felett. Az udvartartásra 6,030,446 ft rendes, s 1,390,698 ft rendkívüli költség vita nélkül elfogadtatik; valamint a cabineti iroda részére kívánt 63 ezer ft is. Hartig jelentést tesz a III-ik pontról, a reichsrath költségéről. Elfogadtatik. Schindler az államtanács szükségeiről referál. Egy kis vita után az államminiszter és referens közt szavazásra kerülvén a dolog, nagy többséggel elfogadtatik a bizottsági javaslat. Ha r t i g gr. az V-ik pontról, a minisztertanács szükségletéről tesz jelentést. Indítványoztatik 69,608 ft. Elfogadtatik. Következett a szükséglet Vl-ik pontjai: a Kül Ügyminisztérium költségei. Jelentést tevő gr. Kinsky Jenő, ki egy beszéddel kisérő jelentését. Gr. K in sky: Az államminiszter által tegnap tett nyilatkozat oly fontos, hogy röviden vissza kell rá térnünk. Elmondá, hogy átalánosan mi a kormány álláspontja a ház irányában, de nem fejti fel a kormány magatartását pénzügykezelésének új módja dolgában. Nem akarom fejtegetni azt az ellenmondást, mely van az államminiszternek a lapokban közzé tett közelebbi nyilatkozata és tegnapi beszéde közt. Szónok a helyzet tisztába hozatalára azt a kérdést intézi a kormányhoz : mi fog történni a tegnapi nyilatkozat után a költségvetés azon összegeivel, melyek nem szavaztatnak meg — erre nézve még most meg kell bizonyosodnunk. A Szónok áttér Schmerling úrnak egy másik nyilatkozatára. Az államminiszter azt mondá: a kormány önálló tényező az államéletben. Ezen nyilatkozatból példátlan bureaucratismus üti ki magát. Hallgatok róla, miként egyezik ily elv a nép és a népképviselet jogaival; csak azt emelem ki, hogy ebben a korona jogába való átkapást látom. A leghívebb ellenzék ebben is mérséklő lesz, amennyire tőle kitelik, s igyekszik a minisztériumot a helyes alkotmányos útra vezetni, mire azonban a tegnapi nyilatkozat után kevés reményünk lehet. (Az államminiszter nem felel a kérdésre. Az átalános vita elkezdődik a külügyi budgetre nézve.) Ezután dr. Brinz szólt rászólva a kormány külügyi politikájáról. Dr. Giskra a házban már ismételve megbeszélt három külügyi, t. i. a lengyel, olasz és német kérdésre nézve akarja véleményét elmondani, s így szól: A múlt évi tárgyalások óta a lengyel kérdés tagadhatlanul kilépett a politikai vizsgálódások köréből, s a rokonszenv azon szerencsétlen nép iránt, hosszú időre arra lesz szorítva, hogy remélje, miszerint a nemzetiségi jogok és vallási érdekek, erőszakos elnyomatásuk daczára, diadalra fognak vergődni. Az olasz kérdés megmaradt in statu quo. A ház már 1862-ben a katonai budgetre nézve hozott határozat alkalmából nagy többséggel fejezte ki azon sürgős kivonatát, vajha sikerülne a császkormánynak diplomatiai alkudozások által a birodalom délkeleti részén levő szomszéd királysággal ügyeit úgy rendezni, hogy nagyobb hadsereg tartása elkerülhetővé váljék. E határozat a 63-diki budget tárgyalásaiban is visszhangzott, s új kifejezést telt a 64-diki budgetnél. Megvalósult-e ez óhaj, kedvezőbb fordulatot vett-e ez ügy ? A kérdés megmaradt a régi állapotban, de nem egészen, minthogy a kormány nézetei szerint a viszonyok ott roszabbak lettek, amennyiben a költségvetés a felállítandó katonai erő tetemes szaporítását számokkal mutogatja. Nem bírom képzelni, hogy néhány lármás szájhős és földönfutó suhancz kalandos működése a délkeleti vidéken levő hadsereg létszámának emelését eredményezte. Azt hallom ellenvetni, hogy a kormány a hadi budgetben a 11 millió törlést épen az olaszországi sereg leszállítása által szándékszik eszközölni. Persze, erre nézve nem szabad elhallgatnom, hogy azon szomszédos állam, mely miatt e hadsereget évek óta fenntartják, s azt újabb időben még növelték is — lényeges lefegyverzést eszközölt, s én ez állítást teljesen hitelreméltó hírek alapján nyilvánítom, mert előttem fekszik a hadügyminiszter hivatalos jelentése a turini kamarákhoz, melyben a seregnek egész részszeli leszállítása mondatik ki. E kérdés tehát tényleg tespedésre jutott. De mi akadályoz bennünket, hogy a két állam közt valamely kereskedelmi összeköttetés ne létesüljön oly módon, hogy azon ország egy része, mely korábban Ausztriához tartozott, terményeit ne Franczia- és Németországon keresztül legyen kénytelen Ausztriába vinni ? Szónok áttér a harmadik kérdésre, úgy találja, hogy ebben az eltérés még nagyobb, mint a többiekben. E ház tagjainak nagyobb része — úgymond — kik a német kérdést tárgyilagosan tekintik, ellenzéki állásban voltak a kormányhoz. Közbejött azonban a 10 milliónyi hitel feletti tárgyalás, s a ház akkor a kormánynak bizalmi szavazatot adott. Ugyanazon hangok, melyek a kormány által követendő utakra nézve más véleményen voltak, minoritásban maradtak, mégpedig a tapasztalás alkalmasint megmutatta már, hogy még elleneik komoly és valóságos sajnálatára. Azon közben a háznak alkalma volt a felirati vitában hozott határozata által ama hibáját jóvátenni, és határozottan kijelenteni, hogy a minisztériumnak adott bizalmi szavazat csak korlátolt volt, s hogy a kezdeti útról való megtérést a birodalom érdeke parancsolja. Azon közben miniszterváltozás történt, s az új miniszter szabad tért talált. Ideje már valóban, kissé tájékozni magunkat, ha várjon most más után haladunk-e ? Már előttem szóló kiemelte, hogy az ausztriai diplomatia működése felett sajátszerű homály lebeg, s hogy inkább csak véletlenségből mint akaratból történik, ha a nagy közönség néha egy kis világosságot nyer e részben. Egy azonban a be nem avatottak előtt is világos, hogy t. i. az uj nt sikere csak olyan, mint az előbbié; kétségkívül áll az, hogy a német szövetséghezi viszonyunk kevésbé erősbült, sőt a hidegség még nagyobb lett, és hogy, ha külsőleg béke és barátság létezik is, ez nem valami szíves és benső, amint hogy nem is lehet az. Az éjszak-németországi szomszéd állammal a szövetségi viszony külsőleg szintén zavartalanul fennáll, jóllehet az út, melyen ama hatalmasság halad, az osztrák érdekekkel nem igen egyeztethető össze. A dolog facitját azonban az képezi, hogy Ausztria pénz- és emberáldozatainak a másik állam húzza hasznát, hogy a herczegségek jogai mindinkább háttérbe szorulnak, s hogy pillantásunk komoran tekinti a jövőt, midőn a herczegségek a szomszédnak vagy egyenesen alkatrészét, vagy legalább tehetetlen vasalját képezendik. A herczegségek nem sokat nyertek Ausztriának Poroszországgali szövetségéből, ellenben Poroszországnak sikerült Ausztria befolyását Németországban a zérusig leszállítni. Szónok válaszol az államminiszter némely tegnapi nyilatkozatára, amennyiben a külső politikára vonatkoztak. Nem akar szólni a kabinetkérdésről, mely tegnap— nem tudni mi okból — a miniszteri padról fejtegetve jön, mert kell hogy feltegye, miszerint mindaz, amit a lapok a kabinetkérdésre vonatkozólag az államminiszternek a képviselők egy részével folytatott magánértekezleteiből közöltek, úgy volt koholva, miután azon közlemények s a tegnapi nyilatkozatok oly kiáltólag különböznek, hogy csak az magyarázhatja meg e különbséget, ha a lapok híreit koholmánynak veszszük. De ,az oppositiót védelmezni akarja azon szemrehányások ellenében, melyek az államminiszter részéről érték. Azt állítják, úgymond szónok, miszerint e házban felszólalások történtek, hogy Ausztria nagyhatalmi állásáról lemondjon. Ki mondta ezt valaha e házban ? mikor hozott a ház ilyféle határozatot, mikor tett az ellenzék ilyféle indítványt ? Ha egyes tag a bizottmányhoz intézet jelentésében ily véleményt mondott is, de a bizottmány teljes határozottsággal ellene lépett e felfogásnak, és így nem szabad azt mondani, hogy e háznak egy pártja arra ösztönözné a kormányt, miként Ausztria mondjon le az európai tanácsbani részvételről. (Balról bravo! bravo!) Nem megmutattuk-e mi gyakorlatilag, hogy Ausztria nagyhatalmi állását fenn kell tartani; nem adtunk e a kormánynak 1862-ben e nagyhatalmi állás megvédésére 53 millió rendkívüli összeget a rendes katonai budgeten felül; 1863- ban hasonló czélra 22 miliót, s a múlt évben is jelentékeny rendkívüli összeget? Azt hiszem, nem csal emlékezetem: egy régibb okmányban, mely a katonai budget felett tett előkészületeim folytán jutott kezembe, valakitől, ki egykor a kormány tagja volt, ezt olvastam: „És ha szükséges, hogy Ausztria pénzügyileg helyreállíttassék, szükség esetén le kell lépnie egy időre az európai nagyhatalom színpadjáról, legsajátabb érdekeire szorítkozni, és várni azon időpontra, midőn ismét oly előre jutand, hogy kardját Európa mérlegébe vetheti.“ (Bravo, bravo!) Így nyilatkozott egy államférfi, ki, igaz, hogy ma már nincs az élők közt. — Ausztriának érdekpolitikát kell követnie, mely távol legyen minden legitimitási szédelgéstől és elvháborútól. Az államminiszter továbbá megjegyzi: Mit akar a ház: örök békét ? holott nem szavaz meg pénzt. Igen, ha egy 5—6 százezer embernyi hadserget örökös hadilábon tartunk, nagyobb befolyásunk lesz az európai ügyekre. De Európa ügyeit nem vezetik többé csupán a nyers haderő súlya által. A diplomatia feladata, hogy a viszonyok helyes felhasználásával, ügyes combinatiókkal feleslegessé tegye a nagyobb hadsereg kiállításokat, s csak azon pillanatra készüljön, midőn a csupa okosság és ügyesség többé nem használ, s midőn a jogtalanság és erőszak ellenébe erőszakot kell állítni. Az államminiszter kereken szemünkbe mondá, hogy az ellenzék képtelen a kormányzásra, se tapasztalása nincs az ügyekben, se vezetésükre nem alkalmas. Az államminisztert tán az bírta ily nyilatkozatra, mivel a ház emez oldalán, távol minden dicsvágytól és távol minden áhítozástól a kormányzásra, mely bizonyos emberekre, úgy látszik, rendkívüli csáberővel hat (helyes!) mindig csak az ügy, és nem a miniszteri tárcza utáni vágy nyilatkozott. Megvan-e a tehetség, nem tudom, de azt hiszem, ha kísérletet tennének, nem ütne ki roszul. Az államminiszter tegnap tett önvallomása őt kétségkívül azon meggyőződésre vezethette, hogy az ügyvédi irodában nagyobb tehetségek az államügyekben nem szerezhetők, mint amennyit a kormány egyik kitűnő tagjában kifejezve találunk (bravó !), hogy Alsó-Ausztria bírói asztalánál, s a felső ausztriai országos főtörvényszék elnöki székén az ember nem szerzi meg azon magasbrendű államférfi bölcseséget sem, melyet az államminiszter úr 1861-ben hivatalára magával hozott. (Nevetés). Igaz, mi nem őszülénk a diplomatia iskolájában, bölcseségünket nem az irodai asztaltól hoztuk ; de azért annyi, a mennyi a túlsó oldalon össze volt szerezhető, ezen oldalon is csak található lesz. (Nevetés.) — A schleswig-holsteini kérdés nem jut vala oly rész útra, ha a képesség nélküli ellenzék kezében lesz vala a vezetés. (Helyeslések). Az államminiszter szemünkre veti, hogy az ellenzéknek központja nincs, — csak a véletlen hordá össze, s csak azért, hogy épen legyen ellenzék. Bennünket, mint gyakran elmondtuk, csak meggyőződésünk és az ügy iránti vágyaink vezetnek. A személyes kérdés igen kicsinyes volt előttünk, ha dologról vola szó. Az államminiszternek és mindazoknak,kik oly szerencsések, hogy az uralkodó bizalmát bírják, azt szeretném kiáltani. Örömest követlek, hogy oly útra tértek, melyet helyesnek ismerek el (bravó balról), amint követtünk évekig, habár önmegtagadással is, míg az az idő következett be, midőn az államminiszter maga kinyilatkoztatá, hogy bátorság kell hozzá, hogy valaki a minisztériumot kövesse. Mi az oka, hogy a minisztérium egykori barátai közül ma oly sokan fordítnak neki hátat? hogy a miniszteri párt napról napra kisebb, az ellenzék erősebbé és hevesebbé lesz ? Mivel az államminiszter elhagyá ama jelszót: „államférfimel a közvélemény elsajátítása és követése.“ A közvélemény a minisztérium ellen nyilatkozott, napról napra szélesedő körben ítéli el politikáját, és fordul el tőle. (Balról helyeslések). Uraim! Mi, kik künn a tartományokban élünk, s érintkezésben vagyunk a néppel, tudjuk, és bizonyossággal mondhatjuk, hogy a közvélemény az egész birodalomban olyan, minőnek az ellenzék óhajthatja,midőn a minisztériumnak azt kiáltja: térjen le az eddigi útról, s válaszszon jobbat. Szemünkre vetik, hogy nincs programmunk. Programmunk ott van a feliratban, az azon zászló, mely körül még kormánypártbeliek is sereglenek, midőn arról van szó, hogy a kormány ellenében a felirat valósággá váljék. Anynyit mondhatok : Bárki vezesse a kormány gyeplőjét, meg vagyok győződve, roszabbul nem vezetheti, mint most vezettetik; meg vagyok győződve, hogy ha az ellenzék kormányra jutna, Ausztria államhajója, mely most körben jár, dagadó vitorlákkal és lengő zászlókkal jobb jövendő kikötőjébe érkeznék. (Nagy helyeslések.) Rechbauer éles bírálat alá veszi a kormány politikáját a Schleswig holsteini ügyben. Dr. Berger beszédének elején ugyanazon tárgyról szól, melyről Giskra beszélt, aztán áttér a külügyminisztérium részletes kiadásaira. Mostantól kezdve az ellenzék nem fog többé remegni, hogy minden indítvány és minden szó, mely részéről jön, miniszterkristyt idézend elő. Szóló különben, ami az ő saját személyét illeti, soha sem remegett. (Derültség.) Mostantól kezdve semmi vitának nem lesz többé helye, csak ártatlan társalgásnak, s akkor majd kitárhatjuk szívünket, anélkül, hogy félnünk kellene, miszerint abból világrázó következmények erednek. (Derültség.) Egyet elfeledett az államminiszter úr e ház pártjainak éles bírálatában, hogy tudniillik a jelenlegi viszonyok tényleg az ő saját műve. A pénzügyi bizottmány által javasolt törlések, amiben Schmerling úr ugyan kétkedett, valóban gyökeres eszközök, mert megszüntetik a közigazgatási deficitet, amit eddig csak adósságcsinálással szüntettek meg. A kormány azt mondta, hogy számaival a lehetőség határáig ment. Én a külügyminiszteri költség néhány tételéből kimutathatni reményem, hogy a kormány még nem érte el a lehetőség határait. Én azt hiszem, hogy bizonyos kiadásoknál igen fény- szőleg jár el, és szükségesnek nevez oly dolgokat, melyek véleményem szerint csak fényűzés. Mindenekelőtt a római követség költségét veszem. Kijelentem előre, hogy saját csekély észrevételeimben minden személyes tekintetektől ment vagyok, mert forrón óhajtom, hogy azon egyéniség, ki a római követi állomáson van, még sokáig mulasson Olaszország örökké derült ege alatt (nagy derültség), és időt nyerjen szent tanulmányokra, s a kereszténykatholikus érdekek és kereszténykatholikus hangulat elősegítésére. Ha azonban, minden személyes tekintetek mellőzésével, azon összeget tekintem, melyet a római követség igényel, azt kell mondanom, hogy ama nagy költség épen nincs arányban az eredménynyel, s majdnem igazat szeretnék adni egy minapi szónok ama kifakadásának, hogy a katholikus Ausztria nagy áldozatai daczára a külföldi katholikusok mégis nem Ausztriához , hanem Francziaországhoz folyamodnak. A római követség összes költsége, a Santa rota két editorjának fizetésével együtt, 91,875 ftra tétetik. Talán czélszerűbb volna, ha e nagy költség, mennyiben annak Olaszországban kell elköltetnie, feloszlatnék, és ha Ausztria még egy más helyen is képviselve volna Olaszországban, mint Rómában. Az új császárság azon fővárosában is, melyre a Popokatepet hó födött csúcsa lenéz (derültségül, igen magasra vannak számítva az osztrák követség költségei : 41,950 ft. Mi azelőtt Mexicoval semmi diplomatiai összeköttetésben nem álltunk. Ugyanez áll Ausztria diplomatiai képviseletére nézve Németországban, mely 230,795 ftba kerül. Azon a pénzen, amit itt meg lehetne takarítni, a hadügyminiszter két zászlóalj gyalogságot tarthatna, a mi bizonyára nagyobb hatást tenne, mint ezek a követségek. (Derültség.) Végül következő indítványt tesz : „A kormány szólittassék fel, hogy 1866. januártől kezdve a római és mexicói követség, s a kis udvaroknál levő követségek kiadásait az állam pénzügyeihez és képviseletének szükségéhez mérve szabályozza, s név szerint a kasseli, darmstadti és badeni követségeket szüntesse meg.“ (Az indítvány pártoltatik.) Tinti a ház jogát a külügyekhez hozzászólhatni fenntartani kivánja. Panaszkodik azon mód felett, melylyel a korábbi külügyminiszter tönyelgő és lenéző modorban értésére adta volt a háznak, hogy a külügyi politikához nem konyit, de ő úgy van meggyőződve, hogy az államférfi bölcseséget nemcsak a salonokban lehet megtanulni, ahol az ifjú diplomaták keresik. Szónok a Dánországgali békeszerződés előterjesztését kívánja, miután a népképviseletnek jogában áll azt tudomásul venni. A herczegségekre nézve megjegyzi a szónok, hogy Ausztria együttbirtoklása rájuk nézve szerencse, különben már rég porosz alattvalók lennének. Végül a kormány javaslataihoz csatlakozva indítványozza, hogy a magas ház határozza el : 1) A rendkívüli diplomatiai kiadások, 46,060 forint, megszüntetendők. 2) Az egész szükséglet, 2,226,430 ft, megszüntetendő. 3) Ez összeg erején belül a virements megengedtetik. (A külügyminisztérium összes költségvetése ez indítvány által 9000 írttal kisebb lesz, mint a pénzügyi bizottmány javasolta.) Az indítványt sokan támogatják. Schindler sarcastikus módon nyilatkozott azon fel sem vevés ellen, melyet a képviselőház tapasztal, midőn a külügyekkel akar foglalkozni ; gúnyolta a diplomaták önhittségét, s végre igen gyakorlati és figyelemreméltó módon fejtegette annak szükségességét, hogy a kereskedelmi összeköttetés Olaszországgal helyreállíttassék. Az államminiszter úr saját pártjának — úgymond — sorakozni kell, ha meg akarja érdemelni a párt nevét. A miniszter értekezéséből az látszott, mintha Ausztriában senki sem tudná, mit akar Ausztria, csak a miniszter, de ez sem mondta meg, mit akar Ausztria. (Derültség.) Ő nem azért van itt, hogy a miniszter óhajtásait kipuhatolja, habár ezek a vita nélküli budgettárgyalásra vagy a 13-dik paragrapusra vonatkozzanak is. A miniszter azt mondta : neki kötelessége, majoritás nélkül is kormányozni. De a mi kötelességünk az igazat kimondani, s a nép jólétét és érdekeit előmozdítani. Ha nem lehetséges, hogy szavunk a miniszterhez utat találjon, mégis utat tör az magának egész a legfelsőbb akaratig, mely minden változás felett áll. A diplomatiára térve, igy beszél szónok. Eszembe jut I. Napoleon és III. Napóleon, kik nem ültek a hessen kasseli és hessen darmstadti követségi irodákban, mégis cselekedtek egy pár csinos diplomatikus dolgot, ha igaz. (Derültség.) M U h f e d azon elvi kérdéshez szól, vájjon a külügyek a birodalmi tanács elé tartoznak-e, s az alkotmány szavaiból kimutatja, hogy mint közös ügyek, okvetlen oda tartoznak. Ha az alkotmány szerint ingatlan államjavak szerzése nem tartozik is a birodalmi tanács elé, de ennek helybenhagyása nélkül nem lehet semmi ingatlan államjavat elidegenitni, s szóló kiváncsi, hogyan fogja magát igazolni a kormány a ház előtt, ha az Ausztria által a herczegségekben szerzett birtokjog másra szállandó". Szóló kivánja, hogy Ausztria járuljon az épen most Frankfurtban tett indítvány pártolásához Herbst végül Tinti indítványát támadja meg. Ez indítványnak ugyan az a csábító oldala van, hogy 9340 fttal nagyobb törlést tesz, mint a bizottmány, hanem a virementok megengedését szóló nagyon aggasztónak tartja, s nem egyezhet oly törlésbe, melyről nem tudja, hogy hol történik az a törlés. Ha a virement-okat nem Fest, mart 31.1865. (Fk) Nincs kétség, hogy azon viták, melyek jelenleg a bécsi birodalmi tanács alsóházában az 1865-ösiki budget körül folynak, hazánkban is érdekkel fognak olvastatni, de azt nem mernék állítani, hogy ez érdek sokkal nagyobb teend annál, melylyel például a porosz kamarák vagy a párisi törvényhozó testület tárgyalásait kísérni szoktuk. Elismerésre méltó azon lelkiismeretesség, melylyel a bécsi követek háza a közigazgatás egyes ágaiban minél tetemesb megtakarításokat szándékozik keresztül vinni, de ezek egyes cseppek, melyek a tengerből kimerittetvén, ezt utóbbit épen nem apasztják. Hanem — miként már a minap fejtegettük — gyökeres átalakítás nélkül ennél többet nem lehet tenni. Az alsóháziagyeöröködik kisszerű téren. A kormány csak 20 milliót akar elengedni, a követek háza pedig 25 milliót töröl ; ez a vita főtárgya. Hogy az alsóház ily kisszerű tért választott magának, hogy oly aprólékos szempontból tárgyal egy nagy ügyet, ez az, amit ellene szemrehányásképen fel kell hoznunk. Az államminiszter múlt keddi beszéde, mely olvasóink előtt is ismeretes, nyíltságra és határozottságra nézve semmi kívánni valót nem hagyott, és nagy feszültséggel vártuk, mit mondana rá az ellenzék ? Azóta ennek legjelesb szónokait hallottuk beszélni, és mi körül forogtak e beszédek ? A schleswig-holsteini kérdés, a római követség és hasonló tárgyak, többékevésbé szellemdús, de semmi esetre nem új megjegyzésekre adtak alkalmat. — Ut csak az volt, ami az államminiszter azon állításának megcáfolására mondva jön, miszerint az ellenzék nem volna képes kormányt alkotni. Szívesen aláírjuk azt, amit Giskra úr ezen állítás ellen mondott ; helyesnek tartjuk mi is azon nézetet, miszerint a kormányzás mestersége nem valami mysterium, melyet egy felsőbb hatalom csak egy-két választottjának szelleme előtt szokott leleplezni ; azt sem hiszszük, hogy a miniszteri tárczából oly varázsillat ömlik ki, hogy — aki kezébe kapja és kinyitja — azt mindjárt valami rendkívüli ihletettség szállja meg, s hogy például egy kisvárosi polgármester egyedül a miniszteri czím felvétele által mindjárt magasabb rendű lénynyé változik. A bécsi ellenzék kétségenkívül elég gazdag oly értelmi tehetségekben, kik a miniszteri székeknek becsületére fognának válni. De nem kizárólag a kormányzási képesség a fődolog, hanem a kormányzási elvek is. És miben különböznek e tekintetben az ellenzék emberei a kormánytól ? • Abban, hogy a szabadságnak, az alkotmányosságnak valamivel nagyobb mértékét kívánnák, mint aminőt a mostani kormány megadni kész ? Igenis, ez minden más államban elegendő volna egy pártprogramm alapjául, csak Ausztriában nem. Itt első kérdés az : miképen érhető el, hogy a birodalom minden népe önkénytesen és saját jognézletei értelmében vehessen részt a közügyekben, s élvezhesse azt a szabadságot, melyre a törvények szerint jogos igénye van. Van-e a bécsi ellenzéknek határozott eszméje arra nézve, hogy miként lehetne ezt kieszközölni ? vagy — világosabban szólva— van-e határozott programmja a közjogi viszály megoldására nézve ? — Mert — ezt nem lehet eléggé ismételni— ez az első, a fődolog. Az államminiszter úr újra kimondá, miszerint az alkotmánynak — ami alatt ő természetesen csak a februári alkotmányt értheti — a birodalom keleti felébeni valósítása az ő kormányának még most is változatlan czélja. — Újra — talán már harmadszor — szólíta fel az ellenzéket, ha ő mást akar, álljon elő pozitív javaslattal, — és mit mondott erre az ellenzék ? Ennek szónokai közül egyetlenegy sem vette fel eddig az államminiszter által odavetett keztyűt; egyetlenegy" sem mondás hisz épen ez a baj, kegyelmes uram, hogy te a lehetetlent tűzted ki czélul; ezen meg ezen pontokhoz mi is ragaszkodunk, de ebben meg ebben engedni vagyunk készek ; próbáljuk meg ily alapon az egyezkedést. . . Mindezekről semmit sem mondtak az urak; nagy óvatosan kerülték a magyar ügy érintését azon percztől kezdve, midőn Schmerling a fentebbi felszólítást intézte a házhoz. Csak váltig ismételték, hogy nekik van programjuk, és ez a februári alkotmány, meg az ez évi felirat. E feliratot annak idején mi is méltányoltuk, de abban csak általános kívonatok lőnek kifejezve, ami pártprogrammnak alig nevezhető. Ha pedig a februári alkotmány képezi az ellenzék programját, akkor hol van éppen a legfontosb kérdésre nézve a különbség közte és a kormány közt? mert ha bármely más kérdésre nézve szemére vethetnék a kormánynak, hogy a februári alkotmánytól eltért, de a magyar ügy terén bizony nem lehet ilyesmit mondani róla, és ha e téren vádra ok vagyon, ez inkább az ellenkező irányban keresendő. Ezzel visszatértünk kiindulási pontunkhoz, azon állításhoz t. i., hogy míg kormány és parlament a magyar ügy körül egyaránt ragaszkodik a februári alkotmányhoz, mindaddig az egész vita ránk nézve csak oly érdekkel bír, amilyent bármely" idegen ország alkotmány vitái is kelteni képesek, s mindaddig az ellenzék hiányával vagyon azon főkelléknek, melyet ez idő szerint az osztrák birodalom kormányától követelni kell, és ez a közjogi viszály kiegyenlítésének képessége. E képesség nélkül ellenzék soha komolyan nem veszélyzendi a kabinet fennállását; félelmes vetélytárs csak az lehetne, aki a birodalom nyugati felének alkotmányos szabadságra irányzott vágyát a keleti fél történelmi jogainak teljes érvényesülése mellett kielégíteni képes volna.