Pesti Napló, 1865. szeptember (16. évfolyam, 4611–4635. szám)
1865-09-01 / 4611. szám
200 4611. Péntek, sept. 1. 1865. 16. évf folyam Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám földszint. Kiadó-hivatal: A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 nj kr. Pest, aug. 31. 1865. a Nem gondoltuk volna, hogy Lustkandl úr kit közelebb még az „Augsburgi Allgemeine“ is elitélt, azon iszonyú vereség után, mely ez év kezdetén érte, a Lajthán túl politikai iskolát legyen képes alapítani. S mégis úgy van. Maga Kuranda úr, az „Ostd. Post“ érdemes szerkesztője, napról napra több jelét adja, hogy a nevezett mester írásait szorgalmatosan forgatja, s dialecticáját igyekszik eltanulni. Az okoskodás, hogy a törvényhozás csak Magyarország és Erdély unióját, azaz törvényhozási és közigazgatási egyesülését mondta ki, de nem mondta ki, hogy az erdélyi követek ezentúl is, az 1865-ki magyar országgyűlésre is meghívassának, — ezen okoskodás, mondjuk, becsületére válnék magának Lustkandl úrnak, magának a nagymesternek is. De bárminő előhaladásokat tegyen Kuranda úr e téren, aligha sikerült utolérnie a „Neue Pressét.“ A „Neue Presse“, mely magát „Freie“nak nevezi — oly czim, mely csak a centralista kormány bukása óta illeti meg az osztrák sajtót — a „Neue Presse“, mondjuk, már a Lustkandl felett folytatott vitákba ingerülta magát mestere érdekében. Szintén kezébe vette Corpus Jurisunkat, rendre idézni kezdte törvényeinket, természetesen nem több hűséggel és lélekismerettel, mint maga Lustkandl úr, lényeges dolgokat elhallgatott, sokat ferdített, egyet-mást balul értett és félremagyarázott, hamisan fordított, szóval mestere minden fogásait felhasználta, hogy azoknak, akik a nagy Corpus Jurist felütni és utána olvasni restellik vagy nem tudják, megmutassa , mennyire igaza volt Lustkandl úrnak, amennyire nem érti a magyar törvényeket Deák Ferencz. — A „Pesti Napló“ nyomról nyomra kisérte Lustkandl úr tanítványa idézeteit, kimutatta ferdítéseit, ráolvasta a törvény eredeti szövegét, felderítette annak valódi értelmét, s a tanítvány, ki mestere mellett kardoskodott, szintúgy megszégyenítve, erkölcsi kék foltokkal vonult el a küzdtérről, mint maga a mester. Csakhogy a kis Lustkandlban több a bátorság , mint mesterében. A „Neue Freie Presse“ lustkandlianusabb magánál a nagy Lustkandlnál is. íme, ismét a kathedrában ül, mint privatdocens a magyar közjogból. És pláne minekünk szól a leczke, nekünk, magyarokul. A thema az erdélyi kérdés. A feladat nem kisebb, mint megmutatni, hogy Deák és a magyar államférfiak kivétel nélkül — mert az ország integritása kérdésében nincs párt , nincs véleménykülönbség közöttünk — nem értik a magyar közjogot, nem a pragmatica sanctiót, midőn e kétoldalú szerződés és a koronázási diplomák és fejedelmi eskük határozott szavai nyomán oly nagy súlyt fektetnek az ország integritása és az országgyűlés kiegészítése kérdésére. „Avagy, úgymond a „Neue Presse“, a pragmatica sanctio kimondja-e már Erdélynek 1848-ban létesitni szándékolt teljes uniálását vagy inkább bekeblezését?“ „Nem önállólag külön fogadta e el Erdély a pragmatica sanctiót ?“ „Nem biztosította e II. Leopold, 1791. mart. 8-ai válaszában, Erdély törvényhozási és közigazgatási önállóságát Magyarország irányában ?“ „Ha állana, hogy az országgyűlés, mig teljesen kiegészítve nincs, törvények hozásába nem bocsátkozhatik , akkor, a török uralom idejében, mikor az országnak nemcsak politikai, de területi integritása sem volt meg, nem lehetett volna országgyűléseket tartani, törvényeket alkotni.“ „Egyébiránt hogy a magyar országgyűlés Erdély nélkül is illetékes, s megmutatta az 1861-ki országgyűlés, midőn az országbírói értekezlet határozatait törvényekké emelte." Íme, a főbb tételek, melyeket a Neue Presse Erdélynek a magyar országgyűlésre meghívása ellen felhoz. Sajátságos okoskodás mindjárt a legelső. A pragmatica sanctio, mondá többek közt a 61-ki országgyűlés felirata, a királyi hitlevelek , fejedelmi eskük határozottan kimondják, hogy az ország integritása mindenkor sértetlenül fenntartandó. De az integritás nem csupán abból áll, hogy az ország területéből semmi el ne szakíttassék, hanem a politikai integritást is magában foglalja. A pragmatica sanctióról a Neue Presse más nézetben van. — Nem vonja ugyan kétségbe, hogy az az ország integritását biztosítja, de, úgymond, benne van már abban Erdélynek 1848-ban szándékolt uniálása ? Mindenekelőtt megigazítjuk a Presse kifejezését a „szándékolt“ uniót illetőleg. Az unió 1848-ban nem csupán szándékoltatok, hanem valósággal el is határoztatok, törvénybe iktattatott, s a törvényhozási egyesülésre nézve végre is hajtatott. Hogy az 1848-ki törvények azon czikke, mely az uniót kimondá, nem lehet idézve az 1723-diki törvényben, mely a sanctio pragmaticáról szól, nagyon természetes. S mégis csalódik a „N. Presse“, ha azt véli, hogy a 48-ki törvény nincs benne a pragmatica sanctióban. Ugyanazon törvényczikkekben, melyek e kétoldalú szerződést magukban foglalják, nemcsak az eddig hozott, hanem az azontúl országgyűléseken hozandó törvények (legibus hactenus concessis ac conditis, ac in praesenti diaeta et in futurum etiam diaetaliter condendis) megtartására kötelezi magát és utódait a fejedelem. Idézi e felett a pragmatica sanctio, midőn az ország jogai fenntartásáról és törvényei megtartásáról van szó, az 1715: 1., 2. és 3-ikt.-czikket, melyben szintén nemcsak a hozott, hanem az ezentúl hozandó törvények megtartásának kötelezettsége is ki van mondva. — Valóban, csaknem feleslegesnek látszó bőbeszédűség. Avagy midőn egy nemzet koronáját örökösödési joggal átadja egy uralkodó-háznak, oly kikötéssel , hogy jogai és törvényei megtartassanak, nem önként értetik-e, ha nem is mondatik ki a szerződési okiratban, hogy nemcsak a fennálló, hanem az ezentúl hozandó törvényekre is kiterjed a megtartás kötelezettsége ? Nem az alkotmány elvének szükséges postulatuma-e ez, azon elvnek, mely szerint a szentesített törvények csak azon uton és módon, ugyanazon tényezők közreműködésével töröltethetnek el, amelyen és a kik által hozattak? Őseink bölcsesége igen jól tudta ezt, de egyszersmind sejteni látszott, hogy jőnek idők, midőn rabulista publicisták homályba törekszenek borítani az alkotmányosság fogalmait, s a törvények szelleme helyett azok betűiben keresnek fegyvert jogaink megtámadására. Áldassék előrelátásuk, hogy oly törvényekkel biztosíták e jogokat, amelyeken a Lustlandlék, Kurandák és Neue Pressék minden dialectikája megtörik, amelyeket magyaráznunk sem kell, csak fejekre olvasnunk a közjog érintett rabulistáinak. Semmivel sem tesz nagyobb szolgálatot a centralista sajtó írástudóinak az erdélyi pragmatica sanctio, mint a magyarországi. Igaz ugyanis, hogy Erdély külön, önállólag fogadta el e pragmatica sanctiót; azonban feledi a „II. Presse“, hogy ez elfogadás épen a magyarországi pragmatica sanctio alapján történt; s ez alkalommal és ez által is kifejezte Erdély, hogy a magyar szent koronához tartozik. De nem megmondta-e II. Leopold — folytatja a „N. Fr. Presse“ —még 1791. évi mart. 8-ki resolutiójában, hogy csak törvényes kötelességet teljesít, midőn Erdély önállóságát fenntartja; nem mutatja-e ez, mennyire nincs igazuk azoknak, a kik a pragmatica sanctio alapján követelik, hogy Erdély a magyar országgyűlésre meghivassék ? Midőn az uniótörvény és a pragmatica sanctio összefüggését illetőleg elegendőnek tartjuk a fentebb mondottakra hivatkozni , lehetetlen ki nem fejeznünk csodálkozásunkat azon észjárás felett, mely egy újabb törvény ellenében, egy régibb, nem is törvényre, hanem egyszerű resolutióra hivatkozik. De lássuk az érintett resolutió történetét. II. Leopoldot mind a magyarországi, mind az erdélyi karok és rendek a koronázási hitlevélben akarták kötelezni, hogy Erdélyt Magyarországhoz, mint amelyhez tartozik, csatolja vissza. II. Leopold kijelente ugyan, hogy csak oly diplomát fogad el, mely a III. Károly és Mária Terézia által kiadottakhoz lesz alkalmazva . Erdélyt illetőleg azonban, az országgyűlési alkudozások folytán mind a magyarországi, mind az erdélyi országgyűléshez intézett leiratokban, magában a „N. Pr.“ által idézettben is , mindannyiszor elismerte, hogy Erdély a magyar koronához tartozik, s az erdélyieknek meghallgatásától függesztette fel az unió iránti határozást. Az a leirat, melyre a „N. Presse“ hivatkozik, a József császár által egyesített magyarországi és erdélyi kanczelláriák újabb elkülönzéséről szól, a mely elkülönzés ellen feliratokkal s egyes főherczegek, különösen a trónörökös közbenjárásának s felhivása által is mindent elkövettek az erdélyi rendek, s mind a magyarországi, mind az erdélyi országgyűlés tiltakoztak. II. Leopold végre 1791. május 7-én kelt királyi válasziratában a két országgyűlés közti rendes tárgyalásra utasította az unió ügyét. Nem az erdélyi, nem is a magyarországi országgyűlésen múlt, hogy e tárgyalás csak 1848 ban következhetett be. De miután bekövetkezett, s az unió, innen és tunnan a Királyhágón, mindkét törvényhozás által egyértelműleg kimondatott és törvénybe iktattatott, s e törvény nemcsak szentesittetett, de a törvényhozási unióra nézve még 1848-ban a pesti országgyűlésen végre is hajtatott: nem nevetséges-e az ellen II. Leopoldnak egy régibb resolutiójára hivatkozni, resolutióra a szentesített törvény ellen, s oly fejedelem resolutiójára, ki végül maga is azon útra utasította az unió ügyét, a melyen elintéztetett ? Nem áll-e az érintett előzmények után, amit az 1861-ki felirat mondott e részben, hogy a tettleges egyesülésnek mielőbbi végrehajtását megtagadni, s Erdélyt meg nem hívni a magyar országgyűlésre, nem annyi, mint Erdélyt nem egyesiteni Magyarországgal, hanem annyi, mint azt Magyarországtól valósággal elszakítani? Az 1861-ki országgyűlés, mint tudjuk, felirataiban határozottan kijelenté, hogy mindaddig, mig azok, kik törvény szerint az országgyűlésre meghívandók, meghiva nem lesznek, az országgyűlés magát kiegészítettnek nem tekintheti, s törvények alkotásába és koronázási egyezkedésekbe nem bocsátkozhatik. Hiú kifogás, a „N. Fr. Presse“ szerint. A magyar országgyűlés a török uralom alatt is tartott országgyűléseket, s ez országgyűlések törvényeket hoztak, pedig az ország területi integritása sem volt meg. — Valóban érdekes párhuzam. Ha idegen ember elásná a „N. Presse“ okoskodását, a ki viszonyainkat nem ismeri, azt kellene gondolnia, hogy Erdélyt ellenség tartja megszállva, mint egykor a hódoltsági részeket, amely részek mindazonáltal, közbevetőleg mondva, daczára annak, hogy a törökök nyakukon, többnyire elküldték követeiket az országgyűlésre. Saját tetteitek ellenkeznek szavaitokkal! — kiált fel végre diadalérzettel a „Presse.“ — íme a csonka, a ki nem egészített 61-ki országgyűlés, mely magát törvények alkotására és koronázási egyezkedésekre nem tartotta illetékesnek, törvényekké emelte az országbírói értekezlet határozatait ! Nagy súlyt kell fektetniök a centralista publicistáknak ez okoskodásra, mert már előbb és azóta is, hasonló diadalérzettel, mások is előállottak azzal. A történetíró, ki napjaink eseményeit egykor megírja, ha a különböző nézetekről tájékozást keresendő, a bécsi centralista lapokat, s ezek közt a „N. Pressé “-t is méltóknak találja megolvasni : az érintett megjegyzést látva, bizonyára nagy gonddal fogja nyomozni az 1861-diki országgyűlés azon törvényeit, melyekre a „N. Pr.“s az „Ostd. Post et Comp.“ oly határozottsággal hivatkoztak. Mi nagy lesz bámulata, midőn a mit keres, nem találja törvénytárunkban Ekkor bizonyára elő fogja venni a mondott országgyűlés naplóját és irományait, s mily óriási mértékben fel lesz fokozva bámulata, midőn a „N. Presse“ és „Ostd. Post“ törvényei helyett négy sornyi rövid határozatot, egyszerű vélemény-nyilatkozatot találand, melyben helyeseltetik, hogy a magyar magánjogi törvények visszaállíttattak, a mennyiben pedig azok a szem elől nem téveszthető újabb jogviszonyok miatt alkalmazhatók nem volnának, kijelenti a képviselőház, hogy addig, míg törvényeket alkotni lehetne, az országbírói értekezlet munkálatát ideiglenes kisegítő gyanánt használhatónak tekinti. A történetíró e nyilatkozatot, melyben épen azt mondja ki a képviselőház, hogy törvényeket alkotnia nem lehet, összevetve a N. F. Presse és más centralista lapok fentebb érintett állításaival, minő véleményt fog magának alkotni a nevezett centralista publicisták felfogása és eljárása felől? Nem azt fogja-e mondani, hogy ez emberek csodálatos felfogással bírtak a törvényekről és törvényhozásról, vagy a szenvedély által voltak oly igen elváfoltva, hogy minden eszközt, bármely okoskodást jónak tartanak Magyarország jogai ellenében, s oly időszakban , midőn egymrás kölcsönös megértése s a kiegyenlítés utainak a kedélyekben előkészítése volt a feladat, az álokoskodások és tényferdítések minden nemeit felhasználták, hogy közjogi viszonyaink, legigazságosabb igényeink felől zavarba hozzák a Lajthán-tóli népeket, s a kiegyenlítés nagy művét, melyet maga a fejedelem, annyi kilátással a jó eredményre, kezdeményezett, a kedélyek fölizgatásával minden lehető módon akadályozzák , már az első lépésnél, az országgyűlés egybehívásánál meghiúsítsák? Valóban szomorú látmány volna, ha a képnek egyszersmind derült oldala, groteszk vonásai nem volnának. Lehet-e mulatságosabb valami, midőn e centralista publicista had a magyar törvényeket oly hévvel kezdi tanulmányozni, azon törvényeket, melyekre oly elbizottsággal kiáltotta csak nem rég, hogy: verwirkt! S lehet-e nevetségesebb jelenség, e bureaucratico centralistáknál, magyar jogtudósok, jogtanárok szerepében! Amit csak tegnap tanultak mesterektől, Lusztkandltól, milyenhitten tanítják ma nekünk. Ha hiányzik náluk e tanulmányokhoz mindaz, ami e tanulmányok segédforrása, segédeszköze, hiányzik történeti jártasságuk, nyelvtudományuk, hiányzik alkotmányos érzékek, hiányzanak általános közjogi ismereteik, csak annál mulatságosabb commentárát várhatjuk tőlök a magyar közjognak. Valóban, a magyar publicisták nagy mulatságtól fosztatnának meg, ha Lusztkandl iskolája kihalna szomszédaink közt. Bécsi dolgok A „Debatte“-ban olvassuk : „Ha valók azon adatok, melyek rendesen jól értesült bécsi körökben keringenek, a kormány véglegesen megállapíta az Erdélyben követendő tevőleges politika programmját. „Módozatairól oly közleményeket veszünk, melyeket, ha teljesen hiteleseknek nem állítunk is, igen valószínűek. „A lényeges részletek itt következnek: „Mielőbb össze fog hivatni egy erdélyi országgyűlés. „Ezen gyűlés feladata nem lesz egyéb, mint kizárólag az úgynevezett erdélyi unió törvénynyel foglalkozás. Ennélfogva ,ad hoc“ országgyűlés. „Amint gyanítják, visszamegy a kormány azon gondolatra, melyet korábbi erdélyi és magyarországi országgyűlések kimondtak, s mely szerint egy országgyűlési bizottság azzal fog megbizatni, hogy szorosan meghatározza és körülírja a Magyarország és Erdély közötti törvényhozási uniót, így Erdély autonómiája követeléseinek, valamint a beligazgatásban, úgy a speciális országos ügyekben való törvényhozásban, teljes szabad tér engedtetik. De másfelől a kormány is teljesen szabat kezet hagy magának az egyezkedés eredményei irányában. „Azon nagy fontossághoz képest, mely az államjogi kérdések természetében van, a kormány óvakodik minden mesterséges eszköztől, mely miatt a bekövetkezendő eredmény csorbát szenvedhetne. Ezen czélból bár Erdély régi alkotmányos jogára megy vissza, hogy minden kétségen kívülivé tegye az országgyűlés legitim voltát, de másfelől számba veendi lelkiismeretesen az időközben előállott viszonyokat. „Ezen értelemben a kormány az 1791- diki törvényeket, a Leopoldi-hitlevelet, mely a pragmatica sanctióval együtt az erdélyi legitim jog alapját képezi, valamint az ő Felsége által kihirdetett nemzeti egyenlőséget az országgyűlés alapjának tekinti. „Ezen értelemben fog történni minden intézkedés, mely a választásokra vonatkozik. A törvény értelmében 8 fő census vetetik fel fel- és pótlékadót oda nem számítva. A kormány annál igazoltabbnak találja ezen censust, mivel a monarchiában és tán egész Európában legcsekélyebb. „Erdélyben az igazságszolgáltatás és beligazgatás megmarad, amint van; de a mostani adminisztrátorok helyébe az 1861-ki főispánok lépnek. „A gubernium is megmarad mostani szervezetében és mostani tagjaival; de, hogy a számos reform-munkálat, melyre az országnak szüksége van, gyorsan haladjon, ismét a guberniumba hivatnak az 1861-ki országos kormány tagjai is. Ezzel Erdély katholikus püspöke, most reichsrathbeli tag, Fogarassy is visszahelyeztetik régi jogába. „Az országgyűlés helye Kolozsvár lesz, hová, mint tudva van, gr. Crenneville ő excja visszahivá a guberniumot. „Mint továbbá halljuk, az unió kérdése egyszersmind az első ügyek közé fog tartozni, melyekkel a magyar országgyűlésnek foglalkoznia kell." — A „Wanderer“ irja: „Hir szerint egy augusztus 28-kán kelt legfelsőbb elhatározás folytán az eddigi tartományi gyűlés feloszlattatik, s országgyűlés hivatik össze az 1848-iki junius 3-ai választási törvény alapján.“ Pest-Viskói ez A pest-losonczi vasuttársaságnak legújabban történt bukása nem kevés meglepetést okozott országszerte, s a bukás okai vagy okozói firben-fában, s kerestetnek bizonyára oly helyeken is, hol tán legkevésbé léteznek. A kezelés vagy számítás hiányai is emlittetnek, mint a bukás okozója, azonban, hol oly tiszteletre méltó nevek vannak az intézők sorában, ott egyes alárendeltek visszaéléséről, ügyetlen megbízottak hibáiról , mint bármely vállalatnál, úgy itt is lehet szó, de lehetetlennek tartjuk az egész kezelés kárhoztatását. Legkevésbé sem vagyunk a pest-losonczi vasút és bányavállalat vezetésébe avatva, sem arról közelebbi adatokkal nem bírunk, s igy nem is lehet szándékunk ezen vállalat bukásának okait fürkészni, s a dolognak ezen oldaláról szólani , de igenis időszerűnek tartjuk az egész vállalatnak egy másik nézpontról való megvilágítását. Kétségtelen , hogy a fogalmak, kivált nemzetgazdászati dolgokban, különbözők, hogy azon eszközök megválasztására nézve, melyek a hazát nemzetgazdászati tekintetben emelni hivatják, a vélemények néha lényegileg is eltérők, azonban helyesnek, kivált közlekedési vonatozásoknál csak egy irányt, s ha több van tervben, ezek közül az elsőbbséget csak egynek adhatjuk. Azt, hogy melyik a valódilag helyes irány, kimutatni a tudományos tapasztalás dolga. A pest-losonczi vasút-tervezetre nézve, már alakulásakor elmondottuk nézeteinket, s mi ama tervezetet eredetében hiányosnak és olyannak tartottuk, mely irányzatánál fogva, legalább szerény felfogásunk szerint — tévesztve volt. A pest-losonczi vonalozás, mint önálló, bennünk sohasem volt képes a megnyugvás érzetét kelteni. A pest-miskolczi egyenes vonal, mint országos törzs és fővonal van elfogadva mindenki által, ki e tárgyat komolyabban vette valaha szemügyre, s Pestnek, mint az ország szivének éjszakkeleti fővonalát más, mint az egyenes irányban Miskolcz- Kassa felé vezetni alig lehetne, s épen ezért a pest-losonczi vonalozást — mely e vonalból egy darabot épit, s ahhoz egy mellék ág vonalát teszi — derekán ketté töröttnek tartották mindig, mihelyest fővonalául nem Pest, Hatvan, Miskolczot, hanem Pest, Hatvan, Losonczot tűzte ki.se Várjon nem az volt-e ezen vállalat iránti folytonos idegenkedésnek és az ezen idegenkedésből származott részvény-árhullámzásnak és az ezen hullámzásnak folyvást apadó irányzatának egyik fő oka, hogy a közönség is, mely hivatva lett volna eme hazai vállalat támogatására, kevéssé érdeklette magát, s a külföldi bankárok is kevés bizalommal viseltettek iránta. Midőn a vállalat jövedelmezését (rentabilität) mérlegelték, önkénytelenül mindig Miskolcz felé fordult a szemök, s valószínűleg mindig azon kérdés ötlött fel előttök, vájjon miért nem halad azon vonal, mely Pestről éjszakkeletnek Hatvanig ért el, — onnét egyenesen Miskolczra, s igy azon vonalra, melynek jövedelmezése személy és teherszállitásokban talán az országban egyik vonal által sem lesz túlszárnyalható. A kőszénszállitás volt ilyenkor mindig előtérbe helyezve, s a kőszén fuvarozása mint kifogyhatlan jövedelemforrás jelezve. Feltéve, hogy a kőszén-fuvarozás valóban jövedelmes üzlet, miben kételkedni annál kevésbé vagyunk hajlandók, mert hiszen a Szt. István kőszénbányák törmeléke oly piaczokra fogja állíthatni jó szenét, melyek elárasztva nincsenek, sőt részben még teljesen szüzek, jó részben pedig egyenesen és örök időkre azon bányák termelvényeire utalvak, s ez által a fogyasztás majdan biztosítottnak látszik. Feltéve tehát, hogy a kőszén-fuvarozás valóban jövedelmes, azt mégis egy 14 mértföldnyi vasút egyedüli jövedelmi