Pesti Napló, 1883. január (34. évfolyam, 1-30. szám)
1883-01-01 / 1. szám
rumps é vés hallatára, Grófot, a legközelebbi a nagykövet holttestét, aztán „vas 7-ik számú házában levő osztrák.. nagykövetséghez ment. Ott még semmit sem tudtak a dologról. Kérdésére, ha várjon eltávozott-e a nagykövet, nyugodtan válaszolták: »Igen, tiz órakor sétálni ment.« »Halva hozom vissza«, mondá erre a rendőrbiztos. Elképzelhetni, mily izgatottságot keltett a hír a nagykövetségnél. A holttestet a nagykövetség feketével bevont termében helyezték el. Mint egy tudósító, ki a holttestet koporsóban látta, táviratilag jelenti, a jobb halántékon behatolt golyó csaknem elszakította a jobb szemet. Bonn ezredes, a katonai attachés Zichy gr. az első követségi titkár Wimpffen grófnéhoz siettek, vigasztalni őt a szerencsétlenség fölött. Goluboszki, a követségi tanácsos, jelenleg szabadsággal Lembergben időzik. Az öngyilkosság indokát senki sem ismeri. A követségnél nem hagyott hátra Winpffen gróf oly iratot, a melyből fel lehetne azt deríteni. Csak nehány látogatójegyet találtak asztalán s kiadási jegyzőkönyvet, melybe még a házi költségek is fel valának jegyezve. Mint a követségnél beszélik, tegnapelőtt az ebédnél úgy nyilatkozott, hogy lakásának kellemetlen berendezése »még öngyilkossá tehetné az embert.« Wimpffen gr. a fine Grenelleben azon palotát bérelte ki, a melyben előbb Metternich hg. lakott. Egyelőre a Maurice-hotelben volt szállva s a nagykövetségi palotában csak a hivatali irodák valának. Leveleket hagyott hátra Zichy grófhoz, nejéhez,- Hirschhez , Kálnoky grófhoz, továbbá végrendeletet, mely szerint vagyona a bécsi Rotschildháznál van elhelyezve. Wimpffen gr. 1827 márcz. 16 án született Brunnsee styriai helységben. Különböző diplomácziai hivatalokat viselt; I. Haymerlének külügyminiszterré történt kinevezése után római s Beust gr. lemondása után párisi nagykövetté neveztetett ki. Lynar Izabella grófnővel való házasságából két leánya maradt hátra. Az országgyűlési szabadelvű párt tagjai holnap délelőtt 10 óra után gyülekeznek a kör helyiségében, s innen fll órakor mennek a miniszterelnöki palotába, hol Tisza Kálmán miniszterelnököt fogják üdvözölni az újév alkalmából. Államháztartásunk bevételei és pénztári viszonyai az év lejártával — mint a B. K. értesül — igen kedvezők. Bár a tőzsdei helyzet Európában az eladandó papírjár kedvező áruba bocsátását egyelőre nem tette lehetővé és a pénzügyminiszter előnyösebbnek tartotta, amennyiben ez szükségesnek mutatkoott, előlegekkel segíteni, az állambevételek oly kedzők voltak, hogy a január 1-jére megkivántatott szükséglet már fedezve van s ezenkívül még főpénztári maradvány is mutatkozik, melyet röslatt több millió forinttal fog gyarapítani a vasút vételára is. Ez összeget ugyanis az igar államvasut azonnal lefizeti, mihelyt pálya megbecsültetik. Íszletjegyüzlet törvényét szabályozása ügye.Adöttenquete tegnap még ülést tartott, s elhatároztatott, hogy a (részletjegyüzletek fásáról szóló) 8. §. a kereskedelmi minisztérium eredetileg javasolt alakban szövegeztessék. Grévyről e napokban az a hír terjedt el Párisin, hogy mint Gambetta, ő szintén megbetegedett. A Times levelezője fölkereste ennek folytán a köztársaság elnökét, kit ép egészségben talált. Grévy czélozva erre a folyvást megújuló hírre, mosolyogva azt mondá: »Az emberek mindig hajlandók óhajtásaikat valóságnak venni, de én nem betegedhetem meg csupán az ő kedvükért.« A levelező azt beszéli, hogy sohasem alálta oly elmésnek Grévyt mint ez alkalommal. A magas állásában szerzett tapasztalatai a politikai élet oly különböző oldalait tüntették föl előtte, amelyeket korábban nem ismerhetett meg és most oly biztos ítélettel és bölcseleti emelkedettséggel nyilatkozik emberekről és dolgokról anélkül, hogy többet mondana, mint amennyit akar, becsülést hódítva önmagának, de meg is adva a tiszteletet annak, akit megillet. Én nem akarom magasztalni Grévyt — úgymond a Times tudósítója — nem is venné jó néven, ki nem állhatja a dicséretet, de anyámét mondani, hogy ő azon keveseknek egyike, akik a legmagasabb állásban sem vesztik el fejüket. Ő azon hegyi lakók biztos lépésével bír, akik nem félnek sem a föl-, sem a lemeneteltől és mindig egyenlő lépést tartanak. Tisztán személyi tekintetek soha sem hatnak ő reá s bármikor szól avagy cselekszik, bőséges okokkal számolhat önmagának és másoknak. Nehéz helyzetet fog utódjának hátrahagyni, mert ő az alkotmányosság iránti tiszteletet a végsőig vitte. Mindössze négy éve van hivatalban és azóta sok cselt vetettek neki; sokszor ráfogták, hogy diktátorságra törekszik, de hasztalan. Ha valamit szemére lehetne vetni, úgy ez az a vád, hogy nagyon háttérben tartja magát, ez a szemrehányás azonban nem bántja őt. A kabinet tanácskozásaiban gyakran elmondja véleményét, de mindig úgy, hogy a miniszterek habozás nélkül kijelenthetik ellenkező nézetüket, és ő sohasem vonakodott engedni a minisztérium helyesebb érveinek. Egy miniszterelnök azt mondá egyszer barátjának: Mit csináljak, ha nem értek egyet társaim többségével ?« »Vagy önnel van az elnök — ez volt a válasz — akkor szólítsa fel őket, hogy lépjenek vissza, vagy nincs önnel egy nézetben, akkor azután lépjen ön vissza!« »E szerint — így felelt a miniszterelnök — nekem le kell mondanom.« És úgy is tett. A viszonyok a köztársaság élére oly férfiút állítottak, aki példát mutat a törvény tiszteletében és a ki a törvénynek alávetett első polgár tisztét igényli magának, mégpedig oly időben, amikor türelmetlen és zabolátlan egyének mindenfelől a korlátokat lerontani és szeszélyeiknek szabad utat engedni készek. Ha meggondolja az ember, hogy a franczia nép menynyit ad a külsőségekre s mennyit várnak e részben a hatalom képviselőitől, méltán azt lehet kérdezni, hogy az elnök egyszerűsége megfelel-e a nemzet szokásos aspiráczióinak. Thiers, midőn 1872-ben Rouenba ment, Mantes állomásán látott egy utast aranyszegélyű vörös sipkával. »Ez a sipka — úgymond ő mosolyogva — sokat árthatna nekem Mantes népe között.« Nem hiszem, hogy Grévy így nyilatkozott volna, mert a köztársaság legfőbb tisztviselője az alkotmánynak egyszerű őre s a czéljaiban magas, de külsőleg igen egyszerű hivatását úgy tekinti, mint a mely nem igényel és nem is nyújt semmi pompát. Midőn fölemelkedik, arcza nedves a könytől, zeméből csodálatos fény sugárzik és átszellemült rézczal int az esthomályba burkolt kies tájnak. — Éltem-e eddig — vagy csak most születtem ? És az éjjeli violák, melyek az imént nyitották ki szerelmes, illatos kelyheiket, azt felelik : — Csak most! (Folyt, köv.) „Hölgyek öröme.“ — Regény. — Irta: Zola. Emi 1. Fordította: Tarnay Pál. I. Denise gyalog jött be a Saint-Lazare-utczai viláztól, hol a Cherbourgból jövő vonat két öcscsével ott letette miután a harmadik osztályú kocsi siny padjain egy éjt töltöttek el. Pépét kezénél ra vezette, Jean pedig utánuk ment; mind hármat összetörte az utazás, rémültek valának, hogy elveszve látták magukat a roppant Páris közérté ; orrukat a nagy házakra emelték, és minden áránál a Michodiére-utcza után tudakozóak, a melyben Bandu nagybátyjuk lakott. Min végre a Gaillon-térre jutottak, a fiatal leány leállattól leszögezve, hirtelen megállóit. — Oh! mondá, nézd csak, Jean! És ott állottak, egymáshoz szorulva, feketébe ,özve, az atyjukért viselt gyász kopott ruháiban, mise húsz éve daczára nagyon véznán, betegesen tett ki, és kis batyut vitt; míg másik oldalán kis éves öcscse karjába kapaszkodott, mögötte pedig 5sb öcscse, virágzó tizenhat éves fiú lelóggó karokkal iöJt. Ez már aztán boltmondá ez némi halogatós A Michodiére- és Neuve-Saint Augusztin-utczák sarkán volt egy divatáru kereskedés, melynek kirakatai az októberi szelíd, halvány napfényben felragyogtak. Szent Róbert tornyán nyolcz órát ütött, a járdákon még csak a korán kelő Páris volt látható, hivatalnokok siettek irodáikba, szakácsnők futkostak a boltokba A bolt ajtaja előtt két kereskedősegéd, kettős lajtorján állva, gyapjúszöveteket aggatott fel, míg a Neuve-Saint-Augusztin felőli boltablakban egy másik segéd térdelve és hátat fordítva, kék selyem szövetet szedett finom redőkbe. A bolt, mely még üres volt a vásárlóktól és melybe a személyzet lassanként érkezett meg, úgy zsongott bent, mint az ébredő méhkas. — »Teringettél! mondá Jean. Ez leveri Valognes-t... A tied nem volt ilyen szép. Denise fejével intett. Két évet töltött Cornailletnál, a kis város első divatáru kereskedőjénél, és ez az előtte hitelen megjelent bolt, ez a roppant ház, öszszeszorította szívét, leigázta, érdekelte, megindította úgy, hogy minden egyebet elfelejtett. A Gaillon-térre szolgáló csonka szögleten, a magas üvegajtó, egész a félemeletig nyúlt fel, aranyozott czifrázatokkal túlterheltem Két allegorikus alak, két mosolygó, meztelen és kidüllesztett keblű nő tartotta a czimtáblát, melyen ez a felírás volt: Hölgyek öröme. Aztán a Michodiére- és Neuvee-Saint-Augustin-utczák hoszszában ablak ablakra következett, a sarokházon kívül még más négy házat foglaltak el, kettőt jobbra, kettőt balra, melyek csak nem rég vásároltattak össze és állíttattak helyre egymással összeköttetésben. Ez a kiterjeszkedés, a földszinti kirakatokkal és a félemelet végtelen ablakaival, melyek mögött az irodák egész belső életét lehetne látni. Denise előtt végtelennek látszott. Fenn, selyemruhában öltözött kisasszony rajzont hegyezett, míg mögötte két más bársony köpenyeket terített ki. — Hölgyek öröme, olvasta Jean a szép ifjoncz gyöngéd csevegésével, kinek Valognesban már volt nővel kalandja. — Ugye szép? ide csak úgy tódultak be az emberek! De Denise a közép bejárat kirakata előtt me■’ - • *’ t __ magán a járdán, a bejárat kisértése gyanánt, az olcsó áruk özöne, az alkalmi vásárlások halmaza volt garmadába rakva, melyek a járókelőket megállították. Felül kezdődött, a félemeletről gyapjúszövetek és függönyök, merinók, ceviotteok, molletonok lógtak, zászlókként lengettek és ezeknek semleges, palaszürke, tengerkék, olajzöld alapszinét feliratokkal teleírt széles fehérezédulák tarkázták. Oldalvást, a küszöböt kerítve, bélésnek való kelmék, ruhák szegélyezésére szánt keskeny szalagok, hattyú keblek tiszta hava, a hamis hermelin és hamis nyusztprémek nyúlszőre lógott. Lenn pedig, fiókokban, asztalokon, szövetmaradékok halmaza közt, a kötőipar készítményei, melyeket csaknem ingyen adnak, voltak elhelyezve, pamutból horgolt kertyük és kendők, főkötők és mellények, egész téli kirakat, tarka, habos, csikós, vérpiros foltokkal váltakozó színekben. Denise látott ott tartanellt negyvenöt centimesért, amerikai menyét csikókat egy frankért, fejeskertjüket öt garasért. Óriási vásár terjeszkedett itt, a bolt mintha megpukkadt és mindenét az utczára dobta volna ki. Bandy bácsit elfelejtették. Még Pépé is, ki nénje kezét el nem eresztette, nagy szemeket meresztett. Egy arra hajtó kocsi kényszerítette őket, hogy a sár közepét elhagyják, és gépiesen a Neuve- Saint-Augustin utczába mentek, az ablakok mellett, és minden új kirakat előtt megállottak. Itt igen mesterséges berendezés csábította el őket: fenn, rézsűt rakott esernyők parasztház fedelét képezik, benne pedig pálezskákon függő selyem harisnyák a lábikrák kerek vonalait láttaták, hol rózsacsokrokkal, hol mindenféle árnyalatú színekben, a feketék áttörve, a vörösek hímzett szélekkel, a testszínük selyem szövése szőke szépségek finom bőrét utánozva; végre a kirakat aljának posztójára arányos rendben keztjük voltak dobva, kinyújtott ujjakkal a byzánczi szűz nagy ujjával, női, még nem viselt lim-lomnak feszes, mintegy serdülő korbeli kellemével. De főleg a legutolsó ablak tartóztatta fel őket. Selyem, atlasz és bársony-kiállítás volt ott, ágy, csillogó fényben, a virágok legfinomabb színeiben; legfelül korom feketeségü, vagy aludtej fehérségű bárson ‘ -*-------*_Ji 1-A1- A1 * * •• « 1 -1 _ ■ , tetlen gyöngéd árnyalatokká elhalványuló atlaszok; még beljebb a selymek, a szivárvány egész öve, kagylókba szedve, mintegy feszítő derék körül redőzve, a segédek ügyes kezeiben mintegy életet nyerve; és a kirakat minden motívumát, minden színezett frázisát valami csöndes zümmögés, a créme-foulard bugyogó hangja kísérte. Itt a kirakat két végén volt, óriási oszlopokba rakva az a két selyemfaj, melynek kizáró szabadalmát a kereskedőház bírta, »Páris öröme« és az »arany bőr«, két kivételes áruczikk, mely a divatáru kereskedésben forradalmat készült előidézni. — Oh! ennek a faille-nak öt frank hatvan centime az ára! suttogó Denise, melepetve »Máris öröme« szépsége által. Jean unatkozni kezdett. Egy arra menőt megállított. — Uram, kérem, hol van a La Michodiére utcza ? Midőn az megmutatta nekik, ott, jobbról az első utcza, mindhárman visszamentek, ahonnan jöttek, és megkerülték a boltot. De midőn Denise az utczába bement, egy újabb kirakat bámulatába merült, melyben kész női ruhák voltak szemléletre kitéve. Valogne-ban, Cornailletnál, ő különösen a női öltözékek készítésével foglalkozott. Ő soha ilyet még nem látott, a bámulat oda szögezte a járdára. A kirakat mélyében drága csipkéből készült függönyzetnek két szétváló és lelóggó szárnya alkotott vöröses színbe játszó fehér oltárfátyolt , alatta a lengoni csipke-guirlandok, a csipkék mindenféle neme, Valencierrel, brüsszeli, velenczei, mint frissen esett hó tömeg komolyodtak. Jobbról és balról posztófélék alkottak komor oszlopokat, melyek a tabernákulum mélységét még nagyobbnak láttaták. És a kész női ruhák itt, abbén, a női kecsek kultuszának emelt kápolnában voltak; a középen, legelső áruczikk gyanánt, ezüstszínű rókaprémmel díszített bársony köpeny volt kiterítve ; az egyik oldalon szürke selyem rotonde; a másikon kakastollal ékesített posztó-felöltő; aztán báli köpenyek, fehér cadhemirből, fehérrel béllelve, hattyúprémmel vagy zseniliával díszítve. Volt ott ............................. "—»— - i---------i.:i — frankos báli köpenytől egész a tizennyolcz száz frankos bársony köpenyig. A bábok kerek keblein a kelme megfeszült, a széles csípők a termet finomságát még jobban kiemelték, és hiányzó fejüket nagy feliratok pótolták, melyek a nyakak vörös béllésére voltak tűzdelve; mig azokat a kirakat ablakának két oldalán levő tükrök kiszámított módon visszatükrözték, sokszorositák és az utczát ezekkel az eladó szép nőkkel népesítették be, kik nagy betűkkel odairt árukat fejük tetején hordták. — Gyönyörű! mormogá Jean, ki izgatottságának kifejezésére egyebet nem talált. Hirtelen, tátott szájjal ő is mozdulatlanul állt. Ez a női fényűzés örömpírt csalt arczára. Szép volt, mint egy leány, ki szépségét nénjétől látszik ellopni, bőre élénk szinü, haja vörös és göndör, ajkai és szemei az érzelemtől nedvesek valának. Mellette Denise meglepetésében még véznábbnak tűnt fel, hoszszúkás arczában szája igen nagynak és világos haja alatt a rczbőre kissé megviseltnek látszott. A színre szőke, gyermekiesen szőke Pépé még jobban hozzásimult, mintha hízelgéseinek szükségét érezte, mintha a kirakat szép dámái elbájolták és megijesztették volna. Oly kedves és feltűnő volt ez a három, szegényesen, gyászba öltözött szőke gyermek a kövezeten, ez a szomorú lány, a kis szép fiú és a pompás ifjoncz közt, hogy a járókelők mosolyogva fordultak vissza feléjük. Az utcza túlsó felén egy bolt ajtajából kövér, sárgás arczu ember nézte őket. Vérrel aláfutott szemekkel, összeszoritott ajkakkal állott ott, magán kivül a »Hölgyek örömének« fényes kirakatai miatt, midőn a fiatal leány és testvérei megláttára haragja tetőpontra hágott. Mit akar itt ez a három bámészkodó, mit tát szájat annak a charlatánnak pöffeszkedő pompájára. — Hát a bácsi ? szólt hirtelen Denise mintegy hirtelen felocsúdva merengéséből. — A La Michodiére-utczában vagyunk, mondá Jean. Itt lesz lakása. (Folyt, köv.) Különfélék. Napirend, január 1. Naptár: Hétfő, jan. 1. 1883. — Sóm. kath. Kiskarácson. Prot.: Újév napja. Görög-orosz, (deczember 20.) Ignácz. Zsidó . (tebeth 22.) — Nap ke. 7 óra 50 p., nyugszik 4 óra 17 percz. — Hold kel éjfélkor, nyugszik 10. o. 15 p. d. e. — Utolsó negyed 2 óra 6 perczkor délután. A »Harmonia» zenei újdonságok matinéja d. e. 2/,12 órakor váczi-utczai zongoratermében. Népgyírlól délután ‡/1 3 órakor a váczi-köruton a Jarosai-féle sörcsarnokban. A fővárosi iparrajziskolák rajzkiállitása a (Gr. Károlyi-utczai) községi iskolában egész nap dij nélkül. Karácsonyi kiállítás a képzőművészeti társulat sugárúti műcsarnokában délelőtt 9—délután 4. Gazdasági és tanszermúzeum a Köztelken d. e. 1.0—12 és d. u. 2—4 Egyetemi fűvészkert az üllői úton d. e. 8—12. és d. u. 2—4. Üvegfestészeti kiállítás Kratzmann Ede műtermében (az egyetemi füvészkert mellett) egész nap látható belépti dij nélkül. Múzeumban term. rajzi népismerár d. e. 9— d.u. 1, Állatkert nyitva egész nap. — Simor herczegprimásnak római utazásáról Esztergomba való visszaérkezéséről már távirati hírt vettünk. Mint a Magyar Koronának jelentik, a herczegprimás Esztergomba ünnepélyesen fogadtatott. A harangok zúgtak,mozsarak dörögtek s nagy néptömeg éljenzé a bibornokot. A prímás uj palotájába szállott, hol a főkáptalan, megyei és városi notabilitások fogadták. Az időjárás hidegebbre változott, az esőzés megszűnt s igy remélhetjük, hogy az árvíz veszélye is múlóban van. Budapesten kevés hija, hogy a víz el nem lepte az alsó rakpartot, melyről a Duna gőzhajózási társaság sietve vitette el az elszállításra váró árukat biztosabb helyre. A Duna oly roppantul megáradt, mint más években kora tavaszkor, s ha végig tekintünk a lánczhídról a koloszszális víztömegen, melyen most is, Szilveszter napján, fürge gőzösök járnak keresztül-kasul, az előttünk feltáruló kép valóban nagyon tavaszias — és szinte várjuk, hogy nyíljanak a fák és virágok — januárban. Különben akár a nyarat és őszt is elképzelhetjük, ha a csemege kereskedők kirakataiba tekintünk, hol friss barack és friss szőlő csalogatja a vevőket. Az időjárás szeszélyein nagyot busul a korcsolyázó-egylet, melynél ma járt le a tagságfizetési határidő, s mely azt tapasztalja, hogy az emberek máris inkább gondolnak akár a fürdői évadra, miért a korcsolyázásra igen kevesen fizetik le a tagsági díjat. A késedelmezők hogy megjárják majd, ha a január csikorgó hideggel köszönt be, mit azonban a hivatalos időjósok sem mernek megjósolni. A honvédmenház bizottsága Jekelfalussy Lajos min. tanácsos vezetése alatt ma déli 12 órakor tisztelgett Ráday Gedeon gr. honvédelmi miniszternél. A bizottság elnöke köszönetet mondott a miniszternek, hogy a honvédmenházat látogatásával megtisztelte és pártfogásába vette. A miniszter megígérte, hogy továbbra is különös gondot fordít a menházra s arra, hogy az agg harczosok semmiben hiányt ne szenvedjenek. — Lánczy Gyula orsz. képviselő nyílt levelet intézett választói, a nagybányai kerület polgáraihoz s abban azon körülményeket fejtegeti, melyek őt a mérsékelt ellenzék köréből való kilépésre bírták. A levél szinte kihívja a kritikát. Lánczy képviselő ugyanis, e nyílt levél szerint, nem a saját meggyőződésének és nézeteinek változásában keresi az okot, mely őt a mérsékelt ellenzékből való kilépésre bírta, hanem a mérsékelt ellenzéket vádolja azzal, hogy eltért a Sennyey által inaugurált azon szokástól, mely szerint a költségvetés általánosságban megszavazandó volna s vádolja továbbá, hogy a mérsékelt ellenzék nem azon reformpárt, minőnek ő azt képzelte. Ez nagyon furcsa okoskodás. S ha Lánczy már ilyféle politikával él választóival szemben, miért nem mondja meg nyíltan azt is, hogy miféle párthoz tartozik ? A kormánypárt hoz-e, vagy önmaga alkot egy Lánczy-pártot ? Úgy látszik, még egy kissé szégyenlős, hogy ezen irányban is nyilatkozzék, no de megjön majd ennek is az ideje csak az első lépés nehéz s azt szerencsésen megtette. — Az árvíz a vidéken. A pozsonymegyei szempezi járásból jelentik, hogy Ziántha környékét a Feketeviz, Dunavág és Vágár elöntötte, Báhony, Csalaj és Tótgurab közcégek e gyíruhut állanak, mert a megáradt folyók képtelenek a Kárpátokból aláömlő vizek befogadására. A viz nemcsak a pinczéket, de az alacsonyabban fekvő istálókat és lakházakat is elöntötte.— Nagyváradon a Pecze kiáradt s elöntötte a Liliom-utczát. Nehány óra alatt azonban az árvíz lefolyt, minden nagyobb baj nélkül. A tiszaeszlári ügyben a nyíregyházai törvényszék a f3ügybennofr indítványára, Havas Imre államügyész ellen beszüntette a bűnvádi eljárást, mert arra nincs semmi alap. A nyíregyházai törvényszék továbbá megtagadta az egyetemi szakértők által követelt több hullarészeknek Budapestre küldését s a szakértőket újólag felhívta véleményök kifejezésére. — Szilágy megyének székhelyén, Zilahon, deczember 28-ikán délelőtt végbement az alispán választás. Alakulva volt három párt, egyiknek jelöltje Dull László, a lemondott alispán,a másiknak Bozsánczy Adolf, harmadiknak Szikszay Lajos volt. Mind a Bozsánczy, mind a Szikszay-párt az előleges értekezleteken azon megállapodásra jutottak, hogy szükség esetén Dull L. ellen fuzionálnak. Mit a Dull-párt megtudván, Dull László visszalépése után, tömegesen csatlakozott a Bozsánczy pártjához. A közgyűlésen tehát csak két jelölt volt deklarálva. Daczára a létrejött fúziónak, Bozsánczy Adolf csak 11 szavazattöbbséggel lett alispán. Bozsánczy Adolf egyénisége megnyerő, modora jó, hivatalos teendőkben pontos, buzgó és tapintatos s e hivatalra képes, de mind e tulajdonai mellett sok nehéz próbának lehet kitéve, a mint a megyében jelenleg a helyzeteket ismerjük. Egy évre terjedő működésére, a megyére nézve a legüdvösebb sikert kívánunk. — Rezső trónörökös és neje, Pálffy és Waldstein grófnők kíséretében az osztrák-magyar államvasút gyorsvonatával ma délután harmadfél órakor Bécsből Budapestre érkeztek. A pályaudvaron nagy számú közönség várta a trónörökös-párt. Ott voltak Thaisz Elek főkapitány, az államvasút részéről Brazovics igazgató, Leitner felügyelő és L i 11 mann állomási főnök. A trónörököspár ideutazása alkalmával két új, igen czélszerűen beosztott és szépen berendezett egymással közlekedő szalonkocsit használt. E kocsik kizárólag a trónörököspár számára készültek. A trónörökös lesegítette nejét a kocsiból, s a felhangzó éljenzésekre mindenfelé barátságosan köszönt, örömét fejezte ki a fölött, hogy — habár csak rövid időre is — újból Budapesten lehet. Az udvari pavillonon keresztül haladva, ő fenségeik a készen álló fogatra ültek s a budai királyi lakba hajtattak. — Frigyes főherczeg tegnap délután Budapestről Pozsonyba utazott. — A trieszti kiállítás magyar bizottsága működését befejezvén, ma délután tisztelgett Kemény Gábor és Széchenyi Pál gr. miniszternél, Herich Károly osztálytanácsos vezetése alatt. — Az arad-csanádi vasút kis-zombor-makói vonalrészének mütanrendőri bejárását a közmunka- és közlekedési miniszter jövő hó 4-ére tűzte ki, és az összejövetel helyéül Kis-Zombor vasúti állomást jelölte meg. A bizottság vezetésével Vörös László miniszteri titkár bízatott meg, és azonkívül még Landau Gusztáv és Balogh Lajos felügyelők lesznek jelen a kormány részéről. Részt vesznek még a bizottságban az osztrák államvasút képviselői, Torontói és Csanádmegyék közigazgatási bizottsága, Makó város képviselete, a vasút részéről Hegedűs László igazgatóhelyettes, mint a makói vasútépítés vezetésével megbízott főmérnök, továbbá a vasút csanádmegyei igazgató tagjai, és Aradról Purgly János és Vásárhelyi Béla igazgatók. A budapest-zimonyi vasút újvidék-szabadkai vonalrészének felépítménye már néhány nap óta le van rakva. Az anyagvonatok már minden akadály nélkül közlekednek. A hídépítés is gyorsan halad s a legközelebbi napokban már Újvidékről Párisba szállítják a Fives-Lille elég nélkülözhetővé vált szerszámait. A pálya május 15-dikén adatik át a forgalomnak. — Szilágy megye főjegyzőjévé a szerencsétlen véget ért Rázsó Lajos helyébe, Kovács Lajos az Érmellékéről lett megválasztva 13 szavazatnyi többséggel Dr. Balázs Endrével szemben. — A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter, nagyméltóságu gróf Lamberg Ferenczné úrnőnek, a csákberényi birtokán létesített rom. kath. iskolára tett összesen 6845 frtnyi adományáért elismerését és köszönetét fejezte ki. A magyarországi vöröskereszt-egylet 5 frtos sorsjegyei január 22-én iratnak alá. A Szilveszter-est, 1882 utolsó estéjén a kath. templomokban megtartatott a szokott ájtatosság, szent beszéddel. Mindenütt nagy közönség volt jelen, mely áhítattal végező ájtatosságát, különösen látogatott volt a budapesti belvárosi templom, ahol st. Romeizer, a kitűnő hitszónok mondott nagy érdekű szép beszédet a munkáskérdésről s a vasárnap megünnepléséről. A beszédből a következő részeket idézhetjük: Az államnak, a törvényhozóknak kell érdeklődniök a családi élet ápolása s közvetve a vasárnap megszentelése iránt. A munkásosztály körében úgyszólván egyedül a vasárnap nyújt alkalmat arra. Mily szép családi ünnep a keresztény módon megült vasárnap ! Ily napon az ártatlan családi örömök megszűnnek csak forró óhajok lenni s tetté válnak. A férfi a neje oldalán, körülvéve gyermekeitől, valóban legnemesebb és legkedvesebb fenhatóságát gyakorolja. Szorosabbra fűzi az egybekötő köteléket s lehetségessé teszi rájok nézve, hogy egymásért, egymásnak élhessenek. Ez értelme, ez eredménye ama nagy munkatör- VftHynO.V, malyot toton. Am yxlÁg tói eui lése nagy munkájával megalkota, s megszentelő s Arábia pusztában az emberiségnek villám és mennydörgés között kihirdete. S midőn Mózes Sinai hegyről lejött, kebléhez szorítva a két kőtáblát, melyre Isten tiz parancsa vésve volt, örömzaj hangzott feléje a távolból. A mint közelebb ér, rémület fogja el keblét. Ott látja a zsidó népet az aranyborjú körül vigadozva s mint istenét imádva. S a nép e hálátlansága miatt felháborodva, odavető a két kőtáblát, hogy azok darabokra törtek. Igen, uraim ! Ahol az isteni törvények romban hevernek, ott a népet mindenkor az aranyborjúnál találjuk. Odavetették a munka e nagy törvényét, az emberiség ez aranybulláját, néhány nemzetgazda számításának és népboldogitó követelményének, és áldozatul esett a testileg és lelkileg szegény munkás az önzésnek. Széttépték a szabadság, az egyenlőség, a testvéri szeretet e magna chartáját s megfosztották a szegényt, a munkást egyedüli kincsétől, a mivel még birt, vallásától, Istenétől. S kérdem, vájjon a szegény, a munkás most gazdagabb, szabadabb, urának kevésbbé alárendelt e most? Vájjon jobb, erkölcsösebb, nemesebb, boldogabb-e most ? A nyugalom e nagy törvényének elvetésével kié a haszon, ha azoké nem, kik a többieket a munkára szorítják, míg maguknak a nyugalomra szükségük nincsen. A munkás ezt előbb-utóbb belátandja, be fogja látni, hogy midőn őt a tizparancsolat, az evangélium kötelessége alól felszabadították, őt egy drága jogtól fosztották meg, mely azokban rejlett, mert vagyonán, egészségén, szivén, lelkén tetemesen károsították. Tudják meg tehát azok, kik előtt eddig ez ismeretlen volt, tudják meg Isten s az emberiség ellenei, bárkik is legyenek azok. Tudják meg, hogy az erős és a gyenge között, a gazdag és a szegény, az ő,s a szolga között a szabadság az, mely elnyomó rabszolgává tesz, ellenben a törvény az, mely felszínbadit és szabaddá tesz. Ne mondják, uraim ! hogy mindenki szabadon gyakorolhatja vallását s senki sincsen kényszeritve hetedik napon dolgozni. Kérdezzék a munkást, váljon szabadságában váll e ama nap hajnalán, mely nyugalmat parancsol, munkáját félbeszakítani ? Kérdezzék ama fiatalembert, ki életerejét napszámban, miből neki semmi haszna nincsen, pusztítja, vájjon szabadságában áll-e egyszer hetenkint szemeit az ég tiszta boltozatához emelnie ? Kérdezzék ama szerencsétleneket, kik gyárainkat népesítik, vájjon van-e annyi szabadságuk, hogy jobbak, nemesebbek lehessenek. Nem, uraim! Nem! A lelkiismeret szabadsága, melyre itt hivatkoznak, nem egyéb, mint az elnyomatás silány fátyola; arany köpeny, mely aljas zsarnokság vállait takarja, egy zsarnokságnak, melynek hírvágya s istentelensége a szegény munkás verítékét sajtolja. Oh de a szegény, a munkás vissza fog térni ismét Jézus Krisztushoz, ki a szegények és munkások ügyéhez oly jól értett, azok jogait oly erősen védte, mert maga is szegény volt , s újra csókokkal fogja elárasztani a keresztet, melyet azok kényei áztattak, kik szenvednek. A pogányoknál a munka le volt alacsonyitva, s meg volt vetve, az iparos rabszolga volt, vagy legalább annak tekintetett. Csak a kereszténység hozta be a szabad munkát s adott a keresztény munkának mély erkölcsi alapot, felszabadította a munkát s a munkást, s megtörte a rabszolgaságot a keresztény szeretet által. Azért mondja már sz. Ágoston: »A szabadság törvénye a szeretet törvénye.« Míg korunk »az emberi jogok védelmét, a szabadságot« fenhangon hirdeti, tényleg újra behozta a a pogány rabszolgaságot. Föltétlen üzleti szabadság, versenyszabadság, szabad munka stb. ez korunk egyik vívmánya s a mellett alárendeltekké lettek az iparosok, a műhelyek gyárakká, a gyárak pedig kisebb iparosok laktanyáivá s a munkások tömlöczeivé. Itt csak megint a vasárnap megszenteléséről szóló törvény az, mi által Isten a gazdag, a tőkepénzes haszonlesése s a szegények önzése elé gátat emelve, megakadályozza, hogy a gyenge az erősebbnek áldozatul ne essék, így a vasárnapi nyugalom a szabadság őre, de egyszersmind az emberi méltóság oltalma is, mert ahol az emberi méltóságot a munkásban el nem ismerik, ott áruczikké, rabszolgává alacsonyítják, ami mellett tökéletesen mindegy, vájjon a rabszolgaság járma alatt négerek, vagy fehérbőrű munkások görnyednek. A fehérbőrűekkel űzött ilyetén rabszolgaság a társadalom erkölcsiségét mételyezi meg. Figyelemre méltó nemzetgazdászati igazságot mondott Proudhon akkor, midőn igy szólt: »A vasárnapi nyugalom az erő megteremtője s a munka segítője.« Igaza van Macaulaynek, midőn mondja: »Mig az ipar csendesen nyugszik, az eke tétlenül hever a barázdában, mig a börze zaja elnémult s a gyárak magasra nyúló kéményei nem füstölögnek, addig egy más munka készül, mely a nemzetgazdászatot nem kevésbbé mozdítja elő. Az ember, e nemesebb értelemben vett gép, ez idő alatt mintegy megújul, hogy a következő napon világosabb értelemmel, élesebb figyelemmel, ruganyosabb testi erővel térjen a munkához.« A népnek nem csak a végből van szüksége időre, hogy kenyerét megszerezhesse, hanem azért is, hogy azt elégedetten költhesse el. A vasárnapi munka által a fitunk felei eltattják az ember napját, ama napot, melyen a munkás megszabadulva szűk légköréből, égi világosság dicsfényében fürdik s szive megnyílik, a midőn elmondhatja Fausttal: »Hier bin ich Mensch, hier darf ich’s sein.« Itt ember vagyok, itt ember lehetek. Ha azonban az embert tökéletesen az anyaghoz lánczolva, abba elmerülve s eltemetve tartják, megfosztva az istentisztelettől, az isten igéjétől, folytonos munkára kárhoztatva, a szükséggel harczolva, ha látja a munkás, hogy úgy bánnak vele, mint valamely munkaerővel, melyet olcsón lehet kapni, mindenkor, s amely könnyen pótolható, ha a munkás, mondom, ezeket látja, nem veti-e meg majd magát a munkát is, fogja-e becsülni a gyárost, vagy a tőkepénzest, kitől oly távol érzi magát, mint a pária a hindutól ? A műhely börtönéből, az átokkal teli gyárak vasrácsozatán keresztül a gazdagot, s annak fényűzését csak megvetéssel, jólétét s pénzét pedig csak ama lángoló vágygyal fogja nézni, vajha neki is abból mielőbb jutna. S vájjon miért becsülné meg az ember vagyonát, a miután annyira áhítozik, miért a társadalmat, mely őt munkára kényszeríti, mikor az Isten napjának megszentségtelenítése által minden tekintély megvetéséhez már hozzászokott! Fogja ez becsülni önmagát, becsülni életét? A szegény szerencsétlen fehér rabszolgák, akik évről-évre mit sem hallanak Istenről, az öröklétről.